Szakrális Uralom

"Aki történetet ír, módját ejti annak, hogy a múlttól megszabaduljon." -Goethe +++++++++++++++++++++ Magyar ősmúlt, történelem hamisítás, kitalált középkor. Hamis történelem.

Új hozzászóllások

=>>>EXTRA HUNGARIAM NON EST VITA, SI EST VITA, NON EST ITA.<<<=

2014.09.12. 10:15 Vágtázó Csiga

euRóPa = PeJéR azaz FeHéR Hun Ország

Címkék: magyar hun szekely hunok szekelyek szkitak

INVÁZIÓ VAGY INKÁBB INVENCIÓ?

"A MÚLTAT VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI"

 

 Feszty2.jpg

 

Az emberiség történelme ki van herélve. annak akinek nincs történelme, nincs múltja, annak nincs se jelenje, se jövője. Egy folytonos kiszolgáltatottsági állapotban teng-leng. Váltja az ideológiákat mint az alsóneműt. Sajnos ez által az egész emberi társadalom egy hangya társadalom felé rohan, S ezt még egyesek "evolúciónak" nevezik. Vegyük végre észre hogy amit nekünk beadnak mint "honfoglalás" és mint "népvándorlás" az nem más mint katonai hadviseletek lébonyolítása, lézajlása. Ilyen a hun-magyar bejövetel, az úgynevezett árja invázió, az úgynevezett angol-szász invázió. De pont ugyan ez áll fenn az amerikai indiánoknál is akik állítólagosan átmentek egy jég sivatagon, a Bering szoroson át egészen az új földrészre, csak úgy... ez mind szép és jó, és ez működik is... a billiárd asztalon golyókkal. Sorba állítja az ember a golyókat, lök egyet rajtuk, majd a kölcsönhatás által mindegyik előrébb tolja az előtte levőt. Ilyen a Természetben soha sem volt és soha sem lesz. Ez egy ámítás. Az egyedüli ilyen dolog ami hasonlít erre a tételre, az az ami ma is zajlik Európában, hosszú időn át kisebb csoportok árasztják el a földrészt. Ezek emigránsok. Az hogy egy teljes üres földrész legyen valahol, majd jönnek egyesek, eltűnnek, helyükben aztán mások jönnek, azok is eltűnnek és így tovább egy gyerekmese. "Az amerikaiak Irakból", "az amerikaiak Afganisztánból". Halljuk a hírekben. Na most, mind tudjuk hogy nem 350 millió amerikai ment el oda unalomból, hanem csak egy katakanai rétegről van szó.

 

Példa: széthull az Ázsiai hun birodalom, szétrajzanak a különböző törzsek, kezdenek nyugat felé áramlani. Az egyik üldözte a másikat, a másik üldözte a harmadikat, s így bevetődnek a Kárpát medencében. Pont ez van a Magyari Urak bejövetelekor. A besenyőket üldözték a türkök, a besenyők üldözetbe vettek az előttük lévő Magyarokat, azok meg félelmükben beszaladtak a Kárpátok ölebe. Mese habbal!!!

Valójában mint pont ugyan az a nagy esemény cafatokra bontva és széthúzva évszázadok hosszúságára. Valójában az igazi történelem van így lefedve és a hamis megalapozva.

 

aNGoL - uNGaR: kelet szláv és balti népek minket vengernek, vangarnak, weigernek neveznek.

uNGaR - v(a)NGaR, egy és ugyan az.

 

FRaNk - VaRaNG - VaRyaG: hangugratással újból csak vangar, ungar, varhun, avar ami egy kutya mind, ide tartozik a varég is természetesen.

 

VaNDaL - aNDoRa: ilyen például aNDaLusia is ami valójában Vandalusia. Vandálok földje. De ez is vangar - ungar. Csak egy NG-ND hangváltás történik. aNGoL - VaNGaR - VaNDaL.

 

GePiDa - GeTa - GoTh -  KaPiTá-ny: lerövidítve kiesik a közbülső hang: gePIda - geda. s már ott is vagyunk a híres gétaknál, azaz a gótoknál. Fordítva ez tak, trak, turk. Eme kapitányok a nemes harcosok voltak. Ilyen kapitányok voltak az ispánok is amely krónikáink szerint Spanyolország nevét adta. iSPaN - eSPaN - España. Ispán-ia. Szláv torzítással spán - zsupán. Oláhul jupîn (zsupün). Nincs kizárva hogy Japán neve is ezt rejtheti, mivel ők is hun ivadékok. Zsápán - zsupán - ispán. Ami napluk Nippon. A nádor ami meg nagyúr. A Bolgárokat mi Nádornak, Lándornak is hívtuk. Ez pont ugyan az mint a Lengyel. Japánban a nemes főúr a Samurai. (sam-nad, nagy. mivelhogy a D,T zöngésíthető. samur-masur-nador?)

Itt meg kell említeni egy rövid szó erejéig a sokat vitatott Dák nevet is. GeTa - TeGa - DaCa. Egy kutya ez is. Az egyik a másik a fordítottja. Amit latinul dáknak mondanak, az görög és arab forrásokban géta. A kopogós hangcsoport (K,G,GY) és a nyammogós (M,N,NY) között van egy átjárás. Gaia - Maya, Basque - Gascogn. Így a dák (dac) lesz dán s a daha dana. Mint a Dánok neve. Vagy Skandinávia neve is, minek jelentése sk-an-din-av = szaka hun dán törzs! (lásd Tóth Gyula: Danok királya). Dán fordítva nad-nagy. Pontosan ugyan az mint a Don, Donyeck, Dnyeper, Dnyeszter vagy Duna, az az dáma. Latinosan donna, Madonna ami a Mia Donna összevonása vagy a francia Notre Dame, mi asszonyunk. Vagy az Ír kelta testvéreinknél Danu anyaistennő. A Nagyasszony, Boldogasszony. Ők meg a "Tuatha Dé Danann" az az a "Danu istennő népe". (Többet erről a hivatkozásokban az iromány legalján.)

 

SaXoN, SaCHs - SaHa, SaKa, DaHa: szék-ely. görög elnevessél szk-íta.

 

SLaV - SCLaV - SaCLaB: ami állítólagos SZoL-gát jelent. Azonban ez is székely, szkíta. A székely az SaCaL, más olvasatban SCLa. Más változat a sclab, sclabenoi V->B váltassál. Az AB, AV végződés törzset jelent vagy nemzetséget. Így sacalab - sclab - sclav - slav . Ennek más változata a sarab - serb. a sar, szár fehéret, világosat jelent. Fehér ág, fehér nemzetség. Mint ugyan csak a sali-száli. Mint a száligi frankok és vandálok nevei. (Tóth Gyula nyomán)

 

PoLaK - BoLGa(R) - VaLaCH - BaLKan - BaLTaG: a szláv nyelvekben a fehér az biel, belo, byal. Tehát egy BL páros. Peldaul BeLo Rus - Fehér Orosz, Belograd - Fehérvár. A latin nyelvekben az L kieshet, olasz bianco. De spanyol blanco, farncia blanc. Maga a latinban album, itt a BL már sorrendet cserél. Alba pont ugyan az. Például BéLa nevünk jelentése ez kell hogy legyen. Magyarul a fehér más változata FeJér, PeJér. Itt az R,L,J hangosztályon belül történik hangcsere, egyetemben a B,P,V,F hangcsoporttal. Angol-szász, germán nyelvterületen is ez a hangváltás megy végbe. B->V vagy W. Azonban az L lemarad és egy záradékos T-re vagy D-re vált a szó vége. Dán hvid, izlandi hvitur, norvég hvit, holland wit, angol white, nemet weiß azaz weis. S igy tovabb. A BaLti nyelvekben is a kemény K,C T-re vált. Let balta, litván baltas. Kivétel az észt valga. Nagyon érdekes hogy ez a szó, sclav, sclab, oda-vissza olvasva pont ugyan azt eredményezi ha elhagyjuk a zöngés S (sz) hangot. CLaB - BaLC, és már ott is vagyunk a francia blanc-nál, vagy a Balkán hegység nevénél. Mind e szavak jelentése nem más mint fehér, fehér nemzetség, fehér ág vagy törzs. Ez annyira igaz hogy még maga euRóPa nevében is a BL hangpáros rejtőzik PR alakban B->P és J->R hangcserével. Úgy tűnik ezért lett az egyik RLJ hangból EU vagy EV.

 

 

euRóPa = PeJéR

 

 

Avagy EURÓPA = FEHÉR ORSZÁG, FEHÉR HUN ORSZAG. R-P -> L-B-> aLBa. S így zárul a kör. Hogy is ejtik angolul Europát? jurop. Hát oroszul? juropá (Европа - Yevropa). De Hindi nyelven is juropá (यूरोप - Yūrōpa), akarcsak Japánul és más Ázsiai nyelven. Ha hisszük ha nem, ez nem más mint pejér azaz fejér, fehér. Törökül a fehér beyaz! aLBa. Albania, Albion. Skócia neve gall keltául Alba. Meg kell említeni hogy egyes nyelvben mint Görög vagy Makódon létezik egy Evrop, Evropa változat is.Végezetül ráadásként érdemes megemlíteni hogy a Czech vagy Scwab is pont ugyan az, székely illetve szkíta. De ne hagyjuk ki Svájc nevet sem, vagy akar a Svédet sem. Úgyhogy minden magyar dőljön nyugodtan hatra és nyugodjon meg, ahogy Magyar Adorján mondta:

 

 

 

"Nem jöttünk mi sehonnan sem!"

 

 

 

Az hogy a Pártusok neve mit rejthet, ami egybe cseng a Perzsával, úgy hogy a T zöngésül (PaRT-PeRS), az már más tál tészta. Főleg ha rátekintünk a PeJéR alakra ahogy a J zöngésül ZS-re, így lesz Pers, Perzsa. Ahogy láttuk egyes nyelvben a fehérből az R vagy L teljesen eltűnik, a közbülső hang T-re vált. Ilyenek voltak a germán nyelvek, de a Baltikum nevében meg megmaradt az L. A K-á hang és a T, avagy a kemény hangok csoportja (kohogos) és a csoszogos szoros kapcsolatban all. Például: latin pax, ami páksz. Olasz pace (pácsé), Angol peace (písz), Spanyol: paz. Magyar béke, Baszk: bakea. A germán nyelvekben megjelenik itt is a T,D. Dán: fred, Holland: vrede. Párizs eszünkbe ugorhatna ilyenkor, az is PRS. Egyes nyelvekben ugyebár a J az ZS. P->V és máris a PoLaKok (azaz LeNGYeL ami eNGeL-aNGoL, s nem más mint ahogy ők hívnak minket: VeNGeR, pontosabban weiger, N nélkül) fővárosánál vagyunk: Warszawa (Vársáva), illetve Varsó. PárS-VáRS. Törökül a béke az baris (Barış)!

 

 

 

S akkor elgondolkozhatunk hogy vajon mit is jelent az Ázsia név? Ha van fehér akkor feketének is kéne lennie. A fekete még sötét, setét is. Este is sötét van. Fordítva ez ös, es. Ös-ia, es-ia, ázs-ia. Az „-ia” olyas végződés mint Bulgar-ia, Ausztrál-ia, Skandináv-ia stb. Lássuk hogyha véletlen lehet-e? Nézzünk körül más nyelvekben a fekete, sötét, est, este szavak alakjaira. Görögül a sötét az „skotadi”, Latin: obscuros, Spanyol, Olasz: oscuro, Francia: sombre, Katálan: fosc, Lengyel: ciemny. Svédül a fekete az svart”, Németul schwarz, Hollandul: swart. Olaszul „sera az este. Szláv nyelvekben az S CS-re vált. Fehéroroszul fekete az čorny”, Orosz: cherny, Szlovén: črna, Szlovák: čierna, Szerb: crn stb. Románul a „cioră” varjút jelent. Fehérorosz nyelven a sötét az „ciomna, a többi nyelvekben úgy latszik az S T-re vált: Orosz: temno, Szlovák: tmavý, Bolgar: tumen. Pont mint a balti nyelveken is: Észt: tume, Lett: tumšs, Litván: tamsus vagy Finn: tumma. Török nyelvekben általában a „kara fekete, sötét jelentéssel bír. (c->k) Azeri „qara”, Uzbeg: qora, Mongolul: khar és Japán: kuro. Törökül: siya, Grúz: shavi, Örmény: sev. Tarthatna a felsorolás a végtelenig. Egész olyan szavakig is mint angol „shade, shadow” ami árnyékot jelent.

 

 

 

Láthatjuk e szavak gyöke a csoszogós cs,s hangok körül forog, ami átvált egy keményebb k-ra, de a lágyabb t-re is. Például az angolban tálható th átmeneti hang a csoszogós és a dadogós t,d hangok közt. Ezek után nyugodtan levonhatjuk a következtetést:

 

 

 

áZSia - eSTia

 

 

hun_empire_by_still_ates.jpg

 

 

Hivatkozások:

Tóth Gyula: Fehér Magyarok, Fekete Magyarok

Tóth Gyula: Dánok királya

Tóth Gyula: A vandálok

Tóth Gyula: Titokzatos Gepidák

Varga Csaba: Fehérvár miért fehér vár? (a fehér szó elemzése)

Varga Csaba: Nádor szavunk

Dák ≠ rumin - Daxia, a nagy hun birodalom

http://www.scribd.com/doc/228651461/Dak-nem-Roman-avagy-Dakia-a-nagy-Hun-birodalom

Fehér Vandálok

Vandálok

Frankok

Fehér Frankok

Danu anyaistennő

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tuatha_D%C3%A9_Danann

Nemzetközi szótár

 

 

 

 

 

 

KÉPTÁR

(kattints a megnyitásért)

 

szkitia 002.jpg

 

 

pejer.jpg

 


 

 

ADALÉK:

 

 

aVaRCHun

 

Az Oláhokra visszatérve, a VLCH az egyszerűen VRCH/VRG hangváltás. aVaRCHun, Avaroi, Vlachoi. A VRG-ből sokat lehet "gyártani". Varang, Vangar, Frank stb. Majd Welsh, Wallon akár Flamand. Érdekes hogy a Viking névnek van egy W-s változata is, pont mint az Oláhnak is, Wallach. Ellenben a Viking inkább Hungfi-nak tűnik. Lehet éröltettnek látszik, de hogy ugyan az mint a Pecheng az biztos. Ve=Pe. Ez PEjér, fehér. Ennek magyaros változata a Besenyő, ellenben a Pe-cheng utolsó szótagja az Csáng, Csángó az az Chung, Hung, Hun. Van a Valahnak egy Volosi változata is, egy és ugyan az. A már említett Polak, Bolagar, Bolgar mellé akkor be lehet sorolni ezennel a Palócot is. A lengyelek például a kunokat Polowcy-nak mondják. PRuS - PRS-PLC. Csak ugyan PaLóC, PoLáK, VaLaH stb. A HéBeR pedig egy olyan változat amiben hangugrás történik, a H előre kerül. Érdekes hogy a HoRVáT is az csak fonákul olvasva. Pont mint a PoRTuGaL is. H->G, V->P. Végét fűszerezi egy L. Az L valószínűleg a BaLTáG maradványa. Mint ahogy a Baltikum nevében is megmaradt. Bal Ág, Fehér Ág. A másik a Jobb Ág amiből a jobbágy szavunk alakult. Egész Európa tele van eme nevekkel, ahogy úgy szintén maga Európa neve is pont az. A vén Európa szétszakított népei ki hogyan, maga módján valahogy többé-kevésbé megtartotta ezt a nevet.

Ez a BLT a BaLTi névből átmegy BRT-be. Így lesz BRiT, BReTánia, BReTon is. Ez mind PáRTus. A BeLGa névben pedig a G őrződött meg és a T esett ki mint a legtöbb esetben.

 

Úgy fest az Oláhoknak nem volt V betűjük még nem is olyan regén. (P,B,V,F)

TemesVár/a - TimișOAra

HunyadVár/a - HunedOAra (Vajdahunyad)

Várad - Oradea

vagy olyan mint Oaș az Vas. stb. stb. (OA~W)

Ezért mondjuk mi nekik Oláh, mert az "O" a legközelebbi hang a magyarban a "W" hanghoz.

 

Azt a földrészt ami a Dunától délre van és mind az ami egykor a nagy Bulgár királyság része volt azt folyton Terra Blachorum-nak nevezik. Erre hivatkoznak szüntelenül vakon hogy "ők már itt voltak." BLAK-BLAG, BULAK/BULAG (BULG). Pont ugyan az újból. Olyanok mint Rásonyi László, már kimutatta hogy itten török népességről van szó és semmi köze ahhoz amit ma Oláhnak hívunk. Ahogy a Háber sem az.

Továbbá, VOLGA-BULGA stb. Mind egyen azon gyökű. VRG/BLG -> VRCH-VLCH. Úgyhogy egész Európa Valachia, pontosabban Vengeria, Vangaria az az Ungaria. :) Csak a Valahos változatból kiesik az N, pont mint a Lengyel Weiger-ből is, ahogyan ők hívjak a Magyar testvéreket. Mi meg vissza Lengyelezzük őket, ami újból csak az. Ez ilyen egyszerű!

 

"Az lenne a megdöbbentő ha ez nem így lenne" - Varga Csaba

 

 

 

Névmutató:

 

kimer - cymru - (karaman/german-makar?) - make-don - gomer, magor

polak - bolag (bolgar) - belga - balkan - balti(c) - norge (b<->n) - bosni(beseni) - pecheng - csángó

zikul - sicul(i) - sacalab(slav) - euskal - scot - székely

eesti - oster(reich) - etrusc - eriu

sarab(serb) - sverige - switzer(helvet mint belg,bulg-ar) - hrvat - chroesm - holland

frank(varang-vangar-ungar,venger,vandal) - engel,angel - valach - wallon - welsh(cymru) - flamand - gali - hellas(grek)

alba(n/ia) - alpi - alapa(alba) - albion

 

 

 

Mindenki valahonnan jött

(akkor ki volt itt???)

