Szakrális Uralom

"Aki történetet ír, módját ejti annak, hogy a múlttól megszabaduljon." -Goethe +++++++++++++++++++++ Magyar ősmúlt, történelem hamisítás, kitalált középkor. Hamis történelem.

Új hozzászóllások

=>>>EXTRA HUNGARIAM NON EST VITA, SI EST VITA, NON EST ITA.<<<=

2016.02.26. 19:36 Vágtázó Csiga

ISTEN OSTORA - ATILLA ÉBRESZTÉSE

twins_on_a_coin_ikrek.jpg

 

~A MAGYAROK KERESZTÚTJÁRÁSA~

 

isten_ostora_kicsi.jpg

 

" CSILLAG ESIK, FÖLD RENG: JÖTT ÉVE CSUDÁKNAK!

IHOL ÉN, IHOL ÉN, PŐRÖLYJE VILÁGNAK!

SARKAM ALÁ ÉN A NEMZETEKET HAJTOM:

NINCS A KEREK FÖLDNEK URA, KÍVÜL RAJTAM! "

( ARANY JÁNOS )

 

Egy kis asztrológia röviden. A magyar nép lovas-nyilas nép. Ez által a Nyilas jegy alá tartozik. A Tejút rendszerünk központjából irányuló erők pont a Nyilas jegyen keresztül érkeznek be Naprendszerünkbe. Minden jegynek van egy szellemisége (szellemi jelleme) és testisége. Így adódik hogy a Nyilas az Ikrekben testesül meg. Ez mindig a szemben lévő jegyben történik. „Hunor és Magor két szép dali, Hunok s Magyarok ősei. Apjuk Nimród, a Világ első királya, aki nagy vadász vala.” S itt a vadászatot nem a “modern” vad elejtésére (azaz megölésére) kell érteni, hanem az űzésére, mint ahogy a két testvér is űzi szüntelenül a Csodaszarvast. Nagy lesz azoknak csodálkozása és rémülete mikor nem hogy csak az ítéletidő (amiben különben folyton benne vagyunk asztronómiai(!) helyezkedésünk miatt, Halak korszaka amely Jézus születésével indult) eljön, hanem az egész Magyarságban ez meg fog testesülni. Ezért is félnek sokan annyira, nem tiszta lelkiismeretük. S azért gyűlölik annyira a Magyarságot mert állandóan rothadt, sötét lelkiismeretükre emlékezteti őket. A valóságot nem lehet megváltoztatni, az igazságot sem. Egy az Isten, Egy az Igazság. Ők ebbe őrülnek bele. S mivel eszeveszettek, más megoldásuk nincsen csak a Magyarság folytonos gyötrése és majmolása. A világ számára ebből a szempontból van a Magyarság bemutatva. Az emberiség világnézetét is csak az ők szempontjuk határozza meg. De az is ahogyan a Magyarságot látják ugyan csak a torz meglátásukról árulkodik. Amit lép a Magyar, ők is, csak éppen fonákját. Ahogy valamit mozgolódik a Magyarság, már ők is ugyan azt öklendezik csak saját szempontjukból való tálalásban. Vakságuk miatt és istentelenségük miatt Természetesen képtelenek felfogni hogy ami adatik az csak fentről adatik. Ők sajnos már nem fognak megváltozni csak ha megváltozik a Világ. Ezért szükséges a Világmegváltó. (amit ők nem fogadtak és nem fogadnak el) Megváltozásuk csak álca, becsapás. Szenvedésük a Jézusi szenvedés utánzása.

 

Az Ikrek csillagképet általában kezükben ostorral és egy ütő fegyverrel szokás ábrázolni. Ezért Atilla is maga “Flagellum Dei et Malleus Orbis”, Isten Ostora és Világnak Pőrölye. Ez szórványosan Európában itt-ott megmaradt. Mintha az Atilla kultusz szét eset volna, s hol ezt tartották meg, hol meg amazt, de ha összekerülnek az elemek, kiadják az egészet.

 

Uther – Odin – Atilla, Arthur – Thor – Aladár. Uther Pendragon Arthur Király apja. A Pendragon fő vagy nagy sárkányt jelentene, de inkább a „pen” fehéret jelent. Fény-pen. Odin a Skandináv mitológiából ismeretes. Hangtanilag a nevek megegyeznek. uTHeR – aTiL – oDiN. Atillának van egy Athair változata is, ahogy Etel, Itil vagy Etzel is. Odin fia Thor, neki egy hatalmas nagy pőrölye van. Atilla idősebbik fia Aladár, Csaba pedig a fiatalabbik. Mint a népmesék hagyománya szerint mindig a fiatalabbik győz. S Csaba Királyfi az ki a Csillagösvényen vissza-vissza tér.

 

 

PŐRÖLY - fn. tt. pőröly-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. A hámorokban és kovácsoknál, nagy, nehéz vas kalapács. Pőrölylyel verni, lapítani a vasat.Úgy látszik, hogy nem egyéb mint némi hangváltozattal: verő, és csak ugyan palóczosan: pőrő-nek mondják. A persában veria Beregszászi szerént am. a német Hammer. Vannak, kik a német Prellhammer szóból származtatják, mely a vashámorokban mintegy két mázsás kalapácsot jelent. (Heyse). Ide sorozhatjuk Dankovszky után a szláv prelik szót is. (Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. 1862 )

 

 

De ne feledjük Isten Kardját sem. Az európai hagyományban van még egy ilyen, ez az Excalibur vagy Escalibur. Neve értelmét rejtély ködösíti. Lássuk csak a Magyar nyelv segítségével mit tudunk kihámozni. Az „x” hang az egy összetett hang, „iksz”.

 

eSCaLiBuR, mintha két részből állna, az első az „escal”. Ennek gyöke nem más mint a „SCL”. eSCaL – SeCeL (Székely). Más nem is jöhetne eszébe egy Magyar embernek, még ha túlzásnak is tűnne, miért is nem feltételezhető? A „BuR” második részt is felbonthatjuk, egyszer így lesz hogy eSCaLiB, ebben az esetben az „ib” ugyan az mint az -av, -ab végződések, ami atyától való, törzsből, nemzetségbelit jelent. A végén az „uR” az megfelelhető a Magyar úr szavunknak. Tehát az Ecsalubir jelentése: Székely atyától vagy torzsból való úr, vezér. Ki is volt Atilla sármázásilag? Görög névvel illetve Szkíta, Perzsául kifejezve Saka, s ez mind Székelyt jelent. S fővárosa neve? Sicambria. Még pont ugyan az mint az Escalibur csak „M”-el hangosítva „L” helyett. Ennyi véletlen nem lehet!

 

Egy másik lehetséges megfejtés az Ikrek csillagkép két főcsillagának neve, Castor és Pollux. cASTOR – ostor, Pollux lehet akár pallos. „Flagellum Dei et Malleus Orbis”. A „malleus” a pőröly, de lehet bármilyen ütésre használt fegyver. Legyen kard, mint az Isten Kardja, vagy egy bunkó, s akár egy fokos. A pallos csak ugyan ebbe a csoportba tartozik. Nagyon érdekes ha e két nevet, Castor és Polluxot összeolvassuk némi torzulással, csak az Escaliburhoz kötünk ki. CaSToR-PoLluX - eSCaLi-BoRuS. Az „iksz” itt egyszerű „sz”-re vált. S hogy is van az európai hagyományban? Van egy Arthur kinek Isten Kardja adatik, s van egy Thor kinek pőrölye a fegyvere. Atilla pedig Isten Ostora. Az összekötő kapocs tehát Atilla, kinél mind kettő megtalálható. Illetve Ikersége (Castor és Pollux, nálunk Hunor és Magor) az amely egységesíti a földrész műveltséget és hagyományát, mégpedig azt visszairányítva a Nyilas (nyílás) csillagképhez. Ahogy előbb említve volt az Ikrek a Nyilas testi vetülete ebben a összefüggésben. Nem is csoda éppen Atillától akarják Európát kiherélni és úgy tanítva a történelmet mintha nem is létezne, s ha mégis, akkor megvetően állítják be. Barbár, műveletlen, bunkó, a fő rossz aki a „nagyságos római civilizáció” rombolója. De az Isten szerelmére, Róma az Antikrisztus aki felfeszítette Jézust!!! S itt van az ikerség megtestesítője, Jézus és Atilla. S ha Atillát majd hogy teljesen eltüntették, Jézus még mindig van. S amíg van az egyik van a másik is. Ez egy tengely, egy pólus! Pollux. Egy tengely még lehet forgástengelynek is nevezni. Felvethető hogy: FoRGáS – PoLlUKS.

 

Figyeljük csak hogy a CaSToR névben nem csak Magyar fűl lelheti fel az oSToR szót, hanem némi hangugratással, hangátvetéssel a Krisztus nevét is! CaSToR – CriST. Ha ostor akkor Atilla. A Megváltó mindig egy fordulatot hoz, Pollux tehát Jézus is lehet. De ha pallos vagy „Malleus”, azaz pőröly, akkor már Atilla. Ez a kettősség, ikerség a Jézusi, megváltói szerep oda vissza lüktető minősége. Ezt igazolja a Castor és Pollux (Dioszkuroszok) mitológiája is. Csak röviden: az egyik közülük (Castor) Tündareósz (Tyndareus) halandó fia volt, míg Pollux maga Zeus halhatatlan fia! Castor halálakor Pollux atyját felkérte megoszthassa halhatatlanságát testvérével, s így kerültek fel a csillagos égre az Ikrek csillagképeként. Pap Gábor tolmácsolásában Jézus nevét ugyan csak lehet értelmezni, s így megkapjuk a következő megfejtést: JéZuS KRiSZTuS – eGYeZő KeReSZTeZő (ez a cikk itt olvasható: Egyező és Keresztező)

 

Jézus & Atilla meggúnyolása

 

the-mocking-of-christ-the-man-of-sorrows02.jpg

 atilla_gunyolva02.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

      

 

A történelemben két annyira megcsúfolt és meggúnyolt személy nincs mint Jézus és Atilla. Nem is csoda, hisz a kettő együvé tartozik mint láttuk. Ezért mindkettőjüket teljesen torzul kell az emberekbe elültetni, majd a hivatalos intézményesített változat megmondja hogy s mint. Másképp maga az emberiség magára találna. A gúnyolódás a tudatlan, lelkivilág nélküli lény viselkedése. Jó nagyokat lehet röhögni a Teremtésen, a Megváltón, meg az Isten Ostorán. Majd ha jön a következmény, mindig más a hibás. Azok emberellenes gyűlölte akik a Római szellemiséggel, tehát maga az Antikrisztussal, azonosulnak, még szóra sem méltók. Vak vezet világtalant. S ők a “nagy keresztények”, s mások a “nagy barbárok”. Soha észre sem véve hogy milyen úton járnak. Természetesen állandóan folytatódik a “barbárok” ördögösítése. Észre lehet venni hogy minden európai nemzet “barbár”. Legyen az Kelta, Viking, Vandál, Szász s akár Szláv, befejezőlég a Hun s a Magyar. Mind “barbár” s csak a “dicsőséges Róma” a végtelen fény s a civilizáció netovábbja. Holott a kép éppen fordítva fest. E kaptafa szerint lesznek a Világ többi ős lakosai is “barbárok”. Az Indián, afrikai, Ausztrál bennszülött s mások. Ez egy lepel, amely az igazságot fedi s a gazságot tünteti valósnak. Az igazság örök. S mi a civilizált? A tömeggyilkosság, a rabszolgatartás, az elzüllöttség, az erkölcstelenség, a kifosztás, a lemészárlás, a rombolás. Róma – romboló. Romba döntötte a Teremtést, magának is csak romjai hevernek, sajnos pokoli szellemisége mindig köztünk kuszál. S a magasztos Római civilizáció legmagasztosabb cselekedete mi is volt? A Megváltó félfeszítése. Nehogy valaki is azt higgye ők rosszak vagy istentelenek! Ah, dehogy. A pszichopata soha sem az. Nem bírják az igazságot. (“Én vagyok az út, az igazság, a fény” ~ János 14:6) Illetve fel sem ismerik. Pontosabban, nem bírják ha valaki mást mond, mást állít mit ők. Ha Jézus nem a Mennyek Országáról beszélt volna, megváltásról, szeretetről s nem az Atya küldöttje lett volna hanem a Római Birodalom örökkévalóságáról amely örök életet ígér, s a Cézár isteni mivoltáról és dicsőségéről és Róma fényéről, akkor lehet még akár Cézár is lehetett volna. Na, nem kell félni. De ilyen a zsarnok, nem szereti ha valaki mást mond, nem szereti a változást. Szerencsétlenségére az egyedüli folytonos a Világban a változás. Akár lehetne így is fogalmazni: egyedüli változatlan a változás. S keserves küszködése a változás megállítására jellemzi Világunkat, a civilizációnak nevezett torzszülöttet. Ahol a szolgalelkűség a szabadság, a hamisság az igazság, s az élet bűn.

 

 

"És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének." ~ Janos 12:9

 

„Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.” ~ Janos 8:43-45

 

Ezennel megy a végtelen hazudozás, s a saját hazugságaik hálójában belegabalyodva. Nem túl “elegáns” bevallani nem létezett semmifele Gót, Ostro Gót vagy Visi Gót, mert akkor lehull a lepel, szét esik a kártyavár. Ostro Gót az Fekete Hun(Magyar), Visi Gót az Fehér Hun(Magyar). Pont ugyan ez áll fenn vallási szempontból, az intézményesített vallás sohasem fogja bevallani hogy pont ők feszítették keresztre Krisztust, pont ők érettük jött a Megváltó a Földre. Hoppá!

