Szakrális Uralom

"Aki történetet ír, módját ejti annak, hogy a múlttól megszabaduljon." -Goethe +++++++++++++++++++++ Magyar ősmúlt, történelem hamisítás, kitalált középkor. Hamis történelem.

Új hozzászóllások

=>>>EXTRA HUNGARIAM NON EST VITA, SI EST VITA, NON EST ITA.<<<=

2018.06.28. 19:45 Vágtázó Csiga

EZER ÉVES KIRÁLYSÁG – A LÁTHATATLAN HÁBORÚ

taltos_paripa_web.jpg

AKIT ISTENRE EMELT FEGYVERREL PRÓBÁLNAK MEGSEMMISÍTENI,

AZ NEM SEMMISÜLHET MEG,

HANEM CSAK MEGSEMMISÍTHETETLENNÉ VÁLIK.


~ Kocsis István (drámaíró, történész)

 

 

 

  

 

 

"Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap."

~ 2 Péter 3:8

 

"Akit Istenre emelt fegyverrel próbálnak megsemmisíteni, az nem semmisülhet meg, hanem csak legyőzhetetlenné válik."

~ Kocsis István

 

"Először semmibe vesznek, később kinevetnek, majd harcba szállnak ellened, s utána győzöl."

~ Ghandi

 

Az embernek nem kell nagy Biblia ismerőnek lennie hogy szemébe szökjön a folytonosan emlegetett ezer éves királyság. Ez a királyság létezett is, ez volt a Magyar Apostoli Királyság!!! Majd e ezer év után a Fenevad újból elszabadul és ekkor következik be a Jelenések könyvében leírt események. Ezek után kezdetét veszi egy, az Igazság és Fény örökös királysága. Ahogy Kocsis István (drámaíró, történész, Szent Korona kutató) is jól megfogalmazta, ha valakit Istenre emelt fegyverrel szánnak megsemmisíteni, az megsemmisíthetetlenné válik. A Magyar népmesékben is ez áll, mikor a hétre vágott mesehős feltámadás után hétszerte szebb lesz, hétszerte erősebb. Ez a királyság pedig a Magyar Apostoli királyság, a Regnum Marianum, a Boldogasszony Országa. De az örök Igazság és Fény királysága nagyobb, az a Regnum Christi. Ezt elmagyarázza Pap Gábor - „A Magyar címer” előadásában a 32:20–ik perctől, s majd a 46:17–től magyarázza hogyan a Boldogasszony Országa az csak a belseje, tehát a Kárpát Medence, s a Regnum Christi, az ő értelmezésében, Duna Isten Országa, a Fekete Erdőtől a Fekete Tengerig ér. (A Regnum Marianum és Regnum Christi kapcsolatáról Bakos Batu - „Árpádházi női szentek” előadásának 13-ik percétől lehet hallani)

 

De akkor hogyan lehet az elpusztíthatatlan ellen háborúzni? Átvitten, közvetetten. Ahogyan a fényt sem lehet megsemmisíteni, csak kitakarni. Most is a Kárpát Medence le van takarva, fedve! Elég ha az ember ránéz a térképre, de mind hiába, a Kárpát Medence ki fogja dobni magából a tájidegeneket.

Lássunk néhány adatot.

 

A Magyarok két bejöveteléről beszélnek, előbbször Hunként, Atilla vezetésével (Primus Igressus), majd másodjára a Magyari Urak bejövetele (Secundus ingressus). A kettő között úgy 150 évnyi eltelést számolnak, ez a két bejövetel között lévő öt nemzedék (Atilla fia Csaba, Csabának fia Ed, Ednek fia Ügyek, Ügyeknek fia Előd, Elődnek fia Álmos, Álmosnak fia Árpád) (átlagban véve az életkor 30x5). A második bejövetel 895-ben történt a mai időszámítás szerint, vagy egy 300 éves kihagyással, ha beszámítjuk a kitalált középkort. (Lásd Pap Gábor, Tóth Gyula – kitalált középkor)

 

Így lesz 895-150=745-300=445

 

2020-895=1125, 895-300=595, 2020-595=1425

 

Ezennel a 2020-as év nem csak a BOLDOGASSZONY FELFESZÍTÉSÉNEK (!!!) századik évét jelöli (Trinon), hanem a Magyari Urak bejövetelének is évfordulója ekkorra esik. Legyen az 1125 vagy 1425 év. S úgy látszik az utóbbi hihetőbb, mert közelebb van a kerek 1500-hoz.

 

Akkor az első bejövetel eseten 1275 (2020-745), a 300-at betesszük akkor meg 1575.

Na most, mit is akarna az ember ebből kihozni? Figyeljük meg az események léfedését:

 

1945 – Ruszkik megszállása

Első bejövetel – 1945-745=1200, 1945-445=1500

Második bejövetel – 1945-895=1050, 1945-595=1350

 

Mind szép kerek számok. Tehát nem csak földrajzi értelemben (térben) próbálják meg lefedni a Magyar Apostoli Királyságot, hanem időben is. S még hozza egy nagyon cinikus módon.

 

Majd jön '56, ugye? S akkor nem-e volt egy évforduló? 1456, Nándorfehérvári diadal 500-ik évfordulója!

1956+50=2006, a 2006-os eseményeket nem igen kell részletezni. Újból pont ugyan az a gonosz megnyilvánulás.

 

De nézzük maga 1920-at,

Első bejövetel – 1920-745=1175, 1920-445=1475

Második bejövetel – 1920-895=1025, 1920-595=1325

 

Véletlen egybeesés lenne? Nem igazán! Valakik nagyon dolgozgatnak a háttérben.

 

Ha Jézus születésétől számítást végzünk rávetítve a Magyar történelemre, egy ilyen táblázatot kaphatunk egy 500 évnyi ciklus ugrassál:

 

Jézus – 0

Atilla – 500

Szent István – 1000

Mátyás – 1500

? – 2000

 

A 2000-ik év talány lenne, ha az ember nem tudná hogy 2000 január elsején a Szent Koronát bevitték az Országházába. Újból Pap Gábort idézve, „egy népet így lehet megkoronázni”. S hogy hiába cserélték le Boldogasszony képét a Szent Koronáról, január elsején Ő lépett be az Országházába. (Lásd Pap Gábor - A Bizánci Terv 37-ik perctől)

 

Tehát kerek a kép.

 

Jézus – 0

Atilla – 500

Szent István – 1000

Mátyás – 1500

Boldogasszony (Szent Korona) – 2000

 

Az örömhír hogy már elkéstek, kifutottak az időből. Úgysem sem lehet az igazságot lefedni örökké.

A következő lépés a Magyar Apostoli Királyság (Regnum Marianum) testet öltése. Majd a Regnum Christi.

 

  

"AZ ÉN ORSZÁGOM NEM E VILÁGBÓL VALÓ."

~János 18:36

 

"ÉN VAGYOK AZ ALFA ÉS AZ OMEGA"

~ Jelenések 21:6

 

archiregnum_01.jpg

avars_homeland.png 

duna_medence_foldrajzi_terkep.jpg

DUNA MEDENCE

 

szkitia 002.jpg

 

hun_empire_by_still_ates.jpg

178196751.jpg

 BatiHun.png

  magyarorszag_01.jpg

mother_magyar_03.jpg

szent_korona_vilag_korona_03.jpg

turulos_karpat_haza_01.jpg

kettos_kereszt_harmas_halom.jpg

 

Lásd még: ISTEN OSTORA - ATILLA ÉBRESZTÉSE

3333 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://maghon.blog.hu/api/trackback/id/tr8014080455

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.26. 20:47:17

youtu.be/1b58uTXz8bo?t=2162
egy cseppet stendappos menet

olmo s almos egyszer almos szedi kijevet majd a kesobbi 1120 korul ott herczeg

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.26. 21:30:24

erdemes megnezni az eloadast? a konyvrol votl ismeretem, mar nem is tudom honnan. irja benne az araqb forrasokat is.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 06:49:20

@Vágtázó Csiga: mond ezt azt, akit emleget az a Hobling Tamas azt eccer kerdezted vot hogy lehet letolteni de nem lehet azota se

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 06:50:51

www.3szek.ro/load/cikk/116201/a_termekeny_bizonytalansag_kora_%E2%80%93_interju_dr_szabados_gyorgy_tortenesszel_szekertaborharcca_zullott_a_magyar_nep_eredetenek_ugye

ez a majom most azt izelei hogy ''a finugor ize mebetozonzodott'' de meg kb 6 eve ez irta hogy mindeki aki szkitazott huje vot [ijen nevvel vot valszeg ez az]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 09:26:56

www.scribd.com/document/389571267/Frohlich-Robert-a-Pannonok-Foldje-es-Nepe-1881

kivagtam a 439iktol ir vmit hogy Tiberius a duna forasahoz ert [valami nem tiszta hogy 1 nap alatt hogy ert oda mittom]
real-j.mtak.hu/4394/1/EgyetemesFilologiaiKozlony_1881.pdf

ebbol van 439old

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 09:40:14

www.helikon.ro/nagyon-tul-a-dunan-tiszan-is/

ez jokot irt osztan nemtom meg ir e [amugy az apja annak a szocs gezanak XD]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.27. 16:19:43

@hun77: "mond ezt azt, akit emleget az a Hobling Tamas azt eccer kerdezted vot hogy lehet letolteni de nem lehet azota se "
ja, hat akkor be kell ernunk ennyivel es :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.27. 17:10:10

ezt lattad? mond valamit a hiperboreusokrol meg arrol az Abaris fopaprol akit Nagypetitol is hallottam.

nem lehetseges hogy regen a fold egyik fele jeg volt a masik sivatag. nem tudsz ilyenrol?

van az egyik rajzfilm is, errol szol, Fire and Ice

www.youtube.com/watch?v=Oc65P9L094g
www.youtube.com/watch?v=v26rUX16cZM

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 20:04:53

@Vágtázó Csiga: nem halottam ijen Tsiga nemtom
---

ezt irtam e;

matyi baja-i csata 1467 - 872 = 599 baja-n 7 fia pestisbe
--

599+1000=1599+14=1613 batho gabor Petze patak es a furdobe/banyaba [baje romanu minda2] akart menni
---

+ oosztan a velencze uccaba 1613-1000=avarok velencze 12 kurva

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 20:26:20

books.google.ro/books?id=OV5HAAAAYAAJ&pg=PA8&dq=almos+818-ban&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjfnbW7vNHdAhVIlIsKHchcAFgQ6AEIKjAB#v=onepage&q=almos%20818-ban&f=false

a dentut 100-nak veszi;

vagy sas-ka szaporodik vagy ugye ''sas''[nad] mostar

1233 tatarok [sasskajaras - valami roman feejedelemnel irjak hogy az ''idejebe sasakajaras vot'' a magyar wikin - kodolnak]

1233-373=860

hess-nel 328 a hunok 45 evre

905

904be ANonymnal a hungarok Munkatsanal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 20:29:24

445-154=291

a vegzodes;

lacinal elsore kunok 1068 irjak 1070re es lattam

az utolso laczi idejebe 1091re es teszik 23 ev

445-154-23 [177] = 268 got vs roman nis

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Ni%C5%A1

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 20:54:09

The battle of Naissus came about as a result of two massive invasions of "Scythian" tribes (as our sources[9] anachronistically call them) into Roman territory between 267 and 269. The first wave came during the reign of Gallienus in

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Naissus#Background

galenus valszeg galya stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 21:00:51

az jutott e eszedbe hogy ha Solyman az solyom akkor Zrinyi szarny ?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 21:05:50

massiv besenyo invazion van asszem 1087be es vs bizanczok

de ekkorra teszik [ekkora is] a salamon jon a besenyokkal asszem laczi ellen mind1

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Levounion#Pechenegs_invade

+ a mazikerti es aguszt 26 1071

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Manzikert

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 21:08:07

books.google.ro/books?id=2vl538CMBsAC&pg=PA197&dq=pechenegs+600000&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjFxO_I8NvdAhXEJFAKHQ-ABYcQ6AEILzAB#v=onepage&q=pechenegs%20600000&f=false

uzok 1064 az empajert invadaljak

van itt minden s valszeg mind ugyaanz

----

de azt akaram hogy 1087 [ami amugy a wiki szerint Salamnon kalibralt halala] - 269 nis-i got vs roman =

818 almos

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.27. 21:11:21

akkor ha aszondod a besenyok az iszlam akkor a gotok lehet nyu-gotok vs roman?

a ''roman'' meg mi lehet?

rouwan raven hollosok vs besenyok [bese=reti sas] XD?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.27. 22:31:26

@hun77: "a ''roman'' meg mi lehet?"
szerintem semmi. egy soha nem letezett albirodalom. pont ilyen a dak is, aztan lehet rola hazudni amit csak akarnak. a dicso roma valszeg a hun birodalom vagy meg az az elotti kelta. egy egyszeru lefedes az egesz. ha tenyleg mondjuk a kollosszeumut a reneszanszba epitettek, akkor a sok latin xopott. valszeg azert is probalnak annira megszabadulni az olahok a romai osiessegtol mert tudjak hogy mar nem fenntarthatgo tul sokaig. csak csoborbol vodorbe snek :)
az iszlam sem az ma ami volt annak idejen, ahogy a keresztenyseg sem az.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.27. 22:36:14

@hun77: "ezek hujjeskednek vagy telleg ijen?D "
egy fraszt, ez szamitogepen csinalt.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.28. 13:52:16

www.youtube.com/watch?v=_3jOHxx6ngQ

az telleg laccik hogy a szaturnnak van gyuruje de azt kene lassam hog forog? mennyore tudjak ezeket vajon hamisitani ha hamisitnak egyaltalan?

mongyuk akkor hinnem ha en neznem

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.28. 20:20:46

Nezegetem kozbe Okrona Tamast, nagyon szinvonalas tudas. S beugrott hogy Akad forditva dak.
De van Dagestan, a dag turk nyelvekben hegyet jelent.
S aszondja hogy a tega meg tan szoval is osszefugg. Lehet akkor az tág, tágult tehat tátos, táltos. Ha a druid is taltos (tlt-drd) lehet volt egy ilyen valtozata is. S akkor azok voltak a papsag akiket lemszaroltak a "romaiak". Okrona mondja hogy a kozepkorban az inkvizicioban besenyo papokat vegeztek ki.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.28. 20:43:10

ez is egy nagy okos. a k-medenceben talalhato a legtobb, de onnan jottek be... meg jo hogy szoke

www.youtube.com/watch?v=wDMVAY_KJvY

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.28. 21:32:23

www.youtube.com/watch?v=Um-EISmqze0&t=1212s

a masik izeli hanyba vajunk nezzeg laccik e mit irtam me ma ase tom itt es nem e vok blokkolva a kurv jutub miatt me nekem mutassa hogy beirtam de mas csatornamrol nem ha blokolva vok nem laccik onnat tom meg

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.29. 08:56:01

ha arra arted amit valaszoltal a masiknak, hogy 1596-ban vagyunk, akkor igen.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.29. 09:16:44

azert kar hogy Gyuszi abba hagyta akutatasokat

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.29. 09:33:37

kulonben, lehet mar emlitettem, sztem nem volt ket bejovetel, lhet meg egy se. a hun az a had a magyar azok vagy a nep, de inkabb a papai kaszt. manapsag ezt ugy mondjuk hogy rendszer valtas. :)

a kronikakat nem olvastam, lehet en valamit felreertettem... de mintha inkabb Aladar lett volna aki az arabok ellen harcol, itt azt irja hogy Csaba

latogatok.hu/print.php?news.2287

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 13:49:10

ja vagy ugy es lehet erteni hogy kosztinapolbol kapta a hebraik s grik konyveket D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 13:52:01

books.google.ro/books?id=DaJQAAAAcAAJ&pg=PA49&dq=matias+de+urbibus&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjMg9bHkeDdAhWIGewKHQ-oDW4Q6AEIRDAE#v=onepage&q=matias%20de%20urbibus&f=false

50ik old voot egy magyar konyv es koztuk oruljunk neki

mekkora rablomesek

''1686ba valami nyomoztak'' - 133- 1553 [olah miki isztergami ersek lesz stbb] - 233= 1453

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 13:53:20

52-53 old egy magyar vers istvanrol D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 13:56:50

@Vágtázó Csiga: Juliurol vmit meg kene tudni

hallode eszembe jutott mi lenne ha halalhiret keltenenk mi vagy valami ?XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:00:22

@Vágtázó Csiga: ezt hogy csabi vezette a hispaniat azt en se lattam de megnezem azt irja a marczi kronika irja

mind1 ugy es a ''hispaniai'' odamenet azok es kab mint a tobbi joves menes [vagy vlaami mas mint a trojanok a tronkovetelok ]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:07:41

a 4ik fejezet a masik fele magyarul

eszevissza irja itt es

elosozr vana cenzumnauri majd 401tol kiraj majd utanna es azt irja hogy peldaul Detret meghivja mashol ez meghal nyillat kap a fejebe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:09:25

ja nem csak sebesul de utanna ugy irja minta nem 401 hanem a 451es menet lenne nyugatra

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:11:20

ott nincsen semmi csabi hispanba csak miranmoat emlitti meg a got kiraj meghal az viszont aldarik

valszeg aladar mind1

a masik akkor nem jol idezi vagy tud vmit

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:13:57

books.google.ro/books/content?id=vzo_AAAAcAAJ&hl=hu&pg=RA1-PR11&img=1&zoom=3&sig=ACfU3U0xPiqV7xdSsl56xYTZZHpjVSu0yQ&w=1025

miranmoa szultan ellen 65 ezer hun vot a tobbi nemezeten kivul

4ik belanak es 65 ezret irnak 1241re

1241-451= 790
791 nagy karcsi elveri a zavarokot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:17:19

11ezer szuz orsolya orseolo

451-1664 11vadkan elfut 1ik szurja zrinyit= 1213 megolik gertrudist [amugy nemtom mi a nyavaja ez a nev]

rudgert vagy mi?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:18:17

451 orsolya 1038 orseolo = 587 ev [somlyai/salamon]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:19:55

1691 orsolya rendhazi forgsagbol szabadul zrinyilona-451= 1240

1240 200 evre orseolotol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:22:01

www.google.ro/search?q=gertrudis&oq=gertrudis&aqs=chrome..69i57j69i65l3&sourceid=chrome&ie=UTF-8

na a tennap oltek meg

en es mind a viccbe a czigany olvastad e a konyvet ''9 kev ehany kalangya''?

a cigany esa asozngya ''jezus miert ment oda mert a tavaly es ott oltek meg XD [miutan 1 evre rea es megy a czerlaba s a pap mongya XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:25:02

1213 szept 28+400= 1613 olik batho gabort okt 18 v 28 de 1628 szept 18 temetik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:37:07

@Vágtázó Csiga: a masiknak ugy ertettem hogy 1596=o

most akkor 422be vajunk 423ba hal honor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:40:23

www.google.ro/search?q=gertrudis&oq=gertrudis&aqs=chrome..69i57j69i65l3&sourceid=chrome&ie=UTF-8

oldalt latode a kepet

Mesit mutassak a turullal tudnak vmit

lehet almos vot gertrud

1213-818= 395

i395 kis nikapoj szept 12 nagy nikapoj szept 25 1396

mondom latte XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:44:39

ho

s istvan 967 969 v 972be suzletik [mintha meg lenne de ma nemtom hol lattam]

azaz kb 68 evet elt

estvan az eszt vagy veszt mert a V es benne van a nevibe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 14:46:36

amugy ezt igy irtuk e le;

Marczi kronikajaba Atilla 401tol kiraj 28 evvel a hunok bejoveteletol [373- ezt akkor jol irja legalabb]

972 istvan + 28 = kiraj

-600 ev kb az s + 68 ev van meg 532ig

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 15:25:55

www.google.ro/search?q=gertrudis&oq=gertrudis&aqs=chrome..69i57j69i65l3&sourceid=chrome&ie=UTF-8

ajmeg me ezek viccelnek esmnet

Születési dátum: 1185. szeptember 24., Andechs, Németország
Meghalt: 1213. szeptember 28., Pilis, Dömös, Magyarország

domos es valami]]

28 evet elt s akkor szuletikmikor hal Andronik 1185 szept 12

+ 28ikan hal jo

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 15:28:43

1063 ibela domos szept 11

150 evre de 1060al 153

theba szorosi csata andras vs bela

it valami van mert andras itt es ott es

a thebai csatanal ''bator Poto''

atmasolom lejen meg

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_the_Theben_Pass

The Battle of the Theben Pass was fought in the Theben pass near Wieselburg, where the March meets the Danube, in 1060. It was a victory for the nationalist part in Hungary over that of their own pro-German king.

In 1058, Solomon, son of Andrew I of Hungary was betrothed to Judith, daughter of the Emperor Henry III. In Hungary, however, a party opposed to such close ties with Germany arose, led by Bela, Andrew's brother. A German embassy composed of Eppo, Bishop of Naumburg, and William, Margrave of Meissen, was sent to Hungary to negotiate with the national party, but this merely provoked a backlash.

In 1060, Andrew and his queen, Anastasia, attempted to flee Hungary for the March of Austria, but were trapped by Bela in the pass of Theben. Andrew was immediately taken captive, but Anastasia with her son and the royal treasure escaped to the Melk Abbey. Andrew was killed in a subsequent charge of the Hungarian cavalry, but the Margrave William and a certain Bavarian named Poto fought from sunset until sunrise so that "the deeds of the very bravest of men of former times seem small in comparison."[1] They held out until Bela promised to spare their lives; surrender was then made. William, Poto, and the rest of the embassy were all taken captive by the Bela and expelled. Poto would henceforth be known to the world as Poto the Brave.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 15:30:09

Poto fought from sunset until sunrise

valami asztro lehet

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 16:44:20

www.youtube.com/watch?v=Etu0BJzM9AY

ahahah nesze meg Tsiga mit irtam a romannak mikor kerdezi hogy mittom fauna maradt e a pannon tobol mittom

most nezem mit irtam XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 16:54:03

dillok vajunk e vagy mi?

ha sar-matia s amikor irjak hogy a Matoas a neve a dunanak s ''gorogul'' =''iszapos'' ''mudy'' akkor ?

http://penelope.uchicago.edu/Thayer/E/Roman/Texts/Strabo/7Fragments*.html#ref613

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 16:57:03

ja s akkor mi? D esmen felfedeztem amit mar igen lehet XD

--

osztan ugye a matyi egy palos istenhez imadkozik de nem ''pal'' [szantai lodovic utan legalabbes]

[amugy jut eszembe a ''i-mad-kzoik az mi es lehet?]] - az a Szendi valamit izelt az es]

--

de azt izelem hogy a ''iszap'' akkor Atillat med-erbe s ''batho gabort iszapba dobjak'' [petze patak s osztan lehet Bets - matyi + bets-ujhely 1485-7]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 16:59:39

books.google.ro/books?id=Ah4rAAAAYAAJ&pg=PA69&dq=matoas++ister+duna&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwizt5f0kODdAhVFmYsKHfIXABAQ6AEIKjAA#v=onepage&q=matoas%20%20ister%20duna&f=false

ez aGyarfas se meri irni hogy strabo/eustahtnal s stepahnu sof byzantiumnal van irva ez

edig csak 2 konyvbe latam hogy emlittik ezt hogy a duina regibb neve matoas [ugy ertem magyar konyvbe]]

a masik ebbe
439

laccik hogy nem akartak

real-j.mtak.hu/4394/1/EgyetemesFilologiaiKozlony_1881.pdf

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:02:55

ne latode ez mar esseveti a maeotist a matoas-szal

arimaspii sint amintiţi In apropiere de geţi şi ei locuiau lîngă Maeotis (înţelege aici Matoas, numele vechi al Istrului.

nekunk akkor mar a finnugor turk menet vot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:06:04

ja azt mongyuk mar irtam eiszen hogy 1613-453=1160
1163tol az elso revay [jakab] [jakab-gabor jakab hava july asszem meg 25 v 28 azaz kb mikor a ''laczik'' halnak - kunlaci s laczi szent]

www.google.com/search?tbm=bks&q=revay+jakab+1163

meg osztan a istvanok belhaboruja + hal egy laczi 1163 1164 1161 v 62 hal ii geza majus 31 asszem stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:06:44

reva rua ruha ''a viz ruhaja a med-er'' [aty s reva] + romanu a rau folyo + rossz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:20:34

1490-453=1037 na

452vel 1038 majd jonnek a ''vizek'' peter s aba
--

a masik 1613-452 mongyuk = 1161
--

ez es lehet;

373-1613 = 1240
''a mongolok nem tudnak atkelni'' vagy akording tu Szantai ''bela irta hogy a duna votl a mittom vedekezesunk mittomije '' mar nemtom pontoson]

--

+ a roman birodalom ''limese'' akkor a duna vot me ugye Pannonit addig okupaltak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:23:13

en.wikipedia.org/wiki/Category:Pannonians

ezekrol oldal sincs?

hu.wikipedia.org/wiki/Pannonok

van az a pannon lazadas 9be breucus batho s dalmat batho csak azt nezem mikor okupaltak okot , habar mind1 mert lehet a dakok es a pannon sztori vagy vmeik mittom kelta britaniaba mittom czezar ideje asszem ie53 korul

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:28:42

35+408 Uldin mutogatja a napot = 443 ey ket dat a balkani menetre asszem a tobbi 441 s 442re teszi

de i443 szuletik matoas XD febr 23 v 27 Napokan

lehet itt es vannak erdekessegek aze

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:32:08

1325 kapjak ecsedet majd 1332-34 huseg vara kb 9 evre akkor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:39:25

na de azt akarom hogy 1475/6-1 53-22/23 = 1300

ekkortol amugy mintha ''indulna valami'' mert a telepulesekrol es ékkorbol vannak az elso emlittesek oklevelek''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:39:56

1300-333=967 Istvan szuletik asszem vagy keza egyedul vagy marczi de asszem Keza

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:53:11

Lokos Lukacs azt irjak ugy a posadaiba esett el [valszeg Marczi kronikaja es irja meglassuk ami amugy nov 11 korul van ''marton nap utan 4 napig kb vagy 3]

azer erdekes mert egy forasba nem decz 22 a matyi s bea frigy hanem lukacs napja okt 18 1476-153=1334 lukacsek s bereckek alapitgatnak vagy meghal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:54:09

amugy a lukacs mi lehet? lyuk az lacik de mittom kulacs? a ''vizonto'' meik honap? oktober nem ert az asszem merleg vagy skorpions

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:55:41

www.webujsag.kibernet.hu/ezoterika/horoszkop/nyugati/vizonto.htm

ne janu s febru ar D

ez kb matyi januar 25 duna 1458 febr 14 buda 1464 febr 13 buda szuletik febr 23 v 27 napoka vagy kalorifer varos/bar-os forros

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:56:25

a vizonto paradox az mi es? latom nyomjatok

de tellg ugy roviden mi az hogy ertsem ugy kb? mi a paradox benne [az valami ellentmondas nem?]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 17:57:39

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=uqCvW8SzFsW2kwXr05rIDg&q=lukacs+okt+18+1476&oq=lukacs+okt+18+1476&gs_l=psy-ab.12...2344.2344.0.3230.1.1.0.0.0.0.102.102.0j1.1.0....0...1c..64.psy-ab..0.0.0....0.gev-5r6sfaM

Lupus Lukàcs kóvet jelentése a milanói herczeghez Budàról, Màtyàs és Beatrix menyegzójének elókésziileteiról XVI. 1476. ... XVIII. 1476. október 5. Ercole d'Este ferrarai herczeg utasitàsa Ferraràból Vincenzo Lardi, a herczegnó kanczellàrja ...

mifele ferarrai s estei?..

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 18:03:18

5ko.free.fr/en/year.php?y=1476&s=

Teleki ott mesel esszevissza de ha igaz ez a kalndar szamitto itt akkor ne;

okt 18 s decz 22;

wdnesday s friday XD

fry az forro mi? + wedding

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 18:05:20

aumgy 132 evre batho anna & banfy dienes nov 9-15 1608

5ko.free.fr/en/year.php?y=1608&s=

itt 9ike vasnap 11 az tues-day lehet tuz-day D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 18:05:45

telelg mi a nyavaja a tues-day? tiz vagy tuz vammi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 18:36:51

1467-373= 1094

95tol kiraj kalman [Dlugosnal 1094be verik el a kunok s kijeviek Przemyslinel]

books.google.ro/books?id=rSbhxJR9EPoC&pg=PA7&dq=kalman+kiraly+1094+kunok&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwj6uPDb0uDdAhU7wAIHHWNQBPoQ6AEIJzAA#v=onepage&q=kalman%20kiraly%201094%20kunok&f=false

ezt maskor 1099re teszik

meg latom valami Almasy es van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 18:38:12

azt izelem nem e a szerb racz kroacz az a ''script '' =iras ugyanazok a betuk mind a 2be

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 18:40:58

androvo

h-and rovos vagy andronovo kultura D novo az uj [ujj amivel irnak]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 18:48:48

451-1664 11vadkan elfut 1ik szurja zrinyit= 1213 megolik gertrudist [amugy nemtom mi a nyavaja ez a nev]

rudgert vagy mi?D
------------

ha d-t ugyanaz akkor kert ecceruen?

lehet a ''tiltott kertbe ment be'' mint eva s adam leeht D

vagy lehet Jezus a getze-manba

1213;

1214/2=607-453=154
?

607/2=303

lehet itt es ''33''aznak mint ahogy az az amerikai izeli a Jutubon hogy illiminatok 33 stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 19:03:37

Mesit mutassak a turullal tudnak vmit

lehet almos vot gertrud
-------

izelem ha valaki olvassa megmongya e telleg huje mert hol gertrud almos vagy limes

najo de erdekes mert ha ''kert'' az es olyan '''hatarszabas'' vegul mi? D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 19:09:25

Poto fought from sunset until sunrise

valami asztro lehet
-----------

ez csak eszembe jutott hogy szapolyai 1522ben a valachiai meneten ''egynapos csata''

de 1513 aguszt 23ba es megy delre torok ellen

1213 gertrud de ne;

1513-1060 az aPotos thebai csata bela vs andras = 453

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 19:42:28

na a szek es kitorott alollam addig izelek

olyan markaneve van hogy ''taurus'' de a kurva szek nem csavarral van hanem ragasztva vagy hogy a kurva annyukot ebbol es laccik minden a forditotja 100 lejt adtam erte par honapja

ugy jartam mint ibela csak nem suvadtam be hanem csak megkattant s felszoktem XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 19:45:45

35+408 Uldin mutogatja a napot = 443 ey ket dat a balkani menetre asszem a tobbi 441 s 442re teszi
-------

te lattade me en csak most latom;

35 azer ugye hogy kb akkor kezdik vagy okupaljak Pannonit ''i.elott''

de ha kivonok 408-35=373

TUDNAK VALAMIT TSAKANYY!!!! xd

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.29. 19:48:24

@hun77: "hallode eszembe jutott mi lenne ha halalhiret keltenenk mi vagy valami ?XD "

ne hulyeskedj mar! ne csinalj ilyen hulyesegeket. nekem van egy erzesem hogy majd meg fogunk rola hallani, biztos kozben meg munkalkodott.

===
@hun77: "a masiknak ugy ertettem hogy 1596=o"
hogy erted hogy zero? az a zerodik ev, a kezdopont, vagy mi? mert nem ertem.

===
@hun77: "Mesit mutassak a turullal tudnak vmit"
Mesit? ki az? melyik oldali kep.mind1 lehet az Emese,

@hun77:"telelg mi a nyavaja a tues-day? tiz vagy tuz vammi?"

itt egy tabalazat rola, Tyr isten napja, asszem az a hadur ha jol emlekszem
en.wikipedia.org/wiki/Names_of_the_days_of_the_week#Germanic_tradition

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 19:51:17

954 Bultsuek Del-ben tovabbalnak Katalaum fele april 6-10

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0002/120.html

Ezek után foglyaikat és zsákmányukat összeszedve, április 10-én déltájban odébbálltak.[9]

Francia területre átlépve, váltakozó szerencsével folytatott harcok közepette és különféle betegségek által megritkítva, Vermandois-n, Peronne, Saint-Quentin vidékén keresztül Laon, az akkori nyugati frank királyi város elé értek. Majd onnan Rheims, Chalons- (Catalaunum)-on át Burgundiába hatoltak,

955 aguszt 10 - 441 bal-kan[y]-ar-i hadjarat = 513

i513 szapolyai Zezin mellol 19ezerrel vs turk agsuzt 23

books.google.ro/books?id=qhEVAAAAQAAJ&pg=PA211&dq=castrum+zezin&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjZvfer4-DdAhXL_KQKHSCCAYMQ6AEINjAC#v=onepage&q=castrum%20zezin&f=false

itt valami Polus van Tsiga fejcsetek meg Laczi baturyval

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 19:55:50

www.youtube.com/watch?v=L39YVMoo-DA&index=52&list=PLvHMC_t2ji5MeIRBX0AUthkJoPcNZcatN

arde lante egessed lassan XD vagy gyorsan hogyvan

lent romanu lassu amugy most latom angolu slow de az a lassu magyar szo [w=uu]

441-68=373 ez es ne

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 19:56:04

ja s Hunyadit es 68ra teszik hogy elt D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:00:01

@Vágtázó Csiga:

ne hulyeskedj mar! ne csinalj ilyen hulyesegeket. nekem van egy erzesem hogy majd meg fogunk rola hallani, biztos kozben meg munkalkodott.

----

D hat me nem hagy bekem hogy nem mukkant de mind1 vegul lehet eppen Fomi 1-5 kotetet olvassa mar 2 eve s osztan ugy elejon hogy mehetunk a kukaba ugy leseper valamivel XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.29. 20:01:18

@hun77: "a vizonto paradox az mi es? latom nyomjatok
de tellg ugy roviden mi az hogy ertsem ugy kb? mi a paradox benne [az valami ellentmondas nem?] "

ja, paradox az ellenmondast jelent. a vizonto paradoxban az az ellentmondas hogy hogy ez a korszak nem letezik, (hol vol, hol nem volt) pontosabban a sajat idobeliseget es terbeliseget (ido es ter dimenzioit) atveszi az elotte levo halak es az utana kovetkezo bak korszakbol.
ez a halal amin at kell menni, a mitologiakban is van az az alak aki a vizeken atviszi a halottak lelket.

tehat igy nincs kulon sem halak, vizonto vagy bak korszak, egymasra vannak huzva, mintha ket idot elnenk meg parhuzamosan. egyszerre meg van a jelen is meg a jovo egyarant. erre mondja Pap Gabor hogy amit mi jovonek latunk magunknak, mi azt mar a multban megeltuk, aka a Szakralis Uralom.

remelem ertheto, ennel rovidebben nem tudom ha lehet :)

biztos innen fakad ez a parazita jelenseg is, amely idot is meg tert is akar maganak hoditani, sajatja nem leven. ez szerintem a legfontosabb tetel ha az emberi faj tulelesereol van szo. innen jon az idocsuszas is amikrol mi most beszelunk. olyan mintha tobb film menne egyszerre...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:02:09

occis chuss-al akkor

alom-olok lehet

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:07:04

daj in pppp Tsigaa!!!!!!!

meg a 18x3 es 54 ember XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.29. 20:08:31

@hun77: "a gertrudis gugel keresesre nekem jobbrol nagy kepbe Emeset mutassa az a turulos kep tod"

nallam ez van
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e4/GetrudNivelles.jpg

meg ez az elso link
en.wikipedia.org/wiki/Gertrude_of_Nivelles

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:16:39

nem jo nov 17 vagy 19

akkor 52 nap de akkor es gyanus amugy a lenaya Gertrudnak vegul

itt mintha nov 21iken unepelnenek ezt azt osztan a nyavaja tuggya

en.wikipedia.org/wiki/Elizabeth_of_Hungary

annyira emlekszek hogy vhol irta hogya ''papa'' valtoztatta meg mittom mikortol nov 17rol [akkor 19re ezek szerint]
www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=tcCvW4qFOcr6qwGsnJeADQ&q=november+21+szent+erzsebet&oq=november+21+szent+erzsebet&gs_l=psy-ab.12...11553.12198.0.13247.2.2.0.0.0.0.118.235.0j2.2.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.5miq6FDFci8

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:21:59

@Vágtázó Csiga: nallam ez van
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e4/GetrudNivelles.jpg

nekem Mesi jone be varja me kifenykezpezem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:28:05

amugy az a Rev-ul s revesz [vizi hajos] s az almos dolog laccik ugyebar , viz visz vis=alom stb

''atmenes'' vagy ''nem'' ''hatar''

meg jut eszembe az Allomas es

a mongolok lehet ''sztaczionaltak az Iszternel'' - s akkro ez es vmi mast jelent

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:39:44

5ko.free.fr/en/year.php?y=1213&s=

ezt keen megtudni ez mennyire jol mutassa

szept 28 szombat

lehet almos me zambet romanu mosoly D

najo mongyuk itt a nap nevekkel sok minden lehet man latom

van ugye monday az moon ha angolu s Mesi fejen a felhold

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:46:24

felhold Mesi

818-1594 batho anna szuletik july 17 ezt eiszen mar izletem 776 roma+olimpia

de Solyman es 1494re van kalibralva

en.wikipedia.org/wiki/Suleiman_the_Magnificent

nov 6ra

+114 ev 1608 nov 9-15 batho anna frigy lamas haz marton deaknanal agyuznak akkor buli van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:50:18

Zsigmond 1431 november közepe táján 800 magyar és ugyanannyi svejci katona kiséretében Sveicon át menve, hirtelenül Milanóban termett, ahol ugyene hó 20-án a milanói székesegyházban fejére tétette a longobard királyok vaskoronáját.

1494-63=1431

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0009/696.html

vaskorona vas-kedd marcz

batho anna ''marton deaknenal'' 1608 177evre

--

a lombard meg mi lehet?

books.google.ro/books?id=PEczAQAAMAAJ&pg=RA1-PA13&dq=marton+deaknenal&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiClKPH8ODdAhUptYsKHePdA_4Q6AEIKTAA#v=onepage&q=marton%20deaknenal&f=false

a fejedelem s volegeny elmentek s a menyasszony menybe ment vagy hova evaporalt XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:51:07

nov 17 szent erzsoka 1231 377 evre 1608 nov 15tol habar ezt man izeltem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:54:27

hirtelenül Milanóban termett

milan wilan villam MLN S nelkul soliman salamon somn alom ?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 20:55:06

kb 1000 evre Rugat rugja a villam 426 mashol meg 434re teszik hogy hal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 21:00:29

ja s a 377x2=754et ad 753 romi s roma szoval vilagoss ezes ezt es izeltem

najo
--

Juliu aszondod akkor keszul valamire? D ha elojon vmivel egy fele evgi semmit se csinalok csak nezzem mit ir D

az a Bencze nevu gyerek aki erdeklodott meg az ev elejen a Fomi dolgok felol asoznta lehet ''osszeomlott mert megtudta hogy agyobb a hamisittas s mivel kerestzeny vot Juliu'' stb

ostzan mondtam neki eiszen csak nem

mert ha kerestenykedett akkor mi van? annal jobbmert jobban laccik hogy Jezi= vmeik [ek] magyar kirajok stb szoval nem es kell ''parthus jezusozni'' mert vilagosabb akkor nem D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 21:31:08

@Vágtázó Csiga: ez a halal amin at kell menni, a mitologiakban is van az az alak aki a vizeken atviszi a halottak lelket.
--

mondom akkor revesz van ezekel kene Szantai meg Gabi ba bajjanak csak lofasz mig 1300ig se jutnak el hogy ''kitlaalt'''akkor
-----

egyszerre meg van a jelen is meg a jovo egyarant. erre mondja Pap Gabor hogy amit mi jovonek latunk magunknak, mi azt mar a multban megeltuk, aka a Szakralis Uralom.

ez erdekesen hangzik habar nem ertem mosse[osztan hatah kesobb megtanulom D]

akkor lehet megvan kodolva vhol csak rebutok lettunk s nem megy az agyunk odaig vagy mi

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.29. 21:57:27

@hun77: "ez erdekesen hangzik habar nem ertem mosse[osztan hatah kesobb megtanulom D]"

parallel dimenzio, azt csak el tudod kepzelni.

@hun77: "akkor lehet megvan kodolva vhol csak rebutok lettunk s nem megy az agyunk odaig vagy mi"

azok ok azok, azert nem ertik meg az eredeti valosagot. most nezem Okronat s pont azt targyalja hogy ket sitenseg van a bibliaban meg a grekeknel, zsidoknal. egy a teremto atya s masik az anyagi vilag teremtoje, aki lehet a satan peldaul. tehat van valami elteres, csuszas a valosagban, mint mikor a hang es a kep nem egyezik. a dolog hogy mi osnepek ezt eszlelejuk, a parazita csak az egyiket eszlelei. ok az elterest keptelenek felfogni. szerintem ezert nem tudnak teremteni sem, csak masolni.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.29. 21:59:17

de Csanad is irt errol csak mar nem emlekszem melyik az a bejegyzes

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.09.29. 22:05:28

ja persze... es a szent koronanak meg kulcs fontossaga van mind ennek :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 22:23:50

youtu.be/qqEIs-tW_vI?t=1291

a nyilas oli a dragont
1408 decz 12 dragon order zsiga

ezeket es meg kene nezzek Gabi baek
--

1408-1000=408 uldin nap 373ig 35 ev

1035

1034be hal istvan a zagrabi s varadi korinkaba aguszt 15 v 20

de aguszt sgt olyan mint a sagitar a betuk

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 22:26:31

fakk

1586 hal Somlyai decz 2 v 12

a sarkanyrendes zsiga meg decz 9 asszem [1437]

de ne;

1586-373=1213 szept 28 Gertrudos

de Somlyai szept 27iken szuletett [1533]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.29. 22:28:18

na mejek Zimonyba me almus vok XD menny te es V-Is-terezni XD hatha ejjel nekem es eszembe jut valami mint asszem Juliu es mondta eccer D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.30. 17:29:30

www.youtube.com/watch?v=knAkrl_i1Qo

roman killer

de ez nincs a wikin de a magayroktol meg a 13ik szazadiakot es kiteszik

en.wikipedia.org/wiki/Category:Romanian_criminals

en.wikipedia.org/wiki/Category:Hungarian_murderers

aszaszinok D

osztan lehet ezekbol es nehany nem es volt az kit utggya miket hazudhatnak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.30. 17:34:42

youtu.be/10y1tv9Ap04?t=1354

ne koreaba roman enek XD csaunak

na de hagyak beked a romanokkal vasnap mi?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.30. 21:00:13

www.helikon.ro/author/szocs-istvan/page/2/

annak a sozcs ivannak a czikkei

ebbe az a ckzao gaor es ir asszem

ebbe lassuk mit ir

www.helikon.ro/sotet-ostorteneti-folyo-show/

zsaratnok ez vmi nagymagyar ujsag vot oldala

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.09.30. 21:36:32

www.youtube.com/watch?v=zr3PJObXfvw

valami regi kepeket izel

az a sok csuf pofa van a 1500as eleji konyvekbe es lattam vot ezeleott, ebbol es laccik a parazita irta ''a nagy reneszansz'' utan olyan kepek vanank mint a kutyak

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.01. 10:22:02

na, megkaptam az olah tesoidat meg az oshazajukat :)
en.wikipedia.org/wiki/Saracen
en.wikipedia.org/wiki/Arabia_Petraea

:)))
kulonben mar nem emlekszem hogy Kolumbannal vagy Botosnal olvastam-e hogy ha vesszuka z olah hagyomanyokat, fozes, nepviselet akkor ebbe a tersegbe lehet beazanositani, mai lebanon, sziria. Asszem Kolumban ad is peldakat.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.01. 10:25:44

@hun77: "valami regi kepeket izel"
ezt mar pap gabor is mondta, nezzunk csak ra a habsburgokra, mind parazita verfertozeses mutansok. de itt a kedvencem, miksa kiraly, asztan ha nekem megmondod hogy a kolykei kozul melyik fiu, lany...

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/63/Bernhard_Strigel_003b.jpg
en.wikipedia.org/wiki/Maximilian_I,_Holy_Roman_Emperor

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.01. 10:30:06

Szőcs Géza egy magyarellenes genyo az eges juhdemerevel egyutt. most hadd ne fejtsem ki hogy irtanam ki az osszes politikus a napba dobva oket. ami kiakaszt az hogy meg mindig van annyi huye hogy ezek meg tudjanak az emberiseg hatan elni.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.01. 10:34:06

ezert mondtam hogy pap gaborek is pont ugyan azok a szabad vakolok, csak annak egy ujabb, reform iranyzata. azert is nyomjak az elleneallast annyira, mert engedik nekik. pont ugyan olyan metodologiat hasznalnak mit az akademikusok, csak az ellenkezojet mondjak. mi meg itten kinlodunk vegtelen bejegyzesekkel...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.01. 20:42:15

@Vágtázó Csiga: Gabi baek vakolok akkor?XD csaknem eiszen te D

lehet em csak annyit megengedhetnek hogy mondjanak mert ha jobban van hamisitva akkor meg ugy se tuggyuk meg hogy mik lehettek a valodi sztorik mittom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.01. 20:45:25

na en es betettem a zoldal linke a nev melle mos latom neked es ben van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.01. 20:48:13

ezt irtam e a tennap nemtom ma szmoltam a telefonba

a gertrud szammal 1213 szept 28 +453=1666 Veselenyi azodik april 6

s amugy 1666-53=1613 hal Batho Gabor okt 27

it es lehet 1 honap szoktetve eleht ha ugyanaz a sztori-valami

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.01. 20:48:52

azt hogy a ket hollos vakolok azt asszem anno Posta Imtsi mondta vot eccer aszem XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.01. 20:50:11

na rakattintok a nev mellet az oldalra s nemjo be a rak egye meg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.01. 21:18:19

www.youtube.com/user/MSMuvek/videos

ennel vot egeto grgely de beszedte nezem nekem megvannak van egy terrras dobozom meg azon vannak

csak eldecsepczionaltal hogy Gabi baek vakolok s most akkor gergelyt fel akarom tenni a jutubra ezeket s nemtom micsinajk te Tsakany?XD

mi?XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.01. 21:21:14

onnet jutot eszembe hogy Postanal a masik irja hogy sugarazzak [mind Gergejt XD s ugy emlkeztem ennel vot fenn

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.01. 21:27:10

Tsiga te

kene csinajal ojan logokot hogy mongyam

az olyan izeimbol amik eleggel laccanak;

honor 423 agustz 15 +1064 = matyi bets-ujhej 1487 aguszt 14 stb

olyan huhogoson hangozzek keresek ha eszembe jut meg

szoval ezekbol olyan mittom valami hatteret teszel s valami fasza/huhogos betukkel tod ezt beleirod

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.01. 22:17:37

@hun77: "csak eldecsepczionaltal hogy Gabi baek vakolok s most akkor gergelyt fel akarom tenni a jutubra ezeket s nemtom micsinajk te Tsakany?XD
mi?XD "

most en biztosat nem tudok, ez ilyen fele-fele talalom jatek. csak hogy nem igazan nyomjak a dolgokat, mind ondjuk mi, ezert en arra kovetkeztetek hogy a hatterben van valami. most vagy vakolnak vagy csak nagyon elovigyazatosak. csak most mar meddig lesznek elovigyzatosak??
most letoroltek a faxbuk oldalukat is, mar nagyon reg nem tettek fel semmi ingyenest, de nyomjak a dumat hogy a penzhatalom megbukik meg szerves kultura. s akkor miert nem teesznek fel semmit? erted mire celzok, ugye?

amid van eresszed! ne felj semmit. a tudas soha sem keves :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.02. 08:28:58

youtu.be/5VoaryGKXkM?t=105

szetn gyuri alkapczaja ezek es vmit kodolnak

amugy ez a majom es beszedte Bor Feri ba videot amibe varialja a sok nepnevet stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.02. 14:05:19

youtu.be/0SpZDbc4Q18?t=121

semmi kulombseg a roman s a torok bizsniczar kozt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.02. 14:07:27

youtu.be/GMXJuPPFmKU?t=4699

honnet szedi [elobb es mongya] hogy a turulhaz a sarkanyrend vot [a vezeto]

meg zsiga kiraj vakolo dragonordert hozott letre XD

azt hogya turulok sarkanyrendjik vot valszeg az Arvisurabol szedi nem lattam meg idezve vmi kronikabol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.02. 15:56:14

hu.wikipedia.org/wiki/%C5%90scsan%C3%A1d

gergej aszongy aajtony marosvarba szekelt

meg Altin-fele dolgok es magyaraz [altin adam az aranyember a kazkiaba]

Uldin 408 s ha jol tom Ajtonyt 1014re kalibraljak vs istvan vagy csanad de ezek se fixek

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0003/141.html

balaky se ierja honnet szedi ulatom 18ra

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.02. 15:57:32

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=CHmzW9mBJImGrwS1vbCoCA&q=achtum+1014+csanad&oq=achtum+1014+csanad&gs_l=psy-ab.12...5828.5828.0.6692.0.0.0.0.0.0.0.0..0.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.FftqkDU7KBY

014-ben letartóztatta a királynak a Maroson sót szállító hajóit s 1019-ben. midőn a «bolgárölő» II. ... Csanád Rév-Kanizsánál kelt át a Tiszán s a Harangod (Arankái vizénél a nagyőszi síkon egy két napig tartó csatában megverte Ajtonyt s fejét sajátkezűleg vágta le.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.02. 16:00:14

azt izelem hogy Uldin s Alton habar Achtumnak irtak az inkabb ósz''

meg az ''olo'' gorogul ''octon'' a bulgar meg roman olo kaloyan s bazil [vazul ]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.02. 16:02:41

A nagyőszi csatamezőn aratott diadal dátumát a legújabb kutatás 1008-ra teszi, vannak akik 1003-ra, s vannak akik 1027-30 tájára gondolnak.

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=wnmzW-HVN-qHrwTgho6oDA&q=ajtony+1008&oq=ajtony+1008&gs_l=psy-ab.3...47421.51554.0.51864.0.0.0.0.0.0.0.0..0.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.jDTXmXBmAbY

955+53=1008

408+532+68=1008

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.02. 16:03:34

Néhány szerző"'“ érvként használta fel az Ajtony-hadjárat 1003 tájára datálásában Querfurti Brunónak a „fekete magyarok” teljes megkeresztelé-séről szóló, 1008 körül írt levelét.

kozbe kereszkelnek es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.02. 16:04:20

ja azt akaram hog Uldin castra martis okupalja 408ba vhol a del dunanal
altin meg ott szekel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.02. 16:08:46

books.google.ro/books?id=dvo-AQAAMAAJ&pg=PA89&dq=sunad+filius+dobuca&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwir6-za9ufdAhViiIsKHWXZCAEQ6AEIJzAA#v=onepage&q=sunad%20filius%20dobuca&f=false

itt es osztan leeh menet

ne 1019re teszi banlaky az ohtum vs sunad akcziot [ugy irjak hogy sunad doboka fia istvan onokaja]

dobo isti 1552-1019=533

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.02. 20:03:06

itt vannak valami alitolagos bulgi tesok
www.youtube.com/watch?v=2N5ilW9IFs0

azert ezek igazan nagy kaderek a kurultajnal, Elete nagy fejdelem. nem sajnalom oket az biztos.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.02. 20:04:21

@hun77: "semmi kulombseg a roman s a torok bizsniczar kozt "

s az egesz nep, mondom levantbol jottek. a hulye zenejuk is azokehoz hasonlit.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.02. 20:28:26

neked meg honnet van ennyi gergod? betortel hozzajuk? :)) jo hogy egesz nyaron nem volt mit nezni. meg Okronat sem fejeztem be, alig neztem meg nehany reszt, latom szantaiek is bele kezdtek valami uj zsukaba

na lassuk miket meg mond szent lajcsi
www.youtube.com/watch?v=XXq9FPefGwc

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 18:16:48

youtu.be/8TvMo0iP6VU?list=UUoS3_BpSSPp3isSPk0iiOQQ&t=765

a ''sizlasi csalad'' okelveltara ahol Isti irtcsa a rovasorast Gergej es nyomta anno XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 18:41:06

ma tortent XD

okt 3-4 reggel koddel tamadnak hunyadi krue-vatz-i tsata utanna matyi lovag ''14evesen'' 1454

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 19:24:43

@Vágtázó Csiga: gERGEJ ONNAT VAN HOGY ESZESZEDTEM MINDENT 2011 2013 KOZT KABE AMI VOT A NETTEN [GABI BAS SZANTIA VARGA TIBI JASDI STB\ S ARRA A TERRAS FOBOZRA VANNAK LEMENTVE

AZUTAN OSZTAN MAR NEM GYUJTOTTEM VOT PLEDAUL 3 EVE BIZTOS

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 19:29:47

a ''sizlasi csalad'' okelveltara

lehe a nevik se veletlen emlezxele batho gabiot egy szilasi aoli a fuzfanal de latinu a salice az fuzfa

s a petze patak

Pista s a betu-ir bator btr

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 19:34:36

a ''h-and-rovos'' andras batho 1634-333=1301-333=968 [967 v 969 szuletik istvan]

mi az isten az isvany nev meg?

gabival 1613-323-323=967
----------

1628 temetik gabit szept 18

1028ba kezdodnek az akciok istvany s konrad kzot

konrad andronik andorko andras?

andorko gabi testvere de maghalt az apja kalendaja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 19:36:35

kozbe adott nek az isten egy OIstokot es

aguszt 22 [robert karcsinalk es van vagy 3 fia ami olyan napon s neve van aki azelot vki]

reader.digitale-sammlungen.de/de/fs1/object/display/bsb10010725_00119.html?zoom=0.7500000000000002

1582 Istok aguszt 22

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 19:40:33

reader.digitale-sammlungen.de/de/fs1/object/display/bsb10010725_00119.html?zoom=0.7500000000000002

egy batori stvan [vagy gabi gaymapja 1601tol az ecxsedi az ''ortodoxa vallas vedelmezoje''] vagy a somlyai polak akkor

1585 aguszt 15 ''133 torokot hoz''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 20:03:49

133 torok 132 evre 1717 rakoczi galliba a toroknel okt 8 11 partraszall

okt 8-15aguszt 54 nap

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 20:05:44

najo nezzem meg lodovicust mit mond

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 20:12:13

1027tol -1613 salice batho gabi

marcz 26tol kiraj

586 ev somlyai/salamon czerka s salamon hal 1087 + kunokot hoz

ostzan szept 4ig kiraj konrad de imre szept 2 hal akit henriknek es irnak konrad fia es henrik

meg a szali s van ekkoriba nalunk szar-laszlo meg a szali nevbe es a laszlo van valszeg ugyanaz a menetek legyartva tobb mittomi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 20:17:34

lehet a rovas iras [jo lenne latni a latin szovegeket erol]

szoval lehet a rvs rvsz a revesz vagyes valami ''alom'' stb ''szent'' dolgot ''oltek meg''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 20:45:00

nagyoszi csata ugy nevezik az Achtum elleni menetet

www.google.com/search?tbm=bks&q=nagyoszi+csata+achtum

itt emlitti mit Gergej hogy kereztelo jani ajtony s marosvar

S ez volt oka annak, hogy a nagy-öszi csatában elesett keresztények testeit Marosvárba vitték Keresztelő Sz. János ... item domina quedan, uxor uidelicet comitis Bech, que fuerat quondam de uxoribus Achtum

valami Bets-i komit es van s uxor feleseg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 20:45:35

Nis-i na-issus-i csata gotok vs romanok 268-1000=732 731 tzitzak bihar kazar leanya bizancba frigy

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 20:46:39

osz n-osz vagy oreg vagy nasz vagy jezi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 20:47:50

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=pg61W5uNJq_nrgSklqDgCQ&q=+comitis+Bech&oq=+comitis+Bech&gs_l=psy-ab.12...3934.3934.0.4777.1.1.0.0.0.0.110.110.0j1.1.0....0...1c..64.psy-ab..0.0.0....0.Xxkf6bH332M
A keresztény, de többnejű Ajtony asszonyai közül az egyiket később Gellért püspök megkeresztelte s Bech ispán feleségül vette: Uxor videlicet comitis Bech, que fuerat quondam de uxoribus Achtum

bets

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 20:55:01

ezekre a feketekre irjak a wikin hogy ''kabarok?'' s ezt nyomatjak Jadi meg a tobbi huje

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 20:57:43

1613 gabor-1002 ''kabarok''=611 abarok velentze 12 kejno friaul

fekete ha velentze balantza vala[n]chia vagy polak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.03. 21:27:03

youtu.be/XXq9FPefGwc?t=2805

XD

Lodovoic akkor nem flett orter helioczentrikus XD

lehet nem lapos de nem es biztos hogy gombolyu es ugyebar

amugy mig idezgetik a ''italiai'' irokot addig nem lesz semmise me olyan nincs hogya felszigeten midnen kultura stb itt meg kell hozni s mashova es ezt ahova beirok a jutubon fezt ezt irom

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.04. 21:07:12

koszi, nezem is az egyik grandpierret, asszem ezt csak hangfelvetelen hallottam. mondja ezt az Evilat földjet, te tudod merre lehet ez? mert a vegen nem mondja. hogy onnan jottek a magyar torzsek.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.05. 11:06:10

www.youtube.com/user/szekely7788/videos?view_as=subscriber

nyu aplodsz kaming szun gabi ba es me az az amsm muve beszedte ullatom 3 videojat csak az a szkita muveszetes van mebg fenn

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.05. 11:15:19

@Vágtázó Csiga: nemtom mi az evilat vagy vilag vagy valachia vagy mittom Bleda

lehet a belso foldbol XD holow earth vagy a tana-ice-on tulrol antartktisz ha igaz a feltt ort module XD osztan meg ki tugya mi lehet

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.05. 11:21:57

amugy a bazil-ika s a bazil nev

lehet a bulgarolo bazil 2ik az es czerka epittes 1014

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.05. 15:07:13

@hun77: "amugy a bazil-ika s a bazil nev"
ja, Okrona mondja is, basileus meg vasileus, vazul-vaszoly. szerintem innen jon a vazallus. de ha a bizancia vezer basileus avagy vazalus volt akik ki volt felette? :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.05. 15:17:48

basileus romaion, ok fizettek a magyarokna adot s nem forditva elvegre :) vazul, vaszoly, szerinted milyen gyokbol szarmazhat a fogalom?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.05. 20:45:45

hallode az a kun vs szetn laczi s akunnak a szajabol valami ''szo jo ki'' [''felho''] Gabi ba izelte asszem vhol

azt ielem laczi kraj salival es harczol nem? elore kunnal majd salival de aki kunt hozt

lehrt akkor a ''szo-felho'' az szoli-mon

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.05. 20:47:41

+ JA ''SOUL'' ngolu lelek

szovla esment egy eng-hun kozozs vmi Csabi ba anno ezt izelte e>

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.05. 20:48:30

lehet 300 ev kun laczi idejebe tatarok 1253 54be meghal-300 bultsuek 954-55 s lehel es ott van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.05. 20:49:29

vagy chussal 900 v 904

kiszall szoll

ks gs sages nemetul say angol de j=gy[g]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.05. 22:35:17

@hun77: "lehel es ott van "
lehel-lehelett :)

valamire emlekszem, mintha olyasnit mond hogy az karomkodas, nem?

hat a szusz es soul eleg kozel all.

nezem Gergot, neked mi a velemenyed ezekrol a szertartasokrol? ugy latom 2009-es felvetelek

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.05. 22:44:20

@hun77: "vagy chussal 900 v 904
kiszall szoll
ks gs sages nemetul say angol de j=gy[g] "

chus-kusz(ik)
chussal - kuszál :)

a j-g valtozasra nemetbol angolba nagyon sok van
auge-eye, ich-i, tage-day

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 07:50:18

www.youtube.com/watch?v=ey91YAhwyK8&t=6766s

itt elotte mongy aqGbai ba hogy marcz 25 gabriel napja

aze me batho gabi marcz 27 viragvasnap fejedelem1068

amug a masik szolsticseval juni 22-aguszt 15 szuletik esment 54 nap

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 07:51:07

hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%BCm%C3%B6lcsolt%C3%B3_Boldogasszony

ja nem az hanem akkor viszi a hirt szuzmarinak vagyes suzletik Jezi es lehet mert 9 hoapo innet

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 07:52:25

1608-818 vagy mongyuk almost es 817 fogantak D akkor 791 ev

karcsi invadalja abariat

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 07:53:53

hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1briel_arkangyal

a nap szept 29

batho gabit meg 1626 szept 18 temetik lehet ez es szept 28 vagy 29 1nap az holigy holugy

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 07:59:50

1608 amugy -532= 1076 hal geza april 25 s laczi kiraj

batho gabi apja hal febr 24-532=1069 kerlesi ezt teszik 1069re es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 08:01:30

hu.wikipedia.org/wiki/Salamon_magyar_kir%C3%A1ly

sali itt april 11 pets 1064 itt meg marcz 27

A megbékélés látványos megnyilvánulásaként a Salamon és Géza közösen ünnepelték meg a húsvétot Pécsett, és 1064. április 11-én maga Géza helyezte Salamon fejére a koronát.

books.google.ro/books?id=3nRIAAAAYAAJ&pg=PA80&dq=kerlesi+1069+salamon&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwilm7PLkfHdAhXNo4sKHRUMAKoQ6AEILDAB#v=onepage&q=kerlesi%201069%20salamon&f=false

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 14:12:26

eszembe jutott esment zisga batho lucia napjan valasszak fejedelemme de az decz 13 [az a luca nap asszem]

lukacs napja meg okt 18 [matyi s bea egy forrasba de kettobe es lukacs napjan vagy utna frigyel]

azer me ugye zsiga batho vs szinan [shine fenyes] s luxi zsiga a iker tesoja vegul

de batho zsiga marcz 7 v 27iken hal 1613 de marcz 20korul van a Solstice [meg amugy batho gabor 1608 viragvasnap fejedleem marcz 27 v 7]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 14:14:29

1613-1476=137 de 1614be es hal bathoy erzse [fney nelkul]

1476-138=1338 hal Tosii erzsi vagy maj6 vagy okt 31]

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Erzs%C3%A9bet_magyar_kir%C3%A1lyi_hercegn%C5%91_(1292%E2%80%931338)

masol meg zsiga batho majus 1tol fejdelem majd az apja hal majus 27

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 15:05:50

evilempire.blog/

ne latode ez es azt irja osztan ugy van enemtom kene olvasni szkaligert D
hogy 333 s 360-al dogozik D

360 valszeg 333+27 [54/2]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 15:07:55

tossi erzsebet 1338 majus 6 -1581 majus 1 zsiga fejedelem

243ev+3=1614

1613ba hal marcz 7 v 27

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 15:09:10

marcz 7-maj 1 54/55 nap+ kb 27 [26] napra hal az apja Kristof+27 nappal juni 23

juni 22 a Solscice mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.06. 21:12:46

www.kethollos.hu/

miket reklamoznak hogy elobe lehet nezni az eloadast

vot Gergejnek es a twnap de hol nezd?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.06. 23:48:32

@hun77: "miket reklamoznak hogy elobe lehet nezni az eloadast "
ha fizetsz :), mondom, ha fizetsz :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.07. 10:33:18

@Vágtázó Csiga: beregszitratlam de fizetni kell holott aztirja elobb hogy a z eloadasok a hatarontuliaknak [lehet kell igazpjjam XD] meg meg vkiknek ingyen van az elo adas

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.07. 10:35:00

@Vágtázó Csiga: a szetn helyekrol nemtom mi lehet de mivel szpiritual dolgobba deficzitem van D akkor nemtom lehet van valami amugy ecceruen nekem hokuszpok

persze kene tudni azok az inga-meresek meg mittom foldi -energia vonalak vannak e , s azokot esetleg a multva valahogy felhasznaltak s mivel eltunt a ''kultur'' azutan lett beloluk csak ''szetn hely csodak stb valszeg '' hokuszpok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.07. 10:36:15

lehet csak gazat hoztak fel a szetn helyeken Jasdi aszondana XD

amugy beteg a dillo az es Posta oldalan irta vki mikro kerdseztem

Postahoz es benyomom a Fomikot s mad flydot ne
'
postaimre.magyarnemzetikormany.com/news.php?readmore=3339#comments

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.07. 15:06:55

1573koment szuletik batho zsiga febr 14
--
youtu.be/DLjoV6ozim8?t=15

berg bejkosz eszembe jutott hogy van a lelancol prometeusz

lehet beke bekjo beka mi a nyavaja
--

feltettem megint aFomi videot 3 subtitrazsal rom hun s angol sde a roman szar lassuk irnka e alaja XD

www.youtube.com/watch?v=jeiq4p6b4jM&t=3s

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.07. 15:22:06

youtu.be/jeiq4p6b4jM?t=3693

most latom ne hogy 18ööüig mutassa a habsurgot Ó a ruszükanoko tD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.07. 15:33:12

youtu.be/DLjoV6ozim8?t=75

ne itt egyenlosegeket tesz a nemet vlaszeg Fomitol veszi?

alex the great 1453?

kene mi es csinaljunk csak el kene olvasni D

Laczi asszem olvassa osztan megmondom ha vannak ijenek akkor szedje ki vagy mongya meg meik oldalon me az eslo 1-5 olvashato

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.07. 16:09:13

www.youtube.com/channel/UCoS3_BpSSPp3isSPk0iiOQQ

csinaltam egy logot de nem a legjobb kell osztan talaltatni ott felol stb

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.07. 20:06:56

@hun77: "csinaltam egy logot de nem a legjobb kell osztan talaltatni ott felol stb "

nem rossz, igaza az iras nem latszik tul jol, feherrel jobban latszana vagy vilagos szurevel.
de mit jelent? :)

ha a "romai" birodalom mi voltunk, akkor a barbar invazi az a "tatar" jaras. de mivel a atarjaras a hun-magyar bejovetel, akkor nyilvanvalo a civilizator parazita szempontjabol az barbar es rrossz.

az egyhaz szakadast 1054re teszik, lehet 164bevolt, vagy itt is csusztatnak meg 10 evet. asszem mar irtam, hogy szerintem az ortodox meg az iszlam kozott volt, s csak azuutan lesz ortodox meg iszlam stb.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.07. 20:50:41

youtu.be/tByp6-R9CeE?t=838

1 tsepp koszpiraszi estere habar ez ismetelgeti amit mar sokszor mondott

ho lee fuk a neve a pilotanak XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.08. 09:12:02

itten elhangazanak valami datumok, evszamok, csak nem ertem mi utan veszi oket...
www.youtube.com/watch?v=-mGpWgpYEQw

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.08. 21:30:47

[ja s 1241+13 ev akkor ha man van ''13 nap es'', 1254 hal laczi varadi kronikaba]

ez a 13 napra dologhoz ott

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.10. 08:05:03

www.antikvarium.hu/konyv/orban-dezso-a-szekely-gesta-475507

ma lesz Pierr eloadas itt es a tennap baroton vot

lehet elmejek haba manim nincsen pedig kene konyvet vejek XD

Például a Székely bánja várának maradványa körül, melynek tövében én is nevelkedtem, olyan megmagyarázhatatlan jelenségek vannak, hogy az emberek a Báthori név hallatára megmerevednek, az atyafi marka összerándul, és olyan alakot ölt, mint egy ugrásra kész fenevad, anélkül, hogy tudná, miért. A gyermek érdeklődését felcsigázandó, bőséges indokkal szolgáltak a múltban a Báthoriak, ez a titokzatos elsüllyedt világ.

ezeket osztan nemtom mennyire talaltak ki vagy talaljak ki a vakolok hogy ''a nep mondta''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.10. 08:29:21

youtu.be/watx2xZDs-U?t=2807

az ijenekkel Gbai ba es mellelo

slav szlavul
s latinu salve az nem sizntem ugyana?

dictzone.com/latin-magyar-szotar/salve

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.10. 08:44:49

youtu.be/watx2xZDs-U?t=3743

moldvai maradvany D

s akkro a ropman es az mert ramane romanu marad

mi nem maradtunk de a ''madar'' hzoott vissza XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.10. 11:23:24

www.youtube.com/watch?v=watx2xZDs-U

ebbol piricsal ki olyan reszeket lehet vannak jok mi?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.10. 12:52:23

@hun77: "D ez jo obszervaczion "
en is ezt mondtam, latszik is tisztan a terkepeken. a vikingek korbe vedik meg europat, mi meg a belsejet. en lekovetkeztetnek szerenyen ebbol hogy magyarorszag legalabb a rajnatol ukrajnaig ert.