 

old_great_bulgaria_and_migration_of_bulgarians.png

mig.gif

hrvatmigrations_01.gif

migration_of_serbs.png

azsiai_hunok.jpg

1205 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://maghon.blog.hu/api/trackback/id/tr436691513

Hun77 2014.09.12. 18:07:42

arja = hun

kezgyem ezzel D

books.google.ro/books?id=Zvh_nt3I-ZAC&pg=PA48&dq=ariusque+qui+arios&hl=hu&sa=X&ei=thgTVPKiFKH4yQOL4IHYDw&ved=0CFAQ6AEwBg#v=onepage&q=ariusque%20qui%20arios&f=false

Ariusque qui Arios

vagy

Dariusque qui Unos

vagy

Dariusque qui Hunnos

-------

Itinerarum ALexandri 4-ik szazad, amirol irjak hogy Arrianbol [2-ik szazad] vez sok adatok

en.wikipedia.org/wiki/Itinerarium_Alexandri

''The content of the texts draws heavily on the Anabasis of Alexander by Arrian and it has similarities to the Alexander Romance Literature.''

Arrian Anabis-a

books.google.ro/books?id=aRkMAAAAIAAJ&printsec=frontcover&dq=arrian+anabis&hl=hu&sa=X&ei=vBkTVPygKqX9ygPc1oLYBw&ved=0CCwQ6AEwAjgK#v=onepage&q&f=false

97ik oldal

libri IV cap 6.

Hun77 2014.09.12. 18:09:28

pelda ez meginn az n=r;

+ A = V [fejre]

+ az es hogy levagjak az elso betuket;

D-Ariusque

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.09.12. 20:20:02

@Hun77: "arja = hun"
ja, arja meg azt jelenti hogy nemes :))
en ugy latom az arja invazio=feherhun. ez volt az az "indo-szkita" birodalom. hefyalita.

Hun77 2014.09.12. 20:41:32

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/206.html

A Képes Krónikának a csizmaszárban Krakkó alá hordott földből emelt dombnak meséje

romanul a cazmaua az lapat

dexonline.ro/definitie/cazma

szoval logikus hogy lapattal hordtaka foldet
-------

azer juttam ide me nezem hogy Rakoczi 1657 karakko s varso

Laji 1350 Aversa [de ez a ''2-ik napolyi akczio'' az elso az 1347]

a Laci Krakko 1094 osztan itt valszeg datum sincs igazabol

+ Rakoczi 1657 de 3 evre 'bejon a torok a nyakara'

-----------

1657-1350= 307

1657-1094-563 de 1660-al = 566

1347-1094=253

+ van Udinenel hogy a hunok dombot emelnek

-----

Hun77 2014.09.12. 20:42:12

ja s Laji Romaba es bemegy Aversa idejebe

'a varos' varso krakko [k-rakoc-i]

Hun77 2014.09.12. 20:47:47

. Szeptember 14-én indult útnak Lajos király Nápolyból Rómán keresztül, ahol a pápa megbízottai által az egyházi átok alól feloldatott, hazafelé. Rómában, ahol az üresen álló pápai palotában volt elszállásolva, nagy tisztelettel fogadták, sőt a nép is meg akarta tenni urának is, de Lajos e megtiszteltetést köszönettel hárította el magától.[19

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0008/583.html#note19

szereny vot Aloysious XD

------

amugy szept-ember es 14-ike

14/2=7

Hun77 2014.09.12. 20:49:19

+ romat 7 dombra epitettek vagy valami

Hun77 2014.09.12. 20:50:33

eze lehet ojan mint Mundzuknal hogy a dragon order december 12

12-ik honap 12ike s 24 baroval

s akkor Laji 7 emberrel? a 7 ungur vot lehet In-Gur[a] Fog

Hun77 2014.09.12. 21:03:40

Dragon order 1408

MS Ungarorum 1363

45 ev

Laji valszeg a Dragonosokkal jart ott

asszem annal a Konstantinnal emlitik az olahok hogy dak draconok kozt unnepeltek [az amejik kerezteny lett 300-asba] nagy koszti

Lajinal ami gyanus a szkitiai kijovetlere az 1365-66os akcio de nem talal ezzel a szammal [1408]

amugy valszeg 3 ev s akkor a Magna Societas Ungarorum 1363 az 1366

Laji 60 ezret iegr hogy megy 1366

Sigi 60 ezerrel boszniaba 1408

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0009/676.html

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0008/608.html

----------

Lajinal amugy 1366ra a 20ezer vs 80ezer torok

ez Siginel 1419re [ez amugy ugyanaz 53 ev] --- ez 69 evre Aversatol es a romai bemeneteltol

Hun77 2014.09.12. 21:06:44

''''Lajinal ami gyanus a szkitiai kijovetlere az 1365-66os akcio de nem talal ezzel a szammal [1408]

amugy valszeg 3 ev s akkor a Magna Societas Ungarorum 1363 az 1366''''

ja s akkor a magna societas ungarorum=laji 1366 os akcioja 'vs torokok' s igy akkor 45 ev az is a dragon ordertol

Hun77 2014.09.12. 21:08:27

Amidőn Zsigmond a Velencével 1413-ban megkötött fegyverszünet után[1] külföldi útjára elindult, bár akkor még nem tudta és nem is gondolta, hogy távolléte Magyarországtól 6 évig fog tartani, a magyar ügyek vezetésében helyettesévé Borbála királynőt nevezte ki s egyúttal Garai Miklós nádort és Kanizsay János esztergomi érseket rendelte melléje királyi helytartók gyanánt.[2]

mifele Borbala kirajno??

amugy Jasdi;

meg-pipposodik a bor

zozorai pipo ekkor van

Hun77 2014.09.12. 21:11:02

amugy ma jutott ezmebe kuti-gur

kutya kut can-is

kutigur=can-gur

kenguru ausztralia

ausztria keleti reich

szoval a kutigurok a keleti kirajsagba

cangarok=besenyok=hungarok

Hun77 2014.09.12. 21:12:32

A-cillei borbi XD

Achilles ispan 1242

Hector valaki 1210

Turje Denes 1205-1243 kozt

Troja

Hun77 2014.09.13. 12:05:01

''INVÁZIÓ VAGY INKÁBB INVENCIÓ''

amugy ebbe lehet van vmi

c-z

vagyes meginn gyanus hogy epitettek nem haboru

Hun77 2014.09.13. 12:05:15

hab-uru --- Jasdi XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.09.14. 14:55:30

hallod ember, te melyik turk zsukasra mondtad hogy Atilla vagy Matyas? melyik volt Matyassal uncsi? Beyazid II.?

na, torokul Beyaz=feher, pont az mint a "szlav" nyelvekben a beo, belo, byel stb :)

The name's etymology is a Common Germanic noun *karlaz meaning "free man"
en.wikipedia.org/wiki/Charles#Etymology

FR-BL erdekes veletlen, de

feher - pejer - ferj
Carl Look up Carl at Dictionary.com
masc. proper name, from Middle High German Karl "man, husband"
www.etymonline.com/index.php?term=Carl&allowed_in_frame=0
www.etymonline.com/index.php?term=Charles&allowed_in_frame=0

nagyon erdekes, ha jol ertem akkor karoly aztz jelenti hogy rang nelkul :))

szoval azt akarom kihozni hogy feher sarkany

az arcturus az a sarkcsillag
sark-any - sarok, eszaki.deli sark,sarok

sarok-karl?

akkor aRCturS/artur=CHaRLeS az egyik r->l

Hun77 2014.09.14. 17:12:20

@Vágtázó Csiga: ''uncsi'' ez mia XD?

szulejmanra mondtam nem?

feher - pejer - ferj

s akkor ez es forditva mert 'fehernep' a zasszony

fejer=ferj = fehernep XDXD

---------
karoj nemtom de ez jo mi>?

''az arcturus az a sarkcsillag
sark-any - sarok, eszaki.deli sark,sarok''

arcturus<--->sark-turu [l]?

Tsiga magister draconorum XD

Hun77 2014.09.14. 17:13:16

amugy valszeg 'Bajazid' [ezt zsigaval raktam ossze timurral az olah bazaraddal]

de amugy valszeg ez is duplifikalt meg valszeg multiplikalt XD

szoval lehet szuli = baji valahol

Hun77 2014.09.14. 17:18:27

@Vágtázó Csiga: '' zsukasra'' szekely vagy Tsiga mi??

Hun77 2014.09.14. 17:31:43

amugy azok a bizanci-gany kepek amit tennap kuttel azok magyarabbnak neznek ki mint a 'magyarnak' mondott 16-17ik szazadi 'magyarok'

Hun77 2014.09.14. 17:34:15

a károj az lehet karéj az is széle vminek mint a sarok mi
jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! XD

t=c[k]

Taréj xdxd

Tsakany Magister Tavernorum Trakonorum 'XD

sziginna szigony agatyr

Hun77 2014.09.14. 17:35:26

ha sziginna zingi [a kaukazba]

z-t

agatir [n-r]

agatin

agazin ziginna czigan XD

Hun77 2014.09.15. 13:56:35

www.youtube.com/watch?v=r1-G9wW7TSY

arra se ugyelnek hogy az evszamot jol tegyek ki

1374re teszi

1347-48-ba vot

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0008/577.html

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Capua_(1348)

persze erro tudunk valamit de mikor Laczkfi gyoz arrol nem csak emlitve, ezt nem magyar vezeti azert

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.09.15. 23:50:22

ez az iber vajon mit jelethetne?

The Greeks called the river Ἴβηρ (Ibēr), and the Romans called it the Hiber,

hogy volt az a dolog ahogyan a gorogok hittak europat hiperbolia vagy ilyesmi...

ebro - europ.

persze bejon az avar is mondjuk.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.09.15. 23:53:41

@Hun77: "Celtis" forditva italic :)

kulonben azthiszem mar mondtam hogy etrusc=ital, etr-itl, masreszt a trak is tr.

Hun77 2014.09.19. 18:26:48

hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1z%C3%A9ves_h%C3%A1bor%C3%BA

ez is mi lehett

Az angolok jóformán összes gyarmatukat elveszítik Franciaországban, amelyeket még Hódító Vilmos szerzett

hu.wikipedia.org/wiki/I._Vilmos_angol_kir%C3%A1ly

erdekes addig tart mint Kosztinapoly

Hun77 2014.09.20. 15:00:21

A Holló csillagkép nevét a görög mitológia értelmezésben Apollón hollója után kapta, akit az isten elküldött, hogy hozzon vizet a serlegébe. A holló azonban meglátta egy fügefa éretlen gyümölcsét, s hogy enni tudjon, megvárta, míg megérik a füge , csak azután teljesítette a megbízatást. Víz helyett egy vízi kígyóval tért vissza a karmai közt. Apollónnak azt hazudta, hogy a kígyó miatt nem tudott vizet hozni. Az isten annyira feldühödött a hazugságon, hogy a hollót is, a kígyót is és a serleget is az égre dobta.

-----------

ott irja

N-apollo holloja [kolozs-napoka]

Fuge [Matyi fug-et ker - szantai]

Hun77 2014.09.20. 19:30:58

en.wikipedia.org/wiki/Teres_I

emlekszel e hogy elkuttam vot odaig hogy valamiakciok Mari Terez idejebol minth atalalnanak a Matyievel

Matyinala 'Maria' valszeg kapcsolatba van [Mars,Maros,Morsinai stb meg valszeg ha Zsiga=Matyi akkor Mari kirajno stb]

izelem hogyan lehet Teresz s Maria D

amugy ennek a trak Teresnek a halalatol szamoltam

kb 4-szer 532=1683 vagyes Becs elleni torok tamadas s azutan Buda 1686

szoval ennyi matatas 1elore

Hun77 2014.09.20. 19:37:05

amugy a Tomyris massalhagzoi mind a 2 nevbe vannak

Mari s Terez

----------

s akkor jojjon a geologia ez vilagoss nemtom irtam e be;

ugyancsak Tomyris s Cyrus ideje korul van egy szkita king Marmareus s a felesege Zarina

Mara-Maros

a Maros kimegy a Zaran-d hegysegnel Temes megyebe kb [Tomyris]

Cyrus Koros

amugy Tisza Issza a Szamost [belefojik] Szomjas

D

s ha Hunyadiak Hunyad ahol at vag a Maros s Moprsinai Er-seb-et stb?

Hun77 2014.09.20. 19:38:46

Seb-es Koros

feher s fekete

Tomyris 'levagja a fejet Cyrusnak' azaz 'seb'

+ Mar + Bathory E-seb-et 'megszurja magat s kivanja azutan a vert'

ezek valszeg mind geologia

Hun77 2014.09.20. 19:45:57

en.wikipedia.org/wiki/Maria_Theresa_of_Spain

erdekes a Napkirajnka a felesege D

ez van meg Terinn kibul

Hun77 2014.09.20. 19:47:25

en.wikipedia.org/wiki/Maria_Theresa_of_Spain

amugy ez erdekes akkor hal meg mikor Becs vs torokok es a Teres I trak meghal + 4x532

Hun77 2014.09.21. 09:32:26

www.youtube.com/watch?v=_0A-7qGwGoM

rakoczi latinul irt tobbnyire

vagyes megirtak,kitalalt

Hun77 2014.09.22. 19:09:53

drava

szava

ala-dar-va

szava-csaba XD?

s mind a 2 'arva' D

s belefojnak az Ister-Ostoba?

a 'fiai'XD?

Hun77 2014.09.22. 19:11:58

azt izeltem elore hogy a szava al-att van a drava

Hun77 2014.09.25. 15:24:29

www.youtube.com/watch?v=E1X99puXmT0

etelkoz prut-dnyeszter

---

emlekszele emikor Ammianusnal izeltem hogy irja hogy agere ut ungorii s amibol lett kesobb a 17ik szazad kozepoetol 'greuthungi'?

ott irja hogy Danasatri ugyanabban a mondatban - szoval valszeg dnyeszter vagy?

danastri

duna-ister?

lehet ez a 'etelkoz' [azaz nem koz mert 'egyedul van' de a Tana-Duna---is ----T-is---a

vagyes a tisza-duna koz az 'etelkoz'

Hun77 2014.09.26. 20:51:42

ja hogy rege [osztan a 19ik szazadi szabadvakolo nagymagyar csapat talta e ki ezeket, vagy 'tudtak valamit']

Hun77 2014.10.01. 13:34:34

www.youtube.com/user/VathaHun/videos

a majom leszedte kopirajtal az egyik 'kerecsentc'-s videt

az a sovanypofaju emlekszel

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.01. 14:05:57

@Hun77: "a majom leszedte kopirajtal az egyik 'kerecsentc'-s videt"

jo van, nem latod milyen neve van. faxom bakkecske. ugral amig nem kap a pofajara.

Hun77 2014.10.01. 17:38:47

archive.org/details/aszkelyhatrrsgs00kardgoog

valszeg ezota 'hatarorok a szikulok'

a tennep roviden szamoltam s bejon a mas 'megmozdulasokkal asszem

1762-1764

1762-1595 [ekkor 'szekel felkeles is van+haboru vs torok'] = 167

1395-el ugyanigy

es akkor az 1096 [kerekszes bulival is]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.01. 20:11:46

@Hun77: "honnat szedi hogy a szkita soz a lordra az ur/ "

mi van mester? hiszel az ufokba? varod oket? :P
nem nagy dolog lURd. hogy o honnan veszi... bisztos nem a kisujjabol...

itten
City (the city) = UR
Dog = UR
Wolf = UR

tikaboo.com/library/Sumerian_Dictionary.pdf

gondolhatod hogy az nem az volt a neve egyiknek sem amit mondanak.

Hun77 2014.10.02. 09:46:55

Porta Caucasica and Porta Cumana

cuman

chun-rad[konrad]

olah radu

vagy dar-ius duras dak stb

Hun77 2014.10.02. 09:48:58

1060-532=528

Boareza sabir-hun kvin 528

de 1056-58 'border warok' [hun ger]

+ 1051-55 hun vs ger wars

Hun77 2014.10.04. 09:44:50

a 198on irja hogy a 11ezer szuzzel kapcsolatban Koln se ugy van abrazolva ahogy kene XD

Hun77 2014.10.04. 09:45:07

lehet a Hunyadi var Tsiga D

Hun77 2014.10.04. 14:51:31

www.youtube.com/watch?v=Z6SdyjhlwWc

geczy battyod

amugy lehet ''zsido tanitja a magyarokot magot vetni'' ahogy Posta bacsi mongya XD

Hun77 2014.10.04. 14:52:20

egesz seg

lehet 2 seg

sig-ismund ?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.04. 15:12:43

@Hun77: "amugy lehet ''zsido tanitja a magyarokot magot vetni'' ahogy Posta bacsi mongya XD "

s ez mit akar jelenteni? nem ertem. mar mondtam mi a velemenyem Posta Imrerol.