 

De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.” ~ Mate 23:13

Vak vezérek, a kik megszűritek a szúnyogot, a tevét pedig elnyelitek.” ~ Mate 23:24

 

 

Most még csak egyelőre "félmajom mongoloid barbárok" lehetünk, ha majd megtelik Európa „bevándorlókkal”, majd végre valahára lehet a Magyar is európai (még így sem biztos). Persze ez ellentmondás, hisz a bevándoroltatás éppen legfőbb célja a Magyar megszüntetése. Csak az ember nem érti hogy akarnák egyesek az Isten Teremtését megszüntetni? Ha benne élnek és részei, a Teremtés és a Teremtő pedig EGYek. Kéne valaki szóljon már nekik… Túl el vannak bizakodva, nem veszik figyelemben hogy az utolsó két évezred a kegyelem évezrede volt. Azt hiszik örökké tartani fog a gyilkolászás, a rombolás s a hazudozás, az életellenesség.

 

Az emberiség mesterséges beállítása egyszerűen olyan hogy kedvezzen a betolakodónak. S ha az emberek nem tartják be, nem jó keresztények, nem elég idegenszeretők. (ezt úgy általában mi ránk szokták sózni) Csak azért felmerülne egy kérdés, az idegen mikor lesz jó őslakos szerető? A korszak törvénye mindenkire vonatkozik, a kegyelmesség a Jézusi szeretet. De idiótának nem kell lenni! Régebben még idegenek sem voltak, az őslakos fogalom is csak a betolakodóval jelenik meg. „Neked akkor is szeretned kell ha nem tetszik.” Meg a bajos, mézes-mázos feltétel nélküli szeretet (erről egy cikk: Jézusi szeretet avagy játsszunk kékesdit). Ez is a Jézus szellemiségének félremagyarázása, kihasználása. Csak hogy az milyen szeretet? A kényszer szeretet nem szeretet! A valós tapasztalat mit mutat? A rossz már alig várja hogy szeressék és állandóan megbocsájtsanak, majd jöhet az újabb rossz cselekedet. Pont mint egy csintalan, rosszalkodó kisgyermek. Sőt, még fel van háborodva ha nem így történik. Mind ez az önvédelem megszüntetését, legyengítését célozza meg. Ellenben evvel saját magával szúr ki, mert fejletlen marad szellemileg. Ez a parazita születése.

 

antikrisztus_sarkany_fejei.jpg

Az Antikrisztus három feje: Róma, Köln, Konstantinápoly

 

Ebből a kiút az igazság felismerése. Egy az Igazság! Ez egyesítheti csak igazán össze az embereket. Szempontok lehetnek, de az a részlegesség, amely személy szinten történik. A nyár meleg, a tél hideg, függetlenül kinek hogy és miként tetszik. Fel kell ismerni a sárkányt. Régebben a sárkány csodálatos három feje Róma, Köln, Konstantinápoly volt, akik segítőként beveszik Kievet is. Most sincs különbül. Róma, Moszkova, Isztambul(?). S újból két istentelen közt. A hatalmas nagy „keresztények” (katolikus, ortodox) akik támogatják Bizáncot (értsd Iszlám), s majd ráfogják mi állunk velük pajtásságban hogy romboljuk szét az évezredes Keresztény Európát, amit „ők építettek”. Csak hogy ez nem keresztény és nem Európa, annak alapító atyja Atilla volt. Római-Német birodalom Kievi Rusz, Bizánc, Ocsmány (elnézést Oszmán) betörés. Ez most egy visszajátszás vagy csak a szokásos deja-vu érzés? Felfeszítették Jézust mert nem kellett nekik sem a megváltásból, sem az igazságból. Ezért gyűlölik a Magyarokat, a Magyar s a Hun szellemiséget. Csak nagy lesz a meglepetésük mikor az egész nemzet fel fog támadni Jézus és Atilla szellemiségével (azaz Isten szellemiségével) átitatva.

 

 

AZ IGAZSÁG MINDIG GYŐZ!!!

 

Mit keresitek a holtak közt az élőt?”

~ Lukács 24:5

 

 

hiszek_egy_hazaban.jpg

 

 

 

Szántai Lajos – Magyarság Keresztútja

 

Stáció

Jézus életében

A magyar nemzet életében

1.

Jézust elítélik és Jézus elfogadja az ítéletet.

Atillának Róma falai alatt megjelenik Jézus Krisztus angyala, és Atilla elvállal egy sorsot.

2.

Jézus felveszi a keresztet.

A magyarság visszatér a Kárpát-medencébe.

3.

Jézus először esik el a kereszttel.

Bulcsú kivégzése.

4.

Jézus találkozik legszentebb édesanyjával.

Szent István azonosítja az ősök Boldogasszonyát Szűz Máriával.

5.

Jézusnak segít a keresztvitelben Simon.

Szent László a kereszténység legnagyobb védelmezője saját korában.

6.

Veronika kendőjével letörli Jézus homlokát.

IV. Béla megmutatja a világnak a magyarság igazi arcát.

7.

Jézus másodjára esik el a kereszttel.

Kihal az Árpádház férfi ága.

8.

Jézus megvigasztalja a jeruzsálemi asszonyokat.

Mátyás király az igazságos, az igazság szavával vigasztalja a nemzetet.

9.

Jézus harmadszor esik el a kereszttel.

1521. augusztus 29. Nádorfehérvár eleste
1526. augusztus 29. Mohács, a király és a nemesség eleste
1541. augusztus 29. Buda eleste.

10.

Jézust megfosztják ruháitól.

A nemzetet megfosztják váraitól, ékességeitől, történelmétől, múltjától.

11.

Jézust keresztre feszítik.

1920. június 4. Trianon

12.

Jézus meghal a kereszten.

1956! Ezt a nemzethalált - bár élőként - a nemzet átéli.

13.

Jézust leveszik a keresztről édesanyja ölébe helyezik.

A Magyar Szent Korona hazatér 1978-ban, majd 2000-ben a múzeumból áthelyezik az Országházba.

14.

Jézust sírba teszik.

Magyarország az Európai Unióba tétetik.

15.

Feltámadás

Feltámadás

 

 

 

Pap Gábor & Volter Kálmán – Magyarság Keresztútja

 

Stáció

Jézus életében

A magyar nemzet életében

1.

Jézust elítélik és Jézus elfogadja az ítéletet.

Atilla megkegyelmez Rómának.

2.

Jézus felveszi a keresztet.

Árpád magyarjai visszatérnek a Kárpát-medencébe.

3.

Jézus először esik el a kereszttel.

Bulcsú és Lehel kivégzése Augsburgban.

4.

Jézus találkozik legszentebb édesanyjával.

Szent István felajánlja a Szent Koronát és az országot Boldogasszony Anyánknak azonosítva őt Szűz Máriával.

5.

Jézusnak segít a keresztvitelben Simon.

Szent László Krisztusi sors megélése.

6.

Veronika kendőjével letörli Jézus homlokát.

Mátyás Király értékmentő cselekedetei.

7.

Jézus másodjára esik el a kereszttel.

II. Rákóczi szabadságharca.

8.

Jézus megvigasztalja a jeruzsálemi asszonyokat.

Mária Terézia megvigasztalása a Magyar nemzet által.

9.

Jézus harmadszor esik el a kereszttel.

'48-'49-es Szabadságharc.

10.

Jézust megfosztják ruháitól.

1920. június 4. Trianon

11.

Jézust keresztre feszítik.

1956

12.

Jézus meghal a kereszten.

Öt millió csecsemő meggyilkolása anyaméhben.

13.

Jézust leveszik a keresztről édesanyja ölébe helyezik.

Mária az Országát siratja. (A haza kiárusítása a „rendszerváltás” idején)

14.

Jézust sírba teszik.

Európai Unióba való csatlakozás.

15.

Feltámadás

Feltámadás

 

 

 

Lajdi Péter - Magyarság Keresztútja

 

Stáció

Jézus életében

A magyar nemzet életében

1.

Jézust elítélik és Jézus elfogadja az ítéletet.

Atilla megkegyelmez Rómának Jézus kérésére.

2.

Jézus felveszi a keresztet.

Álmos és Árpád magyarjai képében Nemzetünk, a Népek Krisztusa vállára veszi keresztjét visszatérve az őshazába.

3.

Jézus először esik el a kereszttel.

Nyugati hittérítő papok kitartó aknamunkával a szabadnak született, szkíta-keresztény Magyar Nemzetet a zsidókereszténység feudális rabszolgaságának jármába kényszerítik.

4.

Jézus találkozik legszentebb édesanyjával.

Szent István a Boldogasszony kezébe és oltalmába ajánlja országát, népét és a Szent Koronát.

5.

Jézusnak segít a keresztvitelben Simon.

1250-ben IV. Béla táltoskirályunk uralkodása és oltalma alatt megalakul a pilisi pálos „szerzetesrend”.

6.

Veronika kendőjével letörli Jézus homlokát.

Árpádházi Szent Erzsébet jézusi magatartásmodellt él meg személyes életpéldája által.

7.

Jézus másodjára esik el a kereszttel.

Tatárjárás 1241-1242. A pápa „őszentsége” felbujtására és a nyugati zsidókeresztény hatalmak örömére Batu kán lerohanja a Magyar Királyságot.

8.

Jézus megvigasztalja a jeruzsálemi asszonyokat.

Hunyadi Mátyás király az atillai minőségek egy személyben való újraszületése.

9.

Jézus harmadszor esik el a kereszttel.

1526. augusztus 29. Mohács, a király és a nemesség eleste

10.

Jézust megfosztják ruháitól.

A Mohács utáni évszázadok. A „két pogány közt”.1703 - 1711 között a Rákóczi Ferenc szabadságharc. 1848-1849 forradalom és szabadságharc.

11.

Jézust keresztre feszítik.

1920. jún. 4. Trianon. Az 1500 éves Szakrális Hun-Avar-Magyar Királyság ártatlanul öt részre vagdalják.

12.

Jézus meghal a kereszten.

1956

13.

Jézust leveszik a keresztről édesanyja ölébe helyezik.

1956 novemberében, decemberében szovjet tankok által letiport és meggyilkolt Kis-Magyarországot Regnum Marianum Nagyasszonyának és Királynőjének, a fájdalmas Boldogasszonynak ölébe fektetik.

14.

Jézust sírba teszik.

2004 A legyöngített és a haldoklás utolsó stádiumába taszított Magyar Nemzet tetemét eltemetik az Európai Únió sírboltjában

15.

Feltámadás

A keresztút végén a sírbatételt törvényszerűen követi a feltámadás.”

 

521 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://maghon.blog.hu/api/trackback/id/tr928422184

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.02.27. 15:13:22

castor hod

hodmezovasarh..

irtak hold-nak es

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.02.28. 10:31:18

@hun77: "mercur merchant" olahul a csiga az melc, csak ugy eszembe jutott :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.02.28. 10:42:22

ez meg egy hulyeseg, hogy jezus zeus meg egy dolog, de zeus nem szaturn hanem jupiter. a vegen ott mond valamit a napsarkanyrol, saturn dragon

www.youtube.com/watch?v=uapefvVpM5E

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.02.28. 19:03:37

mindig csodalkoztam miert irjak magyarul roma nevet?

Mór-Róm(a)

www.youtube.com/watch?v=PM8HnvuKbAo

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.02.28. 21:59:09

@Vágtázó Csiga: JEZI LEHET ZEUSZ HA LESZEDED A J-T V I-T

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.02.29. 11:34:15

@hun77: pontosan, de ezt mar regebben is sokan eszrevettek. kulonben az is alatamasztja mind ezt hogy Jezus eppen a Jupiteri tulajdonsag, azaz Nyilas ez pedig az ikersegben testesul meg. Pap Gabor nyoman, olyan ero az energia hogy szamunkra csak kette osztva "emesztheto" meg. A bibliaban keresztelo janos+Jezus, s amit ebben a cikben en is levezettem. (peresze az is Pap Gabor nyoman)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.02.29. 17:15:23

valami gingisz mesterrol hogy meszaroltak a muzlimokat

www.youtube.com/watch?v=o7pKDlIAHbg

hallod csak, nem e mongol=seljuk?
www.youtube.com/watch?v=A0VdJAgLRoE

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.02.29. 19:55:42

@Vágtázó Csiga: gingis a gyenge es lehet s jut eszmbe romanul 'gingas' [amolyan konnyed valami ojasmit jelent]

szoval gingis olah-hun vot temes a jiu[zsil] folyo

jut esembe a tennap linkeltem hogy a Tanais az Sizl vot

szil zsil?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.03.02. 12:52:49

Who is the wife of Zeus in Greek mythology?

As the sky god Zeus had easy access to the women of the world and took full advantage of it. Also, his power as a supreme god made him difficult to resist. Prior to his marriage to Hera he was married first to Metis, then Themis . He was interested in Demeter but she resisted him.

gondolom nem kell mellekmagyarazat...

ezek szerint az en fejemben ugy korvonalazodik ki a dolog hogy europa=duna (europa akit Jupiter elrabola felesegkent)

hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9m%C3%A9t%C3%A9r

Metis - Meotisz?
hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9tisz

Zeus is himself titled Mêtieta, "the wise counsellor,"

lehet ez a Meotiszi ingovanyos dolog is evel fugg ossze.

Themis - Themis means "divine law" rather than human ordinance
en.wikipedia.org/wiki/Themis

S van Artemis is
hu.wikipedia.org/wiki/Artemisz

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.03.02. 13:01:33

A Tanais amit te mondasz meg ott volt a Meotiszba.