@hun77: "moldvai maradvany D"
azt meseld el nekik :) deitt nem hogy maradt valahol, hanem mint maradek, szorvany ahogy most mondjak. a romanok beduinok.

@hun77: "az ijenekkel Gbai ba es mellelo
slav szlavul
s latinu salve az nem sizntem ugyana?"

itten elegge zavarosan beszel. masol is mondja hogy szlav az a latin sclavus, tehat szolga. de magyarul is latod hogy a szolga es a rab-szolga kozott tesz kulonbseget. szolgalni lehet jot is nem csak rabkent alattvalokent. tehat itten is torzulas van.
valszeg azert lettek a szlavok szlavok hogy ne deruljon ki hogy hunok.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.10. 22:25:10

youtu.be/JyYg-_QzOeY?t=3764

teofilact nem a magyar [turkokra] irja hogy egy sitent stb tuz vuz hanem a Disabulos turkjaira mondja ezt megvan angolu a scribd-en emlexek

azote se javitja ki senki se [ha esetleg 300 evet szamolnanak s ugy mondanak akkor megertem de nem mongyak]

mintha kerulgetnek a turkjaimot [disabul/decebalt D]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.10. 22:34:02

423 honor ravennaba hal aguszt 15-1589 batho gabor ag 15 = 1166
zimonyi 1167 july 8 asszem Manuel-is veri a hungarokot

zmn mnls

1487 aguszt 14 bets-ujehly [de ferb 14iken kezdodott 1486 18 honapig] - 423 honor ravenna aguszt 15= 1064 [532x2]

423-1476 sza-Bats febr 16= 1053 szuletik SLMN

szoval erted minda2 esetbe MNLS

+ 1166ba Denes ispan veri a ket bizanci vezert gabraszt s branaszt [gabrasz s gabor]

s batho gaborral kapcsolatba a huga banfy dines-sel frigyel 1608

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.10. 22:35:58

ja s BTS bets-ulet s honor

bets sz-bats s petze patakba dobjak batho gabort 1613

amugy erdkes peczazik az halaszik s ''gabor a petze-be hal'' D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.11. 15:29:33

@hun77: "mintha kerulgetnek a turkjaimot [disabul/decebalt D] "

s akkor azok kik voltak a vegen??? azok az avarok? akkor az valszeg kipcsak, tehat kun. nem a besenyok voltak 10 torzsszovetsegben? ugye a dece az tiz.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.11. 16:20:06

@Vágtázó Csiga: SOMLYAI 1576 vagy akar laczi kiraj 576 disabul+500=1076 vagy almosek

884be jonek Anonymnal -576 =308

308/2=154

amugy 77 x 4 es 308 ugye

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.11. 17:24:16

@Vágtázó Csiga: beirtam nekik bocskodok hogy hany konyve van meg D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.11. 19:42:38

@hun77: "SOMLYAI 1576 vagy akar laczi kiraj 576 disabul+500=1076 vagy almosek"

lattad azon a kepet amit betettem, ott is blakfoldet ir havasalfordre, lehet azok voltak decebalek. csak akkor mi az a blak? vagy az amit en mondok hogy lovag.
www.abroadintheyard.com/wp-content/uploads/Viking-World-Norse-f.jpg

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.11. 19:56:34

lehet vajon lehet bogumil? tod, voltak a balkanon a bogumilok? lehet oda telepitettek le oket

itt asszondja bogumil ugyanaz mint Theo-philos, de ez megforditva philos-theus, filiszteus :)

en.wikipedia.org/wiki/Bogomilism

elindulnak mind paulinusok (palosok?) lesz belole bogumil aztan valdens (lehez ezek a vandalok) majd katharok (kathar-trak?) :))

eddig is mondtam hogy tarsadalmi osztajokbol csinalnak nepeket, lad bojer-bajor, lovag-vareg-valk. lehet mozgalmakbol is nepeket gyartottak.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.11. 20:58:01

www.youtube.com/watch?v=EgGxtZGa9Fg

ahha amasik pumat szedi aszongya nem vot arpad sir szikambriaba D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.11. 21:08:27

ez a szorenyi is egy nagy szekus
ahogy mondta Szantai, kitalalnak valamit, aztan kihuzzak alolunk. meg jo hogy annyira lukek nem vagyunk mint az olahok.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.11. 21:23:16

@Vágtázó Csiga: ne tegyel nekem egri csilag menetet me beszollok mar beirtam hogy rablomese D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.11. 21:24:55

meg valami 500 evek laccodnakmintah nemtom tettem e be varialgtaok

leagalol okt 11tol

www.mediafire.com/file/55sjws5w5v9yhnx/0+szamok+3%282%29.rtf

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.11. 22:24:28

@hun77: "ne tegyel nekem egri csilag menetet me beszollok mar beirtam hogy rablomese D "
:))

kell az ellenzek. latszik hogyn nyomjak a manipulalast, a sok kader meg kell vedje a sok osszerabolt kozpenzt s majd megint a nepet hasznaljak pajzskent. kozbe egy rendes filmet vagy animaciot 30 eve nem kepesek csinalni a magyar osmultrol, pedig milyen jot lehetne kesziteni. csak abbol nem lehet majd forradalmat meg polgarhaborus hangulatot kelteni.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.11. 22:53:47

@Vágtázó Csiga: "kell az ellenzek."
ez olyan duma mint Jezus felfeszitese

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.12. 00:10:32

mit is mond Gyuszi az iszlam terjeszkedesrol?
csak ugy beugrott most, iszlam=romai birodalom. s akkor ok azok akik szetkergetik a zsidokat mindenfele. ide atjonnek europaba s azutan itten eltorzitjak a keresztenyseget ezer utan.

s akkor valszeg ebbol van legyartva az oszman invazio is meg minden ami valszeg bizanc volt, s tobb reszre szakitjak, huzzak a szokasos modszer szerint.

s hamar jonnek hontfoglalni akkor mi is jovunk hontfoglalni mega vikingek is stb.

images.slideplayer.com/33/6878469/slides/slide_2.jpg
slideplayer.com/slide/6878469/
en.wikipedia.org/wiki/Early_Muslim_conquests

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 09:17:30

extended habar lehet man irtam az 1143 tatarok iigeza stb-t de nem art tobszor ugyebar

a kozepetol a piros betuktol

www.mediafire.com/file/33bohmzbjs33g2a/0+szamok+3%283%29.rtf

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 09:48:15

www.mediafire.com/file/bhhrl6sb6p18ch2/0+szamok+3%284%29.rtf

ELIRTAM AZ ELOBBIEBE a ii laczi halalt [a magyar forditasba marczinal 1172ot irnak de a latin 1162]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 09:50:21

www.youtube.com/watch?v=aoWmvv6VpxI&index=16&list=PLvHMC_t2ji5P3BKKggl57jiY4TPrJI4du&t=0s

ez az uj horgosik a silenceseknek [az a mitch luker emos gyerek meghalt anno 12be

jol seperi ez es D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 11:54:26

amugy azt izelem ha laczi leszallas;'' akkor ''leszalt a turul'' -emese -> almos

az egyik kronikaba asszem aMonacense vagy a masik pozsonyi kronika - laci utan kalmi s kalmi uralkodik

lehet az anyjuk vot XD

amugy k-alman s alm [n az mehet me m ugyanolyan]
?
---

amugy kalm romau nyugodt

de almos a nyugat me ha ''ocisus es'' s ''occi-dent''

s esetleg akkor Klammi a kel-et

lehet nyugodt [gut-keled] keleti XD

nyuvad romanu torok gat [gat a torokba]

nyugodt s vadkelet XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 11:56:02

amugy 818-1095 =2 77
------

818-277=541 buda? i541 ? [100 eve 441 trakiaqi menetek ]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 11:57:29

az egyik kronikaba asszem aMonacense vagy a masik pozsonyi kronika - laci utan kalmi s kalmi uralkodik
---

kalmi s almos

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 12:00:00

amugy ugye a kronikaba a kepen mit Gabi ba es mutogat a koronaval szall le egy angyal vammi mikor mutassak gezut s laczit

igeza 1077-1140 iik geza 63 ev

1077-14=1063 [1064 szept 11 bela domos suvad a ron 1062 kunok, stb 1059 fehrvart s 1064be es s 1064tol kiraj sali [vagy almos-salamon]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 12:05:37

ja s 1064=532x2=0

szoval Jezi +77 ev [aguszti 63+14] = II Geza [[adot az orszagak oltalmazot'']] ott van

+ 1140+300=korona lopas + 23 visszakerul [323 ev alexi era]

1463 1464 matyi koronaz marcz 25 de 29

szoval ott van akkor Matyi Jezi XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.12. 13:53:13

visszaterve a bogumil dologhoz, kathar-kazar, s akkor akatzis-agathirs

s akkor nem volt semmilyen nepvandorlas, ezeknek a menekuleseit mutatjak be mint nepvandorlas.
valami hasonlot mond Okrona is, hogy a besenyo az 8 torzs, harom kangar es 5 turk. s a kangar az a nemesseg, papsag, majd megszalasztjak, eluldozik oket. s lehet ez a "besenyok uldozik a magyarokat"

1:07:00-tol
www.youtube.com/watch?v=wW462j25_as

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 14:49:42

amugy 818-1095 =2 77
--
almi s laczi

ha felt. hogy almi 54et elt akkor 181+54=872 hungarok ugye

laczit es esetleg akkor 1095-1041 Aba samuel [almos salamon]

872tol-1095=223ev
ha 49et elt mint ma laczit teszik akkor867tol 227ev

23 s 27es vegz lehet erdekes

amugy 867be nemtok semmit de+100ev suzletik istvan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 15:18:15

www.scribd.com/doc/47427020/Chronicon-Pictum-Vindobonense-Kepes-Kronika-Cronica-Pictata-de-la-Viena-ante-1360

szedd le s tedd ki vhova a marczi kronika originalba

ahogy nezem vmi roman tehette ki de magayrtol nem latok [lehet beszedettek mert anno a thuroczy kronikat es feltettem vot s leszedtek copyright]

ezeknek tobb van megengedve azt a rohonczi kodexet azzzal az ismeretlen irassal es hamarabb megvot nekik nekunk meg asszem 5 ee irt valaki vmit rola

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.12. 22:02:30

maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/toth_gyula_-_beyond_the_phantom_dark_ages.pdf

mocsok Tsiga te ha enyire tucc angolu akkor a fomenko-uj kronologia angol wikioldalt 10 percz alatt lefordittod D

azer me a magyaron = 0 van rolla meg romanusincs

me nem csinalod meg na? majd ha te nem en kiteszem vhova [me gondolom nem ertesz egyet vele s azer izeld kerulod]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 07:06:41

books.google.ro/books?id=9-1bAAAAcAAJ&pg=PA209&dq=sigmond+kiraly+1426&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiCmtaV0YLeAhUDxosKHc1HDsw4ChDoAQhFMAY#v=onepage&q=sigmond%20kiraly%201426&f=false

brassot erositgeti zsiga kiraj 1395 marcz 10 s 1426 decz kozt s bulizik 1426 ott amjnem fel evig

---

onnnet jutott eszmebe hogy Pippo meghal 1427 Lippan decz 27

s decz 27 Justi bemegye a hagia-czerkaba ami kesz lett 537 decz 27
www.google.com/search?tbm=bks&q=mperor+justinian+hagia+december+27

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 07:11:05

azer mert okt 13 a kenyermezei csata [campis rogu-jer]

Ruga 426 Koszinopol ellen villam rugja

books.google.ro/books?id=Ah4rAAAAYAAJ&pg=PA367&dq=oktar+burgundok&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi_2vT70oLeAhXLLcAKHbRzBNMQ6AEIJzAA#v=onepage&q=oktar%20burgundok&f=false

socratesnal
-

1479 -426 [rogu-jer s ruga]= 1053 sali szuletik vagy mittom cezrka -szakadas 1054

1479-1426 = 53

426-53=373 hunok

1426ba hunagrok vlaachiaba vs turk [1423ra kalibraljak hogy dan vajda vagy pippo 26ezer turkot ver]

meg banlaky izelei hogy ekkor epitette Zsiga szent -gyorgy varat [amit kesobb batho zsiga kepein mutogatnak] es giurgiu-val azonositja de az es kell legyen mert batho zsiga ot harcol a torokkel 1595

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 07:15:17

1479be es bathory kaopolnat epit de a ''halatlan uotok nem orizte meg'' -teleki vakolo 19ik szazad

amugya moldvai isti egy csomo czerkat epitt 1475 utan [ez es valszeg ugyanaz ] -- ot megoriztek me meg ma es asszem mutogatjak Putnat stb moldovaba

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0009/691.html#note6
mek.oszk.hu/09400/09477/html/0009/691.html#note19
mek.oszk.hu/09400/09477/html/0009/691.html#note18

nagy joves menes vot tavasszal telen mindig

valamit ir banlaky vakolo hogy osztan ''duaba dolt valami teve zsiganak''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 07:23:53

zagrabi s varadikronikaba Istvan hal 1034 aguszt 15 v20

Ruga mas adat szeritn 434 [s ettoltol kalibraljak be hogy ''atila ekkortol vot]

1034 ha mar bejott az 1053;

1034-1087re kalibraljak Salit h meghal [bemegy az erdobe s baszik kijonni ott hagyja a besenyo sereget,majd csuhat olt s pap lesz asszem Polaba]

Gabi ba es szedi ahelyet megneze maskepp ]

ez 53 ev

www.google.ro/search?newwindow=1&source=hp&ei=FIHBW_uoIIHUsgG4nbiwCw&q=salamon+pola&oq=salamon+pola&gs_l=psy-ab.3..0i10k1j0i22i30k1l2j0i22i10i30k1.696.2359.0.2546.13.12.0.0.0.0.167.1386.0j11.11.0....0...1c.1.64.psy-ab..2.11.1383.0..0j35i39k1j0i131k1j0i203k1j0i10i203k1.0.y6xbX--qOEQ

Pippo Lippan majd 73 evre Sz-Polya-i Papa-n decz 24 1499

Sali Polaba 1087

Sali-Polya-i?XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 07:25:30

1053 szul Sali-1426 hal Pippo Lippa + 73 evre hal Szapolyai Istvan XD

mintah az Atila + 72 evre hal a hunok panninoba joveteletol Anonymus [nala 451be jonnek mind1 most]

mert 1053-1426 = 373 XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 09:34:48

@Vágtázó Csiga: szkitia.blog.hu/

igy se kene menjen me a zutoso czikket teszi felol

nekem amugy megy lehet basszak

www.youtube.com/watch?v=qnLunQEcMn0&list=PLvHMC_t2ji5NTC9DYowHCbbNt84KUH-T_&index=2

gud morning Tsiga ebregyel me del vn mingya en meg nem es ettem mos meg mejek a piaczra XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 09:40:02

ja ne most neem

373-445 72 ev igy es [marczinal ekkor jonnek s atila hal]

anonymnal 451 tol 72re hal mind1

---

445 - 1499 szapolyai aki 73 evre halt pippotol 1426 [s szaponak 72 vara vot] = 1054

= CZERKA SZAKADAS FAAAAAAAAAAAAAK

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 10:21:43

na meg nem mentem el a bizsniczarokhoz XD

legalol

1 72 ev van a templarok s a kenyermezei kzot ok 13 minda2

szkitia.blog.hu/2018/10/13/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_339

laccik e Tsiga me esszevagok mindent XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 10:36:47

5ko.free.fr/en/year.php?y=1307&s=

ezzel nem pentek/frajdej 1307 okt 13 hanem csitverk

thursday

kenyerezo s elotte vizet s kenyeret eszenk madkoznak stb;

lehet thirsty-k votak sozmjasok csuturtokon majd penteken valamit ettek /sutottek [fry=sut] XD , szabad szombaton meg lazsaltak XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 10:38:58

ja + free az szabad

mondom latte XD

1652ik koment zrinyszka szuletik+24 evre szuli a Kurutzot vagy Karats-ont/ot karatont marczi 27 asszem

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.13. 12:58:49

@hun77: "laccik e Tsiga me esszevagok mindent XD "
most mar igen, a blog az ment csak a link nem, arra mondtam hogy errort ad

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 19:13:35

magyarmegmaradasert.hu/kiletunk/hagyomanyunk/item/5069-z

kb 1 honapja izeltem ugy ehogy kicsereltek a ''magyar'wikin bathory kepet szapora [legalabbes eddig ug tudtuk a hegyes sisasok bathory]

amugy utannaneztem vot valamennyire s telleg nem najon lattam 1ertelmuen meik meik

ezek es ugy latom azutan irkalnak itt vmit

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 19:20:26

beirtam nekik habar lehet nem engedik fel fasszopo banda az es

''1479-ben Ali Kodzsa ruméliai beglerbég egy 20 ezer fős, török-román sereggel betört Erdélybe, hogy azt kifossza. '''

ideje lenne nem a ''magayr wikirol'' tajekozodni a ''fodor-szakaly'' hivatalos mocskoktol hanem legalabb teleki konyvebol

[url]https://books.google.ro/books?id=0J_4tgEACAAJ&dq=inauthor:%22J%C3%B3zsef+Teleki%22&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjZibfh9YPeAhVGESwKHYE1BKcQ6AEIOzAE[/url]

ezek kozt van [konnyu megkapni mert a tartalomba irja hanyadik hogy evet targyalja[ a kenyermezei adatok is - a legtobb adat a 60ezres torok seregrol ir nem ''15 ezer vagy meg szerintunk annyi se hanem 6ezer rablo aszabrol'', miutan a maffia-paros [szakaly-fodor] meg utanna veti hogy ''ez volt az egyik legnagyobb magyar diadal'' --- azaz megvertunk 6ezer rablo aszabot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 19:25:11

magyarmegmaradasert.hu/kiletunk/harcaink/item/4242-z

a szikszoi ala es beirtam de nem lehet sokat irni egyams utan azt irjak ott es 5ezret irnak de lattam vot erre 16ezret es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 19:33:05

@Vágtázó Csiga: a szombatnal ott feljebb nem a ''szabadot'' akartam mos jut eszembe hanaem ;

csitverk sozmjasok pentek sutnek szombat saturday vagye ssaturat romanu meg asszem angolu es 'jollakott'' D

unnezki akkor a week napok eves es eleht D

lehet akkor szerdan a weddign buli XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 19:33:39

ja vendegseg te valszeg eszedbe jutott en most latoim D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 19:38:33

magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/olvasoink-irjak/item/5048-z#comments

alol egy szechenyis petrovits kamu lehet az es

Gabi ba mond es vmi nevet az anyjarol vammit hogy valami regibb valakinek a neve nemtom man [ezekbe a Hatodik elem videokba azokot eresztem most]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 19:42:22

Nem csoda, hogy Árpád Magyarországa semmilyen tekintetben nem illett a képbe. A világhódítás mámorában tobzódó katolikus egyház (és persze a mögötte megbúvó világhódítók) nem válogattak az eszközökben Magyarország bekebelezésére, a magyarság leigázására. (Ennek tudatában talán jobban megértjük mi történhetett valójában Quedlinburgban, mi is volt a Pozsonyi csata casus belli-je (ok a háborúra), illetve mi történik napjainkban.

a kozepenel kb

az a Qudloingurg ahol a gyules aprilisba a forrasba ahol 12 magyar eloljaro van jelen 973

ezek a krimitol nem szabadulnak sose vagy hujittenek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 19:46:30

archive.org/details/annalesaltahens00oefegoog/page/n11

amit Pier apja es irt hogy elarulta Gezu az orszagot ezen a gyulesen D

meg aszem Pierr mondta hogy masok kirajokot kuttek a magyarok csak 2 kuldottet nem kirajt

itt nem ugy nez ki

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 19:47:19

a 899 brentai az meik lehet? szept 24 meg nem kaptam semmit se a nikapolyiak szept 12 25 de nincs erdekes szam

habar a leirast kene osztan

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.13. 20:24:27

tod hogy hijjak az olahok kinizsi palt? :))

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.13. 20:43:26

az elso reszben csak Orban eleterol van szo... itten mond dolgokat
www.youtube.com/watch?v=TXbp5qHD4eM

lehet a geta/got az kat-ona. de az is lehet amit regebben mondtam hogy haj-duk.

olvasom mit ir a C-F a katonarol, hogy rokon vele a katangol, csatangol. jut eszembe Boor Feri
angol-barangol, asszongjak a csangok neve is elcsangal, tehat csatangolok :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 21:02:29

@Vágtázó Csiga: kinai XD

youtu.be/-8jAIAUjBhk?list=PL2OSZzAJyoB0vah979ZLuRFrqjRYNG0Pi&t=2979

ko-ontes gabi ba jasdi
--

ezekbe emleheti vhol hogy a szent helyek s a sugarza [ahol nincs ott nem vot semmi]

kerdezted vot mit gondolok

nemtom de mit akar azzal hogy ha szent hely akkor van sugarzas?

valami eter-foldi frekvenczak vagy mi de mi koze hog szent hely e? lehet Gabi ba es gondolja amit nyomatnak a nyugatiak ujabban s az oroszok hogy a czzerkak azok valami elektro-trasznszfok votak osztan mongyk sok bizonyittek nincs rea Laczi ba e s aszongya ezekre az eletrik univrsre''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.13. 21:11:23

www.youtube.com/watch?v=AxO6RZWhyUQ

az angol mud flettes elobe adja most ugy latom valami i. betukot tesz a szamok ele lehet Fomi utan

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.13. 21:15:34

@hun77: "kinai XD"
azert ezert kell egy okoskodas, pont ahogy Gyulafervarbol lesz feher julia, meg nagy banyabol lesz nagy furdo :))

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.13. 21:25:09

barabasi asszondja a dak az not jelent, aztan adja a peldakat hogy a buddhistaknal daki, dakini meg mittomen. de ha d->ty az lehet atyak. az m,n,ny a noi minoseg, a d,t,ty es a g,k.h.gy a ferfi. hmmmm

habar van a dajka szo. a c-f-ben azt irja hogy ferfire is ertendo.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 08:23:51

Tsiga ez read vcar ne ne sultelekegy forditsd le me mas nem fogja rajtunk kujjel , s te tucc a legjobban angolu Laczi ba se tud annyira

10 percz na csinal d meg! ne bolonkoggy

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 10:05:42

@Vágtázó Csiga: en.wikipedia.org/wiki/New_Chronology_(Fomenko)

csak az ojan mocsok szoveget hagy ki hogy ''pszeudo'' stb tod te hogy kell ugy leforditani hogy jo lejen ha tucc angolu hogy egyszruen csak bemutatva lejen mocsok magyarazatok nelkul

csinad na meg lejen man meg magyarul es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 10:07:53

Selectivity in reference to astronomical phenomena

Critics point out that Fomenko's discussion of astronomical phenomena tends to be selective, choosing isolated examples that support the New Chronology and ignoring the large bodies

az ijeneket nemtom me lehet hazudnak itt vagy kene tudni Foimi papa mit irt s erteni ezt stb

nekem ez az egsz resz amolyan '''megmagyarazak'' hogy huje Fomi [ebbe a fenomena reszbe]

az ijent akkor esetleg hagy dki az legyen legalabb miket mond ''claiming'' stb egyszeru dolog

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 10:10:20

ott a vege inkabb hivatalos happoggas nem az a lenyeg akkor azt ne

ugy forditsad hogy az akademiak mafiak aolyan szmepontbol tod vagyes a mi szempontunkbol s kesz

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.14. 10:59:14

haaat, nem tom mit mondjak. most massal vagyok elfoglalva, s aztan tudod, a Fomis dolgok nem nagyon erdekelnek. s humbuk az egesz ugy is, az osember is orosz volt... ugyhogy ilyenekbe nem bocsatkoznek.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 11:11:03

@Vágtázó Csiga: jajj

az munkot nem erdekel ember az alap dokgokot mit ''claimingel'' az kene

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 11:15:39

@hun77: @Vágtázó Csiga: mondtam ne azzal bajolj hogy minden orosz nala hanem a lenyeg;

ha nem latam vona mit mond hogy ''andronik 1053-1185 jezi'' lehet mosse latnam ezeket amiket esszeszedek [somlyai salamon stb] ez nagy segiccseg vot ember! XD

csinald meg na az alap dolgok fordittasat a hziavatalos magyarazatok nelkul

nekem kell nem neked en kiteszem osztan a kutya se tugya te csinaltad na
Tsigaaaaaaaaaaaaaaaa sz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 12:32:53

@Vágtázó Csiga: izelem hogy zalmokses akkor alom-olo

vagy taltos -olo elegge ott van mi?

darisunak vot a Gobryas vezere a taltos olo aki asoznta job ha elhuznak a szkitakok elol mikor kuttek nekik az egereket

vagy alom-uzo [ii isti elhajtja almost'' XD jol hangzik ojan romantik mi?XD valamit hozzal ki ebbol te jobban erted a misztiket

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 12:38:20

jut eszembe almos fut isti elol bizanczba 1127+45=hal iiik isti s iii bela a ''bizanczi kimuvelt stb saszem ''bizancba tronvaramanyos vot '' XD] lesz a kiraj 1072tol majd 1082re kalibralva [banlakynal] o es foglalja ist szofiat stb

na de szofia ha boiltsesseg? akkor wise azaz fehervart szoval esment zarul a kor

szoval ezek mind azok jobra balra eccer bzianci eccer hunagr sb ki tuggy ameg van van 10 fele europa szerte valszeg

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/296.html

na de ott van belgrad es jo an akkor ullacik neki e s vissza kellet okupalja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 12:40:15

ja vagy alom -hozo de ez nem hangzik jol vag hogy? vagy igen ha almossag D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 13:04:48

hahahah

youtu.be/q-Rm5MsKtA8?t=53

lodovik milyen bocs latode meg felre es megy XD? ezt man lattam maskor es igy csinal az elejen XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 14:49:23

magyarmegmaradasert.hu/kiletunk/hagyomanyunk/item/5069-z

late nem engedik a komot

most latom a vegin mit ir

Már Mátyás életében is jelentős vagyonnal és befolyással rendelkezett, később pedig, a király halála után (1490), eszközökben nem válogatva, még több vagyonra tett szert. Élete végén 1490-ben bekövetkezett halálakor, 72 vár és uradalom birtokosa volt, valamint az ő fia lett, Szapolyai János, a magyar király.

szovla ez a szapo es mocsok vot aszongyak

ezeket ha alkapnam minimum lebasznam

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 14:53:39

magyarmegmaradasert.hu/szerzok/d-f/friedrich-klara/item/2091-az-arvisura-egy-magyarellenes-g%C3%BAnyirat#comments

az 1so kom

rima asszony

aze jo lenne megnezni az arvizurat es te olvastad e? vlaszeg abba es kodolgatnak elmondanak ezt azt

rima-szechy az mari vot halt 1679

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 14:55:34

rima-nkodik

ruga kony-orges

amugy akkor ''roma'' vmi szakral hely vot

1679 july 18 hal szechy mari

ruga 426 = 1253

varadi kronika 1253 tatarjaras Pestig
archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n248/mode/1up

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 15:00:20

egeyt vontam;

1253-666=587

ekkro nemtom mi van de ez a szam a salamon czerka eve ie 587 asszem

isz 586 meg hal somlyai

en.wikipedia.org/wiki/Solomon%27s_Temple
en.wikipedia.org/wiki/Second_Temple

587ig majd ie 516tol isz 70 ig

0tol 70ig 70

587-516=71

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 15:02:22

1499+72=1571 1572 v 1573 szuletik batho zsiga vagy marcz vagy febr 14

febr 14-decz 24 [1499 hal szapo istvan] = 52 nap

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 16:48:15

youtu.be/q-Rm5MsKtA8?t=5349

kitsi matcsar

mandzsare olaszul enni

hunger ehes

nem akarom sinfelni Lajost D me vegul vele kezdtem a torczit matatni meg 2011 nayaran az egsz videojat megneztem majd Gabi ba stb

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.14. 17:04:40

ne, Okrona is mondja a bogumilos dolgot, meg kiegesziti hogy a manikeistakkal kapcsolatos.

kathars-katal-an

www.youtube.com/watch?v=-gznF31Xvcc&list=PLxabnVY97eqofvY7JFkrHpwHfMsV6lF1Z&index=55&t=0s

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 17:18:11

az az Okrona nemtom de nagyfej kell lejen me valaki nem tart 50 eloadast semmirol gondolom te vmiket kiveszel e legalabb ilyen asztro vagy hasonlo dolgokra?

eccer nekifogtam hogy nezzem de nem lett semmi belole ugyebar nalam

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 17:19:09

valami forditast tsinalsz e Tsaky doktor akkor Fomirol vagy szaljak le rollad ?D

ostzan hanem en vmit eszerirok belole vagy Laczi ba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.14. 19:49:59

www.mediafire.com/file/hwhv8cuuiovs9h4/0+ruga+sala+rogujer%288%29.rtf

eszembe jutoptt a mihajolec legenda ahol 1272be 5ik istinel a satoron atilla czimere

azer me 1272-819=453

s 1271 utoslo turulhazi istvan+333= utoslo bathory istvan annyi hogy nem somlyai hanem ecsedi

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.14. 20:24:14

@hun77: "az az Okrona nemtom de nagyfej kell lejen me valaki nem tart 50 eloadast semmirol gondolom te vmiket kiveszel e legalabb ilyen asztro vagy hasonlo dolgokra?"

valami hasonlo mint Pap Gabor, szoval egyetemes muveltseg. van benne minden, asztro, nyelveszet, vallas, mitologia stb. sok dolgot en sem ertek, madj idovel...

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.14. 20:26:14

@hun77: "valami forditast tsinalsz e Tsaky doktor akkor Fomirol vagy szaljak le rollad ?D"

nem iegerek semmit, ma bele olvastam, van egy csomo olyan resz amit nem tudom sem hogy mi, sem hogyan kene vagy lehetne forditani. legtobb hivatkozasok, de gondolom ki lehet hagyni nagyjabol, csak legyen meg.
meglatom holnap mit tudok osszehozni, ha nem akkor hagyom abba.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.14. 21:34:38

HAHAHAHA

Nem tudtam mi hianyzott :))
www.youtube.com/watch?v=3Ng3h0OTyI0

ez az olah nyelv olyan mint ahogy beszelne egy robot a szamitogepen, tod mit mondok? az a hangos olvasas
:))

na, egy ilyen filmbol lehet csinalni meg 10 olah ostortenetet,

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.15. 08:49:53

youtu.be/VsTfYPpYZ-4?list=PL2OSZzAJyoB0vah979ZLuRFrqjRYNG0Pi&t=350

hogy vannak kusok etiopiaba mongyuk nemom mik

de votak kusanok kozep azsiaba

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.15. 20:51:54

na, kikinlodtam valamit, hulye vangar nyelv. nem sajnalom oket. meg mindig jobb mint az olah azert :)

aztan nezd meg a helyesirast biztos vannak hibak, ez ugy afelel kb. most jut eszembe kene magyar vonatkozasokat is tenni bele ejsze

hungarians.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/uj_kronologia_fomi.pdf

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.15. 22:26:02

nessze meg mos latom;

537 decz 27 Juszti kiabal kesz a hagia-czerka legyoztelek Salmon

537x2=1074

1074be mogyorodi csata geza laci vs salamon-nt megverik

geza=gyoz -i salamont

FAKKKK

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.15. 22:33:13

@Vágtázó Csiga: na jojo koszi habar a ''claim''ek minth atobb lene vagy roszul emlekxek

Specific claims
en.wikipedia.org/wiki/New_Chronology_(Fomenko)#Specific_claims

ez nem jo szted? ahogy nezem ez es csak azt irja amit mond Fomi nemmagyarazzak - ugy hogy ezt es osztan csinad meg

honap atnezzuk

laode msot es mit vettem eszre Fomi alapjan

Gza = juszti akkaor XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.15. 22:40:48

gezaval laczi fut aki july 28 hal [ha 20 nap szoktetes a naptarokba july 8 s 28

geza vs sali mogyorodi 1074 july 5 nem es 8 az a zimonyi 1167

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.16. 08:53:49

@hun77: "Gza = juszti akkaor XD "

akkor lehet geza-gyozo, a gyozo az viktor
ez olyasmi mint ahogy mondtam a julisus (cezar) valszeg gyula

s a propo gyula, nem azt mondta hogy atilla konstantin, de a bizanci csaszarok is mont kosztik.

konst(antin)-kende, kundu?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.16. 09:18:18

na te, a romaiak marosiak votak :))

from Rumon or Rumen, archaic name of the Tiber, which in turn has the same root as the Greek verb ῥέω (rhéō) and the Latin verb ruo, which both mean "flow"

itt azt irja a grekek is egy ido utan romainak mondtak magukat
en.wikipedia.org/wiki/Names_of_the_Greeks#Romans_(%E1%BF%AC%CF%89%CE%BC%CE%B1%E1%BF%96%CE%BF%CE%B9)

s vegre a megoldas roman=hajas :))

Rom means man or husband in the Romani language. It has the variants dom and lom, related with the Sanskrit words dam-pati (lord of the house, husband), dama (to subdue), lom (hair), lomaka (hairy), loman, roman (hairy)

en.wikipedia.org/wiki/Romani_people#Names
en.wikipedia.org/wiki/Mors_(mythology)#Roman_mythology
en.wikipedia.org/wiki/Moors#Name

mondom en hogy a romaiak eredetileg arabok voltak, s nagy dicso roma meg a magyar (egyesitett europai) kiralysag, s a velencei meg genovai koztarsasagot visszavetik mint dicsoseges nyugati es kelet romai birodalom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.16. 19:18:48

a Fomi sozveget egyelore ne csiald nem egyeber csak ne tocsd az idot me Laczi banak kozbe mondom le kene fordittani, s egnezte de aszogya egy csomo feridttes van benne u h akkor lehet megcsinalja meges o tuggya jobban a temat nem mi őmeg 1atala a hungurok kozul o tugya egyedul a legjobban most Dú

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.16. 19:21:09

szkitia.blog.hu/2018/10/16/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_339

kipakoltam alol + a Deioces kepet mert gezat hivtak amugy Deuca-nak es

itt meg vmiket osztan illene eszrevenni

lehet a deioces 53+a fia 22-ot uralkodik vegukl itt es mert Geza 1075tol kiraj - 22 evre meg 1053 ekkor nincs kirajja valsztas de a ii.andras pozsonyi s betores nemet fodlre akkor ez az valahogy D

ha nem valameik nemetnel jelenik meg hogy mittom ''kiraj lett 1053 stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.16. 19:22:24

@Vágtázó Csiga: romaiak eredetileg arabok voltak
--

azok aok lacik es nehany olaszon szemitak feje van a gorogon es asszem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.16. 19:26:28

1074 +53= 1127 almos herczeg biz/viz v-io-antzba s Koszti lesz

azer me somlyai salamon almos

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.16. 19:32:33

s + esment kodolnak'

537 decz 27-marcz 14 1074

4+31+28 eddig 63 nap

+14 = 77 nap

aguszti -63+0+14

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.16. 20:41:05

I.Geza hal april 25 a kronikaba

ha visszafele szamolom marcz 14 helyett meg 10nap - akkor marcz 4 52 nap

iii istvan es marcz 4iken hal 1172v73 kb 100 ev 074 i.geza kiraj lesz marcz 14

hu.wikipedia.org/wiki/III._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.16. 20:54:25

archive.org/details/annalesaltahens00oefegoog/page/n11

Kuindila-burgi gyules 12 hungar primatesszal april 14ik kalenda amrcz 19 meg ott ir valami 10ik kalendat az marcz 23

973+100 kb mogyorodi marcz 14 geza gyozi salit

1074+300 kb 10271 5ik istvan vs ottokar rabcza menti majus 25 s hal 1272 aguszt asszem

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.16. 20:57:11

@hun77: "a Fomi sozveget egyelore ne csiald"
en csak azt forditottam amit ott irt, meg neztem az olasz valtozatot is, az is ugy tunik az angolbol lett forditva.

@hun77: "azok aok lacik es nehany olaszon szemitak feje van a gorogon es asszem "

hja, a deliek mind olyanok. en mar reg mondom hogy az olahok nagy resze is beduin, de csak kinevetnek. ezeket is onnan levantbol hoztak be a balkanra az olasz rabszolgatartok, errol ir is Barabasi. S mar irtam hogy valakinel olvastam hogy az olahok nepvislete es etelei mennyire hasonlitanak az onnaniakra, csak mar nem emlekszem ki volt az. Botos Laszlo? vagy valaki mas? :|

de vakk nem vagyok. aztan persze van egy csomo, akik tok olyanok mint a magyarok meg a kornyezo nepek. foleg a ruszkik vagy az ukranok. ez biztos a besenyo.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.16. 21:11:14

sites.google.com/site/greenlandtheory/greenland-theory/pdf

94ik pdf old

azt irja hogy a romai klnd [kalenda] azok a kiling-day

D

leht akkor a kalandozoas es ez [amugy lehet valamit felmertek foldet asztro geo stb mittom i lehetett mi?]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.16. 22:17:15

erdekes, ki mondta? Boor Feri, Gyuszi hogy a keled az elsot jelent? gutkeled.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.17. 00:18:54

akkitolag roma het dombra epult vagy het domb van ott, es nem siebenburgen? :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.17. 08:48:45

www.mediafire.com/file/adkxf8b7ooupxua/0+szamok+4.rtf

oszvisz 1elore de 1-2 dolog lccik

laczi szent 1192-373 hunok = 819 almos suzletik

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.17. 21:55:25

na, ez is meglott jupiter-jo peter :))
en ugy latom hogy javioero

www.youtube.com/watch?v=0eFDFMBJjzw

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.17. 23:35:22

NA MA NEM VOT IDOM JOTTEM NETEM

nesze meg

eszehantam de laccik

a vegen okt 17 pirossal alatta

szapo=sali=soly

www.mediafire.com/file/au3qfslr42osa69/0+szamok+4%282%29.rtf

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 07:41:52

batho gabit ki akartak nyirnia man 1610be

1610 marcz 24 vagy korbban votnul be a Szekvarosba [de it a Szek falut ertik valszeg mert szamosujvart emlittik]

hu.wikipedia.org/wiki/Aranyosgy%C3%A9res#T%C3%B6rt%C3%A9nete

1610-ben Báthory Gábor az uradalommal együtt az életét megmentő 55 lovas testőrének adományozta, akiket ideköltöztetett és megnemesítette őket.

55ot s lovast nem kapm hol irja valami 52 embert ir

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 07:51:37

archive.org/details/szzadok12trgoog/page/n49

50 kek drabant nem ket D

meg 30 ''nemes ifju'' ezekkel es van vmi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 08:00:08

50 eves vagy 55
50old

1605be hal july 25 mi van ha 1552 eger szept 11 ostromzarkor szuletet?D akkro 53 lenne vagy 1551be megolnek egy ''martinuzzi gyorgy'' asszeme rdelyi fejedelem v puspok 1 evig

ezekes mind ugyanazok ebbe az idobe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 08:02:27

kek drabant

romanu alb-astru feher-asztro

amugy lehet a agatyrszek vagygok tukok mert azok es kekek

s erdkesmert emlitti a 30 nemes ifjut - ezeket minek vette maga melle mikor gyanitotta hogy ki akaraj nyirni?

asszem nagy sanyinal es 30ezer fiatal szkitak megy indiaba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 08:17:16

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=ySLIW4v5BcmRsgGJ0IGgAw&q=alexander+thirty+thousand+scythians+india&oq=alexander+thirty+thousand+scythians+india&gs_l=psy-ab.3...557784.561618.0.561898.15.15.0.0.0.0.138.1327.14j1.15.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.JaiTa0ORCzE

nem kapom hol irja sanyinal a 30ezer szkitkot itt ir vmit

In leaving the north, Alexander took with him also, of native troops, some thirty thousand Bactrians, Sogdianians, Scythians, and Daan ... the Kophen (the Kabul River) toward India.

asszem pedig Telfynel es irja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 08:18:24

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=oCLIW6-3JsKasAHRu5_YCg&q=alexander+30000+scythians+india&oq=alexander+30000+scythians+india&gs_l=psy-ab.3...37943.38548.0.38682.5.5.0.0.0.0.83.395.5.5.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.ml90t7uH7mk

amugy az apjaval betornek a szkitakokhoz s 30ezer theenet lopnak majd zopyriont es 30ezerrel verik meg a szkitak

but his reward is not known to have exceeded the gift of 30,000 cattle rustled from the Scythians. 72 Note Oxyartes' ...
letters from Antipater about the death of Alexander of Epirus in Italy and the disaster of Zopyrion in Scythia, in which 30,000 men died.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 08:19:14

ja s batho gabi s kunlaczi kozt 323 ev van [filipposzi/alexi era]

1613-1290 a halalik egyik a koros-aganal masik keres-szegnel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 08:23:14

nem kapom a 30ezer fiatal szkityakot ugy irjak miutan elveri oket a Jaxarrtesnel [agyalagylt leiras ariannal s curtiusnal] azutan a szkitak adnak neki 30ezer fiatalt

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.18. 08:44:30

@hun77: trabant? akkor errol nevezhettek el a trabit is?

az indoszkita haborukat ki csinalta? me ott voltak grekek is, az nagy sanyi volt valt mar eleinte elkezdodott? lehet nagy sanyi csaba :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 08:52:05

1610 30 nemes ifju batho gabi

323x5=1615

1610-1615= - 5 - 323 = - 328

itt meg 327re s 324re kalibraljak ezt a 30ezret Susa

The number of young men recruited by Alexander, 30,000 in Curtius 8. 5. 1, is confirmed by the important passage in Arrian which described their arrival at Susa in 324

Boyz 2 men Alexander had also recruited the best part of 30,000 young Persian boys when he visited Babylon in 331 BC.

vhol irj a 327re es mind1

331re van kalibralva hogy Zopyrinot elverik a szkitak miutan a tengeren a vihar [zapor] szetverte a hadat ott es 30ezer makedon van

azelott meg betor az apjaval Fulopel XD s 30ezer tehen

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 08:55:39

a hunok 6ik korszaba jottek ki a vilagnak

ha 328 akkor kb a forditottja minuszba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 08:56:31

@Vágtázó Csiga: india cziganyok

trakiaba balknan Sinti nep ugyanaz a sztori valszeg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.18. 17:19:52

wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Drabant

nemtom vmi t nem jol keresek semmit se kapok angol wikibe errol
--------

iezlek esszevissza de az in-vazio az nem a vizio? azaz a tatarmenetek stb va;lami mongyuk magassabba szpiritual dolog mi?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.18. 20:53:07

az invazio az bejovetelt jelent.
de ha varialunk lehet belatas (invizio) azng. invision

melyik kiraly aludt el a fa aladt es latta hogy merre jonnek a tatarok?

www.etymonline.com/word/invasion#etymonline_v_12181

drabant? derbenti szoros? :)

meg van ilyen hogy nem jon be semmi...

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.19. 12:29:25

a got dologgal kapcsoltalban, lehet csak egyszeruen tag-ot jelent. katonak tag, tagozat, taglalat

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.19. 19:19:22

AZ AZ AIR EXTGREMIST GALEIR AZ SIN FEIN MI? az es magayru van felig akkor

a sin es fenyes mongyk me jarnak rajta

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.19. 19:38:15

Laczi ba iz bekk XD

i-mel;
--------
STRATÉGIA. NEm érdems a részlezekbe veszni. Meg kell nézni, hogy Fomi módzsere (topológiai függvények) szerint ki kicsoda. De sajnos MÁR EZEREGYEDSZER mondom, hogy lenne munka, ami nem derogál, mint politikusoknak a plakátragasztás. HELYZET VAN. Az Árpád-házi (Turul-nemzetségbeli) királyainknak meg kellene csinálni a függvényeit Fomenkó módszere szerint. Hát nem sül le a képetekről a bőr? Le kellene. Én vettem a fáradságot s nem kíméltem magamat, a nagy 40 fokos hőségben lefordítottam Fomi filmjeit. Nektek nem kelle szenvedni, hanem csak erőt venni magatokon. De agyon.

Mindenki csak a zsidó módszer szerint akar, hogy minél kevesebb munkval minél kevesebb vesződséggel minél nagyobb dicsőségft érjen el, mint ama faszkapa mezőkövesdi. (A faszkalapság, hogyx a fasz diktál, a tulajdonos szalad.A munka meg nem halad.) EZ nem megy. A Világegyetem nem eszerint az elv szerint működik, hanem teljesen más elvek szerint-

Jobb, ha Te még ma elkezded csinálni ezen kutatást, mert ha én fogom elkezdeni, abba beleroppan a világegyetem s abba, Kevi, beleroppanandsz Te is.. S erre még van egy-két-három napod. Olvasd el Fomi angol nyelvű könyveit s csinlád a szent királyainkkal, amit ő csinál vALA. Drága az idő.

Ha a negyedik napon én kezdem el, akkor Föld fog rengeni vihgar kerekedni, még a kétéltűek is hároméltűek lesznek. Bizony mondom neked.,

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.19. 19:55:39

a drabant akkro valahogy Deuca/Geza masik neve s Deioces med kiraj 7falu s 7 szinu varral ie727re kalibralva

batho zsiga idejebe is drabantok 1595be [zoldek feketek kekek s meg 1]

deioces 53 s a fia phraorthes 22ot

i geza kiraj 1074+53=1127 almos bzianczba koszti + ii isti vs bizancz piroska uzen neki hogy basozgassa a bizanczi

1127+22 nemtom mi van 1149be ii.geza [114tol 1143 tatarok 1146 lajtha menti vs osztrak] 1152ig kijeveb utanna 1155ig vs bizanczi

de 1074-22= pozsonyi csata bivar-kund

s batho zsiga 22 eves 1595-22=1573ba szuetik febr 14

1573 vagy 1572 szuletik marczius batho zsoiga - 819 almos = 753 roma

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.19. 19:56:33

szoval a drabant ah valamiert ''szatelit'' [bolygo forog stb] + a 7var fal 7 szinu s a bolgygok es 7 s falak valszeg kozebe

na ezt keen tudni mik

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.19. 21:42:07

itten nagyon jo eszrevetelt tesz Okrona, a 7-es az folyamat a 12 az allapot. de akkor miert mondjak a szaszok erdelynek hogy 7 varmegye. ez nekem soha sem volt ertheto. itt is van valami torzitas

~20:00
www.youtube.com/watch?v=2Fa91C42stA&t=0s&list=PLxabnVY97eqofvY7JFkrHpwHfMsV6lF1Z&index=58

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.19. 21:43:32

@hun77: "Laczi ba iz bekk XD"
hat sajnos en ehhez nem tudok mit hozza sozlni. matek nem az eros enem :( az se biztos hogy fomi stikai helyesek, azt is le kene elobbszor valahogy ellenorizni.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.20. 18:46:41

a ruszkik nevevel kapcsolatosan

possibly from PIE root *rei- "to scratch, tear, cut" (source also of Sanskrit rikhati "scratches," rekha "line"

ez nem rovas? aa reka az erdekes
www.etymonline.com/word/row?ref=etymonline_crossreference#etymonline_v_16581
https://www.etymonline.com/word/*ere-?ref=etymonline_crossreference

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.21. 12:26:34

hehe, pont a mult hetvegen neztem en is errol a temarol egy pacakot, o is pont ezt mondja hogy a korai templomok mas fele vannak beallitva meg sok mas. be teszem ha erdekelne, nem tul nagyszeru de erdemes egyszer bele nezni. mar nem emlekszm ki mondta, Born, Aradi, Szantai stb hogy az izlamot a vatikat talalta ki mint ellenvallas a manicheizmus ellen.
www.youtube.com/watch?v=4ySbW-btfK8

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.21. 15:09:37

@Vágtázó Csiga: Laczi ba olvassa most Fomit ugy hogy lejel keszen me leseper munkot mint a szart ostzan pattoghatunk ZXD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.21. 15:10:36

a kazarral jutott eseenbe meik nap

sarkel s a carcel romanu gorcs
a masik Itil

etel eves s gorcsXD a3ik meik derbent?>

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.21. 20:23:38

@hun77: "etel eves s gorcsXD a3ik meik derbent?> "
ja, ja a te trabantod :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.22. 20:55:28

en nem ertek hozza de ez a majom asszondja hogy a bo ruhazat meg az osto a 18-ik szazad vegen jelenik csak meg, s akkor az allatokat mivel hajtottak?

37:55
www.youtube.com/watch?v=Azpmxe6lfNc

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.22. 22:33:10

@Vágtázó Csiga: az a hidan chabar telelg eg cseppet dillosnak nez ki D na de ezek a varga tibi s bakay ''nincs kitalalt kozpekor'' csapat D

az ural fojo telleg jajk osztan nemtom a horvat Jajczahoz van e kzoe Matyi es szegeli asszm 1464 kozrul

www.youtube.com/watch?v=lvuULMA1QgI

ez nem vot felteve man?

---

ezt azt varialtam oszvissz de nezzeg laccik ez az

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.22. 22:35:23

jut eszembe Kabarrol Abar Feri ba aszotna 2 honapja hogy fel leeznek teve a jutubra a videok de sehol semmi asse ertem hogy incs egy kameraik legalabb bealitsak egy pozicioba s kesz ahelyet vlami bolond vandorkilalitassal maszkalnak jobbra blra

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.22. 22:37:31

@Vágtázó Csiga: az a szet lacis dicsoittest man unom semmit nem tudunk meg roviden se beszamolva mito hofitott stb ezzel csak hujitnek hogy nyomjak ursbe hog ''nagy szent kiraj'' s asse tugyuk mett ha azt vesszuk amit mondanak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.22. 22:39:14

youtu.be/Azpmxe6lfNc?t=2267

Jasdi es megmistosna ezt valszeg hogy hogy tudott lorol lonni mikor akkora mint a nyill maga XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.22. 22:41:40

@Vágtázó Csiga: ez es a felalitott krono szerint nezi a leleteket akkor mi van nem?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.22. 22:44:07

a turl soz es idegesitt

ha csinasz meg irast vmit irjad ugy hogy solyom-dinaszty e turul me az a vultur az sas vagy keseju angollatin rom

vagy mier nem javasolja Szantai es XD hogy akkro Almos dinasztia ha a kronikaba vele s utanna suzletnek a ''dicsosgees kirajok '' stb?

azer me Solyman + a 16ik szazad a Somlyaiak valszeg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.22. 22:45:05

youtu.be/Azpmxe6lfNc?t=2563

bizsniczar urvonal a sztyeppen huzodott vegig XD vagyes a szkitakok bizniczkedtek [valszeg a szilk rodra utal]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.22. 22:56:11

1075 Géza kiráj márcz 14 +333 = 1408 Zsig-mond alapítja a Sárkányrendet decz 12
itt meg irja hogy marcz 25tol es szamoltak az ev kezdetet

books.google.ro/books?id=dnNYAAAAcAAJ&pg=PA156&dq=hazankba+ev+kezdetet+martzius+25&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjOt9iHsZreAhVThqYKHc4bD2sQ6AEIJzAA#v=onepage&q=hazankba%20ev%20kezdetet%20martzius%2025&f=false

ostzan a wikin meg varialjak hogy sig-mund az munt =kez [de kez<->geza] s + gyoz-elem
az elso nem de a 2ik geza ''oltalmazo'' marczi kronikajaba

1140-1077 hal i.geza

1140+14 1154 hal borosz a tronkovetelo''

1077-14=1063 hal i.bela szept 11

ii.gezanal szept 11 a lajta menti csata 1146

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.22. 23:27:51

@hun77: "bizsniczar urvonal a sztyeppen huzodott vegig"

az sincs kizarva hogy nem azvolt az, csak a sok kinai meg mittom arab aszittek hogy kereskedesi utvonalak. lehet ezek az utvonalak ahol kozlekedtek a ket medence kozott

@hun77: "a turl soz es idegesitt "
hat az nagy baj. Pap Gabor jot mond a szakralis foldrajz kapcsan valszeg hogy az a vilagfa.

@hun77: "ez nem vot felteve man?"
ja, valszeg valamit atalakitottak rajta

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.23. 12:01:42

@Vágtázó Csiga: hatha torfa akkor mehet nekem

amugy lehet sas es de akkor valszeg retisas/bese azaz esment ott vajunk ; de azok akik nyonjak em igy nezik csak suketul hogy ''turull'' jon a roman s aszongya tollik lopta s annyi akkro micsinal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.23. 12:41:24

youtu.be/Azpmxe6lfNc?t=75

aze a Kahabar regeszt megkene kerdezni honnet szedi az t a nagy szormokot a fejin?XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.23. 18:39:11

www.youtube.com/watch?v=8WbdBUOU11c

a kenyermzeeit hamistto patkany

ez a rokona valszeg ede ez man ''nemzetibb'' [olvasd a vegit]

ugyanott ad ele mint khabar
www.youtube.com/watch?v=xbER-sucWQI

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.23. 19:45:17

books.google.ro/books?id=JIU4AQAAMAAJ&pg=PA463&dq=sabirs+cappodokia+armenia&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjsxOz0q5zeAhVLNOwKHYG4AlsQ6AEIKTAA#v=onepage&q=sabirs%20cappodokia%20armenia&f=false

annak a Howorthnalk az irasa ki irt az avarokrol es de nem nagy dolgokot amugy de zt azt ir

47öik old magyar szok

edekonnal irja etek food vagy Kinlilakh az a kutigur v utigur hogy kINALAS d

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.23. 21:48:37

@hun77: "amugy lehet sas es de akkor valszeg retisas"
az lehetetlen. a sas es az oroszlan a foldi uralom jelkepe, amig a solyom es a parduc a szakralis uralome.

mar nem tom kinel lattam, lehet Okrona, de van egy olyan hogy solyomfog, ami annyi hogy a solyom csorenel ugy kozepen van egy kiallo resz, szoval nem egyenes, s innen lehet megkulonboztetni a tobbitol

centerofthewest.org/wp-content/uploads/2013/10/peregrine-4-1024x682.jpg
centerofthewest.org/2013/10/25/my-favorite-interesting-facts-about-peregrine-falcons/

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.24. 10:41:50

ha Boor Feri asszondja angol az barangol, akkor most ugrott be hogy a vend az jovendo :) vendek-jovendek, jovendok. de ez is csak a kozpont nezopontjabol lehetseges. ahogy mondtam a kelta is elkelt.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.24. 11:55:14

erdekes terkepre bukkantam.
a bizanci birodalomra asszondja grek birodalom.
del erdelybe bulgar-romanokat ir
dobrudzsaba turani valahokat tesz

en.wikipedia.org/wiki/File:Europe-1139.jpg
en.wikipedia.org/wiki/Kievan_Rus%27

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.24. 12:03:08

@Vágtázó Csiga: hat akkor ugy nez ki 1re jobban ezekkel a latras joves-menesek ezek mind ugyanazt jelentik valszeg egyfelol szpiritual valami vagy geologia vagy fold keletkezes stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.24. 12:03:53

''latas'' ott kalmi almosok laczi stbinel laccik jol vagy az egsz arpihaziaknal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.24. 12:06:24

en.wikipedia.org/wiki/Kievan_Rus%27

addig tart mitol a hungarok jonek [884 anonymnal] s tatarmenet XD

lassuk hany ev

357 [lehet -28 vhol mert Hessnel a hunok 328ba eloszor vagy 25 /24 ev 373/372ig]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.24. 12:07:39

kijev kijo-rusz lehet Cyrus a perzsa s Korosok [batho gabi kunlaczi s laczi]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.24. 12:10:51

ott van 1233ba a Kalka menti csata a mongollal

calcai romanu boka

dexonline.ro/definitie/c%C4%83lc%C3%A2i

vagy sarok me a glezna az [lehet glones a turk 528 korul +a tobbi tuyrk 576 korul - bokanus tardu/terd geougen /genunchi terds stb]

azer mert szeg s laczi lova s a kres/koros-szegek vagy koros-aga

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.24. 18:49:55

@hun77: "kijev kijo-rusz"

te montad mintha hogy a kijev a kijov-o, kijoves.
lehet a sarok az zarok, bezarok, szoritok.