"egesz seg. lehet 2 seg"

egyseg, ketseg. most irok vagy ket cikket ott elmagyarazom a ketseget, hogy mi az. valojaban egy logikai valasztas. de ket fel alkot egy egyseget, egeszet.

ezt lattad?
www.facebook.com/BookLivingUniverse
http://livinguniverse.info/#!the-book

Hun77 2014.10.04. 15:21:57

@Vágtázó Csiga: gondoltam felbaszom a segged D

amugy eleg izgaga Geczy gabi u h lehet judan]

books.google.ro/books?id=7DJWyg97IggC&pg=PA88&dq=hungarian+campaign+1291&hl=hu&sa=X&ei=7fMvVILFKMv9ywPT2IHgBA&ved=0CC8Q6AEwAg#v=onepage&q=hungarian%20campaign%201291&f=false

Michael bizanci s Selimbra

mihaly vitjaz s selimberi cstaa 1599

csak nezem

Hun77 2014.10.04. 15:23:49

@Vágtázó Csiga: ''egisze' alatt ---ez honnan jon ez a kifejezes?

Hun77 2014.10.04. 15:25:41

www.facebook.com/BookLivingUniverse

ijen kvantum dolgokhoz te ertesz Tsiga?D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.04. 15:26:13

@Hun77: "gondoltam felbaszom a segged D"

he? ngem mar nem nagyon. mas dolgok foglalkoztatnak.

"amugy eleg izgaga Geczy gabi u h lehet judan"

igy mindenki az lehet. nem hallottad? nincs zsido nep? :)) ezek meg rosszabbak mint az olahok.

a tataros konyvet olvasgattam, egy hulyeseg. csak azt bizonyitgatja hogy a romanok valahok.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.04. 15:29:17

@Hun77: "''egisze' alatt ---ez honnan jon ez a kifejezes? "

???? égisze???

"ijen kvantum dolgokhoz te ertesz Tsiga?D "

milyen kvantum a faxba? a vilagegyetemrol van szo. azt az eloadast nem lattad? ket reszes.

Hun77 2014.10.04. 15:32:34

en.wikipedia.org/wiki/Michael_VIII_Palaiologos

1265be megmossak a tatarok e sbulgarok

330 evre akciok delre

s emlit alol Genovai hajokot

mondom hogy nem vot semmi 'bizanci birodalo' ezek csak osszecsoditett ijen ojan magszalt nepek csapatai akartak felfele jonni eszakra

After Settepozzi, Michael VIII dismissed the 60 Genoese galleys that he had hired earlier and began a rapprochement with Venice. Michael secretly negotiated a treaty with the Venetians to grant terms similar to those in the case of Nymphaeum, but Doge Raniero Zeno failed to ratify the agreement.[17] He also signed a treaty in 1263 with the Egyptian Mamluk sultan Baibars and Berke, the Mongol Khan of Kipchak Khanate.[18]

Hun77 2014.10.04. 15:33:35

@Vágtázó Csiga: nem latok ott eloadast de ugy se ertem akvantum izeket

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.04. 15:51:09

@Hun77: "mit kiabalsz?D " :) he?

"nem latok ott eloadast de ugy se ertem akvantum izeket "

nincs semmi kvantum ize. ne, tessek:

www.youtube.com/watch?v=Jb8CQRoTKNw
www.youtube.com/watch?v=KJrsbLc2xsE

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.04. 15:54:55

@Vágtázó Csiga: "mondom hogy nem vot semmi 'bizanci birodalo' ezek csak osszecsoditett ijen ojan magszalt nepek csapatai akartak felfele jonni eszakra"

hja. pont mint a romai birodalom sem :)
a nemetek (szaszok, svabok) a habsburgok alatt kerultek ide. elnemesitett szkita agak.

nagyon be vannak zarva mindenesetre, ha osszedol az egesz, ami igy is - ugy is osszedol, de ha kiderul a nagy igazsag nekik lottek.

Hun77 2014.10.04. 15:59:56

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/292.html

az elebb irtam a selimbriaba viszi andronikos [ez amugy vlaszeg drakonikos] az apja testet manuelet

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/292.html

1176ba [amugy ekkor nagy sereg meg ausztriaba is---ujabban izelem hogy ''ami nyugaton lehet keletenn vot'']

Mánuel iránt III. Béla azzal mutatta meg háláját, hogy ugyancsak 1176-ban Ombód horvátországi bán és Leusták erdélyi vajda alatt egy magyar hadat bocsátott a görög császár rendelkezésére,[4] aki azt Kisázsiában a törökök elleni harcban használta fel. Mánuel ugyanis látván, hogy a nyugaton nem tud megfelelő eredményeket elérni, kelet felé fordítá figyelmét és mindenekelőtt az ikoniumi török szultánságot akarta meghódítani. Ez a hadjárat azonban szerencsétlenül végződött, mert a Taurus egyik szorosában Myriokephalonnál a törökök meglepték Mánuel hadát és azt teljesen szétverték. Ez alkalommal Mánuel maga is megsebesült, paizsába 30 nyil furódott, de azért mégis keresztülvágta magát. Megszabadulását leginkább két erdélyi magyar vitéznek, Lobinak és Tamásnak köszönhette, akik jelentékeny jutalomban részesültek kiváló maguktartásáért.[5] Ez a kudarc végkép megtörte Mánuel testi és lelki erejét, aki nemsokára 1180 szeptember 24-én bánatában meg is halt.

szoval Manuelt kimentik az erdelyiek gyakorlatilag

Selimber az erdely [ahol misi leveri ugymons bathory andrist 1599]

szoval lehet az manuelt viszik selimbraba s manuelt mentik erdelyiek ugyanaz

+ Michael manuel

h-n

--------

amugy ha vot csata akkor mi voltunk a torokok akik megmostuk s itt nem valahol 'anatoliba'

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.05. 19:46:14

milyen noket ismersz mester?

emlekszel meg hogy kerdezted a fehernep miert igy mondjak. meg kerdem majd Kolumban batol.

mi van ha a mernok, vednok, ugynok stb az is nő? :)
logikaja lenne ha matriatchalis rendszer letezett.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.07. 16:42:59

@Hun77: "belat gezanak nevezi 2 forras "

az lehet hogy b<->g, a baskokat franciak gaskoknak vivjak (gascogne). de a z-l, nem to. meg kell toprengjek rajta :)

Hun77 2014.10.08. 16:43:48

archive.org/stream/amagyarnemzettr01unkngoog#page/n321/mode/1up

valami Almos herczeg Macedoniaba varost epit amit Konsztantinosznak neveztek el X

Hun77 2014.10.08. 17:10:48

books.google.ro/books?id=hXdAAAAAYAAJ&pg=PA147&dq=ensiferi&hl=hu&sa=X&ei=n1E1VO-0JKHPygPigIHwDQ&ved=0CEIQ6AEwBQ#v=onepage&q=ensiferi&f=false

147

betlen gabi oldalara a skander basa koti fel a kardot

ii geza idejeben 1146ba is felkotik az oldalara a akrdot

367 a kulombseg

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.08. 20:23:31

Imperiul Vlahilor :)) mar nevetni sem birok. Nem is nezem vegig, proraljak kimagyarazni hogy miert nincs nyelvuk vagy mi? Mondom en az lesz hogy ok is magyarul beszeltek, csak jottunk mi es elvettuk e nyelvuket, igy valojaban a magyar nyelv az ok osnyelvuk s az olah nyelv az ilyen kis maradek.

Ez a Varga Tibi is pont azt mondja korbe-karikaba.

Hun77 2014.10.09. 05:21:58

szinzu.uw.hu/Csatak.htm

itt azt irja 1604-nel a Bocskai akcional hogy 3600 osztrak s 1800 hajdu vot

nemtom honnat szedi [Banlakynal nem ezek vannak]

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0015/1190.html#ref6

--------

1604-532=1072-904=168

904 mikor Chussalt meghal a Fischa mentibe es valami 15-17-ik szazadiak szerint 18,000 hungar halt meg ott

vagy a Merseburgi 933 ott 36,000

Hun77 2014.10.09. 05:25:25

ja 1071-72 Belgradnal bizanczi vs hungur akciok

ha emlekszele e azt izeltem hogy Bocskai az Bacska...?D

akkor azok az olasz nevek akiket emlittenek ennel az 1604es akcional azok delrol jottek velencei maffia es a cdssata nem erdelybe hanem delen vot

van is egy varos ott bulgariaba Lom d emind1 ez

szoval lehet 1071 bizanczi vs hungar = bocskai vs mittom kik olaszok s nemetek 1604

Hun77 2014.10.09. 07:08:21

archive.org/stream/amagyarnemzettr01unkngoog#page/n321/mode/1up

Almos herczeg varost epitt makedoniaba amit konstantin-nak neveznek el XD

-------

Denes ispan halmot epit a gorog hullakbol 1166-ba kb [nem tudjak centizni pontoson]

halom almos

Hun77 2014.10.09. 20:01:09

itk.iti.mta.hu/megjelent/2011-6/nagyl.pdf

2ik old

negru olah vajda magyar

ugyanebben valaholl hogy bathory stvan attilla eredet meginnt D

Hun77 2014.10.09. 20:08:29

6ik oldal egy Vl;ah olah pannoniabol megy alapittani es magyar kiraj gyemeke

nezegesd me ugy laccik kemeny dolgok vannak D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.10. 12:07:43

most ilyenre mit lehet mondani? kulonben csal a feltolto mert nem az olahokrol beszelnek, hanem arrol a muveltsegrol ami ma moldova, bulgaria a oltenia teruleten van.

irjam be nekik hogy valach=ungur=polak stb? :))
ugyis csak ellenunk hasznalnak. faxom majmok,

Hun77 2014.10.10. 17:32:03

epa.oszk.hu/01500/01536/00017/pdf/UJ_1989_009-023.pdf

10ik old

itt is eizeli hogy a 907es akcio hasonlitt az 1051-eshez s nagy karcsiehoz

Hun77 2014.10.10. 17:37:42

epa.oszk.hu/01500/01536/00017/pdf/UJ_1989_009-023.pdf

18 durszak s bogath vezette a hugarokot 907be de ezt nem latom a 'nemzetieknel' sem emlegetni

igen mert 'arpad' be van nyomva

s kirajnak es irja oket AVentin

Hun77 2014.10.10. 18:50:34

szavazd le

valszeg 15 szlav jonak szavazta

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.10. 20:10:08

a NEgru mibol lehetett torzitva. Corvin forditva negru ha elebb csuszik a c es v-u

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.10. 20:10:45

a fekete sereg kapcsan mondom, s matyi colt kumania kiralya.

Hun77 2014.10.11. 06:25:30

@Vágtázó Csiga: ja lehet a negru es korvin foleg ha 'minden fekete' akkor

az a hohenzoler banda is vlami szabdvakolo

tiszta rohej hogy kirajik nem vot majd lett a 19ik vegetol

Hun77 2014.10.11. 06:28:11

www.youtube.com/watch?v=NtpHKvEWG3k

valami oriasokrol varialnak az olajok a bucsecsbe D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.11. 18:11:19

@Hun77: "valami oriasokrol varialnak az olajok a bucsecsbe"

nincs is idegem meg vegig hallgatni sem. a masikat sem neztem meg csaka z elejet, mikor mar kezdte hogy az az oreg ilyen meg olyan nagy proffeszor meg ilyan meg olyan hirhedt egyetemek tagja, tudod hogy kamu az egesz.

Hun77 2014.10.11. 18:45:24

www.atacdeconstanta.ro/articole/3474-donatio-constantini-istoria-unui-fals.html

nagy kosztirol valami hamis D

ez a Kostancai lap minden nagyromant szetszed amugy .,nezegesd

Cuzarol azt irja hogy pityokaszedo volt XD

Hun77 2014.10.11. 18:46:38

@Vágtázó Csiga: attol lehet nezni mert mondank dolgokot, a tobbin mit esze dmagadot jol tod hogy nyomjak D

Hun77 2014.10.11. 19:01:55

www.atacdeconstanta.ro/articole/4682-alexandru-lapusneanu-stolnicul-impostor.html

ez is felegeti a barcasagot 1558

egy masik 1611 ugyancsak brassonal

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0015/1222.html

Serbán Radul a megállapított tervhez képest 1611 június vége felé 7000 lovasból és 1500 gyalogosból álló hadával[23] az Ó-sánci szoroson, tehát nem ott, ahol Báthory várta, kelt át a határhegységen s július 8-án Török, Mocsai és Fóti tömösi csoportját megvervén, a következő napon Brassó falai alatt ütött tábort.

În ciuda situaţiei favorabile, cererile domnul moldovean pentru restituirea celor două domenii rămân în continuare fără rezultat, astfel că în mai 1558, acesta năvăleşte în Ardeal şi pustieşte Ţara Bârsei

53 ev [46+7]

Hun77 2014.10.13. 16:42:15

www.youtube.com/watch?v=N4wG5HoOJqA

allah akbar d emintha allah ekbert mond

elo egbe?

vagy illa berek? ez mi es az?

nada kerek d enemtom mi az

vagyes 'nad' [mocsar meginn] s ila? ilona D

Hun77 2014.10.13. 16:43:02

www.youtube.com/watch?v=N4wG5HoOJqA

mese nints , az olajok videoja a legnagyobb nezeccsegu a 'krisztian vs iszlam' videok koizt

Hun77 2014.10.13. 16:43:32

calugar [szerzetes]

calogones = köd

Hun77 2014.10.13. 16:54:38

lillanás, kereket-oldás kifejezésére

Tsaaaaaaaakaaaany! XD

a torok fut 1595-be de ha ez ugyanaz mint a bizanci 1129 mikor az es fut es a satrat hatra hagyja es 1596 mikor a 'szultan satraig jutnak' [es egy angol konyv irta hogy a torok fut es delen az olahok is megverik]

+ ha a szkitak vs egyiptomi ott is fut a farao?

----------

szoval ez valami mi?XD

nadak [a calugareni 1595 is mocsarba van] es a'berek' is mocsaras hely

meszotar.hu/keres-berek

Hun77 2014.10.13. 16:54:54

allah akkhhhbarr!!! XD

Hun77 2014.10.13. 17:02:12

allah ekber

elo egben [+ n-r]

vagyes a muzulmanok magyarok votak XDXD

muzul-manyok [jasdi XD] samuel manyok lehet XD

Hun77 2014.10.13. 17:19:48

a karpat sarkany forma

a farka odale

olahul a farok =coada

coada=cada [kad] =dak

nemreg lattam hogy azt irjak hogy bulgaria kozepen fojik a duna;

books.google.ro/books?id=OCNpAAAAMAAJ&q=imperii+transit+Danubius+fluvius&dq=imperii+transit+Danubius+fluvius&hl=hu&sa=X&ei=Ys87VMmeDIi9ygPGoYH4Dg&ved=0CB0Q6AEwAA

bulgaria=valachia

+ bazin medence [ungro valachia=in gura/gaura [[lyukban uregben]] vagyes dentu valachia]

gaura=ureg

a foldrajzi formaja valachianak bulgariaval ureg medence [csak keleten nyitott]

bazin=bizan-t=sanc=besen-yo

valachia=bulgaria=bizant=besenyoia D

Hun77 2014.10.13. 17:28:37

a kozepen ott is Ister

Valachia Bolcso

kozepen az Isten XD

Isten nicsn bolcsobe de a fia asszem igen D

Is-ter Is-us [romanu Jezus]

tar az tarol valamit

ter az 'space' angolu

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.14. 18:39:49

@Hun77: "bulgaria=valachia"

ha' ja. az a Terra Blacorum. meg aztan Rumelia, amit irtam abba a masik cikkbe.

m.cdn.blog.hu/ma/maghon/image/LatinEmpire2.png

"valachia=bulgaria=bizant=besenyoia "

ez jo talalat!!! :) bizanc-besenyo
ha bizantion-vizonto akkor besenyo-vizenyos :)

eszembe jut a pasa szo. van a szultan meg a basa/pasa. olahul paşalîc , az ocsmany birodalom egy tartomanya.

ez megerositeni azt hogy nem volt ocsmany invazio. ha a paşalîc is besenyo. ezert kell ok minket kergessenek, kozbe mi kergettuk oket. Van az a Botond legendaja mikor lemennek bizancba.

www.youtube.com/watch?v=1evLPnc8oC0

Hun77 2014.10.14. 19:05:08

@Vágtázó Csiga: na de az illa berek s a futasok s nad moicsar? s a csatak a mocsarba [a vaslui 1475 is ott nemcsak a calugareni 1595] a zjo mi?