Nem tom a Zsil mi lehet. De nezd meg hogy ugy vannak egymas mellett az Oltal mint a Duna es a Tisza.

hu.wikipedia.org/wiki/Zsil#/media/File:Raul_Jiu.png
hu.wikipedia.org/wiki/Olt#/media/File:Raul_Olt.png

hu.wikipedia.org/wiki/Tisza#/media/File:Thiz_river.jpg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.02. 14:57:29

kelta szelt vagott

vales-valszt-ott/el-valasztott

vagye Ingland nevei magyaru vannak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.02. 15:17:58

ja s a 'legzsarnokabbbak' erdelybe abathoryak votak

ennyi

mindent atirtak stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.02. 15:23:41

valasz angolu answer[ svaran]

savaran [varanusz az es reptilla]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.02. 15:28:37

www.youtube.com/watch?v=ApPvL6ynvO4

xd

vot a kozakoknal es azsszem

kozak kazar sarok szog angle

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.02. 15:31:40

@Vágtázó Csiga: tisza tuz tuzet olt

jok szerintem s azok a metiszek es

peldaula 'mate-mat-ika' miert ugy hijjak??D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.02. 15:36:52

en.wikipedia.org/wiki/Timi%C8%99_River#/media/File:Raul_Timis.png

amugy amikor irjak hogy Herodot Tibisat a Tiszara irta az valszeg a Temes

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.02. 15:38:56

romanul a ''mut'' az nema

bejon a nM mint a nomad szoba s akkor ott man a meotisz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.04. 18:55:18

@Vágtázó Csiga: hat ezeket a tsillagos izeket te fejcsd meg vhogy d

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.06. 15:05:35

a kepes kornyikaba van egy kep vhol ahol a feher lo akkor mint a fal vagy varak

meg kene nezni nem e a 'trojai fal-o'

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.03.06. 17:33:58

erre a kepre gondolsz, ugye?
aranyliliom.lapunk.hu/tarhely/aranyliliom/kepek/laszlo5.jpg

ez a kun vitezzel valo harc, hat ok igen trojai falovak

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.03.06. 17:39:30

@hun77: "hat ezeket a tsillagos izeket te fejcsd meg vhogy"

ha csak tudnam... elore megmondanam a jovot :)
csak felhitvam a figyelmet a nevhasonlosagokra.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.07. 12:12:25

@Vágtázó Csiga: dobos tsanad irt vmit hogy a kun labaszara s akillesz sarka asszem vhol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.07. 12:23:22

www.google.ro/search?q=kepes+kronika+kepei&newwindow=1&biw=1309&bih=697&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwj2lMTCua7LAhVELZoKHVS4C-wQ_AUIBygB#newwindow=1&tbm=isch&q=kepes+kronika+kepei+feher+lo&imgdii=q2bQrYkAU2igoM%3A%3Bq2bQrYkAU2igoM%3A%3B3_gejC8Ze1aUOM%3A&imgrc=q2bQrYkAU2igoM%3A

meg valami tuz is laccik

szoval ez unnezki a trojai falo = magyar sztori [ habar nem volt haboru se valszeg hanem epitettek, vagy lehet hogy volt ''osemlekezet arra hogy hogyan keletkeztek a folyok,volgyek hegyek stb stb''??? mi?>? lehet e eijen? XD]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.07. 14:18:14

ize ne ezt mondtuk e?

conqueror

kankar kangar hungar srtb

?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.07. 15:39:21

dictzone.com/angol-magyar-szotar/knee

KN

romanu a konyok 'kot'

kutya kan-is kanok agyar kolc sarok szog fok fog stb

szoval valami geologia vagy geo metria

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.03.07. 16:15:18

@hun77: "szoval valami geologia vagy geo metria "

asszem mondtam mar hogy Born gergely eloadasokat neztem az utobbi idokben, o mond valahol valami olyasmit hogy a "sarkabol kimozdul" a vilag. meg hogy regebben a sarkovi csillag nem az volt, meg a sarkok sem ott voltak s a foldnek is mashogy volt a doles szoge.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.08. 19:52:26

szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vilagkor.blog

egy csomo rusz link de ne panyemaju ,kovacs laczi gyujtotte s en es kaptam 1-2-ot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.09. 09:24:32

Kovats Laczi levele
----------

Szia Kevi!

CSatolom. Ez a Radomir Zseni. Előkerült a táblázat az orosz-francia közös történelemről. A francia történelem egy része kitalált. II. Katalin meg a Mária rokona ill. Medici Katalin s Medici Mária adatai szinte szó szerint megegyeznek. (MiIkor született, melyik városban élt, stb.) Alexander Dumas-nak nagy d"dumája" volt. :-))

Üdv Laczi

imelbe kudom a kepet csak ruszul van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.13. 10:55:27

nezzel logikus magyarazatot
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=93820563&t=9194712

A hun—magyar kapcsolat vagy azonosság hite érdekes módon először ugyancsak külhoni forrásokban jelenik meg. Valószín>, hogy ezek nyomán írta egykor a reimsi püspök, Hinkmar, hogy 862-ben egy eleddig ismeretlen ellenség jelent

szal ha ismertek mint 'hun' akkor hogy 'ismeretlen;'? XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.14. 19:47:11

Tsiga a dupla krosszbol kirakhato az 1 4 7 -esek mi?

esszeadva `12www.youtube.com/watch?v=yFjdr6yh0ok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.15. 08:47:10

a kulonbseg koztik 3 [lasd 3 domb] meg

ho-n-ap s het

7 1 nap az het, 4 7 az 1 honap

3 honap[4 7] 12 het
valami kalendar asztro ize egyszruen nezve

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.22. 20:53:33

Szántai Lajos - Árpád és a hét magyar

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.03.25. 21:02:56

Babilon - Babpolna - Kapolna

Olahul a Babolna az Bobâlna, a kapolna az Căpâlna.

Babilon maskep Kap Ilon, Kapu Ilona. Sumerul Ilona, az Isten neve, Dingir, az az Tunder, tehat Tunder Ilona :)

A kapolna szavunk tehat isteni kaput jelent s nem a latin capella szobol ered. Olaszul a capello(!) az haj. Cap-fej, angol cape stb

hu.wikipedia.org/wiki/Babilon
www.etymonline.com/index.php?term=Babylon&allowed_in_frame=0
en.wikipedia.org/wiki/El_%28deity%29
hu.wikipedia.org/wiki/Dingir

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1bolna_%28Rom%C3%A1nia%29
ro.wikipedia.org/wiki/C%C4%83p%C3%A2lna,_Alba
ro.wikipedia.org/wiki/Comuna_C%C4%83p%C3%A2lna,_Bihor
hu.wikipedia.org/wiki/Csics%C3%B3k%C3%A1polna

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.03.25. 21:19:18

olvasd csak el ezt a zsukat. ha neked nem hasonlit "valamire" akkor nem is allok szoba veled tobbe :)

www.giveshare.org/israel/arbroathdeclaration.html

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.03.25. 21:23:13

a nagy egyiptomi kijovetel, azok is mink voltunk.

egyiptomi kijovetel=szkitiabol kijovetel :)

a fentebbi szoveg pot a "honfoglalast" irja le

www.yeoldescribe.com/2011/03/irish-and-scots-as-egyptians-and.html
www.carothers-carruthers.com/scotlandnamesake

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.26. 19:05:38

@Vágtázó Csiga: Niul mi? vagy nyil vagy nilus [ vagy egyszeruen a helyleirasbol jonnek e nevek, geo stb]

Kimi aszondana a H-Egyepitok csapata D

www.youtube.com/watch?v=p9byLqQeaoA

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.26. 19:53:19

aszongyak tom hogy az abrodi deklaracionba aszontak hogy szkitak de a szkita szo nem szerepel a szovegbe? mindegy itt ott szetszedett drabok vannak a sztorikbaol, ezt most eppen a skotokhoz pakoltak ''anno'

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.03.27. 21:34:49

@hun77: "Niul mi? vagy nyil vagy nilus"

nilus - nyilas - nyílás

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.28. 18:46:56

@Vágtázó Csiga: lehet a duna mikor a nyillason kimegy [vaskapu] vagy a maros zarandnal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.29. 14:26:20

romanu az alma 'mere'

merre, a moczok ugy mongyak a 'merge'-re [megy] hogy 'mere'

szoval gyumolcsok

meggy.

a 'megy' az romanu 'se duce'

de a duce az visz is [+ duce vezer herceg Arpi mongyuk]

alma-alom[mesi alma]

--

amugy a matu-zsalem az es vmi Maeotisz vagy meotisz vagy ha man cserelgetik a betukot mi van ha Matisz?

salem vagy alom

a matisz mi lehet ekkor?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.31. 10:56:06

meotisz

angolu a parzas az 'mating' asszem

jordanes meg aszongya hogy a hunok valami szornyek [ha jol tom] s az amazonok kevereke

szoval lehet a 'maeotis' [s matyas is] valami parzas vagy mittom szovetseg kotes

en gyanittom hogy 'maria terezia' az 'matyas' s a sok kolyke azok a 'szovetseg kotesek' , csak mondtam hogy hihetetlen hogy a 18ik szazadig hamisitva lenne, de mittom D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.31. 12:09:57

books.google.ro/books?id=1AqTwDcibGIC&pg=PA731&dq=hunnos+parthos&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiOwcaDxdvJAhUnvnIKHYeyCVA4FBDoAQhRMAc#v=onepage&q=hunnos%20parthos&f=false

734 childeriket ullatom chilPeriknek irja

vegul igazam lesz hogy ‘forgatjak’ a betuket is

mint Procopiusnal az ‘isadeni huni’ akik vagy issedonok vagy sabinok/ szabirok [n-r-h]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.03.31. 13:00:58

An extreme case is the Vedic Sanskrit of the Rigveda: the earliest parts of this text may date to c. 1500 BC,[1] while the oldest known manuscript dates to the 11th century AD, a gap of over 2,500 years. Similarly the oldest Avestan texts, the Gathas, are believed to have been composed before 1000 BC, but the oldest Avestan manuscripts date from the 13th century AD.[2]

en.wikipedia.org/wiki/List_of_languages_by_first_written_accounts

D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.02. 12:52:26

@hun77:@Vágtázó Csiga: "nyilas - nyílás "

a KP medencenek is nyilasa van ugyebar, Born Gergely mondta hogy lombik formaju.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.03. 16:13:33

@Vágtázó Csiga: vagy argonauta az ezust lakodlalom

argint ezust nauta romau nunta eskuvo XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.03. 16:27:32

@hun77: a nunta nem szekely szo? en ugy tudtam.
a felhold amin all Babba Maria, Nagyboldogasszony, Szuz Maria olyan mint egy barka.
argo-bargo-barka. barka nunta. muri volt a barkan? :))

Pap Gabor szerint noe=nő. nun-nuni :) vagy nény, néni.

angolul noun=fonev, s errol jut eszembe a főnő, főnök

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.03. 16:34:38

@Vágtázó Csiga: ne Tsiga es elobe van most XD

az ejjel orkodtem reggel 7 jottem haza , 9-16-ig aluttam XD

nunta roman, de a nuna az pina N [no]

cargo e shajo

haja-don

hajok a dunan vagy pinak a dunan

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.06. 13:19:25

ez az a Noe barkaja amit mondtam, hogy az egen is megtalalhato csillagkepkent. Argonautak
en.wikipedia.org/wiki/Argo_Navis

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.06. 13:27:54

Kain es Abel - Kain-Kun-Hun & Abel-avar-apol vagy akar abra- s Pap Gabor szerint ez abram-abraham, tehat az Isten abraja (kepmas)amire teremti az embert (eMBeR-aBeL)
Ezt is tollunk csoltak :)

A legtobb helyen ugy abrazoljak hogy Kain agyon uti Abelt egy bunkosbottal. lehet innen jon a kifejezesunk is hogy valaki bunko. (BNK-KN-KaiN hmmm) A lenyeg hogy a foldmuves (neha a bunko helyett kapa van ezert), s Abel pasztor, a pasztor ostort hasznal a teregetesre.

Az Ikrek csillagkepben is igy abrazoljak altalaban a ket ikret, bunko meg osztorral. Ez Hunor es Magor fonakra forditva :) Hun(or)-Kain es Mag(or)-aBeL

:D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.06. 13:30:41

jaj, es a Hun a harcos es a Mag a nep ugyebar

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.06. 13:45:04

az hogy polux s kasztor az ize ne;

polux falox fasz
s kasztralas ?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.07. 23:07:55

@hun77: "polux falox fasz
s kasztralas ? "

- hahaha mindig meglepsz a szofejteseiddel :)

szerintem az aszterix es obelix is annak kell lennie. Varga CSaba szerint Asterix aaz ostoros.

itten azt irja a pollux az koronat jelent. nezd meg a valtozasokat is. Polak, paloc.
A Peleke mintha a pelazg, peleku-partos-bardos amirol gyula is irt. A Palosokat nem is emlitem...
www.babynamespedia.com/meaning/Pollux
www.babynamespedia.com/meaning/Peleke
www.babynamespedia.com/meaning/Paul
www.babynamespedia.com/meaning/Frederick

a castornal asszondja hogy hod :) a valtozasokban ott van a Katzir! :) az meg asszondja hogy arato
www.babynamespedia.com/meaning/Castor
www.babynamespedia.com/meaning/Katzir

a castor forditva lehet aratos...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.08. 11:38:47

@Vágtázó Csiga: katzir akatzir agatir ''akik teli votak arannyal'', arato,k-arat-o[n]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.08. 11:42:19

akaszt [fog-asra pl-ul a roman aszongya 'agata']

varga tibi aszongya vmeik videoba hpogy az Isti szovegben a 'vendegek marastzsa' van nem behivasa s latinul a ''dent' szot mondja

szoval a Dnetu az Fog-adas es lehet vagy itt Tar-tottak [tartar,vagy a fognal mondjak romanul s angolu asszem hogy tartar [lehet a fogzomancz]

szoval bezarasok,bortonbe vetesek [timir-bajazid,zsiga-garay,matyi-tepes stb] a dentu-de-tinut[fog-oly].deten-tie[fog-sag] azok lehet vendegeg votak , fog-adtak oket szoval megint negativizalva van vmi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.08. 20:41:01

www.youtube.com/watch?v=Fisc51cEHgM

20:50 - tol XD

egesz addig mig '''gyujtogattya a Dunantult''' XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.10. 07:21:12

kecskemet

locka-vet [m,uu,v]

vagy kecske-met [ meot-isz,meo-tisza] a duna tiosza kozt van mi?

vagy kecske=kozte [t-c[k]]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.10. 11:14:56

www.youtube.com/watch?v=CLZYMULl2ys
azt mondtuk ugye hogy uj-gur az angolu finger

ujgur neugar ungar=finnugor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.10. 11:15:20

vagy fing romanu basina vegyes besenyo

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.10. 11:23:23

ja, ugy tunik. ez a szakralis foldrajz zsukaba tartozik.

kulonben a met=med, metel, metelni. ugyan az mint szabir-szab-szabni.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.10. 11:29:00

@hun77: "vagy fing romanu basina vegyes besenyo "

hahaha na ezzel lelotted a bikat hahaha

a finn az valoszinuleg feny, mint vien/wien az az feher (feher var). tehat finnugor=feher ugor.

nem kell elfelejteni hogy a hazugsagok ugy vannak felepitve hogy minidg kilehessen oket magyarazni ha az eloleges cel mgbukott.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.10. 11:33:54

peldaul az Olt. az most mit jelent? mit olt? elolt, kiolt? vagy beolt, beoltas? vagy oltalom?
gondoljunk csak szent laszlo kun diadalara.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.10. 11:50:03

Duna-Odin-Atil(a)/Etel-Jezus :)

Pap Gabor mond valami meset hogy egy kolykot keresztel meg mint Duna Isten keresztfia, tehat O Duna Isten.