@hun77: "kijev kijo-rusz lehet Cyrus a perzsa s Korosok"
akkor Xerxesznek is ott kell lennie valahol :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 10:51:10

mek.oszk.hu/04200/04245/pdf/02.pdf

359 batho anna meg loval es eresztette XD

ez valami katolik mocosknak az irasa habsburgmosdato jezsuita stb persze a konyve elorheto meg kulonoldal e svan rola

pezenhoffer.blogspot.com/p/bevezetes.html
mek.oszk.hu/04200/04245/pdf/

valami olyant ir egy helyen hogy a bathoryk anyai agon apradok votak osztan persze mint a 20ik szazadiak joereze foras nelkul vagyha adnak forast azt leroviditve alig kapod meg ha akar keresni

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 11:01:39

a hunok 395be anataliaba arrafele

chersones
en.wikipedia.org/wiki/Chersonesus_(disambiguation)

van krimeaba es

az ott akar lennei a tuk-bulgar boszfor korul

ostzan 447re es jegyezve hogy megverik a romaikot

395+490=885 hunagrok 884 888 889

453+513 darisu szkitak = 966 [istvan suzletik 967 v969] oszta mi va ezekkel es valszeg osszefug igy v ugy

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 12:04:52

szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vagy-vilagkor.blog
na meg egy pruf hogyan manipulajjak a feszbuk lajkokot

emlexele mikor april 13ikan leszedtek az oldalt majd kb 1 honapig meg a tarolt valtozat lathto vot --- s azon a tarolt valtozaton kezdtek felmenni a lajkok asszem 5rol egesz 80[nyoczvan] -ig majd opsztan a tarolt valtozat es eltunnt majd juni 14iken visszaraktak az egesz ingyenblogponthu oldalt

most nessze meg; 6 lajk van csak holott eddig 80 vot XD

szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vagy-vilagkor.blog

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 14:41:13

1769be szuletik napi agustz 15
800 eve szuletetti istvan 976 v 969 v 972 aki halt 1034v38 aguszt 15

1044 men-foi csata 1041tol Aba s+ vs Peter 1046ig s peter 1038tol es

1815-1046ig peter = 769

ha i.769 napi szuletese most ez es veletlen mi?

vagy a gyori 1809 raaab-i s isti idejbe es ''gyort'' mondanak [osztan van e foras ''gyor-re''nemtom] 1030ra kalibralva

1809-1038= 771 1041el 768

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 14:42:38

1271 rabca menti majus 25 5ik isti vs csehek 538 evre a 1809tol

537 az hagia czerka

osztan van vhol hogy a szkita mongya a bizanczinak hogy ''nehogy az en lovaiem a ti vizeiteket igyak''

water s lo

lehet alapittas csak nem czrka hanem valami mas fontos amit ugy toroltek kb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 14:51:22

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Raab
hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91ri_csata

juni 14

megyer;

a hungarok megyernel [amugy a alo lika a megyer akkor csak kijoves nem valami mas]

1809-904 anonymnal 904be vannak munkatsnal= 905 vagyes a duplaj

------
osztan nemtom

1808 juni 14 -1234 juni 14 adras s bea frigy = 575

i.575 majusba krakko smolyai koronaz

1809-1192 juni 27 vagy april 6 laczi szente = 617 avarok velenczebe 610-616 kozt 12 kejno krimi Friaulba

frivol az valami kurvas romanu asszem
--

hu.wikipedia.org/wiki/III._B%C3%A9la_magyar_kir%C3%A1ly

april 23 1196 ezzel 614 vagy osztan 1090-1809 Seita Csersz arkat csinalja 718 Szekely kronikajaba 1556

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 15:13:27

1476 vaszloi szent laczi napjan [ma 1475be juni 26] annales melicenses
1809 raab gyori juni 14 - 1476= 333
Lo s vaterLoo 1815 vaz az latas de viz az viz vis alomlatas

raba folyo miatt raab-i - reveul?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 15:16:04

hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1szl%C3%B3i_csata

nemjo me januar 10 v 17 de racova vagy rakovietz marshesnel

a feher-volgyi van mikor kikap mashol meg nem juni 26 1476

a kronika 1474re irja s a vaszluit erti [az 1475ost]

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Valea_Alb%C4%83

july 26 nem juni 26 de mind me laczi hal junly 24 v 28-29 csak nala nem mikor hal a napja hanem mikor szentelik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 17:24:28

youtu.be/ouFRRucnXFM?list=PL2OSZzAJyoB2gh3NUn_ilm2L6iOJ9Pv-0&t=419

miert nem a juni-juliusi a szakral kiraj Tsiga sztetek? meg a parduc szakral s a leo nem?D azt en megertem hogy az aguszti az cseppet tulleng vagyes bebolondulhat /zsarnok, de akkor a juli-juni a szakral s a nyillas a deczember az kamu mi?XD nylas NLS JLS JNS vagy SGT vgyes meg aguszt es akkor

sztem nem vot az aranykorba szaklral s vilagi a 2 ugyanaz vot [nem aze de meik nap el es kepzeltem -12 masodperczig mien lehetett amikor total egybe vot minden s gondolom tudtak azt es hogy mi van az ''urbe'' azaz nem nasa mondta nekik ]

csak en nemtok almodozni csak par szekundot valami telleg fasza edess erzes baszmeg osztan csak ugy kepzelem mondopm mittom 5 masodperczig

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.25. 18:28:11

@hun77: "miert nem a juni-juliusi a szakral kiraj Tsiga sztetek? "

mert olyanok a csillagallasok :) olyan a csillagrendszer :) szoval ez csillagaszat nem horoszkop! masreszt tengelyekbenkell gondolkozni! a nyilas-ikrek tegely, az ikrek meg juniusban van. az oroszlan-vizonto tengelynel meg a vizonto asszem februarban. tehat ez ilyen yin-yang dolog.

a parduc es a leo kozott nagyon nagy a kulonbseg, majd olyan mint a sas es a solyom kozt. a parduc is meg a solyom is sokkal elegansabb. de teljesen mas minosegekrol van szo.

a nyilas azert meg a szakralis mert azon keresztul latunk be a vilagegyetem kozpontjaba a fold szemszogebol, onnan jon be a teremto ero. ezert nagy szerencsenk van mert itt mindig az igazsag fog gyozni. nem lennek mashol.

= = =
@hun77: "sztem nem vot az aranykorba szaklral s vilagi a 2 ugyanaz vot "

egyet ertek. azert volt ket fejedelem. kende-gyula, atilla-buda, stb. az egyik a szakralis a masik a foldi vagy hadur stb.

= = =
@hun77:
"s gondolom tudtak azt es hogy mi van az ''urbe'' azaz nem nasa mondta nekik"

volt egy oreg aki beszelt a yugakrol es o is emliti hogy regebben az emberek egyszeruen rahangolodtak es tudtak a bolygok allasat stb. ahogy vannak mondjuk az oregek hogy erzik az idovaltozast stb.

mar nem tudom hol mondja pontosan, megnezheted, elegge attekinthetoen magyarazza a dolgokat
www.youtube.com/watch?v=ii4wBouXJBY&index=4&list=PLxabnVY97eqqz4kbBhpzwHbv3Mz3d_ffF&t=0s

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.25. 18:29:59

s a nyilas nem decemberben van hanem novemberben! :)
de ahogy mondom, megtestesulese az ikrekben tortenik, tehat juniusban

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 18:47:31

@Vágtázó Csiga: na de ha kosz-mos az nem ugy van egeszen ahogy beadjak? a nap s a hold az nincs amugy 93milara maeg 300ezr kmre az biztos laccik

de minek kellet 2 ruler ha egybe vot minden?d

AZ A KALY JUGA NEM AZ A ''THRADICZIONIZMUS'' OREG NYOMJA?xd

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.25. 19:37:53

@hun77: "de minek kellet 2 ruler ha egybe vot minden?d"

ennyire bolcs en sem vagyok :) nem vagyok egy Buddha vagy Matizsalem :))

Pap Gabor asszondja hogy olyan eros az energia hogy leegetne mindent, ezert kette oszlik. szerintem az is benne kell legyen hogy onszabalyzas miatt van igy. de ez a kettoseg mindenhol feltalalhato, nappal-ejszaka, nyar-tel, ferfi-no stb.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.25. 19:46:35

@hun77: "nem aze de meik nap el es kepzeltem "
"csak en nemtok almodozni csak par szekundot valami telleg fasza edess erzes "

:) nem baj, igy tovabb. mondom en megalmondtam hogy az olahok elhuzzak a beluket. falcs szkita ruhaban vannak oltozve es ugy mennek el lovakon. ezt egy igazi szkita lovas mutatta meg, suveg volt a fejen es nem ranyban volt oltozve hanem piros-feher-zoldbe. volt egy kep amit alitolag a gregek ugy rajzoltak le a szkitakat, ahhoz hasonlitott a ruhaja.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 21:02:03

books.google.ro/books?id=43RUAAAAcAAJ&pg=PA375&dq=tartari+hungariam+1143&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiGvN6TmaLeAhUpMewKHYFwCyQQ6AEIRjAE#v=onepage&q=tartari%20hungariam%201143&f=false

3ik kronika mibe 1233ba a tatarmenet [masik Bomel s Gyulaffy lestar]

374ik old Ulaczi az elso [varnais] 1440be szuletik dvfebr 22 s pentqacostkor koronaz de az ma july 17 s a punkost az lehet oylan keson husvet ytan 7 hettel? - me ha nem akkor szoktetnek 1 honapot vmiett esment

maskeopp okt 31 1424 szuletik

hu.wikipedia.org/wiki/I._Ul%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly
---
tee suketek vajunk!?

senki se kerdezi hogy hogyvan az hogy mikor kezdunk ''invadalni'' in-vas-erunt vagy in -vad-erunt akkor a zelso csorok akit emlitteknem Latasok''?

almos s atilla mongyuk o vagy mikor bejonnek akkrotol vagy 401be csak + tt meg vannak ugye bela kadocs keve stb

na de a legnagyobb csoro akkoribol o az

szoval;

vaz=latas vedere latas

inVazio vagy Vizio? ti a csillagjosok akkor osztan kalibraljatok ki mikor en nemtom D
+ vegul mit ''lattak'' vagy mi vot 1atalan?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 21:06:14

@Vágtázó Csiga: irmagi akkor irnak a Don folyo 6ik szazad az a bulgar Tana is DUna

Szkita oczean az eszaki keress rea megkapod [vagye sakkor a fagyos tana-ice/is-on tulrol jottek a hunok'']D

vagy ha igazik van a Fletteseknek akkor az Antarktiszon tuli jeghegyrol [[ober ens vagy eis??]

az kamu az az Es folyo a nemeteknel az biztos ettol fuggetlenul hogy az az ''ober-ens'' azaz a magyar hujje vot s nemetul mondtam a ''tult'' mi? eszongya Kadan Kahabar fegyveres es XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 21:08:02

@Vágtázó Csiga: olvasni tok ruszul

velikaja imperi gunnov atilla te nem hiszem nem tucc oroszul olvasni legalabb?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.25. 23:53:45

www.youtube.com/watch?v=e0bHPonFN5A

3ik bela szerint az azsianok inet az itteneik meg azsiabol jottek ha jol ertem XD

az ''azsio'' az nem imagio szo vagyes ''nezet''?

en.wiktionary.org/wiki/asio#Latin

fulesbagoj XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.26. 11:53:50

youtu.be/csSi4cm-HnY?list=PL2OSZzAJyoB2gh3NUn_ilm2L6iOJ9Pv-0&t=4931

bolon Gbai baaaaaaaaaaaaa XD

-

asztrozzad ki Tsiga mikor jottek a hunszok XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.26. 18:02:48

a jezuitokot es eleg erdekesen kalibraljak nezzeg

szkitia.blog.hu/9999/12/31/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_339

legalo

A Jezuit rend 1534 alakul aguszt 15 elfogadva 1540 szept 27
1034 aguszt 15v20 hal I.Istvan + 500 ev = 1534 hal Somlyai Bathory Istvan erdelyi vajda marcz 17
1534+32 = 1566 szept 4iken hal Solyman szept 7iken hal Zrinyi Sziget 1566

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.26. 18:39:29

szkitia.blog.hu/2018/10/26/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_339

legalo teliirtam intereszting hogy a korona visszakerulessel osszefugg nezzeg
---------

OKRONA ba S KORONA? ird meg neki XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.26. 20:31:56

@hun77: "vagy ha igazik van a Fletteseknek akkor az Antarktiszon tuli jeghegyrol [[ober ens vagy eis??]"

az uveghegyeken tul...

====
"olvasni tok ruszul
velikaja imperi gunnov atilla te nem hiszem nem tucc oroszul olvasni legalabb? "

na ezzel most meglottel. en nem tudok, te honnet tudsz?

===
"az ''azsio'' az nem imagio szo vagyes ''nezet''?"
az azsio nem valami fizetest jelent? vagy ossztevesztem en mas szoval? :)

===
"csinajal kivagast jonek az ungurok D "
mar csinaltam :) vagy ugy erted hogy csak avval? nem is olyan rossz otlet. de eszembe volt keszitsek egy bejoveteles osszeallitast is szantai stb
19:12
www.youtube.com/watch?v=cKS5Tjha_bA

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.26. 20:35:06

ez a zagyva gyerek meg minidg a genetikai dolgokat nyomja, az egesz egy nagy altudomany, pont mint a regeszet, azt hoznak ki belole amit csak akarnak. s hulyitik az embereket hogy a genek nem hazudnak, azok nem csak a genetikusok :))
majd meglatom mit fog mondani ha kimutatjak hogy az arabok oseuropaiaik

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.26. 21:36:38

te erted ezt?
van valachia moldova es kumania is kulon, lenn jobb sarok

mek.oszk.hu/01900/01903/html/index2199.html

4.bp.blogspot.com/-VNMmjD5z-nk/Umpf-OU8JII/AAAAAAAAL08/HzAkQ9s05RI/s1600/img001.jpg

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.26. 21:40:25

most dobbenek ra hogy azok az olah lazadasok lehet nem erdelyben voltak hanem havasalfoldon!!! vagy moldvaba.
asztan a habsburg meszarlasokat rajuk fogjak.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.26. 21:58:56

jaaaj itt hallottam hogy a fold atalakulasban van, men tudom ha meg emlekszel mikor kerdeztem, na jo, s meg nehany idiannal :)

1:17:37
www.youtube.com/watch?v=5jj5SBp1e_A&list=PLxabnVY97eqpucBtXk4DKskrUlSMmJXE-&index=7&t=0s

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 18:24:24

www.youtube.com/watch?v=CKyuTi8-X94

kornelius ba almos almas lett D

igy es jo me romanu mere az alma ''mereng'' az es olyan ''revul/reveteg mi?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 18:37:27

lojola

1556 -1334 ecsed huseg [aze me loyal az huseg] = 222
1334-333=1001 istvan koronaza lehet aguszt

vagy z ecsed masik emlitese 1332 -1556= 224

1332-255 = 1077 geza hal laczi kiraj

--------

archive.org/details/chronicondubnic00florgoog/page/n240

ne valami poganyt desztruktal Gza 963+100+14 1076 v77 hal i.geza akit dicsernek a kronikaba mekkor kereztney s stb vot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 18:45:04

books.google.ro/books?id=7dlEAAAAcAAJ&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage&q&f=false

63 old latinu de laccik mit ir
vrja me magyaru es beteszem megmondod bicskodok hogy tok latinu XD

csak elbaszodott a gogelem s kitorolte a ''rogzitett'' konyvejlzokot s kell ujra tegyem

www.scribd.com/doc/226965012/Thuroczy-Janos-A-Magyarok-Kronikaja

188

erdekes loyolai majus 31 hal a magyar wikin [asse tugyak mikro az angolon maskeo irja]

ii geza es majus 31 hal 1161

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 18:49:45

963ba Geza pogany idolatryt disztrugal

1077-177=900 ekkor hal vagy jonnek szkitibaol [aventinus] a hungarok szkitiabol Chussa-val

books.google.ro/books?id=T785AAAAcAAJ&pg=PA401&dq=aventini+janos&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiKnvTeiafeAhWS_qQKHVHdDVoQ6AEIKDAA#v=onepage&q=aventini%20janos&f=false

poson s fischa csata 402o

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 18:50:47

ezt meg lattam alol irja hogy Kusa az Laczi sz Oselin kodeexbe es irja lattam vfot angolu

azer me ugy geza s laci egyut futnak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 18:52:28

+ a szerb akit vernek 960ra kalibralva az es Ciaslav vagyes a kusal s laci nev benne

ekkor valami Kisa ozvegye akit megoltek a szerbek hivja be a magyar kinget

en.wikipedia.org/wiki/Magyar%E2%80%93Serb_conflict

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 18:54:36

ja lkehet ugyanaz ez a hugar vs szerb mint a geza vs valami pogany idolok

archive.org/details/chronicondubnic00florgoog/page/n240

le kene fordicsam de kinek van turleme D

lassuk irnka e vmit rola

www.google.com/search?tbm=bks&q=geza+pogany+963+varadi+kronika

van vmi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 18:55:55

www.google.ro/search?q=Mi+ezek+sor%C3%A1ba+tartoz%C3%B3nak+%C3%ADt%C3%A9lj%C3%BCk+a+forr%C3%A1s+azon+h%C3%ADr%C3%A9t+is%2C+amely+szerint+G%C3%A9za+fejedelem+963-ban+a+pog%C3%A1ny+szok%C3%A1sok&oq=Mi+ezek+sor%C3%A1ba+tartoz%C3%B3nak+%C3%ADt%C3%A9lj%C3%BCk+a+forr%C3%A1s+azon+h%C3%ADr%C3%A9t+is%2C+amely+szerint+G%C3%A9za+fejedelem+963-ban+a+pog%C3%A1ny+szok%C3%A1sok&aqs=chrome..69i57&sourceid=chrome&ie=UTF-8

Mi ezek sorába tartozónak ítéljük a forrás azon hírét is, amely szerint Géza fejedelem 963-ban a pogány szokások lerombolásáról és a keresztény hit felvételéről ...

jovan akkor

+ emlekszele 863ra a hunok agressaljak a kereztet [itt meg 100 evre a poganyokot D]

+ 114evre meghal a magus geza 1so aki jo katolik s keresztney

www.scribd.com/doc/226965012/Thuroczy-Janos-A-Magyarok-Kronikaja

188old

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 18:56:35

+ 1063 ott meg 1so belara duvad a tron szept 11re teve psztan meg 1elore nem lattam honet szedik a szept 11et

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 18:57:34

1163ba meg visizk a koronat iik laszlo koronabitorlo a kiraj 1 evig mittom + 1163 az elso Recay[jakab]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 19:03:59

books.google.ro/books?id=TplAAAAAYAAJ&pg=PA262&dq=III-ik+bela+1176&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwioz8nljKfeAhWj-ioKHcD2BPsQ6AEIKDAA#v=onepage&q=III-ik%20bela%201176&f=false

nezem mi van 3ik belanal 1176ra nyaron nagy sereggel osztrakiaba szoval megin yanus ugye man te es latod eiszen hogy ''korona vagy vmi kerezteny v pogany + hadjarat]

matyial es 1463 korona e shadjarat + 1476ba csatak + a torok febr 6 varadot puszticsa + szabacsi csata

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 19:15:56

books.google.ro/books?id=afJfWmYjQKkC&pg=PA561&dq=MCLXXVII+boemi+ungaris&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjJ-7yhj6feAhXCp4sKHVoYDHYQ6AEIKjAA#v=onepage&q=MCLXXVII%20boemi%20ungaris&f=false

megvan de it ugy irja a bohemekkel egyut [a masikba csak bohemok] + meg polonok stb mittomi

elotte 1174re 3ik bela rex avarorum ezeket valszeg azer irjak igy met az ''avar tortenelembe'' valamhol Ez fugg ossze lehet --- mi meg irvendtunk 5 eve ha ijent lattunk mert ugye akor ''ne az avar hun hungar stb'']

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 19:21:18

na akkor mi es van eddig ;

863 hunok vs kereszt

963 gezxa vs pogany

1063 1so bela duvad szept 11

1076v77 geza halk laczi kiraj april 25 maj 1

1163 sokminden 3ik s 4ik isti konflikt 2ik laczi uzurpalja a koronat [e kepen viszik a kornikaba] meg es hal 1163 kb asszem januar , 3ik oisti a pesti rev fele menekul, elso revay [jakb] 1163

1176 beal invad-alja osztrakiat

1176ra kalibralva kopacz rakamazi andras a batirok ose szuletik vagy a fiai

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 19:22:43

ja + s akkor vilagosabb;

1263 korul szuletik kunlaczi 5ik isti kijon feketebol s erdelyt hoditsa

1278 morvamezei kunlaczi vs nemetek aguszt 26
de mar 1273tol menetek

1377 meg laji s a maritzaik stb ezekt man izeltem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 19:40:30

matyial es 1463 korona e shadjarat + 1476ba csatak + a torok febr 6 varadot puszticsa + szabacsi csata

a torok jonek a aduna 14 labnyira fagy XD

14 itt az isten es kodolvavan XD!

books.google.ro/books?id=s3ZAAAAAYAAJ&pg=PA322&dq=14+LABNYIRA+DUNA&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiio9CFlKfeAhWmwosKHcDyDdMQ6AEILDAB#v=onepage&q=14%20LABNYIRA%20DUNA&f=false

szendronel 5 vardat foglal mikzobe a lengyel kronajaba Varadot s kornyeket + ''szendro szenderul almos]''

books.google.ro/books?id=llyywZgGxRsC&pg=PR340&dq=Varadinum++Thurci&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjH7Yf8lKfeAhWFl4sKHQauCtgQ6AEIMzAB#v=onepage&q=Varadinum%20%20Thurci&f=false

masik lengyel kronika

de figyeld meg ugy irja ''populabantur'' popula az benepesitteni [itt mongyuk ugy kell erteni hogy megszaltak de lehet nepesittes vegul D]

books.google.ro/books?id=6nJUAAAAcAAJ&pg=PA617&dq=Varadinum+1476+polonorum&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwimhvjklKfeAhWytIsKHV9nCBgQ6AEIKDAA#v=onepage&q=Varadinum%201476%20polonorum&f=false

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 19:43:36

ezekre persze ugy mondjak valszeg vagy ''lehetetlen hogy varadig jottek'' stb

books.google.ro/books?id=T785AAAAcAAJ&pg=PA401&dq=aventini+janos&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiKnvTeiafeAhWS_qQKHVHdDVoQ6AEIKDAA#v=onepage&q=aventini%20janos&f=false

itt es Chussalra bets mellet a fischanal majd azutan ''hirtelen'' megverik pozsonynal a nemetet [amugy akkkor a pozosnyi = chussal halala holott ma mindenki kulon veszi]

Szantai es mongya hogy ''nem hiszi pozsonyig bejottek 907be '' vagyes nem ott vot hanem arrabb

nemj jottek mert nem arrol van szo akkor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 19:46:28

nemtom man te izelted e hogy vmiett 10 ev es lehet s difi
1476 s 1486 mar bets s bets-ujhely van matyinal 1476ba sza-bats

-400 = 1076ba laczi kiraj 1086ba kunok Betse-be majd Temesnel veri

ja s bets-ujhely kezdete a szegelesnel febr 14-17 ha aguszt 14-17 1487be ert veget ''18 honap utan''

meg osztan sza-bats es ferb 15 er veget 1476 v75

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 19:47:33

i.gezanal meg marcz 14 a vs salamon mogyorodi

amugy a mogyoro alune romanu Holdtavi?D

meg hal i.geza april 25 szoval laccik meg az akcziok es kozeli ho-napokba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 19:48:52

ja

1486 bets-ujhely febr 14 kezdodik [1485be vot bets aszem az juni] - 532 = 964 Bultsuek april 6-10 delbe tovabballnak kata-lamu/alom valszeg fele

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 19:51:51

i.geza Vatz-on temetik Bets meg valszeg Bolts/bultsu es akkor bets csak kiszedtek a L betut pots-olya stb

ha Matyi ott es hal meg akkor azer vot bets/honor a varad-ja mitn laczinak ahogy szantai lodovik mongya

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 20:14:20

na aramszunet lett a bolo pont hun addig irtam 3 percze meg
--------
youtu.be/CKyuTi8-X94?t=875

Almi nem lephetett be D

mManuel az se jott be hal 1180

904be hungarok munkatsnal almost tobbet nem emlitti Anonym

276 ev

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 20:19:50

1180 [habar ez lehet az Andronik es mert az 1185be s szinten szept 12iken halx2=24]

1180-904=276

ja s ugye kozbe Chussalt es 904re es teszik

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0002/64.html

904-276=628

629be asszem szept 14 Herak bevonul Kosztiba a ''szent kerestel'' innet a szent kereszt napja akkor [+ 626 koszti szegeles avarok s perzsak]

i626 ferb 24 [ferb szept?] betlehem frigy bradenburgi kati de csak marcz 2-3ikan lesz mert lazzas vot

szoval egyelore 1180-904=276
904-276=628

552 ev 626ig 554

i554 O-Var-i/Boar-i zsinat batho anna s gyorgy 88-89 pappal april 4

626-629=100= 528 boarex s balach ferje meghal Jusztinak 100eser hunt kuld

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 21:07:21

www.scribd.com/doc/226965012/Thuroczy-Janos-A-Magyarok-Kronikaja

csak ugy belehuztam ebbe s pont ott alt meg

Atillio es maszkal Ravennaba s valami ariant emlitenek

75old

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 21:11:00

en.wikipedia.org/wiki/Magyar%E2%80%93Serb_conflict

Kisa 960 korul s 963 geza s poganyok

1364 srp sindigi/vesz vagy szerb szenderules XD

maritsai-k laji ideje mari-tzell czerka lajinak almaba megjelenik 1363 v66

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_S%C4%B1rp_S%C4%B1nd%C4%B1%C4%9F%C4%B1

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Maritsa

szept 25re kalibr

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 21:12:35

n Old Turkish sındık means "destruction", hence sırp sındığı means "destruction of Serbs"[2][verification needed] or 'Rout of the Serbs'[3][verification needed][4]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 21:13:11

Lodovikus aszondana [ha meg engemet es olvasna] ''a revules utja'' XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 21:14:27

szoval itt van vmi a ''szerbekkel''

963+400ra

mi a szerb itt?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 21:15:46

maritsa meritkezes s revules/merules? mi? jol hagzik valamit varoalja ki

a romanoknal a ''sarba'' ''szerbes'' az egy tancz meg a serb-are unnep

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.27. 21:23:43

ii andras 1217be meritkezik a jordanba+154=1371 2ik maritsai

meg amugy a 872hungarok 2szor-al 500 ev

1217-154=1063 bela duvad a tron

819 almos szul-1371=552 eger szept 11 ostromzar

2ik maritsai szept 25re kalibralva

554 ovari szinod april 4

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.28. 12:27:40

books.google.ro/books?id=mpxYAAAAcAAJ&pg=PA757&dq=filius+eorum+sathan&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiP5obHg6neAhVxwYsKHXmbCikQ6AEIKzAA#v=onepage&q=filius%20eorum%20sathan&f=false

ezt lattam vot regebb tiszta zsido dolgokot emleget s feszt hogy ''hungariae'' - egyik sathan a fia valakinek ducissa hungar XD kivancsi lennek mi akar lennei

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.28. 12:29:27

a Diluvium kezdete akar lenni egy oldalla elotte Athaim s Tulna [tolna van a huoknal es mikr bejonnek]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.28. 12:43:12

az izelem a dilivium az kiterjedes valszeg nepek nem ozonviz

a bulgaroknal Kubrat s a Dulo klan?

ubrat es keresztel bizanczba cak asszem nem tudjak hanyra kalibraljak

en nezem az 528as boarex sabir regina s a ferje meghal emlittest 100EZER HUN JUSZTINAK

kubrat btr gabr? velencze patak viz ucca [igy irja egy ujabb kornyikaba]

1613-528=1090

de ne 528x2=1056 1057be salamon koronaz 4 evesen [2ik pozsonyi kr]

?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.28. 12:47:19

somlyai polak halGrodnoba 1586 27 evre 1613

1090-27=1057?

528-1613=1085 nem jol irtam ott fenn

1085-27=1058 ez van akkor 1057re nem az 1090el mert az -27=1067

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.28. 12:50:33

varj me eszekavartam;l

akkor;

1613-528=1085

528 gordas kosztiba baptized
+ boarex s balach

somlyai polak grodnoba 1586

1613-27=1586
1085-27=1058
528-27=501 csak emtom mi van ekkor

1057 sali korona s 528x2=1056

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.28. 13:02:05

nem az 1090el mert az -27=1067
--------
1063 ez akkor i bela duva d a tron domos szog-szinu szeg-szard szept11 1062 kunok hungarok fehert 1064 [kozbe 1064=532x2] hungarok s beseyok fehert 1059 s theben pass-i csata 1060re teve bela s andras

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.28. 13:04:28

kubrattot 632re tezzik hogy mittom birodalmat csianl

632-22=610 avarok velenczebe 12 kejno friaul/frivol vagy lehet februar v april

610-53=557 hagia czerka duvad asszem

en.wikipedia.org/wiki/Hagia_Sophia#Basilica_of_the_Hagia_Sophia_(current_structure)

Earthquakes in August 553 and on 14 December 557 caused cracks in the main dome and eastern half-dome. The main dome collapsed completely during a subsequent earthquake on 7 May 558,[21] destroying the ambon, altar, and ciborium.

ostzan ha Fomi emlegeti a czrka mereteit ''cube'' kob akkor lehet kub-rat az meret

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.28. 13:09:16

osztan ugye o-vari zsinat boari batho anna 88-89 pap 1554 april 4

-500=1054 czerka szakad s sali szuletik 1053

1054-528 boarex s balach = 526

mongyuk kb dupljaa vegul

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.28. 18:01:16

@hun77: "kubrattot 632re tezzik hogy mittom birodalmat csianl 632-22=610 avarok velenczebe 12 kejno friaul/frivol vagy lehet februar v april"

kubrat nem csabi gyuszi szerint?
akkor avar=bulgar=bizanc
ha avar varkun/varkony-bulgar, ugye. s mibol van a bizanc? lehetseges-e hogy a vazalusbol van?
basileus? magyarul a bizalmas az valaki akit megbiznak valamivel.

en.wikipedia.org/wiki/Byzas

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.28. 19:00:57

Tsiga!! nem kapm azt a forditast mit csianltal a wiki-fomenkorol de neked asszem vmeik oldaladon van asszem

tecce be a linket me elfelejtettem kitenni mert Laczi ba es aszotga lefordicsa de osztan megse mittom

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.28. 20:33:53

nezem most Zentai mester Arturos eloadasat es a Bathoriak keletkezeserol olvas fel egy reszletet. s beugrott

bathor(i)-arthur

ahogy te szoktad csinalni a betukkel, a nagy B also felet kivagjuk akkor R lesz, vagy froditva, ha az egyiket kiegeszitjuk.

BaTHoR-aRTHuR :D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.29. 19:26:34

www.youtube.com/watch?v=XfJsMNZiFIE&list=UU5vXBfxN7rxKeJHJxS8dNDw

ennek es vannak videoi a 19ik szazadi mad flud stb csak ugy latom ezek akik azt izelik hogy ''power stacziok'' stb votak a czerkak azok a giagantokot nyomjak

a flettesek azok meg hogy ''az isteni kreacziot vetik el a globalolk'' stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.29. 20:20:59

real-eod.mtak.hu/5577/

pdfbe a jaszkunok konyve gyarfasnak [eddig egy oldalon vot de sozvegbe] a gugel buxon meg 1-2 kotet a4vbol

1 ev tette csaak fel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.29. 20:22:20

acta.bibl.u-szeged.hu/50258/1/kolozsszeged_muvtort_036.pdf

ott es van vmai
-------

az a gyarfas jo mert meg jan tes emlitt amit mashol alig lacc

pl-ul asszem Haemus scytha kirjat [asszem caak telfy emlitti] stb

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.29. 22:24:26

s miket ir gyarfas? te olvastad?

===
Okrona asszondja a partus az parduc

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.29. 22:49:01

gyarfasnal lattam egy ketjo forast nem olvastam jol tod csak mikor keresek s bedobja de jo annak

----

nessze meg addig kuttem a ''szentkoronaorsaga'' imelcimre [varga tibi valsze] az anyagormot XD hogy nemmit irt visssza [kb 2-3 szor kuttem az utobbi idobe]

---------
dr. Varga Tibor <dr.vargatibor.mihaly@gmail.com>
Către:
kevehun@yahoo.ro

29 oct. la 22:53

Kedves Keve Hun!
A király szó nem egyszerű "j"- vel írandó!!! Nem hiányzik 300 év, csak annak, aki tudta megtanulni a történelmet!

Afișare mesaj original

-

dr. Varga Tibor <dr.vargatibor.mihaly@gmail.com>
Către:
kevehun@yahoo.ro

29 oct. la 23:02

Illetve a valóság az, hogy valójában nem tudta megtanulni a történelmet. Neki valóban hiányzik 300 év.

----------------

XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.29. 22:57:39

ostzan viszakuttem Tibinek a fomenkot XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.30. 08:35:45

@hun77: "tartar oczean az eszaki "

hat ha ennyi tataros dolog van, akkoe valszeg a tatar az egy atfoglalao kifejezes.

lehet az elso fele pont az mint a tot, teut-on

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.30. 08:41:31

https://www.etymonline.com/word/*teuta-#etymonline_v_52728

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.31. 17:32:19

@hun77: "Almos kiraj meg nem tiltott ki unnezki me a masik irkal nekem XD "

micsoda kreten baxki, ez pont olyan olah viselkedes, csak beirok valamit hogy masokat iritajak,

apropo mud, ma ejjel avval almodtam :))
az egesz varos tele volt mocsarral, omlott mindenfele :))

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.31. 17:50:58

@hun77: "ez e sfludol "
ez amiket mondd itten, hasnolit Pap Gabor es Hintalannak a felveteseivel. pl hogy a komcsi panel lakasok igazabol csak embertarolok, Pap Gabor valahol elemzi a szobrokat is a kulonboz birodalmaktol, s mondja hogy latszik ugy vannak megcsinalva hogy ugysem letezik a birodalom tul sokat. szoval propaganda dolgok.
mar akkor elgondolkodtattot hogy mintha a hatterbol folytonosan bontjak le az emberiseg jo es szeperzeset. amiket mutat ez is itten a regi epitmenyekrol, hol vannak a mai felhokarcolok azokhoz kepest. de a zene (Hintalan) es szepmuveszetek teren is ugyan ez eszlelheto. egy teljes leepites. ez mintha ala tamasztana azt a parhuzamost faj letezeset. de mar nem maradhatnak elbujva sokaig, lassan hull le a lepel.

www.youtube.com/watch?v=Ntns8Xp3-rA

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.31. 19:50:52

@Vágtázó Csiga: az egesz varos tele volt mocsarral, omlott mindenfele :))

valakit lattale ? Hungurokot vagy Szapolyait?XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.10.31. 20:15:44

@hun77: "valakit lattale ? Hungurokot vagy Szapolyait?XD "

:) nem, csak olyan volt mintha csotores lett volna :) semmi kulonleges, s folyt a lepcsohazak kozott az utcan, a jardan. a masik erdekes alom hogy nincs aszfaly, csak fekete fold. nem tom ha ertheto, hianyzik az aszfalt es csak a fold van. de uressen, se fu se semmi. na ezt fejtsd meg :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.10.31. 21:13:56

@Vágtázó Csiga: anyamot mekerdem o erti az almokot asszem habar lehet mad fludot nem XD

www.youtube.com/watch?v=CQXj5ZSohsQ

varial koszpiraszy s geologi

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.01. 00:31:01

@hun77: "Nem hiányzik 300 év, csak annak, aki tudta megtanulni a történelmet! "

nincs mit csinalj az ilyenekkel, o is jogasz, csak azt erti ami le van irva.
kulonben igaza van! nem is hianyzik 300 ev a tortenelembol, hanem 300 eves feltoltott humbuk tobblet hamis tortenelem van :)) hahaha vagy kitudja mennyi. :))

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.01. 00:35:05

lehet regebben meg irtam, nezve Zentait eszembe jutott,
lehet a geta-got csak a szkita "s" nelkul
erdekes lenne tudni hogy a gorok forrasokban esetleg hogyan jelennek meg, gondolol a ket nev latin forrasokbol van. latinul a nyil az sagita, nyilas sagittarius.

Zentai-Szantai :))

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 07:27:53

@Vágtázó Csiga: pedig az olyan mint Tibi utanna nezne hamabrabb ezszrevenne a dolgokot me tugya mindefele szent izeket

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 07:34:47

hu.wikipedia.org/wiki/Kerel%C5%91szentp%C3%A1li_csata

gas-par-a? ha man foleg 500 evre van geza kiraj lesz 1074v75 v mogyorodi sali vs geza marcz 14 1074 v geza hal 1076 april 25

az april 25 az valahogy osztan szent -gyuri nap kellejen me az april 24
---

meg a cser-halom 1068 de mindegy mikor akkor kb D

kerelo az ker

azt izelem hogy a honapok asztro neve

bika maj juni ikre juli rak

ugyazok a betuk KR + bika-bekes? lehet monunt Bekosz [Fomi]

+ meg 1575 Somlyai polak kiraj majus 25 v 1 meg fejedelem es vot majus 25 v 1 ma nemtom 1571

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Istv%C3%A1n_erd%C3%A9lyi_fejedelem

ja koronazas KRK-o a majus 1

laczi a zagrabi kronikaba 1095 agust 1 hal -19 ev 3 honap majus 1 [amugy akkor ezek alapojan [mindehol 1095et irnak kivee a pozsonyi kronikat '''9ik kall agustz 1090 = july 24 1090] a halalra

amugy ha a zagrabi 1090 9ik kal agusztitbol leszedem a 9et s az evhez teszem 1099lesz [mit 3ik belanal es aki '''szenteli'']

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 07:49:04

szoval ezek a ii rakoczi polakiaba 1657korul meg somlyai polak king akkor az utolso batho andras s krasznai [batho gabi apja] polakba menekul es

a laczi tesoival azok es ''onnat jonnek vissza'''[amugy nemtom aszongyak ''vazul fiak'' de vmeik kronikaba szar- laszlo fiai mintha nemtom 1elore]

'vazul fiak'' ha 3-an votak akkor lehet a 3 magiacian + jeuzs XD

vagy a nepmesekbe nezzetek emg a 3 teso a kicsike az ugyesebb orokke stb

a 34 matynal es van 34 s 33ik hadaval netmetujvar s bets ellen 1485-87 de leeht 1476 szabts mittom [ot asszem 34 nap ostrom es van]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 07:50:44

szoval ez a ''kerelo'' meg ''orszag kerulesek'' ez es eszefugg olyan em vot hogy ''kelresnel csata''

+ bekos hegy s krpt

vagy kripta?XD

--

meik nap juott eszembe vmi filmet neztem s a ''halottkem'' amerikanul ''coroner''

miett koroner? lehet a kronazasok azok a halal ha igy veszuk es stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 07:53:17

marcz 14 sali vs geza 1074

juy 9 kereloszetpali csata

9+91+17=117

de ha marcz 24 lehet akkor 107 ev/2=53,5

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 07:55:23

batho gabi miutan merenylik marcz 24iken vonul Szek-varosaba-1057 sali 2ik elso koronazas [2ik pozs kr]

553 ev 500+53?+ sali 1053ba/i053 szul.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:03:19

uott

beszterczerol kolosvarra mejen april 6 12ig ott bulizik

hu.wikipedia.org/wiki/Salamon_magyar_kir%C3%A1ly

Uralkodási ideje
1063 – 1074. március 14.
Koronázása Fehérvár, 1057 és 1063
Pécs, 1064. április 11.

amugy Szekely kronikajaba [craccoba 1556] Sali 1062tol kiraj 9 evet

rmk.hungaricana.hu/hu/view/RMK_I_38/?r=0&amp;pg=8&pg=335&layout=s

----

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:06:29

besztercze es ''szaszvaros'' asszem onat es jonnek szines drabantok 1595 meg brasobol s szeben

1610 batho gabor besztercze [ez mia amugy?] - kalosvarrra april 6-12= 1057 sali szekes-feher koronaz majd 1064be Pets 1april 11

s ha 1057be szeken s april 11? meg mjad ugye batho gabi petze patakba hal 1613

533 ev

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:10:05

osztan ugye matyi kalos varott ovari reszbe Tuz-szitto kereszteli 1440 v 1443 ferb 23 v 27 v marcz 27 + april 6 hal 1490

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:18:37

books.google.ro/books?id=1EI-AAAAYAAJ&pg=PA174&dq=bathori+gabor+szek++mart+25&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwj297ivz7LeAhWLw4sKHR3GDF8Q6AEIKDAA#v=onepage&q=bathori%20gabor%20szek%20%20mart%2025&f=false

decz 17iken [176old] valamik ''egi tuzes hadak laccanak '' D

amugy ezkere a 16-17ik szazadi kronikakra mongyak az ''oficsialok'' hogy ''nehezen ertheto szovegek''

en es lattam telleg vmeikbe ugy ir hogy nem erted pedig magyaru van s 1 szo latinu de ugy se erted mit ir [ige me koodltak ezek mind -- sot jobban lehet mint a ''kozepkori'' kronikak [marczi kezai anonym stb]]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:20:59

utanna mennek Havasalfoldre ez es osztan mi? deczemberbe

24 evre halt somlyai decz 12 batho gabi 24et elt

somlyai szuletet 1533 szpet 27 + 33 evre hal solyman szpet 4 zrinyi 7 1566

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:33:24

562 old bethlen eredete valami istvan kiraj bulch torzsoke D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:40:18

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=y6zaW8KXFaKsrgT5m7XYAg&q=zsigmond+kiraly+viragvasarnap+1387&oq=zsigmond+kiraly+viragvasarnap+1387&gs_l=psy-ab.12...5785.5785.0.6783.1.1.0.0.0.0.112.112.0j1.1.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.CKVpB5kF5Lo

zsiga viragvasnap koronaz 1387 batho gabi 1608 szinten

s mind a 2 19 eves 1589 ill 1368]

Szeki merenylet s bevonul 1610 marcz 25 az es -1387 = 223
1387-354= 1033 hal imre vagy istvan esetleg 353al 1034 zagrabi s pozs kronika aguszt 10 v 20

1387-333= 1054 czrka s sali 1053

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:45:37

marcz 14 sali vs geza 1074

juy 9 kereloszetpali csata

9+91+17=117

de ha marcz 24 lehet akkor 107 ev/2=53,5
----------------

1610 marcz 25 - kerelo 1575 july 9 [amugy ez lehet akkor laczi halala 1095 july 28v29]

july9-marcz 25= 106 nap/2=53

az 1074es marcz 14 azes lehet marcz 24 sali vs geza s laczi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:48:29

kunlaczi 1263 aguszt 1v5+312 [szelukid] habar ezt es kelelt lassam = 1575 july 9

1 honap sozkik lehet

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:50:15

books.google.ro/books?id=ZpgIAAAAQAAJ&pg=PA288&lpg=PA288&dq=calendas+novembris&source=bl&ots=44dSUnpYkN&sig=UR5p9IzdGF1gS9KpZFOv6ysyPXk&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjU5dmpoPzbAhWHDewKHeyIDOIQ6AEIMTAB#v=onepage&q=calendas%20novembris&f=false

calendis aguszt =aguszt 1

nonis auszti=aguszt 5

de noni az kilencz

s amugy a kalendas es hasonlitt a kilentz-re kiletn kalant

vagye saguszt 5 az nonis aguszt de miett fug ossze itt a july 9el?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 08:53:53

ja meg ugye 1263 aguszt 1v5-818- 445 atila hal marczi 818 meg almi suzletik

1575-818= 757 [Szepsinel a martelyman oldalan a parizis kronika a a hunagrok 2szor 757 [amugy meg kene kapjam ezt az adatot ha igaz]

batho zsiga suzletessel 1573 febr 14 755 somlyai erdelyi fejedelem majsu 25 1571el 753

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 09:12:14

laczi pozsonyi kronika 1090 july 24 [nono kal.augusti.]

-757 ez az eadbert XD july 24 = 333 ev

hol van Juliu me o erti ezeket esszevagom!!!!!!!!!???? XD

757-222=535 537-532kzot czerka salamon/juszti 528 boarex s balach

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.01. 09:14:37

@hun77: "meik nap juott eszembe vmi filmet neztem s a ''halottkem'' amerikanul ''coroner''
miett koroner? lehet a kronazasok azok a halal ha igy veszuk es stb "

itt aszondja hogy eredetileg koronaor. ott irja hogy regebben az igazsagszolgaltatas meg a korona dolgok egyben voltak

www.etymonline.com/word/coroner#etymonline_v_19093

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 09:17:34

1090-333=757

757-33=424

423 hal honor aguszt 15 raven

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 09:42:40

@Vágtázó Csiga: nyil az sagita, nyilas sagittarius.

a nyilas az a juni-aguszt ikrek-rak-oroszlaj tengely XD XD vagy + szuz

ertem e TSIGASZ?xd

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 09:44:20

gas-par-a? ha man foleg 500 evre van geza kiraj lesz 1074v75 v mogyorodi sali vs geza marcz 14 1074 v geza hal 1076 april 25

---
ezzel azt es akartam hogy par-a par s ikrek

laczi s geza? vagy huni s magi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 09:44:52

youtu.be/c2k1WWbzVzs?t=2981

az elso magyar miss posta izeli vki feltette hezza

az en votam XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 09:59:52

1610 batho gabor besztercze [ez mia amugy?] - kalosvarrra april 6-12= 1057 sali szekes-feher koronaz majd 1064be Pets 1april 11

s ha 1057be szeken s april 11? meg mjad ugye batho gabi petze patakba hal 1613

533 ev
--------

best-ercze/tze lehet pest pets bets petze-patak

1613 okt 28 v 27 hal [v 18] somlyai i533 szept 27 szuletik

batho gabit meg 1628 szept 18 temetik [szalardi kronikaja ]
--

mi az isten besztertze Tsiga?

Tartzal hegy az a Tatra abba a ''hungaria vizei konyvbe'' [amugy akkor tatarok] mert batho gabi es elolluk menekul Varadba 1613

egyelore akkor best tartza-l vagy R

books.google.ro/books?id=DeVaAAAAcAAJ&pg=PA3&dq=tarczal++Wernher&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjCgd6Y6rLeAhXlkosKHXWICq8Q6AEIRjAF#v=onepage&q=tarczal%20%20Wernher&f=false

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 10:09:28

a besenyok a kunok utan 3 evvel [kronikaba] - csak nemnajon lehet tudni a kronikabol mikor meik

geza veri salit 1074 marcz 14 mogyorod [alune romanu ne harabd le a fejemet egyelore erre jobbat nem tok ha esetleg meg kene mondani mi]

1075 april 25 hal +533 batho gabi marcz 27v7 fejedelem viragvasnap vagy 1610 szeki merenylet marcz 24 gyules beszterce s szek 1073 mind1

Salit Geza 21 evesen veri akkor de a 2ik pozsonyi kronikaba 1073ba diszkordia koztik 1074be semmi 1071be meg aszem valami besenyot emlitt hogy egyutt vernek [amugy gondolhatod a besenyo s kunjaras az a nemetjaras es akikkel jon sali 1074 stb]

+ 1072 be bulagrba sali

books.google.ro/books?id=PJoAAAAAcAAJ&pg=PA55&dq=samson+nascitur+mliii&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiRhq6G7LLeAhWsmIsKHba9B9UQ6AEIKDAA#v=onepage&q=samson%20nascitur%20mliii&f=false

56old

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 10:11:09

ja 1073ba semmi 74be a diszkordia

szoval lehet a besenyok s a tatar ugyanaz

annyi hogy 1608-10tol 537/5 evre de midn 1 itt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 10:44:51

juszti gyozi salit haia szofia czrrka

amugy miert a szophia bolcsesseg?

1062be az elso kunmenet a masodik [vagy ahanyadik][ 1082 a kiasvardai czerka felirata de meges 1086ra kalibraljak meg 1087rew a sali vs bizancz mikor a besenyoket magukra hagyja s bemegy az erdobe XD]

1062-1086 24 ev [sali amugy ekkor 33 eves 1053 suzl.]

batho gabi 24 vot 1613 - 1086 = 527

528 boarex s balach szabir hunok s jusztinak 100ezer hun stb

532 a czrka helye vot valami esszeduvadt [asszem a nikai felkeles] epitti 5 evig 537

balach bolts szofia

valamit lacce Tsiga?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 10:52:04

ostzan ugye 1613 batho gabi okt 28 - honor /bets-ulet ravennaba [rove slzavul mocsar] 423 agszt 15 [de batho gabi suzketett agustz 15 s 24 el elt] = 1190

1190 hal 3ik bela april 24 v maj 1 1090 v 1096 v 1099

+ laczit szentelte april 6v juni 24 1192

s i.geza 1076 april 25 halt laczi kiraj ettol vagy maj1tol

books.google.ro/books?id=vzo_AAAAcAAJ&pg=PR98&dq=Bela+mcxc+ix+marci&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiX8taf9bLeAhUNw4sKHeVHARoQ6AEIKzAA#v=onepage&q=Bela%20mcxc%20ix%20marci&f=false

april 24

maj 1

1090 3ik bela

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 10:52:56

ja batho gabi mocsarba petze patak azt akaram

---

itt valami flood vot Tsiga vagy vissza vagy elaradt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 10:55:45

azt izelem hogy itt 3 honapokra van valami;

april 25 i.geza hal s 3ik bela 1076/1190 v stb

july 24v28,29 laczi hal 1090v95 szentul 1192

s batho gabi okt 27v28/18 1613

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 11:01:57

books.google.ro/books?id=o8vXehE8c-MC&pg=PA77&dq=rex+balae+kalendis+maij&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiqsMXp9LLeAhXolIsKHSrHB1AQ6AEIKjAA#v=onepage&q=rex%20balae%20kalendis%20maij&f=false

3ik beczy es 23at uralk

az 1190el [amit ebbe es ir] nem jon ki a 23 evet regnal mert 1173ba hal 3ikistvan [ s ezert teszik 1196ra amugy egyik kronikaba ezt es urja a 2ik pozosnyiba]

1190+423 honor=1613

1190-24=1166

1167 zimonyi siznten july 8 mint a kerelo-szent-pali batho somlyai vs bekes gaspar 175 july 9

de denes ispan 1166ba es ver bizanczit szoval mind1 [+ ekkro manuel-is van jo hungaryba]

szoval zimony az egyelore somn romanu alom/alvas

vagy alba-s? XD az feher viszont

bela alom/albas?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 11:02:20

a h-alba balachul az a habos sor XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 11:05:00

lehet vagy sapa romau asas [godor ez esetbe] vagy ''meg-szepult XD

mi?

me ugye ott van hogy ''ukapam s szepapam azaz najon regi'' elmult

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 11:06:39

+ a parja bathory [az romanu all be mert ''batran'' az ven/oreg vagy ugye a veteran szo]

szoval akkor a bathoryk a feketek /vlachok XD s szapolyai az a fehr de az masik fekete ungr/negru-k votak?

szapo azer es lehet ''feher'' me ''szpl alb]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 11:07:36

fakin sit nem es ettem ma variaja meg vmit Tisga osztan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 14:51:15

books.google.ro/books?id=YfRDAAAAYAAJ&pg=PA313&dq=bathori+1271+istvan&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwim_ebaqbPeAhXClosKHV5xDa4Q6AEIKDAA#v=onepage&q=bathori%201271%20istvan&f=false

ez ugye somlyai erdelyi fejedelem majus 25tol 300 evre 1571

de ne;

1479 kenyermezei [amugy eszemb jutott a meadow angolu mezo]

1479-1271=308/2=154

1271-308=963 geza isti apja vs pogany idolok varadi kronika sszem
archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n240/mode/1up

itt irja hogy toxus fia geza s mihaly s mihaly fiai vazul s calvus laczi [calvus az kopacz asszem nem szar]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 14:56:29

varjha me nem jo 1579ekl jon ki ekkro Somlyai a livonia meneten van de mind1 valszeg ott es aguszt 29be van az szegelesek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 15:16:22

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n242/mode/1up

alol jobbrol varadki kronika

azt irja Salamont Polaba Styriaba temettek de nekunk ma Isztriat irnak aszem az krovatzia a masik styria az ausztria

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 15:18:49

youtu.be/ifAEpj8fhOw?t=9742

mit mond Imtsi hogy Mozi nem mehetett a kanaanba? 1601be van szekely mozi fejedelem 1599 batho andras megy moldovaba elkapjak csikba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 15:24:48

ott irja a 254iken hogy szept 11 i.bela akkor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 18:31:31

izelem mi az asturis de 1219 s 1233ig Hlaicsba 2ik andras

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/321.html

1217-19 meg jeruzsalem ugye

mert a Fischa menti csatak [Chussal 900-904, kondrad 1029, s 1146 s 1246] azok a Halics[hal-as]

de mi lesz az asturissal?

Almos 818v819-1233 Styriaba a hungarok betornek rapinalnak stb [kzobe sok szent erzsi csoda]

books.google.ro/books?id=MJpYAAAAcAAJ&pg=PA457&dq=ungari+intraverunt+fines+styriae+claustro&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwj1rciu27PeAhVE_CoKHYn1C5gQ6AEIKDAA#v=onepage&q=ungari%20intraverunt%20fines%20styriae%20claustro&f=false

asturis almus 819-1233= 414

1219ig 400 ev [hiero-solyma s Halits]

1233+64

1296 tatarok a Matsoi-bansagba

819-63=756?

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0006/490.html

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.01. 20:25:34

@hun77: "izelem mi az asturis"
ostoros? aster az csillag.

lehet szapolyai az vaszoly? ... vagy paszuly :))

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.01. 22:31:12

real-eod.mtak.hu/5528/

ennek csak a 2ik resze van meg a buxon

osztan nemtom ugyanaz e mitn az a nagy csuf kover keppel kezdodo thierry atilla konyv

maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/thierry_amad_-_attila_trtnete.pdf

enne nalad

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 07:50:54

gengi 1227 hal de erdekes 27 evre a varadi kronikaba tatarjaras Pest 1254

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 07:52:21

istvan szuletesetol 500 evre Dengi 469

meg a wikin 65 evet kalibrlanak Genginek istvan ha a varadi s zagrabi kr-ba 969szul s hal 1034 65 vot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 08:23:51

books.google.ro/books?id=7dlEAAAAcAAJ&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage&q&f=false

78old

okt 14 koronaz 4ik bela wiki szept 25
hal 1275 maj 7 wiki maj 3 a ''szetn kerezt feltalalasa napjan''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 08:26:35

amugy 4ik belat 64 evre kalibrlajak mint kb akkor a 1so ''honalapitto'' istvan az 65 Gengi 65 1162re teszik

habar ez lehet a nalunk 1161hal ii.geza 1162tol kiraj 2ik laczi a bitorlo 1163ba sokminden 3ik isti a pesti ev fele menekul

1163 elso revay [jakab]

meg Gengit ''tavszzal koronazzak'' [muhi april 11]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 08:35:20

nem latok semmit gyengivel meg dengivel

annyi hogy Tomoryt 1526ba szinten fejet vagjak- 469 dengi= 1057 sali koronaz 4 evesen

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 08:39:13

Thuroczynal 25 evet regnal beczy de akkor 1270 de meges 1275ot ir

ha ugy kalkulalok hogy mittom 27et uralkodott akkor 1262 kb ekkor suzletik a zunokaja kunlaczi patakba thurocz varaba menekitik aguszt 1-5 1263v1262

1235-27=1208 1207re kalibralva szent erzsi a leanya a tesojanak 1231 hal de lattam 1232re ha me 24 eves vot akkor 1208es a suzletes [nem tudjak vagy nem lattam legalabbes honnet szedik a szuletes evet]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 20:36:19

1622-14=1608 fejedelem bagho gabi s batho anna frigyel marcz vuragvasnap ill nov 9015 marton deaknenal s szetn marczi napja

ezt meg 1622be turocz-szetn marcziba temetik july 17 akkor

batho anna meg july 17 suzletet 1594

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 20:39:54

meg batho gabi ha 1622be hal 33 let volna

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 20:53:01

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n241/mode/1up

istvan 1034be hal 33 evig 7 hoig s 14 napig kiraj vot 8 evig dukat

1622be batho gabi 33 lett vona betlehem meg 8 evre temetik januar 25 1620

januar 25tol 7 ho az aguszt 25 mi?+ 14 nap = szept 8

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 21:09:32

www.youtube.com/watch?v=FW9XSGUhN4s&index=3&list=UUuMYw6FIK7mKHrPBGp5_q8A

jut eszembe erol hogy az 'vics'' angolu ugye

valszeg a vizio ez es igy vagy ugy s abets petse-ek es valami latas akkor csak meg mosse tom mit mongyak , a mocsar dolgog jut eszembe fezt mert becsj romanu pincze setb

meg ugye a boszorka es negativ

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 21:19:43

1619 ecsedbe kassan bezztercze banyan a korona betlehem-532=1087 sali polyaba styria asturis

revay meg turoczi foispany

---

krasznai temetika gabor testveret [aki meghott 1586 nov 19 mirigybe/pestiss] 1587 marcz 5iken

books.google.ro/books?id=9dhfAAAAcAAJ&pg=PA86&dq=pelsoczi+bebek+annaval&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwid74qf6LjeAhUylIsKHTT8CGoQ6AEIRjAG#v=onepage&q=pelsoczi%20bebek%20annaval&f=false

99old

salinal a wikire marcziust teszenk ki

hu.wikipedia.org/wiki/Salamon_magyar_kir%C3%A1ly

500 ev
---amugy azt izeltuk an eiszen hogy salamon; solo-mondo nemetul sagen sag-mund

------

vagy eszembe jutott itt arrol [108ik old kresznai naploja] hogy mikor irja hogy Podkowa ellen moldovaba

ug irja hogy ''pulso'' azaz kb ''bementek ''pulszaltak''

books.google.ro/books?id=9dhfAAAAcAAJ&pg=PA86&dq=pelsoczi+bebek+annaval&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwid74qf6LjeAhUylIsKHTT8CGoQ6AEIRjAG#v=onepage&q=pelsoczi%20bebek%20annaval&f=false

decz 31nel nezzed

s eszembe jutott Bultsut ug irtak hogy Pulso vagy Pulszi [s ugye ok es betornek stb feszt]

a tasrsa ''lehel''

itt valami beszedrol vagy akkor masfelol latasrol van szo?

pulso most jut eszembe ''beszel''-hez es hasonlitt

---

meg hasznaljak ezt a ''pilso'' kifejezest emlexek a gotok hunoknalhogy ''ki-pulszalnak'' idokozonkent

asszem az egyik video alatt kitettem vot varja;

+ meg ugye az avarokrol es hogy ''visszamennek ringjeikbe'' vagy emreg lattam vhol ahol erzodott hogy a ''visszamenes'' nagyobb jelentsoegu minthogy visszavonultak stb

www.youtube.com/watch?v=SK4T2YjfZ-o&t=184s

jol tuttam ne

Aretas apud S.Ambrosium in Apocalypsa, c.20. (4th century) - ''Has vero gentes Gog&Magog nonnulli dixerunt Scythas esse & Aquilonares quae a suis quoque sedibus frequenter pulsae, eos in quos irruerunt, extinxerunt.

kipulszanak a helyeikrol frekventen

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 21:20:45

batho gabinal nem jutott ezembe igy;

amikor megy a furdobe mikro megolik''

bath=furdo angolu [+ egy feher angol kutyaja vot mellette vhol irja akkor ]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 21:32:34

akkor lehet ha a pulsalas az beszeles akkor lehet iget mentek hirdetni Pulsoek mi? XD

amugy ezek teleg blekk medzsikkel dolgoznak erre mar 5 eve es gondoltam

thoroczyt augbsurgba agyak ki [a kronikat]]

revayt thuroczi ispna konyvet es a koronarol ugyanott 1613

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 21:49:15

itt isztan kellen vmi lejen;

9954be Pulszoek katalaum fele mennek delbe tovabbalnak

954+100=czerka szakadas

-500-Atilla hal

1154 borisz jott feszt hungariab meghal

1254 tatarok

1354 aszem laji vs lit-vanok

1454 kruse-vatz hunyadi vs firuz-meg okt 3-4 matyi 14 eves enlovag

revay petrus akkor 1622ig 14 evig konszervaltaa koronat [vagy konszumalta lehet megette] = 1608tol de 108/2=54 evay es annyit elt

1400+54?