Hun77 2014.10.16. 09:25:56

jegyzet

comanian sword

Hun77 2014.10.16. 10:40:40

www.youtube.com/watch?v=GSPrvyD1vX8

az en izemrol jutott eszembe

ha ''atilla a folyoba temetve' de ister osztor ostor az Atilla

akkor mi van itt?D

az bzitos hogy nem temettek folyoba, de akkor lehet az van amit J-asdi 'as-kal' hogy a 'Dunat temettek el' ???XD [mikor mongya hogy 20-szor akkora Duna van alol]

Hun77 2014.10.16. 11:37:20

books.google.ro/books?id=x4gAAAAAcAAJ&pg=PT135&dq=notitia+ungariae+venetia&hl=hu&sa=X&ei=-Hw_VLSDAcT4yQOFh4L4Aw&ved=0CB8Q6AEwAA#v=onepage&q=notitia%20ungariae%20venetia&f=false

az a Zamosius [ez emlitti a sicul rovast is amit fentrol lefele irnak-dugonicsnal irja asszem]

erdekes hogy 'dacsiarol' irt es a neve;

az a 'dak isten/kiraly' zamolxis' amit irtak lattam zamolzisnak is

zamosi-us s zamo[l]z-is

lehet kodoltak ezzel is

Hun77 2014.10.17. 10:29:37

ezt se vettem eszre eddig

firuz beg 1454be 32 ezerrel

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0010/792.html#ref4

Krusevácnál csupán Firuz bég maradt vissza 32.000 főnyi sereggel azzal a paranccsal

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Kru%C5%A1evac

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0010/792.html#ref4

a nemet 32 ezret iger

itt is irja

books.google.ro/books?id=ifU-AAAAcAAJ&pg=PA38&dq=hungaris+millia&hl=hu&sa=X&ei=19BAVPrmMaSAywP6xYC4AQ&ved=0CDIQ6AEwAzgK#v=onepage&q=hungaris%20millia&f=false

38

es valahol volt hogy [korabeli] Hunyadinak 35ezre van 1442-be

5 fejre 2
-------

szoval a nemet=magyar=torok

Hun77 2014.10.17. 11:26:42

books.google.ro/books?id=5Lgs9tnPkPwC&pg=PR15&dq=De+vita+moribus+ac+rebus+xxxv+millia&hl=hu&sa=X&ei=R9dAVMfkCYT4ygPyxIGoCw&ved=0CB0Q6AEwAA#v=onepage&q=De%20vita%20moribus%20ac%20rebus%20xxxv%20millia&f=false

+ a zoldal aljan vlaami 10ezret ir hogy csinalt vmit valszeg [a 35ezer utan]

szoval itt 35 s 10 ezer [ez kb 1441-43 ullatom]

a masiknal 1454 ott 32 ezer a toroknek es 30 ezer es 12 ezer egyik variacio , a masik 32ezer 10ezer-t kuld a nemet

---------

ez amugy kb az a 15 ev kulonbseg amit izeltem

1441-1456

Hun77 2014.10.17. 11:27:10

@Hun77: ott a XV-ik oldalon az elobbinel ugyanaz

Hun77 2014.10.17. 11:28:51

amugy 32/2=16

16 ezresek is vannak egy csomo ebbol a tajbol [hunyadi s matyinal] [egyik kozulluk a csehekhez megy es itt is a xv-ik oldalon Mourava-t ir [de ez folyo szerbiaba is]]

aztan van a 1595 ott is 16 ezer szikul stb

Hun77 2014.10.17. 11:32:10

muzul-many

samuel almos lehet h-almos

halmanyok lehet D

hal-vany

romanu a sappadt arcz az palid

latinu paludes mocsar ?

Hun77 2014.10.17. 11:32:43

h-arcz?

najo ide meg kene vmi

Hun77 2014.10.17. 17:04:14

anacharsis feltalata a 2-os horgony

amugy a nevibe van mert 'ancor' az az asszem

;

Bulcsu harka

harka-n? [foleg hamar van kan es kagan s kav/p-kan is]

vagy mittom kankan XD

-------

a karpatok sarkany - alol a vege a farok

Farok-Valach

de ha Valach az Bolcso?

'Bulcsu harka' az bolcso s ancor?

az ancor/horgony is hajlott

Hun77 2014.10.17. 17:04:40

s erre izelik ugye hogy flevette a bizanci kerekeny iezet

kozel van

Hun77 2014.10.17. 17:05:39

+ harka-mn lehet ecceruen kan

na de ha mar 'hajlott' izek akkor;

kany-ar XD

Hun77 2014.10.17. 17:15:56

bulcsu bazieli-os

basilei=viz lejon [valahiaba lejon me egy csomo megy]

szoval Bulcsu olah kiraj vot XD

s bazin [n=r] vezer

Hun77 2014.10.17. 18:11:54

books.google.ro/books?id=2EgxAQAAIAAJ&q=60,000+hungarorum&dq=60,000+hungarorum&hl=hu&sa=X&ei=uj5BVNekCeL_ywPIooG4Ag&ved=0CCIQ6AEwATgo

20 magyar csatakep vot csinalva a 17ik szazadba

ezek hol vannak

amugy abban a rejtejes csillag irasban 1595-rol ahol irja hogy zsigmondnak bathory jelveneyet teszik oda, arrol is van festve de ezt s elassuk

Hun77 2014.10.18. 09:53:28

hu.wikipedia.org/wiki/V._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly

33

1239 [ekkor mennek ki Bomel kronikaj szerint [azutan meg lattam egy kornyikat amibe ugynigy irja]

Hun77 2014.10.18. 09:53:53

+200 ev Matyi szuletese az 1ik variacio asszme

Hun77 2014.10.18. 10:01:48

books.google.ro/books?id=80kBAAAAQAAJ&pg=PA177&dq=hungarians+32,000+crusade&hl=hu&sa=X&ei=7glCVJnOI4bNygOctIEQ&ved=0CB0Q6AEwAA#v=onepage&q=hungarians%2032%2C000%20crusade&f=false

itt e sirja hogy a nemet 32ezret es 10ezret [amit mashol 12 s 30-nak irnak] igert 1453-54be

1453-1217[ crusade - amikor egy konyv 20ik szazadi irja hogy ANdrasnak 20ezres es 12ezres volt azaz 32ezer---nemtom honnat szedik]=236

de ha 1441-42be is kb ez van [35ezer]

1441-1217 [crusade ami tart 1219ig] = 224 [200+23]

books.google.ro/books?id=YWEUg5pMqJYC&pg=PT22&dq=20,000+crusade+1217&hl=hu&sa=X&ei=Yh5CVN2ZHqW_ywO4-oCICQ&ved=0CB0Q6AEwAA#v=onepage&q=20%2C000%20crusade%201217&f=false

1441-1217

Hun77 2014.10.18. 10:09:02

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/325.html

A keresztények és törökök között kötött fegyverszünet november 1-én lejárván, a 20.000 lovas és gyalogos fegyveresből és mintegy 30.000 férfi és asszony zarándokból álló kereszteshad november 3-án indult el II. Endre vezetése alatt Acconból az esdraëlai (most Al Füla) síkságon át roppant hőségben délkeleti irányban a Jordán folyó felé.

Paulernel is 20ezer

amaisknal 32 ezer [12 +20]

Hunyadinak 1456 15,000

books.google.ro/books?id=QgMVAAAAYAAJ&pg=PA407&dq=hunyadi+teleki+1456&hl=hu&sa=X&ei=ER9CVMSFD6O7ygPh_IGwAg&ved=0CB0Q6AEwAA#v=onepage&q=hunyadi%20teleki%201456&f=false

423

15ot mondanak 1441-42-re is

Hun77 2014.10.18. 12:15:42

www.youtube.com/watch?v=ayGkBMnTi1M&list=UUq0vonhR7qBsN7vvx-SFacg

mit ir itt hogy Napi nem letezett???

na ha ez igaz akkor = Lajos !!! XD

Hun77 2014.10.18. 13:21:06

vimeo.com/109224430

valami itt

ullatom a tied is ott van a 'kazar kamu'

Hun77 2014.10.18. 14:15:01

www.youtube.com/watch?v=0Yfo22W78No&list=UUAITVLFSDoD7kB6BROdc2yQ

xd

ugy latom az a áturulá a vimeoril te vagy

ted fel a jutubra es azt az anglo saxon invazio nem voltot

Hun77 2014.10.18. 16:05:49

www.phdn.org/negation/fous/napoleon.html

valaki mintha meg irta vona 1827be hogy Napi nem letezett vagy mit iritt?

Hun77 2014.10.18. 16:06:06

https://www.google.ro/search?q=Napoléon+

erre a keresesre

Hun77 2014.10.18. 20:54:44

@Vágtázó Csiga: vagy Barancs Tsiga [szerbia]

emlekszele van egy vewrs valahol hogy egy brasso megyei raccal szerbel harcol de a ku-ruc idokbol van

meg hogy az egyik az egyik 1442-es csatat nem a VASKAPUHOZ HANEM A vOROSTORNYI SZOROSHOZ TESZI

szoval lehet Barancs itt van

Vitez Misinel is emlittenek szebeket

Hun77 2014.10.18. 20:55:41

hu.wikipedia.org/wiki/Nagymoha

Különösen említést érdemel a Kerekes Izsák balladája.

A Kriza gyűjteményből való ballada az 1700-as évek legelején keletkezhetett. Nem ismert, hogy pontosan ki, mikor és hol jegyezte fel.

Hun77 2014.10.18. 20:58:01

Mond Kerekes Izsák s vagdal jobbra-balra,
Hullatja a ráczot a kardja egymásra,

Ugy látszik meszünnen[!] mint a setét felleg,
Nem tudjuk miféle, kurucz e vagy labancz,
De mégis gondoljuk a szebeni ráczok.

Hallottad-e hírét a hires Szebennek,
A hires Szebennek s a hires Mohának,

------------

hunyadi 'szibinjan janko'

szeben szerb

n=r

Hun77 2014.10.18. 21:15:13

+

buzau megye

n/u

bsn bosnia

vagy bazin medencze bolcso valachia

Hun77 2014.10.19. 08:04:18

tana-ister

tanya-oszto D

kette oszt [hungarit s valachiat]

kutya/kut

vag-i-kan[kutya/kut]

kette vag

vatikan=hungari-valachia XD

Hun77 2014.10.19. 11:18:44

books.google.ro/books?id=YjkVAAAAQAAJ&pg=PA124&dq=quator+millibus+Hungarorum&hl=hu&sa=X&ei=hI9CVMHVKsOgyAPdh4DYCQ&ved=0CDsQ6AEwBA#v=onepage&q=quator%20millibus%20Hungarorum&f=false

ez az 1497-es dologra irja

www.google.ro/#q=albert+of+jagellon&qscrl=1

errol van szo

ro.wikipedia.org/wiki/B%C4%83t%C4%83lia_de_la_Codrii_Cosminului

ez Kromer kronikaja [szoktak eleget hivatkozni roman magyarok is..]]

16ik szazadi

es mit ir

18ezer magyar ugye?

es nezd meg meginnt ‘elveszik tolunk” ezt a szamot es ”odaadjak a romannak”

pl.wikipedia.org/wiki/Bitwa_pod_Ko%C5%BAminem

es meg lattam valahol

hu.wikipedia.org/wiki/Ko%C5%BAmini_csata

e smegcsak nem is az angol vagy ropman oldalon irjak hogy 18ezer moldovai hanem a ”lengyelen es a magyaron”

amugy latod a 10ezret is ugye?

Dragfy serege 12 ezer mas forras alapjan es emlitenek 2 ezer szekelyt is VAGY 2 ezer torokot

[Banlaky 2 ezer szekelyt ir - mashol 2 ezer torok]

szoval itt ide oda pakolgatjak meginnt [persze nem a javunkr ame gutolag sem ..]]]

-----------
javittas;

nem Kormmernel irja a 18ezer hungart hanem a masikban

REPLY

Hun77 2014.10.19. 11:30:24

books.google.ro/books?id=QnxUAAAAcAAJ&pg=PA436&dq=millia+vngarorum+1322&hl=hu&sa=X&ei=XYtCVIH2HaX_ygPi0YGwDg&ved=0CCkQ6AEwAQ#v=onepage&q=millia%20vngarorum%201322&f=false

Kormer

432 alja es 433 eleje [szekely tatar torok besarab transalpin[valah] volt Stefinel 1497be

a lengyel sereget 80ezerre teszi [valszeg ebbol kavartak a 18ezret is - a tizes es szazad asszem nehany latin szmanal keveredik]

Hun77 2014.10.19. 12:15:57

www.youtube.com/watch?v=BeUr6TRA6ms

mondom en neked hogy a Dobogo oldalt[dobogommt s Holos bolt] is megedte a nyavaja

bomba keppel kezdenek bazmeg

amugy ez a z afaszi aki a duna tv-be megjelent [nem az AGoras adasba hanem nem reg ,utanna] s mondta hogy a zsidok mar 4ik bela idejeben Budan votak

amugy mar reg beszedtek a 'letolteseket' az oldalrol

ez a faszi amugy egy ideig a Dobogo oldalon a fejleckepbe mutattak a vatikani maffiozoval is hogy talakozik XD

Hun77 2014.10.19. 12:18:19

a videojat amugy en tettem fel az edekohun-ra anno

Hun77 2014.10.19. 23:35:30

www.youtube.com/watch?v=N59SMcQ3DDM&list=UUTaSIOuR_s149asn2PGQwcg

mintha ezt a Borningolo Gergej videt nem lattam volna lehet te se

Hun77 2014.10.21. 07:55:38

en.wikipedia.org/wiki/Siege_of_Zara

Emeric I
(King of Hungary, not present)

a hamisittasnak a nemtom mije

ha nincs ott vki akkor nem irjak oda altalaba]]

en.wikipedia.org/wiki/Siege_of_Constantinople_(1203)

en.wikipedia.org/wiki/Siege_of_Constantinople_(1204)

----------

azert izelem me;

zara [be-zar]

bizant

ha n-r;

bezart
---

ez a zarai valamivel osszefuggott asszem most nem jut eszmeb de tom hogy volt '2 ev' hiany

lehet kostinapoly 1203-4 s zara 1202 ugyana

Hun77 2014.10.21. 07:58:21

''Emeric I
(King of Hungary, not present)

a hamisittasnak a nemtom mije''

pontosabban a lehuzasnak.

ha nincs ott ne ird ki bazmeg '' erted

csak az legyen hogy ''ott kellett volna legyen de hat ugye a magar altalaban csak a szajat jartatta'' - lasd Lajosnal akkor ANdris 2-ik elbassza a 'papa penzet a kerekszkes menetre'' + Matyi is stb

Hun77 2014.10.21. 11:04:07

books.google.ro/books?id=2hdUAAAAcAAJ&pg=PA3&dq=olah+neologia&hl=hu&sa=X&ei=LSFGVPmzM6Tj7Qb644CgCw&ved=0CB8Q6AEwAA#v=onepage&q=olah%20neologia&f=false

a16ik old

a romanok mostanaban lattam a videoikba hogy valaki mondta Hunyadira hogy ''te a ki a romaik verebol szarmazol'' [a papa]

itt meg azt irta vki hogy a bulgarr kirajra irta [valszeg a kalo-jan-ra ---van 1 eijen s lehet Hunyadibol van csak nem neztem meg utanna]

16 ik oldal

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.21. 11:26:40

aFRiCa - VaRaG :)

hallgasd csak meg ezt a csavot miket mond, kozel van ahhoz amit en feszegettem a Szemita invazirol.

www.youtube.com/watch?v=WbvUGQ9RW7U

Hun77 2014.10.21. 12:03:04

@Vágtázó Csiga: angola es van s etipiat sokszor emlitik ugy hogy 'nem tiszta valami' [parthus szkitaknal is asszem]

Hun77 2014.10.21. 18:09:34

meg ez e sazt irj ahogy a het vezerrol nebeztek el ardealt 7burgennek

amugy 17ik szazadi konyv csak nemtom honnan szedi

373 jobbrol felol

Hun77 2014.10.21. 18:11:02

ugy ne zki Bonfinitol irja vagya nemtom nem laccanak egesszen alol balrol a jegyzetek oldalt

Hun77 2014.10.22. 18:05:36

www.youtube.com/watch?v=mOEVKCFLS5o

''+ a vízöntő paradoxon'' - ezeket en vajon fogom e erteni valaha Tsiga D?

mire jok ezek a asztorlogia izek [kutya vizonto nyillas kos stb ';';othon van benne'' stb'?

Hun77 2014.10.23. 09:11:35

www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=410360725764596&id=392677847532884

ANDOCIDES (Kr.e. 468-394): Ez időben körül falaztuk Piraeust, és háromszáz szkíta íjjászt bérbe fogtunk.

epitettek a gyerekek XD

Hun77 2014.10.23. 09:16:00

300 lovas lehet falas XDXD

Hun77 2014.10.23. 09:18:58

puzdra...

pozdor-java torte''

tegez....

szegez
------
TS

SERES
CERES

SICULI/CICULI

T AZ romanba C s nemetul Z

Hun77 2014.10.23. 09:21:13

''s biztositottak a demokraciat' XD

demok-damok---gatak

racia/ratia [valahol vot ijen hely ---raetia]

vagy szerb

-----

vagy racio az adag

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.23. 15:00:57

@Hun77: "SERES, CERES" koros? korosfo? meg ilyenek is vannak.

"racia/ratia [valahol vot ijen hely ---raetia]"

nem tom ha pont ez az, nem lepodnek meg ha kozel keleten is volt ilyen. kulonbe latod, ratia - turia. turan, turigia, ruten stb

en.wikipedia.org/wiki/Raetia

Alfred Torh irt valamit errol

maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/alfred-toth-hungaro-raetica-i.pdf

maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/alfred-toth-hungaro-raetica-ii.pdf

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.23. 15:04:14

@Hun77: "''+ a vízöntő paradoxon'' - ezeket en vajon fogom e erteni valaha Tsiga D?"

en honnan tudjam. mi vagyok en? nostradamus? :))
ha van hajlamod hozza... a vizonto paradoxont en sem ertettem meg sokaig, pedig vilagosan elmagyarzza. az a lenyge hogy valojaban onnallo vizonto korszak nincs. egy idohezag jelentkezik helyette. neked nincs olyan erzesed hogy maskeppen telik az ido? nekem az utobbi par ev ugy tunt el mint nehany honap.

Hun77 2014.10.23. 15:14:17

@Vágtázó Csiga: '' a vizonto paradoxont en sem ertettem meg sokaig''

most akkor m-agyarazd el nekem es ha man erted XDXD

Hun77 2014.10.23. 15:16:28

Sumerian: nunus (is continued in Hungarian nő “woman”)

xd

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.23. 15:24:06

@Hun77: "Sumerian: nunus (is continued in Hungarian nő “woman”) "

ja, s van a nunus-nak nuni-ja :)) a mumus is egy noi alak lhet. ez osszefugg avval szerintem hogy a szuz szellemiseg az uralkodo a vilagban. boszorkany meg ilyenek.