Tudni illik Odint is felfeszitettek, meghozza egy fara, a Vilagfara (Yggdrasil)

33:25
www.youtube.com/watch?v=JGxoPhX_Tfs

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.10. 12:01:09

azt a Turu-t nem tom mi, allitolag a vilagfa, a tejut.
Turu-Turul-Etel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.11. 06:46:20

@Vágtázó Csiga: a roman mejikkel varialtam a jutubon aszongya hogy ok budai nagy antit nagy oltinanak hittak

odin-oldin mint hodmezo s holdmezo

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.11. 16:57:08

a regi angolul "old, olden", azaz ódon.
Volt Uldin kiraly, ez allitolag havasalfoldon uralkodott.
Olt folyo.

en.wikipedia.org/wiki/Uldin

Turu-Turda ez meg Atilla nagyapja volt, ha jol tom.
fabpedigree.com/s084/f329059.htm

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.11. 16:59:18

@Vágtázó Csiga: Uldin kiraly, ez allitolag havasalfoldon uralkodott.

ezt hol irja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.11. 17:00:45

vegul ugyanaz - duna=atilla-matyi ''regi'' + idjon a 'meotiszi motsar' is valszeg meg bathory

turda az lehet turdan<-->dentur bathory troja stb

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.11. 17:15:40

@hun77: ott a vikin irja: In 400, Uldin ruled in Muntenia, present-day Romania East of Olt River

mintha valami sejlik hogy Nagy Ati is mondott volna valamit errol, hogy a balkanon meg Dobrudzaban voltak a hunok.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.14. 10:19:34

uldin akkor alduna mi?D

az olt es ott megy bele

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.14. 13:08:54

jokot mond mintha abba a vidoba Tsiga mi? varialja a szavakort vmi egyiptomi szokkal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.14. 13:10:57

uldin amugy fel olah s hun vot

uldin; ujj magyaru s d-t; tinteste romanu czeloz

s Uldin a napra mutat hogy mittom mekkora hatalma van''...

ha mutacc ujjal az es 'czelozas''?

szoval ungro vlach vot XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.14. 13:12:51

amugy akkor 'czel'' aczel, etzel [atillio\]

de ha tin-teste [d-t] akkor tin don duna tana

szoval uldin=atilla

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.16. 10:55:35

@hun77: " uldin amugy fel olah s hun vot
szoval ungro vlach vot XD"

- ja, s ungar=vlach :)) kulonben minap jottem ra hogy a lovag szo is ugyan az. lovag-valach. a latin nyelvekben altalaban a lo az cavallo (tehat lovag!). ez olyan mint a hajdu szonak atvetele. olahul is haiduc, de ez a hajduk es nem hajdu.

ukdataexplorer.com/european-translator/?word=horse
ukdataexplorer.com/european-translator/?word=knight

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.16. 12:22:46

@Vágtázó Csiga: minek szobor Tsiga? felhuznak egy bizancigany keput

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.16. 18:04:54

www.youtube.com/watch?v=kVptJvH42Pk

2 ora 2 percz 10mp

valami 26ezer mittom mi a nap

nem e a 26ezer hungar mohatsnal?

valaki mondta hogy a 'kun' az nap [asszem ujgurul vagy mittom]

gar-year [ev]?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.16. 18:08:19

a kun ha hőn akkor lehet a nap

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.16. 22:27:40

12 honap egy ev, 360 nap 12x30
1 vilag honap 2160 ev, egy vilagev 12x2160=25920 kerekitve 26 ezer ev.

sok szlav nyelven a lo az kun,kon.
ja, s a legtobb turk nyelven a nap az kun
ukdataexplorer.com/european-translator/?word=horse

a het vezer a het bolygo, de ez asztrologiai szempontbol, amiben a Nap es a Hold is bolybo (bolyongo).a tobbi a Jupiter, Venusz, Szaturn, Merkur s Mars. regebbi video vege fele mond is ilyesmirol szantai, csak nem emlekszem melyik felvetel.
en.wikipedia.org/wiki/Classical_planet#Alchemy

"gar-year [ev]? " -lehetseges, a gar az kort jelent, korkoros mozgast mint mondjuk gyre-gyroscope

www.etymonline.com/index.php?term=year&allowed_in_frame=0

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.17. 20:55:14

amugy a tin-teste---be bennevan megoinn a tin din-te Fog [en feszt a Bathoryhoz jutok - sozval sztem az 'elsot tettek utolsonak' a magyar torczibe] szoval Uldin es Dentu

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.18. 16:42:08

ezembe jutottt az hogy az 1ik avar king Hringus rex avarorum [habar ezt a ringeknek es mondjak tod...]

izeltem egyet romanul; hring-creanga [faag,ag]

de magyaru 'ag' es a 'torzs' magyaru

szal avar=agathyrs

de a 'fa' romanu 'copac'

az avar 'kapkanok,vagya bulgar kavkanopk'

fa-fe--j---edelmenk

szoval megint a 2 nylevbol talal

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.18. 17:42:09

hallod-e? tudmal segiyeni levenni ezt a konyvet aztan kuld el nekem? ha sikerul persze :) nallam nem jon osze sehogy

books.google.ro/books?id=CrUdgzSICxcC&printsec=frontcover&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.19. 14:54:41

+ nezzeg a scribiden csak nekem momentan nem megy a kereses rajta

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.19. 21:57:53

koszi nagyon szepen! nagy mester vagy! :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.22. 12:54:10

@Vágtázó Csiga: ne sultelenkeggy Tsiga nem nagy szam tsak te se tucc keresni vagy mi? XD

en azt a konyvet mar extractoltam 4 eve [1nyaron 2 hetig olvastam D]

itt van a video ne www.youtube.com/watch?v=EHJWF6ePwNg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.22. 13:07:07

www.youtube.com/watch?v=BA2GIRZhRGE

torlik a komokot a jutobon man

az egyiknek valaszoltam vot anno hogy sziriusz=sir asszir =karpat medence de nem latom, s meg vettem eszre

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.22. 13:08:36

meg hogy ebben 'a zsido rencerben nem fognak ijen filmeket csinalni hivatalosan', ezt es irtam emlekszek mikor amasik ott kerdezi valami kulfoldi

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.22. 19:04:39

ez a szovetseg is budos, tod mit mondanak Pap gaborek rolla?
latom van az oldalukon tobb video is.

www.youtube.com/watch?v=so3SpU3M-Aw

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.22. 20:10:45

@hun77: "en azt a konyvet mar extractoltam 4 eve [1nyaron 2 hetig olvastam D]"

s, mi a kovetkeztetes? erdemes?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.23. 08:31:25

@Vágtázó Csiga: kovetkeztetes nincs me akkor allene hogy 'akkor tudjuk hogy ugy van'' mi?

csak adatok, amiket ha a zember eszibe jut osszerak nem?

azt nem mondja hogy a hunok a karpat bazin oslakoi ne hidd XD meg azt sem hogy a tanaistol jotek hanem ez es a xiognukkal izel

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.23. 10:02:51

@hun77: "mijen szovetsegrol? "
- magyarok vilagszovetsege.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.23. 14:18:30

@Vágtázó Csiga: az is benne van az a Feri nevezetu a fejerszovetsegtol az tunik jo arcznak [ aki hivja meg allandoan Piert], a tobbi mar reg kezdetttol mafffia kulonben az egsssz ismertebb a

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.23. 16:01:45

ang hun

wash [mos]

w/m mos

wars
mars

vaskapui tsata lehe a marsonal vot vagy a duna lehet maros es

vagy lehet mikor visszahuzodtak a 'pannon motsarak'' az akar lenni vagyes Dentu-Bathory mocsaras osregi geologia

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.23. 16:03:07

https://www.youtube.com/watch?v=Ug0fGaNXM2cSzántai Lajos lelkipásztor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.23. 20:10:06

magyarmegmaradasert.hu/szerzok/k-n/marton-veronika/item/4399-a-h%C3%A1rom-nap-egy-esztend%C5%91-titka-a-magyar-n%C3%A9pmes%C3%A9kben

te Tsiga!

tri-dent

izeltem hirtelen hogy 3 day de oroszul 'gyenj assszem 'ev' vagy 'agyin' 1

esztendo;

iszter-don vagy tisza duna

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.23. 20:19:08

nap gyeny gentleman pan-nap is-pan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.23. 20:20:39

sztar-siter duna

csiglamezei tsata Csabival

csillagmezei-duna mezei

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.23. 21:04:45

ja istert akartam irni

sit az ulni sitters az ulok [ulach.vlach]

csillag;

kulllog ballag [valach] XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.24. 10:40:43

:) ujbol meglepsz fejtegeteseiddel :))
en is talaltam egyet. VLCH-VLK-VRK-KVR=kurva :)))

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.24. 13:20:28

@Vágtázó Csiga: kurva de curba kanyar

konyorgom romanu va-rog [valak]
XD--

-------

''boss' angolu fonok

de a fing romanu bas-ina is fő

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.24. 13:21:26

amugy a romanok ormenyek aromanok

bucurie öröm s a fovarosik az

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.24. 13:45:57

@hun77: "amugy a romanok ormenyek aromanok" csak keves reszuk lehet az. az valszeg hogy az arumin az az ormenybol szarmazhat.
ormeny-ármány

bukarest az lehet bokorosd is. de egyszeruen magyaran: buk a rest. s evvel mindent elmondott az ember.

a torok basa is boss :D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.24. 14:36:02

@Vágtázó Csiga: jo azok az olahok de az eredetiek ormenyek [vagyes a 'kaukazus itt van''] [felettuk a hunok , alban bulgar stb serboi szerbek]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.24. 14:40:43

666 nap dzsizasz
hat hőt

ha mongyuk hogy hűt akkor mé nem mongyuk a masikra hogy hőt XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.24. 14:59:05

www.youtube.com/watch?v=6ycZ_QoZtBM

dziszasz the biccs XD

ennek vannak videoi osztan nezegetem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.24. 15:00:42

southern[deli]-saturn

lady? lehet sziz mary az anyja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.25. 19:23:03

279-tol azelott versek vannak vmik

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.25. 21:58:24

ezeket a videokat mar asszem feltettem ide...
Jezus nem lehet Szaturn, eppen hogy Jupiter.

hogy Atila-e Artur vagy Aladar ahogy Gyuszi mondja, nehez eldonteni a keveres miatt.

itten Varga Tibi nyom valamit a szarmatakrol
www.youtube.com/watch?v=ip6mdniwl7k

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.26. 10:02:28

hebru helel' ho s lehel [ a nap hot lehel mi?[]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.26. 10:17:05

ez es szedi szet a szokot

saturn akkor nem este-turn [este fordulo]?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.04.26. 10:24:40

www.youtube.com/watch?v=rGsxhBbvH7s

be akartam irni ezt

meleg [moloch] is warm in hungarian=sun

de mar ''hibat' jelez [amugy mar tiltottak a komentemet peddig nem karinkodtam]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.04.26. 15:04:33

@hun77: "saturn akkor nem este-turn [este fordulo]? "
Szaturnusz a Bak bolygolya, a teli napfordulo a bakban van, december 21, vagy ilyesmi. ez egy jo talalat :)

a Jupit-er az javit-o.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.02. 13:36:32

mijen egyenloszaru keresztek vannak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.04. 12:47:59

kara-pat vhol Matek Kamillnal van [ amugy mijen nev ez?XD]

erdekes hogy kor az betegseg mi?

p/b; pet/pat/bet-eg

s amugy romanul a 'pat' az 'agy' ha beteg vagy fexel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.08. 12:45:24

ha man scythia vagina populorum akkor anatolia?XD

anya-tolja [mikor szul]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.09. 19:27:13

Almos Vilmos A/V

villam s a dorges romanu tunet

de magyaryl 'tunik'[el-tunik stb]

almos a fogant

dinte-tun tin

agy agyar

alom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.09. 19:43:49

www.facebook.com/Magna-Corvina-392500397610874/

www.facebook.com/photo.php?fbid=1800681323498573&set=gm.1336151289745437&type=3&theater

