„Az igazságot még akkor is el kell fogadni, ha az a magyaroknak kedvez.”

  ~ Grandpierre K. Endre

Sok víz folyt le a Dunán, s meg több sor került a könyvek lapjaira az Etruszkok származásáról és mivoltáról. S elmehet a végtelenségig, ha az összképet képtelenek az emberek fellelni. Persze hivatalos körökben ez tilos, hiszen akkor megszűnik Európa falcs történelme, amely szerint Latinok, Germánok, Szlávok lakjak akik közé barbár hordaként a Magyrok bepofátlankodtak. Nehogy felvessék hogy a Magyarok őshonos nép a Kárpát medencében, mert fejünkre eshet az ég. Az európai ember mindig európai volt. Nagyon nehéz megkülönböztetni egy Magyar családot egy Brittől, vagy Bretontól, Baszktól, Szicíliaitól. Ez mind őshonos nép, de a közelebbi Lengyel, Horvát, Bolgár is az. Aztán mind ezt szépen feldarabolják mint egy sakk táblát, majd sakkozgatnak a hatalmak a népekkel egymás ellen mint bábfigurák. Nagyjából vízszintesen helyezkednek el Európában az embertípusok, evvel együtt a vele járó műveltségek is. Nagyjából három sávban különböztethetjük meg. Csak nagy vonalakban: fent északon az északi típus, Britt, Skandináv, Balti. Közepén a másik sáv, Baszk, Burgund, Bajor, Magyar, Ukrán. Az alsó sáv pedig az úgy nevezett mediterrán, Spanyolország (Andaluz), Olaszország déli része és a Balkán, Anatóliával egyetemben.

A múltat úgy lehet végkép eltorolni, valójában az emberek tudatából kitörölni, ha a könyveket lassan átírogatjuk, ezért érdemes mindig régebbi könyveket lapozgatni, a régebbiek kevésbe átírtak, vagy inkább, hűbbek a valósághoz. Ilyen például az „ A Cambridge History of India” amelyben világosan le van írva hogy az indiai műveltség nem származhatott máshonnan csak a Kárpát Medencéből, mitöbb, evvel együtt az indiaiak szent állata is, a tehén. Ez még az 1800-as évek végén íródott. Azt a változatot ami a világháború után készült, ez az adat már hiányzik! De ez a hamisítás történik az enciklopédiákban is, ahol a pogány istentelenné vált holott vidékit jelent, az apokalipszis világvéget holott leleplezést jelent vagy a demokrácia sem népuralmat hanem tömeguralmat jelent. Nem számít, a polgár legyen csak elfoglalva az adófizetéssel, legyen engedelmes, ne töprengjen, ne elmélkedjen csak álljon be a sorba.

Most két olyan szócikkre kerül bemutatás amely egy cseh szerző könyvének magyar változata. Címe „Istenek és hősök a görög-romai mondavilágban” Móra könyvkiadó, 1970. A mű eredeti címe: „Bohové a hrdinové antických báji Mlada fronta, 1965”. Szerző neve Vojtech Zamarovoský. A cikkek a 98-ik (Atüsz) és az 515-ik (Türrhénosz) oldalon találhatóak.

Türrhénosz (lat. Tyrrhenus) – Atüsz lüdiai király fia, az etruszk uralom megalapítója Itáliában.

Hérodotosz szerint Atüsz király uralkodása alatt Lüdiaban éhínség tört ki; a lakosság eleinte derekasan tűrte, s hogy az élelmet megtakarítsák, az emberek különböző játékokat eszeltek ki – egyebek között a kockázást meg a labdajátékot - , és minden második napon reggeltől estig csak játszottak, s így aznap megfelejtkeztek az evésről. Tizennyolc esztendei éhezés után azonban a játék már nem múltatta őket, mire a király a probléma gyökeres megoldását határozta el. A lakosságot két részre osztotta, majd sorshúzással eldöntötte: melyik rész marad az országban, és melyik költözik máshova. A távozásra kisorsolt csoport vezéréül fiát, Türrhénoszt jelölte ki. Az emigránsok Szmürnában gyülekeztek, hajókat építettek, és Türrhénosz vezérletével nyugat felé indultak. Leginkább Itália középső vidéke nyerte meg tetszésüket, s ezért ott telepedtek le; Türrhénosz megalapította Agülla városat (etruszk neven Cisra, később Caere, ma Cerveteri). A beköltözök vezérükről nevezték magukat.

Sztrábon – Hérodotosszal ellentétben – azt állítja, hogy Türrhénosz előbb csak az új országot nevezte el önmagáról, s a lakosság az országról nyerte nevét. Ez ugyan jelentéktelen különbség csupán, de viszont tény, hogy a görögök ezt a népet türrhénoi vay türszenoi néven ismerték, közvetlen szomszédaik, a romaiak pedig etruszknak vagy tuszknak nevezték. Mindkét alak máig is fennmaradt, részint a Tirrén- (Türrhén-) tenger elnevezésben, részint Olaszország etruria és Tosca nevű tájegységeinek nevében.