Hun77 2014.10.23. 16:15:13

www.youtube.com/watch?v=hBwaXpMVOkE

zach klara

szak-kal/kel-ara

szikan ara aza szikan buxa

valami mennyegzos buli vot valszeg csak kilinget csinatak belolle

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.23. 22:38:28

@Hun77: "most akkor m-agyarazd el nekem es ha man erted XDXD "

hat annal vilagosaban nem tudom elmagyarazni mint Pap Gabor, esetleg meg az asztrologia alapjait nem tudod, s azert nem vilagos.

de roviden, hogy nics olyan hogy kulonallao Vizonto korszak.Rndesen az kovetkezne.
tajekozodj e kep utan. halak utan vizonto aztan bak. m.cdn.blog.hu/ma/maghon/image/evkor_nagy02.jpg

de mivel a vinoto az viz, igy nincs tomege, testisege vagy hogy mondjam, megfoghatatlan ugyebar a viz. Minden mas format felvesz, nincs sajat formaja, alakja. Igy atfolyik a vele elotti es utani korszakra. Ez a paradoxon, Van is meg nincs is. Mellesleg levego elem. A lavego is pont ugyan olyan, van is meg nincs is.

Szoval athatja a mellet levo korszakokat, igy vegyul veluk.

Hun77 2014.10.24. 15:30:44

books.google.ro/books?id=sl8UAAAAQAAJ&pg=PA280&dq=manichean+huns&hl=hu&sa=X&ei=S1NKVNL5EYPIyAOezYC4CA&ved=0CCYQ6AEwATgU#v=onepage&q=manichean%20huns&f=false

valaki aszonta hogy a valdenszesek [valami vallasi hokuszpok] azok manikejanok votak

en.wikipedia.org/wiki/Waldensians

1173; in 1532

1532-1173=359

de ha mohacs 1526 akkor 6 ev minussz

1526-1173=353 [3x100+46=7]

Hun77 2014.10.24. 16:02:13

books.google.ro/books?id=XAZUAAAAcAAJ&pg=PA145&dq=scyth%C3%A1k&hl=hu&sa=X&ei=v0VKVIi1MYfOygOl1oGQCA&ved=0CEEQ6AEwBzgK#v=onepage&q=scyth%C3%A1k&f=false

11ezer allat oletett meg es itt azt irja ha jol latom hogy Decebal halala utan a vad viadal meg 123 napig tartott

emlekszel e vhol a wikibe irja hogy Trajan 123 napig bulizott Romaba vagy mittom hol, mikor leverte a dakokot...

csak nem lacck az iras eleja azaz 23 vagy 123

lassuk mekkapom e

ullatom eutropius

www.google.ro/search?tbm=bks&hl=hu&q=123+days+eutropius&qscrl=1#hl=hu&qscrl=1&tbm=bks&q=123+days+eutropius+decebalus

itt Pliniusnal van vmai

hogy 123 napig gladiatoroztak

nem kapom

de erdeks ez mintha azt irna hogy a csata meg 123 vagy 23 napig meg tartott

Hun77 2014.10.24. 16:03:02

ja nem ez hanem dio cassius lehet [ez jegyzet nem a szoveg

Hun77 2014.10.24. 16:06:44

na de a 11 ezer allat

lehet a szuzek XD

Hun77 2014.10.24. 16:11:08

451-106=345

XD
ezt nem lattuk?XD

Hun77 2014.10.24. 16:25:39

Tsiga! XD

Turxanthos Disabulos fia s a bizanci koveteket teszik 568,575,580

575-106=469!

575-451=124 [+1ev]

de ha Atti 452 is akcio akkor talal

Hun77 2014.10.26. 15:22:33

www.chronologia.org/en/index.html

olvasd a fejezet czimeket akonyvbe

www.chronologia.org/en/nch2_2_we_change_dates/index.html

8. Turkish Osman Empire - it is "antique" Macedonia. Sultan Mohammed II - it is "antique" Philipp II.

19. The medieval siege of Constantinople-Byzantium - it is "antique" siege of Byzantium.

xd

Hun77 2014.10.26. 15:22:54

Medieval 300 knights of duke Jean La-Roche – these are famous "antique" 300 Spartans of tsar Leonid.

xd

Hun77 2014.10.26. 15:23:51

3. The great "antique" Greek colonization – these are the medieval Crusades.

Hun77 2014.10.26. 15:26:40

HOW IT WAS IN REALITY

Hun77 2014.10.26. 15:28:25

3. HELEN OF TROY AND MARY MOTHER OF GOD.

Hun77 2014.10.26. 15:28:43

Possibly it's not a coincidence that it concerns Aphrodite, whose unvowelled name FRDT or TRDT could have originated from the word Tartars, Tartar.

Hun77 2014.10.31. 05:18:52

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Muye

amejik 20-szor kevessebben van az nyer XD

valami elso kinai kirlaysaghoz kotodik ez a csata

en.wikipedia.org/wiki/Shang_dynasty

Hun77 2014.10.31. 05:19:19

mi van ha a kinaiak stb a Beringen mentek at?XD

Hun77 2014.10.31. 05:23:14

en.wikipedia.org/wiki/List_of_rulers_of_China#Three_Sovereigns_and_Five_Emperors

ott ugy laccik legalabb 'legenda szinten valszeg' lehet beszelni 400,000 evrol es XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.31. 20:20:11

@Hun77: "mi van ha a kinaiak stb a Beringen mentek at?XD "

ez erdekes. vannak is indianok eszakon akik nagyon mongoloidok. az hogy az egesz 2 amcsi folrdresz ugy lett benepesitve hogy az indianok atmentek a Beringen az kamu, mar tobb kutato cafolja alatamasztasokkal.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.10.31. 20:21:07

NORMAN=ROMAN

itt nincs mese. ebbol csinaltak a Romai invaziot. Kulonben az is nagyon hasonlit az itten torteno Romai invaziora.

Hun77 2014.11.02. 18:35:29

hat az hogy a normanok lemennke Italaig akrhogy ugymond hajoztak is gyanus meg a bizanciak testorei stb

Born Grgej aszongy a abban az osszerakott izemben, hogy [5;40percznel] Eve neve eredetileg Ena de valami n-ubol a gorogbe. a latinba eva ;lett

vagyes az en hujesegem hogy n fejre u [de az latinba v]

Hun77 2014.11.03. 18:41:27

mifele huje pingvi jon ele jobbrol /D

ezt mutattam e Tsaky?

hu.wikipedia.org/wiki/Maotun

Touman fia

s Bathory a jerek D

Zsigmond 24 Baroval [Avarral/Urral] Dragon order

Zsigmond<--->Mundzuk

Zsigmond fija Hunyadi

Atilla apja Mundzuk

Hunyadi=Atilla

'Matyas majdnem nemet-romai tsaszar' Zsigmond az ===> Matyas nemet-romai/nomad-aromaeos-nomaeos [NOMAD] Kazar vagy Tzar XD

Zsigmond=Matyas

az hogy 'nem talal mert az onokaja kene lejen' mind1 mert 'Corvin Janinal is a sok krimi stb, az az hogy az is kitalalt - a fia Matyinak

Maotun-Mete-Touman-Maeotis-Nomad-Matyas-Tomys [ahol Aldarik a got szuletett de az Toth Juliu utan valszeg Atilla]

Bonfini fele variaczio hogy az olah Bothi az apja Hunyadinak;

az anyja 'egy gazdag bojer [bojar - akik olahok] lanya Morsinai]

a szabir-hun Boareza-nak [Boarex] a ferje Balach/Blach azaz olah

Boareza-Bavareza=Bajor azaz 'bojar/bojer'

de ha Boareza osszefigg Tomyris-al [ ie Tomyris vs Cyrus 530 es Boreza isz 528 ][[es mind a 2 ozvegy ]

+ akkoriban a masik variacio a szkita regina-ra/king-re az Marmareus es Zarina [Mar-a-Maros Hunyadnal es Zarand-nal megy ki]

---

na szoval kavarodok e bele mar nemtom D

----

szoval Morsinai Erzsi az 'Boareza' a ferje meg Blach

de ha Bothi az akkor Bathory

Sarkanyrend-Zsigmond-Bathory

es amugy a 'bajor az nemet'

----

'Maotun elso ismert uralkodo'
'Atilla elso magyar kiraj'

Maotun=Atilla=Matyas
-----

Mete-Tuman=Matyas [Hunyad es Maros(Mars kardja)]= Atilla [Ister/n-Osztor-a]

---

Dentu Magyaria-Dentu Unguria romanu

in-gura=szajban azaz Fog romanu

Maeotis=Fog=Bathory

-----

a kor naggyabol bezarult micczosz Tsagan ?D

Hun77 2014.11.03. 19:07:22

ja + a Duna-Ister regi neve MATTHOAS :D

azaz Atilla neve Matyas, Ma[o]-Tun-a/Duna/Don

----

romanul a 'fog-ni',fog [kezzel] az Tine

romanul a 'videk,hely' az Tinut

tuk nyelven a Tanais az Tin/Don

Dentu Magyaria ott a Tanaisnal a Maeotis-nal

magyarul a Fog [dentu] es Fog [kezzel]

FOG = HELY VIDEK ORSZAG

le van kodolva

---es akkor az a sok Fog-sag [Timur Bajazidot,Hunyadiek Draculat,a nemesseg Zsigmondot [ ennel az utobbinal az egyik igen emlegetet neve Garai...(Agyar,Gura romanul Szaj...] azok valami ilyesmit jelentenek [valszeg hogy ''innen mentek ki nepek'] ''fogva voltak''

sot asszem Bocskainal s vmeik Bathorynal is emlitenek 'fogsagot'

Hun77 2014.11.03. 19:09:36

Crimea [meotisz - dentu magyaria]

karom romanul ghiara azaz agyar vagy gyaur [a gyaurok inen ered]

crimea=karom azaz Dentu-Agyar-Fog mert a karom is fog alaku es ugy is mukodik mint az agyar.

Hun77 2014.11.03. 19:14:22

Torok Balint fogsagaval vajon mi a hezag? az amejik Budanal asszem 1541 [az egricsillagok e sirja]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.11.03. 19:15:22

balaur - bala úr. bala=feher. feher ur.
tehat a feher sarkany, Atilla, Pendragon. Pen=feher
pont mint a Pe-cheng, Be-senyoben. Arthur apja Uther volt ugyebar.

Hun77 2014.11.03. 19:30:03

hu.wikipedia.org/wiki/Bocatius_J%C3%A1nos

ez is fogsagba van es bocskai is volt

nezd a nevet

hu.wikipedia.org/wiki/Bocatius_J%C3%A1nos

s az eveit

52 ev [45+7]

hu.wikipedia.org/wiki/Bocskai_Istv%C3%A1n

Bocskainal 49 [46]+3

---

s amugy Bakocz Tomi?

--

hu.wikipedia.org/wiki/Bak%C3%B3cz_Tam%C3%A1s

ennel 79 [23+46+7=76] +3

a 2-nel +ba van 3 ev

Hun77 2014.11.03. 19:32:11

@Vágtázó Csiga: Hunyadi feher lovag

de megis 'fekete' [sereg,hollo,mars-vas]

Hun77 2014.11.03. 19:34:06

@Vágtázó Csiga: Arthur apja Uther volt ugyebar.

ez nem es tuttam

ott se faradtak mast talalni ki

mint maotun s touman

Hun77 2014.11.03. 19:41:45

s bazmeg

books.google.ro/books?id=QgMVAAAAYAAJ&pg=PA89&dq=hunyadi+feher+lovag&hl=hu&sa=X&ei=QspXVPTBFcqtogS5vIDgDQ&ved=0CDkQ6AEwBg#v=onepage&q=hunyadi%20feher%20lovag&f=false

15ezer feher ruhas torok vagdaltatott essze [rigomezo 1448]

romanu ezt a rigomezot 'mierla-nak' hijjak

az feketerigo

itt minden osze-fugg

Hun77 2014.11.03. 19:44:45

a 'fogsagokhoz' tegyuk oda Kemeny Jnaos fogsaga a tataroknal 1657 s Bathory Er-seb-et

er-seb az lehet ezek utan szabir es de inkabb geologia [folyo s vagat a foldbe]

Hun77 2014.11.03. 19:46:00

valami 'asztrologiai' hokuszpokot talalj ki Tsakany ezekre a 'feher-feketere' me tul sok van miccosz?D

s azon keresztul valami konkretot hozzal ki

Hun77 2014.11.03. 19:47:32

amugy a Corb az Korv-in ugyeba rlaccik

hollo-halal

romanu a 'halal' moarte azaz meginn a Mars [marte]

Hun77 2014.11.03. 19:50:27

amugy az olah gyerek e smondott vmit hogy a kozakoknal ma is van egy hasonlo Holo legenda gyuruvel stb

books.google.ro/books?id=rboWBAAAQBAJ&pg=PA360&dq=Amazons+Narts&hl=hu&sa=X&ei=_KdXVL70M8vkape4gOgL&ved=0CB0Q6AEwAA#v=onepage&q=Amazons%20Narts&f=false

Nart amazon es a femmuvesseg

nart-mart-e? mars s vas

es Timur mos tjut eszmebe 'Santa Vas'

az egyik Bathory [a nador] az 'santa volt'

Hun77 2014.11.03. 20:01:24

amugy Artur gyerek [lehet N-Artur XD] az ne felejcsuk ha szarmata akkor Motsar azaz Fog

romanul a mocsar a mlastina;

vitez misinek a neve malus dacus azaz rossz dak

de dak az dan azaz don duna tana-is

szoval ez is Mocsaras

'malus' az lehet 'almos'

szoval mocsar es don ---> 'hungarok onnan jonnek'--->Almos

a 'mal' az romanu part [viz] amugy

Ar-pad viszi a magyarokot

viz - visz

romanul 'visz,vinni' duce

de 'duce' a 'herczeg' D
--

Mors-inai

M[c]sr-ar

Hun77 2014.11.03. 20:03:11

ja s romanu a vis az alom XD

mondtam vot es a romannak latte ti e ungurok vattok

amugy ezt nem zavarja me peldaul asozngya a magyarok dakok + hunok XD

Hun77 2014.11.03. 20:04:14

e-mese almaba a viz fojik stb

e-mese=messze visz XD [Ar a Pad-ok kozt valszeg XD]

Hun77 2014.11.03. 20:10:17

amugy lattade a Maotun izenel azt irja hogy sanju a veze rneve a xiongnuknal

sanju;

vagy Anjou vagy Janos XD

ha Laji akcioi Italiaba azok valszeg Atilla akcioi akkor ott van

+ akkor Hunyadi Janos es ugyanaz lehet [amugy valszeg az igy es ugy es]

Hun77 2014.11.03. 20:12:00

ide osszedobtam hirtelen mentsd el te es legyen meg neked es

www.mediafire.com/download/pnfw394583tq142/0+Hunyadi+Maotun.rtf

+ add hezza az anjou-sajnu---t

Hun77 2014.11.03. 20:40:04

az Artur hoz

mikor izletem vot hogy M es;

agareni Agar kiraj stb

akkor izeletem hogy M-Artur

azaz Mart-Ur vagy Mar-Tur

Fog Bathory Motsar/Szarmata

es a Tomyris nevbe is a massalhangzok

s a Nart amazon es erdekes;

Mart-e amazon [Tomyris vagy Marta] es a vasmuvesseg [azt irja, nem hogy femmuvesseg]

Timur Santa Vas

Bathory Santa es erdekes ez Nador [Nad->Mot-Sar-Mat-a--->Matyi XD]

Hun77 2014.11.04. 20:06:11

igy irtam a vidbe hogy ung[ura]-orum [[azt izleve ezzel hogy ungur az szajba azaz Fog]]

ura romanu gyulolet
de gyul az gyul [osszegyulik]
l-r;

gura-gyul
dentu unguria maeotisz tanais
gyules romanu adunare

a-duna romanul gyujt [osszegyujt]

Gyules Tanacs Tanais es a Tanacsok Dont-enek [don dentu tanais duna tanacs]
tri-denti zsinat [sinod tanacs] 16ik szazad de akkirban van 1 tsomo Turdai
Kezainal ''ossze-gyulnek a hunagrok hogy gyujjenek Pannoniaba ugyebar 108 nemzetseg'' ---> Tana-is-Tanacs-Dont-es-Don, Dontes,Duna

egy-be-gyul [ 1 un[u] -gur ]

Zsiga/Mundzuk Ati apja de Zsiga Hunyadi apja [es itt akkor a Maros - Hunyad]

Mundzuk tartotta a Turdai Tanacsot a Dunanal s a Marosnal D
hogy mi vot a Dontes nemtom. D --- valszeg kimentek Szkitiabol a Tart-arok [tatarok]

a fog-as az inkabb visszahuzo iranyba van ugye? a tart-as ugyanaz is lehet de az lehet 'kifelenyomas' [peldaul ha tartassz vmit a karodba es arra nem mondjuk hogy 'fogas' vagy tartassz vmit hogy ne doljon el azt se hogy 'fogom' [ha fentrol tartom akkor igen de ha nyomom nem]

vagyis a tart - az kifele [mondjuk is ugye hogy ha megy ''arra fele tart'']

a fog - a visszatart errefele huz
-------

nagyba ez mi lehet Tsiga?