1454-1608=154

1554 ozari/boari zsinat april 4 batho anna 88v89 pap

1664 zrinyi teli/deli? hadjarat

1764? valszeg maria trereskova s a szileziai hadjarat

szileziaba betegetik kati betlehem feleesege lazzas 1626 ferb/fevr 24-marcz 3 kozt 138eve

138x2=276x2=552

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.03. 21:55:11

hp Tiga

boszorka bi-szerika czerka?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 10:43:52

Tsiga 2000kom utan betelik az odal s kezdi kivenni az elso komentket [csak 2000 maradhat]

csinalja vmi uj czikket

najo mongyuk mindeg me lementem kozbe,meg vegul akkro csinajja mikro akarsz a mind1
---

csinajja valami viz/alom s pulsalas czikket valahogy elaboraltabban ,mongyuk tom ti nem szerettek szokdosni osszevissza nektem kerekekn kell lejen bizonyitva
Laczi ba es olyan

most mondom neki elhisiz e hog revay petrus letezett mint koronaor asozngya igen XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.04. 10:46:12

@hun77: "boszorka bi-szerika czerka? "
nem tudom miert erolteted a kecskek nyelvet...
a cz-fben asszondja arto szemely a boszorkany, de regebben magust jelenthetett. baskir, bozgor? ami a magyar nev arabositott valtozata, mivel ok az m-et b-re valtjak. ezen belul lehet regebben magust jelentett.

az biszerika az a bazilika torzulasa.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 12:32:16

ezt meg 1622be turocz-szetn marcziba temetik july 17 akkor

batho anna meg july 17 suzletet 1594
----

s batho anna 14 eves 1608ba

ja telleg bazi-lika D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 12:32:41

akkor abozgorok jonnek mennek az a zige hirdetes kb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 12:36:58

batho anna szul 1594 july 17 14evesen frigy marton deaknnal marczi napba 1608 nov9015

revay peter/vizo-r 1622be 14 eve vot hogy konservalt aa krovnt[ vagy tehent corova cow vagy hollo crow, h/n/r//u/n]

1594be revay 26 eves

1594-1231 szent erzsi hal 24 evesen de lattam 26evesnek es irva vagy 1232be halt egy forasba

363ev+ a 14

s szetn erzsi es july 7 +10 nap 17 kalibrlava 1207

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 12:37:46

meg osztan itt egy halom van;

matyi 14 eves 1454 1440be loptak feverbe a koronat de visszajkrul july 19-24 1463

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 12:59:03

www.facebook.com/sandor.fabian.923

sanyiba az oldalara ne ir haem fezbukozik az es

Szarvas üldözés
Georgii Cedreni annales
https://books.google.ro/books…

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 21:40:00

szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vilagkor-datumok

Tszaky! ne latode batho zsiganal van ami esszefugg az 1595os menetje s a suzletese kzot [23 ev amugy]

april marcz fever irjak hogy szuletet de szpt 28 ''tajan'' 1572be es van de akkro meg szept 14kiken valachiaba

egy csomo asztros ize meg kene fejcsetek ''halla valtozik'[pisces'' eztmeg aki irja es aszongy asztro kell lejen nem halla valtozott stb

legalol

szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vilagkor-datumok

katt a betukre a szovegbe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 21:55:48

books.google.ro/books?id=ZpgIAAAAQAAJ&pg=PA288&lpg=PA288&dq=calendas+novembris&source=bl&ots=44dSUnpYkN&sig=UR5p9IzdGF1gS9KpZFOv6ysyPXk&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjU5dmpoPzbAhWHDewKHeyIDOIQ6AEIMTAB#v=onepage&q=calendas%20novembris&f=false

281old

marcz 19 ebbe 14ik kaledaja aprilnak

somogyinal aprilist de meges a 3ik honapot emlitti ''a hosegben nagy stb'' ugyanott

Kovary vakolo meg nemtom honet szedi a ferb 14et a szuletesre

valszeg ezt kavarjak hogy a 14ik aprilkalenda az marcz 19 [ebbe a kaledas konyveb 1elkkevessebet ir altalaba nemtom miert vagyes leeht marcz 20 es eiszen] s Kovary ezt vezzi a ''14et'' de nem april hanem akkor februarra teszi [vagyes szo szrint es veszik a '''kelandat'' mert ugye azpril 14ik kalenda az marcz 19 de szo szerint april 19 ugy ahogyvan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 21:58:46

amugy lehet marcz 14 es valszeg mert 1573-500= geza vs sali mogyorodi az marcz 14re teve ami lehetett 1073ba es ha azt irjak hogy geza 1076ba halt s 3 evet uralkodott

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 22:03:14

books.google.ro/books?hl=hu&id=PR4oAQAAIAAJ&dq=bathori+sigmond+1572+marczius&focus=searchwithinvolume&q=Ebben+az+esetben+B%C3%A1thory+Zsigmond+a+juli%C3%A1n-napt%C3%A1r+szerint+1572.+m%C3%A1rcius+20-21.+k%C3%B6z%C3%B6tt%2C+a+gregori%C3%A1n-napt%C3%A1r+szerint+.

a 198old van ebbe a 153as jegyzet

itt meg a 153as jegyzet utan s elotte sincs hogy ''Ebben az esetben Báthory Zsigmond a julián-naptár szerint 1572. március 20-21. között, a gregorián-naptár szerint .''''

ha latod szojja me a szemem ma ki van fojva X

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 22:04:51

leeht kivettek a gugelre feltett valtozatbol [abba akonyvbe lehet benne van]]

az erdekelne honnet szedik a marczisu 20at

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 22:05:52

epa.oszk.hu/00000/00021/00049/Ksz2006-2-03.htm#_edn156

ja a rosz egye eg

a 155os jegyzet

[155] Nagy Balázs: A gregorián naptárreform sorsa Magyarországon. = MKsz (102.) 1986. 63–64. – Somogyi szerint április hónapban született Zsigmond, viszont a Halak jegy február 20. és március 20. közé esik. Esetleg a csúszásra magyarázat lehet az, hogy a Gergely-naptár bevezetését Erdélyben csak az 1590-es országgyűlés rendelte el, így az erdélyi fejedelem születése éppen átcsúszna az április hónapba a hozzáadott tizenegy nap következtében. Ebben az esetben Báthory Zsigmond a julián-naptár szerint 1572. március 20-21. között, a gregorián-naptár szerint március 31-április 1. között születhetett volna.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 22:06:58

Somogyi szerint április hónapban született Zsigmond, viszont a Halak jegy február 20. és március 20. közé esik

ennek mi koze a Pestekhez?
faaaaaaaaaaaaaaaaaaaak

a pets bets pest a Halak???

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 22:08:20

hozzáadott tizenegy nap következtében.

ahan akkor nem 10 napot korigaltak hanem 13at vagy 14et?D ''1582be vot asszem megpeddig oktober a gergely pap reformja a naptarral]

na ide kene vki aki erti a nyavajaba man!

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 22:09:19

lehet azer 'halaz'' mert Szamoskozi [korabeli''] azt irta ''atvaltozott halla mikro megszuletett a veresen stb''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 22:10:34

A kortárs történetírók is kitértek Zsigmond kapcsán az asztrológia és a jel- lemfejlődés összefüggéseire.[152] A fejedelem születéséhez, igaz utólag, baljós jelet, s zodiákus jegyet kötöttek, hiszen a véres marokkal született későbbi zsarnok uralkodó egy pillanatra hallá (Pisces) változott a fürdővízben, ahogyan erről Sza- mosközy részletesen be is számolt. Természetesen a gyulafehérvári káptalan levél- tárosa egy pillanatra sem hihette el, hogy valaki hallá változhat, s majd később ismét emberi alakot ölthet, így szövege inkább egy asztrológiai judícium, amelynek eredeti forrása ismeretlen.[153]

[153] Szamosközy: i. m. 1880. (127. jegyzet) 10. „Zsigmond fejedelem septimestris partus quod satis constat, az markát teli hozta vérrel, mikor született. Egyszer mikor az dajka feresztené, az tekenőben hallá változott volt, melyet nagy hirtelen megmondván az anyjának, ismét gyermek képiben változott; még akkor is változó volt.”

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 22:12:14

te! vizonto kiontottek zsigat s hal, lett?XD

paradox e? e nektek valo ember csek autt!! XD

a vizonto az a kkor janu 20 febr 20 mi? de az man matyi es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.04. 22:34:49

szkitia.ingyenblog.hu/files/2017/11/Rome_flag_spqr.png

Emesibol akik szuletnek vagy almosbol azok elszapodonak s nem az sajat orszagukba

books.google.ro/books?id=eEtcAAAAcAAJ&pg=PA6&dq=Almos+hertzegr%C3%B6l&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjW0qmEwrveAhWsposKHfzWAjwQ6AEIKjAA#v=onepage&q=Almos%20hertzegr%C3%B6l&f=false

szaporodnak

SPQR

spora az szaporodas a viragal

szenat az leeht szanaszet D

popolosque az a nepesittes

que az kik habar em ugy ertik itt

mi a roman itt? leeht a meren-gok de az szpiritual nem szaporodas

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 16:59:39

1613 hal Bathory Gabor a Petze pataknal- 1086/87 Salamon a kunokkal/besenyokkel akcioz Laczi ellen/Bizanczba majd ”Polaba vonul meheszkedni” [meh=alb-ina=feher] = 527

528ba Boarex es Balach/Bölcs szabir hun regina es ferje emlitve, 100ezer hunt kuld Jusztinak aki epitti [532-537] a Hagia Szofia/Boltsesseg czerkat es ”le-gyozi Salamont kiabalja”
-----------

me nem mondod hogy boarex=biszerika vagy czrka vag bosozrka

527+1027 =1554 ovari/boari zsinat batho anna

nem ezde a masik anna vot a boszorka de a ketto egy mert 1554+54=1608 a masik anna frigyel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 17:19:45

ha man bosozrka eszembe jutott Kalmi kiraj ugye hogy ''strigoiok marpeddpig nem leteznek''

mondatjak egy olyannal aki Gabi ba szeritn igazi judeokriszti vot XD jol megvan kavarva mi

s az o ideje korul vannak a Latosok almoslaczi stb

Almos a tesoja vagy unokatesoja ma nemtom akit vakitnak vagyhogy

k-alm-an s alm

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 17:20:20

a strigoi romanu szellem vagy mi es az magayru angolu ghost eiszen annak felel meg

akor kisertet eiszen midnegy hokupszko ugyes

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 17:37:29

szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vilagkor-datumok

az asia kep

kimmer az emerik

emerik hal 1031

bospor

boris hal 1154 123 evre
----

amugy imre kiraj hal 1200ba thorocznal de meges maskepp 1205re teszik

books.google.ro/books?id=o8vXehE8c-MC&pg=PA77&dq=rex+balae+kalendis+maij&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiqsMXp9LLeAhXolIsKHSrHB1AQ6AEIKjAA#v=onepage&q=rex%20balae%20kalendis%20maij&f=false

77 old

amugy itt ha megnezed a datumokor 3ik bela imre s 23ik laczi korul olyan eszevisszsag van hogy man ez eleg]

pl-ul ii laczi hal 1201 maj 7 koornaz nem irja hanyba de aguszt 26 s imrenel irja hogy 1200ba halt nov 30

s iiik laczi aki imre utan van 6 honapot uralkodik - szmold ki akkor ha tod XD

-------

ugy hogy Imrenek veszek mongyuk 1201et [maskepp 1205 mert akkortol van 2ik nadras s ez a laczi 3ik ha koztuk 6 honapot vot akkor nagyon nem zavar be

de thuroczynal van az 1038 mikor halk istvan a zagrabi s pozsonyiba 1034 vagye s4 eve ide oda

imre 1031 akkro mi van ha 1027?

1027-1200=173 vagye saz a szam [vagy 172] am mashol es van

akkor az imtsi hercseg ugyanaz kb mint a kiraj 1200ba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 17:39:58

s emlekszele hogy irja vhol hogy 1027be vot a regen-sburgi gyules ahol isti s gizi imret akarjak bavar herczegen?

osztan meg imit a boar oli mi?]

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=InLgW5SQLq2RrgS9v7foDQ&q=1027+regensburg+istvan+imre&oq=1027+regensburg+istvan+imre&gs_l=psy-ab.3...6659.8089.0.8207.4.4.0.0.0.0.120.409.3j1.4.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.Igxsgt7tOa4

Azt mondotta, hogy az 1027. júniusi regensburgi birodalmi gyűlésen Szent István és Gizella követei a bajor hercegséget Imre herceg részére követelték, Konrád azonban saját fiának, Henrik hercegnek, a későbbi III. Henrik császárnak adta ...

ja s akkor 1127be menekul almos herczeg gorogbe makedoiniaba koszti lesz 100 evre

almos =imre s kesz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 17:57:47

a kurutz okt 13ikan landol galliba 1717

izeltem emlekzele hogy RKCZ AZ A CZERKA?

a templarok meg 1307 friday okt 13 disolualnak

en.wikipedia.org/wiki/Knights_Templar#Arrests,_charges_and_dissolution

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 18:00:08

ja s a Qudlingurgi gyules arra a forras marcz 24et adja asszem vagy 19 973+54 ev 1027 regensbirgi

973va 12 magayr eloljaro van jelen

egy nemet kronikaba meg 972be szuletik sitvan vhol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 18:29:15

books.google.ro/books?id=o8vXehE8c-MC&pg=PA77&dq=rex+balae+kalendis+maij&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiqsMXp9LLeAhXolIsKHSrHB1AQ6AEIKjAA#v=onepage&q=rex%20balae%20kalendis%20maij&f=false

77 u ott

mos latom 2ik andras 17 napra rea koronaz ahogy 3iklaczi meghal majus 7 [1201] mint 3ik bela elotte nemreg

de meges azt irja 2ik andrasnal hogy 4ik juni kalendas azaz majus 29iken koornazott holot akkor 17+7 kene lejen azaz majus 24

szoval ennyi hujeseget nem irhat egy '''kronikas'' meg ha magyar se ahogy Gabi ba mongya laccik szanaszejjel van minden

amugy majus 14 frigy 1234 andras a estei bea [amit irnak juni 14re es]

valszeg azer mert a maj 24 pl-ul az nono kalendas junii

de nonis majus az majus 7

books.google.ro/books?id=ZpgIAAAAQAAJ&pg=PA288&lpg=PA288&dq=calendas+novembris&source=bl&ots=44dSUnpYkN&sig=UR5p9IzdGF1gS9KpZFOv6ysyPXk&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjU5dmpoPzbAhWHDewKHeyIDOIQ6AEIMTAB#v=onepage&q=calendas%20novembris&f=false

osztan a juni 24 izebol lesz juni 14 s ah ugy teccik maj 14

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 18:32:39

ja s akkor halt 3ik laczi majus 7 majus 24 koronazik ii.andras akkor ha 17 napra 1201 +33 = frigy majus 14 vjuni 14 beaval az italia menet utan [aszem ennel es irjak hogy ''24 eves lehetett'' nagyon nyomtak ezt a 24 evet ami ha ugy teccett lett 14 kzobe [lasd a sok 14 evesen hazasodo princzeket]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 19:00:33

szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vilagkor-datumok

asia kep

XD

''Pontos'' ez asszem a feket tg eszaki fele vagy keleti-deli

en.wikipedia.org/wiki/Pontus_(region)

Ponty romanu Crap XD

karpat

mondod en romanozzak micsinajk ha ezek vannak? montam nincs mit fosni tolluk me amugy es szlav latin s turk nyelv stb ok ugy se hasnzaljak erre [legalabbes meg nam lattam nyomnak meg a magyarhoz nem mernek nyulni en meg ihgen a romanhoz XD

amugy mintah angolu es az ugy hogy mind 1 latte

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 19:08:14

ja s batho gabi petze patak megjarja ott ''patzit romanu] de nem es ez

halaszott [a de csak roman me peste az hal? XD]

Pomtyozott s meg-krepalt romanu ''crapat'' D

angolu meg a fakin horsz krap? az mie s az lassam sza

translate.google.ro/#en/hu/crap

D

azt es irja moon? az miett?

------

amugy hogy komojra fordicsama szot ''scarpina az romanu vakarozik de az es tepes ''szakadas''

de a crapat romanu az es hogy repedt kb ugynaza szo mint hunagrul

szoval itt ha BATHOR gABI ''ELESETT A VIGYAZO S OLTALTMAZO'' AKKOR VALAMI ''bebaszott a paradicsoimba'' azaz vege lett valami mongyuk aranykornak mi?>

ez akkor ugyanaz mint a schisma 1054 + sali csak a pozitivot kevertek a negativval

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 19:11:28

1628 temetik szept 18 batho gabort 15 evre hogy mehghalt 1613 okt 18/28v27[de amugy jut eszembe ha Zsiga aki vegul vele egyideben fut [1572-1614 s a halala es marcz 7/27 de az gabinal a fejedlem 1068 viragvasnap marcz 7/27tol] akkor ott ahol irjak hog ''e tajban szuletett's 1572 szept 25 s 28 van akkor ez se veletlen

vagyes gabi es s zsiga ugyanaz [mind a ketto zsarnok meg minden stb]

ja es az okt 28-as adat gabornal az es zsiganal megvan okt 18 szegeli expugnalja tergovistet majd 30 gyirgyot 1595

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 19:15:06

1628-532= 1096 1so keresztes menet laczi meghott stb

1628-1053 sali szul=575 i575 decz 12 somlyai szegelni kezdi dan-zigot s decz 14tol polak kiraj asszem s 1576ba krakkoba majus 1 koronaz

1613 meg -575 = 1038 hal istvan aguszt 15 [batho gabi meg ekkro szuletett csak 1589be]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 19:25:41

ranslate.google.ro/#en/hu/crap

D

azt es irja moon? az miett?
--------

hold tavi csata? 1280 s82 kozt varialjak lattam vot kunlaczi vs kunok

1280-1613 petze patak krap ponty crap moonshine de az holdfeny telleg

333 ev

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 19:31:28

ja itt ekkor minden vioz vagy sotet lapos hold akkor Diodoral Scytha ket fia napos s palos s akor a szkita telleg ''szakadas'' holott valszeg a szkiti vot ahol legkesobb baszott be a nyavaja s meges oket nevezik szakadtnak u h ez es forditva van

vagy ha em akkor mi az osztas? ap s lap? szaraz s vizes?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 19:38:09

meg akkor minek van a hold mosse ertem D az leeht nem igaz ahogy a laos foldesek nyomjak hogy sajat fenye van stb nem es kobolygo mert laccik szemmel es hogy valami domborzati ize vanrajta

hanem az van hogy ''matrixba'' elunk s megcsinaltak nekunk a holdat s napot valakik s mkzobe azt izelik hogy a nap az a czentrum holott lehet meg ijen rendszerek vanank a foldon kujjel es

najo csak ki az isten bizonyocsa be nekem hogy a fold akkor kupola alat van stb? xd mi?

amugy a kupola s miert kupido a nyillas?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 19:42:26

meg irtam az elebb hogy ugye Anonynal az van hogy a kirajok ki kiaradnak Emesibol azok ''mas foldon terjednek el s nem a maguken''?

en nemtok mast egyelore ha arrol van szo hogy ha a hunokm ''a jages tana-ison tulrol jonnek'' akkor az valami nagyobb dolog kicsiba vagye saz antarktiszon turol ahogy a lapos foldesek nyomnajk hogy ott jegfal van stb?

meg amugy a Pestis es 1345be onnaet jon ''most'' a wiki-n s ha jol tom moldovaba nem er el XD mert a ''golden horda letilotta a keresztenyek maszkalasat arrafele''

de 5 eve megPolakiaba s mutattak Krakkot hogy ''ott nem vot Pestis'' emlekszel mutattam vot?

en.wikipedia.org/wiki/Black_Death#/media/File:1346-1353_spread_of_the_Black_Death_in_Europe_map.svg

amugy ez orbitalis kamu mert akkoriba van hogy Lajiek maszkalnak arrafele pont Litpanba meg moldovaba 1345-1354

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 19:48:18

''tulrol'''s turul?xd

najo lealok me ijenkor az agyam beidult bolodul

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 20:19:07

miett Havas alfold Tsiga lacce vmit me en em mosse?

lehet ecceru s aze nem latom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 20:20:19

+ hogy az uristenbe megint 614es jegyzet meg 613as??D

batho gabi 1623 zsiga 1614

gabi pedig alvilagba megy ha azt vesszuk az i-szap-olyaba pots/petz-olyaba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 20:20:36

1613 ne irjak hujeseget me ez komoj dologD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 20:23:43

szkitak

darisu 513 tomyris vs cyrus [koros ezutan nyugottan irjad] 530

oszta miett tezik erre valszeg szokhetnek az evek itt es

532 -595 zsiga = 63 + 14 = 1608 gabi fejedelem marcz 7/27 viragvasnap+ batho annafrigy

de gabi ugye kunlaczi 323 evvel stb velencze 1290 kereszesg stb

Cyrus ba akkor ?

ott es krimi van ugye me verbe gubuli Tomirisz neni

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 20:41:47

amugy ma szentelek Imret nov 5

merulos merengo vagy meresz vagya marik stb

batho gabi merul 1613 okt 28 de somlyai biborost 1599be az okt 28iki csata utan [misivel] Csik-ba olik nov 3 stb-re teszik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 21:05:03

ha imret 1027re teszem amikor bajor herczegnek akarjak az apjaek akkor -1613 =586 hal somlyai vagy a salamon czerka szama

elmeriknek es irtak asszem ugy hogy leet sokat nem varialtak itt a nevekkel az almos kalman alleman stb az mind ugyanaz

akkor matyi es a 33 s 34ik hadaval bets s betsujhel ellen 1486 -1033 imre hal [egy forasba] = 453 atilla merult leht Akvallejaba vagy velenczebe

1486-1613= 127

ezutan a Bts Pts akkor merules vagyes almon evules stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 21:06:33

ja Csik azert me Cicha a felesege Imrinek s moldovaba akart menni somlayi biboros

lehet molendidni malom alonba

vagy maradvany?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 21:19:56

books.google.ro/books?id=ZpgIAAAAQAAJ&pg=PA288&lpg=PA288&dq=calendas+novembris&source=bl&ots=44dSUnpYkN&sig=UR5p9IzdGF1gS9KpZFOv6ysyPXk&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjU5dmpoPzbAhWHDewKHeyIDOIQ6AEIMTAB#v=onepage&q=calendas%20novembris&f=false

285 old kalendak

ezek viccelnek velunk meber nezzeg

julius 22 [1443 hunyadi budarol a teli hadjaratara] meg osztan july 22 1456 belgrad veget er]

de hunyadi aguszt 11 hal meg s amugy Pestisbe

a julius 22 az 11ik kalendaja agusztnak XD

ezek mondom viccelenk s leeht ok se veszik komolyan ezeket az osszevissza hokupsozk ''naptarokot'' stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.05. 21:35:15

szerencses imre 1526 mi?D + 73 =1596 okt 26 asszem mezokerezsztesi csata zsiga s a nemetek kikapnak a turktol a jani-tzarok elverik ummond

books.google.ro/books?id=t5tQAAAAcAAJ&pg=PA180&dq=keresztes+mezejen+demeter&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiO-fnAjL7eAhXDqIsKHTpgAzoQ6AEIKDAA#v=onepage&q=keresztes%20mezejen%20demeter&f=false

hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Demeter

1599 okt 28

1595 okt 18 s 20 gyergyo s tergo-vista

s a ''kimmereket a szkitak hajtjak '' [herodptnal] majd a masszegetak a scythacot eunapisunal [a hunok a gotokot]

ezek ugyaznok amugy egyik kb 700 ie masik 400 isz

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.06. 21:09:12

itt vannak ne az ulachok :)

úrág, mondtam mar hogy nevhasonlatokrol van szo
aztan lehet varialni, urak, orok, stb.
s ezekbol csinalnak pasztorokat, ha egyaltan van olyan hogy az ulah az pasztor, mert az lehet uar, őr, tehat avar
hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyi_szk%C3%ADt%C3%A1k

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.07. 12:30:41

@Vágtázó Csiga: mondtad vot hogy forditsam le oroszul tecca be lasuk

az ott dani nam danoi de midnegy

mit keresel? dahak votak a fkt tg-nel es daoi ugy es irtak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.07. 12:36:10

youtu.be/ea-VtP_ngZ4?t=2994

bazi lika XD

Jasdi beteg vot meg 2 honapja postanal irtak osztan nemtom mi va vele

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.07. 12:39:34

tehat akkor szerintem ezt is lezarhatjuk, hogy valach-magyar :D tehat ughok, unghi, konyok stb :)

azt irja az ulichoknal hogy agul, ogul ez pont ugyan az amit irnak az angolokkal kapcsolatosan.
en.wikipedia.org/wiki/Ulichs
en.wikipedia.org/wiki/Angles
en.wikipedia.org/wiki/Anglia_(peninsula)

kozbe meg ratalaltam ugriara es egy moldvai orhelyre :)

en.wikipedia.org/wiki/Wagria
en.wikipedia.org/wiki/Orhei

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.07. 12:57:18

@hun77: "mit keresel? dahak votak a fkt tg-nel es daoi ugy es irtak "

valamikepeket kerestem s erre raakadtam
varialom hogy a dan forditva nad,nagy,mag s akkor a dani az magi, tovabba meda, medi

=======

"bazi lika XD"
a baz- ang base, sztem a biz-tos,biz-ony-os gyok
innen jon a bazis, lehet bazis luk.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.07. 13:47:20

na valami utonioi janos kornyikajaba 997ge hal geza

a varadi s zagrabiba 969 suzletik s 1034be hal 8 evig herczeg 33 kiraj= 983ba herczeg 24 evesen

997-13=983

-20 ev meg=963 geza a pogany idolok ellen s ekereztelkedik kb

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n255/mode/1up

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n240/mode/1up

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n241/mode/1up

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.08. 17:30:23

nehany erdekessegre bukkantam

Dan es Angol ket testver
en.wikipedia.org/wiki/Dan_I_of_Denmark

Humli legendas Hun kiraly, ez ki lehet valyon?
en.wikipedia.org/wiki/Humli

gotok es hunok csataja
en.wikipedia.org/wiki/Hl%C3%B6%C3%B0skvi%C3%B0a

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.08. 21:10:06

973 az a Qudilingabirgi gu;les marcz 23 12 hungar primattal

1605 meghal az ortodox bathi sitvan july 25

1605-973=632 hal csaszar peter lazzados marcz 4

azer izelem ert ugye istvan s peter utanna

+24 evre hal betlehem 1629 nov 15 v 28 s 997be hal geza

1656ba nemtom de 1657be rakoczi gyuri krakko s varso

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.08. 21:26:11

epa.oszk.hu/00000/00021/00012/pdf/MKSZ_EPA00021_1997_113_01_00012.pdf

22old

a torok pusztitya varadot holott a lengyeklbe 1476 14 eve s ekkor zarja be matyi tzepest

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.08. 21:33:03

somlyai istvan polak szul 1533+72 hal ez az ecsedi bathori siti orotodox 1605

973-72=901 hal chussal vagy 972 szuletik isti egy nemet kronikaba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.08. 21:34:47

nemtom 1elore de ez a az ecsedi abtho istvan azortodoxa vi nagyobb dolgot kodol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.08. 21:38:51

ott annyi erdekes hogy 100 evre rea 1074be mar bejon a amrcz 14 geza vs sali

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.08. 22:05:28

1272 az utolso istvan aguszt 6 - 323 = 1605 july 25 a zortodoxa bathory sitvan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.08. 22:07:20

osztan nemtom van e valami abba hogy Geza apja Toxus es ''orto-toxus''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.09. 07:20:50

furnace angolu asszem vagy latanul

fur-nasz vot?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.09. 07:24:12

megfurta a hajot buvar -kund ond-o?

1052 de ha man sali s a schisma 1053 s 1054 akkor

1053-1608 = 555 masodik erdodi zsinat febr 14v24

1054-1608 = 554 elso ovaro boari zsinat april 4

+ 1608 bathory gabor virag-vas-nap fekedelem marcz 7v27

eleg egybe vna mi?

--

ja furja a hajot az vagy keczkozas vagy nemtom i akkor lehet epitettek stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.09. 07:27:38

www.google.com/search?tbm=bks&q=ugy+lottenek+1608

ez ugy fordicsa hogy az agyakkal lottek XD

na akkor D

»lábas ház alatt<< tartották Márton deáknénál 1608. november 11-én. »Úgy löttenek az ágyakkal —— beszéli a krónikás —— hogy az házakban, az piaczan egynéhány megszakadozott e's az kemenczék is beszakadoztakx De hogy a 14 ...
Erdélyi magyar szótörténeti tar: R - Száj. 11 - 1083. oldal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.09. 07:39:25

somlyai bathoryt ugy kell nevezni ezuan hogy mivel polak valach volch orosuzl bolts + magyarul es

amos/viz/wise fehr s bolts

somlyai bathory polak bolts bathory

1576 kiraj krakko s szegeli danzigot majd 1579 Politiat [valszeg ez a polotos/polots aguszt 29iki szegeles az egyszeruen a ''polakia meghoditasa'kicsibe]

-954 bultsu delbe april 4-6-10 katalaum fleel tovabball= 622

i622 hal revay juni 25 v july 17 temetik de szuletett nemtom honet szedik 1elore febr 2

vagy 1586 hal omlyai bathory bolts - 954= 632 hal csaszar peter marcz 4

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.09. 08:42:29

ostzan Dengizik z es vagy zsigmond vagy gingiskan vagy singidunum [belgrad] 469 fejezik

469-24=445 atiula hal marczinal

445-24 nemtom [422-23 trakiai s itali menet]

de a duplajaval 445=-48=397

397be hal szetn marczi a apannonias

onet jutot eszmebe hogy latom hogy liba tomes marczi apja nov 11

mi liba?

s 397-24=373 hunok

gooose gaszka D

LASSUK SZLAVUL MIA

translate.google.ro/#hu/sr/liba

mitj a roman

translate.google.ro/#hu/la/liba

anseris mia?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 20:20:59

translate.google.ro/#en/hu/honor

955 bultsuek aguszt 11 Laurentziu napjan

en.wikipedia.org/wiki/Saint_Lawrence

10

de honor az tisztelet fleseg es stb

romanu meg laureat az kituntetett asszm

translate.google.ro/#en/hu/laureate

angolu es

955-423 honor ravenna aguszt 15 = 532

Bultseukot kituntettek vagy ok vmit?

1064=532x2

1063 duvad Domos szept 11 bela

532 Justzi epitti a szofia bultsu czerkat

april 6-10 Bultsuek dlebe tovabbalnak 1064 evre matyitol betsujhely 1487 423

s matyinal majd 3 ev muulva van az april 6

s matyi fejen az a baberkosozru

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 20:22:46

vagy 955 s 1487 kzot es 532

aguszt 10 s aguszt 14-7

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 20:34:54

ja azt irja elotte hogy 1464ig 33 kirajok votak

erdekes akkor 958tol [gezatol akkor] 1490-ig matyi 532 ev van D
books.google.ro/books?id=haYAAAAAcAAJ&pg=PA276&dq=annum+chrifti+1464+matyas+kiralyig&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwicvrqEyMreAhVD_CoKHXEIDdUQ6AEIKjAA#v=onepage&q=annum%20chrifti%201464%20matyas%20kiralyig&f=false

matyi akkor a 34ik? amugy ez a lisznyai idezi Bonfit akinel 33ik

meg ugy evalami kronika van hogy a ''33 s 34ik hadaval bets s nemetujhely ellen''

books.google.ro/books?hl=hu&id=KQgQAQAAMAAJ&dq=matyas+a+harminc+harmadik+hadaval&focus=searchwithinvolume&q=harmintz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 20:46:39

hu.wikipedia.org/wiki/Taksony_magyar_fejedelem

Édesapja Solt
Édesanyja Menumorut
Gyermekei Mihály
Géza

tunnak vamit meny vkinek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 20:49:33

matyi akkor a 34ik
--

ez kb az mikor asszem judas hejett matyi apostolt valsszak mi? s a masik juszticia vagy ijesmi?

amolyan ''13 harczos'' mint a filmbe a vikingekkel banderas lattad vot e kb 10 ev?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 20:52:32

ostzan itt meg laccik ez az

1458ba kirajmatyi jan 25 ferb 14 buda de 1464be marcz 25re kituzve de 29ikenk korona

973ba a Qudlingaburgi gyules Odtho val marcz 23

meg egyik konyvbe ahol irjak hogy a bathori family 535evig vot

+3 ev matyitol hal a kenyeres bathori istvan 1493-958=535

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 20:54:23

akkor 973 15 evre 958tol

matyi 15 evesen kiraj 1443tol

1074 kiraj i.geza marcz 14tol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 20:59:23

ha gezat hivtak deucanak es akkor lehet geza es a fejedelem

istvan 33 evet regnal 8evet dukat ]amugy a duke az deuca ?]

1034-41=993ba lesz fejedelem-969 szuletik =24ev

deioces med kiraj 53 fia phartotes 22

most hogy lehet ez itt?

969-53/55= 916/14

ha 904e esne erdeks lenne mert akkorhal zulca.chussal es almos [salmutzes zalmoksis]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 21:00:47

amugy ha az 888 s 889es bejovetel szamokot veszem kko

889+53=942+22=966 [kezainal 967 masoknal 969be suzletik istan]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 21:01:52

varj 964

888al 963 mikor geza poganykozdik s keresztel

hu.wikipedia.org/wiki/Taksony_magyar_fejedelem

Szintén feltételezés az, hogy Géza és Taksony között a hatalomváltás a 970-es évek elején történt. Az időpont felső határát az adja, hogy 973 húsvétján a quedlinburgi birodalmi gyűlésen már Géza fejedelem követei vettek részt. A Váradi Krónika szerint azonban Géza fejedelem „az úr megtestesülésének 963. évében […] az Isten utáni tisztelet gyarapodásáról kezdett gondolkodni.” Ezt a hírt megerősíti az a forrás, amely szerint a pápa 963-ban Zacheus személyében térítőpüspököt szentelt a magyarok számára. Ezek a híradások inkább arra engednek következtetni, hogy Taksony fejedelemsége már a 960-as évek első felében véget ért.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 21:08:55

888+75[53+22]=963
+75=1038

keszkoszeksza?XD

+ 888/2=444 445be hal atilla marczinal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 21:16:03

ja aszt akaram hogy deioces = toxus ''taksony''?

ez meg geza egymas útan van'' vagyes ugyanaz s nem veleltlenul irtak asszem 2ik gezat deuca-nak [mert ageza nevbol egy csepet nehezen lesz deuca]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 21:23:20

+3 ev matyitol hal a kenyeres bathori istvan 1493-958=535
------

s ennel vers hogy ''az eros oszlop kidulle''

szoval megvna a domos duvadas ami a czrka butsu epittes juszti matyin apostolnal juszti] stb

a bathory a kirajok e Tsigasz?XD

MEG AKKOR nIMORD APAD AZ ES EZEK MERT TULK SOK A ''mAGNUS'' ''NAGY'' CSORO NALUK EKKOR

GEZA MAGNUS

SALI SAMSON

LACZI 2 VALLAL MAGASLIK

BELA BAJKNOK

ISTI SE LEHETETT KICSIKE xd MEG AZ ADNDRAS AA KATOLIK S FEHER

GEZA MEG GYOZO GYOZISAMSONT xd

www.youtube.com/watch?v=byaPuxGb1eM&t=6s

OKT 143 KENYER [PANIS PANNONIA] 13 OKT FRY-DAY TEMPLAROK 13-7 172 EV

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 21:26:27

888+75[53+22]=963
+75=1038

+75 1113 de 1114 hal KAL-man

a kal-t izeltem a napokba hogy az es vlaami nagy kell lejen

kol-oszal [a koszali?] gol-iat kajla csak nem vilagoss meg

meg ugy kalman a pupus lett a kiraj a nagy lkaczi utan? ez mese ezzel es lehuznak hogy az istenbe engedtek egy pupos csokottet ennyi nagy csoro utan? rablomese

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 21:53:19

a kal meg hogy lehet nagy?

kal-man latzi

kal gal-aczi XD

ha kal esetleg nagy akkor erdekes mert a fovaros kal-osvar de meges feszt varadot emlittik?

nagy var -ad

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 21:54:42

lehet van bene vami mert a meleg az caldura vagy latanul kal-or

de ha meleg akkor az kitagul nem mint a hideg

vagy fel-kel kel a teszta az es novekedes vagy ''fel valami
osztan lehet meg van

vagy romanu ''lat'' az szeless

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 21:56:50

amugy aq ''pupos kalmi'' az leeht az imdakozo valakiaki van egyik kronikaba aszem a menfoi csatanal mutassak

lehet ha ltergyel vki akkor a hatat es hajtsa gorbul mi?

amugy laccik ott es vmi;

konyves kalmi;

konyv angolu book de romanu ''bocéste'' az sir

de a kovybe iras van s-iras

vagy siraso?XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.10. 21:59:02

vagy komuves az vakol

de kalmi tesojat vakitja almost

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.10. 22:09:31

@hun77: "valami tartai "
meg akar egy foldonkivuli faj megszallasa alatt lehetnenek... lehet be is vetik ezt a forgatokonyvet, csak nyirjak mar ki a sok idinat, tibetit, magyart stb...

csak annyit mondok hogy nem lennek a sok meghazuttolt es felrevezetett helyebe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 07:15:18

youtu.be/_tfxJmF7fAk?t=333

judapest valamit izel az aranyozott izekkel

netzed e vegig?

aszongy rosvelt ket fia es ugyanaz akkor az a kini czetung az nemet vot s a 19ik sz-i oroszok es duplak D <-a masodik felebe asszem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 08:00:32

eszembe jutott hogy ha mar esetleg van egy csomo ''merulles'' rev-ules stb akkor a ''sanctus'' ''ltainul'' mia?

sank angolu asszem nyuvadas

translate.google.ro/#en/hu/sank

translate.google.ro/#en/hu/sink

?
mi?

sanctus stephanus akkor ''merulo nad-as'' vagy mi? stuf romanu nadas

sztep az lepes angolu [visszajon a LPS mostsar] meg meg lehet van vmi csak nemom en lehet

s akkor az se veletlen hogy az a Bathory akit ''nadornak neveznek'' kifejezettebben [a sant akoszvenyes]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 08:01:00

''atilla vizbe temetve'' atil-antis?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 08:03:39

ja azt akaram elore hogy ''Atila ex necaronurum'' egy kronikaba se veletlen akkor

i-necat [+neck angllu nyak romanu gat] romanu megfulladt

www.google.com/search?tbm=bks&q=rex+necaronorum

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 09:58:07

boar-kund sinking ship 1052 pozsony vagy zot-mund

a zik-mund az nem sink es mud? XD

i-szap-olyai
szoval ezt szamba kell vejuk Tsigasz ezutan

peldaul belrad singidunum?

mongyuk angolu a sing az enekelni
---

meg Dobo erositti Szolnok/csolnak varat es Suly-ok saraval frigyel 1-2 evvel eger elott

sulyedes? eger s belgrad? s jut eszembe az a Sedlaceknak aterkepe a Pontos s Azsia erdely

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 10:03:03

az a kep amit Gabi ba mutogat amikro ketten alnak s a masok a csonakba az mikro van

bela s andras vagy a velenczeiek? 451?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 10:08:15

Geza baptism vs pogany 963? a baptism es merittes

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 12:53:40

www.youtube.com/watch?v=x6SxNQrDLiw

Laczi ba aszongya a marmarosi czrkak azok a fabol hasonlitanak a mecsetre s a regi orosz czerkak es

ebbe lehet arol van szo

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.11. 19:28:52

@hun77: "uj predator Tsiga"
valahogy nem tud erdekelni... mar hanyingerem van egesz amcsi lecsobol

===
"Laczi ba aszongya a marmarosi czrkak azok a fabol hasonlitanak a mecsetre s a regi orosz czerkak es"

meg az ogerman, skandinak templomok is

===
"az a kep amit Gabi ba mutogat amikro ketten alnak s a masok a csonakba az mikro van
bela s andras vagy a velenczeiek? 451? "

??? sajnalom, nem ugrik be mirol beszelsz...

nekem egyre jobban az a gyanum hogy ezek a diadalok a karpatokon kivul voltak. mint az a mitukus magyarorszag elnepesedese is. azert az olahok olyan turk,tatar,beduin korcsok me azutan telepitettek be oket

lehet nandorfehervar = troya :))

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.11. 19:30:03

csakazert mondom, mert ha nem tudni hol volt se buda se fehervar, akkor... csak le kell faricskalni a terkepen magyarorszag nagysagat

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 21:08:23

935 az 1529

s 932 akkor 1526

merseburgi marcz 15 933 mohats 1526 aguszt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 21:51:33

izelnem hogy i.bela domos 1063 szept 11 nem e merult mert a temetes de abba a T betu keccer van mi van ha Temes=temetes [amugy a tomes az es a likba valami bedugas stb]

1052 a boar-kuns zot-mund hajo likasztas

a kunok es Petsebe tornek lehet 1062 nem 1086 amugy 24 ev a difi s laczi Temesnel vei okot

annyi laccik maskppen hogy i bela 1163- 1196 ha iii bela hal az 133ev annyi hogy az april 23 v maj1

de hezza peccinetettem 333 evet s = 1396 nikapolia tsata elotte 1395 kis-nikapoli szept 12 a nagy szept25

szoval 333 evre s szept 11 majnem az es 12 v a duplaja 24 25

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 21:53:12

ezek a merulesek valszeg erdekesek csak nem megy az agyam ijenkor nemlacik

youtu.be/l5v95sO7wW4?t=5549

alojsziuosz kijevi szent mozi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 21:55:32

en.wikipedia.org/wiki/Moses_the_Hungarian

na szoval van mozi es a 11ik szazadra nemcsak sali s fiai david s judit a felesege

meg ki hianzik a nagy kheber csorok kozul? abraham?

ja s van samu es ugye ezt feszt felejtem el nem bajoltam vele valszeg amugy somlyai az es almos

a[l]ba kan XD s vatha az batha-kan D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 21:56:17

Moses the Hungarian (Russian: Моисей Угрин, Moisey Ugrin; Hungarian: Magyar Mózes) (died July 26, 1043)

honnet szeidk ezt esment july 26ra ami leht ugye 16 vagy aguszt 5?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 22:06:31

osztan ne habar lehet varialtam;

batho anna 1594 [594 akkora difi a krisztian s muszlim evekkozt] july 17 Moha-med [mud vagy medik?] 622 july 16 hidzsra

= 972 ev vagy istvan szuketik vagy 973 qudlingurgi gyules 12 hungar jelen marcz 23

ha istvan 972 akkor 14 evre [lisznyai nyoman 958ba geza fejedelem]

958-63=895 [a ma kaliblrat honfoglalas]

895-23=872 kezai-53=819 almos suzletik

mos-lim s mos-keja mets-et? s moz-es s e-mese?

amugy a romanok a D helyett Z -t tesznek ha tobbesnszamozak pl-ul az Indik az Inzii s a Medek akkor valszeg Mezii s vannak es Moesianaok Illiriaba szerbiaba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 22:11:08

Atilla halala utan Hess-nel a moesyk az advntik s az ualchis s siculik maradnak s passtores romanorum

errol vmi eszembe jutott cak nemtom mar mi

a messz elmenni aaz adventi jonni s ezek ''maraDtak''?XD
A ROMANORUM AZ ROMAUL A MARADTAK RAMANE

s az ulah az ulok a szekek azok es nemmennek

a pastores mi a nyavaja? de azok es menne mert ''pasi'' romanu lepni [a paste husvet - ezt a husvet nevet amugy nekunk a legmocskabb verziot adtak - nyugaton iszter de az alunk van nekunk horort csinaltak tavaszra]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 22:11:28

vagy ugye angolu past az mult azaz elment

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 22:17:00

en.wikipedia.org/wiki/Islamic_calendar

nem 594 jo ki

a magyar wikin meg ennyit se ir

Today
Sunday
11 November
2018 AD/CE
2 Rabi' al-awwal
1440 AH

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.11. 22:25:30

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=653oW4_KH4yhsgHhhoS4DA&q=muszlim+idoszamitas&oq=muszlim+idoszamitas&gs_l=psy-ab.12...2276.2276.0.3068.1.1.0.0.0.0.90.90.1.1.0....0...1c..64.psy-ab..0.0.0....0.AQ7arLLbPks

ebbe meg megin mas van

A keresztesek a muszlim időszámítás szerinti 614. sacbán 18-án, keresztény időszámítás szerint 1217. november 16-án váratlanul csaptak le a tábor-hegyi muszlim erődre.

603 ev

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.11. 23:43:48

@hun77: "a pastores mi a nyavaja?"
foszt? nezd meg a paszma szocikket a cf-ben

lehet basztya orork? hatra hagyott orseg? vegvarakban.

s kulonben az asszem a cseszkiknel kell legyen, az is gunan tul van :) az a maradvany fold. de van a racoknal is morva. mondom osszeszukitik a terkepet s ranyomjak a karpat medencebe. ahogy te mondod, ide az utobbi vagy 300 evben jottek be.

s mordvinok meg vannak az uralnal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 07:32:54

www.youtube.com/watch?v=dKPc3TEIExM

ide be akaram irni kb hogy az inviziczio az latogatok jottek mongyuk invazioval Atilla s egyebek de asszem ez leblokkalt vot a turulos pava

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 07:38:04

youtu.be/FP2eh7PCdxk?list=PLvHMC_t2ji5MkNLKKsH0vrtWwV_bYwIEp&t=2225

Jasdi ha megfejti esetleg XD

amugy ez es tartozik meg azzal hogyan mukodik a fenykuldes a vaskereztel a kozepen a pozdracsonek XD

hogy megy at a feny pont a kozpeen ha odarak egy keresztet D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 07:40:54

translate.google.ro/#hu/ru/m%C3%BAlt

nezem a mult mas nyelveken szlavul vmi prosloe latin egy csomofele torok gecsmis D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 07:45:45

mongyuk az erdekes hogy az adventik [karacsony] s a moesyanok maradnak [messias] + a past-ores [paschal az husvet ]

itt lehetne mondani kereszkeny ize van

az ulach-is s siculi az ugyanz az szo
----

ja hogy a maradvany s romok? lehet akkor vlaami flud utan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 07:46:46

romanu trecut lehet a trakok a le-tortek D turkok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 16:45:36

Tsiga telelg Jusztinak hivtak e az az apostolt aki matyas apsotollal egyut kandidalt Judas hejere? szantai mondta aszem de nem kapom

azer me kiirtam ide es XD

szkitia.blog.hu/2018/11/12/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_801

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 16:47:49

en.wikipedia.org/wiki/Saint_Matthias#Biography

ahan

They chose Joseph called Barsabas (whose surname was Justus) and Matthias. Then they prayed, "Thou, Lord, which knowest the hearts of all [men], shew whether of these two thou hast chosen, That he may take part of this ministry and apostleship, from which Judas by transgression fell, that he might go to his own place."[Acts 1:24–25] Then they cast lots, and the lot fell to Matthias; so he was numbered with the eleven apostles.[2]

meg bar-bas es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 18:10:09

szkitia.blog.hu/2018/11/12/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_801

extended

tsigasz! tsinajja ma na valami fasza terkepet almsookkal somlyai bathory stb XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 18:24:30

www.timetrips.co.uk/rom-art-scutum.htm

There were many designs, but one of the most famous is the eagle's wings and lightning bolt. The eagle was the symbol of the Roman army, and the lightning bolt was the symbol of Jupiter, the king of the gods (Jupiter was the Roman version of the Greek god Zeus, who threw thunderbolts from the sky).

mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 19:17:54

keresem Asparuk a bulgar hol mongya hogy ''nekunk csak a mocsarak maradtak'' tom ugy moindta hogy ''roveee'' kiabal fel van mergeleodva a filmbe mert a tobbi bulgar jo foldet kapott [miutan van a sztori hogy 5 teso Kubrat utan elvandorol]

onnat szedem a rove-t onnat tom me bulgar frendeskendtem anno

ne miket tetem vot fel XD

youtu.be/qPzv3VYB2nA?t=129

errol azt izelem hunyadi es lehet XD

677 re vannak kb teve mikro jonnek Asparukkal de az marczinal a hunagrok 2szor

677-1453=776-23=753

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 19:37:39

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Karanovasa

vmit tudnak ne

amugy figyelede mit irnak hogy ''regi-romanul'''rom a rovine XD

v ww uu / nn mm

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 19:38:14

www.youtube.com/watch?v=-T-dElOxcZU

varga tibi csapata XD aszem feloszlottak vot s Szikambria nevvel vannak nemtom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 19:50:47

youtu.be/vd3qE5a_Hlk?t=192

72 decoraczio

14 seb mecsery

mocsar batho gabi 13 seb

youtu.be/vd3qE5a_Hlk?t=128

ezek most mik votak vakaolo huszarok?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 20:12:14

youtu.be/B3e1Lq9DHSs?t=1507

it mongya

emlegeti a tobbit elotte s azutan az Ongalt hol atkeltek [dnyeszter eiszen]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 20:13:57

fel vot teve angol felirattal emlekszek s ott kelelt lassam

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 20:27:33

translate.google.ro/#en/bg/swamp

aszongya hogy rove s treszaviste

swanmp s morash

translate.google.ro/#bg/en/%D1%82%D1%80%D0%B5%D1%81%D0%B0%D0%B2%D0%B8%D1%89%D0%B5

vagy ''mooore''-t mond?? s nem jok hallom nesze meg te es

me angolu ''moor'' de ugy es jo me rom-a

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 20:28:18

rovet mond me megnyomja hallaccik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 21:28:00

me nem mondod hogy ha L-R akkor alom roma

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 21:47:27

szkitia.blog.hu/2018/11/12/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_801

na nemit irtam az elejere D elindult az agyam

mutass vmi lazittos videot estere Tsiga vane vmi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 22:38:20

te a posadai akkor nem ''posedat''?XD

hu.wikipedia.org/wiki/Posadai_csata

nov 11 korul van

posedat az tod mikor mittom a hororfilmekbe megszallja a sataan D

de leeht erteni hogy ''el-ragadott'' mi? aako revules vot ennyi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 22:43:13

426 ruga elrevul mongyuk koszti fele a villam megrugja

-1300= 904 Chussal [zalmoxis'' occisus

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.12. 23:06:19

m.blog.hu/sz/szkitia/image/t_d_1_1.jpg

2 szekundig elmerengtem a nimrod kepen sakkor izelem nimrod epitti a varat ugye [ami akepen minth aa teteje nem lenne kesz de mind1D]

geza -kesz - s a kez-et kitarja D

Nimrod apad Tsiga az Deioces a med kiraj s geza akkor s+ salimon hagia solyman stb

lassuk Deiocesrol mi es van me reg nem neztem osztan rakeresek
www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=LfnpW9alA6aprgSWirPYAw&q=deioces+seven+wall+ecbatana+red+orange&oq=deioces+seven+wall+ecbatana+red+orange&gs_l=psy-ab.3...6363.8729.0.9005.11.11.0.0.0.0.145.974.2j7.9.0....0...1c.1.64.psy-ab..2.0.0....0.hn8JBQ13vzE

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.13. 08:45:12

@hun77: "fel es tettem ne birom
laposbol a naposba "

le kopirajtoztak, a faxba bele ezt is be kene tiltani mar egyszer.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 09:15:37

le kopirajtoztak, a faxba bele ezt is be kene tiltani mar egyszer.
---

mit koporajtoztak??
------

hallode mogyad na a romai szimbol a pajzson az skorpio e mert man elkyttem vagy 15 embernek megmongyak telleg huje vok???XD

------

amugy az a vedekezo felelallas mikor kozrbe altak s a bajzsokon kereztul/felett szurtak az es leeht ''skoprio stilus nem''? D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 09:18:34

NévjegySajtóSzerzői jogKapcsolatfelvételAlkotókHirdetésFejlesztők+YouTube
FeltételekAdatvédelemIrányelvek és biztonságÚj funkciók tesztelése
© 2018 YouTube, LLC

eszondod ? oldalt irja s nem mutassa a listaimot stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:34:52

www.youtube.com/watch?v=qdU-vUOp6Y0

ja e zvan leiltva? telleg igen azt irja z egsz vilagon valszeg a zene miatt

a kurva isten bassza megokot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:35:26

Goliath - Extreme Music
Előadó
Steve Jablonsky
Album
Drama
A YouTube számára engedélyezte:
AdRev for a 3rd Party (a következő lemezkiadó nevében: Extreme Music); AdRev Publishing – 6 zenei jogvédő egyesület
Dal
Roll Tide (Original Soundtrack Version)
Előadó
Hans Zimmer
Írók
Hans Zimmer
A YouTube számára engedélyezte:
UMG (a következő lemezkiadó nevében: Hollywood Records); UBEM, Walt Disney Music Company (Publishing), PEDL, AMRA, UMPI – 12 zenei jogvédő egyesüle

ezek ne vlszeg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:38:45

nem az van letiltva hanem a kepanyag ugy irja

mi az isten egy 1980as film letiltva?? kurva anyikot

Vizuális tartalom
3:04 - 4:13 egyező lejátszása
[Merlin] KVZ Digital
Letilva minden országban
Vitatás küldése

mifele merlin ember? meg lattam a jutubon irtakhogy valamioscsaka szar mittom mikkel rafogtak hogy kipirajt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:40:08

3;04tol 4;17ig

amikor dumal Asparuk

a mocsarat 2;55nel mongya

ez kamu mber s kesz akkor miett nem az egs filmet

ez a 3-tol 4 perczig es ugyanaz a film nincs semmi mas benne

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:40:48

Vizuális tartalom
3:04 - 4:13 egyező lejátszása
[Merlin] KVZ Digital
Letilva minden országban
Vitatás küldése
Roll Tide (Original Soundtrack Version) - Hans Zimmer
Hangfelvétel
1:55 - 4:17 egyező lejátszása
UMG
Hollywood Records nevében
A szerzői jog tulajdonosa használja bevételszerzésre
Dal eltávolítása
Vitatás küldése
Goliath - Extreme Music - Steve Jablonsky
Hangfelvétel
1:13 - 1:54 egyező lejátszása
AdRev for a 3rd Party
Extreme Music nevében
A szerzői jog tulajdonosa használja bevételszerzésre
Dal eltávolítása
Vitatás küldése

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:42:44

www.google.ro/search?q=%5BMerlin%5D+KVZ+Digital&oq=%5BMerlin%5D+KVZ+Digital&aqs=chrome..69i57&sourceid=chrome&ie=UTF-8

A bolgárok európai pénzt vittek, hogy cenzúrát fejlesszenek ki ... "Bivolli
bivol.bg/kvz-digital-censorship.html
Oldal lefordítása
2017. dec. 2. - Két nappal ezelőtt a Merlin KVZ Digital profil blokkolja a videót a honlapunkon, bemutatva a rendőrök és Vratsa közötti meleg kapcsolatot ...

a 3ik czikk

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:43:17

[Merlin] KVZ Digital - Szerzői jogi csapás - valódi vagy átverés? - Google ...
https://productforums.google.com/forum/#!topic/youtube/...A;...
Oldal lefordítása
2017. ápr. 23. - Amikor ellenőriztem a [ Merlin ] KVZ Digital-t , találtam néhány jelentést arról, hogy csalók és videók lopnak. Ha bárkinek van információja erről ...

a 2ik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:44:02

ez kamu bazmeg egy 1980as filemt kozpirazjtoznak 40 evre rea ne hujeskgyunk man

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:49:30

www.dailymotion.com/video/x300hun

itt nezzeg 3;04tol - 4;13ig van letiltva ez

pont mikor kezdi mondani hogy ''bulgarok ezt a folyot eccer s mindenkora atlepjuk''

mos mommeg nem tudjak micsinalnak???

2 napja nyomtam ugy hogy bathoyry zsiga szerencses a dunaig + ahol a skzitak mindig szerencsesen atkeltek

abulgaritek es ara keszulnek kab nem XD?

FAKIN SITTTTTTTTT

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:50:25

www.youtube.com/watch?time_continue=247&v=qdU-vUOp6Y0

MOST MEJEN E HABAR lehet nem ;''nem listazott-ba tettem'' de ha tiltva akkor akkro sehogyse vaszleg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:52:39

jo hejen matatok e Tisga akkor micosz?D ez nem ''accidental'' csak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:58:20

NEM ENGEDIK ATKELNI AZ AL-POK-OLON d

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 12:59:08

2holloskenk elkuttem a ''oestist'' de nem erti vissairt;

Sárosi Zoltán <kethollos@kethollos.hu>
Către:
Keve Hun

13 nov. la 10:22

????
2018. 11. 13. 8:39 keltezéssel, Keve Hun írta:

Afișare mesaj original

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 13:01:08

ja s akkor ezert tunt el a jutubrol es a video me fent vot vagy 7 eve

a bulgariteknek se engedik atkelni [az ongalon vagy lehetet Itilen]

kurrrrrrrrrva annyuk

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 15:42:07

www.youtube.com/watch?v=Rxse6K4qNnE

feszt ez jon be ez meg nem tunt el

kikrol nem beszelhetnek valszeg ki se mongya csak vartyog miden hujeseget

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 21:12:56

youtu.be/hwxeFAEa_uc?t=1511

hoegyes emlekszel en irtam e hamarabb bultsu bocs vagy zulu>

habar eleht ezt man vki leirta nem nagy szam vegul

nics mit nezzek tsiga vmit tegyel be

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 21:30:54

youtu.be/hwxeFAEa_uc?t=2618

ruga roka XD dillo chusalka

fox?

aszongya aforrasba ''roka'' meikbe vajon? lehet az arvisuraba vagy a masik hogy mongyak amibe az az Ukko van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 21:37:07

translate.google.ro/#hu/en/r%C3%A9v%C3%BCl

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Karanovasa

arkok csataja + a mocsari

ezek valszg ugyanazok mint a nikapolyok 1396/6-426 rugat rgja a villam +427 romanok re-okupaljak pannonit = 970/969

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 21:38:03

youtu.be/hwxeFAEa_uc?t=2980

no 300 ev nala se mosse de a videokot feltette juliutol meg abor feritol de leszedte azota

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.13. 21:38:59

a kurszan nevet se lattam meg azt kesobb talaltak ki a chusalra

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.14. 13:34:43

mar regebben gyanut fogtam, lehet emlitettem is, hogy a bulgaroknak kozuk lehet a vikingekhez. ha a bulgar birodalom olyan nagy volt, akkor kikerulhetetlen hogy ne lenne. meg hozza jon a vareg kapcsolat is, mert arra hajozgatnak ok is. lehet akkor a kievi rusz eredetileg bulgar volt vagy abbol csinaljak kesobb.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.14. 14:11:54

mondd itt valamiket...
www.youtube.com/watch?v=2cUWByYyoLQ

1 regebbi felvetel
www.youtube.com/watch?v=p8uYTxoytMo

~ 7:00-nel asszondja a kinai konzultol tudja hogy 150 milko magyar van :) nem reszletezi hogy csak magyar vagy az egesz kozepeuropat erti. me ha ugy, akkro igen. lengyelek, nemetek, bolgarok, horvatok stb. az ki ad vagy 150et
www.youtube.com/watch?v=p8uYTxoytMo

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.14. 15:49:47

kal-man
lak-to

ga-lak-to-man? + benne van a Lato

tejes meg milk tej

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.14. 15:50:31

e-mese lehet massza-geta/tej a hunok s atejut vay ezt man izeltuk valszeg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.14. 20:11:53

youtu.be/Fisc51cEHgM?t=1209

jasdi XDXD

nem tudjak vajk mikor szuletett ige me az akademiai maffia nem teszi kozze 4 fele adat es van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 10:49:21

@Vágtázó Csiga: lesz ott minden fele osztan

mongyuk en azt es el tom kepzelni hogy a mongolok votak itt tobsegeb D s amerikabol jottunk XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 13:31:52

youtu.be/6TyJcCNx39s?list=PL9A5CB071DD7E84E4&t=1310

pier vajon honnet szedi hogy geza nemet segitseget kert? lehet irja vmeik kronika

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 18:11:54

hunok nyugatra

de mar kezdetbe ugy irjak hogy ''atkelve a tanaison'' stb

''ha atkeltek megnyuodtak''?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 18:25:31

en.wiktionary.org/wiki/pono#Latin

az angolkonyvbe tabort alit fel itt es vlaami olyasmi de alatin szovegbe castram-ot ir az var nem?

books.google.ro/books?id=MwEtDwAAQBAJ&pg=PA195&dq=Malalas++battle+from+Gaul+to+the+Danube&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjpnoP88NbeAhUGCiwKHR-mC0cQ6AEIMzAB#v=onepage&q=Malalas%20%20battle%20from%20Gaul%20to%20the%20Danube&f=false

195o

books.google.ro/books?id=9nVfAAAAcAAJ&pg=PA358&dq=Attila+quidam+genere+ex+gepidum&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjQ6Iqr9NbeAhWFjCwKHd9YBMgQ6AEIKDAA#v=onepage&q=Attila%20quidam%20genere%20ex%20gepidum&f=false

1476ba a turkok proviziojat [cucc tartalek] a vihar veri szet vagy jon matyi

s Malalas keveri alarikot theodorik gottal aki meghal [itt lenyillazzak--- ez a kezai fele detre lenyillazva mikor bejonek a czeunmauri tarnokianl]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 18:27:08

czezar asszem galliaba 53ie korul maszkal
en.wikipedia.org/wiki/Gallic_Wars

ne mekkora menet 4milio D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 18:31:01

373 hunok 401 atila kitraj 427 romanok reokupaljak pannot 453

ez kb a hunok italiaba vagy dlere koszti ellen s vs burgundok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 18:33:17

az utoslo hunjaras 469 mikor fejezik Dnegiziket

469+61=530

469-61=408 uldin delre castra martis

451+61=510 korul szabirok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 18:36:58

373+61=434 hal ruga s hunok burgundot vernek de 430ba kikaptak

373+51=424

ez es egy kell legyen a zczezar s aty galliaba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 18:49:09

izelem hogy abularok vhol irjak hogy 7szlav tribbal szivetseget kotnek

szlv szov-etseg vagy love szer-eelem? meg a ''pannoniaba'' pan az osszekotes

681re kalibravla a bulgarok bejovetele habar mashol ez valszeg a hungar 6777

681-371=308/2=154

681-154=527 boarex s balach

-154=373

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 19:26:07

1003-238=765 [3 ev difi s nagykarcsi koronas]

765-238=427 ruga romanok panno stb

1003 527 borex s balach[fekete] = 476

osztan nemtom mi van ezzel a 238as lemenessel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 19:29:51

annyi ugy laccik hogy a kurucz s az elso kerekeny emlittes a hungaroknal [annyi hogy tamadjak]

863 gens hunorum christianitatis nomen agressa est

osztan a agressa es azok a betuk mint a cross? nemtom

romanu ugy agreaza z kedveli

863+100 geza vs pogany idolok s kerezztel

1063 bela domos szept 11
+500 1563 ''eslo pozsonyi koronazas szept 8]

1663-4 zrinyi teli hadjarat

+72=1735

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.15. 19:33:21

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n61/mode/1up

dubnicziba de asszem mashol es 1022be nagy tuz hungariba majus 12 majd juni 22 2 nap laccik az egen [Laczi ba ezt magyarazta vhogy ma nemtom]

1022-53=969 istvan szuletik varadi zagrabi dubniczi marczi kronikak
1022+53=1075 i.geza uralkodasa 1074-1077

az uralkodasa elso eveben nagy ehinseg hungariba [thuroczinal]

ehinseg fame tuz incendis de lang f[l]ame

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.15. 21:52:16

@hun77: "mongyuk en azt es el tom kepzelni hogy a mongolok votak itt tobsegeb D s amerikabol jottunk XD "

jol van mester, akkor asszem negerek vagyunk inkabb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 10:22:32

atirtm a czimet

nem mondtad hogy te mondtad e a ''romai pajzson az skorpio van''? azt irjak az egbol s sasszarnyak

mind1

szkitia.blog.hu/2018/11/16/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_801
-------

azt izelem nessze meg;

marczius harmadik roma-harom stb

pont novemberbe marczi napja nov 11

de november 9 d 11ik

9/11?XD tunnak vmit

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 12:19:55

www.google.com/search?q=Romulus+April+21,+753+b.c&newwindow=1&tbm=bks&ei=5KbuW7ffI7HnsAfAh5roBA&start=10&sa=N&ved=0ahUKEwi34dXQ5NjeAhWxM-wKHcCDBk0Q8tMDCHc&biw=1309&bih=689&dpr=1.1

romulust/merulost april 21re kaliblraljak hogy fondalta romat 753ie

Hill on April 21, 753 B.C.E. (a Varronian date). Remus mocked his brother about the short height ...