Hagy hivjam fel a fiygelmet a kep kozeppontjaban allo varra.szemmel lathatolag egy bronzkori harmas vedgyuruben allo osi szent helyrol van szo,amit Magyaroorszag romai megszallas aloli felszabadulasa utan ujjolag mukodesbe helyeztek,bar meretet tekintve kevesebb vedgyuru veszi korbe.balga tortenesz hallgato koromban is felfigyeltem arr a a jelensegre, hogy a cserepedenyesek( honfoglalas kori gyakran hasznalt edenyfajta) eloszeretettel telepultek bronzkori varakba,akkor azt hittem csak azert mert kicsi votl a letszamuk s egy kelta varba ami esetenkent 10-20 km hosszu varfalrendsezrrel van korulveve,nem votlak elegen. kesobb amikor nemi esz jutott a fejembe rajottem hogy a bronzkortol bizonyithato a magyarsag itt tartozkodasa,de valoszinuleg mar min 100.000 eve vagyunk itt.akkor most kanyarodjunk ra egyik kedvenc temamra ősbudara,ismeretes a medszet amin egy kor alaku vedmuvel ellatot templom bekasmegyeren alldogal a duna melett,nos,az is egy bronzkorban mar allt harmas vedmuvu dombon fekszik,bar 99 5 ig bizonyosnak tartom hoyg mar a kokorban is regen ott volt a szent hely, ha ranezunk a tiszaeszlari egyenlo szaru keresztes tarsoylra es gondolkozni kepesek vagyunk s osszekotjuk a szent heyleket terkem azt latjuk hoyg ezek ,oramu pontosaggal ,egy negyszethalos rendszer csomo pontjaiban vannak miint a sakktabla. EZ a keresztenyseg

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.09. 19:51:03

hmmm erdekes. volt valami vilmos car meg csaszar ugy tudom.

hallod csak, nem lehet-e hogy Nagy Karcsi=Matyi?
nagy-maty, s kiral(y)-karol(y)

nayg karcsinal van vagy 3 datum a szuletesnel, 742,747/748 aprilis 23
Matyi halal 1490 aprilis 6

1490-748=742
1490-742=748

- itten te vagy a nagy szaki :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.09. 19:56:18

maty 47 evet el s februarban szulet, a masodik honap
47 forditva 74.02 742 karcsi szuletese

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.09. 20:29:28

@Vágtázó Csiga: most nem jon hogy szamolgassak de jo , hagyd itt osztan kesobb mittom [en az oldalakot lementettem vot pdf-be ezelott]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.09. 20:47:08

Lajinal laccanak szmaok

1342-742=600

mayi 1442vel 700

az elsonel meg bejohet a 45+23=68 s 2iknal +100-al

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.11. 21:49:33

birom ezt az embert :) ezt kene oda tenni a magyarok vilagszovetseg vezetosegehez a francba

itten van angolul is leforditva az atillas eloadsa
vimeo.com/150525492

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.13. 13:42:19

www.youtube.com/watch?v=U3fN_BUXlwU

hogy mongya a léc szot XD stb nezzeg a tobbi videot es

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.13. 13:55:34

jovan man, ez is egy debil.

nem tudod hol van leirva a szkitak mitosza amit Herodotos jegyzett le? en nem kapom sehol csak bemutatasban. ja, s ha lehen vengerul :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.13. 16:28:00

hat ez lehet akar Bathory is :) Vagy Uldin, RD - uLD-DuaR

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.16. 21:11:15

az akademia szo alitolag valami grek alaktol jon,majd meg kell nezzem a nevszotarban
www.etymonline.com/index.php?term=academy&allowed_in_frame=0

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.16. 21:17:11

ide suss: karpat-part(ia)-kaparta :) Gyuszai asszonta a partus az bardos, a part az mart is. olaszul a kalapacs "martello", angol h-ammer, latinul melleus, ez P-vel pallos.

parta- Eredeti értelménél fogva mint borító vagy körülkerítő eszköz azon szók osztályába tartozik, melyekben a par, pár, per, pör, por gyökök körös alakra vagy ilyen mozgásra vonatkoznak, milyenek: paracskó, párkány, parittya, pereg, perdűl, pereszlén, pörge, porgolat, továbbá a szintén ajakhangu far, forog, fereg, verem stb.

parta.szojelentese.com/

az humbuk duma hogy a partus azert az mert elpartolt, lehet eppen az hogy partfogo,
m- betuvel akar matar,
szoval a karpatok is koszoru, parta alaku. Szent Korona stb, hogy a karp. med. a Szent Korona teste...

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.16. 21:38:17

Akademia - aka+demos, a demos az nem tomeget, nepet jent?
akad-okít? de valojaban ma tenyleg az akademia akad :) akaszt, aggaszt mar csak

akadem-akadian?

na, asszondja hogy Kasztornak es Polluxnak Akademos mondja el hogy hova rejetette el Theszeus elrabolt hugukat, Helenet. Erdekes. Theseus az aki legyozi a minotauruszt. Akkor ez csak Nimrod lehet :)
Akkor helene vajon azonos europaval? A masik mitoszban Zeusz, azaz Jupiter, bikanak alcazva magat elbuvoli es elrabolja europat.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.16. 21:45:47

Plutarch in his biography of the Athenian king Theseus (the slayer of the Minotaur) says that, after being widowed and reaching age 50, the king abducted the beautiful 12-year-old Helen (long before she married Menealaus, met Paris and was the cause of the Trojan War). Due to this outrage, her twin brothers Castor and Pollux invaded Attica to liberate their sister and threatened to destroy Athens.

ez egy az egyben a Magyarok bejovetele :)

akkor europa-helen-tunder ilona :) a Trojai csetepate itt volt
az ilona lehet iren is gondolom

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.16. 21:54:56

akademos-domokos? :)

asszondja a domokos,domoncos a dominicus-bol szarmazik, az Ur napja. Olaszul domenica, olahul duminica
lehet az maga jezus? :)

Minotaur-Minos-Meotisz? A Minotaurnak van egy labirintusa, ada zarja be az embereket. Ugy emlekszem hogy Ikarusz meg az apja is onnan szoknek ki.
Ikarusz-iker-es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.17. 17:30:23

@Vágtázó Csiga: dam az gat - abban is megakad a viz stb

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.18. 15:44:03

figyeld csak meg hogy irjask a Krisztust, X-el
26:30
www.youtube.com/watch?v=MTE_gnyxjnw

------------------------------------
latom pista nevenek van Etien valtozata is, az akar lehet Eten-Etel is

en.wikipedia.org/wiki/Stephen

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.20. 10:26:57

@Vágtázó Csiga: hujeseget ir valszeg az a hollandia stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.21. 17:49:47

bello olaszul szep

bello haboru es

beke angolu peace [forditva szep]PC

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.21. 18:57:14

nem tudom ha a "bello" az haborut vagy harcot is jelenthetne. hol olvastad?

figyeld csak, ezek a kinget a kunni es chunni-bol vezetik le. nem is csodalkozaom :)

books.google.ro/books?id=RxELAwAAQBAJ&pg=PR7&lpg=PR7&dq=german+etymological+dictionary&source=bl&ots=fgtl1LmLUN&sig=ffin0zGMaVQJEQaG_G92NrxdSiU&hl=en&sa=X&redir_esc=y#v=onepage&q=king&f=false

nem volt Atillanak valami Kuniginda felesege, vagy az mashol van?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.21. 18:58:51

nem a bolgarokat hivtak kunigundurnak, vagy valami olyasmi...

en.wikipedia.org/wiki/Kunigunde

ha mondjuk a kuni vezert, fejedelemseget jelent, akkor azok is miko voltunk. a kiralyi torzs

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.21. 19:18:53

@Vágtázó Csiga: kunigunda az aki e lengyelekhez ment king-a Laji idejebe 14sz

bello az haboru Tsiga

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.21. 19:24:47

te, en tok valamelyest olaszul de a haboru az "guerra", a garc pedig "battaglia", mint angol "battle".

a bello az angol well, magyar jol :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.22. 10:18:45

nagyon erdekes :) most mar ertem. pedaul ebbol van a "re-bello", ribillio szo is. s ugyanakkor szepet is jelent. ez folottebb erdekes.
kulonben bello-war.
a guerra az mindegyik latin nyelvben van, kulnboznek fonetikailag, ennyi.

www.etimo.it/?term=bello&find=Cerca

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.23. 19:19:14

pagan-magar :)

ez olyasmikrol beszel mint a Szenk Korona tana
www.youtube.com/watch?v=Ql0Pfgm1ccg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.30. 13:10:50

@Vágtázó Csiga: drive.google.com/folderview?id=0B8cZZ8vNfLrRUXBKVks1OThKbFU&usp=sharing

unnezki letolthetok pdfbe csak nemtom mind a 7 konyv van e felosztva

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.30. 15:13:36

hehe ez jo talalat. koszi :)

pont minap ugrott be, tatar-barbar.
romai barbar invazio=tatar jaras :)

Illiget olvastad? en csak beleneztem

ez biztos erdekes lehet,
www.frigkiado.hu/ber-bere-bereny-avagy-helynevadas-a-karpat-medenceben

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.05.30. 17:28:21

@Vágtázó Csiga: nem olvastam Tsiga meg bele se najoon neztem

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.05.30. 20:48:07

rendben, en mar at is olvastam az osszes fomit :))
az utolso a legjobb. mindenki orosz volt s minden a ruszkiktol szarmazik. :)

Cuirass-kuricc. lehet innet jon
en.wikipedia.org/wiki/Cuirass
en.wikipedia.org/wiki/Cuirassier

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.01. 10:22:47

@Vágtázó Csiga: telleg elovastad az egsz 7 kotet Fomit? agy 4 kotet me annyi van meh a netten?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.06.01. 12:51:38

:) olvastam egy fraszt :) atlapoztam oket. kikerestem hol van a magyarokrol szo es azt olvastam. kulonben mindegyik resznek fele az csak hivatkozasok.

a kinai falas reszt olvastam, azt irja pont ugyan azok a nep nevek talalhatoak ott is mint itt.

de maskepp mindeki ruszki es a magyarok meg a bolgarok is ruszki hercegsegek voltak. me hogy nem tom milyen carnak az ermein Szent Laszlo van.
mi persze mongolok vagyunk. asszondaj lehet buda batu kan.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.02. 15:07:16

@Vágtázó Csiga: szoval Fomi si akkor nem ter ki a mongoal hujesgbol a hungurokkal kapcs-ban? ez az a dolgo amit Papp[ Gabi batyonk mond hogy zukkerman vagy zaharov [egyik se nekeunk dogozik[

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.02. 22:00:18

mond jokot az a szakallas

aszongy Maria arcan karcolasok vannak stb de nem mondja hopgy magyaru van a 'mar' szo amiutan karcolas keletkezik nem?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.02. 22:01:31

@Vágtázó Csiga: voda szlavu viz , vatter , b-v, bat-u bud-a ugyana nem?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.02. 22:03:05

1:36 nal mongya a hunok mior vagjak az arczukot [mar]

pont arra gondoltam mielott mondta - lehet 'mariasok' votak a hunszok csak ki tudja mit jelent vegul...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.02. 22:06:31

mongya hogy Laji kiraj lepras vot [ezt olvastam vot valszeg hujeseg] s veronka kendojevel mittom mi

kendo-lepel [lepra] hasonlitt a soz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.06. 19:10:25

www.youtube.com/watch?v=0mWAL65PMck

mond nehan dolgot ez a rostas laci ba [ha-bar sztem a 'bar' nem 'feny' ahogy o mongya]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.06.06. 22:30:22

hat en most nem fogom atragodni magam ezen, de a BAR az fenyt jelent. B-F,R-Ny

itt ebbe a kinai sumer szotarban is igy talalhato, en itt olvastam legeloszor

www.scribd.com/doc/120154411/Chinese-and-Sumerian-grammar-and-dictionary

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.07. 11:04:20

a bar nem lehet me ha a 'parat' vesszuk akkor az laccik nem mint a levego vagyes sotetit nem laccik annyira a feny stb

vagy barna az es sotet

esetleg valahogy koruptalodott a fen szo s ber [n-r]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.06.07. 18:03:02

na vegre valaki megmondja :)
www.youtube.com/watch?v=E7QP9AZrUdE

ide taroik meg a saman/taltos dobolas is

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.11. 11:29:45

maghreb.blog.hu/

Juliurol valamit tucce? 'teljes csendbe burkolozott az odal'' D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.06.15. 15:58:09

meg egy erdekes hasonlat, a biblia forditoi, a Magyar az Karolyi Gaspar az Angol az King James version-nak szoktak mondani.