''fog-va voltak a nepek valahol'' si mikor 'kimentek' akkor 'tart-ottak valahova azaz Tatarok votak?XD

Az 'osszegyuleshez' bejohet valami ami ide utal;

emleszel e az a Richard Johnoson novella ahol irja hogy Hungary-ba gyulnek ossze midnenki 100ezres seregek, es hogy a kiralysag a hungar az vagy renowned [hires] de ez hasonlit a renowed-re ami 'megujitott' <--- ez lehet akkor 'szkitiai bejovetel amikor ujja alapitjak az orszagot ---> legyen Atilla vagy Arpi ---> ha a 'most tudott tortenelem alapjan vesszuk - aztan mi vot nemtom]

es erdekes a konyv irasa 1596 es a czimbe 'szent gyuri' az az Sarkany

books.google.ro/books?id=3KYFAAAAMAAJ&pg=PA110&dq=hungary+renowned&hl=hu&sa=X&ei=6yJZVMG6Dc6R7AbskYDACw&ved=0CB8Q6AEwAA#v=onepage&q=hungary%20renowned&f=false

szoval;
Tri-Denti Zsinat/Tanacs Dontes 1596 XD
Turda

Hun77 2014.11.04. 20:14:10

+ a ''7 csampion'' es 1596-3x532=0

ki vot Jezi?XD

'campo' az Mezo

Mezo-keresztesi tsata 1596.

Hun77 2014.11.04. 20:17:30

Mezo;

a mezonn mesze lehet latni [Jasdizok D]

menni messze 'messz valahova''

keresztek a hegyeken s messze [uzennek] <---Jasdi

Hun77 2014.11.04. 20:20:56

elso kerekszes buli 1096

1596 - a vegzodes

1596-532=1064

nemtok erre semmit annyit irt vhol hogy a 'magayrok hirtelen elfoglaljak Belgradot'

honnat szedik nemtom

www.google.ro/search?tbm=bks&hl=hu&q=1064+hungarian+belgrad&qscrl=1#hl=hu&qscrl=1&tbm=bks&q=1064+hungarians+belgrad

Hun77 2014.11.04. 20:21:36

annyi laccik hogy 1064-997=67 [Isti ekkor lessz kiraj]

Hun77 2014.11.04. 20:25:08

ja 1064-tol Sali a kiraj

Salam-on

Jeru-salim-on?

D

jer az gyere azaz 'messz menes'

Zsiga Bathory Gyurgyevonal 1595

gyer-jer

valszeg Jeruzsalem itt vot

Hun77 2014.11.04. 20:26:15

Jaroszló Anasztázia kijevi hercegnő

jer s kijev [kijov-etel]

Hun77 2014.11.04. 20:28:59

ja most latom eddig nem lattuk Tsiga??

isti kiraj 997+68 ev = 1065 [+1 ev]

az angol kornyikakba isti helyett Salit irjak amugy mikor emlegetik az az Agathat aki a leanya s angolhoz megy asszem

Hun77 2014.11.04. 20:34:41

en.wikipedia.org/wiki/Agatha,_wife_of_Edward_the_Exile

naming her father as king Solomon (filiam Salomonis Regis Hunorum

Hun77 2014.11.06. 05:24:21

janoslovahok [vitezek] Hospitalierek

figyeld meg hogy irjak

hogy 1023ba alapitja blessed gerard de az akkor meg nem elt

The Hospitallers probably arose as a group of individuals associated with an Amalfitan hospital in the Muristan district of Jerusalem, which was dedicated to St John the Baptist and founded around 1023 by Blessed Gerard

en.wikipedia.org/wiki/Gerard_Thom

persze csaak 'probably'

The monastic hospitaller order was founded following the First Crusade by the Blessed Gerard, whose role as founder was confirmed by a Papal bull of Pope Paschal II in 1113

lejebb ez

innen jovok

books.google.ro/books?id=MUsxAQAAMAAJ&pg=PA295&dq=magyar+scythia&hl=hu&sa=X&ei=xfRaVJi6HMTaOJKkgPAC&ved=0CCIQ6AEwAQ#v=onepage&q=magyar%20scythia&f=false

35 old

itt masik papa tir elismeronek Luciust ebbol 3 van 2 a 11-ik szazad

Hun77 2014.11.07. 11:47:41

www.szotar.ro/

rakattintottam mert valami roman szot kellett vona fordiccsak [tanulom az orzo-vedo tanfolyamot azer XD]

s azt irja most nekem hogy vlaami ''bangladeshi hekkerek meghekkeltek az oldalt - piros zold betukkel irj a XD]

az a nevik hogy ''bangladeshi zold sapkas hekkerek'

ilyent lattal e Tsiga me en em???XD

Hun77 2014.11.08. 08:00:05

2ndlook.wordpress.com/2009/01/

Itt taccsra teszik nagy sanyit [ezt mutattam vaszleg meg de meginn rea akadtam]

Hun77 2014.11.08. 08:01:48

amugy nezzeg azt a kepet 1300 korulrol

sanyi vs porus

mintha nemet birodalmi sas lenne sanyinal XD

Hun77 2014.11.08. 08:15:31

jol felhettek a mamikejanoktol ha leteztek 1altalan

Four – Indian teachers and intellectuals were sent to all corners of the world. The spread of Buddhism in Asia is well chronicled. Socrates’ encounter with an Indian yogi however, is not so well known. Mani, the Buddhist teacher was feared by the Vatican for the next 1000 years. Vatican killed, burnt and quartered all those who displayed any leaning towards Manicheanism. Islamic invaders searched and destroyed statues or ‘boet’ (meaning statues of Buddha?)

Mani, a Buddhist preacher who also talked of Christ as a major reform teacher was seen as a major threat by the Church from 250 AD to till about 1500 AD.

Hun77 2014.11.08. 08:32:46

magyartaltos.info/tar/eloadasok-mozgokepekben/73-paposi-jobb-andor

neked most bejonnek a letoltesek a taltosonn?

tegyel fel Tamana videt D

Hun77 2014.11.08. 13:58:02

www.kroraina.com/varia/pdfs/reynolds&lopez_Odoacer%20-%20German%20or%20Hun.pdf

itt varialnak

Menandernel van Odigar nev aki hun [ebbe irja d emeg es kaptam]]

books.google.ro/books?id=mRpELi0cQ9wC&pg=PA776&dq=odigar&hl=hu&sa=X&ei=SA9eVK2SEeuR7AbI_oHoCA&ved=0CEkQ6AEwBjgU#v=onepage&q=odigar&f=false

izelem mi lehet;

ha 'kiveszem a hunoo hogy meghajtjak stb'' akkor a gotok a hunok [gyottek]

de kozben meghajtjak az alanokot es

got-kat-alan

[es ugy az hogy feszt az 1ik nomad a 2ikot hajtja az hujjeseg laccik vagy lehet gondolni eleget]]

Odoaker nev

egyszer valszeg ugyanaz mint az Ottokar [cseh a '13ikban']

korforgo; Katora -katola-n

de van egy hun kiraj Karaton

szoval Odoaker=Karato-n

Hun77 2014.11.08. 14:04:48

van vlami Radagasisu aki szkita s 200ezerrel megy de nem tidjak mi vot got e vagy mi

valszeg-garat/garad/ragad

dragon

KRT<--->DRG

Karaton=Odoaker=Ragad-asius=Dragon

Hun77 2014.11.10. 20:17:32

www.dobogommt.hu/fooldal

ullatom alojsius

habar nem teccik man ez dOBOGOS oldal

nemtm mijen ez a lajos video de minthe nyelveszkedik

Hun77 2014.11.13. 06:38:28

www.google.ro/search?q=iringus+avarorum&btnG=K%C3%B6nyvek+keres%C3%A9se&tbm=bks&tbo=1&hl=hu&qscrl=1

azt varialja a hujje hogy Iringus az princeps vot e vagy a 'korhalom'

itt meg duxnak irjak

Hun77 2014.11.13. 07:06:32

chajan-chajau-chajav-kijov-etel?

ki-gyun?XD

Hun77 2014.11.13. 08:08:18

fekete sereg legio nigra turma nigra

storm angolu vihar

negru fekete romanu s negura borus kodos

Suidas - elhajtjka az avrokot szabirokot blgart a griffek s az ocena ami megaradt[viharos]

avar abar szabir=borus vihar ha-oru etc

rengeteg van
-------

fekete sereg = negru turma = kod storm= fog vihar etc XD

fekete sereg = szabirok avarok ungarok vlalachok polackok=neugar tatarok=berendek 12ik szazad] [latinul a belendek virag nigra s mergezo -mrg]]

Hun77 2014.11.13. 08:08:48

dictzone.com/magyar-angol-szotar/viharos

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.11.13. 21:38:34

van az a bastarnae torzs, ott moldova kornyeken. az magyar kell legyen, de lehetseges sarmata is csak eltorzitva. hangtanilag kijon.

Hun77 2014.11.14. 17:03:49

72ik oldal ott

Erzsi kirajne 72 eve skoraban koszvenyt kezelt azzal a magyar kirajne vizzel

csak erdekesseg hogy ugyanennyi az oldalszam ahol irja

75 hogy ugye nem vot szent egyik se csak a ii andris fele

ez meg 24 eves vot

24x3=72

ez mar lehet valoban erdekes XD

Hun77 2014.11.14. 17:10:51

amugy Bathory a nador es koszvenyes vot

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thori_Istv%C3%A1n_(n%C3%A1dor)

hu.wikipedia.org/wiki/Szil%C3%A1gyi_Erzs%C3%A9bet

szilagyi 73 evesen hott meg

1483-1231=252 [szent erzsi s szilagyi e]

1530-1483 = 47 [batori nador s szilagyi e]

szent erzsivel batori 300kb

hu.wikipedia.org/wiki/Erzs%C3%A9bet_magyar_kir%C3%A1lyn%C3%A9_(egy%C3%A9rtelm%C5%B1s%C3%ADt%C5%91_lap)

itt a tobbi

Hun77 2014.11.15. 17:35:16

Tsaky akarsz e Tayos barlangos lenni?XD

missisipi

amazon

emese s aviz ami fojik vagy hogy van

van egy enek hogy ''messze viszi a misziszipia negerek dalat''XD

amazon emese

misisipi - messze viszi

a negerek a neugarok azaz unagrok XD a feketek [negru,black,olah]
-------------
jut eszembe [most jut nem tudtam eddig]

Boareza regina szabir-hun Blach ferje meghal [ozvegy=fekete]

egyszer az hogy lehet nem es vot ferj hanem maga volt 'blach' vagy noarez<--->borus [az eg borus= fekete kb] vagy romanu negura az kodos sotet

----

na mar nemtom mit akartam XD

Hun77 2014.11.15. 17:38:32

ja

ha mar 'olah';

h=n=r;

a lany

a fekete buxa lehet --- akkor lehet Tomiryssza vagy Boareza [de ezek 1eik valszeg] vagy Morsinai Erzsi vagy Szilagyi Erzsi vagy maga Matyi

szlavul Matejko vagy Matyika XD

Matka mi?

lehet Tra-Janos azaz Turi Janos/Lanyos azaz Helenka Trojai Tunder Ilonka

szoval lehet a kiraly akkor Tundareus azaz DentUr azaz Baty-Ury

Hun77 2014.11.15. 17:39:14

trajanos itt akkor hunyadi jani

Hun77 2014.11.15. 17:46:57

morzsiani erzsi 100% Boareza mert azt irja hELTAI HOGY ''EGY GAZDAG BOJER LANYA' S bOTHI jNAI APAJA

bea de mondjuk beja'

bojareza-bajor romanu a bajor bavarez [bejon az 'avar---uar-hun, azaz a v ou au lesz---a kutya se mond vaut hanem aut]

szoval erzsi mint 'olah 'ahogy mondjak nem olah ijen ertelembe hanem bajor , de akik boi-avarok szoval megin a szabiroknal vunk.

vagy a neve korforgo boarez---szabir

-----------

Hun77 2014.11.15. 17:51:06

s ha mar olah s bajor;

german;

kormany korvin

amugy lehet g-erman [erman roman]

'nemet romai'....

ugyanaz

de az mi vunk
---------

de akkor Matyi volt csaszar s akkor a sok 'mar' a dologab lehet sziz mari a kirajnoje hungarinak az egy rendes regina vot nem hokuszpok

Hun77 2014.11.15. 17:53:01

a germanojnal valami Arminius valami nagy elso german

arminius -aromaeos romaeos nomaeos -NOMAD

es fejen 2 tulu van mint Kinizsinek a szobornal

az es a mienk XD

Hun77 2014.11.17. 16:11:49

peroz perzsa [firuz] vs hephtalithak

hunyadi vs firuz 1454

books.google.ro/books?id=3s4OAAAAQAAJ&pg=PA77&dq=theophanes+of+byzantium+huns+scythians&hl=hu&sa=X&ei=8_tpVJWgKYvMyAPsmoKYCw&ved=0CDUQ6AEwAw#v=onepage&q=theophanes%20of%20byzantium%20huns%20scythians&f=false

alol

itt az a theopheanes

azt irja hogy a turkokot aperzsak khermichionesnek hittak

akkoriban ott kozep azsiaba feher hunok [mikor ezek a trkok]

books.google.ro/books?id=r8GXrBL70QIC&pg=PA730&dq=photius++scytharum&hl=hu&sa=X&ei=9wFqVK3cLomeywP98YLgBQ&ved=0CCkQ6AEwAQ#v=onepage&q=photius%20%20scytharum&f=false

78
-------

azt irj a aturkok a tanais keleti felen elnek [tul sokat van emlitve mint hatar akkor atanais tudod]

de;

khermichionites;

khermi-krim

cernoi fekete szlavul

szoval vannak ott feketes lehet es feherek
--------

hunaydi feher lovag
------

Hun77 2014.11.17. 16:18:46

ott vannak ekkoriban kozep azsiaban 6ik sz

tukr nevek

bochanus
turxanthos[turxathos]
disabul
tardu

es valami ugyancsak turkok Bertezena es gEOUGEN

EZ a Disabul egy arany hegy mellett lakott

Ectag a neve de ugyancsak Menander irja azelott ugyancsak valami hegyet valszeg ezt , hogy Ectel

books.google.ro/books?id=a3lWAAAAcAAJ&pg=PA841&dq=tardu+turcorum+ectel&hl=hu&sa=X&ei=9BBqVI7NNanXyQOStoKIDw&ved=0CCkQ6AEwAQ#v=onepage&q=tardu%20turcorum%20ectel&f=false

404-ik oldal es a 383-tol addig

-------------

a nevek;

disabul-decebal
ectag ectel [egy 1600-as konyveb azt varialjak hogy Sarmiseget az Vetzel----etzel---ectel???]]

bochanus-boka

tardu - terd

bertezana - bastarna [ezek bure-bista idejeben germnaok vagy szkitak] vagy bezar,borton-be zar,vagy retyezat?]

geougen-romanu a terd az genunkhi

-------

trajan mikmor decebalt megveri megtalalja az arannyat is [neg egyaltalan kozel van a nyugati hegyseghez-mocok] vaagy a turda nev vagy aranysoszek stb aranyos gyeres etc

-----------

???

Hun77 2014.11.17. 16:25:34

turxanthos

tur--ez mar eleg kb

santhos vagy szatos

tur es szant..
------

az a baj hogy Menander emliti Sogdianat azaz valoban kozep azsiua;

------

szogdiana;

Szog Laci lova Trda stb
-------

vagy;

ott van hunyadna a Colt vara [romanul a colt sarok,szeg-ket] vagy kalotaszeg

------

diana;

n-r;

ez eroltetett leeht de elso lepes utan laccik'

diara

d-t

tiara;

tara romanu ors-szag

vagy tzar [car] - Fomi azt varialja ugye hogy a tatarok=oroszok

ta-ta[z]r-okXD

------

diana-diara;

sohdiara korforgon;

diarasog

d-arszog?

szoval szogdiana = orszag vagy romau tara vagy tatar???

es lasd a sok tatar legendat a varakkal kapcoslstba meg 1altalan!

ennela Kolc varanak=l is tatar van es Laci is penzt dob a tatrnak

hu.wikipedia.org/wiki/Kolcv%C3%A1r
---------

szol;

OTT VAN AZ ITTENI TORTENELEM??? AZSIABA???

JASDINAK igaza van hogy ''ugy vagyunk itt hogy ott vagyunk'' - ezt o a jelek kozvetittesere erti XD

------

amugy az a sok 'tatar' erdelyben [es akkor abetoresel] aokbol semmi se igaz

vlszeg inkabb epitettek nem pusztitottak azaz 180 fokba forditva meginn!

ta-ta-roz

Hun77 2014.11.17. 16:25:55

Kovats laci ezeken mosojog asozngya labaszom!XD

Hun77 2014.11.17. 16:28:38

miccosz Tsakany?