Remi csufolkodik vele hogy csokott XD

en.wikipedia.org/wiki/753

Grifo, Frankish duke and illegitimate son of Charles Martel, rebels against King Pepin III ("the Short") (his half-brother), in alliance with the Bretons. He flees to Italy to join King Aistulf of the Lombards, but is caught and killed while passing the Alps.

isz753ba ''short pepi'' XD

ezek most vicczelnek vagy mi?
--

+

april 21

1076 hal I Magnus Geza april 25-753=323

ja es itt magnus ott kicsike XD

EZEK VICCELNEK EMBER

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 12:21:13

meg OTT IRJA A vOIKIL KLAN A BULGAROKNAL

VAKUL S LAT

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 12:22:15

gez autan Lat-zi maj 1 54 napra hal Barbas arian kosztinapiba 430 juni 24

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 12:33:37

a 1es pozsonyi kroniakab laczi 1090 julu 24 hal

mashol mha meg 19ev 3ho s 3napot uralk akkor april 21

tunnak vmit

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 12:36:54

de ez alapjan 1071tol vot kiraj april 21-753=318

?

318x2=636

i636 batho anna iszternel janu 12

818x2=1636
mi ez?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 14:00:17

archive.org/details/kunlszl1272100szab/page/3

kunlaczit nem tudjak hanyra kalibrlani egy forast kaptam ahol 10 eves 1270 de nem akkor hal 5i sitvan maskepp hanem 1272 ahogy itt irja 1270be

valamit taknyolnak a 12 evekkel es leeht meik nap lattam

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 14:01:11

itt inkabb csak az van hogy 1263ba szuletett mint ott alol a levelek alapjan ki lehet venni mert 9eznek es

1263+9 meghal az apja 5ik istvan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 14:02:22

az 9ezes miatt es vannak ezek az ismetlodo szamok me ne;

72-9=63-9=54-9=45-9=36 [36x2=72]-9=27[2x27=54] stb 18 s 9

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 14:23:56

nemcsak az a kronika [habar valszeg ugy gyartottak ezeket le mint az ujsagot xd]

books.google.ro/books?id=MJpYAAAAcAAJ&pg=PA839&dq=stephanus+rex++Elau&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwj6g4ecgNneAhWENOwKHdFUDaQQ6AEIKDAA#v=onepage&q=stephanus%20rex%20%20Elau&f=false

lacika 10 eves de 1272be nem ahogy szabo karolynal irja [valszeg elirta vagynem]

mondjuk abba 1273 de a ''magyar'' kronika es irjak 1273ra 5ik istvan halalat mind1

books.google.ro/books?id=D_tSAAAAcAAJ&pg=PA189&dq=Stephanus+rex++obiit++1272+senior&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwid74aOgdneAhURMewKHRf0A6QQ6AEIKzAA#v=onepage&q=Stephanus%20rex%20%20obiit%20%201272%20senior&f=false

ebbe Elaw-nak irjak valszeg akkro a Laczi nevet

ezekeutan ha beteszek egy R-t eralu ger?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 14:26:50

najo meek a piatzra a bizniczekhez

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 16:34:04

ebbe elirtak e vagy nemtom a tobbi alapjan Kunlaczi Elaw/u kene lejen lehet Elan-t akartak de C betu ven Clan

erdekes szam jo ki a ''klan-os'' bulgarokkal [azt es jo lenne yudni miettt nalik emlegetnek klanokot]

1263-677= 586 salamon czerka s somlyai szama

books.google.ro/books?id=o-o_mHvlrUwC&pg=PA984&dq=Stephanus+rex++obiit++1272+senior&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjWrI-qgdneAhXF1ywKHe3eDOMQ6AEIPjAD#v=onepage&q=Stephanus%20rex%20%20obiit%20%201272%20senior&f=false

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 16:36:17

1253 tatarjaras kunlaczi pest cremaverunt

ezzel 576

amugy atilla 453 123 evre halt disabulos turktol az Ectag hegy melletti-tol Sog-Diaaba 576

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 16:37:02

kor rag kub rat kub er s asparuk

? lehet gas-par-uk D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 18:23:35

varja me nem jo link

ahhej ojan szar a gepem hogy a magmaradt li9nket felol nem valtja at amire kattintok utanna

szkitafonix.kisbiro.hu/modules.php?name=base_topics&file=olvas&cikk=etruszk-5b83719b415d9

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 18:25:10

books.google.ro/books?id=KA4vAAAAMAAJ&pg=RA1-PA212&dq=matyas+november+1467+brasso&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjohOGdwNjeAhWDl4sKHQQAB6YQ6AEILjAB#v=onepage&q=matyas%20november%201467%20brasso&f=false

amugy itt alabb balrol latode azt irja amit Pierr magyaraz [1514korulrol] kozbe hogy a szikulok ha keletre mentek mittom hanyan kellet mennyenek ha nyigatra mittom hany stb

ezel es van vmi osztan valszeg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 18:36:04

www.youtube.com/watch?v=7yaJ0JqVfaM&t=769s

eletrik ktedralsz kivancsi lennek telelg minek bildeltek a czerkakot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 18:41:31

www.youtube.com/watch?v=7yaJ0JqVfaM&t=769s

Fak! ne erdekes miket irtam alaja nesze meg hamar Tsiga XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 18:55:55

www.youtube.com/watch?v=7yaJ0JqVfaM&t=769s

elektrik huook XD

vagy barbar gazar hunok? vegul JAasdinak lesz iagaz igy vagy ugy xd

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.16. 19:19:13

@hun77: "amugy atilla 453 123 evre halt disabulos turktol az Ectag hegy melletti-tol Sog-Diaaba 576 "

ez a disabulos, isabul nem ispan?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 19:29:38

youtu.be/nRZEsRWyE74?t=4644

fakin shit Tsiga kezem birni ezt a videot csinaltam egy 2 videos plajlisztet es belolle

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 20:12:56

@Vágtázó Csiga: negerek vagyunk inkabb

XD a nigga jobb? aszittem birod a mongalokot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 20:15:21

youtu.be/uKNhJ5TJt64?t=1682

nem akarom mokeralni ezeket de man igy honak meg

minimum mindenki man Gabi ba szinten kene legyen ezek kozul

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.16. 20:47:17

nem vagyok benne a flet ortos dolgokba, de ezt hogyan magyarazza hogy lapos a fold kozben a vilagegyetem egy olyan kettos fank alaku (double toroid)?

32:00
www.youtube.com/watch?v=3uJOCct8MsA

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.16. 20:56:25

@Vágtázó Csiga: en se ertem csak ezek kzobe mad flodoznak s nasaznak ami egyszerubb azer linkelgetem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 08:09:39

postaimre.magyarnemzetikormany.com/news.php?readmore=3414#comments

na me Kimi batury agyverzest kapott! nem es csoda az es 1 cseppet felpergetve vot en es ugy jarok osztan eiszen

tennap kerdeztem Postanal mi van vele [elkuttem az elekltrik katedralsz videot es neki]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.17. 18:19:25

1xer Born gergo asszotna hogy a faraokat magyarnak hivtak, te talaltal ilyen adatra.
a farao az pharaoh az lehetseges mahar...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:01:05

704ikoldal itt Elau laczika 10 eves

itt megin mas kronika itt man Clan ugy hivjak
-------------
Clau-dius az ''epittto'' roman vot

de elev-atio az es felemeles [mikor szentelik imret s laczit ugy irjak]

epittet valamit? lehet varadot vag romat

valami ovt claudiussal s 1206 bela szuletikkel bela es ugy újaepitti az orszaot varakot epitt stb

en.wikipedia.org/wiki/Claudius

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:02:07

Claudius proved to be an able and efficient administrator. He was also an ambitious builder, constructing many new roads, aqueducts, and canals across the Empire. During his reign the Empire began the conquest of Britain (if the earlier invasions of Britain by Caesar and Caligula's aborted attempts are not counted).

54be hal okt 13 D

legalabbes ennyire teszik osztan van erre es mint Agusztira es tobb variacio

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:03:35

s miert a laczi lad-islaus

c-lad-islaus?D

clades az csata vagy pusztulas de romanu forditva cladi epittes

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:06:02

a varadi kornikaba ugy irja hogy kunlaczi 13 napra meghalt [ezt a szvegtbol ugy lehet erteni a 1253as tatarmenet urtan de elotte meges 1254re teszi a halalat

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n249/mode/1up

miert 13 napra?

meg erdekes 1260tol 1273v72ig 13 ev van [mert 1260ba es hungar vs ottokar s 1273ba esment kezdi ottokar vs hungary

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:06:18

+ batho gabi 13 sebet kap 1613

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.17. 21:07:40

asszondja hogy a tatarok nogaiak voltak, s modova volt az

11:55
www.youtube.com/watch?v=Kad4FjywvR4

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:10:09

1241+13=1254 hal kunlaczi [mittom miert 13 napra]

pusztittas vagy tartarozas

1200 evre clau-dius Clan/laczi ladis-tol

1200 esment lezerozas lehet + 54

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:14:20

templarol disoluczio 1307 okt 13 fraj day - 54=1253 bela vs ottokar elotte 125052 80ezres sereggel vs austria/asturia

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0006/401.html

osztan Hunfalvy es tott vmit me irja vhol hogy ''laszlo kiraj 1453ba jott hungariba''

books.google.ro/books?id=WGKsBCRgF_8C&pg=PA20&dq=laszlo+kiraly+1453-ban+jott&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjglpzLntzeAhUCFCwKHc5_BEIQ6AEILTAB#v=onepage&q=laszlo%20kiraly%201453-ban%20jott&f=false

1-so C-Lad-is-laus meg 1076tol kiraj april 21 v 15 v maj1

76x2=152

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:19:13

na ott kallay varialja a gut s getat

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:24:48

1454 okt 3-4 hunyadi vs firus turk matyi 14evesen lovag

54be halt okt 13 klaud

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:37:18

1038+154 laczi szentul april 6 v juni 27 1192
juni 27 aguszt 20ig-54 nap

ezt kellet lassuk

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:45:11

elevaczio elau elaw kunlaczi 1263 szuletik-537 kesz a czrka =726
+27evre hal kunlaci margit napja elott kb 17 july

1290-753=537

1281be meg tatarfoldre maszkal-743=528 boa-rex s balach/bolts-czrka

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:46:27

s kozbe kunlaczi iedejeb van vagy hal szetnmargo

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 21:51:37

www.google.ro/search?tbm=bks&hl=hu&q=margit++d%C3%B6m%C3%A9s+apaczak

ezzel es van vmi
1253ba asszem ottokar akarja felesegnek meg amugy 1242be szuletik kalibralva

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 22:17:06

ja s ugy irja Herodot hogy dariusz elott 1000 evvel es nem tobb kezdodot a szkitak ideje

akkor ha 513ra tesik dariuszt vagy 530ra tomyrist akkor 151 vagy 1530?

mondom ezek a 16ik szazadi menetek a kezdetek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 22:18:05

Jasdi meik vodeojaba mongya hogy ''termosz'' csak ma nemtom mire

akkor izeltem hogy a ''motsar'' es tmrs

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 22:46:07

real-eod.mtak.hu/861/1/B3391005.pdf

24ik oldalon irja hogy az erdelyi fosipan megveri a tatarokot egy suzke hejen a Maetisznal 1239 Alberic kronikaja

a 25ikn meg a kunoknak sirjai a sajat betuikkel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 22:48:18

real-eod.mtak.hu/861/1/B3391005.pdf

miejen szoveg van figyeled e a 24old alol 1241be ''eljovetel''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 22:52:43

youtu.be/IR7IeoA-SH0?t=1913

az elso akikhez megy Ozseb [lehet sebes-vazul s batho gabi kisernek sebesbe + szapo jani ott hal 1571] azok a Patacsi palosok a jakab hegynel Pets mellett

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.17. 22:57:18

Kunlaczi czrkas es vot vegul nem? 177 evre 1076 laczi kirajtol s geza hal

Patak varaba szuletik [majd thurocz varaba menekittik] mikzoben a nagyapja ostromolja s az apja es harczol feketehalomba 1263 akkor vag ahalaal es a tatarok 1253/4

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.17. 22:57:43

@hun77: "miejen szoveg van figyeled e a 24old alol 1241be ''eljovetel''

nem nagyon ertem, min1. annak idejeben bizanc is nagy kereszteny volt hogy o kuldte rank a turkoket meg tatart s mindent... kosz
pont mind ma az eu, hozzak be megint a nagy hivoket.
ott is az lehet hogy azert hitetlenek me nem voltak muzlimok, nem mert nem voltak keresztenyek.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.17. 23:00:02

azt megnezted ahol mondja hogy 150 milko hungar van? :))

~ 7:00-nel
www.youtube.com/watch?v=p8uYTxoytMo

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.17. 23:07:35

ez milyen terkep vajon
lenn jobb sarokban havasalfold :)

3:22
www.youtube.com/watch?v=A9TgZ2ceGRs

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.17. 23:14:51

@hun77: "331 old valdemar dacia kiraja 1158ba"
:( nem kapom

de a ruszkiknak volt valdemar fejedelmuk, aztan abbol csinalnak vladimirt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 10:01:14

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n248/mode/1up

22-23 fejezetnel 259-60 old kunlaci 12ik uralk. eveben interfectaljak a kumanok 1254be de 1253be utanna irja a tatarokot utanna meg 13 napora hal

vagye saz 1so tatarmenetkor szuletik kb kunlaczi [mashol meg margitot kalibrlajak erre]

1254/3-12/13

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 10:07:57

nem kapod mert 2 resze van s 2 59old

it van ne
anno 1027 [ekkor va amugy a regen-sburgi gyules imre bajor herczeg lesz az vot valszeg]

books.google.ro/books?id=yzE_AAAAcAAJ&pg=PP71&dq=anno+1027+norvegia+qua+est+ultra+daciam&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiJ9t3My93eAhVECiwKHSadDtwQ6AEIKDAA#v=onepage&q=anno%201027%20norvegia%20qua%20est%20ultra%20daciam&f=false

nem azt a kiadast dobta be de ugyanaz

+ vlaami szetn olanus XD[[n/u-h]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 10:22:52

ja szetn Olanus

nalunk meg Olha Miki isztergami ersek 1553 ha jol tom latode hogy talal

hu.wikipedia.org/wiki/Ol%C3%A1h_Mikl%C3%B3s_(esztergomi_%C3%A9rsek)

xd

527 evre

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 10:24:50

en.wikipedia.org/wiki/Olaf_II_of_Norway

ne osztan az Olaf I-es valszeg obszkure az eredete kb az lehet mar lattam vot

Zamojskzinal es az elso Zamo polak obszkur asszem azt irjak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 10:26:33

july 29 mint laczi 1090 vag y1095

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 10:50:59

https://productforums.google.com/forum/#!topic/youtube/a2z8V0Mbm-A;context-place=topicsearchin/youtube/category$3Aother-topic

az a ''czeg'' vagy mi a nyavaja [100szazalek kamuk] ami letiltotta azt a 2 perczet a bulgar filmbol

az utolso koment es azt irja falszok

On Thursday, 8 June 2017 12:52:45 UTC+1, djaksic wrote:
KVZ appears to be legal but what they're doing is actually not because they don't actually represent the content owner.

[Merlin} and the numerous different bodies they claim to represent such a "KVZ" etc... are indeed a legal business BUT...

[Merlin] are well known for deliberately issuing FALSE Content ID Claims on material they neither legally own nor legally represent and their employees have been proven to even lie about when people have challenged/ disputed their deliberate FALSE claims...

I've had many run ins with [Merlin] deliberately issuing FALSE Content ID Claims and their staff actually lying about those claims stating they have checked the content and saying their claim is valid when I have proven on a number of occasions they didn't have ANY legal rights to claim the material despite their staff lying and saying that had thoroughly checked it...

False claims they made which in the end I did indeed prove where completely False and forced them to remove them.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 12:39:50

1263 Kun/moT-Szár László születik Patak-várába - István Feketehalomba harczol --- 818 Álmos születik = 445 Atila ''hal''

szar laszlo çalvus-kopacz] az mihaly fia aki geza tesoja [[toxus az apjuk]] [akkor istvan unokatestvere]

de geza erdekes 963ra irva hogy batprizal s vs pogany idolok

300 ev

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n240/mode/1up

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 13:14:05

translate.google.ro/#la/en/calvus

kopcz tar

romai sas

akvilla KVL KALVUS

kik a rmanok akkor TARTAROK

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 13:15:30

MO-TZAROK GLODOK GOLDENEK ARANY HORDA

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 13:45:14

szkitia.blog.hu/2018/11/18/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok

nem jo ide

na ez az 5ik czikk s meges rovideb a linkjebe a szmok betuk tiszta sar ez a bloghu

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 14:52:38

books.google.ro/books?id=pGJzX03M_IEC&pg=PT883&dq=contra+tartaros+mifit+comitem&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwj58OKt2N3eAhXS-6QKHSusCfcQ6AEIKjAA#v=onepage&q=contra%20tartaros%20mifit%20comitem&f=false

ne mi van

1239be amikor atatarokot megverik a Maeotnal ugy irja; confregit primum cornu illorum [ezt ugy irjak magyarul hogy az ''elo-orsuket megverte'']

en.wiktionary.org/wiki/confringo#Latin

books.google.ro/books?id=pGJzX03M_IEC&pg=PT883&dq=contra+tartaros+mifit+comitem&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwj58OKt2N3eAhXS-6QKHSusCfcQ6AEIKjAA#v=onepage&q=contra%20tartaros%20mifit%20comitem&f=false

572elso sor

de miert ir Alberiknel ''cornum'' ez lenne az elo ors

corn az szarv??

azer izelem mert 1027be konr-ad vs istvan

amugy ennel mi es van 1027re? hog dacia norviegia s olaf szent vagy ''olanus'' meghal martir

na jo nemom de erdekes

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 14:53:36

the horns of the moon

shit

hold-tavi csata 1280v82 1281 kunlaczi olyan messze vot tatarfoldre hogy azelott senki se D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 14:54:19

1281-1239 mikro az eloorsot verik 42 ev de ebol es laccik a 2 tatarmenet [vagy hungar odamenet ugyanaz]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 14:56:10

amugy mind1 laccik ugy es 1233 3 forras hogy a tatarok elosor jonnek

1253 kunlaczi idejbe pestig

1286 2szor

ezek a somlyai szamai es 1533-1586 + 1553 olah miko ersek stb boari/ovari szinod

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 15:51:49

CLVS Klovis az valami frank es vot mi? Juliu bajolt mintha

azer kene felverjuk latode

de aszem az a Zentai es bajol mejek beteszem hezza es habar asse szol semmit se

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.18. 18:11:48

@hun77: "ez a nor-vegek a dakoktol eszakra lehet nagyba vhogy a Foldre es igaz "

akkor az ugy van hogy a dak es dan ugyan az.
en asszontam az europa=feher kapcsan hogy a norveg is balag, biel-ag, feher ag, nor-bal, a "v" az vendeg hang. pont mint a svedben a sverige az varag, s az "s" vendeghang

tehat igaznak tunik allitasom miszerint a getag es a szasok ugyan azok, pontosabban a getodakok es az angol szaszok.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.18. 18:14:32

@hun77: "CLVS Klovis az valami frank es vot mi? Juliu bajolt mintha"

"ebbe mar kunlaczi egyenessen claudiusnak irja XD"

asszem aladarral azonositja mintha

mi az a Waehingirus?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.18. 18:22:38

ja ige, s a Tuatha Dé Danann meg a keltak. lehet akkor a szasz=get=kelta, ha a keltabol kiesik az L, akkor lehet. 1x azt is mondtam ha a skitabol kiesik az S akkor geta.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 19:08:25

szkitia.blog.hu/2018/11/18/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok

kunlaczi xtended
---

ahogy irod most a morvat az akkor az ''erkolts'' azer dicsereik Imcsi herczeget es ''mara korona szuz maurus boar/mar stb marczi hegyen stb]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 20:23:14

szkitia.blog.hu/2018/11/18/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok

alol deioces law-t vezetett be XD

books.google.ro/books?id=GyIZAAAAYAAJ&pg=PA44&dq=deioces+king+of+medes+zealous&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjild3A097eAhXR3KQKHYVQBLwQ6AEISTAE#v=onepage&q=deioces%20king%20of%20medes%20zealous&f=false
------

amugy te! azok a lova a kepes kronikaba azok nem lovak valszeg figyeld meg egyeseknek a vonala koveti a mellette levo mittom domborzatot [ami asse tod hegy e vag yfal vagy mi]

meg amikor a hungarok jonnek akkor es egy jo nagy lo van XD

a lo mast jelent

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 21:04:56

@Vágtázó Csiga: aladar ? akkor az vladamar es

vladimir

de akkor man imre sosztan imre kiraj s andras harczol 1197korul lehet azok es csaba s aladar

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 21:08:08

a szaszoka sasok besenyok/bessi bessos [bese-reti sas] azokra es irjak hogy trasnylvaniaba vanak 11szazad asszem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 21:10:50

en.wikipedia.org/wiki/File:Scots_lang-en.svg

ez telleg vicc akkor me vanak a gaelek akkor gallia esment s galiczia-halics kijev

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.18. 21:13:25

pecsenegekre aszongya Pecsek D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.18. 22:54:05

@hun77: "a szaszoka sasok besenyok/bessi bessos"
akkor az a bulgar is lehet

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.18. 22:56:36

@hun77: "amugy te! azok a lova a kepes kronikaba azok nem lovak valszeg figyeld meg egyeseknek a vonala koveti a mellette levo mittom domborzatot"

biztos valami asztro dolog. megkovesedes valszeg, mint a nepmesekben.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.19. 07:53:39

youtu.be/JPjnhDCi_x4?t=529

gigantos video osztan ezek es menyire lehettek valodiak, azok a nehany orias a 19ik szazadbol az egy dolog de ezek azt nyomjak hogy gigantok votak vmikor

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.19. 09:49:18

hat regebben minden nagyobb volt. ugyhogy elhiheto hogy az emberek is nagyobbak voltak. hogy letezett-e kulon orias faj, nem tudom.
itt egy pelda, az oriastigris
hu.wikipedia.org/wiki/Smilodon

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.20. 17:30:39

5ko.free.fr/en/year.php?y=1022&s=

it majus 12 sozmbat amugy mashol a july 22ot es 23ak irjak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.20. 21:32:38

nessze meg hogy hasonlitnak a datumok a 2ik laci ii s ivik isti kozt stb
ennek ha vki meg jobban utanna nezne [dobos tsani vagy juliu] man eddig 2 napon belol kimutattak vona hogy az arpadhaziak minimum az es hamisitott]

alol

szkitia.blog.hu/2018/11/20/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.20. 22:05:45

en.wiktionary.org/wiki/claudus#Latin

kalmi kiraj es elege handikapat vot nem? pupos csuf mikor meghal folyika genny belolle stb XD

1095tolkiraj kunlaczi a ''claudus'' 1272tol = 177

szoval itt es megva a 177 nemcsak a laczi kiraj 1076 es a varadi kronikaba 1254 hal kunlaczi =177

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.20. 22:09:56

s akkor a Cladiatorok kik votak? D melegeittok fagaysztok vagy hepik lazzadok[kletiek keltek] aranybanyaszok vagy banyaszok[glod mocsar]

vagy a gladius az kard es asszem

lehet vmi elektrikek ahogy nyomjak mostonabaD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.20. 22:10:52

vag Pallosok?XD szantai szeritn a palosok a banyakotkutattak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 08:19:29

books.google.ro/books?id=phcuAAAAYAAJ&pg=PA142&dq=latni+kimegyen++a+varadi+epittest+1629+esztendoben&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjt7ZCY6uTeAhUEMewKHaYLA2MQ6AEIKDAA#v=onepage&q=latni%20kimegyen%20%20a%20varadi%20epittest%201629%20esztendoben&f=false

betleheem betegedik varadba amikro epittik XD s buzlizik

varad a fehervar kozt hal ha jol ertem enyed-en

enyd delen van szebenbe akkorhogy?XD

laczi hal 1095-1629=533 1096al a kereszkes menettel 532

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 08:57:55

kiraktam a kunlaci 1272 s 1096 177 ev forassal

me 5ik istvan telleg agusztba ha;l

szkitia.blog.hu/2018/11/21/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 08:59:47

youtu.be/HVO0gKe5J3o?t=203

Almos kiraj vmit kavar vagy tud vmit de hiaba kerdezem nem valszonak a videok alatt valszeg enmes o tolti fel stb

aszongy zrinyi a krusenaczi [krusevaczot akar mondani] erdobe halt meg zrinyi 1664

krusevacz az 1454 okt 3-4 kodhajnalba hunyadi vs s Firuz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 09:20:15

hogy hivjak a balladaba ameik a feleseget a falba vakoljaq? romanu mesteru manole d emagyaru nem jt eszmebe ha lehet basszal le xd

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 09:21:22

ja komuves kelemen jol van akkor epittett

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 12:04:29

hu.wikipedia.org/wiki/II._M%C3%A1ty%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly

2ik matyi 1608 koronazzs nov 19 mikor hal batho gabor gabi nagybatyja mirigybe/pestis

meg kiraj juni 25 ota

juni 25 ekkro halt revay 1622 14 evig vedte a kronat

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.21. 12:21:04

nezd csak meg ezt a manust, norveg kiraly, a szent foldre keresztes hadat visz vegre. s megkapja ajeruzsalemi kiraly nevet, de jeruzsalem jaronak forditjak le, mondjak. II. Andras jutott eszembe.

"King of Norway from 1103, which between the years 1108 and 1111 carried out a pilgrimage to Jerusalem and subsequently received the name "Jorsalafarare" - the Ruler of Jerusalem."

sv.wikipedia.org/wiki/Jorsala

hu.wikipedia.org/wiki/I._Sigurd_norv%C3%A9g_kir%C3%A1ly

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 13:18:09

szkitia.blog.hu/2018/11/21/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok

kipingaltam a vegit Tsiga XD

amugy i geza vaczot hal ami egy vacz remeterol a neve

kruse vacz 1454 matyi 14 evesen

16080 nov 9015 batho anna frigy kemenczek duvadnak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 13:38:21

+ batho anna es 14 evesen friggyel [szul 1594 tatarjaras july17]
matyi 14 evesen lovag a kruse-vatz-i utan

vatz igeza halala utan hal 14 vre laczi 1090 july 24-aguszt1]

s czeczill napja nov 22 -decz 6 kozt 14 nap van

osztan a Vatz e slehet bets petze pets pest vagy ''orok'' vecsj romanu

najo meeek esment a bizniczekhezXD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 13:39:29

vatz budi

bud apap hal 1199be-1076=123 ev

1199+54 ev =1253 tatarok pest

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 13:40:01

10076-54= 1022 vetus buda seggelik isti gizi s imre

vetus vts pts

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 13:41:53

cloud duncan mek XD

mnem szosz?>

cloud felho de ha L- kod

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 13:42:16

na jo kellmennyek a VTZ-re es XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 16:16:37

1] Tizenegy évig kalandozott, járta Európa nagy részét és Ázsia nyugati részeit és csak kevesedmagával tért vissza.[4] Útközben megállt Angliában, Franciaországban, Spanyolországban és Szicilíában,[1] s a Baleári-szigeteknél megütközött a mór kalózokkal.[1] Királyi címet adományozott Szicília normann uralkodójának, II. Rogernek.[1] 1110-ben érkezett meg Palesztinába, ahol Jeruzsálem királya, I. Balduin örömmel fogadta,[1] Sigurd pedig segített a frankoknak elfoglalni Szidón városát.[

AZA bALDUIN A FILME A lepras

az es akkor kb bald-win kopacz

nagy valami csoro lehetett ez a sigurd mennyifele jart XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 16:17:48

Végül elborult elmével[1] halt meg 27 évnyi uralom után.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.21. 16:18:49

Elhunyt 1130. március 26. (41 évesen)

nezeg nagnus gezaval 1076 54 ev s annaka csataja salival mogyorod marcz 14

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.21. 22:19:10

@hun77: "ebbe mar kunlaczi egyenessen claudiusnak irja XD "
"cloud duncan mek XD"

errol jut eszembe hogy kolozsvar "latin" neve claudio-polis, tehat kolos. van kalocsa is, kalota-klaudio keled. kaloda? hold? gorod?
regebben mondtam hogy kalota-kelta.

a kolos forditva sol-ka, sole az nap, napo-ka :)
ha felho van nem latszik a nap.
clodvig-hold veg, hold ciklus vege? a foldet is holdban merik, ugye?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.21. 22:20:04

ja, es szent laszlo bardja is a holdat jelkepezi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 10:01:21

youtu.be/li0IIvkjjaQ?list=UUnK3gIeVugsW_MzkG82pcUQ&t=241

a maisk kiakad a naszara XDXD osztan meg a vegeig jol nyomja zt a steven hokingot es izeli XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 16:07:55

a morva annyukot vagy a kurv-at annyukot Tsiga?XD

csek aut az 1260-70es eveket s 1593/2 bihacs s sisak

szkitia.ingyenblog.hu/evek-hon-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-2

morva horvat

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 17:18:44

nezzeg meginn basszak

be akartam meg irni ide ezt s nem engedi

aguszt 1 hal V.Istvan 1272 [Steronis kr. 386old] vagy aguszt 6 [zagrabi s varadi kr. 259old] - itt erdekes ha az ''8ik idus aguszti''-bol kiveszem a 8-at es a z evhez teszem akkor 1278 is lehet [mert a zagrabi-ba az ''1272''-nel a ''2''/''II''-es zarojelbe van azaz 1270 is lehet s akkor  1278 aguszt 13 lesz [idus aguszti=aguszt 13]

szkitia.ingyenblog.hu/evek-hon-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-2

ide

ha az lenne hogy az 1-essel feltelt az oldal akkor miert egedte hogy 2-es oldalt csinajak [ezt ahova beakarom irni?]]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 17:41:37

ja s hogya 2ik morvemezei 1278 aguszt 26 azaz a 1278jon ki es aguszt 13 azaz fele 26

a kurvza annyukot netok irni ember holott negyedet se ietam mint az 1sre

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 17:48:08

scythian.ingyenblog.hu/evek-ho-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb.blog

van ezen az ingyenbloggon meg 2 oldal [egyiket Laczi banak csinaltam de nem hsznalja a masikra az olahoknak magayr csatakot ott meg90szazalek nincs hasznalk=va lasuk oda megye

at kell rakjam

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 17:59:43

Hiányzó munkakönyvtár.

ezt irja ki nemtok hatterkepet tenni

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 18:05:17

nem engedik me at akartam masolni az egesszet [at lehet s linkestol es atveszi] de csak nem engedi az uj szajtra se

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 18:06:14

lassuk 1enkent me lehet az egszzet ecere sok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 19:11:36

scythian.ingyenblog.hu/evek-ho-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb.blog

enyit engednek egy bejegyzesbe [az egsz oldal mondom 90 szazalek nincs kihasznalva]

ezen meg nezzeg mennyi linket tettem be [az es szamitt] s megse vot baj [addig mert osztan ott s engedi tobbet] de az 10szer ennyi hosszu + likek mint amit most csinalok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 19:12:11

scythian.ingyenblog.hu/evek-ho-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb.blog

amugy neked ott felol balrol a linkbe elotte azt irja e hogy ''nem biztonsagos''?/

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 19:14:15

Tárhely méret
10 MB felhasználható tárhely (Feltöltések kezelése) 0,61 MB (6%) felhasznált tárhely

ezt irja ne s meg se engedi

a sozveg s a linkek eddig nem es szamitottak asszem csak ha kepeket teszel fel azok visizk fel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 19:49:58

www.youtube.com/watch?v=L39YVMoo-DA&index=52&list=PLvHMC_t2ji5MeIRBX0AUthkJoPcNZcatN

nezeg meg a teknot es tilcsak le kopirajtokkal stb

itt az lesz midnent leszukitnek hogy total suket legyel egyszer behuzzak meglatod

valszeg azok a nasza felttesek stb se fognak magyarazni osztan s senki se

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 20:16:44

1611be jan 1 Bathory Gabor 6ezerrel olah foldre

bocskay 1557jan 1 1606 decz 29

hu.wikipedia.org/wiki/Bocskai_Istv%C3%A1n

kozbe batho erzsit elfogtak decz 1610 jan 25 thurzo jelent 2ik matyinak 1611 -153 ev matyi kiraj jan 25 1458

1611-1557=54 ev

s valahol irjak e shogy ''a hajduk magukat angyaloknak hivtak me jamborok votak''
s ''nagy vandorlassal visszatertek hungariba''

vagyes esment gyanu ugyebar hogy ezek is ''bejovetel'' kb [azon kivul miaz nemtom]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 20:25:00

lehet ki-botsa-tas vot D botskai hajtok D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 20:25:51

amugy ez elso hun emlittessel a jovetlere [328 hessnel] 1271 all be

1599-328=1271 [pont amivel ma bajoltam]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 20:29:11

445-1599=1154 hal Borisz aki akart joni hungaryba

1599-373=1226 asszem thuringi lajos hal erzsike ferje

1599-677=922

1599-872-727

+27=1626 betlehem s kati frigy ferb 24 de marcz 2-3

872+27=899 brentai marcz 15

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 20:29:51

ostan ugy e28 okt 1599 miis veri batho biborost ''szaraku popa'' +14 ev okt 27 hal batho gabi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 20:32:26

ja a brentai szept 28 kb nem marczi 15 az a mersebutgi 933

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.22. 22:26:17

scythian.ingyenblog.hu/evek-ho-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb.blog

17x16=272

s 5ik isti 1272 korul akciozok ezek mindent szamoznak osztan vmi okosabb tudna megmondani mik ezek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.23. 15:45:47

818 almos -1239 szuletik 5ik istvan s maeotisznal tatart vernek az ultransylvanorum comes

421 ev de sitvan ez 33at el 1272ig 454 hal aguszt 1 v 6

1127 almos kosztoi lesz+145=1272+9=1281 kunlaczi tatariaba

amugy a kressen-burgi [morvamezei] 1260 lehet a fel-hold tavi me az crescent muun ami 1280-82

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.23. 16:31:17

www.youtube.com/watch?v=L39YVMoo-DA&list=PLvHMC_t2ji5MeIRBX0AUthkJoPcNZcatN&index=53&t=0s

ember ezek meghujultek minden tiltanak le

azt a tekno szmaot mar 2ot tiltottak le az utobbi napokba + a rarbg torentes oldal se mejen hanem valami miror-ja csak

rarbgmirror.org/torrents.php?category=movies

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.23. 16:31:44

ja mos tmejen atettek a linket a szimplara es e az es 3 naoja nem ment

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.24. 10:38:29

levente - paladin
csendor - gendarme, erre meg asszondjak hogy a frank gens d'armes "men at arms." :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.24. 17:48:21

youtu.be/O8TNGgBqMyk?t=1121

mit mond itt a mssik ho ertem e hogy ''nio hungarians there?''??

nessze meg 18:44 -nel

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.24. 18:04:34

there are no hungarians there.
lehet arra a poenra utal hogy a magyarok marslakok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.24. 21:44:00

lehet mig azon izelsz ha olvasod meik mimro vot ho-napba az a lenyeg hogy a ketto esszefug lehet

1034be ha; a zagrabis varadi kronikaba istvan+248 ev [ez arszakid]=1282+284 diokletziani =1566

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.24. 21:50:31

archive.org/details/szzadok07trgoog/page/n738

szeptember 1ezeik

034ba hal istvan aguszt 15v20 vagy 1038 aguszt 15
imret nemtom egyelore honnet szeidk 1031 v 1033 szept 2

szuliman meg szept 4 meg aguszt szept sziget

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.24. 21:58:21

archive.org/details/szzadok07trgoog/page/n740

knlaczi tartozkodasi helyei patak vara s szeged [lehet sizget]

ide kene vki aki eri az asztrot stb zek a datumok es mind ismerosok [vag pinkosd asszem juni 17 vagy marcz husvet
ezek leeht asztro allasok es nem ''varosok'' helyei stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.24. 22:02:00

a pozsonyiba latode hoold-ot or nem hodot

meg Zolymot emlitti csak nem laccik a mondat elso fele

archive.org/details/szzadok07trgoog/page/n740

juni 17 az kojok lajika 907be ugros boiariae

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 00:26:16

''korabeli''-eknel july 2 vagy 4 ernek a turkok Gyula ala july 17 a tamadas

kunlaczi margit nap [july 17 v 20] elotti legkozelebbi hetfon hal

vagy 10 vagy 17

5ko.free.fr/en/year.php?y=1290&s=

hadfo napja

1290-1566=276 ev

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 00:28:07

1290-276=1014 asszem ekkor istvan vs a gyula ajtony/achtum ''nagy -osz-i csata asszem'''s koppi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 00:30:22

books.google.ro/books?id=TR4RDAAAQBAJ&pg=PT196&dq=1014+istvan+kiraly&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwimmLikl-7eAhVG3SwKHZNSDckQ6AEIUDAI#v=onepage&q=1014%20istvan%20kiraly&f=false

kozsdinal van egy kalman es [ja ez az a szent kalmi aki hungariba akart jonni s interfectaltak elotte s afabol amire szegelik kihajt valami mese van]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 00:31:35

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Kleidion

eztet es segiti istvan de ez es delre van mint achtum [osz]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 00:32:29

www.google.com/search?newwindow=1&biw=1309&bih=689&tbm=bks&ei=G9_5W5b6E46RmgXv5YCYDg&q=1014+istvan+kiraly+gyula&oq=1014+istvan+kiraly+gyula&gs_l=psy-ab.3...4313.6842.0.7035.6.6.0.0.0.0.123.663.1j5.6.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.LatbKfLQ4ec

gyula vs istvan ugynezki 1003 de vitatott'

1003-ban az akkor már koronás király István sereget vezetett Gyula ellen: legyőzte és fogolyként magával hurcolta ... Az esemény ideje vitatott: 1003-1004, 1008 vagy 1014-1015 éppen úgy felmerült, mint a legvalószínűbbnek tűnő ...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 00:54:22

books.google.ro/books?id=7G9oAAAAcAAJ&pg=RA1-PR92&dq=ada+nekie+oltalmazot&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwim-M3H6N3eAhULFywKHev2A_sQ6AEILzAB#v=onepage&q=ada%20nekie%20oltalmazot&f=false

35 fejezet

de siti apja geza gyula leanyat veszi el vagyes istvan anyja

969 suzletik istvan+33ev=1002 tamadja gyulat

+12 ev ami kene az 1014hez 45 evre

969+53evre 1022be fondalja vetus budat

szovla eleg erdekes szamok

s a varadi s zagrabi kronikaba 1034be hal 12 evre rea

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 01:00:27

1566-276=1290 kunlaci hal-276=1014

276x2=552 i552 eger szept 9 a turk odaer szept 1 ostromzar

de a boari/ovari zsinat april 4 batho anna s gyorgy 1554

ovar=vetus buda?

1554-1022=532

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:06:20

youtu.be/0YBuu3qmug8?list=UUnK3gIeVugsW_MzkG82pcUQ&t=411

sextisexti fajv akkor halt zrinyi es 1 eve

nyuton s az alma valzeg a graviti

vhol ebbe egy magyarnak az irkalasat mutassa valami szaszgyula
youtu.be/0YBuu3qmug8?list=UUnK3gIeVugsW_MzkG82pcUQ&t=670

ne valami bremeni prof osztan mit ir nemtom nezzeg hatha te erted

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:12:46

ne 1328 laczkfi vs asturia [ezutan mongyuk igy Tisga oszt-trakiat]

1328+238=1566 aguszt 4/7-szept4/7 gyula s sziget
1328-238=1090 hal laczi

238x2=476
476 odoaker vagy eiszen mongyuk ugy hogy szokjuk Ottokar okupalja ravennat romi aguszti adikal aguszt 28-szept 4 kb

amugy 1282be kunkaczi egy csomoszor asszem szegednel dekkol

lehet sziget-szeged

opsztan ''szapolyai szegednel dekkol 1526 mig elverik 2ik lajit'' az es osztan lehet ez mittom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:16:30

ottokar s odaker 476 nem laccanak erdekessegek a szmokal annyi hogy 1278 aguszt 26ba kap ki ottokar kunlaczitol [ere forast es kaptam]

ha esetleg nem ugyanaz mint a karcsi vs avarok

476-1271 pozsony okuplja paszhkaba [husvet de nem irom tobbet le mer hrort csinaltak nekunk inkabb latanul irom]

amugy a tatarok es paszkakor vannak kalibralva 1241 april 11

= 795

791-2re kalibralva karcsi v s avarok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:21:19

Przemysl-id dinasztia

kalman [nemtom honnnet veszik a helynevet] 1099be csuful kikap tatarjaras-stilusba przemyslynel

154 ev

en.wikipedia.org/wiki/Przemy%C5%9Bl

nehova teszik de Kalman a kunotol s a kijevianoktol kap ki

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:24:03

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0006/399.html

na itt es 77
1328 laczkfi 80ezer vs astur-1250=78

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0006/403.html

ha roman lenek aszondnam az orszagot szerezte vissza Beczy '' csak lebaszol

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0007/537.html

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:27:07

1254 bekulnek meg teleg ekkorra Styriat emlittik feszt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:35:51

books.google.ro/books?id=-PAYl43lxRkC&pg=PA508&dq=bela+rex++Winnam&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiq5q6Kue_eAhWHlCwKHX_0C4sQ6AEIKDAA#v=onepage&q=bela%20rex%20%20Winnam&f=false

510old

ottokar kikap rudolf ''roman emperor'' segedcsapataitol [magayr s kumania kiraja csapatai]

meg lattam meik nap [jaj a pozsonyiba Oldamyr necsak egy kun fonok errefele aki lazzad kunlaczi ellen hanem ''kumania kirajanak'' irja]]

itt es persze a szam felette van alol valszeg jegyzet hogy '''nem vot kirjsag ojan hogy kuman'']

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:43:22

books.google.ro/books?id=B7MAAAAAcAAJ&pg=PA32&dq=stilvrit+1278&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjTmJSEu-_eAhUh_SoKHUO2ACoQ6AEIMjAB#v=onepage&q=stilvrit%201278&f=false

ott a kronikaba irja hogy vmi Stilvrit vara mellett

szirmaynal meg az irinyi nemzetseg ered inet [ezek a nemzetsegek es kamuk s akkor mi van amaik ''arpadhaziakkal''?XD]]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:44:24

vid ventzel s laszlo lehet a latzi nev es etzel ve[n]tzel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:47:29

en.wikipedia.org/wiki/Ottokar_II_of_Bohemia

elod venztel utod ventzel

s kozbe ott laczi s venztel laci kiraj elott leveri ottokart

ezek mesek ugyanazok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:49:48

ne 1253tol kiraj ottokar
1253-453 atilla hal=800

atilla 72evet elt marczinal 373-445 anonymnal 451tol +72

8 ev csuszik itt vameirt merrt ha 445tol-72 s 445ig lenne a 8000 ev akkor a hungar 2foglalast adja 872[kezai]

szoval otokar vagy a ket figura ve[n]tzel az v-etzel aty wc s buda

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:52:18

negeccer ezt beirom me teccik 476 odoaker-1253=777 osztan mi aznemtom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:53:56

books.google.ro/books?id=B7MAAAAAcAAJ&pg=PA32&dq=stilvrit+1278&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjTmJSEu-_eAhUh_SoKHUO2ACoQ6AEIMjAB#v=onepage&q=stilvrit%201278&f=false

vid venztel az buda akkor jo

amugy van a Vid ispan [meg szent vid hegy es vot vhol] salamon idejebe nagy harcos D
-------

amugy a vid angol romanu asszem ''legures ter'' mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 12:55:21

vagy vidua latanul ozvegy

Boarexnel es irjak hogy ''vidua'' [theophanes] s utanna mintha azt irna hogy ''elkuldi [boarex] a ferjet[balach] a ''romaiak hatarara'' - csak nem ertem jol meg kell ezzem meg

ha meghalt hogy kuldte el?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 13:03:02

utanna irja mar Gordas hunt es ennek es az OTKR betui vannak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.25. 13:07:52

osztan ez elverri [boarex hun regina] a ket hut Glonest s Styraxot [ott irja utanna gordas elott s balach utan]

strks ez es ottokar?D

glns

kunlaczi ha claudus clan elau elw elan?

kun-ealw/uu u/n

theophanesnel ez 520ra van irva amshol meges nemtom miett 528 [valszg azert mertt ''valtas'' van a ket Jusztinal 527]

mashol [nem kronikaba lattam] Gordas az 532re kalibralva hogy kereztel bizanczba

520-1253= 733 1278al 758

lehet az a 757es 2ik hungar datum martelymannal ameik nem momgya honnet szedi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 18:17:21

@Vágtázó Csiga: mi az istennek nezel vesztes csatakot az a majom feszt azt tette fel man evek ota egyszer vegigmentm a mongoljaras videojan s ''nem lsitazotba tette'' vot

czegledi kati net neztem aszongy a abilak falu valszeg turkul

s angolu?>D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 18:36:15

youtu.be/PYuABWZhblg?t=1761

ez leeht jokot mond nezem

valameik mud fludos asszem asozgya hogy atlantis aZ a fold D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 18:42:19

szabir.ingyenblog.hu/gyoztes-magyar-csatak.blog

ahej ez a czikket se tom szerketalni dob vissza a szerkesztobe nem menti el

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 18:43:14

te Tsigasz me vetted be a linkek kozul ezt az oldalamot? tedd vissza na me aki errejar legalabb nezzen ezt azt rajta egy csomo minden van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 18:52:14

addig kerechenyezek hogy honaputantol -15fok lesz karatsony XD

idde eszahnytam de nem jol szamoltam egy helyen mind1 osztan eszerakom

www.mediafire.com/file/x6m9o77csmknj7l/0+kerecseny.rtf

ez a gyulai kapitany Kerecheny az ''kanyafoldi''

meg izelem hogy Kunlaczival ugyanaz

coenus ugye fetro motsar sar

a kanya [veres s barnakanya] a vizes helyeket szereti

latinul milvus

milviani csata koszti kereztet lat 312 s kerecheny s laczi halala kzot 312 ev van [ha kunlaczi 1254be hal vagy 1253ba tatarjaras -varadi kronika]

1566-1254=312

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 19:31:00

hu.wikipedia.org/wiki/Fredericia#/media/File:Christianskirken_Fredericia.JPG

dan varos mar a neve es vicc lehet

aze akadtam rea me tok 2 valakit aki ott dolgozi meg me vannak ungurok

nezem a kepet s mintha nem es kicsitt mad flud bilding XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 19:37:40

ja mit akartam vhol olvastam mig kerestem kerechenyt hogy a Vilagos varos neve ma es olahul Siria [az a fegyverletetel vakolo buli]

s ha a hujesegemet eleveszem s siria-sinia?

szin feny shine czion
hu.wikipedia.org/wiki/Vil%C3%A1gos

hell burg XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 19:38:43

ja s akkro ez nem olah nev hanem kelta akkor ha man itt votak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 19:41:41

a gyula nevel nemtom mi lehet

lehet agyuladas s akkor jo me Laczi lazz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 19:45:08

aszongy Vera ne es hogy nem lehet a napba nezni s eklipszakor se

en emlekszek 1999be neztem vot rendesen mikozbe be vot nyomva hogy szemuvget kell veni s azzal

ha a hold eltakarja akkor miet ne lehetne

amugy vot hogy neztem rendesen es bele mongyuk 2 perczig nem nagyon lattam utanna D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 19:49:16

ja egy helyen azt irjak hogy 123ezer tuk jott gyula ellen

miett nem man + 153ezer es?

276ezer

1566-276=1290 halk kunlaczi siznten julyba mint gyula july4 szept 4

1290-276=1014 <-- ez meg nem tiszta de a tobbi erdekes

www.google.ro/search?tbm=bks&hl=hu&q=123%2C000+gyula

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 19:58:49

1014 july 29 ''Basileos a ''bulgarolo'' vs bulgarok de Istvan is segitti'' es ''Szent Kalman Magyarorszagba akar jonni de a hataron ''megolik'' okt 13 1014 kb

te! akkor a baselios bizaczi ''bulgarolo'' az nem keretseny gyula?

erol es irjak hogy ''utalta a tyrkot killer vot vlaami hasonlo

s akkor a turkok a bizancziak + a kkro kerecsenyy nyert nem felasdta a varat [amugy es biztos nyert mert ha a 2 horvat [az egyik az utodja szigetbe 1556 s a masik horvat zroinyi 1566 sziget] akkor a forditotja igaz]

sozvla a turk a bizanczigay vot kb?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 20:09:59

books.google.ro/books?id=rZxJAQAAMAAJ&pg=PA38&dq=kerecsenyi+laszlo&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwic__2tr_DeAhUD3SwKHY5-C_84FBDoAQg8MAQ#v=onepage&q=kerecsenyi%20laszlo&f=false

nem itt irjak de ekkor 1583 szopet 8 az elso pozsonyi koronazas hogy kerecheny ''szlavonia zaszlojat visiz'' - ez a ''szlavonia'' se annyi hog odale szlovienia mittom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 20:20:52

de.wikipedia.org/wiki/Stammliste_von_Liechtenstein

1413ba van egy kristof

lehet a fiara ertik kerechenynek az es kristof vagy mi a nyavaja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.26. 21:59:50

www.youtube.com/watch?v=lLDqQFhzcTA

a dillo nem tuggya szlav romanu a bolovan az ko XD

pagan dillo XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.27. 11:02:28

@hun77: "te Tsigasz me vetted be a linkek kozul ezt az oldalamot? tedd vissza na me aki errejar legalabb nezzen ezt azt rajta egy csomo minden van "

melyik linket? itt a blogon? visszateszem mondjad...

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.27. 11:14:37

@hun77: "a gyula nevel nemtom mi lehet
lehet agyuladas s akkor jo me Laczi lazz "

az az. gyula, gyulo s zala, zilah, zsil csak ugy az :)

========
"s akkor a turkok a bizancziak "

:) en mondtam + romai birodalom + iszlam terjeszkedes
kumania-bulgar birodalom

========

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 13:35:01

@Vágtázó Csiga: aziszlam akkel lejen me RM revyl s almos

youtu.be/B4UNjJRwZbg?t=263

te ezinkabb ne;

brahma; ebbe a mer-eng s br van benne ami valami csak a latas gondolkozas kell lejen [ ha-bar am-bar baaaar ugy vona stb]

s akkor a szem az szem latas

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.27. 13:53:27

@hun77: "enne a szkits odal a simma szkitasoknak jo "
be tettem, mintha ugy emlekszem azokat tettem be amiket mondtal. midegy.

===
"s a matoas nevet hogyan leeht kalibralni? "
??? micsa??? matyas? ta-mas, ami asszem ugyan az mint a dumuzi, ami ugyan csak az mint a denes, tehat duna :)
az "m" az az anya, a "ty" atya. mondjuk anya-atya os
most hirtelenjeben nem jut mas eszembe.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 14:25:47

books.google.ro/books?id=gSFUAAAAcAAJ&pg=RA1-PA30&dq=szent+k%C3%A1lm%C3%A1n&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi-tpf11fTeAhXH3SwKHTI2APoQ6AEIMjAC#v=onepage&q=szent%20k%C3%A1lm%C3%A1n&f=false

meg kalmi hungar origin

a masikba irja alol hogy egyesek szeritn betert hungariba mikorjott visszafele szentfoldrol

valszeg az 1096os klami vs kereszkesek menet

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 14:32:07

82old jo sok fele jarkalt ne

alol azt iorja a jegyzetbe hogy egy kronika osszeteveszti a 7ik szazadb aelt valakivel D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 14:54:27

www.youtube.com/watch?v=vzJqeyxye_E

az amerikan eklipsza az iden aguszt 11 vot a 199es roman az es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 14:56:28

youtu.be/qPY0c3H8d4s?t=217

ismmaeles turanok

s somalia? s etiopia? etiopit emlegetik a 4ik szazadi kereszkeny idoebe Jeromosnal onnat es jottek papok aki irja hogy a hunok kereszkenyes stb

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.27. 15:07:57

visszaterve meg a matyashoz, a matyok neve is felvetodik, ez bizonyara a magsagot jelenti. matyas-magos, matyus valtozat is letezik. magos-magus.

a kalman szter ugyan az mint a kelemen, ha a kal, kali elsot jelent, akkor valami olyasmi, mondjuk elsoszulott stb.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 18:57:21

az a Molk es fontos osztan valameiet

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 19:01:08

@Vágtázó Csiga: ja izelem es hogy Matyas az a mater de az atyat kihagtam pa czigany a vzibe a fiut hagyja ki XD]

meg azt izelem ha griggyekl votak akkor matka de a matka miet matka

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.27. 20:01:47

hallottad, leszalltak a marsra? :))
madj kivancsi vagyok miket mondanak hogy fejk :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 20:02:09

Vid ispant emlehetik 1074re vs salamon mogyorodi a kronikaba monyorodi [vagyes esse ugy irjak]

vidua voarex 520 theopannal

520-1074=554 boari zsinat bathi anna

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 20:02:51

@Vágtázó Csiga: azt majd ha en es lesallok akkor elhiszem d

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 20:15:28

meg egy ujen van ne ezt nem vetem eszre

isvany hal 1034 aguszt 15v20

hunyadi aguszt 11 1456 - 1034 = 422 hunok trakiaba majd asszem 423ba es mikor hal Honor ravenna aguszt 15

osztan imre es szept 2 1031v1033

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:09:44

books.google.ro/books?id=oQhlAAAAcAAJ&pg=PA292&dq=Querecenius&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiA6aHeyvXeAhXkwYsKHdFOBjMQ6AEIKzAA#v=onepage&q=Querecenius&f=false

istvanffynal kerexheny Querecenius

------

az jutott eszembe ha man madar-kerecseny akkor vele egyidoben 1566 aguszt 7-szept 7 van sziget Zrinyi=szarny?

esse veletlen ember! D mondom a ketto ugyanaz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:11:22

en.wikipedia.org/wiki/Kaloyan_of_Bulgaria

a roman-olo

surena meg az es roman-olo ha azt vesszuk carhae/harran 53ie

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:20:32

surena charrhae szarny krch vagy ha Harran akkro van n betu es KRCHN

nade hogy jon essze a ketto

annyi laccik hogy 1566-53=1513 aguszt 23 szapolyai zezin/va;szeg zion vara mellol 19ezerrel turk foldre

de ez szapo ne kerecheny
1566+53=1619 pozsonyt okupalkha betlehem a krorona ecseden

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:22:15

ja Kerecheny szlavonia vagy szervbia zaslzojat vitte asszem Maxi koronazasakor az elso pozsonyi koronazasaon 1563 szeot 8

szerp s perzsa surena vegul

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:30:01

Querecenius

kyre elesion ker-lesi 500 evre kerecseny-gyulatol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:34:56

ezt es leirom e birom Milviani 312 okt 28 koszti almot lat - 1254 tatarjaras utan hal kun-laczi

= 1566 kerecheny kanya-foldi

de kerecheny maxi-milian koronazasan ott van 1563

milian milan miluan[nem ejtve az Ut de irva] milvan

milvus =kanya

+ kun-kany-a

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:37:38

gyulat szept 4 adjak at a milviani okt 28 = 54 nap

a difi koztik 12 54 ev

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:46:58

angolu a querel az vijaskdoni mi? nagy sanyinal irjak angolu mikor a skzitaval dumal

kerles kuerel az leeht harczol

akkor magyar szo

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:51:15

de a skuerel az mokus asszem

maxi mokus millian kanya

mokany? azt a romanok mongyak asszem vag banyasz vagy erdesz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:52:40

translate.google.ro/#view=home&op=translate&sl=hu&tl=en&text=meny%C3%A9t

ma neztem eppen s a monyorodi csatanal laczi vs sali s geza azt irjak hogy menyet futott vegig a landzsajan asszem

vizel bazileos XD haha

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.27. 23:58:06

ajmen te! mogyorodi XD s a mokus XD

mokus vizel krl

mo-kuss-allt megolik 901-1076 hal heza-chusa akkor 172 ev [ez es sok hejen van]

+ a mogyoro ramonu alune

luna hold-tavi kuok s kunlaczi 1282 214 evre kerlestol

na de meitt mokus s mogyoor?XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 00:00:18

904be olik kusalt de 901es van

a menyet anemet?D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.28. 09:52:30

@hun77: "az jutott eszembe ha man madar-kerecseny akkor vele egyidoben 1566 aguszt 7-szept 7 van sziget Zrinyi=szarny?"

zrinyi - szoreny, csak vajon mit jelent szoreny? :) a kecskesek severinnek ejtik

======

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:04:15

@Vágtázó Csiga: hat ha kerecheny 14 eves fia kristof szorny vot akkor ezt XD

books.google.ro/books?id=pH-UCor590IC&pg=PA99&dq=Keisla+regina+hungarorum&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjl3aTh2_beAhWOZFAKHTGyD7QQ6AEIbjAJ#v=onepage&q=Keisla%20regina%20hungarorum&f=false

99 olda balrol felol

7 szinu ''casula'' nemtom mia 1elore [azt irja ''planeta''] gizi s isti a szentehgyaz mittom mi

s alabb az inscriptziot amit mond azt irja ''egina s tovabb
''eclie'' olyan cseles E betuvel

''egina'' neotm mia de ha a R-t elejebe teszem akkor r-egina chasula [gizi?] s alabb ''eclie'' [valszeg ekleszia] re-eclie

r-elikvia stb?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:07:41

az ev utoso honapjaba akkro szept 1topl [imtsi hal szept 2 1031] 103be - decz31

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:10:00

books.google.ro/books?id=v_NlAAAAcAAJ&pg=PA93&dq=egina+casula&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjw66PG3vbeAhVP-6QKHU2HBZUQ6AEIKDAA#v=onepage&q=egina%20casula&f=false

ne ez es azt irja az R betut at kell tenni XD

nekem azer erdekes akkro me Cusala [miseriha[ az gizella + chussal [van es egy kronika vhol hogy a hungarok miseruhakot kudnek a nemeteknek de azok elisszak , apaopok XD] [asszem az Ethnografia lapba olvastam [1900eleji kiadas]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:11:02

a relikvia az romanu moaste [amit pupalnak mikor hozzak ide mittom honnat s csodulnek a romanok XD]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:12:16

de azt a 7 planeta szineket hogy erted Tsigasz? vagy ajmeg me Szagitasznak hollak ezutan XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:15:04

indictione azt ugy erti hogy isti s gizi beikttatasatol? me akkor ez 1014be tortent

books.google.ro/books?id=v_NlAAAAcAAJ&pg=PA93&dq=egina+casula&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjw66PG3vbeAhVP-6QKHU2HBZUQ6AEIKDAA#v=onepage&q=egina%20casula&f=false

itt XIII-at ir a masikba 4 vesszo IIII [igen me a iv-et 4iiii-vel irtak mint almosnal es a dcccix[819et] dcccxviiii

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:19:39

szoval 1014 ami nekem es kijott

1566 kerecheny laczi july 17iekn tamad Pertaff-276=1290 july 17 hal kunlaczi

1290-276=1014 [kalmit kinyirjak hungariba jovet azt irja egy hejen july 17 baszmeg most jut eszembe]

books.google.ro/books?id=l2pUAAAAcAAJ&pg=PA91&dq=szent+k%C3%A1lm%C3%A1n+szenvedett&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjjnrPv4PbeAhWMlCwKHQypD7QQ6AEIKDAA#v=onepage&q=szent%20k%C3%A1lm%C3%A1n%20szenvedett&f=false

FAKK xd ANNYI HOGY 1012 DE MIDN me uytanna man 1014 mashol es 1015 stn

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:21:08

s kerechey 14 eves verszipo fia aki lovodozi a sagitaval a foglyokot?k kristof egy Aly-t lodoz de 1556ba egy Ali megy sziget ellen de amn nem kerecheny a kapitany hanem horvath mark

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:22:23

1566 gyula =14=1552 eger

utana deaki kalnoi bornemisza gergely a kapitany 1554be okt 16 elfogjak nagy balazssal 40ed magval 1eutt

kalnoi kalman

balazs laczi okt 16 okt 13 a napja szent kalminak

emnyi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:29:40

na irjam le me bjutiful XD

Kerecheny laczi july 17 gyula 1566-276=1290 july 17 kunlaczi kereszeg

1290-276=1014 Gilla/Keila/Gysla -gizi s istvan ''13ik idikcziojuk''[1001-tol kiraj [varadi s zagrabi kronika] s gyulat 1002be akcziozza] + szetn kalman 1014july 17v1012 okt 13

1566-12 ev 1552 eger szept9-11--okt 17, 1554be okt 16
elfogjak kalnoi bornemiszat es 1554tol szigeti kapitany kerecheny 1556ig [1556 szinrtn july Ali vs sziget s horvat mark]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:40:57

casula planetanak es neveztetik

jol van akkor az ''papok'' ezleottt asztrosok votak vagy ok czerkaltak a foldet stb de legyen csak tudosok stb akkor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:53:49

szovla itt van minden esment gizi geza cshussal chus-las-lo stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 10:57:27

ha latod szojjal me jo lenne kellmenyek kaj[sl]-aett XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 11:15:06

na am bekk nem kell kaja anyam lefujta

library.hungaricana.hu/en/view/BEKM_Fbml_09_bekes_megye/?pg=147&layout=s

MIKSA [MAXI/S-QUERELL MILVIAN-KANYA] UTASICCSA kerechenyt/Querecenius [a kanyafoldit vag solymot vagy kamyat?D] 1566 APRIL 12

a czikket Kristo irta aszem azer irja hogy a ''korlatolt/handikapat'' tanacsosai tanacsara [igen me ugey kercehyny kikap vegul]

1566-1014=552 de ha kalminal 1012es van 554

i554 ovari/boari zsinat april 4 batho anan s gyorgy

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 11:17:05

amugy a solyman s sziget s meghal az man vilagoss hogy kolumbusz kriszti [coloman columbanus rex kalman kirajt igy es irtak M-B]

1492 kolompos-1566=74 ev de leeht vhol 72 es valszeg szuli meg 76 v 72ot elt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 11:26:59

s akkor a Kizi-l kum vagy hogy mongy Lodovicus? ''aranyalmaig hoditt?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 11:41:18

books.google.ro/books?id=vhcjAQAAMAAJ&pg=PA356&dq=emerico+natione+germana+scriptores&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwju8qHC6PbeAhXRKCwKHev0BIgQ6AEIKjAA#v=onepage&q=emerico%20natione%20germana%20scriptores&f=false

nem kapom Keilat [ket pontal a tetejen]

IMre hog ''mritus'' erdemelt nem

s akkor a korona amit kierdemelt Isti az csak imre-erdemelt nem a fia valszeg

meg figyeld meg azt irja hogy Gizinek az anyja Gertrud [L betut betesz Geltrudae

1213 hal Geltrud okt 28 200 evre akkor Gizi s ISTI mittom czrkat vagy chasulat miseruhat izelnek

ezek asztrosok votak Tsiga mint te Sagitarok SZIGET ES sZAGITAR VALDSZEG NEM HIABA EMLITTIK HOG KERECHENY FIA AZ NYILLAZOTT xd

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 11:47:18

onnat a 459ik oldalrol a 477re szokik nincsen meg a kurva anyukot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 11:50:17

www.e-rara.ch/zuz/collections/content/pageview/7460147

nezzeg ebbe sincs meg a 460-tol 477ig az oldal aze me azt irja a 475iken irja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 12:12:23

books.google.ro/books?id=xGHDNWMEKoUC&pg=PA554&dq=obiit+Gyfala+stephani&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjj_-zb-fbeAhWOtYsKHYkRCPUQ6AEIRjAE#v=onepage&q=obiit%20Gyfala%20stephani&f=false

Pataviaba temetik eiszen

Patko s Laczi legenda tatarok vagy krasznai vs podkowa 1577 decz 24v31 moldovaba-1345 laczfi endre vs tatarok laczi kiraj lebeg s izzadt = 232

s kun laczi patakba vagy patkoba?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 12:13:14

szvoal ez 16ik sz-i foras de tott vmit

1001istvan kiraj + 53=1054 czrka szakadas+22/23 = 1076/77 laczi kiraj majus 1

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.28. 13:53:19

az es erdekes hogy van vhol irjak hogy Jnus lement italyba scythiabol a galli-k s az Umbri-k oseivel s alapitotta

books.google.ro/books?id=OcwvAAAAYAAJ&pg=PA249&dq=janus+scythia+umbrorum&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi-kJXNkPfeAhUGlosKHQRMCocQ6AEIKjAA#v=onepage&q=janus%20scythia%20umbrorum&f=false

azer me ugye kal-man az lenne akkor a Galli s ubri ember

de kal-man az angloszaszul ember a man

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.28. 21:15:21

@hun77: "de azt a 7 planeta szineket hogy erted Tsigasz? vagy ajmeg me Szagitasznak hollak ezutan XD "
? ott az osteny, szton, osztan resznel mondod? vagy hol?

milyen nevet adjak a videonak hogy minel toben talaljanak ra, mit szolsz?