Noha Hérodotosz „a történelem atyja”, Sztrábon pedig a „földrajz atyja” megtisztelő megjelölést viseli, a Türrhénoszról írottak csak mondát alkotnak; egyébként is a türrhénoszok vagy etruszkok magukat saját nyelvükön raetusoknak vagy raesennának nevezték, ez pedig eléggé távol van a türrhénoitól. A kisázsiai Lüdiában találtak az etruszkokéhoz hasonló sírokat, és hogy a parttal szemben fekvő Lémnosz szigeten az etruszkhoz hasonló írású s talán (eddig meg nem fejtett) nyelvű felirat került elő, mégis a terület egyik legjobb ókori ismerője, Helmut Th. Bossert úgy véli, hogy „minden erőfeszítésünk ellenére az etruszkok jelenlétét Kisázsiában sem régészetileg, sem történelmileg, sem filológiai alapon nem sikerült bebizonyítani”. Újabb leletek esetleg szolgálhatnak még meglepetéssel, mindazonáltal Türrhénoszt nyugodtan besorolhatjuk a monda- és mesevilág hősei köze, ugyanúgy, mint Hellént, Dardanaoszt, Aineiaszt vagy Romulust.

Atüsz (Attisz neven is; lat. Atys vagy Atis) – két király és egy pásztor neve a görög mítoszokban.

Az előbbi Héraklész hősének és Omphalé lüdiai királynőnek volt fia. Héráklésznak ugyanis barátja, Iphitosz megölése miatt büntetésből három éven át rabszolgaként kellett Omphalé udvarában tartózkodnia. Anyja halála után Atüsz lett a király, tőle származtatták magukat Lüdia későbbi uralkodói. Hérodotosznál, a történetírónál egy másik Atüsz lép elénk: Manész király fia, s egyben apja Türhénosznak, aki az országban dúló éhínség miatt a lüdiai lakosság egy részével állítólag Itáliába költözött. Róla kapták ezek a lakosok a türrhén nevet (latinul: etruszkok).

A harmadik Atüszba – egy Phrügiába való szép pásztorba – Kübelé istennő szeretett bele. Atüsz éppen menyegzőjét ülte a phrügiai Pesszinusz királyának leányával, amikor Kübelé hirtelen betoppant a lakodalmas terembe, hogy a pásztort elragadja. A vendégek páni rémületükben szanaszét futottak; Atüsz a hegyekbe menekült, és kétségbeesésében egy magas fenyőfa tövében öngyilkos lett, véréből pedig ibolyák nőttek. Más mítoszok szerint viszont Kübelé arra kényszerítette volna Atüszt, hogy fossza meg önmagát férfiasságától: így lett Kübelé herélt papjainak őstípusává.

A szép Atüsz pásztorról szóló mítosz Kisázsiából került Görögországba (s onnan Romába); eredete színhelyen Atüsz isteni tiszteletben részesült, és jelképe lett az élet keletkezésének és megszűnésének a természetben. A fenyőt ugyanis a tél (a termeszét elhal), az ibolyákat pedig a tavasz és az élet visszatérése szimbólumának fogták fel. Phrügia és Lüdia népe Atüsz emléket kicsapongó szertartásokkal ünnepelte a szabad természetben és Kübelé istennő templomaiban: tisztelete Görögország néhány helyén, Romában pedig ezenkívül Oszirisével is.

Az Atüsszal kapcsolatos antik költői művek között a legismertebb Gaius Valerius Catallus Attis c. kiseposza; a mítosz hagyományos változatával ellentétben a romai költő hőset görög ifjúnak fogja fel. Atüsz és Kübelé mítoszából vett jeleneteket néhány antik; e domborművek egyik legjobb a velencei Doge-palotában lévő Atüsz és Kúbelé szarkofág (kb. időszámításunk kezdeti idejéből).

 

„Véletlenék, márpedig, nincsenek.”

 

ADALÉK:

eTRur – aRTur, s ez olyan hangfordulat mint az eSCalibur és eCScalibur (excalibur).

A TUR sok helyen jelen van, Tur-ingia, Tur-án, Túróc. De akár mitikus nevekben, ilyen a Germán Thor, természetesen Ar-tur, kinek apja Uther az az Atil(a), a Pejér Sárkány, azaz Pendragon. Pap Gábor művészettörténész szerint a Szent Gráll legendája a Vízöntő Paradoxon jelképe és Artur, Arturusz nem más mint az Arató Szűz (aratós?).

Etruszkok magyar népe
Titokzatos ókori nép - etruszkok

TOMORY ZSUZSAMAGYAR-ETRUSZK ROKONSÁG

Grandpierre Atilla - A Kárpát-medence népességének embertani jellemzése és eredete

A Neo-Trójai ló avagy az új Finnugrizmus