-------

ja ha mar 'sarok,boka';;;

Akilesz sarka;

KLS [kolos-var vagy Kolc var lehet]

TS-CS
-----

amugy lehet olah volt mert olahul a Calcai az boka s akkor Boagrius akivel kusd az bulgar XD
-------

vagy magayrulk lehet; XD

Kolt

lehet Sarkany feszkek voltak XXD [sarka-ny-sarok-kolc-kolt]

ott koltottek vagy lehet Griffek szkitiaba [Kezai]
---------

Kolto maramarosba ma es hunagr falu

Hun77 2014.11.17. 18:40:15

xd

en.wikipedia.org/wiki/Sack_of_Rome_(1084)

He returned, however, to Italy and marched north with 36,000 me

kozbe itt is forogtak korbe midenfele mentek D

1084-933=151

933 ba 36 ezer hungar hal meg

Hun77 2014.11.17. 18:42:02

933-455=378

kozel van foleg ha 'vannak 3 evek valemiertt]

Hun77 2014.11.17. 19:43:29

Troj D

A Killesz N-Apollo szobrat gyepajja meg [nyilla van]

Paris nyilla lovi le a bokajat [sark-at]

Hector a vegin a filmbe 'tamer of horses' vagyes lovak szelifittoje

hector;n-h;kantar

Nart amazon ugyancsak loszelidittes

NRT [erdekese]

tyndareus helenka - tunder ilonka [+dentur D]

Akilles Dragones vot XD

---------

NAPOKA nAPOLLO AKL KLS KOLT/CZ VARA SAROK VAGY AGYAR

M-AGYAR xd

Hun77 2014.11.20. 12:03:22

Budin s Pest

nezzeg mijen hianyos a leiras 'Budarol' ''torok folglalas'' idejebol

kivagtam akepeket [tudod e hogy kell kivenni?]

digitalia.lib.pte.hu/books/evlia-cselebi-torok-vilagutazo-magyarorszagi-utazasai-1660-1664-bp-mta-1904-1/web/images/b214.jpg

digitalia.lib.pte.hu/books/evlia-cselebi-torok-vilagutazo-magyarorszagi-utazasai-1660-1664-bp-mta-1904-1/web/images/b215.jpg

digitalia.lib.pte.hu/books/evlia-cselebi-torok-vilagutazo-magyarorszagi-utazasai-1660-1664-bp-mta-1904-1/web/images/b216.jpg

''homaly fedi''

ha hogy az istenbe ne XD

--

amugy meginn nezzuk meg;

amig nincs meghoiditva az orszag SEMMI LEIRAS SEMMI VAROSROL

SEMMI MAGAYR NYELVU IRAS AKKORIBOL

SEMMI LEIRAS CSATAKROL [''mohacs utan'' napra majdnam asszem orara pontoson van, hanyan voltak 10-ed szamra [peldaul 3145] s leiras stb [persze ekkoribol is inkabb a 'vesztesek']

---> nem vot 'torok foglalas'

s ezen senki nem gondolkozik bazszki

Hun77 2014.11.20. 12:06:59

na de nem ezt akartam;

eddig nem vettuk eszre ne!;

Budin s Pest

t-romanul C s nemetul Z [a S si bejohet mert sziszeg]

Pest=Pecs

Budin=VIDIN

azaz MAXIMUM 'DELVIDEK VAJDASAG'

----

amugy valahol emlekszele emagkaptam vot hogy Tselebi azt irja hogy ;''Amszterdamig mentek'' XD

Strassbourg Atilla kepe

es ''ezek Amszterdamig mennek''

Strassbourg valszeg valameik itteni var a Dunan [Istros]

Amszerdam azt asszem a Horcsoggel varoialtam XD

Hamszter - ja es lehet hogy Karczag ugy izeltem [Hamm az kabbe de az Moho Mohacs stb]

SZTER AZ iSTER

Hun77 2014.11.20. 12:13:48

digitalia.lib.pte.hu/books/evlia-cselebi-torok-vilagutazo-magyarorszagi-utazasai-1660-1664-bp-mta-1904-1/web/images/b217.jpg

Buda megerosittve 100ezerrel

s aszongyak ma hogy senki sem vot 1526ba

tiszta kitalaczio az egesz baszmeg

olvasgassad meg ha nem olvastad eddig [en nem]
------

azt irja Buda a profeta suzletese utan 782evvel epult

az mikor van?

Mohamed ameik fut vagy mi?

Hun77 2014.11.20. 12:20:38

amugy unnezki Lajos [Szantai D] nem olvasta ezt me azt irja hogy lajit eltemette Szuli [Szantai asozngya asszem nem]
-----------
digitalia.lib.pte.hu/books/evlia-cselebi-torok-vilagutazo-magyarorszagi-utazasai-1660-1664-bp-mta-1904-1/web/images/b220.jpg

sanyi makedon iszkenderi hogy magayr korona aszontak a torokok a sanyie vot vagy mi XD

Hun77 2014.11.20. 13:15:45

ha a profetat Mohara erti akkor -212 a datum [ez 570 ugy irja szuletett]

ekkor van a punnik war

en.wikipedia.org/wiki/Second_Punic_War

They are called the "Punic Wars" because Rome's name for Carthaginians was Poeni, derived from Poenici (earlier form of Punici), a reference to the founding of Carthage by Phoenician settlers

ojan mintha Pannon

Hun77 2014.11.20. 14:15:18

digitalia.lib.pte.hu/books/evlia-cselebi-torok-vilagutazo-magyarorszagi-utazasai-1660-1664-bp-mta-1904-1/web/images/b367.jpg

itt rija hogy a franciakig is elmentek a torokok vagy mittom tatarok XD

''1660'' koruli sztorik

s le s eforditottak

Hun77 2014.11.20. 17:58:29

www.legendarium.ro/legendak

ne Tsakany szikan mondak veletlenul akattam rejik

szedd le ha kell

Hun77 2014.11.24. 17:44:59

mondom latode hoigy a ''Dozsa tuzeskoszuru' abbol semmi se igaz - valami kiraj vot

Hun77 2014.11.24. 17:54:37

books.google.ro/books?id=liNUAAAAcAAJ&pg=PA135&dq=matyas+koronazasa+1462&hl=hu&sa=X&ei=_GFzVOKOOMPaywOa_YKABg&ved=0CCAQ6AEwAA#v=onepage&q=matyas%20koronazasa%201462&f=false

Horea 1783-323=1461

azt izele,m nem e Matyival fugg essze [mert Horea-t neveztek rex Dacianak XD]

G-H-K;

horea-korea[korona]

Corvin [cor megeint az eleje a szonak]

v-u/n Korvin-korun

ott a konyvbe 1462-ot ir

valahol irta hogy mikor hazaakerult a korona nemkoronzatak meg me betort a torok

szoval ott sincs fix datum valszeg,eml;ekszel a szuletesenek is 5 ev intervall van

Hun77 2014.11.24. 17:55:40

Dátum 1784. október 31. – 1785. február 28.

Hun77 2014.11.24. 17:55:49

Örököse Corvin János
Koronázása Székesfehérvár
1464. március 29.

Hun77 2014.11.24. 17:57:40

Ignác Acsády - 1903 - ‎Kivonat - ‎További kiadások
A havasalföldi vajda személyesen mutatta be hódolatát, midőn Mátyás Erdélyben időzött (1462). ... állt a harczra s mikor a szultán 1463-ban támadólag lépett föl, még koronázását is elhalasztotta, csakhogy személyesen vezethesse csapatait.

Hun77 2014.11.24. 17:58:02

books.google.ro/books?id=CixIAAAAMAAJ
Lajos Elekes - 1956 - ‎Kivonat - ‎További kiadások
Mátyás nem tudott elegendő zsoldost fogadni, a harcok vontatottan s váltakozó sikerrel folytak. ... (1462 tavaszán, azonban a békeokmány kiállítása még jó egy évig húzódott.) A béke szerint Frigyes visszaadta a közel negyed százada nála levő koronázási jelvényeket, valamint Sopron városát, és megígérte, hogy segíti ...

Hun77 2014.11.24. 17:59:28

Jenő Csuday - 1897 - ‎Kivonat - ‎További kiadások
király eme szavaira hűségi esküvel feleltek és kijelentették, hogy soha mást királynak elismerni nem fognak s Mátyást minden pártütő ellenében meg fogják védelmezni. ... 4-én Bécsújhelyben magyar királyija koronázták és ezzel a háború koczkája elvettetett. ... Végre 1462- ben kötötte meg a békét Vitéz János követe által a következő föltételek alatt: a császár 60 ezer aranyért átadja a szent koronát, ...

Hun77 2014.11.24. 18:02:26

s Frigyes nevut emlittenek ''aki visszaadja''

frigy szovetseg

hollo s gyuru

Hun77 2014.11.24. 18:12:30

ja es ha Antal az Atal akkor;

antal-latin XD

szoval a bulik itt votak nem italyba meg lehet az egesz 'romai birodalom' itt vot avagy mindenesetre Szkita

Caesar Kazar Kushan [n-r]

Hun77 2014.11.24. 19:43:31

A csatában a parasztok egy része szekérvárba zárkózva harcolt, akárcsak a husziták.

Hun77 2014.11.24. 19:45:43

Turoczinal 40ezer czeran [paraszt]

1437+23+7=1467 Matyi erdelybe megy 40ezerrel me lazzadas van +moldvai buli Baia

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0009/703.html

A törökök a véres csatában állítólag 40.000 főnyi veszteséget szenvedtek

Hun77 2014.11.24. 20:08:15

1663ra van a Tselebi leiras unnezki Ujvart emlitt

banlakynal ersekujvar

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0016/1313.html

H-amszter dam

horcsog vagy hod de ugyanaz a fajta

--------

Hodmezei tsata 1280 [kunok vs kun laczi]

de ez valszeg az 1285-os tatarjaras aminek vannk akcioji 1287-ig lattam

lehet ugyanaz [azaz az 1663-as torok jaras ugyanaz mint az 1285os tatar]

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0016/1306.html

1660 torok jaras erdelybe rakoczi-gan ellen

1660-1285=345

1663-1285-378 [3v]

Hun77 2014.11.24. 20:18:23

ha rakoczi kurucz ku-racz akkor Hodmezovasar az szerbia fele van

akkor az 1660as ugyanz mint az 1663

''kunok'' '1280';

1492 a 'fekete sereg leverese' valahol delen asszem

hu.wikipedia.org/wiki/A_fekete_sereg_l%C3%A1zad%C3%A1sa

1660-1492=168

a 'kara' azt hallotam fekete [nemtom me de legyen]

amugy Corb hollo Corvus hollo

Cor-Kar[rrrr] XD --Ka-Rakoczi-gan

Kagan Rakoczi vagy kagan Karax azaz Hollo = Matyi

Hun77 2014.11.25. 17:16:11

@Vágtázó Csiga: Vargas e? hat nagyjabol ugyanazt mondjak mind man [mondjuk ezek eloadasok elvileg gondolom ojannak akik meg nem hallottak D]

www.belvedere-meridionale.hu/lapszamok/archive/2010_2.pdf

5ik old

910-es

igen mert a 'nemet nomad vot'

a czim

Hun77 2014.11.25. 17:16:21

„…A király maga is csodálkozik
azon, hogy ő, a győztes, legyőzötté vált…”

Hun77 2014.11.26. 05:57:12

en.wikipedia.org/wiki/Fall_of_Tripoli_(1289)

3 DAmietta ostromto ir de az 1-o-t nem irj akonkreton ha kattintasz csak bedobja az 1160-asra

Hun77 2014.11.26. 05:57:59

Crusader battles in the Levant (1096–1303)

ez mi lehet-te bajoltal Levantal asszem

Hun77 2014.11.26. 06:29:10

www.dobogommt.hu/ujsag_archivum_dobogoko

van meg egy Dobogo ujsag most latom ,ezek kitettek

Hun77 2014.11.26. 13:31:53

na unnzeki meginn van 1 gyanus vmi

934 be a magayrok s besenyok [de mashol bulgart es emlittenek] vs bizanciak

itt nyernek szoval azrt nem tudunk sokat rola holott van leiras [amit idez egyik konyvbe-de meg azon tul is van ugyanattol a Masuditol, a seregszam ugy veszem ki de nem idezi a 'tortenesz']

ez lenne 934-be

de ugy nez ki meg vot egy akczio 917be ahol megint csak 4 fele nepet emlittenek[nem tudom hogy akitol idezik nem irta ki hogy kik vagy aki idezi]

ez lenne 917

akkor van az a 970-es veresege a ruszoknak hungaroknak besenyoknek a bizanciaktol

-------

itt a linkek

www.scribd.com/doc/98202123/Pechenegs-cumans-iasians-Steppe-peoples-in-Medieval-Hungary-A-Paloczi-Horvath

17ik old

ide az republik linket nem engedi betenni

itt e sir rolla

publikacio.uni-miskolc.hu/data/ME-PUB-41180/Pecheneg-Hungarian%20reconciliation.pdf

itt meg a 4iken a 917es [ami amugy ismert z Achialosi tsata bulgar vs bzuanci de a wiki szoeg nem ir besenot s magayrt, csak ugy hogy eliti nem a csataval kapcsolatba hanem maskepp]

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Achelous_%28917%29
The size of the Bulgarian army under Simeon I of Bulgaria is unknown.[1] Although they ruined the Byzantine negotiations, the Bulgarians were still afraid that the old allies of the Byzantines, the Pechenegs and the Hungarians, would attack them from the north

kitalaltak egy meset
-------

mert ez leeht ugyanz a buli
;

970-917=53[46+7]

Hun77 2014.11.26. 13:32:25

A csatákat általában már a lovasíjászok eldöntötték, ám sokszor a közelharc sem maradhatott el. A Konstantinápoly ellen indított 934-es magyar-besenyő hadjáratról részletes leírás maradt fenn. A hatalmas ütközetet Maszudi arab tudós és utazó jegyezte fel. Leírásában részletezi a nagy taktikai ügyességgel felépített nomád támadást, amelyben a szárnyak keresztezve támadták a bizánci hadat, majd precízen kivitelezett forgó mozgásba kezdtek, mint a malomkerék. Azonban a kétnapos ütközet közelharccal zárul le ”…a türkök (magyarok) a nyílzápor után rendezett sorokban végrehajtott támadásukkal megszerezték a győzelmet. Az ő soraik ugyanis rendezett állapotban maradtak és nem bomlottak fel. A lovas osztagok jobbról és balról száguldoztak, és előkerültek a kardok is….” A leírásból következik, hogy egy lovasroham nehezen elképzelhető a támadók valamiféle páncélozottsága nélkül. Ráadásul a bizánci sereg minden esetben komoly páncélzatot használt.

ez a szoveg van az erepublikba

Hun77 2014.11.26. 13:46:48

ha elolvastad a scribd-es konyve aleirast akkor eszreveszed a hasonlosagot az Arcdiopolisizval 970

figyeld le;

A bizánci sereg főparancsnoka, Bardasz Szklerosz a sztyeppei népek módszerét alkalmazta a szövetség elővédjét alkotó besenyők ellen. A bizánciak egy része hadrendjét megtartva menekülést színlelt, mire a besenyők üldözni kezdték őket, de közben hadrendjük felbomlott. Ekkor a bizánciak megfordultak, oldalról pedig az elrejtőzött bizánci csapatok támadtak a besenyőkre, akiket teljesen szétvertek.[1]

At any rate, Skleros eventually set out and divided his forces into three groups: two divisions were placed in ambush on the wooded sides of the road leading towards the Rus' camp, while another, probably some 2,000–3,000 men, was placed under himself (or Alakaseus in Skylitzes' account) and went forth to attack the Rus' host.[3] The Byzantine detachment quickly came into contact with the Rus' army, and charged the Pecheneg contingent. The Byzantines quickly began executing a gradual orderly retreat, turning at intervals to charge back at the pursuing Pechenegs, who had thus become separated from the main body of the Rus' army

visszafordulas de a masiknal is ez van ! XD

Hun77 2014.11.26. 13:48:25

szoval ez ugyanaz csakkiforditva [emlekszek lattam ijent a bulagrok vs bizanciak Krum idejebe [9sz] s Zaberganosok kutigurok vs bizanciak [ottt is egy fajta manovert irtak le de egyszer egyik amskor a masik csilanta ]---valami ''megkereulese a tabornak volt]

Hun77 2014.11.26. 13:50:02

Bardas Skleros

es akkor ez a bizanci vezer kia?

szikulos s bardas

Hun77 2014.11.27. 16:27:05

books.google.ro/books?id=5VYFAAAAQAAJ&pg=PA142&dq=magyarok+byzantinusok&hl=hu&sa=X&ei=D0J3VNqCCsjHygPC64HoCA&ved=0CCUQ6AEwAQ#v=onepage&q=magyarok%20byzantinusok&f=false

az az 1080as akcio besenyok stb

1080-934 [waldamari akco ami lehet anchialos]

146

---------

amugy ekkoriban asszem halomba anminden [besenyok ide is betornek stb] eekkor van a manzikerti is valamikor asszem

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Manzikert

Hun77 2014.11.27. 16:27:33

1071-917 [anvhialos]

154

Hun77 2014.11.27. 16:29:08

erdekes itt is tavasszal irja az akcziot [934be is]

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0002/93.html

Banalakyal nincs az arab forras

Hun77 2014.11.27. 16:31:53

books.google.ro/books?id=2vl538CMBsAC&pg=PA197&dq=tzelgu+80,000&hl=hu&sa=X&ei=ikN3VJmZMYXYywOTsoJI&ved=0CDEQ6AEwAw#v=onepage&q=tzelgu%2080%2C000&f=false

Lebunioni csata 1091 [amugy Lacinak van akcioja Belgradnal 1071 es 1091-re is czentinzek]

na de ha Lebunion

meg a vegen megkapom Leventet XD

Hun77 2014.11.27. 16:33:08

amugy itt 1087re teszi a masikfelol 1080

Hun77 2014.11.27. 16:38:36

1091 Lebunion-917 [Anchialos ami bilgar vs buzanczi d e 1 forras a hunagrojot es irja]

174

1091-934 [Waldamari]=157

Hun77 2014.11.27. 16:40:31

20,000 Greeks, 40,000 Cumans

60ezer [a konyve forrasbol 600ezret ir]

Hun77 2014.11.27. 16:42:44

aries.[1] Pechenegs
Commanders and leaders
Alexios I Komnenos
George Palaiologos
Constantine Dalassenos

1091

Hun77 2014.11.28. 21:36:45

www.youtube.com/watch?v=OpFZRd3c3f0

ugy nez ki a Mag 1szemejes lett vagy mi? Pap Gabi baval me nincsnek videoik?

gyanus nekem Geczy Tsiga D

Hun77 2014.11.29. 10:09:17

[url]http://books.google.ro/books?id=qTw-AAAAYAAJ&pg=PA16&dq=bathory+istvan+attila&hl=hu&sa=X&ei=aIx5VJalIKjnywO5xoKgDQ&ved=0CE8Q6AEwCA#v=onepage&q=bathory%20istvan%20attila&f=false[/url]

16ik old.

egy 18-ik szazadi [Bel Matyi] meg azt irta hogy valami Bor-bart-ot Atilla hunjai epitettek valami folyo eltereles

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.11.29. 12:26:35

@Hun77: "ugy nez ki a Mag 1szemejes lett vagy mi? Pap Gabi baval me nincsnek videoik?

gyanus nekem Geczy Tsiga D "

jaaa, nem. ez Amerikaba van, oda szokott kijarni. Ott is van valami mag kozosseg.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.11.29. 12:29:49

@Hun77:"http://www.byzantium.xronikon.com/battle.php?byzbat=c11_21"

hahaha lehet meg Amerikaba is atvittek a meghanisittt tortenelmet.