=======

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.28. 21:31:14

@hun77: "laji mokerolja a 3ik belasokot D "

nem akarok nagy kepuszkodni, mert jo hogy van egy ilyen lajink, de ez is mar csak sokat beszel es nem mond semmit. mintha a regi 3 oras eloadasaiban amibe vagy ketszer is bele szoktam aludni, mintha tobb dolgot szokott volna mondani.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.29. 08:48:47

youtu.be/0izozds5fqA?t=331

nezem ezt s mongy ahogy ''kun'' [valszeg a cuneform a kup-alak]

hirtelen azt izeltem hogy kun-laczi s gyula-kerecheny vagye shogy ''gula'' de az a piramis alak nem kup

na de esetleg ezeket es jelentik a nevek> kopp-any kun-ok s gyula-gula?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.29. 08:50:55

@Vágtázó Csiga: "de azt a 7 planeta szineket hogy erted Tsigasz? vagy ajmeg me Szagitasznak hollak ezutan XD "

ezt arra a linkre ertem a konyvbe irja hogy isti s gizi vmit epitettek s azt irja ''az elobbi'''[valszeg czrka-meg kell ezzem meg mit ir] az ''valtoztatta a szineit 7 szint'']

s azt kerdeztem te hogy erted a sozveget

books.google.ro/books?id=pH-UCor590IC&pg=PA99&dq=Keisla+regina+hungarorum&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjl3aTh2_beAhWOZFAKHTGyD7QQ6AEIbjAJ#v=onepage&q=Keisla%20regina%20hungarorum&f=false

itt felol balrol nezzeg na lassuk te hogy erted!

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.29. 08:52:44

@Vágtázó Csiga: a videodot meg megnezem osztan mondom a czimet lassuk osztan kell menyek odaki [getz-ia van -10 fok majnem XD]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.29. 13:53:05

hat ott azt irja hogy a planetaknak szine, most nem emlekszem az osszesre, s eszembe se jut melyik pap gabor eloadasba mondja el oket.

a voros az a mars, asszem a rez.
a sarga, arany nyilvan a Nap.
a hamuszin lehet szurke, az akkor az ezust s a hold

valamit ir hogy az anyaszentegyhaz szine, inkabb ezutan kene keresni.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.30. 02:48:35

megvagye a czimmel?

ige beszolo basileos laczi kerecheny almos

itt mindne kell lejen latas hallas [halmos hearing- avarok ring] beszeles szolo-mon solyman mi vanmeg

a tappintas az mi? taccs?XD lehet a dojcsok dakok szar-matatok D

izleles de az tapintas de nem me az iz egy dolog

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.30. 02:50:38

youtu.be/B4UNjJRwZbg?t=199

jEZI gyozos az jo me gezat es mondtak jesse-nek

vagy iatza nak asszem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.30. 10:21:13

youtu.be/Fcyni6vQ54Q?t=5285

Almos kiraj s kerch az a krimi menet se hiaba va maeotisszal

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.11.30. 12:20:15

@hun77: "megvagye a czimmel? "
en gondoltam ajanlasz te valami... azert kerdeztem
asszem osmult es osnyelv cimet adom majd

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.30. 14:55:20

@Vágtázó Csiga: nemtom mit mongyak vmi utos kene mi? de neked elegen nezik u h megkapjak

az egy egy videod es 2 napon beol 10ezren van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.30. 19:11:31

@Vágtázó Csiga: ne szomorkoggya Tsiga D

szkitia.blog.hu/2018/11/30/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_926

meremngtem 2szekundot s azt izelem hogy batho gabit a muhl-bach pataknal olik [mulbak az nemetul a malom-patak]

de ez osszefugg a januar 14es arpadhaz kihalassal s adecz 22-jan 22 az a bakk honap? aszittem a halak de nem ne

szoval erdeks hogy a ket oktoberi menet [koszti 312 s batho gabi 1612 okt 27 az a bakk janu 14el all essze s ez amugy Felix napja ami vagy boldog vagy fenyess akkot]

he? mul-bakk s bakk?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.30. 19:12:39

kaptam amugy laczfi 1328 ra es july 22ot ne

books.google.ro/books?id=fMteAAAAcAAJ&pg=PA346&dq=karoly+kiraly++1328++julius&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi-psq71PzeAhUQjqQKHVI7BcAQ6AEIKDAA#v=onepage&q=karoly%20kiraly%20%201328%20%20julius&f=false

alol a jegyzet

-
1566 july4-szept4 Kerecseny Laszlo-1328=238
1328 nyaron valszeg july-ba Laczfi/Laczkfi-238=1090 Laczi kiraj hal july 24 [1es pozsonyi kronika]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.30. 19:13:25

a videodnak agyyal valami szuletest vagy valami Kerechenyt en ezt tom mondani mert ez van az agyamba most latod a kerecheny osszefugg a tobbi laczival

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.30. 19:42:49

youtu.be/tsFNrn6foDc?t=1063

ez igy nem jo man akartam mondani

annyi forras van a rablasra kiling rapina s tb mint a nayvaja en lattam nas 15ot legalabb

s ezeket eleszedik az akademia s aszongyak akkor ''telleg almodoznak ezek a nagyamagyarok stb'' vagy aki elkjezd erdeklodni meghalgassa ezt majd az oficsialt s nekik ad igazat

meg kene nezni mik ezek a ''pusztittasok'' stb s azt kene mondani hogy lefednek vmit vele - cak borul legalabbes az hogy megkereszteltek 100be s utanna beillszketunk s akkor az egsz mittom kronology es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.30. 19:44:01

youtu.be/tsFNrn6foDc?t=1248

akvilleja idejebe es 451eb 70 varost rombol le stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.11.30. 21:08:28

tortenelmiportre.blog.hu/2014/11/24/bulcsu_414

ebbol te mennyire veszed ki hogy bUltsu faszagyerek vot? meg nem lattam egy gyoztes csatajat se

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.01. 15:08:40

van egy uj film azzal a Hardyval a czime Venom

de venom az mereg

a pestisre mondtak hogy ''mirigy'' es [1586ba batho abor nov 18019 abba hal s ugy irja]

vienna pst-is bets

vagyes 1586ba batho gabor apjanak a testvere maghal Cseken mirigybe/pestisbe a felesegevel egyutt pelsoczi bebek [bech?] annaval nov 19-18

-100 ev 1486 matyi kezdi szegelni febr 1417 bets ujhelyt foglalta bets-et 1485 juni asszem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.01. 15:10:27

@Vágtázó Csiga: www.magyarmenedek.com/products/14558/Atilla_Kodex_-_Thierry_Amade__Fessler_Ignac__Barathosi_Balogh_Benedek__Kozsdi_Tamas.htm

engem nem zavar csakaz hogy ezeket a forasokto 2 szekunfd alatt megkapom a guegl buxon de mas senki se keresi, lattal te valhol nagyamagyar oldalakon ezekt linkelgetve?

de o kiadja s o az okos kutato ahelyet mindeki keresne

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.01. 15:12:08

books.google.ro/books?id=FQA_AQAAMAAJ&printsec=frontcover&dq=thierry+amadee&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiC5Znc5_7eAhVBqaQKHTw3C6kQ6AEIKDAA#v=onepage&q&f=false

books.google.ro/books?id=FQA_AQAAMAAJ&printsec=frontcover&dq=thierry+amadee&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiC5Znc5_7eAhVBqaQKHTw3C6kQ6AEIKDAA#v=onepage&q&f=false

annyi hogy az 1es atillia fiait nem lehetett eddig letolteni de maik nap tetem be hogy megvan vhol kitetek

az a fesler az arcvhive.orgon olvastam ''3 nagy kirajok'' habar a magyar verzio atillarol telleg nincs a buxon asszem csak nemetul

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.01. 15:14:44

habar ez nem ad forasokot Thiery jobb me annal latinul idez mindent

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.01. 15:19:34

meeek feltezem ezeket a scribdre ne cssak neki lejen meg kulonbe a sok suke tha nem keres magatol akkor vegyek meg XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.01. 15:20:39

habar ezt a Feslert nem teszem fel mert kinai-aktol jott hukorol ir stb te tedd ki ha akarod
books.google.ro/books?id=AS4suwEACAAJ&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage&q&f=false

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.01. 16:22:36

www.scribd.com/user/170161159/SzkitaHunMagyar

na ide fel es raktam ne csak kozsdinal lejen meg Ó meg ezt azt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.01. 17:11:30

izelem hogy Kozsdiak es el kene kugyem a fomenko dolgokot lassuk miccol

valszeg vna imelczime me telleg mindeutt ott van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.01. 22:28:33

books.google.ro/books?id=15tQAAAAcAAJ&pg=PA233&dq=1613+istennek&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiVkbnwt__eAhXPqIsKHTpjBfUQ6AEIKDAA#v=onepage&q=1613%20istennek&f=false

fulgidam porta

fenyes porta

de a fulg fulgujal romanu mikor hovihar vagy vlamai fulgi de nea az hopehely

havas-alfold = fenyes porta?XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.02. 14:35:20

fulger az villam, olaszul fulmine :)

porta-varta, var. lehet feher var

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 11:07:37

szkitia.ingyenblog.hu/

uj dizanjnolnakneked fleol itt balrol legefelol azt irja e hog y''nem biztoisagos//

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 11:10:33

a fey port akko ho bvot>?

meg zt es el tom kepzelni valami aszto menet fenn z egen lehet ott jottek be a szomszedok [a mas ilyen renczerbe elok XD

mso tmeghultek krakogok minden nem vok jol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 13:34:48

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0009/703.html#ref2

banlakynal a szednroirol zsiga pragaba july 17en ertesul

megkaptam van egy csoo datum [szentek napja]

Rohaczot s az 53 taboritat Syon-nal aguszt 15 akassza

a hirt telleg 1437 margit napja utan kapja ami july 13 17 v 29
books.google.ro/books?id=L0UTAAAAYAAJ&pg=PA199&dq=anno+1437+ROHACZ&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjv44WG04PfAhWMwosKHUtkD9kQ6AEINzAC#v=onepage&q=anno%201437%20ROHACZ&f=false

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 13:35:14

rohacz lehet a Racz vagy K-roatz vag a Kurutz XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 13:43:17

198alol

hogy negy poganyt zsiga el visznek pragaba a csata utan

batho zsiga pragaba maszkal ott es hal meg 4szer fejedelem

lehet a fej-edelem az a felnyegyeles

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 13:45:13

july 3 szent tamas apostol napja korul V.Istvan Ausztriaban pusztit, gyilkol es 16v17ezer foglyot ejt 1270 [Ann.Hainrichi Steronis Altahens. 557old],386old.]

july 13 ”elso morvamezei csata” 1260 [wiki] vagy

july 17v20 szent margit napjan hetfon [vagy 19?] morva/marchia-mezei Chressinprunn-i csata Ottokar/Ottakerus vs V.Istvan 1260 [Chr.Avgvstensis 380old]
----------

1260+177=1437 szinetn july 17

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 14:50:24

1437 zsiga szenderul szuzmari fogantasa utan 1 napppal Znoymo-ba-177=1083 sali szabadul laczitol + a moldvai/boldvai misekonyvbe 1082 a kunok betornek Btesebe Meszesen keresztul laczi Tems nel veri oktot

meszes eleht temes es mittom

SLMN 1083+177=1260 chressin-prunn-i csata [elso morvamezo] july 17+ 177 = zsiga Znoym/somn alom 1437 a szendroi csata utan akkor july 17utan-decz 9+ 177 = 1614 hal batho zisga pragaba [de aszem hejet es einrak marcz 7v27]

amugy lehet zisga es decz 28 halt mert lattam vhol hogy a zndictiot szept 1tol szmaoltak de mashol marcz 24 s decz24 kor kezdodott az uj ev]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 14:52:30

amugy 177x3=531

1082-1614-ig 532

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 14:56:09

kozbe az 1260-as tatar akcziot es july 17re margit napra teszik

books.google.ro/books?id=IOBXAAAAcAAJ&pg=PA983&lpg=PA983&dq=Ottakerus&source=bl&ots=A5MGGAUwBP&sig=8cd1E81cS1ot5D276ldWCh9UJMg&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwiq8NKT4YPfAhUJw4sKHZsQC_UQ6AEwCXoECAgQAQ#v=onepage&q=Ottakerus&f=false

jobrol

1260ba tatarok [belanal irjak hogy 52ezret vagott le] akkor july 17 [itt azt irjak Prusziaba tortek de mind1]

1260-1594 july 17 szul batho anan= 334 ev

osztan vmi eszembe jutott az az ister-asturral d eman emtom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 17:41:34

szkitia.ingyenblog.hu/evek-hon-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-2

ezeket elkugyem e Tibinek miccosz? meg kene mongyam neki kezdjen bajolni a 16ik szazad adatolassal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 17:48:55

na beirtam neki elkutte a Bathory Gabi teste nem bomlik fel dolgot lassk mit szoll

izenek ne Lajosnak keze ezt elkuldeni ? XD Mmi?XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 17:52:34

szantailajos1464@gmail.com

D

matyi koorazasi eve XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.03. 19:58:27

@hun77: "a fey port akko ho bvot>?"
=> lehet valami csillag kapu :)

===
"meg zt es el tom kepzelni valami aszto menet fenn z egen lehet ott jottek be a szomszedok [a mas ilyen renczerbe elok XD"

=> melyik szent leanka volt a bajoroknal? ott mondta Aradi hogy mikor gyerekkent jatszott akkor csinalt rosszbol jo idot, ugy hogy mintha valamire felmaszott vona es eltunt. s mikor vissza jott akkor mintha leszalt volna valamibol. mintha valami lepcsofok lett volna igy ahogy mondja. lehet ufo :)

===
"mso tmeghultek krakogok minden nem vok jol "

=> hat akkor jo gyogyulast!!! tavozzanak az arto szellemek :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 20:22:50

@Vágtázó Csiga: nezz meg megecer az aradi eloadst s szoja lasuk mia
------

amugy a turbanosok az lehet akkor a jegfal az antarktsz XD

------

most latom hogy Kalman idejebe 1001beszuletik a laci fi aes istvan

65 fejezet

books.google.ro/books?id=7G9oAAAAcAAJ&pg=PR98&dq=migravit+autem+MCLXII+kal&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiYivux5_TcAhXhDZoKHV3xBQ8Q6AEIKjAA#v=onepage&q=migravit%20autem%20MCLXII%20kal&f=false

Almos jon ellene 1113ba s akkor vakitja

2istvan kami fia meg az uralkodasa 9ik esztendojebe indul be s megy mindenfele majd 3 evre rea polakiaba s bizanczba

kalmi halt 1113v14 ferb 3

-------

itt lacodnak megint ez az [mondom az aprihaziaknal annyira laccik nincs es mit bajolni vele]

1001be kiraj istvan

2ik laszlo meg 1200ba aguszt 26

1113almos jon kalmi ellen +53= zimonyi csata july 8 manuel-is jon hungariba

manuel=almos

meg meg van csak nem jut eszembe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 20:25:27

ha 5ik istvan nem 1272 aguszt 6 hanem atirva a szamokot 1278 aguszt 13

de aguszt 26 1278 kunlaczi vs ottokar

-77 ev koronazott 2ik laczi aguszt 26
------

kami 1099re kalibralva przemyslinel kikap csuful mint a tatarjaras + 14 evre hal es ugyanekkor jon almos hungaryba

szovla laccik ezeket valszeg man eszrevettek ezek a Dobos Tsani akkor Julius baratja az a Bognar Izes stb nem letezik csak nembaojolnak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 20:27:02

Fulgidam Porta ! XD aze kemny Tsiga mi?D

egyelore maraggyunk Havasalfodnel = a turkok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 20:30:19

books.google.ro/books?id=15tQAAAAcAAJ&pg=PA233&dq=1613+istennek&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiVkbnwt__eAhXPqIsKHTpjBfUQ6AEIKDAA#v=onepage&q=1613%20istennek&f=false

aze latod mien napokon maszkal ez es + borsos neme epiors bizancba [aprilba 11]

ehez kellenenek meg vlaami kemeny dolgok hog pottoman=bizanczi D

nade hatha kapok osztan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 20:30:44

youtu.be/qrnOJaLP-kE?t=2893

Tiberiusnak megirtam kene bajoljon a 16ikiakkal

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.03. 20:52:53

@hun77: "nezz meg megecer az aradi eloadst s szoja lasuk mia"

:) de mar nem emlekszem melyik eloadas volt az pontosan. megis mintha a bajororszaginal lett volna. azert kedeztem melyik leanka ment oda bajorokhoz, de az sem biztos, lehet mashol volt.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 21:02:28

pottoman=bizanczi
---
hujesegbe es van hasozn ne

otoman-pottoman?

bator potto 1060ba vs i.bela theben/deveny-passi csata

1060-1613=553 dobo s kendi vajdak olah miklos iszteri ersek 554 ovari zisnat

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 21:07:40

books.google.ro/books?id=o8vXehE8c-MC&pg=PA77&dq=thwrocz+rerum+anno+domini+maij&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiT1bm78s7eAhURhqYKHcTJBJEQ6AEINjAC#v=onepage&q=thwrocz%20rerum%20anno%20domini%20maij&f=false

69old

ALMOS Pataui-abol jon 1106ba [kzoeb itt irja vhol hogy Kalman fiazn''N'' meghalt 1102

-------

books.google.ro/books?id=7G9oAAAAcAAJ&pg=PR98&dq=migravit+autem+MCLXII+kal&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiYivux5_TcAhXhDZoKHV3xBQ8Q6AEIKjAA#v=onepage&q=migravit%20autem%20MCLXII%20kal&f=false

ebbe ugyanaz 65 fejzezet de it Padovat ir D

------

1060 bator poto va bela
en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_the_Theben_Pass

45 eve 1006ba jon ALmos Pataviabol

de 1113ba jon Hungaryba = 53 evre

vagy ha man 1113+53=1166 1167 zimonyi somn almom almos=manuel

akkor 53x2=106

1053 szuletik slmn + 53 almos hungaryba = 1106

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 21:10:39

books.google.ro/books?id=o8vXehE8c-MC&pg=PA77&dq=thwrocz+rerum+anno+domini+maij&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiT1bm78s7eAhURhqYKHcTJBJEQ6AEINjAC#v=onepage&q=thwrocz%20rerum%20anno%20domini%20maij&f=false

1112ba hal Klaman N betus fia nem 1002

utanna irja hogy azt amit Szantaiek mondak hogy Laczi hozta torvenybe hogy amit az'' izsten egyberak azt ember ne valsza szet ''[de itt kalminal irjak]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 21:11:54

u.ott van az 1001be szuletik a fia istvan s laczi

szoval akor 4 fia vot borisz aki tronkovetelo egy N betus + a laczi sisiti

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 21:13:34

1594be menekulnek asszem valami bathoryak Zsiga elo me ki akarja nyirnai Polakiba

vagyes 500 evre Laczi halalatol

de kozbe mar ugy istvan idejebe menekyltek polakba laczi bela s levente majd osztan valahogy valami lampert es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 21:20:13

books.google.ro/books?id=oNNAAQAAMAAJ&pg=PA4&dq=vitez+gabris&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiKta7tvITfAhUFjSwKHcvEDREQ6AEIOjAD#v=onepage&q=vitez%20gabris&f=false

3ik old

Janso kiraly hive az erdelyi vajda somlyoi bathory istvan

ennek a fiai a polak kiraj, akkor andras bathory ---> ennek 3 fia biboros akit kinyirnak moldvovaba menet Csikba [csekje csika czech stb] 1599, akkor boldizsar akit lefejez zsiga 1594 asszem aguszt, akkor krasznai [batho gabor apja]

szoval ezek harman az unokai az 1534 marcz 14v17en meghaltnak akit ir [szapo janos hive vot azer irja igy]

+ zsiga az unokatestverik akinek az apja Krostof vot a a tesoja a masik harom apjanak es a polak sonlyai istvannak

szoval erdekes mi 500 evre esment menekules polakba?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 21:21:56

vagy mongyam ugyha Istvan halt 1038 de inakbb ha man utanna peter-aba=VIZ akkro 1041tol aba 1044ig 1044-46og peter 2szor

10348-1041ig peter 1szor

1041+54=1095 hal laczi + 500 ev esment mennek Polakba vag a Boltsobe vagy mittom D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 21:35:38

mi lehet az N betus fia? eiszen Napo eiszen

1112be hal 1812be asszem water-loo

hu.wikipedia.org/wiki/Waterlooi_csata

nemjo 1815 juni

annyi hogy water viz wise feher bolts polak

loo az mi feher lo?

amugy Napo sitvan adataival van

aguszt 15 769

ustvan szuletik 969 hal agsuzt 15 [1034v28]

hu.wikipedia.org/wiki/I._Nap%C3%B3leon_francia_cs%C3%A1sz%C3%A1r

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 21:50:39

books.google.ro/books?id=7G9oAAAAcAAJ&pg=PR98&dq=migravit+autem+MCLXII+kal&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiYivux5_TcAhXhDZoKHV3xBQ8Q6AEIKjAA#v=onepage&q=migravit%20autem%20MCLXII%20kal&f=false

itt van menet ember

65 fej

almos mikro visszajon padovabol-patavia utanna polakba fit kb ekkor elotte kalman oroszba alart menni rusciaba de kzobe odale vot italaiba

66 fejezet 1112 [a magayrb a1117et ir de 1112 a latinba s thuroczyal es] meg meghal N s kalman oroszbol nosul

pf mar belezavarodok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 21:58:26

books.google.ro/books?id=7G9oAAAAcAAJ&pg=PR98&dq=migravit+autem+MCLXII+kal&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiYivux5_TcAhXhDZoKHV3xBQ8Q6AEIKjAA#v=onepage&q=migravit%20autem%20MCLXII%20kal&f=false

66 fej

s ismet padovaba fut
-------

szoval 1106ba padovabol jon

1112be hunagryba jon a csaszar almos miatt a hatarig jon aszem ezt emlittik mashol hog pozosnyi csata nemetek vs hunagrok]

szvoal nemetbe es vot akkor me ha onnat jon a sereg segitseg

akkro padova megy s jon

akkor 1127ra teve de lejhet 1123 es fut istvan elol bozanczba mikro kszti nevet kap

kzoeb osztan borisz aklman masik fia az es legalab 4szer jon majs 1154ig kalibralva

+ IIIstvan 1114-31 kozt feszt jon mindenfele 1114 ''9evre az uralk-tol] azaz 1123ba rusz ellen osztrak ellen cseh ellen, = 3 evre bizaznc s polakiaba

van menet mi?

szoval egyertelmu = ezek kodolt valamik lehet asztro a ''negyeles'' az lehet a negy egtaj stb mittom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 22:09:18

youtu.be/AZIRsAOfY5c?list=PLF608602F04E75B0B&t=163

''ha vot atlantis'' itt meg emleget ilyent de a kesobbi eloadasaiba mar nem [ebbe a kettobe a Frevi kocsmaba tobbet mond mint a tobbibe osszesen[]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.03. 23:44:51

go tu slip Tsiga

ennyierdekes1elore a fenyes portanal;

borsoso tamas april 11 korul maszkal de meg ninca kosztinapiba a portan

1613-1271 april 13ba ottokar foglalja pozsonyt majd juni 20 rabczai csata vs 5ik istvan majd juni 22 akkor solstice kibelkulnek

ezzel 342 de 1260ba es csata july 17

ezzel 1260-1613= 353

1269-353=907 pozsonyi juni 17 decret ugros
---

osztan a calendas es erdeks meet juni 17 peldaul kalnedas juli 16 kb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.04. 20:42:37

www.youtube.com/watch?v=L_V06u8qf3Y

Gabor dr
-----

nezem me vhol irtak hogy istvanfyal batho zsiga marcz 18 hal meg de nem igaz csak anyit ir hogy apoplexiaba halt [agyvcerzes s hasonlo] de elotte irja s ugy irja hogy ''roviden utanna halt zsga] - rudolf es vlaami ''vizi bajba hak'' ''hydrat'' ir akkor az kell lejen 1612 a wikin de 1613 es lehet

ama batho zsigat 1614re teszik nemtom egyelore honnet szedik [kovary vakolonal eroszakoson halt'' ]

books.google.ro/books?id=TnxUAAAAcAAJ&pg=PT3&dq=Pragae+Hydrope+XIII+Maij&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwia_7ie94bfAhUC2SwKHWMSDw8Q6AEIKjAA#v=onepage&q=Pragae%20Hydrope%20XIII%20Maij&f=false

de apo-s plexia az agyverzes

de az apa es viz mint a hydro

lehet a sarkanyrol van szo hydra az es vammi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.04. 20:43:42

s erdekes egy helyen rudolfot ahol emlitik ugy irjak ''e tajba szuletett batho zsiga'' [szoval ez a ketto mintha egyutt futna]

1572re szept [osztan honet szedik hogy marczisuba szuletik s hal zsiga nemtom 1leore

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.04. 20:47:34

bethlehem gabi es vizbajba hal 1629 16ra gabitol [amugy ezt 15 eve temetik s veritekezik szoval ugyanzok kb]

leeht osztan apokalipsz es mi? de az nem feltetlenul vizozon? romanu ha olvasom apa-ca -lipsa vagyes viz-hiany XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.04. 21:05:40

1594 szuletik Batho Anna ”tatarjaraskor” – 1239 szuletik okt 18 V.Istvan = 355

1239 az erdelyi foispan megveri a tatarokot a Maeotisz-i Motsarak-nal egy szuk [atkelo] helyen – 355 = 884 ”a hungarok Szkitiabol a Maeotisz motsarai mellol jonnek Pannoniaba” [Anonymusnal]

ezt iram
------

de zsigaval es laccik;

itt emg van okt 18es akkor a tergovist szegeles;

1595-1239-356 [miett ez a 35 nemtom de laccik]

1239-356=883 [-1 ev hungarok 884 anonymnal maeotisz mellol]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.04. 21:11:53

nesszemeg mongyad te es latode me kezdek kiabalniXD

mondom hogy a kalendas napokot keverik azaz ugy forditjak ahogy irja nem atszamolva;

kalendas oktobris 18 az szept 14ike amikor zsiga adja a jogokot a szikuloknak szent kerezt napjan s megy onnat valahiaba feketehalombol

books.google.ro/books?id=TTQ-AAAAYAAJ&pg=PA21&dq=e+tajban+szuletett+bathori+sigmond+is&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiCkr6d-4bfAhUCkiwKHf_sCvkQ6AEIKjAA#v=onepage&q=e%20tajban%20szuletett%20bathori%20sigmond%20is&f=false

eccerke 30old 18okt tegovistet szegeli

books.google.ro/books?id=ZpgIAAAAQAAJ&pg=PA288&lpg=PA288&dq=calendas+novembris&source=bl&ots=44dSUnpYkN&sig=UR5p9IzdGF1gS9KpZFOv6ysyPXk&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjU5dmpoPzbAhWHDewKHeyIDOIQ6AEIMTAB#v=onepage&q=calendas%20novembris&f=false

s akkor nezzeg itt a szept 14 az 18ik kalendas okotber XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.04. 21:14:36

osztan meg ne;

lamosek jonek 884 meotisztol

884+154=1038 hal isti aguszt 15 Thurocznal

+154=1192 laczi szentelve a 2es pozsonyi kronikaba april 6 asszem nem juni 27
+154=1346 laczkfi endre szikulok vs tatarok [laczi izzad varadon]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.04. 21:21:45

azt keresnem honnet szedik hogy batho zsia marczisuba halt stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.05. 16:33:57

szkitia.ingyenblog.hu/evek-hon-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-2

Julinal nezzed Tsiga alol

177eve zsiga znoym almos stb laccik eg csomo minden

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.05. 21:08:21

youtu.be/uhFzqz1Mx_w?t=10620

Tiborcz es azt akarja mondani hogy kuldofre nem kellett mennyenek harczolni a hungarok [jut eszmbe 1137be 2ik belanal 30ezr hunagr megy kijevbe XD]

+ a tobbi latod te es a osztrakiai ''pusztitasok'''+ bizancba es egy csomo kijev fele es velenczebe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.05. 21:27:26

kethollos nem kozvetitt XD

mondtam neki hogy Gbai bank kene sozljon ezekkel a kitalalt izekkel miket nyomok

Sárosi Zoltán <kethollos@kethollos.hu>
Către:
Keve Hun

5 dec. la 20:01

Nem vagyok üzenetközvetítő!
2018. 12. 05. 18:15 keltezéssel, Keve Hun írta:

Afișare mesaj original

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.05. 22:53:20

@hun77: "tarihis pierr "
o legalabb mukodik valamit. lattad kiadtak Orban Dezsonek a szekley gestajat?

www.youtube.com/watch?v=0JbtadS-E3A

ezt erdemes lenne megvenni, nem ertem hol lehetne megkapni vagy honnan lehetne rendelni. valam alapitvany adta ki.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.06. 06:54:19

youtu.be/bh3FQpFah6M?t=2080

ez honnet adatol vajon? azt a ''koponyanyujtas'' hujeseget se birom vhogy man

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.06. 08:17:22

@hun77: "azt a ''koponyanyujtas'' hujeseget se birom vhogy man "

en nem birtam soha, nem is illik be a muveltsegunkbe. az is valami torzitas. lehet belso azsiaban volt vagy kozelkeleten, egyiptomban biztos. ha nallunk volt maradt volna valami nyoma a muveltsegbe, en nem tudok rolla

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.06. 09:34:41

MEGTALALTAM! Szent Margitrol mondja el Aradi hogy valahonnan kilep

~ 1:39:00
www.youtube.com/watch?v=J_RsY468Gg8

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.07. 09:58:15

real-j.mtak.hu/1913/1/LY_IV.pdf

6old

ha jol ertem matyi zsiga leanyanak luxi erzsinek a fia D

-----

mosse jottem hejre megetem egy csomo augmentint pareczset ibuprofen most meg kemenyebbet iratam a doktorneval D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.07. 10:00:09

VAGYE SAKKOR JO ME MASHOL MORSINAI ERZSINEK A FIA NEM O HANME AZ APJE

mrsn s luksz lejet kolos-napo s marsh vagy maros

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.07. 10:01:41

a roman airforce gyakorlatozik a fejem fleett a tegnap es nyomtak 2 repulo Miggek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.07. 14:11:57

szkitia.ingyenblog.hu/evek-hon-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-2

a vegire oda okoskottam a ''fulgida portat'' s eszembe es jutott ma hogt miett mongyuk a ''ho-nap'''-ot ''ho''-ak erted vagy ''havaba''[honapjaba]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.07. 14:37:20

@hun77: "a roman airforce gyakorlatozik a fejem fleett a tegnap es nyomtak 2 repulo Miggek "

az agressziv kisgomboc :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.07. 15:11:11

szkitia.ingyenblog.hu/evek-hon-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-2

legalo eszebe jutott hogy 1233 andras beregbe munkats -berengar 899 szpet 24 andras beregbe szept 12ú

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.07. 15:11:57

@Vágtázó Csiga: kemenyebb a hacsereguk mint nekunk most hiaba izelsz D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.07. 16:05:27

szkitia.ingyenblog.hu/evek-hon-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-2

legalo

fakkk!!!!! szekely molzi july 17 hal meg kikpa brassonal de Tivist es emlitenek

1603 1636 = 33 batho anna iszternek de aki july 17 suzletett 1594

nade ajmeg!

szekely mozes SZKL MZS ZALMOKSIS xd

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.07. 17:52:22

ha Roma estleg ha-rom-a akkor a fenyes porta meg a romai pornok a Harem-be?XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.07. 20:13:09

@hun77: "kemenyebb a hacsereguk mint nekunk most hiaba izelsz D "

te kis naiv. nem gadseregre mennek itt a dolgok :)
100 evvel ezelott se a hadsereg szmitott
csak most mas merrol fujnak a szelek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.08. 15:59:44

youtu.be/J_RsY468Gg8?t=5951

itt nem hagy semmit ott Margto Tsiga

mit es izeltel miett errdkes?

csak aszongy ahogy a nevelojeek 5 stigma ja vot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.08. 20:14:10

books.google.ro/books?id=vblRAAAAcAAJ&printsec=frontcover&dq=eber+paulus&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwih_6be65DfAhWH_qQKHVWtBYMQ6AEIMDAB#v=onepage&q=eber%20paulus&f=false

271 old matyi korbezarja betset aguszt 16 de ez a foglalasa ha februar szabatsnak

s ugyanaitt 1520ba foglalaja solyman belgradot febr 5 [holott agszt 29]

keverik a febr agusztot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.08. 20:27:31

books.google.ro/books?id=vblRAAAAcAAJ&printsec=frontcover&dq=eber+paulus&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwih_6be65DfAhWH_qQKHVWtBYMQ6AEIMDAB#v=onepage&q=eber%20paulus&f=false

284old

aguszt 29 soly 200ezerrel 15ezer kereszkeny halott mojats akar lenni de buda s quingi-t ir nemtom az mi

na de szept 4 kalenda aguszt 29

Soly szpet 4iken al szigetbe majd 1566

ezek igy rakjak essze eiszen

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.08. 20:34:35

@hun77: "itt nem hagy semmit ott Margto Tsiga
mit es izeltel miett errdkes?"

hogy mikor megvaltoztatja az idojarast, eltunik es es visszajon mintha valamibol elojonne

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.09. 07:30:17

@Vágtázó Csiga: ja akkor ujr anezem

amugy azok asok csata stb july 17iken azok es heza kel kotogyenek [habar nem erre a margora henm vlaami masra ertik 305 korul az a sok martir kozul az 1ik]

youtu.be/fj-P031VlbU?t=315

eszenezzeg a mars es 78 miliora van?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.09. 07:35:53

youtu.be/fj-P031VlbU?t=481

ha most es csak ennyire tisztara hozzak be a bolygokot a teleszkoppok akkor 500 eve mi alofaszal lattak? foleg azok aki a 16ik szazadba laccik mien primitiv rajzokot es csinaltak?? honnezt vot nekik 500 eve legalabb ilyen teleszkopjuk?? kamu

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.09. 15:05:34

nekem tetszik zongorazni? ne nekem mondd! hanem a sok suket bal agyfeltekeju keretnnek. en megsoha nem ertettem meg hogyan tudnak az urrol felveteleket kesziteni. sot, maga a tejutrendszerrol meg a galaxisunkrol.

az egesz humbuk

nehany pelda
awakeningclaritynow.com/wp-content/uploads/earthinmilkyway.jpg

solarsystem.nasa.gov/system/stellar_items/image_files/162_feature_1600x900_our_ss_5.jpg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.09. 21:30:56

@Vágtázó Csiga: az a Margo dolgo

ott telleg mond vmit hogy eltunik mikor felhokot csinal de miett erdekes ez?

annyi van hogy a tesoja V.Istvan az es ''eltunik'' pont a july 17iki cstaba [margit nap] vs ottokar morvamzezei s eltunik asszem 1260-asba kb mikor bulgariaba mennek

de amugy ez hogy pons takkorvan margit s korulotte egy csomo cata ''marit napjan'' mar mutassa leeht hogy van valami

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 08:47:12

www.youtube.com/watch?v=6-TxvBU7-zM&t=560s

almos kirajt tanyittom XD

-----

az eltunes -- beczy e seltunik mikor a mongolok korbeveszi ''kijon a satorbol de megse lassak meg'' [ igy mondta vot Szantai s izelte emlexek hogy ''ehez telleg kiraj keleltt lejen mert a mongolok jol lathattak nem votak dioptriasok''

margit az barmi lehet it a ''csatak'epittes 1253/4 1260 1276 stb 1272 be hal a tesoja 5ik isti

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.10. 09:25:52

@hun77: "ott telleg mond vmit hogy eltunik mikor felhokot csinal de miett erdekes ez?"

hat onnan kezdodott el a duma errol hogy en asszontam hogy lehet az valami ufo, marmint ufoba szal be-ki.
vagy valami csillagkapu.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 10:00:02

@Vágtázó Csiga: ufo?XD lehet Stof varabol akkor a gutkeledek

szkitia.ingyenblog.hu/evek-hon-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-2

csinajal oldalt ere mert most 10 mega helyett 100ra emeltek a tarhelyet

nezem miett engedi feltenni kepeket s akkor latom nem 10 hanem 100 mega

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 10:01:18

margit naopjan meg van ez az ne'

zsiga 1420 pragaba erosit vagy ostromolja

july 25 ”jakab apostol napja elotti vasarnap?” Zsigmond koronaz Pragaba ahova bevonult juni 24 ”szent janos napjan” 1420 [Bartos kronika 144-145old]

july 16v17 ”szent margit napja korul”/vagy eloestejen szombaton Zsigmond a teutonokkal vs Pragaiak a ”Hospitalensium- mezon” majd utanna Zyzkov varat ostromoljak – elotte ”szent peter napjan” juni 29 vonult be Pragaba/vagy korulzarta/vagy erositette [Chronicon Benessi 68old, Chronicae Boemiae 65old, Banlakynal july 13

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 10:04:54

ja kozbe man alig jut eszembe hogy miett es aranykapuzol;

meg most es gripas vok nem jo megmozduljak se
-------

fulgida portas Soly 1566 sziget szpt 4 de Gyulat july 17[margo] tamadjak eloszor vs kerecheny

1253 tatarok pestig 1254 hal kunlaczi - 1566 = 312 szeleukida ev
------

Margo meg asszem [Aradi es modja hogy frigy lett volna Ottokaral]

vhol irjak es asem 1253ba vagy ekkor megy ''a demes apaczakhoz''[domokos asszem ------ju t eszmebe 1262korul DOmokos pap visiz a hirt kunlaczi suzleteserol istvannak feketehalmba a hirt]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 10:09:18

gizi neve Gilla Gyula vara kerecheny GY-NY egy kronikaba SSZEM tHUROCZY A MOgYORODI mOnyORODI

NYULA\K GYULA SZIGET?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 10:25:01

boroso tamas 1614be megy a Fulgida Portara [kozbe halt batho gabi s july 7[nem 17 de az valszeg] a polakok tatart vernek

kunlaczi 1263 szuletik vagy 1262 ha 1272be 10 eves [margo 1271re]

tatrjaras 1241 suzletik margo [tatarjaas 1253, 1254 hal kunlaczi]

kulaczi apja 1260-65 kozt jon ki feketehalmobol s hooditja erdelyt [nap]

1260-1614= 354
1262vel 352 ev

1262-354=908 1260-al 906

pozosnyi ma july 7re kalibralva [tudnak vmit amugy egy 19ik szazadiba es lattam] amskepp 19ik szazadiakba aguszt 10 a dekret az juni 17 [valszeg july 17 es lehet]

904 halt Chussal aki kijott dakiabol [lehet istvan feketehalmbol] pannoniba

''fulgida porta'' lehet osztan miaz nemtom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 11:40:22

mek.niif.hu/05100/05166/pdf/margit1.pdf

keresgelem maritrol ezt azt

ebbe aszongya eredetive van olyan bolond ''a magyar nyekvet irrni kezdik 16ik szazad'' irasal [ilyen cimmel van egy konyv es vhol ]

van valahol napolyi margtio legedna es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 11:57:58

real-j.mtak.hu/45/1/AkademiaiErtesito_1867.pdf

192-3 old

''attaroktoli megszabadyulas'' ullaccik el kell verjenek vkit hogy valamit csinajon ez man szokasos

tara amugy suly D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 11:59:22

youtu.be/EtklLUgjm48?t=1834

ezzel a Tajos menettel es vlaami tereles van eiszen

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 12:10:09

mek.oszk.hu/16900/16923/16923.pdf

ez az a ''magyar nyelvet irni kezdik'' mocskolmany valszeg aszongya a 16ik szazadtol em olvasom

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.10. 18:00:16

a multkor kerdezted a Matyast, lehet akar Madacs is :)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 19:33:30

istvan feketehalombol kirjon erdelyt hoditja 1263-4re teszi banlaky de nem ad forast mind1

1262 chressen-prunni csata

regino prum-i apatnal 889 hungarok szkitiabol

lehet a neve es mutassa ''az ironak''

Aventinnel [amugy ennek es a neve a veni=jonni] es889 chusallal

s irja hogy 6 evig dakiaba vannak s 7evet es amit Holbling idez

arnulf halalaig ott vannak [eztet 899 decz 8ra teszik]

-------

mig elfelejtenem;

nyulak sziget gyula 1253-1566=312 szeleukid

onnan izeltem hogy mogyordi s monyorodi

lehet amugy most jut eszembe a monyorord az nyomor [+ osztan mogyoor romanu alune luna hoold tavi 1280]

s telleg eiszen lehet NY=GY;

me ne;

Gyasz vagy Nyasz nem mindegy s meges ugyaanz csak kulonbozo elojel

halal s szuletes kb

nasz s gyasz

s akkor a 7 gyaszmagayr az naszmagyar valami frigy vot 955

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 19:36:10

889 chussal szarmatiabol szkitiabol [osztan akkor 3 evig micsinal nemtom ha 6-7 evig arnulf halalaig [899] dakiaba van

889-1262 mongyuk ekkor jonki istvan feketebol nao-okara

= 373 hunok vagy mar irtam

s kunlaczi erdkes ugye 10 evre kiraj 10 evesen

889 chussal s 899 arnulf kozt es 10 ev van

+ valszeg a pozsonyi 907 s augszburgi 910ugyanaz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 19:47:28

kunlaczi hal 1254 ''13 napra'' a tatarjarastol Pestig [de amshol july 17 hal 1290]

s a tatarjaras ahol irja ott 1253

''13nap'' margit ''1254 13 evesen ha jol ertem as=ulak sizgerte''

a nyul = leporum '' ezzel valami lacce?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 19:47:46

elsore aszondaman hogy leprasok szigete s akkor szent erzsi

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.10. 22:06:22

ezt ismerted?

felso jobb sarok erdely. kolozsvar altt pont es fehervar kozott dacia van. ha en jol nezem az most a mocok foldje.

az elott ott kik voltak. az minek lehetett a resze? kalotaszeg? ez a szamos-maros volgynek a tove. pontosabban a maros kanyara.

te ki birsz meg olvasni valami neveket onnet? az segitene :)

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Erd%C3%A9ly_etnogr%C3%A1fiai_r%C3%A9gi%C3%B3i.gif
hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Erd%C3%A9ly_etnogr%C3%A1fiai_r%C3%A9gi%C3%B3i.gif

hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C3%A9ly

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 22:10:25

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n243/mode/1up

Laczi kiraj ekkor hal vagy aguszt 1 de ha itt balrol az Xet kiveszem akkor 1105 535 evre a frigytol july 29 1640

---------

amugy meg van vmi ami erdekes nemtom vettem e eszre eddig;

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n243/mode/1up

i.geza hal 1077 april 24 gyuri nap

aszittem margotnal lattam az eksujet 1254 april 24 de az maj 31

de 177 ev a difi [1077-1254]

s tovabb es erdkes;

1254+177= 1431 Zsiga milani koronazas nov 20 [banlakynal de osztan hatha keruk foras es]

1431+177=1608 [batho gabi fejedleem viragvasnap batho anna frigy nov 11]

1077-177=900 chussal hal vagy kijon kb dakiabol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 22:12:54

nade csak erdekes hogy Margo 1254 eskut tesz majus 31 s zsiga koornaz Roma 1433 majus 31

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0009/696.html#ref10

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 22:16:47

1254-1433=179ev

1254-179=1075 ekkortol kb kiraj i geza csak nem tudni mikor koronazott s kiraj a honapot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.10. 22:29:57

hu.wikipedia.org/wiki/Szi%C3%A9nai_Szent_Katalin

zsiga kati napjan milanba

nov 25
books.google.ro/books?id=s4wAAAAAcAAJ&pg=PA347&dq=sigismundus+coronatus+1431&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwik8-PEmJbfAhXBkywKHT2wDvsQ6AEIOzAC#v=onepage&q=sigismundus%20coronatus%201431&f=false

de ket kati van van a masik ami alapjan vezizk a nov 25ot s van ez Sienai

ez marczius s aprilisi

hu.wikipedia.org/wiki/Szi%C3%A9nai_Szent_Katalin

azr erdekes m zsiga 1437 Syon vara 53 taborita

a koronzasa marcz 27 korul vot 1387 vagy a kirajja valsztas mint batho gabinak es meg matyibak

(Siena, 1347. március 25. – Róma, 1380. április 29.)

lehet a koronazas a milani s a magyar ugyanaz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.11. 14:36:12

youtu.be/7sE5Uc-sGz4?t=130

nem kaptam vot a Gestaba [valszeg anonymot mongya] hogy Almit felaldoztak s asse hogy ''szentult''

lehet a mARCZI KRONIKA IRJA

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.11. 14:47:19

szal zulu jol mongya egyem meg a hatat csak nem agesta mongya ugy hanem a tobbi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.11. 14:48:55

s akkor Venetin szeritn Chussa vagy Chussal az be tud menni Pannooniba me azt es irjak almos nem

chusalmozis

spiritualba fejcsd meg Tsiga

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.11. 19:57:50

www.scribd.com/document/395476645/Nagy-Lajos-kiraly-es-a-Mariacell-i-templom-1363-vagy-1366

olvassal a czellrol

22ik old ''az egsz sereget czellbe viszi'' [zarojelbe ''nehog y szo szerint ertsuk'']

nem es ugy csak maskepp

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.11. 20:34:41

www.youtube.com/watch?v=g1JbaTPIsK8

puam lehet kamuzik beszedi a videokot s visszateszi hogy ''ujra fennt'XD mi?

ha nem egyszerre szednek le 3 videodot elmegy az egssz csatorna es ezelott ugy vot most nemtom me mindent esszebasztak

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.12. 09:59:38

ezek lelovik a bikat a kinlodasaikkal

"The name Carpates may ultimately be from the Proto Indo-European root *sker-/*ker-, from which comes the Albanian word karpë (rock), and the Slavic word skála (rock, cliff), "

s a szikla mi??? de ha igy vesszuk akkor azok a carpes, carpi szekelyek voltak. ahogy en is mondtam szikul - szekur. tehat a karpatok archaikus neve szekely :))

S HA VALAKI KETELKEDNE EBBE, EZ PONT OLYAN MINT A SAGGITA-SCYTHA :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.12. 10:12:49

:))
"It can be inferred that Szekelys have more significant German admixture."

akkor ez is alatamassza amit mondtam, hogy az angol-szaszok szekely-magyarok voltak s ugyan az mint a fiktiv geto-dak

en.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kelys

s karpat-croat s a klasszukus agatirsz

"Some scholars consider that the following peoples recorded in ancient sources correspond to Ptolemy's Karpiani:
the Kallipidai mentioned in the Histories of Herodotus (composed around 430 BC) as residing in the region of the river Borysthenes (Dnieper)[14][15]
the Karpídai around the mouth of the river Tyras (Dniester) recorded in a fragment of Pseudo-Scymnus (composed c. 90 BC)[15][16]
the Harpii, located near the Danube delta, mentioned by Ptolemy himself."

en.wikipedia.org/wiki/Carpi_(people)#Name_etymology

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.12. 10:15:32

ja, es a kelt is ide tartozik, s az kalota, skolota, karantan.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.12. 10:35:35

www.scribd.com/document/395525857/Szamozkozy-Istvan-kronikaja-1566-1608

193 oldal SZKL MOZI harcz Corona-nal [brasso] july 17

mi?

a korona meg egy csomo midnen july vagy july 17

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0011/830.html#note23

july 19-24

szazas hogy szekely mozi brasso-korona jky 17 s 1602be es batho zsiga july 7 elhagyaj erdely paragaba ez a kroona stb

valahol Tovis-nel es van csata vagy 1602 v 3

lehet tovikoronazni es akkor D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.12. 10:35:50

ja s akkor a tusker vadkan stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.12. 10:57:39

korona lopas febr 20 1440 1603 corona= 163

23 evig a krona

1463 july 19-1603_23=1626 febr 25 betelehm s bradengurgi kati frigy de lazzs s ezett marcz 3v2

ez ugyanaz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.12. 17:25:49

books.google.ro/books?id=CrUdgzSICxcC&pg=PA297&dq=helfen+++sinope&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi_odKG2prfAhWsposKHe5nAYYQ6AEIKDAA#v=onepage&q=helfen%20%20%20sinope&f=false

eszembe jutt ez valami kereszkeny iro neve'''

asterius amsasea XD

astur s mese

itt rja csak helfennel hogya szkita kirja a koronajat Sinopeba kudi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.12. 23:10:43

Year New Moon First Quarter Full Moon Last Quarter

1572 Jan 8 11:46
Jan 15 07:38 T Jan 22 01:05 Jan 30 03:15 Feb 7 01:48
Feb 13 18:02 Feb 20 16:28 Feb 28 21:38 Mar 7 12:13
Mar 14 03:48 Mar 21 09:56 Mar 29 13:18 Apr 5 19:39
Apr 12 13:28 Apr 20 04:22 Apr 28 01:58 May 5 01:07
May 11 23:54 May 19 22:25 May 27 12:09 Jun 3 05:53
Jun 10 11:52 Jun 18 15:00 Jun 25 20:39 p Jul 2 11:24
Jul 10 01:45 A Jul 18 05:38 Jul 25 04:17 Jul 31 19:06
Aug 8 17:17 Aug 16 18:17 Aug 23 11:50 Aug 30 06:16
Sep 7 09:44 Sep 15 05:06 Sep 21 20:11 Sep 28 21:34
Oct 7 02:17 Oct 14 14:22 Oct 21 06:11 Oct 28 16:40
Nov 5 18:17 Nov 12 22:32 Nov 19 18:38 Nov 27 14:07
Dec 5 09:13 Dec 12 06:21 Dec 19 09:48 p Dec 27 11:49

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.12. 23:13:47

1572 april 12 ujhold ekkro nemlacik aszem

april 20 elso negyed

april 28 fulmun

a[ril 25 akkor majnem fulmunnem vagy 24? habar kimarad a fel-hold me a karter az 4ed

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.12. 23:15:04

osztan nemtom geza Vatzott hal zsiga pragaba de ott se tufjak mikor most lattam hogy 1612re es teszik vagye smint ma rudolfot akivel ''egutt fut'' azaz kab ugyanazok

de bathi gabi Petzebe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.12. 23:21:02

Kovarynal nemtom honnet szedi febr 14 1573

erdeks a 1573 25 szepts 28

egyik tjusz-dej masik fry-day

s SOMOGYI azt irja hogy zsiga pegrelt vot me nagy hosegbe szuletetta 3ik csillagba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.13. 15:05:30

holi fakk Tsiga essze megé

www.scribd.com/document/395620010/Bartha-Krisztina-Az-utolso-Bathory-Somlyai-Bathory-Zsofia-eletrajza-2000

meg a áájelentesáá amibe irjak hoy batho zsofi 15 eves az es julius 16 1643 XD

1643-586 a salamon czrka szam s somlyai?solyman szama 1586 hal]= 1057 sali kiraj

salamonnak es zsofia a felesege 1058v9re kalibralva a frigy d emar 1056ba va vami mind1

-------

books.google.ro/books?id=O28_AQAAMAAJ&q=salamon+zsofia+1058+morva&dq=salamon+zsofia+1058+morva&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwidusLZ-JzfAhUtxosKHWL4DgsQ6AEILTAB

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.13. 15:06:45

www.google.ro/search?newwindow=1&hl=hu&tbm=bks&ei=uWISXKuRG7KprgS9por4BQ&q=salamon+zsofia+1058+morva+&oq=salamon+zsofia+1058+morva+&gs_l=psy-ab.12...2035.2035.0.3015.1.1.0.0.0.0.97.97.1.1.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.0D0y1jnWZ4Q

+ a morva partjan [morva=frigy stb] maroiage stb stb baor mr maria st -
--------

de a morvat csak odairjak mert a forasba [hanem van esetleg ra az is] csa ''fines hunagriae'' azaz a hatarra hzotak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.13. 15:29:08

archive.org/details/elsrkczygyrgy15900szil/page/336

bukursst XD

keresem honnet sedik a febr 3-at a frigyre rakoczi s zsofinal 1643

amugy ez valszeg july 3 es lehet + 14 nap july 17

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.13. 15:32:35

archive.org/details/elsrkczygyrgy15900szil/page/349

amugy mindeki vot ''varadi kapitany'' ullatom

somlyai es kristof es krasznai es mintha s ezes

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.13. 15:36:23

https://hu.wikipedia.org/wiki/II._R%C3%A1k%C3%B3czi_Gy%C3%B6rgy'

ez vot a ferje ummond d ehazudnak nem juni 7 hanem july 7 itt es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.13. 15:37:40

www.scribd.com/document/394639297/Georg-Kraus-Erdelyi-Kronika-1608-1665-1-resz-1862-nemetul

Krasusnal van febr 2 1643

137old legalokl ''tochter a daughtr a leaya '' bathorki andrsnak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.13. 15:52:10

s mit mondnak hogy 15 eves 1643ba?