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rolyi_G%C3%A1sp%C3%A1r
en.wikipedia.org/wiki/James_VI_and_I

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.06.15. 16:02:55

James az Jakab, mekneztem, Olaszul Giacomo.
JMS-GSP, Gaspar

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.18. 22:26:17

amugy Pap Gabi ba is kezdet hujesegeket mondani vetted e eszre? nemreg aszonta hogy 'aki a cziganyokot megnyeri maganak kozep europaban az gyoz'' most meg hogy Matyi nemtom miett nem jo kiraj

mondta vot emlexele hogy ''az idosebb kolegaknak kell szolni hogy hagyjak abban a csucson mert hujesegeket kezdenek irni/mondani'' [badinyi-ra mondta]

o es kezdett...[ mar nem fog o se odaig eljutni hogy pl-ul matyi lehet atilla stb]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.06.19. 10:26:08

te, en csak ket dolgot tudok kifogasolni nalla, vagy ketszer hallottam, de meg regebbi eloadasokbol hogy mondta hogy Orban vallalhato polirikus. de ez meg az annak idejen volt, regebben.

a masik hogy tul sok hangsulyt fektet a keresztenysegre, a jezusi onfelaldozas meg a masok felemelese. nyilvan kell o is tudja hogy a kutyabol nem lesz szalonna. szerintem azert ilyen mert apja is lelkesz volt.

nem tom te hogy latod a dolgokat, a ciganyos dologban tiszta igaza van. a Matyas kiralyos dologra vagy nem figyeltem fel vagy meg nem hallottam. pontosabban mit is mondott?

s matyis es atilla nem biztos hogy "fizikailag" ugyan az s a tortnelem konyvek lapjain sokszorositottak. itt minosegekrol van szo.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.20. 06:30:34

puzdra.com/news.php

K-Imiek suspendaltak az oldalikrol XD

mongyuk en se nyomom mostonaba latod te es...- kovats laczi ba aszonta osztan nekifog a 24 Fomi videonak hungarra transzlatalni

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.20. 06:31:39

@Vágtázó Csiga: ja az a frank sanyi korbeutaztat minket sziberiatol asszem tibetig majd ide XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.20. 18:29:26

www.youtube.com/watch?v=-8PCIxj6S5M

1;40 barabas jezus nevvel egyutt

bar feny akkor>? romanul a kocsi lampa az 'far'

lehet akkor hogy far-fan/fen[y] [[n-r]

?

fan az rajongo s ragyo[n]go mittom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.20. 18:30:16

barabas aszongya az apa fia [szoval itt es 2-bol csinatak 1-et---jezi s baraba]

lehet viz s gazok mint Jasdi mongya

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.06.20. 19:41:03

en ugy emlekszem varga Csabanal ugy olvastam hogy az angol "fine" ami magyar finom, az a fennyel kapcsolatos. olahul fain, vagany. latom VGNY-lehet PoGaNY :) de szerintem vizet jelent a pogany.

vizus-jezus?

szerintem Buda az keresztelo Janos, Atilla meg Jezus.

onnan olvasd lefele hogy "Even the name of Buda "
hungarians.weebly.com/atilla.html

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.06.21. 22:20:57

@hun77: "nemreg aszonta hogy 'aki a cziganyokot megnyeri maganak kozep europaban az gyoz'' most meg hogy Matyi nemtom miett nem jo kiraj"

nem is biztos Matyi volt az aki azokat tette amire Pap Gabor mondja. Beegedte a renesancot meg a Szekelyes szervezesegenek szetromobolasat. Szerintem mas kellet hogy legyen. Befeketitik pont mint szent pistat.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.06.21. 22:22:00

ja, es a "reneszansz" meg a reformacio innen indult ezt tolle is meg Szantaitol is hallottam.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.06.23. 20:03:21

@Vágtázó Csiga: A CIGANYOKROL IGAZA VAN GABI BANAK? mit ittal Tsiga? XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.06.26. 12:12:58

@hun77: "A CIGANYOKROL IGAZA VAN GABI BANAK? mit ittal Tsiga? XD"

bodza szorpot :)

ezt nem Gabi ba talalta ki, ez mar reg egy koztudott dolog, asszem mar a 90-es evekben felmerult.

nem tom mennyire tajekozott vagy a helyzetrol, de egy peldat tudok mondnai. volt egy ismerosok ki a cigany falukba tanitott. ketsegen kivul megerik a penzuket, ellenben annal intelligensebbek mint egy kecske. a szegenyseg ha jol tudom meg nem bun. masreszt oket szegenysegben tartjak mestersegesen.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.07.08. 22:45:05

:) s meg valami. DuNa - oDiN? ha mar Noe csajaszi... :D
s nem alapozatlan, mert a germanoknal a Nap no nemu s a Hold ferfi

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.07.09. 15:37:16

Kennedy - Kende? mint Kende es Gyula

from the Gaelic words ceann, meaning "head", and éidigh, meaning "ugly".[1] In some etymologies, the element ceann is given as "chief" or "leader"

en.wikipedia.org/wiki/Kennedy_%28surname%29

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.07.11. 13:25:32

www.youtube.com/watch?v=1NLkiuClMHA

azett tisza-eszlar hasonlitt a soljmosi eszter nevre mi?

valszeg nem veletlen [ majnem mintha eszlar ester eszter + TiSZa]

a fehernep 53 percznel aszongya hogy 'bolfdogasszony=ukko XD]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.07.11. 22:37:21

dogoljon meg. Ukko az a napisten a balti, finn mitologiaban. ez a hulyeseg a yotengittel terjedt el.

Ukkó
mek.oszk.hu/02600/02684/02684.htm

www.youtube.com/watch?v=tyvpadj6hfA

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.07.11. 22:38:39

errol hallottal amiket ez karatyol? hogy hunyadi janos nandornak is hivtak?

www.youtube.com/watch?v=h37CQK0NL8A

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.07.12. 21:17:45

wind szel angolu [romanu vant]

vand[vind] romanu eladni

angolu eladni sale

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.07.28. 18:51:20

7th c. Beginning of Byzantine Christian evangelization in Patria Onogoria.1023
s155239215.onlinehome.us/turkic/70_Dateline/Hungarian_datelineEn.htm

bizanton vizonto mikor keresztelnek es

az e slehet a sumerok arasztasos izeje vot mittom

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.07.31. 08:58:51

az a Patria Onoguria nem Kazaria? oda mentek fel teriteni a bizanciak. En mar mondtam hogy nem volt semmilyen Istvani terites, azt vetitik at ide.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.07.31. 09:04:01

s ha vesszuk a te logikadat akkor Kazar az Szabar. R->K

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.07.31. 09:08:39

Curat - ta-karit
calm - nyu-galom

:)

ilyen pl. az venger "roll" is. gu-rul - roll

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.08.02. 14:47:08

@Vágtázó Csiga: ja s aszt montame hogy rusine szegyen romanu vagyes a ruszinok s ruszok, de vannak a syginnae-k + sarac romanu szegeny <-->kazar

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.08.02. 14:47:56

+ rut [az es szegyen ugyebar ha az] rutenek

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.08.05. 20:34:54

@hun77: erre a ruten - rút dologrol Szantai is mondott valamelyik kepes kronikarol szollo eloadasaban.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.08.05. 20:38:22

Vajon az igazi Babilon hol volt? Lehetseges hogy az egesz medence az?

asszondjak bab=kapu es ilu=isten
www.etymonline.com/index.php?term=Babel&allowed_in_frame=0

tunder ilona... bab(b)a maria... babolna...

ugy latszik nekem hogy a magasztos nagy kozel keleti civilizacio az egy kopia.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.08.05. 20:40:43

ja, es meg valami, a babeli torony miutan kovetkezik a nyelvzavar, az az itten kirajzasok lehetnek.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.08.05. 21:53:50

azt videot mit linkeltem nezzeg me jo sztem, varial

ki tuggya mi vot a 'torony'Tsiga?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.08.05. 22:46:06

www.youtube.com/watch?v=pEm_nEiGVaQ

mongya hogy a 72 s valami 1080

erdekes a HD felbontas es 720 s 1080

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.08.05. 22:49:34

a maros hunyadnal megy at

mars marte kedd

ha kihagyjak az 'n'-t...

kend-efy csalad hunyad megyebe
hu.wikipedia.org/wiki/Kendeffy_csal%C3%A1d
hu.wikipedia.org/wiki/Malomv%C3%ADz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.08.06. 16:56:59

www.youtube.com/watch?v=x3FNzGQTNdk&list=PLvHMC_t2ji5OwBGabov6vagJLwAJ5fvm1&index=3

beirtam ide az erzsi 72 eves koraban a 'magyar kirajno vizet'hasznalta a koszvenye gyogyitasara s hogy szent erzsi 24 eves vot [24x3=72]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.08.12. 16:42:57

@Vágtázó Csiga: a 'keleti civilizacion'es kopia sztem es

en mar csak az árab invaziot mondom hogy avar stb [habar afrikabol vagy mittom mehettek oda az arabok, de az akkor mas]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.08.12. 16:44:18

amugy revai erdekes 'revul'-he zhasonlitt

amugy azt is kitalaltak valszeg sose vot ojan 'koronaor'stb

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.08.25. 20:03:40

nem tom ha lapos e vagy sem, engem mondjuk inkabb mas erdekel, mint mondjuk a holraszallas kamu

www.youtube.com/watch?v=aY90k_3VNW8
www.youtube.com/watch?v=b-firPbl8Os

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.08.31. 15:40:10

visszaterve az etruszkokhoz egy kicsit. most latom hogy etruria (toszkana) umbria mellett van.
toscan-sican

etruria az Arno es Tiber folyokozt helyezkedik. Tibert Jupiter tette istenne es a foltok orzojeve!
Lehet Tiber-Temes, valyon Arno mi lehet?

en.wikipedia.org/wiki/Tuscany#Etruscans
en.wikipedia.org/wiki/Umbria#Folklore

en.wikipedia.org/wiki/Arno
en.wikipedia.org/wiki/Tiber

en.wikipedia.org/wiki/Regions_of_Italy

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.05. 15:49:26

@Vágtázó Csiga: az árno
az ernyo ha mar úmbria'[romanu umbrela]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.10. 20:00:53

www.youtube.com/watch?v=NbbMsI4eY54

vagy 3 fele variacio vot a fold nap stb forgasra, ebbol es laccik hogy semmit se lehet elhini

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.11. 12:14:28

latom nagyon bele mejultel a dolgokba. ez is erdekes hogy miert vn ilyen nagy por felverve e korul, lapos e, kerek, mi a kozopnt. ez is biztos mert a ciklusok ahogy hatnak az emberisegre, a termeszetre az is meg kell zavarniuk egyben megzavarva a valosagerzetet az embernek.

en maradok a nyelveszkedesnel :)

www.youtube.com/watch?v=cdGhFIgOWkE
www.youtube.com/watch?v=1q7fd231xWY

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.11. 20:18:01

@Vágtázó Csiga: hat nezegetem de nemtom elhinni 100szazalakba, amugy a golyo fold meg hogy valami magnes vonz mindent a foldon az is nemtom mennyire igaz

viszont az a video szamokkal [ s volt meg egy vhol ahol a vatikani templom orientacioja stb szogek szamok az is erdekes - sztem ezek a legjobbak csak a nyavaja tuggya mit rejtenek [amugy valszeg az igazat a tortenelemrol meg az fold s univerzum [ha van ezek szerint D] dolgokot [ az biztos hogy a vallasokkal ezt rejtik fedik le, azert vannak azok a dolgok peldaul a szamokkal s a vatikan ahogy epitve van stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.11. 20:20:19

a korona dologban a szamok sztem legalabb annyit er mint a pap gabi ba videok [aze a jega szabo ference]

tedd te es annak a videot egy listaba

amugy a korona valszeg ha nem is 'hamiistvany'de valszeg ebbe a formaba sose volt [a bizanci kepek vagy anelkul se] hungar kiraj fejen

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.11. 20:53:02

"És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének." Jelenések 12:9

@hun77: hat nezegetem de nemtom elhinni 100szazalakba, amugy a golyo fold meg hogy valami magnes vonz mindent a foldon az is nemtom mennyire igaz

- en azt nem birtam felfogni soha hogyan mozgatja a Hold a vizeket... szerintem eppen azert mozognak a vizek mert mozog a Fold (marmint az oceanokra ertve). Arrol nem is beszelve hogyan tudjak lefenykepezni amit tom en milyen tavoli csillagokat meg honnan tudjak hany csillag van AZ EGESZ vilagegyetemben. Meg azt se tom hany hajamszalava van nem hogy... Grandpierre a mester ebbe...

itt lehet szemfenyvesztes is mert mi a Foldhoz kepest nagyon kicsik vagyunk. De semmi esetre sem tiszta kerek, s ezt senki soha sem allitotta. Ebbol a szempontbol a Naza kepei tevesek, mert a Fold a forga smiat elnyulik, tojasded alaku. Ja meg hogy sztem soha nem volat az ure az is biztos.

A fo az hogy hasznaljunk penzt, alljunk sorba hulye torvenyeknek, fizessunk adot s tapsoljuk a suket politikat.

Sztem a Fold torus alaku, s belul ures, csak valami vegett most be vannak fagyva a sarkok. (eszaki, deli) De nincs kizarva hogy olyas alaku mint egy tornado, azaz tolcser alaku. Figyeld meg minden tolcser alaku a termeszetben, a tornado, vagy kissebb szel, a fa is stb, fent nagyobb s lent kisebb.

itt valami ilyesmit feszegetnek.
www.youtube.com/watch?v=TFsuOFoolW8

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/42/Bryan_Brandenburg_Big_Bang_Big_Bagel_Theory_Howard_Boom.jpg
hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3rusz
en.wikipedia.org/wiki/Three-torus_model_of_the_universe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.14. 16:03:57

@Vágtázó Csiga: a zurbe nem votak az sztem es biztos

de akkor a hold ha nem ugy van akkor mi a nyavajaert laccik hol egesznek hol kiflinek hol eltunik? mitol? meg a napot mi hajtja valami motor?XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.14. 19:06:48

@hun77: meg a napot mi hajtja valami motor?XD

horcsogok :)) Grandpierre mondja hogy eloleny, plazma alapu leny s nem feherje mint mi. ezert ontevekeny. valami ilyesmi kell legyen a bolygonk is. szerintem a holdal az a dolog hogy mersekelje a bejovo energiakat, maskeppen mi itten a foldon megegnenk.
hat az a kifli alak alitolag a fold arnyeka... mert hogy pont olyan tavolsagra van a holt meg a fold hogy az arnyaka pont lefedi a holdat.
nezd meg azt a noes eloadasat pap gabornak, valahogy osszefugg mind ez... hogyan megjelent a him es no nem, azelott egynemu leny volt az ember, s akkor jelenik meg a hold ciklusa is. szoval kolcsonosek.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.14. 19:17:12

az adam ez eva tortenete szerintem a maghasadasrol szol.
adam=atom, es Eva ív szeruen kivallik adambol. a latin nyelvekben az ív "d"-vel megtoldva "div", tehat divizio. maga a szex szo is "szegmentalast" szakaszra bomlast jelent.

a hinduknak ez lehet Atman.
hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81tman
en.wikipedia.org/wiki/J%C4%ABva_%28Jainism%29
en.wikipedia.org/wiki/%C4%80tman_%28Buddhism%29

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.15. 11:03:50

www.youtube.com/watch?v=PgEQEYjl1A4

a a nigar bro es varial szamokkal s betuk

15;25nel peldaul

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.15. 11:05:27

@Vágtázó Csiga: adam=atom

hu! hat inkabb mint hokuszpok 'bunbeeses'stb hujesge

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.15. 11:44:18

najon jol varial a neger nezd vegig!

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.15. 17:31:11

Tsiga kovacs laci ba elkezdte fordittani a fo,menko videokot ,a szoveget elkutte nekem

de en nemtom feltenni a videora gondolom te tudod?

meg kene csinald!

megkeressuk a rusz videokot leszeded s felrakod a szoveget vhogy mi?

www.mediafire.com/download/yozk1yv382q981x/01+Tudom%C3%A1ny+vagy+kital%C3%A1ci%C3%B3+Ismerj%C3%BCk-e+a+saj%C3%A1t+t%C3%B6rt%C3%A9nelm%C3%BCnket.docx

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.17. 12:50:49

megcsinalnam, de nem akarm hogy megint a szerzojogos dolgokert zaklasanak. masreszt nem tok ruszkiul, ugyhogy fogalmam sincs mit hova tegyek.

a jutyubban van egy olyan kezelo ahol lehet alairast kesziteni.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.22. 22:07:04

@Vágtázó Csiga: csinasz uj csatornat a Fomi videoknak
akkor megcsinalod e mert Laczi mar a 3 ikot es leforditotta

csak vhogy be kene tenni a videokra s kb ugy hogy talaljon a szoveg idejevel tod

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.23. 20:27:09

1613 as kiadas

a 'revai'mikori?
ez e s1613

hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9vay_P%C3%A9ter

aszongya Gabi ba vmit hogy 1680-ba is csereltek vmit

1680-67=1613 [67=44+23]

itt tobb hamis sztorit irtak eggyik se igaz , a matyas kori elrablas se valszeg

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.25. 18:41:22

s ebbol mit ertsek? hogy az olahok mindig itt voltak? :)
inkabb asszond meg mi a dal 16:10-tol
www.youtube.com/watch?v=vOn5w1bufKA

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.25. 19:03:10

ja, es a norman az is roman, asszem ezt meg regente irtam

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.26. 20:46:50

Tsinaltam egy oldalt hogya Fomi vidket feltegyuk [habar most nezem amit listaba tettem a 24 orosz videot meginn leszedtek copirajtal!!!]

megprobalom Laczi szoveget beleteni

www.youtube.com/channel/UCRXx4OKWsiKyq3fKwC0Andg

kene csinalj te es egyet mert nekem mar ugyanazzal a telefonszammal nem engedi annyit csinaltam

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.27. 14:19:12

www.youtube.com/watch?v=8-k2glNuwLI

ez a flett ortos csoro, hogy jezi not existed

eszembe jutott hogy romanul [mas nyelven nemtom] '' a demenii az csalogatni

lehet adam s eva mikor megkostoljak a gyumolcsot vagyes csalogatas kb
''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.27. 16:33:14

azt hogy buda/body-pest/fest<->test azt mondtam ugye

de ugy nem hogy az agatyrsik festettek a hajukat de mintha a testuket isirjak vhol

body-buda festes [amugy kekre ''mint a duna'']

szkitiaba a budinik mellett laknak a Gelon/Gelou-ok akik szinten festettek
books.google.ro/books?id=MMwBAAAAYAAJ&pg=PA119&dq=budini+gelons+blue&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwixn6Hw4a_PAhWB0RQKHSA6DVgQ6AEIKjAB#v=onepage&q=budini%20gelons%20blue&f=false

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.27. 21:02:54

hat ugy kell nezni hogy a dolgoknak igen is van egy asztro vetulete is.

de ni, Szent Patrik nem-e Szent Istvan? S Colombano meg Gellert?

32 perctol, a tortenet nagyon hasonlit
www.youtube.com/watch?v=tN0ndWAgA6o

hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Patrik
hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly

en.wikipedia.org/wiki/Columbanus
hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gell%C3%A9rt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.27. 21:50:50

valszeg esszefuggnek me a 'hunok utan vannak'
---

hallode! budapest=szkita mert a duna kette ''szakit-ja ]szkt]

hungaria es az me a duna kette osztya [vagy az iszter=osztor] de valachia es az mert azt es kette ossza[ha bulgariat es bele veszed]

de a duna Mathoas es vot; de Matyis s a H-Ollo [az ollo es kette szot/vag]

V-alah [olah-holo]?

valasz-t [kette]

szova; ezek esszefuggnek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.27. 21:51:14

vmit te meg veszele eszre ebbol?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.09.27. 21:51:57

+ valach-felek [azaz kette osztott]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.28. 20:09:52

itten asszondjak hogy a Bolgarok osszeszovetkeztek a 7(!) Szlav torzsel Bizanc ellen. Ezek nem veletlenul a het Magyarok? :)

www.youtube.com/watch?v=8pSttx_skzA

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.30. 20:37:56

@hun77: "ijeneket halgattale Tsiga?D "
jah, egy idoben az Emperor volt a kedvencem. A Dumu Borgirtol csak az "enthrone darkness" albumot hallottam asszem. Ez nem Deni a Cradle of Filthbol? :)

oda az igazsag bameg, mar ideje lenne feltamadnia
www.youtube.com/watch?v=Ge3NfwUoAhM

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.30. 21:06:39

akkor Mundzuk s Bendeguz szerinted mit jelent. Lehet mar targyalruk...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.01. 13:32:57

@Vágtázó Csiga: mundzuk nemtom de lehet 'kez'' romanu mana kez

de mashol 'vilag'nemtom siga

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.01. 21:23:38

www.youtube.com/watch?v=Ge3NfwUoAhM

50 percnel

a boroszloi csatat tanicsak

brezalaus-purc - boroszlo?

1474-907=567

erdekesen vegzodik a szam

amugy lehet aze taniccsak a boroszloit me tudjak hopgy = pozsonyi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.03. 14:03:33

szabir.ingyenblog.hu/a-hunokrolszkitakrolmagyarokrol.blog
valaki Ebola nevvel beirt ide, bajol a tortenelemmel
ha erdekel irjal neki vagy megadom az imeledet osztan

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.03. 22:41:11

hallod csak, errol irt Gyuszi, mivel kivette a keresot nincs hogy megnezzem, Martel Karoly=Atilla :)

Martello olaszul, marteau franciaul kalapacs, poroly.
Melleus Orbis, tehat a kalapacsos kiraly, Nagy Karcsi meg csak a Nagy Kiraly :) Lehet van valahol Ostoros Kiraly is. Martel Karoly veri vissza az arabokat 734-ben, minusz 3 szaz=434.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.03. 22:42:25

ez valoszinuleg pont ugyan az int a Katalaumni csata.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.04. 22:29:17

www.livesjournal.eu/library/lives8/brahr8/dangerous8.htm
www.livesjournal.eu/library/lives9/brahr9/2dangerous9.htm
a vegin ezt irja

CONCLUSION

La vérité historique est souvent une fable convenue. – Napoleon Bonaparte.

This is especially true in the case of Tacitus, especially in the case of the manuscript Germania.
Even the most superficial but unbiased check of the facts shows that the majority of the classic texts, which are claimed to be found in some dust, humid, forgotten corners of the medieval monasteries, are actually forgeries – there is no need of any especial knowledge, just the common sense. This is also the main reason for the »scientific community« that any serious analysis as that of Ross, Hochart or Wiener is just ignored and not met with the counterarguments.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.05. 18:20:50

turkey pulyka romanu curcan

pulyka valach

curcan>--?can-car [besenyo']

hungar=valach=cancar=turk=besenyo

Gyarfas Istvan konyvebe udezi egy nem konyvbol hogy
''a besenyonek tareja volt''

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.05. 18:56:13

a besenyoket hitak gangaroknak is nemde?
ahogy irtam a multkor
Mongol=Tatar=Avar=Hephtalita=Kun=Hun=Magyar csak attol fugg hogy melyk ag, a zavar onnan keletkezhet hogy ket bal ag van.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.07. 20:31:14

@hun77: ''a besenyonek tareja volt''
akkor az szarmata :)
bese=vise azaz feher

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.09. 21:36:55

www.youtube.com/watch?v=FiryjRqelWc&list=PLvHMC_t2ji5MONjVd8wS0aX28JFidvf1m&index=7#start=0:00;end=21:33;cycles=-1;autoreplay=false

2 percnel vhol

Drava Drau

drau; de ha az en hujesegem szerint n-r-h akkor drau dnau vagyes duna

sajo;

van egy 'szan'folyo vhol ukranba

de meg-szan az meg-sajnal mi?

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/258.html

meg van egy foras [most neztem a tatarjaras idejebol van ahol a sajot szavanak irja]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.09. 21:38:00

akkor emlexel mondtuk vot asszem hogy pl-ul a dnyepper az danapri vagy a dnyeszter dana-stri [duna-ister]

a danapri valszeg 'duna-prut

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.09. 21:39:22

ámugy szo szava az angolu is say [mond] + szaj stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.09. 21:41:27

+ a negativ szavakhoz is bejon lehet ,lasd 'banat' ; ez akkor saj-og
szegeny siginnak kazar - sarac [szegeny], ruten -rut, ruszin - rusine [szegyen]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.09. 21:42:22

matra tatra fatra nemtom Gabi ba veszi e eszre hogy ezek [fater s mater/anya s apa]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.09. 21:52:04

halld csak, akkor te hogy varialtad hogy a dentu az fog, s dentu magyar az a fogarasi magyarok vagy hogy?

sokszor mar ugy erzem korbe karikaba jarjuk ugyan azt :))
en nem vagyok olyan jo ebbe... :)

fog-vag- a szabo vag, az szabir

csak ugy eszembe jutott me pap gabor valamelyik helyen mondta hogy dentu magyar s hogy a dens az fog csak most nem magyarazza meg miert. kar mert nagyon erdekes lett volna.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.09. 21:57:10

szerintem a helyseg es hegy nevek amint a torzs nevek is asztro dolgok

pl: jezus krisztus az egyezo keresztezo ahogy pap gabor is mondta, ez a szuz csillagkep. Megjhogy Herodes az Holdas.

jezus Gallileabol jon ki, de a Tejut az GALaxis, tehat jezus a Tejutro, a Tejutbol jon. a Tejut az a mennyek orszaga egyben. Ja, es a GOLgotan feszitik fel, tehat a Tejutra.

nem csak hogy asztro hanem asztro megfejtesek, asztro csillagallasok, csak szemelyesitve vannak.

nem tom Jeruzsalem mi lehet...

Ebola... 2016.10.10. 16:37:18

Sziasztok ezt a sok érdekességet össze is írjátok, hogy egybe legyen??
én is szoktam mostanában agyalni, és találtam is egypár érdekes dolgot. Ha nem baj Belinkelek egy két gondolatmenetet.
drive.google.com/open?id=0B20BZzU-cI6iUVJndzI2X3UwdjA

Az idővonalról drive.google.com/open?id=0B20BZzU-cI6iUk9DazJJUlRpbEE

És a ki kicsoda diagramom. drive.google.com/open?id=0B20BZzU-cI6iTzZSX2tOUjJ4Z2s
ezen javítani kell mert még csak most olvastam el Einhard Nagy Károly irományát és ott úgy van írva, hogy Nagy Károly apja Pipin-nek , Childeric (Aladár a könyvben csak hilderik C nélkül ) a nagybátyja aki Martel Károly (azzaz Attila) fia.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.11. 09:10:52

@Ebola...: irtunk ossze ezt azt de ide bedobunk mindent hogy legyen meg , az oldalakot lementettek vot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.12. 15:30:18

www.youtube.com/watch?v=gB1W5sRj4uc&index=13&list=PL2OSZzAJyoB2gh3NUn_ilm2L6iOJ9Pv-0

eltakarjak a f@szat az egyiknek ''semita''

shame angolu szegyen [sigynnae,rusine romanu szegyen,ruszinok]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.14. 09:22:13

nem tod hol lehet megkapni a szkitak mitologiajat, az a ketto, az egyik Heraklesszal a masik a harom testverrel. angolul kene de ha magyar leforditanam. asszem herodotosz jegyezte le

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.14. 19:14:20

@hun77: "ámugy szo szava az angolu is say [mond] + szaj stb "

szerintem a say az szol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.10.15. 13:39:07

@Vágtázó Csiga: herodotnal van mewg kell lejen mindehol

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.17. 20:38:32

Apropo Atilla, pont a napokban neztem meg az Atila filmet, se elgondolkodtam, ha Aetius is Atila akkor Roma megmentesere jottek be a Hunok. Aetiust a vegen meggyilkoljak.

Mellevetolegesen, Julius cesar Gyula kazar, s a Traia az akkor Tarjan ahogy mar irva volt. De ha volt Gyula akkor ki a Kende? Lehet a cezar a kendebol szarmazik, s kende/kundu-king nemetul konige. Tehat a kazarok a kende allatt szolgalo nepessegek.