1629re teszik ama a szuleteset zsofionak vagy ugye lehet 1628 [ekkor temettek batho gabotr szept 21 v 18]+ betlehem halt 1629 november temetik jan 1630

laczi halt 1095 july 28-20 v 1090 uly 24

1095+533=1628

modom a july=febr

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.13. 15:53:43

szoval zsofi frigy 15 evesen de a szuletese az laczi

lazzas vbot es es lehet fever

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.13. 21:53:11

youtu.be/YMqjaXZJZ0w?t=734

mad flados Druzsinyin ez kezdte el elore a jutubon asszem

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.13. 22:13:36

@hun77: "D reaszallok ha jo kedven lesz "

azt nem igen ertem hogy romulusz=jezus...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.14. 09:52:18

@Vágtázó Csiga: csak ugy odavettem

700 ev difi a hungarok 1szor

romi hal jezi felelekedik valszeg mint 1092be ''elevaljak laczit'' [kereszteleik felemelik] s 196 hal aki keresztelte

egyik leszal masik fel lehet par-a

romaulos ha remulos akkor frica felelelm lehet a0fricabol jott - hannibal

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.14. 14:55:11

nezd meg a hozzaszollasokat, van ket nagy okos. asszittem az ilyenek mar kihaltak

www.youtube.com/watch?v=5inGAzh8UdY

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.14. 18:22:17

youtu.be/jVAzK-YDSNI?list=UUG7dQ1yYLMtereOsH80u2jQ&t=369

aszongy a1968ba kezdtek epitteni a word trade czetert s lerobbant 2001 szept 11

bazmeg ez Istvan szuletese [967 kezai s a tobbibe 969] s miota kiraj 1001 = 33 ev

ez es az lenne bazmeg most izelem??

amugy ez a russianvids csoro mindent eszeszedett ebbe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.14. 18:36:57

youtu.be/jVAzK-YDSNI?list=UUG7dQ1yYLMtereOsH80u2jQ&t=960

agustz 11 suzletik hulk agustaba 1953

1456 hunyadi hal aguszt 11 1453 kosztinapi 53 napig

najo mongyk ez man mindenbebelelatas D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.14. 20:55:36

77 oldal nezeg mit ir hogy januar szeptember kell lejen s a duplazas es laccik amiket kozbe izelek

www.scribd.com/document/395714191/Horvat-Istvan-Az-Ev-regi-Kezdeter%C5%91l-Magyarorszagban-1821

szept 14 de januarra mar 28 lesz

ezekbe arrol irnak hogyaz ev marcz 24 kezdododtt nem decz 24 v jan 1

+ az indikcziok szept 1 az egyik a masik szept 24

www.scribd.com/document/395704065/Nagybanyai-Perger-Janos-Bevezetes-a-Diplomatikaba-vagyis-az-Oklevel-Esmeret-Tudomanyaba-1821-a-3-ik-reszbol

+ feltettem az eger mecset 1407ben-t es XD

www.scribd.com/document/395710511/1407-ben-Eger-ben-felholdas-mecset-egy-1707-es-terkepen

najo asszem felholdat nem ir csak Fomi jar az eszembe valszeg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.14. 22:34:15

books.google.ro/books?id=o0RIAAAAYAAJ&q=ormos+zsigmond&dq=ormos+zsigmond&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjTwP6FoaDfAhUE_SoKHUXcCKkQ6AEIVTAJ

ennek a konyvet mar regebb keresem de most megvan

a dog verje le tiszta ''atvettuk a kulturat hol goro inkabb hol nemetol inkabbb stb az egsz konyv

annyit ir vhol az elejen hogy a skzitaknal van 2 teritto valami ireneus audius emlekszek mikor gyujtogettem

de azon kujjel szart se er

mandadb.hu/common/file-servlet/document/709795/default/doc_url/arpadkori_muveloedes_1883.pdf

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.14. 22:41:56

mandadb.hu/common/file-servlet/document/709795/default/doc_url/arpadkori_muveloedes_1883.pdf

56old

ez e steophyklactozik a turkokkel hogy ''tistzlik a aoot s egy isten sb'' csak nem irjak oda hpgy ez a Disabuos sog-dianai turkjhaira irja [erdekes egyik se emlitti mikorezt idezi hogy teli van arannyal Disabul P+ az ectag hegy mellet laik vagy ectel

Dugonics emlitti de o nem koti ossze a hungarokkal [ezeka turkok aki ugymond meghajtotak az avarokot]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.15. 09:05:12

1054 czerka szakadas habr ezt irtam eiszen / 2= 527 boarex

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.15. 09:05:40

527x3=1581 1582 a gergely papa naptar ize

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.15. 10:46:53

hu.wikipedia.org/wiki/I._R%C3%A1k%C3%B3czi_Ferenc

1054 czerka szakadas habr ezt irtam eiszen / 2= 527 boarex

(Gyulafehérvár, 1645. február 24. – Zboró, 1676. július 8.)

zboara az repul romanu vagy bors azaz bosrsi ahol hal a fia [ez asszem zrinyilona ferje ]

a''czrka'' az a kurcz az vilagoss asszem lehet mondani

repult a turul?XD solyai vhogy

batho zsofi a nagyanyja akkor annak az anyja a a zakreszka anna a lengyel aki marcz 28 1658ba hal de csak aguszt 11 temetik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.15. 10:47:52

1053 salamon/solyai szuletik -1676 kurutz szuletik borsi a az apja hal zbror july 8 a kurutz a

szem marcz 27

623 ev

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.15. 10:49:45

Borisz hal [kalman fia] aki akart huagrb jonni 1154re kalibralva [andronik 1153tol exil 33 ev muva hal]

523 evre zboro

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.15. 10:53:01

tiszta brz figyeld meg

1676-1253 tatarjaras pest kulaczi

1353 lajos asszem a szrb-k ellen

1453 frigy matyi s czillei erzse aki ortodoxa de 1454 hunyadi kuruse-vatz pkt 3-4 vs Firus beg [prs brs]

1553 bornmsz egri kapitany vagy dobo s kendi erdleyi vahda

1663 boar vs zrinyi 1664 nov 18

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.15. 10:54:27

1676-1253 tatarjaras pest kulaczi

ez nem BRZ de 1253ba 4ik bela vs ottokar KRTz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.15. 13:34:16

na de ha a kereszt feltalalasa szept 14 hogy lesz majus 3?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 14:02:04

books.google.ro/books?id=Pwv5g9zpaXEC&pg=PA39&dq=xii+viratus&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjSvtzwl5zfAhXGsKQKHVQ9A1wQ6AEIKzAA#v=onepage&q=xii%20viratus&f=false

ne Tsiga

31-31 old

bathi istvan mikor polakba megy indul fogarasbol majd brasso s osztan vhol a lengyel kovetseg a hataron kerdezi hogy katolik e?

ha polakba ment miert ment brasso fele? ebbol es lacik a polak-valach + fogaras=dentu

negru vajda es ''fogars orszagbol meg y ki valachiaba'' s alapitja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 14:04:01

e la Adam 6798,

na e zmiko lehet

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 14:06:58

www.chabad.org/calendar/converter_cdo/aid/6225/jewish/Jewish-Hebrew-Date-Converter.htm

2018es 5700 akkor 6798 amikor negru kijott az 3000be van vayh mi a nayvaja hogy szmaojak ezt?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 14:34:06

nesszeg

marcz 8ik indul fograras ----majus 1 korona krakkoba = [kozbe 23ikan erekezett oda asszme]

= 54 nap es 54 evet es elt amugy

1290-1576=286/2=143

1290+143=1433 zsiga romaba april 7 vlaamit intez ''bekit asszem'' s majus 31 korona = 54 nap

1433 roma)143=krakko 1576

keszkoszay?XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 14:36:18

szoval akkor megvan az elveszett fekete barany Tsigasz mi>XD

vazgyes feher mert erol jokot irnak nem mitn a tobbi bathoryrol de mind 1 s fekete

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 17:11:42

en.wikipedia.org/wiki/Radu_Negru

neszemeg mit irnak

hogy slzavula ''radu'' joy

s magyaru ''derus'' kb az

----

vagy almasi hercseg negru vajda

alam romanu mere [a moczok a merge hejett mere-t mondnak ''menni'']

vagy a MR akkor mer-enger mer-es b-rave stb ott van esment

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 18:21:14

szkitia.blog.hu/2018/12/16/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_926

kicziczomaztam a vegit eszembe jutott hogy kene szoveg ami eu es azsia hatararol jonnek a hungarok de osztan mast kaptam az meg jobb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 19:38:03

szkitia.blog.hu/2018/12/16/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_926

nessze meg Tsiga

janu 14 hal ki az arpihaz ''felix'' napjan feliksaz luce laccik

czeczilai napja nov 22 [czill kux]

8+31+14= 53 nap janu 14ig

monhuad h veletlen, ezek ''egy'' dolgokot szedek szet ideo oda felalitva ijen ojan kalendarium ''idoszamittast'' a difereczak stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 19:53:14

www.youtube.com/watch?v=wMOW7hcIOwk

betettem a Fuziosnak es ha man keresi obudat feher sziket stb D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 20:42:25

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=86kWXIiQH8zJrgTz1674Bg&q=d%C3%A9ljesti++&oq=d%C3%A9ljesti++&gs_l=psy-ab.12...1839.1839.0.3126.1.1.0.0.0.0.128.128.0j1.1.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.mM7BfW8PVpk

itt a masik delutant ir osztan lehet hujitnek van vlaami melyebb jelentese

Déljesti [délutáni] órákon penig egy órától fogva kettőig - szeredán és szombaton kívül — először a gyermekek az ele

tovabb
A SZENTSÉGES PÁPÁ UTAZÁSA Ezen folyó hónapnak 22-dike volt az az emlékezetes nap, melyen őszentsége déljesti 3 óra után Bécs fővárosába béérkezett.1 Az előtt való nap délután a császár őfelsége, Maximilián főherceggel együtt

csak delutan vammi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 20:46:06

s akkor a delelott az hogy van?

erdekes hogy delJesti nem del esti mert akkor mittom a delelott az fel-delbe

fel s leesik a nap

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 22:15:01

mere vagy Tsoga butykosz vmit eiszen?

izelem hogy Valachiaba

Valhallaba órok varos''s a valhalla es valami olyasmi hogy ''ott az osok midn ott vannak'' abba a 13 harcos filmbe es mongy aaz a nagy szoke cseh szinesz

azok es 13 an elmennek valami mas helyre ugye a filmbe s ott harcolnak aokkal a barlanglako maszkosokkal s majnem mind meghalnak de az arab 'banderas'' az tuleli asszm

lehet akkor a ''12 elveszett torzs ''a judaneknal az e sugy lehet hogy a 12 torzs az nem ok votak

ok a 13ik votak XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 22:19:50

koszal;

chussal 880-195 egy sas repul le a kepen tergoviste osromanal 1595 = 706 ev

706/2=353

889+353= 1242

azt iezlelem hogy chussal ''koszal'' vagy miert koszali sas stb

elsore a turl griffek a hegyekbe orzik a mittomi arannyat

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.16. 22:28:00

youtu.be/5inGAzh8UdY?list=WL&t=4676

szenzsermen

lehet otto-man azaz rakoczi
-------

1363v1365/6 laji vs turkok martitzaellbe mennek almot latott szuzmarival

1265el - 312 koszti almot latott okt 28 keresztenyseg indul

= 1053 sali szuletik vagy 1366al 1054 czrrka szakadas

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.18. 15:25:07

www.youtube.com/watch?v=GBIFKFa52m8

a rusianvidszes ennel mindeki tranzveswztita ostzan lehet van benne valami egy-egy telleg annak nez ki

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.18. 15:30:45

www.scribd.com/doc/259817681/Hess-Andras-Magyarok-Kronikaja-hun-latin

1ö8old-belol 34 old masodik fele

Zsifival frigy SAlamanon teleg a Moorva folyo mellett

andras elveri henriket majd utanna kuld hogyhezaadja a fiat a leanyahoz XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.18. 17:15:36

szkitia.ingyenblog.hu/evek-ho-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-3

sali frigy zsofik stb vaqlami 34 vegzodes

hol vagy Tsigasz tam csak nem lettel te most grippas?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.18. 18:22:31

books.google.ro/books?id=s4wAAAAAcAAJ&pg=PA197&dq=chronicon+budense+migravit+domino&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwj9kKDA9abfAhVEFiwKHXjCDwUQ6AEIKDAA#v=onepage&q=chronicon%20budense%20migravit%20domino&f=false

182

s a ''quarto'' [1114] es lehet 3

qrt s tercio 3 [k c ]

s a ''feria'' [ezt a napra ertik hetfotol pentekig] lehet fur fevruar - kiszeded az u0v ami eltunhet narad Fr

szoval lehet itt Klaminal ezek mind egyet jelentenek [egy dolgot ] FR

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.18. 18:23:37

thuroczykronika.atw.hu/pdf/Thuroczy.pdf

120 old

szoke vot kalmi XD

poros kopenybe lehet biboros [irjak es hogy varadi puepok es vot]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.18. 18:32:20

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n244/mode/1up

legalol balrol [ ii geza 1161be hal de a ''C'' zarojjelbe

kiveve akkor 1061be halt - 63 = 998 hal geza fejedelem

books.google.ro/books?id=504EAAAAQAAJ&pg=PA56&dq=Inter+Andream+et+fratrem+eius+grauis&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiD6tangP7dAhVEqIsKHeP1Db0Q6AEIMjAC#v=onepage&q=Inter%20Andream%20et%20fratrem%20eius%20grauis&f=false

55old hal gexza 998

1061+14 = 1075 i.geza kiraj

ugyanott 56old ''magnus rex oronatur [maskepp 1074re teszik

akkor lecsuszik itt 1074-14=1060 halt i.andras _ a thebeai csata

-63 =997 hal gezqa Utinoi kronikja

archive.org/stream/chronicondubnic00florgoog#page/n240/mode/1up

267old

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.18. 19:28:46

Boris trokovetelonel es hoy kavarjak

a ''magayr'' wiki azt irja dreisingi ottonal irja hog egy kun nyillal megolte

az agol wikin meg niketsznal irja
en.wikipedia.org/wiki/Boris_Kalamanos#cite_note-FOOTNOTEMakk1989148-33
hu.wikipedia.org/wiki/Borisz_Kalamanosz

a magyar wikin meg egy 20 ik szazadi konyvet se adnak forasnak az angolon legalabb valami Makkot rrnak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.18. 19:45:10

www.scribd.com/doc/223394446/Ferenc-Makk-the-Arpads-and-the-Comneni-Politica

123old

valakit Borisszal azonositnak 1191re 123old aki a Morvanal harczol [valami szerb] de ez a deli Morva folyio szerbia XD

1191-1059 salamon zsofi frigy a morvanaal = 133

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.18. 21:53:51

1043 akkor Olbo vs nemetek s peter

+ 500 1543 Soly okupalja Fehert aguszt 28

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0013/978.html#note55

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0013/978.html#note44

vagy szewpt 4

july 5 aguszt 28 54 nap

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.19. 08:33:42

@hun77: "lehet akkor a ''12 elveszett torzs ''a judaneknal az e sugy lehet hogy a 12 torzs az nem ok votak. ok a 13ik votak XD "

reszben helyes eszrevetel. amit ma zsidonak nevezunk az nem ugyan az ami regebben zsido volt. ez olyan mint az olah-rom, rac-szerb vagy tot-szlovak. Aradi meseli hogy voltak a tatarok meg mongolok s masok akik a perem videkeken laktak, a gyepu reszeken akikre soha semmit nem lehetettt bizni. itt is ez kell legyen valszeg csak valahol lenn kozel keleten.

===
"a rusianvidszes ennel mindeki tranzveswztita ostzan lehet van benne valami egy-egy telleg annak nez ki "

nem tom mit modnjak, de ezek annyira verfertozottek hogy mar mindegy ha no vagy ferfi.

===

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.19. 21:42:11

youtu.be/FdGIVNaq3Z8?t=2237

nezem s eszembe jutott hogy a paradicsomba bebaszahatott a parazita

paradiseüparazita d

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.19. 22:36:38

me nem szolsz Tisga?? hatha a Marchia menti csatak [morva-mezei] az az mikor a Jaszok mongyka a romai csaszarnak hogy ''Marcha'' XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.19. 22:43:36

en.wikipedia.org/wiki/Constantius_II

ennek kiabaljak 359re kalibralva

hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1szok#cite_note-9

van ennél korábbi nyelvemléke is a jászoknak. II. Constantius, római császár, a 359. évben, Acuminacum (Szalánkemen, Zalánkemén) mellett, beszédet készült intézni az ott összegyűlt jászok képviselőihez. A tömegből azonban valaki, ismeretlen atyánkfia, lemarházta a császárt. Ammianus Marcellinus (Historiae, Liber XIX: 10–12.)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.19. 22:44:14

estőrei megpróbálták visszavetni a tűzvészként terjedő barbár áradatot, de sebektől borítva elhullottak, vagy a rohamozóktól eltiporva földre hanyatlottak. Az aranyos kárpittal díszített császári szék a támadók könnyű zsákmánya lett.” (Róma története

lehet a bizanczi satra 1129 s tyrk satra 1596 az es ez

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.20. 11:30:26

osztan Solyman az ”Arany-Alma-ig hodit” [Kizil-Elma] 1566 – 1602 july 7/26 = 36 ev

kizil elma zalmoksis XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.20. 11:53:31

ja valami Brunonak a levelebe izelik hogy fekete ungrok azok,m ''melan'-ok [melanklik az es alegory vagy hogy mongyak]

sala-mon az akkor a fekete s vs laczi az a nap?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.22. 21:57:35

toxus 931be

geza 963ba vs pogany idolok s kereszkeny

32 ev

aszongyak [osztan meg nem neztem meg] hopgy ugyebar Zolta az 907tol kiraj

931-907=24

Isvannal es van 24 mert 969szuletik +24evre herczeg= 983 8evig herczeg majd kiraj 1001tol 1034ig 33evet

------

907=55=852 nemtom mi van ekkor

852-819 almos szuletik = 43 ev

819-43 [a 76v75hoz] = 776 v 777

thuroczinal [ezzel nem bajoltam] 744be jonek a hungarok 2szor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.22. 21:59:06

istvan thoroczynal hal 1038

1038-75 [53+22 ami lehet 55/54-23/24 Deioces mef kiraj s a fia Praorthes] = 963 geza vs pogany s kereszkeny

963-75= 888 hungarok skzitiabol 3 kronikaba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.22. 22:00:01

vagy 744+33=777+43= 820

42vel ha ''75'' = 819 szuletik Almos

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.22. 22:01:37

1038+ 75 hal kalman febr 3 ''fria tertia'3ik napja a hetnek akkor szerda

mos tlatom szerda -tertzia? de a tetrarka az 4 quatro s tertzio ezek es hasonlitnak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.22. 22:14:32

archive.org/details/chronologiaimeg00mt/page/12

meikbe irja matyas florianl hogy 843ba kiraj istvan? vhol irja peddig de meikbe? ebbe nem kapom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.22. 22:40:19

836 843 955

a 855 + 100 ez biztos a krimi biltsu s az isti kereszkeles ugyanz

836+53=889 hungarok skzitibaol

843+53=896 [ma a foglalas]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.22. 22:47:05

ja s osztan Almos suzletik 818 - 1571 Somlyai erdelyi fejedlem [elote szapo jano hal t marcz 14]

books.google.ro/books?id=fAVJAAAAcAAJ&pg=PA19&dq=erdely++varadi+kapitany+1571&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjNsYrMtLTfAhUnw4sKHUSkDcIQ6AEINzAE#v=onepage&q=erdely%20%20varadi%20kapitany%201571&f=false

majs 15 amugy tuls osk a ''varadi kapitany'' ''mileott valamit csinalnak'' [rakoczi gyuri es az vot mielott batho zsofival friggyelt 1643 febr 2v3]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.23. 13:20:30

youtu.be/w0Wmc8C0Eq0?t=85

a rusozknak se vot kirajik felkellett kerjenek egy ide oda mszkalo vikinget

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.23. 13:22:16

youtu.be/w0Wmc8C0Eq0?t=195

haha novgorodot nem okupaltak igen me azt alapitottak kb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.23. 13:23:43

youtu.be/w0Wmc8C0Eq0?t=196

a tejutosokot vagy huszarokot megveri 1242 mikzobe a hataba a mongolok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.23. 13:24:39

1253 goldenek mongyuk ezeket csak odahanyjak vlaszeg 10 fele adat es van mikortol vagy nincs es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.23. 16:57:01

www.google.com/search?q=Wasser+Weyda+Tzepes&oq=Wasser+Weyda+Tzepes&aqs=chrome..69i57j69i65l2&sourceid=chrome&ie=UTF-8

Tartar Jnaos leszedette a tsarornamot amire feltettem egy vidoet ahol ''romanus'' XD szopja a romi-remus farkas faszat XD

a zene az vot amivel a romanok minket csufolnak valszeg tod meik valami varadi czigany enekeli

de az oveiket nem szedik le ugyebar

www.google.com/search?q=Wasser+Weyda+Tzepes&oq=Wasser+Weyda+Tzepes&aqs=chrome..69i57j69i65l2&sourceid=chrome&ie=UTF-8

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.23. 17:43:56

youtu.be/1XYMzAIj7BQ?t=1205

ERESZTEED meg a Szeput Tsiga? adventi muzsikanak jo mi>?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.23. 20:48:26

maghon.weebly.com/magyar-336smuacutelt.html

Tsiga itt a holbling tamas linknel csak a heltai az elotte levo jone be nem jol tetted be

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.24. 09:46:13

www.youtube.com/watch?v=xHiad18ZwcY

olyan szmok amiket ''kesobb fedeztek fel'' de man 169be megvanak sekszpir konyven

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.24. 18:48:36

archive.org/details/chronicaminorai00florgoog/page/n105

ogodej magjal kukujkan hekyebe s valami van july 25 s aguszt 15iken csak nemtom mi

ebbe es irjak de nem forditsak a vakolol

376old

real-j.mtak.hu/4084/1/MagyarTortenelmiTar_1878_26_3_01.pdf

en.wikipedia.org/wiki/G%C3%BCy%C3%BCk_Khan

valszeg azok a valasztasi szamai vagy kooronazas itt a wikin marcz 19 s agustz 24

-----------

azer erdeke smert ecsedi bathio istvan jukly 25 hal meg 1605 az ''ortodoxa''

1606-1246=359

1236-359= 887 888 v 889 hungarok szkitiabol

lehet az ortodoxa'' itt a keleti birodalomn

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 10:54:17

youtu.be/TpuyvhGW4vw?t=239

az aranykoros menetet a mozi 1 es leadta ennek a golenyanak valszeg hujittes ez es [ a piramisok hatul meg del amerika ot lehet kutatni hagyjak ezeket

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 12:17:20

hol a zistenbe kell Tisga allitani a jutubon a videonak hogy mijen kategoriaba teszed? ''hirek politika'' oktatas sport'' ezel? ugy eszebasztak nem kapok semmit

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 12:18:44

ja megvan alol kell az uj nyavajanal alittani alol legalol az regi vrzio

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 12:41:34

July-al

993-1445=453 Atilla ''kirajok kiraja Cuyuk''

kuj romanu Szeg [lehet ''laczi lova'' vagy i.bela ''szog-szinu szeg-szardon temetik'' 1063 szpet 11]

szkitia.ingyenblog.hu/evek-ho-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-3
-----------

+ Tsiga! alol betettem azokot a szkita-aranykoncs kepekt;

szeritned lehetnek e ''halak'' s ''vizonto'' jelei?

Laczi banak es mutatom de asozngya ''merleg'azok XD

en nem ertek hezza csak gontam jol hangzik

mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 12:43:09

kujuk kujak okol?

-----

erdeks istvan halala utan vhol irja hogy vna 2 fejedelem Kaul s ALba [bal-kan?] akik asszem vazul fiat polakba mentik

asszem a szet istvan legendaba irja meg kell nezzem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 12:48:33

www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Turul-turul-1883-1950-1/1907-1061A/1907-4-10B6B/szent-istvan-versege-es-a-magyar-kutforrasok-10BE5/

Tizenhat évig tartózkodtak a magyar király fiai Lengyelországban. Ezalatt Henrik uralkodott a magyarokon, elnyomta őket, minden javaikat elpusztitotta vagy hamis uton elvette s élősködött a földön azon hütlen magyarokkal, kik czinkostársai voltak, a magyarok nemes nemzetségét megrontotta és tönkre tette s a püspököket a papsággal együtt lenézte.
Értesülvén ezen zsarnokságról a már ifjuvá lett gyermekek gyámjai, Alba és Kaul, tanácsot tartottak s midőn a herczegnő fiával Boleszlávval s báróival, az árvák felől beszélgetett, a gyermekekkel együtt hozzájuk mentek s térdet hajtva a herczeg és anyja előtt, kérték őket, segitsék, hogy visszatérjenek Magyarországba és visszaszerezzék országukat.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 12:50:54

bal-kal /alba aba s kaul

bajlakl to mongolia kb mi?>XD

+ ugy emiert bator a fovaros?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 12:54:02

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0006/382.html

1243ba [habar ezeke banlaky csak ugy kalibralja] vagye slehet 1245v46 es

itt es Boleszlav mint 1046ra kb
mek.oszk.hu/09400/09477/html/0006/388.html

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0006/390.html

''vs Frigyes'mikor az nyillat kap a homlokaba [mint detre 373]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 12:54:47

ja s avarsoi kronikaba emlitti hogy ahol ALba meghalt alba -tavanak eneveztek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 13:00:00

archive.org/details/chronicaminorai00florgoog/page/n105

ebeb aluxenburgi kodexbe annyit latok hogy ir hogy '' ázutan a nyugati npejket 18 evig tamadtak'' [vlaszeg 1246 Cuyuk megvalsztasa utan ami vlaszeg a july 25 v 1guszt 15]

s a varsoi kronikaba 18 evig vannak a vazul kojkek polakba

books.google.ro/books?id=504EAAAAQAAJ&pg=PA78&dq=de+fraude+reginam+contra+albam&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiio5uEna_fAhUBl4sKHZxXAeIQ6AEIPDAD#v=onepage&q=de%20fraude%20reginam%20contra%20albam&f=false

79

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 13:37:24

dictzone.com/latin-magyar-szotar/t%C3%B3

+ a to latinu lac

kal s aba

osztan mi meg_ ehet a valach es s ha man polakba mentek akko polak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 13:40:10

fakin shit !!!

1246 bela vs frigyes [homlokaba nyillat kap] + akkor ez a tatardolog july 25vaguszt 15 ''szuzmaria felelekledese napja'' Cujuk Kujak Okol Kal Baj-kal-kan lehet vagy esetleg Baj-an 599

1246-373 detre nyilat kap a fejibe tarnokvolgyi s czeunmauri s ''Tuln-nal'' verik a romant ''Tul'' es erdekes leeht

= 873 872 hungarok 2szor szkitia kezai

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 17:21:05

en.wikipedia.org/wiki/Genghis_Khan

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_the_Kalka_River

Gyengi meg nem halt meg s man itt vannak?

azt irjak ugy a luxi kodexbe hopgy 19evig nyugatiak ellen 1246utan

1246-19=1227 hal gyengi

kal-ka az a Kal-man nev

kalman s laczi 19 evig uralkodik

kalmi 1113v4-19=1095-19-1076

s 1114-76= 1038 hal istvan

19x4=76

1076-76 istvan kiraj mi az isten ez es? mi?>

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 18:21:36

993tol herceg istvan - 1534=541 buda soly

1543 soly fehrvar siznten aguszt szept

1034 hal istvan aguszt 15 v 20 [varadi s zagrabi kr]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 18:22:08

van egy olyan gyanum hogy a mongol nevek akar latinok es lehetnek

ogo-dej leeht Dei

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.25. 19:09:29

itt van ne a vakolo karacsony. milyen bene zeneket tesznek
de lajcsi a vatakrol dumal
www.youtube.com/watch?v=1V-e6-ogUpI

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 19:53:24

XD

nem birom ezeket a reszleteket egesz adast nem pakolnak csak geczytol

vatharol amugy vajon mit mond Lala? a nagy kereeztenykedes utan zotyog a menet me 2szer es lazadnak csak ezek nem gondolkoznak el ezen

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 19:54:23

www.youtube.com/watch?v=ls3rh6uvSBo

a masik a liberti szobrot hoaxeli a rusianvidses meg aszongya vhol hogy felig no s fergi a sozbor mit apollo valszeg transgender XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 19:55:59

a msik ott valami 1018evet emleget min gyar beszollok akkor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 20:12:58

chronologia.org/en/seven/chron5-en-lr.pdf

Tsigasz most unnezki igazitlak XD

aszem az oldaladon van egy ''fomenko csokor'' es de nem mennek man a scribd linkek

frissicsed azt es + tedd bele az 5ik konyvet es

nenekm megvannak a mediafiren es itt ne tedd ezeket + keress ujra a scribden me ott es megvan az elso 4 konyv

szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vilagkor.blog

itt vannak a konyveinel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 21:41:33

july 25/”szent jakab napja” s aguszt 15/”szuzmaria mennybemenetele napja” tatareknal valami tortenik 1246-ba [valszeg Cuyuc kiraj lesz] Cuyuk kan s meghalt Ogodej [luxemburgi 13-ik szazadi kodex [89old,376old]]

july 25 hal ”hirtelen” Ecsedi Bathory Istvan ”az ortodoxa” [amit akkor reformatusnak/kalvin-man?-nak ertettek , ma ”keleti-gorog ortodox vallas”] ”a felesegevel eggyutt” 1605 [Gyulaffy Lestar kronikaja 48-49old]
---------

akkor az ecsedi ''etzet'' az a kelet kel lejen s a somlyai /almos [alvas nyug-ot] akkor habar ha almom vis akkor v-est s nem est

i.geza fiai almos herczeg s kalmi aki kirja lesz vakitja almit

lehet ezek es akkor osztas palos s napos stb osztan orb vak urb varos lehtr vag-as iszter osztor

laccik mindenkeppen vmi ijesmi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.25. 21:45:01

19ev itt es van ketto

az utolso ecsedi akkor hal 1605-19=1586 hal a legangyobb somlyai ugymond akkor , a polak kiraj

somlyai batho gabor szul 1589+19= 1608 ekkortol fejedelem marczus viragvasnap

amugy az es van valszeg hogy a marcziusi dolgok azok a aguszt vegi s szept elejiek ha mar van az indikcio szept 1 v 24 asszem s az ev eleje marcz 24tol vagy decz 24tol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.26. 16:36:56

books.google.ro/books?id=XsBWAAAAcAAJ&pg=RA1-PA61&dq=Almo+Hunnorum&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi47OLE6L3fAhWBKywKHWV4BXYQ6AEIKDAA#v=onepage&q=Almo%20Hunnorum&f=false

ne ebbe kehet ir erdekeseket mar reg tudom ezt csak nem neztem meg

valami Hus varost es emlit a taatr s perzsak kzot [de Ias kozelebe es van ijen a prutnal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.26. 20:28:32

www.youtube.com/watch?v=SPXh3YV2BLk

jega feri baak van ez a videoja es a masik alatta szamol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 12:32:58

1347be lehet ez a Cuyuk kan 1246 aguszt 15 vay 1346 laczfi endre szikulok vs tatarok moldova

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 12:34:27

amugy abba az Almos konyvbe valai Mano emleget lehet az a Manikean mani

st elleg akkor kl-omanok salo-anok almosok somlyia ez akkor kb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 12:56:02

youtu.be/LHWWtFdP2lI?t=5573

kozbe gergel es feherezett

sala polaba meheszkedik es akkor lehet manikean

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 13:27:31

1572-290/274=1282 s 1298 egyik holdtavi csata kunlaczi vs kunok

masik kunok s hungarok nagy sereggel nemetbe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 13:45:40

Hus az Job varosa

na de mit akartam;

a hunok akik Guzuk[bodornal jasz]

1347be a tatarok aguszt 15 s july 25 valamit csinalnak [annyit vettem ki hogy ogodej fia cuyuk kiraj lesz + 19evig attack on west]

1345-6 hungarok moldova [Hus?] sizkulok pontosabban

hus kus guz chuss-al szikul
----------

1246-1589 aguszt 15 szul batho gabi = 343 ev [a 43 erdekes csak itt nem 143 haem 343]

1246-343=903

901v904 hal Chussal

1ev de oda nem szamiott

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 13:46:27

s Job varosa Hus

ja-k-ab naojan hal batho gabi gyamapja az ecsedi sitvan july 25

meg gabor-jakab

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 13:47:19

books.google.ro/books?id=XsBWAAAAcAAJ&pg=RA1-PA61&dq=Almo+Hunnorum&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi47OLE6L3fAhWBKywKHWV4BXYQ6AEIKDAA#v=onepage&q=Almo%20Hunnorum&f=false

62-3 Mni konyve Erdung kb

s valami Wrtuang megerkezi HUsba a tatarok s perzsak hatarara

''a hatar'' lehet az ''iszter'' ''at-keles'' valami

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 13:50:46

kuyuk akkor ha kivesszuk kuy vagy kul vagy kaul mi? 1046ba jonnek viszza a vazul-fiak [andras s bele s meg egy] ahova egy kaul fejedelem s alba menekitette oket pollakba

polak lehet polya es mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 13:51:58

s a felezes es mintha

kalman hal 1113v1114 febr 3v13

+ 13 ev istvan bizancba de elotte kalibralva kijevbe 1123+23=46+100ev

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 14:13:37

sala polaba meheszkedik e
------

osztan vhova beirom hogy salamon magyar kiraj Palos vot [ha man Polaba meheszkedik/albinal]ZXD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 14:17:01

ja s Jaszok hunok bODORNAL

Jas varos moldova meg valamiett nyomjak [lehet van foras es] hogy akkor alapitja a moldovai katolikus mittommit s felszabaditja moldovat

szoval a az a hunok amik jaszok kazariabol 1347 az a hunagrok 1346 moldovaba sizkulok athlaos stb

-100 kal-man lehet cujuk vagy okol-man

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 14:19:46

amugy Laji es 19 eves 1345be [1326 marcz 5]

1246ba a tatarok 19evig vs nyugat''

vazul fiak kauls alba-val polakba 18 evig [s + kalam s laczi majd ezek fiai asszem 19evig uralkodnak]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 14:21:50

Maninal 58 evet irnak hogy elt a wikiken 216 april 14-274 marcz 2
hu.wikipedia.org/wiki/Mani

ja van 277es variaczio es febr 2

Született 216. április 14.
Ktezifon[1]
Elhunyt
274. március 2. (57 évesen)[1]
277. február 26. (60 évesen)[1]

Bodornal 290

19x3=57

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 14:26:13

140old

saraczen vot scythian

karatsony

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 14:31:50

f 277 (perhaps to the end of July), and (6) Mani was killed on February 26, 277, in the third year of Bahram's kingship ...

en.wikipedia.org/wiki/Bahram

de tob van mi van ha 293

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 14:36:05

aoril 14 vagy szept vagy end july ezek laczi geza szamai vay ferb 26/2 ferb 13 v 3 kalman 1113 de egy konyvbe meik nap neztem 1116ozik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 18:25:47

archive.org/details/chronicaminorai00florgoog/page/n105

meg nem forditottam le a szoveget valszeg leizzadom vmekik percen
----

feszt 18-19 ev laccik mindenutt ugy latom [aze me itt 19evig tamadjak nyugatot]

1113ba almos hungary hatatara jon + 18= 1031 hal ii istvan

1113 osztan vagy 14 hal kalman

1113-18-1095 hal laczi

aki 19 eveig vot 1074tol

kalmi meg 1095tol 19evig vagy 18-ig 1113v4

1038 istvan +38=1076 hal geza

1000-38=962 de 963ba az apja vs pogany idolok

ha 1001tol akkor 38

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 18:28:28

ja meg Cuyux 1246tol a ;;33ik mongolk csaaszar llkirajok kiraja a 2ik ogoidej vot az 1so gyengi]

en.wikipedia.org/wiki/G%C3%BCy%C3%BCk_Khan

en.wikipedia.org/wiki/Genghis_Khan

gyegi hal 11127+19=1246

1227-19=1206 [akkortol es kiraj amugy XD] szukletik bela asszem habar ezt kalibrlajak me nemtom van e foras

+ kozbe 1207 hal erzsi a szent

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 18:31:23

kunlacika 1262 suzletik ha a kronikaba 10 eves 1272be

-38=1224-19=1205

a kalak menti csata a rusozk s mongol az es osztan erdekes lehet kal-kaj romanu boka ami sajo-ghat [sajomenti 1132/3 vagy a muhi 1241 sajomenti az es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 18:32:09

1223+18=1241 lehet itt a 18 ev megy

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 18:35:39

https://books.google.ro/books?id=ILQAAAAAcAAJ&pg=PA202-IA2&dq=IV.bela+kiraly+szuletese+napja%27&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiClcvkxcDfAhUEfiwKHXMbCMoQ6AEINjAD#v=onepage&q=IV.bela%20kiraly%20szuletese%20napja'&f=false

18eve mar koronazott bela 1235tol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 18:35:55

+ szent erzsi napja aki ekkor elt nov19

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 18:39:57

real-j.mtak.hu/4084/1/MagyarTortenelmiTar_1878_26_3_01.pdf

376old

hoogy bela fia istvan [aki szuletett 1239 okt 18] 1246ba frig azal a kun leanyal

a wikin belanak nov 29et teszenk hogy szuletett 1206ba de ez valszeg az Imre halala az es nov 29v30 lehet ezt pakoljak oda

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 19:53:55

www.youtube.com/watch?v=ezRTCRKwxds

aszittem a ''sol'' az nemcsak romanu ''kovet'' d eangolu s latinu mas

a roman dexen irja hogy a slav ''solu'-bol de asse kapom haem poszol az a kovet szlavul

de erdekes mert soly-man 1566-53=1513 szapol-ai aguszt 23 zezin mnellol torok foldre ja es esment 19ezerrel?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 22:14:50

1246 cuyukkan aguszt 15

meg egy van a duplaja a 46al

423 hal honor aguszt 15 923 ev

najo nem megy az agyam csak kozbe eszembe jut ez az

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 22:41:32

archive.org/details/egyhonfoglalse00mt/page/500

843 836 855 istvan keresztel ''baptism''

19 ev a difi a ket szam kzot

batho gabort 1613 szekel -hydra visizk a kek drabantok

nala ugye itt minden ''viz''

a hyd azer es erdkees mert ugy 1613-312 milvus kanya hidi csata koszti = 1301 hal velenczei andras

s 1612re teszik ma hogy halt rudolf pragaba ''hydra''-ba [valszeg vzi betegseg ]

1613 v 14 hal batho zsiga pragaba szinten

books.google.ro/books?id=nxKPlrNGHAgC&pg=PA852&dq=Hydrope+mortuus+++IsthuanfI&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjC9be_763fAhUPposKHWiFAB0Q6AEIKjAA#v=onepage&q=Hydrope%20mortuus%20%20%20IsthuanfI&f=false

s zsiga apoplexia ez es viz [agyverzes ugymond]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 22:44:55

en.wikipedia.org/wiki/Genghis_Khan

Gyengi 1162 1163 elso revay jakab

majd jakab napjan 1246 cucuy kan a 3ik

en.wikipedia.org/wiki/%C3%96gedei_Khan

a Godeny meg 55 evet el kbra ez es s 1185 a szuletes vagyes mikor hal Andronik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 22:45:50

13 September 1229 in Khuruldai

keruld-taj?D ezek akkor kiral/keral kerulok? lehet bolygok Tsiga

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 22:47:01

godeny az peli-khan XD s valszeg miert eroltetik azokot a kepeket tod mit Gabi ba emlehet hogy ''pelikan'' [mikor eteti a verevel a fiokat] mikor laccik nem pelikan?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 22:48:58

meghott o-gedeny 1241 decz 11

somlyai decz 13 1586 345 ev

1241-345=896

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 22:52:41

ott 1613 - 843 istvan ''merull'' a baptism az az mi?

777 ev

836ba meg Almos 17-18 eves

843ba 24-25

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 23:02:03

godeny o-godej a j hejett gy s hejette ny me a monyorodi es mogyorodi

gdg majnem hasonlitt a gyengi gengis nevere

gyed ruszul kojok asszem s cuyuc?

vagy kid gida

dengi-zig
469be bizancba lefejezik

essetlg erdekes mert 23+23 46
+23=69?

469-1246 = 777

ez es miett 777?>

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 23:07:09

s 1227be 19eve halt Gyengi

a masik 777nel 836-1613=777 ott Almos 836ba 18 eves

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 23:10:56

nemtom na

a cuy ha szeg akkor 1246+100=1346 szik-ulok sec-ui vs tatar s laczi valszeg a szeg lovaval lebeg

1146ba meg lajtja menti csata szept 11 geza-szeg vs osztrak de a 2es pozsonyiba 1145be geza megy be az osztrakhoz

meg az 1591es beszedbe asszem '''geza a tatarok miatt 4 evig kulfoldon van es az osztrak segitseget is megkapja '' XD osszevissza van laccik

Lestar kronikajaba meg 1143ba a tatarjaras hungariba

1133ba Sajo menti ott osztrak segitseggel vs Borisz tronkovetelo aki kijevekkel s polakokkal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 23:15:10

amugy cucy lehetett ''talos'' es mert ''szeget ut a fejebe'' [megvilagosodik ugye] vagy romanu a ''kukuj'' az ojan hogymongyak kukuj bog a fejeden ha fejbe utnek

azokon a Gabi ba fele sziklarajzokon es emlekszle ije 'kukujok'' vannak azokon a primitiv rajzokon meg a keziken es Taszili fensik vagy mi

a kukko meg szikanul a kajla magoss ember

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.27. 23:25:37

meghott o-gedeny 1241 decz 11

somlyai decz 13 1586 345 ev

1241-345=896
-------------------------------

-8 ev me a tatarokot 3 kroika 1233ra teszi;

1233

1578

888 hungarok skzitabol

1578ba kb asszm somlyai megy a livoniai menetre

1575be meg a dan-zigi menetet kezdte

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.28. 10:51:13

@hun77: "romanu a ''kukuj''"

az Magyar szo!!! de mindegy, a nuntara is asszontad hogy roman szo...

a ku az magassat jelent, cs-vel csucs, kukuj=csucsuj
a cekla az kukla, kukorica, kup, kupola stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.12.28. 14:03:40

469 denge-zig-1246 ogodej fia kukuj XD

777

1347 meg Guzai hunok

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.12.31. 21:39:23

ratalaltam az elso filmre amit mond
Expedition Unknown S03E02 The Lost Tomb of Attila the Hun
www.youtube.com/watch?v=mpkLCD57vvg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.01. 15:18:50

youtu.be/8OCuwc38jhE?list=WL&t=1376

najo sokat mond ez a teolog peter
-----
ne most veszem eszre 53+22 istvan s andransal;

a conides kodexbe istvan 46evet uralkodik s irja mashol es asszem

szkitia.ingyenblog.hu/evek-ho-napok-kiraly-szuletesek-halalok-stb-3

a varadi s zagrabi kronikaka alapjan 993tol herczeg

a cornides kodexbe i andras 1069ig uralkodik

maskepp meg istvan ugye 1034v38ig s andras az 1so 1046-1060
----

archive.org/details/chronicaminorai00florgoog/page/n107
91old alol i andras 1069ig

---------

szoval meg egy ''53+22 van'' s ugye lehet a ''masik kiraj es''

993-1046/7=53/54
1046/7+23/22= 1069

-------------

a 2es pozsonyiba meg asszem 1069 fehrver vs salamon mashol ma meg a kerlesi 1068 mind 1

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.01. 15:23:36

archive.org/details/chronicaminorai00florgoog/page/n107

ja s ''feher'' i andris ezke mind 1ek

ugy ijra calvus laci fia de vazul fia akinek az apja kalvus [kopac]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.01. 16:00:17

@hun77: "Bulyek Tsiga! kezgyel flettel XD"

bujjek neked is. boldog 1719-et. vagy inkabb 1487-et
:)))

tod nem vagyok oda a flettes dologgal, legyen inkabb valami szakralis dolog
maghon.weebly.com/blog-hun/szakralis-uralom-3
maghon.weebly.com/blog-hun/magyar-egyseg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.01. 17:48:00

tiszta kocsmamenet reszegekkel bazmeg hogy ojan huje hogy ezek kozi bemegy ez kabe ojan mimt jasdinak a kb 2009es eloadasa ott es egy reszeg mond feszt azt jelenti meg kell 10 evig mig komolyan bajolnak vele

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.01. 17:48:26

a flett es szakralis mert a biblia es irja a lapo fodet xd

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.01. 23:17:58

youtu.be/GlYHt3V0Urg?t=3211

a neger aszongya hogy azert csialtak a vilaghaborukot mert mar voltak pusztittasok s azzal indokoljak majd hogy ''az pusztitotta''

az lenne hogy elotte suttyomba szetvertek mindent [nem sutyomba valszeg de mar minden ''info-szursza'' a kezikbe vot s nem jegyeztek] sutanna csinaltak egy haborut vag hogy? mongyk a haboruk amugy masfelol csak azert votak ezt ma mi izeljuk ugyebar vagy ha nem votak kitalaltak hogy vptak

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.02. 17:18:15

@hun77: "5 evig heber penzt vertek XD "
pont az volt mint most. csak mostan a muzlimok helyett... csak a muzlimok jonnek :)) az elszomorito csak az hogy mar megtortent egyeszer, s a mostani ember nem akar tanulni a multbol...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.02. 19:44:24

postaimre.magyarnemzetikormany.com/news.php

Postanal kezdtek korozni perzsara kell mennyek me kiloptam a videot XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.02. 19:44:43

Sajnos nem lepett meg, hogy valaki kilopta ezt a videót (is) és az EdekoHun youtube csatornán engedélyünk nélkül közzé tette.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.02. 19:45:44

@Vágtázó Csiga: nemhiszem elhiszed hogy ''4ik bela idejebe 5 evig penzt vertek''?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.03. 14:18:18

@hun77: "jasdinak besozlt az obudas XD "
s ennek hol a teljes valtozata? ott talalhato meg nalluk feliratkozas alapon?

kulonben ammyiban igaza van Jasdi mesternek hogy tevesen ertelmezzuk a dolfokat. nem csak a torcit irtak at hanem a gondolkodasunkat is elferditettek. csak egy pedlda: kutya faja. mi a franc az is? :)) azt a kutya fajat!

a pislises dologgal kapcsolatosan meg pont Szantai monta jol meg, hgy a felvidektol a pilis hegysegig mindehol mindenki eskuszik ott van arpad, attila, szikambria stb.
ha nem tod legyozni oket, allj az elukre. higisd fel a tudasukat, majd jon viktator megtalalja o, ne is felj.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.03. 16:46:05

@Vágtázó Csiga: s ennek hol a teljes valtozata?

ez a 3ik resze a 3reszesnek de nem engedi juhasz zoli a cmm-s feltenni eppen most irt hogy vegyem be a Pimi videat es XD

--------

Sajnálom, hogy pont Erdélybő keveredett közénk egy laza erkölcsű, magát Hun-nak tituláló személy.
A TT közösségnek van egy szabályrendszere, amit csatlakozáskor aláírtál! Na, ezt hágtad át!
Te nem hozzánk csatlakoztál, hanem valami más szándék hajtott. Ennek adtad most a jelét!

A Közösségből kizártalak!
A videó szerzői joga a miénk. Nem kértél hozzájárulást, hogy közzé tedd! Amúgy nem is adtunk volna, mert ez vágatlan nyers videó. Csak a tagságnak és személyes használatra.
Konkrétan ez a lopás! Azt gondoltam, az erdélyi magyarságnál még erős az erkölcs. Hát tévedtem.

Nincs ilyen, hogy "azt gondoltam" és ellopom!
Tehát, töröld le a videót a Youtubról és minden nyilvános helyről, ahova feltetted.
Tudd, ezzel a tetteddel nem csak magadról állítottál ki bizonyítványt, de a videó alatt kommentező, álneveket használó, okoskodó szájhősök is bemutatták a sötétség új oldalát.
Az senkinek nem jutott eszébe, hogy köszönetet mondjon, amiért elkészítettem ezt a videót!
Hálátlanok vagytok! Nem érdemeltek semmit!
Ezért szállt ki Imre, mert csak ehhez értetek! Pofázni, meg mást fikázni!

Az Imrével rendszeresen akartam videókat készíteni, de úgy látom semmi értelme.
Ennek az erkölcstelen, hálátlan, nagyszájú bagázsnak nem szeretnék a kedvében járni

És még Imrével is átbeszélem, hogy kikkel veszi körül magát, kiket enged be.
Juhász Zoltán
Tudatos Társadalom
Civil MultiMédia
CMM Televízió
Tel.: 06-20-259-1718
Skype: CMM Televízió
Tegyük jobbá együtt a világot!

Keve Hun <kevehun@yahoo.ro> ezt írta (időpont: 2019. jan. 3., Cs, 11:28):

Afișare mesaj original

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.03. 18:02:30

Pimitol es kerdezem hogy levegyem e a videaojat me mondom a redaktor aszonta

aszongy ha man ot kerdezem meg tobb hejre kitenne

u h marad XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.03. 18:21:10

www.youtube.com/watch?v=KWjTglC_ki4

itt az egsz jasdi csak nem tettem publicba me esetleg nem akar handikapat siznbe feltunni kerdeztem kitehetem e az egsszet de nem sozlt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.03. 18:40:06

www.youtube.com/watch?v=f48bjU7Z_hk

ezekkel se bajol senki a magayrok kozul mondhatni nem ertint minket me amerika de akkor mi van az europai ''teror akciokkal stb?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.03. 20:32:40

www.helikon.ro/csokony/

szocs geza apja XD

3000ik koment Tsiga nem csinas zuj czikket?D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.03. 20:55:49

www.helikon.ro/jegyzetek-divatos-temakrol-varosok-arcjateka-kifele/

kar hpgy oreg me jol nyomna [osztan lehet az van kb hpgy megengedik neki ha man oreg mint gabi banak es valszeg XD]

Ez jut most eszembe Brassó nevének ízlelgetése alkalmából is!

Említettem már egy-két cikkemben, hogy a Kárpát-medencében, de különösen Erdélyben a legrégebbi földrajznevek bizonyos megtervezett hálózatban kerültek „kiosztásra”, hogy például az északnyugati sarokból a Vág összevág az Olt nevével, a délkeleti sarokban kanyargó Olt folyóéval, amelynek neve ugyancsak azt jelenti, hogy „vég”! (Oltani – bevágni!)

Brassó tágabb környékén van két Homoród folyócska, a felső Tiszától „jobbra” szintén van. Brassótól északra kissé, egy Mohi nevű helységnél fakad egy „Hortobágy” nevű folyó és Mohinál ömlik az Oltba!

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.03. 21:20:13

és azt a tényt, hogy 1720 körül a magyar etnikum lélekszáma a kétszáz évvel azelőttinek csak negyede: igen komoly mértékben éppen a kuruc háborúk okozták!

late a kurutzok valszeg a betorok votak [szerb olah kb]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.03. 21:33:25

www.youtube.com/watch?v=qlvkmUq9ItU&list=PLvHMC_t2ji5NsDGcEE0f9mZbM9ipUJYG8&index=40

40ediktol

krizisz aktorok ezeket osztan torlik vagy blokkoljak a nezetseget laccik me van ojan hogy majsui 2018 s 300 a nezetseg

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.03. 22:05:38

@hun77: "Pimitol es kerdezem hogy levegyem e a videaojat me mondom a redaktor aszonta
aszongy ha man ot kerdezem meg tobb hejre kitenne
u h marad XD "

ti tudjatok, nem maszok bele. reszben igaza van, masreszt nem tom miert kell ugy felkapni a vizet, minek ez a nagy titkolozas. mintha valami milliomos holivudi filmrol lenne szo.

=========
"3000ik koment Tsiga nem csinas zuj czikket?D "
mirol? mar kifogytam az ihletbol. mar faraszto a nyomas...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.03. 22:52:15

mien nyomas?
---

nessze eg a leanka magayrul jajjogtat asszem angolu nem szoktak XD 17:19 percznel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.03. 23:49:56

ez eleg jokot mond nezzed hatha ispiral vmibe
--

kozbe eszenbe jutott qtlla elet uda es az hizpanul xd vida

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 09:41:03

amugy vhol mongya hogy keszthely kezdohely [ jasdi XD]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 09:51:13

youtu.be/JBKq8MENv7Y?t=7221

ebbol nem kapsz valami kivagni valot?

-

csaknem sugaroznak teged es Tsiga mind Gergelyt?D

amugy itt kb 3 hete a nap es alig sut kb 1 orat egy nap vagy annyit se eiszen, januar 1tol vot hogy 2-3 orat sutott na es osztan amugy es olyan nyomot ido van a vernyomasom es megmertem 120 csak holot nekem altlaba 141 , mocsokul vok ijenkor en es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 13:25:01

youtu.be/0N0wWAknFp4?t=5040
mongyuk teccik igy es a romenszkoj imperija az itt vot a czenter XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.04. 14:20:42

@hun77: "sarosi zolinak nem tecik ez a Burus dr xd "
:)) nekem is gyanus volt ami azt illeti, de egy ket jo gondolata csak van

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.04. 14:26:40

@hun77: "nessze eg a leanka magayrul jajjogtat asszem angolu nem szoktak XD 17:19 percznel "

nem teljesen igaz igy ahogy mondod. en hallottam olasz fimbe is :) ugy latszik ez meg valami tudatalati dolog az osi idokbol mikor mindenki meg a MAG nyelvet beszelte.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 21:17:31

@Vágtázó Csiga: nem ertem egeszen amiket mond de jo akar lenni a dolog csak ha kicsine nyomjak akkor hamar beszukul s lehet hujeseg belolle d elegalabb mar a geologoiat es matassa nem csak hokuszpokol jezusokkal habar ez es elhiszi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 21:19:53

@Vágtázó Csiga: akkor vab egy J kod es vahol XD azolasz hogy mongya amugy vajon?

translate.google.ro/#view=home&op=translate&sl=hu&tl=it&text=jaj

mI>? MINTHA INDIAI LENNE

amugy eszebasztak a gugel fordittotes lenyilik ott az egesz mindent basznak essze

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 21:55:30

nesze eg Tsiga mit latok lehet man irtam de mind1 [legalabb ujra felfedezem stb XD]

Gyengi hal 1227-818 almos suzl= 409

8 faking 18/2 = 4fakin 9

??WTF??

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 21:59:39

408v9be Uldin van mutogassa a napot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 22:04:14

gyengi 1162re kalibralva [revay jakab 1163 _ korona bitorlas]

65 evet elt

almi 818v819 mert ugy irtak az elso kiadasba hogy dcccLxv iiii negy i nem 3 vagy a 9 ix

884be jonnek ugynaott anonymnal

884-819= 65 shit

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 22:13:46

ja ajsza meg

Jezi0+409 Uldin -nap [valszeg Altin SAdam /arany ember]+ 409 = 818 ALmos+409=1227 Geyngi [mi lehet a neve ember miccosz?]+ 409 = 1636 batho anna januar 12 eszter/iszter-hazynal

ezzter koyve az mi a nyavaja es?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 22:19:34

oszta n lehet meg van vmi;

ha man ''18v19evek'; [ennek meg utanna keze nezni]

1227-172 [72/4=18] = 1055 [valami beke i andras s nemetek aszem

-172= 883 [+1 ev 884]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 22:29:37

en.wikipedia.org/wiki/409_BC

nezem mi van bc-be

nincs semmi ulatom csak valami Selinu skapture

solinus ha man nap?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 22:31:55

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Himera_(409_BC)

szicilian wars lehet szikulia + chussal almus salmutzes aazomksis

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 22:39:49

s osztan nemtom Kizil Elma akkor vagy 1526v 1541 v 1566 vagy lehet 1543 es akkro van a fehervar okuplasa sizneten agusztvege szept eleje

1541+53 = 1594 tatarjaras batho anna szuletik margit napba july 17

1541-818=723+53=776 olimpia?

ja!

krasznai bathory Lompert-nal veri a tatart 1594 miko suzltaik a leanya

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 22:49:11

amugy jut eszedbe kozbe hogy ugye arrol tudunk mi tortent a szicilian szigeten bc 409be de mongyuk ne lejen karpat bazin hanem mongyuk mittom berlin kornyeken mi vot arrol nuku?> vagy mittom kijev tajan? mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 22:55:00

Ilosva s Baldonnal

bald az vagy bator angolu vagy kpacz asszem

translate.google.ro/#view=home&op=translate&sl=en&tl=hu&text=bald

translate.google.ro/#view=home&op=translate&sl=en&tl=hu&text=bold

ha kopacz a feje akkor fenylik kb

s pont bathoy ver tatart Tar=t??

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 22:55:27

ő
conspicuous, flashy, marked, bold, garish, flash

ne ot van

thunder/dentur struck vot lehet XD AC/DC

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 22:57:06

iLOSVA VIL-AGOS VILL-AN kb mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 23:09:08

ja te ha ILusva [v=n nekem] akkor ilona ugy es

szovla thunder ilona szuletett vammi?

1594 - 818 [tuzjon mesibol vagy viz torente vagy torrens asszem]

= 776 o-laampia

lam lama sabaktani ez almos

en.wiktionary.org/wiki/torrens#Latin

books.google.ro/books?id=PJoAAAAAcAAJ&pg=PA6&dq=anonymi+gesta+almus&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjo9ZTfkdXfAhULXCwKHSfOBJ0Q6AEIQDAD#v=onepage&q=anonymi%20gesta%20almus&f=false

5old

ja s ''asturis'' ezeket man izeltem de mintha erdekesebb lene most

batho anna iszter-hazynal 1636/2=818

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 23:10:32

translate.google.ro/#view=home&op=translate&sl=la&tl=en&text=torrens

melleknev s fonev csak tuz mi a difi a kettokozt sose ertettem a gramatikat

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 23:11:39

dictzone.com/latin-magyar-szotar/torrens

mindegy vegul inkabb tyz mert torta romanu faklya torod az forro [f/t]

a toreador miaz? azzal es vamit kriminaliztalk = hi/os-pan-napia

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 23:13:09

na jnauar 12 van iszternelk batho anczika kene irjak erre vmit mos tjut eszembe

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 23:20:27

porno

romanu a miez a kozepe az emese az miez nem a neve D

s izelem akkor kzpm+s

bp=m nalam kozbe [lamna kolombanus maniak boniak besenyo stb]

szoval koz es miez

koz-mosz? tseppet meredek a vag-inarol a kozmosz de ennyi latok XD mi?

szoval a ''kozmos'' az roman vagy hun [nezzem meg latinu ne mongyad romanozok esmnet]

szovla itt Almos szuletik ===> dicsoseges kirajok stb ez lehet a fold stb krealas

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 23:22:18

dictzone.com/magyar-latin-szotar/k%C3%B6z

dictzone.com/magyar-latin-szotar/k%C3%B6z%C3%A9p

nem media telleg

akkor moesia az media amugy

a roman a Dbol Züt csonal mikor tobbeszszamozik

indik inzii s meg van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 23:23:12

ki es monsta hogy a '' maz'' a regi magayrba az mi es vot? Born Gergej eiszen csak nem jut eszmebe?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 23:29:14

ja eleeli laam sabaktani nem

a k kiesik me ha h

eli za-bat-ani

batho erzsy

de vegul mit jelenthet az a szoveg [ ha mar kereszt akkor valszeg szabadicsa meg a kinoktol kb de rendesen mi lehet?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.04. 23:30:00

ja Atilla Buda Vida spanyolu Elet XD

s oda es megy mi Kata-laum

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.05. 00:10:17

www.youtube.com/watch?v=6HqheVhcMvc

mnesze meg Tsiga [aj ken get no szlip]

a masik irogat hogy az ''ave maria'' az ''ave'' latinu bird[madar]

beirtam neki ezt XD

---------

bird is birth
in ''my case'' is Almos/Sleepy or Dream ''forst hungarian duke'' and before he was born the mother was ''pregmented'' by a ''bird names asturis while sleeping'' - so ''ave maria'' is the forst hungarian mother XD
Otherwise is Bathory Anna from 1636 january 12 [she is also said was a ''whore and criminal'' like the ''other'' Bathory female Elisabeth [eli eli sabat-ani]

---

rejik szallok mint a turul s lefosom XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.05. 00:14:02

books.google.ro/books?id=PJoAAAAAcAAJ&pg=PA6&dq=anonymi+gesta+almus&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjo9ZTfkdXfAhULXCwKHSfOBJ0Q6AEIQDAD#v=onepage&q=anonymi%20gesta%20almus&f=false

amugy ebbe nem irnak madart most latom haem ''viziot'' csinalak belolle

hogy latomas almaba s ennyi

de a regi kiadasba ''avis'' [madar] van nem 'visio''

szovla mar csak ebbol es laccik hogy ase tuttak meg leejht 250 eve mit kell kihozi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.05. 12:46:17

books.google.ro/books?id=z4rYsSrV5BsC&pg=PA227&dq=1290+negru+6798&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiXl-qSxtbfAhXxkYsKHRW_Aw04ChDoAQgnMAA#v=onepage&q=1290%20negru%206798&f=false

226

az ungurok a keleti dakiabol [''mutatkoznak''] atmennek a tiszan [a pecsenyek atuzik oket 10 ev mulva]

884be christ s 1637be romai ido szerint

de 1636 batho anna iszternel -818 almi suzletes

-----

ez a 10 ev megvan Aventinnel es ha aszongya hogy 889be jottek szkitiabol chussallal ,ajd mikor arnulf meghalk [ma 899re tszik] akkor mennek pannoniba

vagy a romanok izeltek egykronikat a 13ik szazadbol hogy ''pannonianak 10 kirajat vertek meg a zungurok szkitabol kijove]

vagy asszem megvan a magayr krokikkba es hogy ''pannonynak 10 evig nem vot kiraja''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.05. 12:47:51

vagye sakkor mikor meghalnak az ''tutolso batoriak'' [ batho andrast aki polakba van 1634v37re kalibraljak] [a felesege a wiki szerint 20 evvel eli tul 1658 marcz 28 hal temetik asszem aguszt 8 v 11 1658 zakreszka anna]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.05. 12:48:43

szoval ha van ijen ''romai idoszamitas szerint'' 1637 akkor a hunagrok jonnek de az chriuszti szerint 884 [ami van Anonymnal es vagy a tobbibe a 888v889]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.05. 13:04:15

books.google.ro/books?id=z4rYsSrV5BsC&pg=PA227&dq=1290+negru+6798&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiXl-qSxtbfAhXxkYsKHRW_Aw04ChDoAQgnMAA#v=onepage&q=1290%20negru%206798&f=false

vmi nem jo ugyanott nezzeg

1247re hogy a romai ido szerint az 2000

de ez a difi 753! nem 818 mitn a 1637 s 884 kozt?

varjal nem jo ott es a 753 van ; akkor aze me ''a romai kezdet 753 szovla ecceru

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.05. 13:05:46

na d emind1 ugy es fasza ''kihalnak a bathoryak'' 1637 [vag batho anna iszternek 1636 janu 12] s - 753 az = 884 ahogy irja jonnek a hunagrok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.05. 13:06:11

annyi hogy erdekes ugy hogy 1636/2=818 ugy es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.06. 11:20:11

https://www.google.ro/maps/place/Nagyv%C3%A1rad/@47.0557997,21.9263851,3a,38.1y,76.89h,75.6t/data=!3m6!1e1!3m4!1spp_lu51PTyL3vlh8IppDRQ!2e0!7i13312!8i6656!4m5!3m4!1s0x474647e368762353:0x1b55a486d65d5344!8m2!3d47.0465005!4d21.9189438

nezem oradeat a mutko neztek kluzst de ott mintha nem lettk volna mad fludok

itt unnnezki eg par a fold alatt van nezzeg

lehet a flud nem jott be a hegyek koze de oradeat erintete XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.06. 11:22:03

https://www.google.ro/maps/place/Nagyv%C3%A1rad/@47.0564833,21.9242696,3a,75y,214.38h,79.89t/data=!3m6!1e1!3m4!1swqUyEPctEAw5SnC2J6pJlw!2e0!7i13312!8i6656!4m5!3m4!1s0x474647e368762353:0x1b55a486d65d5344!8m2!3d47.0465005!4d21.9189438

ezkekel a jardakkal az az erzesem miota mad fludot nezek hogy teleg mitha le lenenek oda huzva hogyhy valami legyen egyensesen de az epulet olyan furcsan van ott mintha meg lenne lefele mi?>

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.06. 11:23:30

amugy Jasdinak jol mondtak a papok mikor felszedtek a templom aljat s kerdezte hogy ''mikor kerult hezza az o temploma'' XD s aszontak ''itt romok votak'' - kabe az lehet akkor hogy valamit valamiert epitettek s ostzan a kereszteny hokuszpokkal egyut czerlkat huztak fel [elotte szetvertek vagy kataklizm flud mittom mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.06. 11:24:10

https://www.google.ro/maps/place/Nagyv%C3%A1rad/@47.0562617,21.9237624,3a,75y,307.29h,69.15t/data=!3m6!1e1!3m4!1sjIXPmgK0zr8EclOWvKtXqw!2e0!7i13312!8i6656!4m5!3m4!1s0x474647e368762353:0x1b55a486d65d5344!8m2!3d47.0465005!4d21.9189438

nezzeg teli van valami 'kalvin janos ucca''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.06. 16:34:36

www.youtube.com/watch?v=3npVr6THlEs&lc=z23szhlqquqzg3m4f04t1aokg0l2gw3mkwy0b3laj523bk0h00410.1546768492134791

a szikambriasnak nem teccik a puzdra XD

mongyuk Kimi ba es tartozik egy bemutatassal hogy hogy mukodik a puzdra XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.06. 16:36:28

youtu.be/hKv1M5pHya8?list=WL&t=3030

madozal [annyi hogy gigantonak es mert hogy tul najok az epuletek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.07. 21:56:49

eszembe jutott a narrow angolu suzk

''szuk helyen a meotosnal hungar vs tatar 1239 az erdelyi foispan''

arrow meg nyill [nyias hunagrok]

vagy szuke helyeken feszt megvernek a romanok [1330,1369 vagy tamadnakmikor jonnek vissza 1395] s asszem ugy e alegismertebnel a poszadainal nyilasok es vannak a kepes kronikba

szovla nyillas s szuk narrow arrov

s aszarvas?

vagy mittom Nerow XD burning roma vagy borning?

szuk-nyillas=szules s roma?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.07. 22:41:53

youtu.be/BDk4g6-XRy0?t=1047

erre es jo a mongol fej latte

nekem egyes mittom mijen cimu videokot magyarul ir de nem jol forditja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.07. 22:43:32

youtu.be/BDk4g6-XRy0?t=357

amugy ez es setup ahogy a merikanok mongyak ujabban

minek a faszak ulnek s posnt dumalnak s ezek filmezik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.08. 21:01:07

338x2=676

677 hungarok/2=338,5

677x2=1354 lajos lit-panba

licht feny pan feny pannonia valszeg ha a duplja a677nek

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0008/592.html#ref1

VI. Incze pápa ugyanis 1353 november 10-én keresztes háborút hirdetett Magyar-, Cseh- és Lengyelországban a litvánok és tatárok ellen.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 13:03:04

lehet igy e kalibrlani akkor;

900 friaul-614 friual = 328 hunok a budai kr eloszor

---

ne erdeks;

788-616=172

616-172=444-172= 272 [ekkro hagja oda dakiat a romanok asszem vagy 168 kb]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 13:08:25

ne ez es 72;

888 hungarok chussallal - 616 = 272 [frialul lehe arpil vagy fevruar]

almost meg erdeluebe megolik

lehet a napbaoltozott boldogaszony inkabb arde a latin nev szamitt nem hogy ''erdo''

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 13:10:52

na igy es lehet irnia;

888-272= 616

272 romanok ki dakia 888 hungarok be dakia [majd kb 10evre apnnoniba arnulf halaalkor] s avarok fraul s velecze

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 13:11:45

445 atilla hal x2 = 900 vagy 88 v 889

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 13:13:02

hepi dacsia XD

merry dacsia lehet

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 13:13:19

ja s a balantza a velncze mer-leg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 13:16:27

merry dacsia 270 kb

morvak vs 5ik isti 1271 Solstice kor kibekulnek

Aradi aszongya Kunlaci trtja a napot miert nem kerdezi akkor hogy a Hold tavit nem e tarcsa>

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 13:18:36

ja 272 +1000 hal 5ik sitvan aguszt 1 v 6 +29 ev 1301 janu 14 Felix napjan hal a utolso arpi

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Naissus

268 felix dacsia +1033 [elmerik vagy emerik hal Igfon/Ingovany erdo] = 1301 felix napjan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 13:20:18

koszti mirar valamit almaba 312 okt 28 - 44 ev 268

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 14:13:44

1346 laczfi szikulok/chusalok vs tatar laczi lebeg izzadt s szuzmari kekbe [aradi laji utan]

- 312 = 1034 imre hal 1031 v 33 istvan 1034 [varadi s zagrabi kr]

1246 a tatarok 19 evig vs nyugoti nepek;

1346+19=1365 v 66 vagy 1363 laji almaba szuumari vs 80ezer turk maritzell a sereggel

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 14:17:44

1345s 1346ra kalibralva a vs tatarok moldovaba';

ez es 19 ev mert laji 1326 marcz 5 szuletik

1326+19=1345 laczfi s a szikulok/chusalok vs tatar moldovaba laczi lebe s szuzmari kekbe [az eg lehet vagy geza?? --- ha mar 1074be laczival geza fut'']

1345+19=1364 1363v1365/6 szuzmari almaba vs turkok
-----

osztan nemtom;

1363-312 koszti milviani almot lat = 1051 pozsonyi 1052 ''buvar-kund/zotmund furja a hajot'' -- valszeg a hold ha mar csolnak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 16:01:41

hu.wikipedia.org/wiki/Ilosvai_Selymes_P%C3%A9ter

ilosva

1264be 5 istvan vs bela ilsvaszegnel vagy iszaszegnel
-----

Toldi 1363 [a nagy magayr sereg/magna societas ungarorum napolyba]

408 uldin s a anap

408-1363= 955

954 be bultsuek tovabb alnak delbe katalaum fele april 6 ika asszem

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0002/120.html

s pont vasarnap es emlittodik

„Ezalatt elmult a husvét ünnepe – írja Folcuinus – és a rá következő vasárnapon (április 2-án) korán reggel sűrű lett a levegő a lovak párájától és hirtelen mintha a föld gyomrából jönnének, a sisakok ezrei tűnnek elő.”

Ez oly dühbe hozta a magyarokat, hogy újból nekimentek a monostornak, ellenállhatatlan erővel betörtek, 5 papot s a népből többeket megöltek, a templomban tüzet raktak, amelytől az épület végre bedőlt, s a megolvadt ólomtető patak módjára folyt szerte-széjjel”. Ezek után foglyaikat és zsákmányukat összeszedve, április 10-én déltájban odébbálltak.[9]

Francia területre átlépve, váltakozó szerencsével folytatott harcok közepette és különféle betegségek által megritkítva, Vermandois-n, Peronne, Saint-Quentin vidékén keresztül Laon, az akkori nyugati frank királyi város elé értek. Majd onnan Rheims, Chalons- (Catalaunum)-on át Burgundiába hatoltak, hogy aztán roppant nagy zsákmánnyal felszerelve, Felső-Olaszországon át hazájukba visszatérjenek.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 16:08:02

april 25 hal geza 1076-1361=285

1076-285=791 nagy karoj vs avrok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 16:10:13

archive.org/details/nagylajos00prgoog/page/n413

loroncz templomba eskusznek

955 agustz 10 lorincz napja habar ezt izeltem man

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 16:16:22

1437 zsiga zyon vara 53 taborita- 1363 = 1074 i geza monyorodi vs solo-mon marcz 14 s geza hal 1076v77 april 25

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 16:17:22

ja selymesel azt es izelem hogy SLM

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 16:51:35

mek.oszk.hu/12500/12548/12548.pdf

61IK PDF OLDAL 55 OLDALAS A CERS [ALEX NAGYROL]

A toldit 1574be irja a wiki hogy irta Selmes s van annak egy 1629es kiadasa es = 55 ev

real-r.mtak.hu/744/1/RMK_I_0581-RM_I_4r_0176.pdf

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 17:26:30

books.google.ro/books?id=ZpgIAAAAQAAJ&pg=PA288&lpg=PA288&dq=calendas+novembris&source=bl&ots=44dSUnpYkN&sig=UR5p9IzdGF1gS9KpZFOv6ysyPXk&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjU5dmpoPzbAhWHDewKHeyIDOIQ6AEIMTAB#v=onepage&q=calendas%20novembris&f=false

aguszt 15 18 szept kalenda

july 25 8ik agustz kakelnda

szept 8 kelnda az aguszt 25

szept 8 szuz mari szulinapja

szpet 11 kalenda aguszt 22
------

ecsedi ortodoxa [ertsuk keletinek nem reformatnak] hal july 25 1605+53= 1658 hal marcz 28 zakreszka temetik aguszt 8 v 11

szpet 12 kalenda agsuzt 21 [batho erzsi]

10 napot korigasz szept 18 kalednanal szept 8 vagyes aguszt 15 menybemegy szept 8 szuletik ugyanaz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 17:29:25

real-j.mtak.hu/4101/1/MagyarTortenelmiTar_1893_41_3_16.pdf

327old

aguszt 11

nem talal mne july 22 az a aguszt 11ik kalenda

ahszt 11 3ik idusa agusztnak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 17:31:04

azr izelem me a tataroknal valami van Kujuk kan s halt ogodej 1246 july 25 vagy aguszt 15 - 1605 july 25 = 359

1605-359 = 887 hunagrok 888v889

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 17:58:54

gyengi halt ugye 1227 65 evesen almos ha 884be 65 evesen

habar 904tol nem emlitti Anonym [van vhol 20 ev?]

s asszem erdkes a hunoknal es 20 evet emlittenekjog ''semmit nem csinalnak'' [408 s 423-26 kozt]

?
=========

818-1246 = 409

818-209= 209 408 Uldin s castra martis foglalja odale vhol asszem dacia riphensisbe a dunanal kb

---

Gyengi halaal utan 1246 az 19 evre van amikor itjka hogy ''19evig tamadjak a nyugati nepeket ettol''

de leeht Gyengi halala utan

-

+ osztan 1246ba alakul kb a golden horda mert ugye '5 evre rea batu menne haza de nem megy kant valasztani. s alapitja ahordat asszem]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 18:19:25

1566 szept 4 Solyman sziget vagy szept 7 zrinyi

1566- 1227 Gyengi hal en.wikipedia.org/wiki/Genghis_Khan

aguszt 18ra kaliralva agsuzt 29 + 11 nappal nalunk sokminden fehravar varad 1660 aguszt 28 mohacs buda s valszeg asszem koszeg es mind1

1566-1227=339 [itt jut eszembe tossi kicsi erzsi i338]

1227-339 ikolsz 888 XD

almos = gyengi = solyman tb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 18:19:45

ja inkabb Chussal es 889 KIzil ELma XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 18:23:12

ja s meg irjuk oda hogy 1247 vagy a masik 1246os Cuyuk july 25 stb 1guszt 15;

1246-37= 873

872 hungarok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 18:23:49

aranyala kizil elma 1246 arany hord

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 18:28:26

1247+19=1266

nemtom nalunk mi van 1547be +19=1566

1528ba a 72 varas szapo istvan Trencsen varat okupaljak

gyengi 12227+19=1246

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 18:42:18

Selymesnel azt irja az utoslo oldalon [55ik] hogy nagy sanyinak arany szeket [sczekel kb igy ija] s azzal tettek a koporsoba

mek.oszk.hu/12500/12548/12548.pdf

------

egy szeket csinaltak s Szekelbe raktak ?

ostzan valamit hogy ''akit a titszjukben/poszt bmaradtak kirajok azok osztan a haboruk miatt elvesztek''

nemtom a ''10 kiraj pannoniaba vagy 10 evig nincs kiraj'' s a ''tiszt'' az az e?

-------

chussal de mi van dece-ballal?
-------

323 ie hal sanyi
;

chussal egyik forasba 904 s a magyarokot es emliti Anonym hogy munkats alatt vannak s nem emlitti tobet almost
;

904+323= 1227 Gyengyi hal aguszt 18 wiki

shitt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 18:45:10

SZEKEl;

323+1233 i andras utban minkats fele aguszt 12 v 22 vagy szept 12 [exeunte augusti die 2''] bulat erositt beregi-erdo stb = 1556 [ekkor van a sziget ostrom de a turkok itt kikapnak asszem]

a tatarok ugye 1241 1246 akkor

vagy 1243? ha i.geza idejere 1143ra irjak akkor me ne lehet 1243ra es ?

1243+323 = 1566

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 18:49:20

ugy irja ''akik tisztokben maradnak minf magoknak valo kirajollonek, s az O kirajoknak nem halgatnak;
itt valszeg a fuggetlen kirajok vagy a sanyi fele leosztot posztok vagy mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 18:59:11

itt tOTH jULIU ugy mondanak akkor hogy ''fuggetlenedtek atilla halala utan panoniaba vagy mashol s miko jottek 2szor a hunagrok szkitiabul [egy 13ik sz-i foras] ''pannonia 10 kirajat verik mg''

323al kel keressek vmit;

lassuk az osszes kronika adatot;

323_445 atulla hal = 768 [nagy karcsi kiraj]+532=1300 karoly kiraj karobertho karcsi magnus anyja berta vot s a gyengie borte]]]

323+453=776? romas lampa?

323+373=696

323+401 aty kiraj= 724

323+744 thuroczyal 2szor = 067

323+872= 1195 [1095be halt laczi 3ik bela vagy 1190 v 1196 v 1199, 1199be hal Buda oap]

323+677=1000??

323+328=651

323+700=1023

323+469 Dengezik vs byzancz fejet vagjak = 792 [791 karcsi vs avarok]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 19:01:15

323+884 = 1207 ersi kalibrlava szuleik

323+818 = 1141 ii geza kiraj ferb 3/13 utan vagy nopv 22 czeczill napjan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 19:05:25

lehet Ostzas vot mert van egy kronika ahol SAanyi osztogat kirajsagokot kzotuk vki Ungariat kapja valami L betus

akkor a legjobb szam a 453+323=776 roma s olimp

445v453x2= 890 [888v889] v 906 [904 chussal]

904-+323=1227 gyengi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.09. 19:08:50

a Salgikitis mi lehet chusal vagy tsigla mezo vag salgo?

sajo menti 1241 s 1133

1241-818 = 423 aguszt 15 hal honor

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.09. 20:22:43

@hun77: "erre es jo a mongol fej latte"
ezek az izomegyuak... mar nincs is mit szoljon hozza az ember. nekik megy ez a szinhaz a kurultajjal meg a magyartalanok orszagos gyulekezete meg a vedjuk meg a hatarokat mese. s aztan a vegen csak en vagyok az ellenseg...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 16:22:44

nesze meg miket izelek mostonaba;

gengis circa 1162re kalibralva a szuletes

1063 szept 11 i.bela hal domos szegszard stb

vannak azok az ev-kezdeseknek mondott datumok ; decz 24vjan1 vagy marcz 24 gyolocs asszony, vay indikcziok szept 1 vagy 24
;;

ha az indikczio szept 24 akkor szept 11 hova es eshet vagy asse tom hogy mongyam?

elotte 13nappalmi?

de ha meghagyva ezt s szept 1 az idikczio akkor szept 1- 11 naop

= gesz what? 31-10=21-1 aguszt 20

gyengi aguszt 18 halt 1227

vagy ha -13 napot veszek le 'szept 24 ind-11=13] akkor aguszt 18

vagyes 1163 szept 11 az lehet igy aguszt 18

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 16:25:15

batho annanal es lattama tennap vmit de manemtom mi vot a januar 2vel kijott hogy april 4 de az azer erdekes mert a ''masik batho anna'' az 1554be o-vari/boar-i zsinat april 4

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 16:29:17

ja igen hogy januar 12 az janu 1tol 11 napra

de ha a kezdet az marcz 24 akkor + 11 = april 4 [zsinat 1554 batho anna 88v89 pappal]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 16:48:20

ha szept 24 a kezdes akkor +12 nap = okt 6

okt 6 suzletik nady batho erzsi ferje az egyik leanyuk ana aguszt 13 hal asszem 1616
-----
hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1dasdy_Ferenc_(hadvez%C3%A9r)

1555-1608 nov 9-11-15 frigy batho anna s banfy dienes a labas haz alatt kemenczek duvadnak stb

53 ev

-------

szeptember 9ik honap de november az 11ik

amugy ahog leirtam ezt ne be fasza mi>XD

----------

nove npu az uj azaz kezdes?

szept 11

nov 11 amugy marsh nap marczi a szent napja ugye

valszeg ezer es van szept 11 a binladen es XD

---------

baho anna ha jnaur 12 az 11+ra jan 1tol a kezdetteol, szept 1kezdetol szpet 12 vagy okt 6 akkor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 16:56:11

ha decz 24 a kezdet akkor janu 12 az 7+12 napra azaz 19

janu 19 [ha janu 1tol a kezdet] az valami Epoohania unneo jezinel

janu 4 amugy halt nady

de az apifaniara aszongyak hog 13 nap korigaval lett janu 19 me janu 6 vot

ezanne

en.wikipedia.org/wiki/Epiphany_(holiday)

jezi megtesteseules?

de az nem decz 24 amikor uszleik?

szoval janu 6;

de ha decz 24 ez a menet akkor 7 + 6 = 13

janu 14 amugy felix napja kihalt az aprihaz

janu 12 batho annak iszterne;

szovla bato anna = jezi + nady

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 17:06:31

www.scribd.com/document/395704065/Nagybanyai-Perger-Janos-Bevezetes-a-Diplomatikaba-vagyis-az-Oklevel-Esmeret-Tudomanyaba-1821-a-3-ik-reszbol

8ik old a szpet 1 v 24 v decz 24 v jan 1

szoval akkor batho anna iszternl [ja es januart boldogaszonyhavanak nevezik] janu 12 az azer janu 12 mert janu 1tol vszzi nem decz 24tol azaz 7 nappal - 19 januar ami a mittom epofania de ami ullatom nekem legalabbes ecceruen veve az a testesules de az decz 24 kell lejen azt en es ertem ha man ''leszuletet'akkor vot testet oltott ecceru

batho anna= most jezi vagy az anyja?XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 17:10:24

en.wikipedia.org/wiki/Epiphany_(holiday)

litel krriszmasz jo va akkor

decz 24-decz 31 7 nap janu 6 13 nap

vlszeg kunlaczinal es azer irjak hogy ''13 napra a tatarjaras uatan''

de aduplazas es laccik janu 6 + 13 = janu 13

szoval az eredeti litel kriszmas zkozt es 13 nap vot s a korigaval es 13 nap faszom hogy? mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 17:12:28

translate.google.ro/#view=home&op=translate&sl=en&tl=hu&text=revelation

mit nyilatkoztak hogy testet oltott vagy hpogy kell erteni te erted ezeket??

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.10. 18:01:08

valami uj Obi beszelgetes

~18:42
asszondja a gepidak idejeben delvideket hittak dakianak
www.youtube.com/watch?v=H9S3JaO9fPM
Syrmium az a Szeremseg

Ennek az Obinak is elegge turk arab keverek pofaja van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 18:13:19

tsek aut Tsiga a kep alatt

forditva es kijon az islam/almos 622 - 622be XD+ july 16 s july 17

szkitia.blog.hu/2019/01/10/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_773

fakk mi?XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 21:13:04

uRZU -nak nevezi az 955be a hun fejedelmet Alold s 972be Geiza lesz utanna

books.google.ro/books?id=PDdSAAAAcAAJ&pg=PA335&dq=Aloldus+chronicon&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiduIDn_uPfAhWoiqYKHYmFD4kQ6AEIMzAC#v=onepage&q=Aloldus%20chronicon&f=false

335

books.google.ro/books?id=KGNUAAAAcAAJ&pg=PA40&lpg=PA40&dq=Vrzo+mortuo+ungari&source=bl&ots=r3cSautRVs&sig=7nIaAFBXdZEvruc2pIqQy-5SYJY&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwi8h5WwgOTfAhXOPOwKHef5Bj4Q6AEwCnoECAQQAQ#v=onepage&q=Vrzo%20mortuo%20ungari&f=false

books.google.ro/books?id=wJRAAAAAcAAJ&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage&q&f=false

orse-olo 1038tol mi?

nezzek a szmokot;

1038-955=83

1083ba laci szenti istvant [45 ev difi]

955-83=872 hungarok skzitia kezai

na ezek igy rakjak esze vissza stb
----

meg valami keresztelkedest emlittenek a hunagroknal 972

972-154=818 almos

972+154= 1126 kb almos herczeg bizancba fut 2ik isti elol ahol koszti nevet kap

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 21:34:31

ja + ugye meg bizanczba keresztekeldi mey mindeki tod

valszeg ugye akkor viz baptsum bemerules kb

azer izeltem mert vhol kijott a 972 [973 van aQudlingaburgi gyules es marcz 23 asszem Odtho csaszar tartaj s 12 hungar eloljaro vabn ott]

de em ezer nemtomma miett

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.10. 23:27:49

www.youtube.com/channel/UCNe7XzhnL2OJXVHDA8bR85w/videos

ne a romanok es mar jobban nyomjak a naszat stb mint nalunk [nalunk az a akczentussal dumalo ''info buble'' van amolyan jehova hivo az es

mongyuk nem nekunk adtak nagy mellueny amaffia az utobbi evekbe ugy hogy ok kell szet szedjek mi esetleg nem kell semmit csinaljunk Gabi anak lehet igaza van, s azert es nem bajol annyi magyar se a feltel se nasza se mad fluud

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.11. 08:06:50

@hun77: "forditva es kijon az islam/almos "
s evvel mit akarsz mondani?

ez annyibban elfogadhato hogy a hunok kozul sokan voltak Arienus keresztenyek, s majd ebbol gyartyak le az iszlamot. most erre hivatkozva fognak ide jonni. mert a frankok is, gotok s masok arianus keresztenyek voltak akik nem fogadjak el Jezust isten fiakent vagy megvaltokent csak mint profeta.

annyi faradozasert lehetne akar salom is :)) ami ujbol is csak solom, solyom s ebbol csinalnak ok valami hulye feher galambo bekemadarat, ami eredetileg solyom.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 09:37:12

hat ha visszaszamosz 753al 3 x -622

-------

shalom e spersze en nem felek a judran sozktol
----

hallode! Aradi hol mongya ha megkapod szjal] hol Kunklaczi felemeli a kezi s a nAP MEGALL xd?

------

408 Uldin mutassa a napot - 1280 ha a hold-tvai csata akkor 872 a difi hunagrok 2szor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 09:41:32

@Vágtázó Csiga: a mosoly a shalom ha man annyi nao van a kojkek a napot mosoh=jogva rajzoljak aszem

romanu zambet szombat a judranok napja nem? ott van

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 09:43:33

azer me ha kunlaczi a vs kunok akcional alitsa be anapot [a hoold-tavinal] az akkro 1280v82

1280-408 uldin mutassa a napot [uj-tzin-tit/czelozza romanu] =- 872

angolu a hold tart? XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 09:45:56

zsidan az sit an duna vagy sut a nap mi?D szitto para-szitto

parazs XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 09:47:38

az Arianok a naposok vagy szapo jani zsiga a leanka katalain hal 1571 marcz 14+72=1643 ferb 2v3 frigy batho zsofi s rakoczi gyuri july 29 eljegyzes 1641be

1571-72=hal szao istvan Papa-n decz 24 vagy marcz 24 akkor mas kezdes szernt

szpo jani zsiga vot az egyetlen vilagon unitarian

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.11. 09:57:18

@hun77: "hallode! Aradi hol mongya ha megkapod szjal] hol Kunklaczi felemeli a kezi s a nAP MEGALL xd?"

ez az eloadas ugy hiszem, de meg nem tudnam mondani hiol

www.youtube.com/watch?v=vxLpHgO4MU8

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:03:06

hat akkene mikor de mind1eresztem lassan osztan meglatom

en.wikipedia.org/wiki/Trojan_War

izelem a trojai egetes azt irjak 1184 vot a war

lehet aburn troy az 1602 zsiga elhagyja romanul para-sit erdelyt/ardealt vagy a napot [huszti konyvebe zsiga 12 evesen fejedelem 1581 holott akkor 8-9eves] s az o idejebe vanna a drabantok [szatelit caros 7 holnpra szuletik stb]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:03:18

Those who believe that the stories of the Trojan War are derived from a specific historical conflict usually date it to the 12th or 11th century BC, often preferring the dates given by Eratosthenes, 1194–1184 BC, which roughly corresponds with archaeological evidence of a catastrophic burning of Troy VII.[4]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:05:50

1603-532x5= -1057 [sali koronaz 1057be]

-1057 - -1185= 127 ev

1603-127=1476 frigy matyi s baea nap-oli s buda decz 22 de masol lukacs nap okt 18

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:07:12

szantai aszem 1189et mond hpgy a troiak epitettek budat [amikor bejonnek az osztakok s egy jelentesbe]

1188/2=594

i595 zsiga valachba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:07:43

1057+127=1184 1185 hal andronik fomi -jezi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:08:03

1058v9 sali frigy zsifiaval bajorral

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:17:24

osztan hogy lajos kirjatol visszafele 4700 eve vot hunagr kirajsag 1526tol

szuli naploja

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:19:23

s osztan ne kunlaczi 1272olkiraj a ''claudus senior'' gyerek [handikapa t s meges senior az idosebb [az apja vot bela fia lehet kunlaczi a csokott]

1272-453=819 almos

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:24:04

books.google.ro/books?id=5d1PAgAAQBAJ&pg=PT22&dq=troy+war+date&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjCgY2yseXfAhVmMewKHc5UDLsQ6AEIWjAG#v=onepage&q=troy%20war%20date&f=false

nelem nem 407 hanem 308 jo ki de ez van igy mikro en es maegszamolom miket irnakk

1636-776 olimpiad=818

1636-408=1228 1227 gyengi hal aguszt 18

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:54:16

www.3szek.ro/load/cikk/109189/450_eve_kezdodott_a_tordai_orszaggyules

initarionaok minden religia

s januarba s szapo jani 3 evre meghal mind altalaba ha vmit csinalnak matyi es 1487utan 3 evre

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 10:55:33

1568 + 68 =1636 janu 12

valszeg ezt es batho anna vezette mint a masikot 1554 april 4 a masik anna

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:12:39

1568 - 426 ruga villam kosztinapi = 1142

1141 427el romanok viszafoglaljak pannoniat [pannonit ugy kell irjam napokat ezutan]

1141tol kiraj geza 1143 tatarok vagy3 evig kulfodln van a tatarokmiatt segitseg az osztarkotol de 1146 szpet 11 vs osztrak [a 2es pozosnyiba meg ageza tor be henrikhez]

vholirja meg hogy mikor 972be geza fejedelem lett lerohantak austriat

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:20:16

1594 july 17 - 1141 czeczill napjan kiraj geza nov 20 = 453

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:20:50

nopv 20-decz 31 = 41 nap+12 janu 12 batho anna = 53

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:22:29

en.wikipedia.org/wiki/Margaret_the_Virgin

agusztol februarig 154 napok vannak uttom

julytol januig?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:28:35

973 marcz 23 ha indikczio 24 akkor - 1 nap Qudlini gyles 12 hungarrla Odto tartsa

+ 173 [73!] = 1146 szept 11 geza jott a nemet [forditva mitn 1145]

leita lajta menti lichta?

ha szept 24 az indikta -13 nappal

ha szept 1-13=aguszt 18 Gyengi 1227 de +19ev 1246 tatarok 19 evig vs nyugat

amugy es eze tatarkjarsok a osztrak s hunagr

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:30:59

czeczillia tzill-an /og astur mi? star

1141-323=818 asturis avis/madar vagy visio

ja s akkor az ''uj csillag szuletik'' szovegek?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:34:50

nem jo aguszt s marczi kozt van 154 nap [akarmeikt veszed]]

july februarral megy

july 17 +154 nap febr 17 ha febr 30 lenne de igy 152nap

de febr 14ig 155nap

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:36:33

ja s baho anna isztar-nal
annyi hogy nem 1594 hanem 1636 ugye

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:54:45

www.google.com/search?tbm=bks&q=nargit+meghalt+1271

1271re kalibralva margo

z antiokiainak van july 17 v 20 a napja '3 szazad'

de hogy vna akkorhogy323 evr eszuletik margi npjan batho anna?

1594-323=1271

meg amugy es asszem mind halottakot unepelnek a nevnapok es valszeg ezek ''amikor meghaltak'' dedd kult

szovla a mi margitunk az batho anczika XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:56:35

Igy tehát, a legendák egybevágó adatai alapján, be van igazolva, hogy Árpádházi B. Margit meghalt 1271 január hó 18-án, Szent Piroska ...

ne a masik azt irja XD

me nem 19iken a kicsi kriszmas akkor vikzereszt aszong y Laczi ba az a janu 6 v 19 jezus dolog

-------

honet szdi vajon lassuk megkapome?
szoval margo januarba hal s anna isternel janu 12 1636

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:57:04

www.google.com/search?tbm=bks&q=nargit+meghalt+1271

Árpádházi Boldog Margit élete: legendák és egyéb történeti kútfők nyomán
books.google.ro/books?id=2TxOAQAAMAAJ

György Demkó - 1895 - ‎Kivonat
Ha e hét évet nem teljes hét évnek veszszük, kijön a mai időszámításunk szerint az 1271. év eleje. ... Igy tehát, a legendák egybevágó adatai alapján, be van igazolva, hogy Árpádházi B. Margit meghalt 1271 január hó 18-án, Szent Piroska ...

meg hogy 28eves alabb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 11:58:21

nincsen meg esetleg qa Chicago oldalon ott vanak de nem jon be a keresebe az a ''szathmary olekczio'' az valaki szakacs vot amerikaba s az gyujtotte asszem

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 12:13:58

www.google.com/search?tbm=bks&q=meghalt+az+urnak+1270.+esztendejeben

Jött is nagy ... huszonkilencedik esztendejét járta, az üdvösség 1270. esztendejében, januárius havának tizennyolcadik napján, szent Piroska vértanú szűz ünnepén. Történt pedig, hogy vasárnapra virradóra Győrött Péter dömés szerzetes álmában e szavakat hallotta: — A bárány meghalt. Más napon ...

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 13:18:18

el.wikipedia.org/wiki/%CE%A0%CE%B1%CF%81%CE%B1%CF%83%CE%BA%CE%B5%CF%85%CE%AE_%CE%B7_%CE%9F%CF%83%CE%B9%CE%BF%CE%BC%CE%AC%CF%81%CF%84%CF%85%CF%82

itt hogy margit szetn piri napjan asse kapom angolu hogy mongyak [a amagyar piroska irene 1134 az aguszt 13]

www.google.com/search?tbm=bks&q=meghalt+az+urnak+1270.+esztendejeben

Jött is nagy ... huszonkilencedik esztendejét járta, az üdvösség 1270. esztendejében, januárius havának tizennyolcadik napján, szent Piroska vértanú szűz ünnepén

honnat a roszbol szedik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 14:04:35

u ott januar 18at ir de idezi a sozveget s ott jan 9

januar 9ik kalenda meg decz 24

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 18:56:41

445+8=453 a masik szam atillara

1334+8=1342 laji kiraj asszem july 10

en.wikipedia.org/wiki/Louis_XIV_of_France

1654tol kiraj a naplaji

1654-1342 = 312 szeleukida

ha man annyi ''nap'' akkor lehet laji kiraj 1342 az a ''louis''/soleil ''nap kirja'' lett leht setup-oltak a napot XD

annyi hogy 889+8=897 nem eeszen talal mert ugye 895v6 a mai datum a hungarokra

888tol 896

otnan leht esetleg varialni hogy az ecsed-huesegnek a 13333at veszem mert 1332re es irnak s 1334re es

1333-888 [a masik szam a kronikaba a hunagrokara] = 445

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1tori_J%C3%A1nos_(bihari_f%C5%91isp%C3%A1n)

1332-ben névadó birtokuk, Bátor városa árumegállító és csütörtökre vonatkozó – 1381-ben már szerdára volt érvényes – vásártartási jogot kapott, mégsem ez, hanem a mocsarakkal körülvett, jobban védhető Ecsed lett később a család központi birtoka.[1] 1334-ben a király engedélyt adott neki és Miklós testvérének, hogy Ecseden várat építsenek és azt Hűségnek nevezzék.

bator varos mind1 az ovek ugy es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.11. 19:48:54

Aradinak megvane vhol a zimelje vajon elkene kugyem margitot nekiXD

habar lehet meghulyitt me olyan dumaja van visszair vmit XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 13:26:39

www.facebook.com/aradilajos/timeline?lst=100009762601091%3A100000209397376%3A1547295514

ORODINAK NEM KAPOM AZ IMELJET IDE BEIRTAM VALAMI CSETT VAN

--

kozxbe leszedtek 2 mad flud videot, az egyik a legeslo az orosz philip druzinin a masik az amerikan de aki oroszbol forditott [nem akarjak hogy tudjuk az oroszok mit nyomak pelkdaul napolleon ne letezett stb]] az amerikanok meg ugy es messzebb alnnak ezektol azok hagyjak

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 14:24:21

na beirtam s nevm vete be s kiirja elmnet a koment

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 14:25:16

azt ritam hog ybatho anna boszroka

kalman torvenye boszorkak strigis

strigoi szellem

szoval batho anna iszter-nel a boszorka

eszter-gom meg strig-onium

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 14:28:43

archive.org/details/szzadok05trgoog/page/n323

1618 aresztaljak decz 14 koriga lehet 24 de ez januar 12 vagy 19 vagy 1mind1

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 14:31:43

books.google.ro/books?id=2cQ8AAAAcAAJ&pg=PA16&dq=Decretorum+Colomanni+Regis++strigis+vero&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjwlMuAqOjfAhXOUlAKHXE9DmMQ6AEIPTAD#v=onepage&q=Decretorum%20Colomanni%20Regis%20%20strigis%20vero&f=false

tuttak vmit

1095re laczi hal s ''pestis'' ? kerdezik vammi

akart expedicxiozni solmymaba

somlyai batho gabi petze patak 1613

1095-1613=518+15 ev mulva temetik szept 21 v 18 1628 = 533

a expediczio laci nelku ugye 1096

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 14:34:41

ja ha decz 14 az 24 akkor 1618 + 18 evre januar 12 iszternl

decz 14-janu 12=29 nap margot 29v28 evet elt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 14:44:24

erdekes azer mert ez adta ki azt az amelgetett ''king james biblika verziot''

jakab napja meg july 25 ekkor hal ecsedi batho istvan [anna gyamapja] 1605 s aki asszem valami bibliat es izelt

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thori_Istv%C3%A1n_(orsz%C3%A1gb%C3%ADr%C3%B3)

ne biblias vot az ''ortodoxa''

en.wikipedia.org/wiki/King_James_Version

pont akkor elt mi/XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 14:51:43

varja te;

ecsedi

ecset fest s pestis a gyamfia gabor petzebe hal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 15:17:57

www.google.com/search?newwindow=1&biw=1309&bih=689&tbm=bks&ei=cvY5XLeDEI3kkgXr9KyoDw&q=+batori++anna&oq=+batori++anna&gs_l=psy-ab.12...5072.5072.0.6700.1.1.0.0.0.0.155.155.0j1.1.0....0...1c..64.psy-ab..0.0.0....0.EhUcdFKs3Mc

itt van vmi ne

Asszonyok és férfiak tüköre: tanúvallomások a XVII. századból
books.google.ro/books?id=EtnxAAAAMAAJ

1999 - ‎Kivonat - ‎További kiadások
BOLDOGASSZONY ÁRJA 1640 Die 25 Április AZ FOGOLY BÁTORI ANNA BIZONYÍTÁSA MAGA KÉPÉBEN AZ TISZT URAIM ELLEN 1 . Mészáros Fekete Jánosné fassa est: Immár leszen hat esztendeje, mikor én Kolosvárra menék.

valami egi szoveg hatha megvan vhol

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 15:20:36

epa.oszk.hu/00000/00021/00070/pdf/072-081.pdf

mas vmi ü az a level mit komaromy idez a batho anna czikkeb őzszazadok 1ö984 312 old asszemú

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 15:33:00

amugy ha arpil 25 1640-1076 halt geza = 564 ev

563ba hal a nagyapja annanak jan 7v8 azaz ez es januari

az apja hal ferb 24 1601 [38evre a nagyapjatol akkor]

ferb 24-jan 12= 43 nap

jan 7ig 48 nap

az apja meg annyira kalibralva [1553-1601 ferb 24] 48 ev

aki ugye 24 evesen 1577be megy podkowa ellen moldovaba s reinstarulakja petert ott

peter reinstauralja a hungarok kirjasagat a menfoi utan egy kronikaba 1043 nem 1044 july 5 meg honap es van

534 evre

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 15:45:50

a czim az 1640 april 25 de a sozvegbe ''imar leszen 6 eve hogy kolosvarra menek s batori annastb''

most akkor 1634re irja vagy 1640re?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 15:51:28

soka januar ne;

bethlem es januar 25 temetik 1630 feherbe halt nov 1629

erdeeks itt es 6 ev van anna iszternel 1636 janu 12

de a masik;

1301 hal ki 3ik andras feluxi napjan janu 14

1640 ha - 6ev= 1634 -1301 =333

vagye slehet akkor anna iszterhez 163be jott a janu 12

s szulete gezat jezut vagy mi akkor? aki 1076 april 25 hal [gyuri nap 24 asszem] ez a konyveb meg a czikkk vagy szoveg 1640 april 25 alattv an

lehet chus-almost szulet XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 15:59:12

''boldogasszony arja'' ott a 1640nel

1634 ha akkor ment kolos napokra s beteg

-333=1301=333=968 [967 kezanal s 969 marczinal istvan szuletik akinel ugye aguszt 15 van hogy hal 1034 vagy 1038]

amugy ++ 600 ev es van ezzel

anna tesojanak a felkesege zakreszka meg hal 1658 marcz 28 de temetik aguszt 11

boldogaszony menybemenetel auszt 15

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 16:01:13

968-333=635 ha i.be veszem akkor kb ezt a datumot adja

lemegy osztan -31re jezi elott

szoval itt vmi van miert pont april 25

vagy zakraszka anna _ 24 evr hal 1634tol

vagy ha az utoslo bathory anadras 1037 akkor az 24re batho gabitol 1613

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 16:09:10

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thori_Erzs%C3%A9bet#Letart%C3%B3ztat%C3%A1sa

ezt es decz 29 tartoztassak de thurzo levele aszem janu 25 1611 mikor 154 eve matyi kiraj 1458

matyi es kolosvaron az ovari reszben szuletett febr 23v 20 asszem vagy marcz 27ezek es vhol

1458 meg kiraj +200 ev zakreszka hal marcz 28 s matyinal marcz 29 a korona es 1464

phuu man eszeduletm

thurzo orzo ursu [takxus] fejedelem stb thoroczba viszik kunlaczikat az anyja 1263 korul stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 16:19:14

www.google.ro/search?newwindow=1&hl=hu&tbm=bks&ei=YAQ6XNLaMczhkgXq8YGYCQ&q=1640++25+aprilis+b%C3%A1tori+anna&oq=1640++25+aprilis+b%C3%A1tori+anna&gs_l=psy-ab.12...9781.17170.0.19364.12.12.0.0.0.0.205.1523.2j9j1.12.0....0...1c.1j3j4.64.psy-ab..0.0.0....0.c0p_i_yw10Y

a maisk konyve es ir vmit

melyet a publikálás szerint 1640. április 25-én vettek fel Marosvásárhelyt. Az iratcsomó ezt a gyűjtőcímet viseli: „A fogoly Bátori Anna bizonyítása maga képében az tiszt uraim ellen." Az elsőnek vallomást tevő Més^ros Fekete Jánosné ...

szoval vmi jegyzokonyv 1640 be 1-rik 25 csinaltak

s a maisk monya hogy 6 eve kolovaron bato anna az akkor 1634

de ha meg jegyzokoveznek ellen akkor valszeg emg el me ha mar nem akkor mit vakarnak?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 16:21:22

244 old a gugelen de itt nem ir semmiket

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 16:24:47

books.google.ro/books?id=WAsxAAAAIAAJ&q=1640++25+aprilis+b%C3%A1tori+anna&dq=1640++25+aprilis+b%C3%A1tori+anna&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwj35bO0xOjfAhUHzqQKHVNjB84Q6AEILjAB

felig eresztette ki a muhelyebol valseg ez a majom irja

------

jut eszembe Zsiga aki veres kezzel szuletik stb keden aprilsuba de meges a 3ik jegybe [somogyinal]

a honap az mense-sz?XD

zsigat szamoszkoy teszi egyedul 1573ra mind1 a tobbi 1572 , s meg vagy szpet 28 korul szuletett [szamoskozynal 7 jolnapra'' ]

1572-1640=68

1643 frigy febr 2v2 batho zsofi s rakoczi gyuri jegyzes mar 1641 july 29

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 16:42:44

www.scribd.com/doc/171636588/Nagy-Laszlo-A-rossz-hir%C5%B1-Bathoryak

na lehet keresni a scribiden a konyvon belol

166old

gy mindenekelőtt azt a hat tanúvallomási jegyzőkönyvet,

amelyet a publikálás szerint1640. április 25
-
én vettek fel Marosvásárhelyt. Az iratcsomó ezt a gyűjtőcímet viseli: „
A
fogoly Bátori Anna bizonyítása maga képében az tiszt uraim ellen.”

Az elsőnek vallomásttevő Mészáros Fekete Jánosné

szavaiból az derül ki, hogy hat esztendővel korábbi, tehát
1634-
es eseményekre
vonatkoznak a tanúságtételek. Ekkor történt –

vallja MészárosFeketéné –
, hogy
„ez az fogoly Bátori Anna
egy úton jött velünk, de ő más szekéren volt.Láttam azt, hogy beteg volt, nyegett az szekérúton, s mondták hogy beteg, de én nemtudom mi nyavalyája volt.

-----------

ez es aszongy aakkor 1634kel lejen

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 16:47:10

Makkai Sándor –

különösen regényírói minőségében –

kérlelhetetlenebb volt Bethlennél. Ő

mindenfajta kényszerítő körülmény híján isvalóságos szörnyeteget formált Annábó
l: a
„bűnös és terhelt Báthoryak”

panoptikumának elrettentő és elítélendő viaszfiguráját. Móricz Zsigmond a „Tündérkert”
-
ben így jellemezted Bethlennel a fejedelmi házassági ajánlat elől a börtönből „
egy k
is kósza
hadnaggyal


megszökő asszony
t:

Ez csak egy
Báthory Anna, akit az Isten félig eresztettki a műhelyébő
l
; remekelni akart s beleunt... Nem adott szívet az írott képbe.”

Szívtelenteremtés volt
-
e a valóságban is az egykoron élt Báthory Anna? Ugyan, ma már kimondhatná meg!
-------

mocskos morocz s az a makkai

ezeknek meg a tobbi vakolonak s sirjara reaszarok ha kinejek judaniaba

kene es csinaljak vlaami ocka [me nem kapok hd-s video csinalot] videot s kezgyem mocskolni ezkee tXD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 16:48:33

Báthory Annának is háromszor megkegyelmezett, noha hatalmában állt volna megöletni.

zsiga es 3szor jo megy erdelybe vagy 4szer ha anna 1640 be es ott van akkro z es 4szer ugyanaz a sztori kodol vmit

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 17:00:18

ha 1640 april 25 [kozbe ezek FFeverek es /lazz]

1640-753=887 1 ev hijjan chusaval dakiaba v napokaba

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 17:05:34

osztan batho zsofy jegy rakoczivla july 29 1641 [elotte ez es varadi kapitan]

chusall 888+753=1641

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 17:07:35

gyogyfirdobe men 1640-6 evvel a laba dagadtak

labbadozik aki gogyul az hogy johet ide?

vizilenyi marcz a19-april 6 azodik 1666

32 evre

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 17:11:28

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Anna

vot egy fia es attol a Josikatol ákivel valszeg 2 v 3szor frigyelt''

gabi a fia es

167 ld nagynal

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 17:12:38

josika zsigahoz ment

vagyes zsiga fia gabor az anyja anna

lehet jeshua jozsi

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 20:29:30

som ader date to margo
--

margit 15ik februar kalendaja [jan 18] halt piroska nap

ez a piroska ne

en.wikipedia.org/wiki/Saint_Prisca

books.google.ro/books?id=SWtUAAAAcAAJ&pg=PA570&dq=jan.+18.-a+margit+1271&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiwjv-S6eXfAhUHWCwKHQJGDQMQ6AEIKDAA#v=onepage&q=jan.%2018.-a%20margit%201271&f=false

571old

a magayr szoveg meg soz szweritn veszi febr 15 s hogy a szuanya halala nalja [erre nem kap semmit, de valszeg az aguszt 15 menybemenese]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 20:33:37

haba rszu marit nem elittik

---

aguszt-marczi kozt ugyanaz a napok 153 napra vanak

lassuk july 17 [margit napja]

july 17-febr 17= 150 nap

ferb 15ig [ott a kelanda ennyi] az 152

ha februar 30as lenne akkor 154 nap lenne vagy szokobe 153

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.12. 20:36:51

szoval margoit napja july 17 az mehet ferb 15nek es vagy a kelandaznak akkor janu 18
--

572ol az elso csoda juni 13 1272

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 16:59:40

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Istv%C3%A1n_(krasznai_f%C5%91isp%C3%A1n,_1553%E2%80%931601)

gontam beirok ezt azt de leszedik persze

mongyuk nemtom pontoison miket hova kene szerektalni csak beirtam, azt ritak ki hogy mingyar torlik

osztan beirtam a rak a beliket egye ki [nem kapom hol kel uzenni a majomnak ott ugy es lassa XD]

-----

Báthory István (krasznai főispán, 1553–1601)Az ellenőrzésre váró változtatások is láthatóak az oldalonEllenőrizetlen változat
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Törlés
Ezt a lapot hamarosan törölni fogjuk!
Indoklás: Irkafirka
Jelölő: OsvátA Palackposta 2019. január 13., 16:51 (CET)
Olvasóknak, szerkesztőknek: ezt a lapot hamarosan törölni fogjuk. Ha szerinted nem felel meg az azonnali törlés kritériumainak, vagy el tudod hárítani az okot, amiért azonnalira jelölték, vedd le róla a sablont, de ha te vagy a szerzője, és kifogásod van a törlés ellen, ne vedd le csak úgy, hanem tedd alá ezt a sablont: {{azonnali-várj}}, és indokold meg az oldal vitalapján, miért nem helyesled a törlést.
Adminisztrátoroknak: mielőtt törlöd a lapot, ne felejtsd el megnézni a laptörténetét, és hogy mi hivatkozik rá!
Somlyai Bathory Gabor apja, 1577-ben hadat vezetett Moldovaba Somlyai Bathory Istvan lengyel kiraly felkeresere december 24-31 kozott, 1594-ben tatarokot gyoz le Ilosvanal,Boldonnal es Lompertnal,1589-92 kozott varadi kapitany. Elso felesege Pelsoczi Bebek Zuszsanna volt a masodik Kosztka Zsofia. Gyermekei; Bathory Anna (szuletett 1594 julius 17-megh.1636-ban(?) vagy 1640(?) utan) , Bathory Andras (szuletett 1597), stb.

a rak a beledet egye ki

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 17:20:37

hu.wikipedia.org/wiki/Wessel%C3%A9nyi_Ferenc_(n%C3%A1dor)

az azdodos marcz 19-april 6 1666 a furdobe

hal es marcz 23

batho ana beteg vot dagadt a laba furdobe akart menni 1634 de a vallomasok 1640 april 25

gabi es oda akart [varad]

1613 okt 27 batho gabi varad furdobe akar menni +27= 1640

1640+27 = 1667 hal vizilenyi ''zolyomlipcse [somlyo lapos] ,arcz 23

marcz 23-april 25 = 33nap

s vizilienyi tepliczen szuletet [toplicza csikba az es furdo asszem [maros heviz]]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 17:23:34

minden viz

felesege bisnyak zsofi

bosnyak besenyo vizenyos

zsofi az szaraz leeht ha nap sol

hu.wikipedia.org/wiki/Bosny%C3%A1k_Zs%C3%B3fia

a kepet en nezzed me rosuzk eszel

kozbe meg meges szechy mari a felesege

szecsi es szaraz szescka sarlo sec romanu szaraz szik

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 17:24:54

meg akkor batho anna ister 1626 jan 12 az vagy viz-ternel vot vagy almosba/somlyoba vagy ugye lagzi most izelem mert szrt iszter

vagy szaraz?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 17:40:01

18 nap esmnet vizilenyi marcz 19-april 6 = 18 nap

vagya 19 s 19 nap van janu 12-jan 31

s anu 19re korigalva 13 nappal a kicsi karatsony 6rol

6+19=25 hal a masik bathory anna ferja dragfy gaspar 1545 s 1458 matyi kiraj

----------

nezem a napokot 1640 1636 1634

margo azt irjak szombat-vasarnapra halt piri napjan jan 18

batho anna iszter janu 12 1636, 1640 april 25 a tanuk maroson akik 1634be lattak a szekeren terhesen stb

1636ra

5ko.free.fr/en/year.php?y=1636&s=

janu 19 s 12 sozmbat

april 25 meg friday de asszem a paraschiva az ''szent pentek '' mas neven

+ fry az sutes meleg

This confusion was made because the Greek name of St Parascheva was “paraskevi”, meaning “Friday”. The translation in languages as Romanian or Serbian was “Sfânta Vineri” or “Sveti Petka” meaning Saint Friday.

en.wikipedia.org/wiki/Parascheva_of_the_Balkans#Veneration

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 17:48:12

ja varja vegul july+ 1 margitos ez es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 17:49:06

a labasok koszveny es van eleg

rima roma reuma XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 17:50:17

Foglalkozása 8

ezzel vajon mit akarnak a patkanyok ezt enm javitgassak?

valszeg kurva mert kanyar a nyoczas

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 18:01:42

books.google.ro/books?id=9dhfAAAAcAAJ&pg=PA88&dq=Stephani+Bathori+comitatus&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiZyd-gneXfAhWLzqQKHUPfChE4ChDoAQg-MAQ#v=onepage&q=Stephani%20Bathori%20comitatus&f=false

91 krasznaiank az andras fianal azt irja ''helspergen''

keresem de alig kapom

lengyelbe van

s irja k es hogy ez akar lenni aki a masodik felesegetol volt [az utolso ferfi batho]

amugy ferb 3 s juny 6ot es ir

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 18:05:23

+ meg van egy csomo gyermek itt 1584 szinten andras de egy andorkot eltemet 1585be

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 18:11:23

esti beat 24en irjak [honnet szedik nemtom de sok helyen van ugye a24 eves]

1234 majus 14 a frigy 2ik andrassal - 1597 = 363

a krasznai apja halt azes januaros s andras 1563 7v8 34 eve

363+14=1611 batho gabi valachuaba januarba aszem

1563-14=1549 nemtom

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 18:16:08

itt meg lenne ez az csak nem latok ki belolle

a masik gyermek andorko az 1585 janu 16 szuletikmasnep eltemeti

books.google.ro/books?id=9dhfAAAAcAAJ&pg=PA88&dq=Stephani+Bathori+comitatus&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiZyd-gneXfAhWLzqQKHUPfChE4ChDoAQg-MAQ#v=onepage&q=Stephani%20Bathori%20comitatus&f=false

91 itt sorolaj fel de akalnedaba a honapok szerint vana sorrend

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 18:26:46

1584 estve 8kor july 18 oktoberba majnem maghalk [vgay meghal nem ertem egeszen]

estei bea majus 14 1234 frigy - 1584 = 350

1234-350 884 hungarok anonymnal

ezek azok kell legyenek csak turelem kene XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 18:30:50

andorko janu 16-17 hal 1585 -284= 1301 janu 14 hal a 3ik andras

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 19:37:45

szkitia.ingyenblog.hu/bathory-istvan-kalendajabol-evek

ide oszeraktam

megin az jut eszemne angolul es a tesaer az piszjalads vagyes tuzeles

tiz az tuz miccosz_ s akkor a 1ö evig naponia kiraj nelkul vagy a hunagrok szkmitabol 1ö kiraht vrernek tt meg

s deceübal 1ö6_

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 19:39:45

s va;lahol ma lattam hogy istvan kiraj mikor torvenyez valami reguliskot emlehget [kis kirajok] s aki irta se ertette

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 21:07:10

books.google.ro/books?id=1EI-AAAAYAAJ&pg=PA174&dq=bathori+gabor+eodem+die&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiSkNfQxuvfAhVCfiwKHSuhCLsQ6AEIKDAA#v=onepage&q=bathori%20gabor%20eodem%20die&f=false

bathory beszterczerol kolosvara april 6-12 elotte szeki merenylet marcz 24 bevonul Szekbe

1610+24=1634 szek-eren visz-ik /beteg/patak anna mondjak az april 25iki valomason [1640]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 21:15:00

www.csgnetwork.com/eastercalc.html

1608ra a husvet vasnap april 6 vagy marcz 27

a palm szandej a viravasnap mi? az - 7 nap akkor vagy marcz 31 vagy marcz 20

majus 13ig;

43 nap vagy 54 nap

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 21:19:18

esti bea andras frigy majus 14 3t4 evre s asszem vasarnap az es

annyi hogy it tmarcz 27 s 20 nem vasarnap

5ko.free.fr/en/year.php?y=1608&s=

csitverk

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 21:46:04

books.google.ro/books?id=1EI-AAAAYAAJ&pg=PA170&dq=bathori+gabor+eodem+die+1608&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjTvYXcx-vfAhWR_CoKHY9SCUEQ6AEIOTAD#v=onepage&q=bathori%20gabor%20eodem%20die%201608&f=false

173 menyit jonek mennek magayroszagba kozbe kozbul ot a torok mi?D

ezek a chussal dakiabol panonba dolog kb csak valszeg nem a helyet ertik kodolnak vagy azt es nemtom

lehet ardealba jobban tuleltek az aozont vagy vmit

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 21:51:41

utanna 1611 july 26 amikro a zolah megveri gabit

ez es july 26 akkor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.13. 22:08:37

1301 janu 14 felix napja hal a solyomhaz iii andras+333 = 1634 batho anna beteg terhes labbadozik fordube akart emnni

333-33=jezi

1301+33= ecsed huseg vara

ecsed ahataron van alabb par kilometerrek felix-furdo [romanu herkulane vagy 9 majus]

akkor januar 18 piroska nap

ha piroska akkor laczi s varad kb

januar 18 hal margit

van margitta varos es biharba

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.13. 23:00:18

nyomjad a dumat! :)
3333-nel jon az uj bejegyzes :)

addig hallasd meg ezt
www.youtube.com/watch?v=h6PiB4O1tzM

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.14. 12:13:18

@Vágtázó Csiga: ja te es vakolo sztilbe nyomod XD
---

TENAP NEZEM A ANGOL WIKIT KRASZNAI batprut s azt irja a tunderketre hogy picix

nem es gontam hogy a tunder az angolu pixi

ne
translate.google.ro/#view=home&op=translate&sl=en&tl=hu&text=pixie

s a szikul ''pixi-dar-ok'' [valami harczolo csapat ize]?

vagyes a pixidarok [aszem azer izelik mert gyalogos ,pedo az lab asszem]

pedal telleg
--

szoval a pixidarok angolu s magayru tunderek tunder-darok XD

-

VAGY OSZTAN A HALAK PISCES?--

--

IZELEM HOGY GABOR NEM E GLABOR S NE MI JO KI

translate.google.ro/#view=home&op=translate&sl=en&tl=hu&text=glabrous

GLABROUS AZ CSORE xd

LEHET A GLAD ES [AZ ES ''ORVEND ASSM]

glad/b

glamour az es csillogas kb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.14. 12:14:25

vagyes hepik votak ha man a bold s bald az kopacz s bator

s itt glabros kopacz, s glad az hepi

lehet Glad aki ellen harczol istvan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.14. 12:16:26

szkitia.ingyenblog.hu/bathory-istvan-kalendajabol-evek
tephen and the eldest of his four brothers, Gabriel, stayed behind in the Báthorys’ castle in Szilágysomlyó (now Șimleu Silvanieiin Romania).[4]

ez es valszeg azer irja igy mert a 16-17 szazadi szovegek ''nehezen erthetok''

augy meg bathokristofrol sincsannyimagayr wiipedia mint az angol nezzeg [a magyaron csak a negativokot irjak vagy a mikor kerultpozocio stb haspnlok]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.14. 12:17:01

a kastej megett voltak ? valami epittes lehet mertan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.14. 14:05:32

pixi tunder

pixidar szikulok

tunder-dar-ok?

d-t;

dandarok?XD VAGY DENTUROK?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.14. 14:08:56

szkitia.ingyenblog.hu/bathory-istvan-kalendajabol-evek

KRASZNAI ELOTT 1586IG SIBRIG GYORGYA KAPITANY

KRAZNAI FELESEGE BEBEK [BERBEK AZ KOS BAKJUH]

SILBAK AZ ORSZEM

SILBAK GYORGY = OR-GYEREK ''GYOR-OK'== jasdi?? XDD]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.14. 21:57:56

real-j.mtak.hu/4101/1/MagyarTortenelmiTar_1893_41_3_16.pdf

118old

meg van egy ,arczi halott s agusztba temetik

szapojani 2 1571

a masik ugye az utsolo bathory andras felesege zakraszkanna 1658 marcz 28 sepultura aguszt 11

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.14. 22:01:30

en.wikipedia.org/wiki/Feast_of_the_Ascension

hu nem jo

ketfele ascensionis festa van

egyika jezie

en.wikipedia.org/wiki/Feast_of_the_Ascension

39 nap az iszter utan

www.kevinlaughery.com/east4099.html

april 15 vot 1571be [a masik kalkulator nem szamolja mert 1582elotti]

akkor + 39 = maj 24

ez magyaru hopg van punkosd? de az pentacost

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.15. 09:29:10

@hun77: "dandarok?XD VAGY DENTUROK? "

dentu mogyerok(?)
most a te eszjarasodat mintazva: dentu=fog, dent-tund(er), s van a fog tunder. de az angolul tooth fairy.
lehet a dentu mogyerok azok az alan kiralylanyok voltak kiket hunor s magor elrabolnak. mintha tundereknek is emlitetek. angolul, ugye a fog az köd.

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 11:35:07

szapinak vagya nap XD

-

gabi ba aszongya a fejedelem assozny van a kepen okor szeker

szekeren van batho anna es s amugy elotte batho gabi es 1613

1634/1636 jan 12,jan 18 piroska,margit,kicsi karancsony/1640 april 25
a'fast''-ok [con-fessor/valamosaok batho annarol'-753=881/885/889

valszeg jott chusalmoksis

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 11:41:22

hbar a fast-ok leht mint csasar peternel 1632 marcz 4 a ''fassioja'' mikor kinyirjak s valaltnak ot es

de passio az szenvdeky vagy szenvedes mi/

szoval batho anna beteg tehres labdaga szeker furdobe akar

1634be lattak igy - az lehet april 25 1640es amikor vallasak a tanukot

s april 25 az erdekes most izelem hogy husveet [a faszba esent elirtam ISZTER] ja s akkor ''isternel anna'']] szoval april 25 husvet kell lejen

lassuk kalkulaljak onlajn 1et xd

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 11:42:19

Calendar
Values
Required Data Entry
Year
1640

Calculated Results
Gregorian Calendar
Western
April 8th
Orthodox
April 15th
Julian Calendar
Early Civilization
April 5th

www.csgnetwork.com/eastercalc.html

5ko.free.fr/en/year.php?y=1640&s=

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 11:45:24

VAGYES 1640BE HUSVT [EZT HOGY ERTIK A VASARNAPRA MI?] AZ

april 8 v 15 vagy a regi 5

viragvasnap+7 nap aszem akkor 15 22 s 12

osztan itt nemtom koriga van e;

15+10=25

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 11:47:18

ja nemjo te a viravasnap az -7 nem +

akor marcz 30 v april 1 vagy april 8

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 11:49:43

5ko.free.fr/en/year.php?y=1636&s=

fryday vineri szent viner az piros

1636 janu12 s piri nap janu 18 a karacsony kicsike 19

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 11:52:20

j janu 18 piri napja es fry-day/pr

janu 12 szombat

szombaton halt batho erzsi nady anna leanya 1616 aguszt 13 szombaton

szkitia.ingyenblog.hu/kiraly-szuletesek-halalok-4

amugy azt es irja hogy gabi s polak bathory huga XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 11:56:39

www.google.com/search?newwindow=1&tbm=bks&ei=Cbw9XPC1C8GSsgHF97f4Aw&q=pixidarii+ciculi&oq=pixidarii+ciculi&gs_l=psy-ab.12...0.0.0.1545.0.0.0.0.0.0.0.0..0.0....0...1c..64.psy-ab..0.0.0....0.GmIAW2fGVzU

pixidarok ez es drabantot ir

------

de ezentul a pixi mi a z

picti agathyrsi a kekek?

s ugye batho gabit kek drabatok visizk szekel-Hydra [hydr viz] 1613 ot 17/27

a z apja meg 1577be veeres drabantokkal vs moldva podkova vagy ivan

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 12:24:22

archive.org/details/szzadok05trgoog/page/n329
archive.org/details/magyarkonyvszem00konygoog/page/n85
real-j.mtak.hu/2561/1/MagyarKonyvszemle_1882.pdf

75 old

egyedul itt idezi ugyanaz a komaromy de a datum lot onnet szedi 1636 janu 12 nem irja [lehet urdja ha latta az oklevelet]

Helemczen ad hazaat neki

helmet az sisak nem?
sisaki csata 1593 july v juny vagyes majnem az az ev mikro szuletik july 17 1594

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Sisak

sisak turkul forro vagyes esment piroskanal vunk

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 13:21:51

ne ezt nem es lattam;

1272/2=636

i636 batho anna iszter

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.15. 17:24:42

@hun77: "picti agathyrsi a kekek?"
ja, a piklet.

jottem hazafele s ravolt a hoba irva az egyik autora hogy
DIA. s beugrott hogy Di-aNA - Du-aNA, Duna. asszem Diana valami harcos istenno volt.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.15. 17:59:14

nezem Pap Gabor eloadasat, most let felteve enek a sorozatnak a masodik resze, es itt is emliti a ket bejovetelt. primus es secundus INGRESSUS. de az ingressus nem feltetlenul bejovetelt jelent, hanem BEHATOLAST!
vagy akar bemenes, egy kicsit fanyelven kifejezve. tehat, nem feltetlenul a karpat medencebe torteno bejovetelrol lehet szo, hanem nyugatra valo behatolast.

a szo gyoke az ingrator.

www.etymonline.com/word/ingress#etymonline_v_9258
en.wiktionary.org/wiki/ingress#English
en.wiktionary.org/wiki/ingredior#Latin

~21:05
www.youtube.com/watch?v=2xlEBn7EmWY

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 18:13:29

szkitia.ingyenblog.hu/kiraly-szuletesek-halalok-4

mingyar megszuletik az istenszulo anya vagy az isntenfia nagyabol laccik XD

JA S AKKOR HA MAN APRIL 25 ANNA MAROSON DE KOLOSRA EMLGETVE 1634 -333=JAU 14 TUROOK KIHALNAK 1301

GEZA MEG 1075-77 APRIL 25 _MARCZ 14 A MONYO/MOGYORODI CSATA

HESUS A SPANYOLOK UGY MONGYAK JESZU DZS DEUCA S GEZA STB

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 21:33:45

@Vágtázó Csiga: de me tett vona a fejere agancsot?D

AZON A KOCSIN ott a feszty kepen eleg kover xd

amugy gabi ba latode aszongya a fehernep a fontos nem apri a kepen s elotte szembevana taltos

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2019.01.15. 22:53:58

nesze meg mit kaptam 888ba mar marcz 5iken nyugaton [de ezek ivul a keresesre semmi ere]

www.google.com/search?tbm=bks&q=hungarorum+devast+abant+conventum+et+stallum+nostrum

www.google.ro/search?q=887++%C3%A1rp%C3%A1d&newwindow=1&hl=hu&tbm=bks&ei=XVM-XKr3L-arrgSj_riYBQ&start=80&sa=N&ved=0ahUKEwjqmcec4PDfAhXmlYsKHSM_DlM4RhDy0wMIaw&biw=1309&bih=645&dpr=1.1

leaglol

887-ben. Árpád be is jött és egyesitve a hun-magyar lovasokat, megtámad– ta Szvatoplukot, ügy, hogy a bajorországi Met– tent is feldült a Kr. u. 888. márc. 5–én, amit az ottani Cronica Benedictina igy örökitett meg : "equestres hunnorunque ...

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.16. 10:03:08

@hun77: "amugy gabi ba latode aszongya a fehernep a fontos nem apri "

felreerted, nem assozndja hogy footsabb, hanem hogy a kep szempontjabol nem ami kozepen van az a foszereplo. vilagosan fogalmaz hogy tengelyrol van szo. ebben igaza van.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.16. 10:04:45

@hun77: "de me tett vona a fejere agancsot?D"

a csodaszarvasrol hallottal? ünő mester, ünő.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.16. 10:07:57

de nektek soha semmi nem jo es mindent jobban tudtok. mindent kifikaztok. ezert nem kepes osszeallni a magyarsag. szamotokra az egesz olyan mint egy jatek.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.16. 10:09:35

s mire kene az isnetanya kep? ada tedd ki amiket irtal?

lehet kapsz itt is valamit, kell bongeszni
www.deviantart.com/popular-all-time/?q=mother+goddess&offset=0

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2019.01.16. 10:10:22

EZENNEL ZARVA EZ A BEJEGYZES. FOLYTATAS A KOVETKEZON. AMI VALOSZINULEG AZ UTOLSO IS LESZ.
süti beállítások módosítása