Mintha az Istvan kori viszalyok kosoznnenek vissza.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.22. 12:37:09

neander - nandor, mint neander volgyi... K.P medence? :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.10.29. 16:18:21

elegem van mar ebbol a samanizmusbol, asszem az az uj finnugor elmelet

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.01. 20:52:26

www.youtube.com/watch?v=WV9m9k3L38s

Tibi varialja hogy gorogul a laci nev s mittom]

az jutott eszembe hogy Geza s Laszlo ugyebar

Laci fejere szall a zangyal a koronaval de lehet áz Ige'is benne van a dologban [osztan miaz nemtom]

geza<-->igaz.ige

laszlo-szoll,szall[a zangyal lefele]

de eszmbe jutott; zsig-mond

zsig,--->geza
mond-szoll

sala-mon---mondo ember szollo [lehet sala-mond xd]

a romanok mongyak hogy voltak nekik 'solomonar'-ok akik mentek az emberekhez s bajoltak velik mittom..]

mondom a jutubos romannak hogy de az akkor ungurul van me 'szoll' [amugy 'Maatyas alruhaban'' valszeg az es az]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.01. 20:53:08

Szelestey Laszlo es monta hogy Sobri az 'beszelo volt''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.02. 16:25:22

www.youtube.com/watch?v=Mi7jVojVhsI

a korona adas hamisittas

itt a konyv amit mond 45 pecnel
ia902608.us.archive.org/26/items/szentistvnkirly00kargoog/szentistvnkirly00kargoog.pdf

178 old

minden hazugsag oszevissza irtak mindent hogy ne tuggy eligazodni

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.02. 18:55:45

@hun77: ja nemetul sagen mondani asszem szoval akkor zsiga=salamon[d]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.11.03. 17:46:10

@hun77: "laszlo-szoll,szall[a zangyal lefele]"

laszlo-raszall is lehet de en ugy latom lazar is az

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.11.03. 17:49:24

ezeket lattad? del amerikai tesok
www.youtube.com/playlist?list=PL2OSZzAJyoB0vah979ZLuRFrqjRYNG0Pi

az utolso 4 videt ma tettek fel, most fogom megnezni oket, meg van az az Ica kovek a dinok idejebol, az is jo

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.06. 19:29:16

@Vágtázó Csiga: ott a bovebb dolgok a szabiringyenblogon

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.11.07. 09:07:50

nem ugy ertettem hanem maga a szoveget amit betettela videokba, ha meg vannak-e meg,

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.11.14. 20:31:21

aszondja szantai mester hogy hogy "eszderas" sarkany!
s eszterhazi=sarkanyhazi

1:40:00
www.youtube.com/watch?v=jT3V2xej3ZU

ez nagyon hasonlit a "szeredas"-hoz
lehet a Szeret folyo neve is akkor az

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.17. 17:14:01

73ik oldal

1596ba a torok tamadasnak 2 iranya lesz''

1479-be is van olyan foras ami ezt irja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.17. 17:15:29

74

ugy irnak itt is egy forasba minthe el se lenne foglalva Hungaria [16ik sz vege] - szal ebbol is laccik nem volt torok foglalas

Ehhez szorosan kapcsolódik az a
szerzőnk által szintén többször említett középkori eredetű
elképzelés, amely a legvitézebb nemzetként állítja be a Respublica Christianát
már évszázadok óta védelmező magyarokat. A gazdag és termékeny
Hungária több évszázados toposzához nyúlt vissza Frachetta, amikor a
hadászati szempontok között előkelő helyen említette az ország gazdagságát,
egész hadsereget eltartó képességét, aranyban gazdag bányá-
it, amelyek akár egy védekező, akár egy támadó hadsereg hadjáratának
költségeit is fedezni képesek.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.17. 19:58:56

www.livesjournal.eu/library/lives8/brahr8/dangerous8.htm
www.livesjournal.eu/library/lives9/brahr9/2dangerous9.htm
''CONCLUSION

La vérité historique est souvent une fable convenue. – Napoleon Bonaparte.

This is especially true in the case of Tacitus, especially in the case of the manuscript Germania.
Even the most superficial but unbiased check of the facts shows that the majority of the classic texts, which are claimed to be found in some dust, humid, forgotten corners of the medieval monasteries, are actually forgeries – there is no need of any especial knowledge, just the common sense. This is also the main reason for the »scientific community« that any serious analysis as that of Ross, Hochart or Wiener is just ignored and not met with the counterarguments.''

a vegin irja [habar ezt linkeltem mintha]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.20. 09:35:28

@Vágtázó Csiga: valsyeg ay Tsiga

eszembe jutott nezve ezt me emlitti a betyarokot www.youtube.com/watch?v=ZLoa_7xdLGM hogy ''rozsa sandor''

betyar-bathor-y
erzse [rozsa]-bet/bed[ang]=agy

m,eg ''szur'' - bathory erzsi megszurja magad vagy megszurjak nemtom

amugy sandor az andras es nem? ii andras kirajjal nincs valami kapcsolatba a rozsa? mintha rozsa keresztet emlegetet vona az a cseppet izenek kinezo ''kovacs Magyar Nandras''
www.youtube.com/watch?v=4eBAP3PEI_Y

nemtom lehet itt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.20. 09:35:56

szoval lehet rozsa sanyi es kitalalt? simman eltom kebzelni

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.22. 18:58:13

maghreb.blog.hu/Juliuval mi lehet Tsiga? mongyuk en se vok sehol se most de mongyam ugy Juliu intelektualabb vot XD ,ar a netten es kerdezgetik ;atam vot meik nap

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.22. 18:59:08

amugy Juliu 47 czikk utan allt le - ennyi eves vot matyi s ati

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.11.22. 22:58:27

@hun77: "Juliuval mi lehet Tsiga?"
- elinditott egy lavinat, s most hallgat...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.24. 11:27:33

@Vágtázó Csiga: ''elinditott egy lavinat, s most hallgat...'' xd

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.24. 13:25:59

www.egodeath.com/

ez az oldal aminn vot az a pauline epistles critica

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.11.30. 17:09:20

www.youtube.com/watch?v=6KTkmIzzasI

1345-276=1069

1068 a kerlesi kun vs laczi

1345 laczfi vezetesevel a tatarok ellen mikor Laczi megjelenik a fejik felett

ezt nemtom mondtuk e

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.12.04. 11:34:17

youtu.be/6KTkmIzzasI?t=1018

16;40 utan meginn mongya hogy 26ezer ev mittom asztro

azer mert a mohacsnal is 26 ezer ungur van meg egy torok kronika ha igaz az 1475-re is 26 ezer magyart ir stefan moldovai csatajanal
www.atacdeconstanta.ro/articole/3547-stefan-cel-mare-cel-mai-viteaz-luptator-impotriva-romanilor.html

Oastea lui Ştefan, bine echipată, conform cronicarului turc Kemal Paşa Zade, era formata din 14000 de moldoveni, alături de 26 000 de unguri conduşi de voievodul Transilvaniei, Balázs Magyar, 5000 de secui şi 2000 de polonezi. În urma luptei dintre cele două armate, care a avut loc la Vaslui, turcii au cunoscut cea mai dezastruoasă înfrângere din istoria lor, peste 40 000 de oameni fiind ucişi, iar alţi 4000 au căzut prizonieri. Victoria şi-a asumat-o însă regele Matei Corvin, care se lăuda în faţa papei că domnul Moldovei era unul din căpitanii săi.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.12.04. 13:12:13

www.youtube.com/watch?v=6KTkmIzzasI

laci vs kun

sztem ez es valami mas;

kun-kony-ok [szog] s a lova 'szog''

vagy a kun bokaja ''anckle 'angolul'[angol/anckle/angle=szog] amugy

a boka is ''szogben van'' [ ott a lab hajlata 'terul el'']

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.12.04. 13:13:44

a kun ruhaja feszt piros ahogy Gabi ba mongya s Laci leanya 'vereske'azaz Piri mi? aki íren-e'lesz 'bizanczba'ez mi lehet?

piri-ne-usok az es?.._}

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.12.04. 13:18:09

https://www.youtube.com/watch?v=6KTkmIzzasI'

te latode amit beirtam? mert megfigyeltem hogy nekem laccik de mas account-rol nem

Ebola... 2016.12.17. 08:40:53

Hát én sohasem értettem hogy a fehér és a fekete magyarok az melyik rész. Míg nem elolvastam ezt és utánnagondoltam. Gondoltam megosztom.

Geographiai Tudománynak első kezdete HALABAN M D CC XLIX, 300 oldal:
A dunával két nagyobb réfzekre, neveztetvén az egyik réfze, melly Nap-kelet felé vagyon Felsőnek, a másik pedig, melly Nap -nyúgot felöl vagyon, Alsó Magyar orfzágnak.

AZAZ
2 részre oszlik Magyarország duna által.
Ami keletre van az felso magyarország. Ami nap nyugatra van az Also magyarország.

Al-só magyarország: Alsó
Al-szik
Nyug-szik Nyug-at
Fek-szik Fek-et-e (fek-hely-et)
Fekete magyarok

Felső magyarország: Felső→első
Fej-ső Fő (fel= Fő) (Fő magyarország, királyság, székhely, .....)
kel Kel-et
Fej-ér Fehér
Fehér (régen Fejér) magyarok

Ebola... 2016.12.17. 22:55:49

Írok még egy kis nyilvánvaló dolgot nektek, amin elgondolkodtam. Népmesékben van az a Hét fejű sárkány.

Szóval Magyarországon régen nagyon sok mocsár volt. A magyar körökön és Győrökön kívül mocsár volt ((Aminek a Csörsz árok is a tagja ) amiből volt 9 de lehet hogy régebben kevesebb éppen hét) Szóval a mocsárt mondhatták sárnak is(főleg az idegenek). A kány vagy inkább a kán (később lehetett belőle kány) azt is mindenki tudja, hogy királyt jelent a keleti felén a világnak.
A hét pedig. Hét mint hét-várnak hívták Erdélyt is de ott nem hiszem, hogy volt mocsár de, ha egybevesszük akkor régen nagyon rég Erdély és Magyarország nem különálló részként volt kezelve lehetséges, de mindenképp hasonlóra kellene gondolni, de inkább válaszolok is rá mert írja, hogy hétfejű, azaz a fej-érvár (ma Fehérvár) vagy fej-edelem szóval hét Fő fej-szék, vezér, tudjátok mire gondolok mert abból az időkből nem sok minden hivatalos maradt meg.
Összesítve a hét fejű sárkány

hét fejedelmű mocsárban(azaz akkori Magyarországon ) élő király. (kán aki a hét fejedelmet vezeti)

Akkor az a kérdés miért van a sár-kán rossznak feltüntetve nekünk. ((Vagy csak később lett a sárkán legyőzős monda mikor már az Árpádék ha voltak bejöttek vagy mások máskor pl Nagy Károly és a jelenleg magyarnak mondott nyelven beszélő hét fejedelmet likvidálták. és már csak az ellenségtől ismerjük a mondát, hogy milyen jó hogy kinyírták az őseinket????

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.12.19. 07:42:18

youtu.be/FoCWh1rmYP0?t=2088

a torokok nyugatra akartak menni s keresni az avar kincseket XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.12.27. 21:33:51

www.youtube.com/watch?v=nBL2pWamT6I
megin nezem ezt
eszembe jutot atilla s ital

f/t fl folyo romanu fluviu

aetius meg ha jol tom flavius, szoval a ketto ugyanaz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2016.12.28. 19:43:02

Atillio ha lereszegedett bod-ult es vot mi? buda

vagy ''revult'' [rhua]

kabult-chaba a ''fia'' 's ''faj'' a ''feje''

Ebola... 2017.01.04. 19:17:41

Hát fel se eszmélek.

"fia"
→fi mindenki ismeri pál-fi(a), férj-fi, úr-fi...
*→fia fija

"faj"
→ fa-ja

"fáj" "faaj"
→fa mint fa. amivel régen verni szoktak (őskorra gondolok)
→aj jaj aj-jaj -hangutánzó

"feje" "fej"
→fe-nn, fe-l, fö-nn, fö-l, föly, föj, fő-je
*→ fő-je, fe-je

Ezek nem hasonlítanak. Nem jó amit írtál. Persze, ha nem magyar szemmel nézzük akkor mindegy, de értem a célzást és látom neked megfelel emez elmélet viki:
A fekete szín az észak jelzésére szolgált, ahogy a vörös a délt (Vörös-tenger), a sárga a keletet, a fehér pedig a nyugatot jelölte.

Atiláról jut eszembe. Németek Ecilburg nak hívták Budát, de nálunk Etel közként maradt fen. Nem a pontos város, helységre gondolok most csak a nevekre. Itt is megfigyelhető, hogy a régi magyar írásokba a "c"-t "t"-nek szokták írni. Szóval akár Etel az nem is Etel, hanem Ecil, De inkább a Németek olvasták el rosszul az Etel nevet.

Ebola... 2017.01.12. 17:24:56

A hunok és magyarok "fekete" illetve "fehér" elnevezések
Könyvben mtdaportal.extra.hu/books/fischer_karoly_antal_hunok_es_magyarok.pdf részletesen taglalja, hogy ki kit hívott fehérnek avagy feketének. A szerző ruhák színe szerint úgy állapította meg, hogy az erdélyiek a feketék +még egy két helyen, az árpádi magyarok pedig a fehérek. Szóval a keleti fehér magyarok átmentek nyugatra ezért cserélődött meg a fekete fehér elosztás. Ezért lett a fekete nyugati szín keleten. Ezért Erdély mindig fekete maradt, de később a többi keleti pedig fehér.

(Van olyan, hogy Albánia latinul alba=fehér,
de akár lehet al-bán-ság azért Albán
és régente lehetett a legalsó bánságja magyarországnak. Szoval tisztán magyarul van.(Bán jelentése https://hu.wikipedia.org/wiki/Bán_(méltóság)

Szintúgy, ha vesszük a Balkán bal-kán kifejezést. Bal királyság, vagy a nagy ország bal kán-uralkodójának helye. (Akár lehet a bal a Magyarok a jobb a kunok.)
)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2017.02.03. 19:21:20

www.youtube.com/watch?v=P4JKRYaRgn4&t=1046s

Kozsdihoz miccosz Tsiga? felrezenel aszongya a tatarok tesok votak meg akkor indult az atok, meg Mu szigetrol is mentettek ide vmit stb

a koronarol valszeg igaza van amugy azaz fake

---

konyvet irsz Tsiga merre vagy? micsinasz?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2017.02.06. 22:02:30

@hun77: "konyvet irsz Tsiga merre vagy? micsinasz? "

szia! BUEK neked is! :P megszerkesztenem en konyve a blogomat,csak a faxnak se kellene.

"Kozsdihoz miccosz Tsiga?" "a koronarol valszeg igaza van amugy azaz fake"

nem tudom mit mondjak, Kozsdi sem az igazi...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2017.07.11. 06:36:01

kitoroltet komenteket vagy en nem latok jol?
süti beállítások módosítása