"He appealed to another nomadic tribe, the Cumans, to help him against the Pechenegs."

Besenyo=Kun=Kipcsak

ez a zsuka pont olyan mint a kutigur-utigur, magyar-besenyo. Ezek aztan tenyleg 2000 evnyi tortenelmet hamisitottak.

Hun77 2014.11.30. 05:58:16

posada 1330

PST

D-T;

PeST 1285 VS TATAROK

45 EV

aszongyak hogy KARCSI Arges-ig ment akkor '1330-ba' de az kozel van PiTeSTi-hez XD

hungarok vs olahok=hungarok vs tatarok ez esetbe legalab es

foleg ha latod hogy nem adnak forrast a 30ezer magayrra a 'posadai'-nal 1330-re de van egy 'korabeli' ami 1326-re teszi hogy a hungar kiraj megveri a tatarokot ahol elesik 30ezer tatar [innen veszik s atrakjak az olahokhoz]

amugy 1271-ben 30 ezer kun-t emlittenek V I sti idejeben vs a csehek ellen

1325-re irjak hogy Karcsi megterit olahokot s kunokot [ez ha jol emlkeszek amugy 532-re van a nagy karcsi avarokot dologtol]

1324-ben meg Karcsi is erdelybe megy me aszaszok lazzadnak [s a szasz kornyika azt irja hogy a aszaszok kolaborlatak Basarabbal [a posadai olahval]]

szoval mi van ha 1324-et veszek [ez amugy +168=1492 'fekete sere szetverese']

1324-1271=53 [46+7]

meg amugy vannak kornyikak ahol a kun es tatar ugyanaz [amugy lehet mind a 2 hungar csak kitlaltak egybol tobbet s szembe forditottak]

Hun77 2014.11.30. 06:16:56

November havában Argyas alá érve, itt a magyar sereg Bazarába egy támadásra indult kisebb hadát megverte, miközben sok oláh halálát lelte, hatan pedig fogságba estek.

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0007/539.html

argyeal a rom,anok asozngyak parasztodonn ardeal-nak

s aszongyak ennel a posadai-nal [asszem a 'forras' is aszongya] hogy 'erdos' hejen vot az akcio

ardeal erdos vagy mittom Arges akkor az es az

Hun77 2014.11.30. 06:34:16

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Thermopylae

ezt izeltuk e

480

tomiris vs kurosz 530

532-480=52 [45+7]

thermo pula az vagy turma lovas [sereg] vagy thermo az termal vizek D

az Eri kornikaba a masik azt varialja hogy termal vizek [erre a kronikar aszongyak hamisittas 19ik szazadba irta vki]

books.google.ro/books?id=gSAvAAAAMAAJ&printsec=frontcover&dq=chronocle+of+eri&hl=hu&sa=X&ei=SKx6VNsGpbvKA5qFgIgM&ved=0CCIQ6AEwAA#v=onepage&q=chronocle%20of%20eri&f=false

ebbe lattam a tennap

Hun77 2014.11.30. 08:01:05

books.google.ro/books?id=iF1DAAAAYAAJ&pg=PA29&dq=scythak+solinus&hl=hu&sa=X&ei=S7d6VNKNHqXGygPbxIHIAg&ved=0CCAQ6AEwAA#v=onepage&q=scythak%20solinus&f=false

agatyrsi kik [beirtam egy hoisszu komot linkekkel de nem vette be

gok turk kek turk kzoep azsia ezek leeht agatyrsek

tengri tenger kek

romanu erdeks a keke alb-astru [alb az feher]

latinul caerulo vagy mi a 'kek [inkabb magayrul van]

de kozep azsiaba a feher hunszok [de ott kek torokok]

romanu alb-astru a akek

a fehr valahogy kek?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.11.30. 19:06:15

@Hun77: "gok turk kek turk kzoep azsia ezek leeht agatyrsek"

szerintek az a kek turk dolog kitalacio, megtevesztek. van asszem AG Turk is. az AG az feheret jelent. az aga tursz is az kell legyen. mas nem is lehet. nezz utana a turk nyelvekben hogy mondjak e fehernek, gyozodj meg.

Hun77 2014.11.30. 19:23:04

@Vágtázó Csiga:

eg aga [kek]

agatyrs akkor kek koszi Tsakany Magister! XD

jo ene rtem de ezek esszefuggnek csak eken hogy mik akaakek feketek feherek stb

Kovats Laczi es asozngy ahogy a fejer az fo-ur vagyes gore

Hun77 2014.11.30. 19:29:51

@Vágtázó Csiga: hogy mongyak a fehernek a turkik?

Hun77 2014.11.30. 19:38:49

fabsanyo.wordpress.com/2014/11/30/feltarasok-leleplezesek/comment-page-1/#comment-554

Sanjo

Ha logikusan gondolkodunk,arra a következtetésre jutunk hogy az ezredforduló körül Európában egyetlen időálló császárság létezhetett és pedig a Bizánci.Bizánc,a későbbi Konstantinopol,ma Isztambul,szerencsés földrajzi elhelyezkedése miatt olyan védelemnek örvendhetett,hogy évszázadokon keresztűl meg tudta őrizni folytonosságát,midön a legtöbb akkori királyság és császárság tiszavirág életű volt.Ekkór még a városban és a birodalomban görög nyelven folyt az élet.

nem erti meg hog az is humbuk

Hun77 2014.11.30. 19:57:25

Tehát a 18. században még egyházi történészek azt állitották,hogy az 5. században a Kárpát-medencében hungárok éltek.Aztán megtalálják az “elveszett” krónikákat,ahól már ugy irja hogy a hungárok csak a 9.század vége felé jönnek be Verecke felől.Tehát 175o körül a magyarokat még nem turták ki a K-medence fészkéből ,de már megjelentek a kakukfiókák:gepidák,gótok, herulok ,rókák stb.”’

Turoci stb mar 1600-ba ki vannak adva a nemeteknel [amugy az osszes ‘magayr kronika’ hamiistvany ettol f-etlenul]

‘Bizancz’ ugyanugy kitalalt mint a nyugati humbuk

valszeg a Kunok alapitopttak ”Komnene’, Chioniates [kony szlavul lo]
vagy a Besenyok [Bizan-t Viz-ont—ez terulet nem orszag [valachia vagy erdely—lasd a sok vizet]

----------

Sanjonak beszotam XD

vagy bizant viz es sancz
---

sztem mos man eleg vilagoss hogy az M mehet B be vag akkor Pbe

egy irasban ahol turma [sereg] kene legyen turba-t ir s a latin wiki is annak forditja

en.wiktionary.org/wiki/turba#Latin

books.google.ro/books?id=MUsE-1vVvRMC&pg=PA567&dq=aretas++hunnos&hl=hu&sa=X&ei=Qmh7VPecEIfCywPMlIGYCw&ved=0CCgQ6AEwAQ#v=onepage&q=aretas%20%20hunnos&f=false

567 jobbrol ''bellicosam turbam'' harcos sereg tomeg

amugy ezt 4ik szazadi forras s azt irja hogy a gotgorogok gotok tajfalok azok hunok

Hun77 2014.11.30. 19:58:16

szoval;

Besenyo

mesenyo D

mese no azaz amazon vagy Mesi vagy Vizenyos azaz Motsar vagy egyszruen vizes hely

Hun77 2014.11.30. 20:00:49

vagy masonok azaz szabad vakolok

Hun77 2014.11.30. 20:16:54

s Emesebol viz jon ki mi? ar-pad <----Jasdi

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.11.30. 21:59:12

@Hun77: "PiTeSTi"
van Fetești is. vajon ezek mit jelenthetnek?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.11.30. 22:04:51

ezt mar mutattam? osszeirtan azokat a helysegneveket Olteniabol s Moldovabol amik magyarok. most nem jut eszembe se a neve a szerzonek se a konyv cime.

maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/magyar_helysegnevek.pdf

Hun77 2014.12.01. 08:00:20

www.militaria.hu/uploads/files/68693100_1417014513.pdf

13-15ik oldal

nezel katyvaszt Tsiga XD

ezekt most azert irjak [2014es] hogy kavarjak a szart [esetleg meg ki is mutatjak hogy a magayrok nyertek] de a hamisttas joval tul van

ez a ''tatarjaras' barmi lehet a ''2500'' ev 'vilagtortenelembe'

Hun77 2014.12.01. 08:03:36

72 Annales Frisacenses. 65. o.: (A. 1241) „ipsa die resurrectionis dominice Tartari per Alpes et silvas
irrumpentes, Rodanam quoddam opidum Ungarie intraverunt, et quattuor milia hominum vel amplius ibidem
interemerunt. Eodem die alter exhercitus eorundem Tartarorum ingrediens provinciam que Burza dicitur, ducem
exhercitus Transsilvane terre cum omnibus suis interfecit. Feria tertia eiusdem ebdomane in opido quod
Nosa dicitur ceciderunt ex christianis sex milia quattuordecim. Feria quinta ceciderunt in villa que Kuomelburch
dicitur amplius quam triginta milia. Item feria quinta ante dominicam Misericordia ceciderunt in civitate
que villa Hermanni dicitur plus quam centum milia...Item in quodam castro quod dicitur Clusa cecidit infinita
multitudo Ungarorum. Idem contigit in Waradino et in villa quod dicitur fratrum Thonie et in Alba civitate
Transsilvana et in villa Zaliz

15ik old

hanyat megoltek ugymond --- ezek kitalalt kriminalizalt szorik

a 'tatardulasok stb' ezek epitkezesek voltak azert van annyi 'tatar legenda var' erdelybe

Hun77 2014.12.01. 08:04:21

Az 1242. évhez írt bejegyzései azzal kezdődnek,
hogy „Kálmán, Magyarország királya meghalt”.
76

xd

Hun77 2014.12.01. 08:05:12

itt latnank katyvaszt ha az osszeS 'kronikat' ami a vilagon van mondjuk egy adott esemenyrol lathanank bazmeg !xd

Hun77 2014.12.01. 08:06:21

17IK OLDAL pESTET IR MASKOR MEG 1285

Hun77 2014.12.01. 08:28:16

1479 30ezer torok hol meg kenyermezo

1326 30 ezer tatar hol meg [Karcsi]

153 [100+46+7]

Hun77 2014.12.01. 08:54:40

Kaja

manichean

mananca romau eszik

kajal eszik [szinte biztos vok benne hogy nem czigan eredetu]

mert latode hogy esszeall;

Bathory 1479 kenyeret esznek s vizet stb imadkoznak kenyermezei [ezt persze az akademiai maffia aszongy Bonfi talalata ki]

Stefi moldovai 1475 a csata utan szinten bojtol kenyeret esziks tb [ott 1476 valami Feher mezei csata itt a Kenyermezei 1479 Feher megye]

--------

posada 1330 de ez inkabb 1326 s a kenyermezei 1479 [akkor 153 talal es a 30ezer halott vagy 'halott' mittom]

PeSt PiTeSti [Arges kozelebe ahova irjak hogyKarcsi elmegy odaig a 'PoSaDai -dejen]

romanul a husvet Paste PST ---kenyermezo [a nev] kenyeret esznek [bojt-husvet]

szoval meginnt posadai 1330[1326]=kenyermezei 1479 [es valszeg a moldvai Stefi 1475-76osz akcziok es]

---

na de nem 'Manikeizmusrol' van szo?XD vagy egyszeruen Kajalasrol?XD [ha szentul gondolkozunk akkor mondjuk etelt vittek valakinek --- es lehet akkor ebbol tsinaltak haborut]

vagy geologia -- Jasdi
--------

most nezem a 'Kenyermezo' nevet;

nem eleg tiszta de ott naggyabol a MNK s n-r

camp romanu mezo panis latinu kenyer amugy olahu es;

c-amp panis

a Z betu zavar be latod

Hun77 2014.12.01. 08:56:23

ja s ha Mani Jezi profetje s Jezi es amennyi mannak XD

Mani nem JEZI VOT [KRIMI nelKUL PERSZE]?

''mennyei kaja'===mani-keian XD

ja s hokuszpok nelkul es

de akkor mi az?

Hun77 2014.12.01. 08:58:19

ott a 'Kenyermezobe' megbujik pedig latom XD

camp panis [campania az egguttes csapat vagy hadjarat s hasonlo valasztasi buli ma stb valszeg]

Hun77 2014.12.01. 09:30:10

tudod e mi lehetett ot Tsiga? ha igaz lehet az en varialasom

bathory es kinizsi ugye

kinizsi az kenez [ez egy rang asszem azt irta vhol hogy az olahoknak voltak a dolgaiknak a rendezoi]

ha meg azt vesszuk ezek delrol jottek ide

akkor ezeknek enni vittek bazmeg XD kajalni nem haboru [ha igy van akkor igy utolag persze jobb lett volna ha kaszat a nyakikba XD]

Hun77 2014.12.01. 10:38:26

XDXD

1595-1326=269[2x100+46+23]

1595be Gyurgyevonal 30ezer torok halot 1326 30ezer tatar 1479be 30ezer torok

bathory=mihai/kiraly albert [a partos kiraly]=basarab[bozorod]/caro[l] berto [karcsi anjou]

bas a rab [fogoly[ mas neven amugy Bozorod [be zar zarda]

1479=1326=1595 valszeg Szkittyiai kijovetel

Hun77 2014.12.01. 10:40:48

distanta.ro/posada/sat-nou

Posada romaniab az brasso alatt van nem ahova ma varialjak asszem hogy hunyad alatt oltenia

COmarnichoz tarozik

amugy a lengyeleknel is van egy tsomo

az akkor azt jelenti ---> polack=valach
en.wikipedia.org/wiki/Posada

Hun77 2014.12.01. 10:41:20

1595 be Brasso alat mennek ki

Hun77 2014.12.01. 12:13:31

tesek kap=aszkodni Tsakany magi;

aszt irja TELEKI HOgy a kenyermezot az olahok Rogujernek hijjak

books.google.ro/books?id=LhAVAAAAYAAJ&pg=PA117&dq=prostravit+hunyadi&hl=hu&sa=X&ei=8Tx8VP61BIK8ygPJh4DQAg&ved=0CCIQ6AEwAA#v=onepage&q=prostravit%20hunyadi&f=false

117

pofad leszakad me aszt es irja hogy ''in festo colomani'' azaz asszem coloman unnepen volt

hogy hijjak a helyet? kenyer mezo

Kalman;

Kalman 1099be amikor a kijevi ''Lanka konyo[r]-og neki meg-rug-ja''

konyor----kenyer

rug [s konyoROG] --- ROGujer es Kalman napjan

amugy romanu a 'rog' az konyorog,ker [amugy akkor a Ker-lesi tsata 1068 az mi?...]]

----

evekre;

nem all be egybol de van kronika ami 1100-ra teszi a Przemysli csatat 1099-be azaz 1100ra;

[amugy erdekes lehet a 'prezli' szo es mert az is kenyerbol van]

vagy a szekely asozngya a'darabokra torni-re hogy ''miszlikbe szakadt' XD

1479-1100=379 [+3ev]

de ha laccik hogy az 1479 kenyer-mezo [feher megye] 1476 feher-volgyi [moldova] es 1475 moldova az ugyanaz;

1476-1100=376 [3x10023=46+7]

szoval Kenyermezei 1479=Przemysl-i 1099=1326 [1330] Posada=1595 Giurgiu

habar ez mar laccik a nevekbol ez esetben nem is kene az evszamok mert vilagoss [rogujer etc]

Hun77 2014.12.01. 12:13:48

na micczosz Tsakany?D

Hun77 2014.12.01. 12:20:01

s akkor itt meginn 'satanizmussal' D allunk szembe

1330 Karcsi bocskodik az olahnak hogy kirangatja az odujabol stb

1009 Kalman is bocskodik ugyebar me megrugja

szoval azt uzenik hogy ''nem pattogj ungur me kapsz a fejedre' XD

s akkor az a sok 'mikor mennek at vagy jonnek vissza a hegyen az ungurok az olahok feszt megtamadjak'' ez is kitalaczio

Hun77 2014.12.01. 12:21:33

erre az 1330-ra mondta asszem Szantai hogy 'nem jo a magyar kirajnka nagykepuskodni' meg ugye Gabi ba hogy gyogyitt stb hokuszpok

ezert enm kamalom ezeket a szent szovegeket mert meg igy is belenk verik XD

Hun77 2014.12.01. 17:30:11

kapu.biz/media/online/

van egy fejezet 'magyar mult' aholinrka torczit D

Pierrt es lattam vot ebbe most az utolso elottibe van avar enek

azt irja hogy az avar harci enekek 'paiones'

akkor paion paeones az nem harcos a panon?

Hun77 2014.12.01. 17:47:34

A kutatóknak feltűnt, hogy a 2. század közepéről származó savariai sírkövek között milyen nagy azoknak a száma, melyeken a felsorolt személyek egy részének neve után ki van hagyva az életkorukat rögzítő szám helye.

a háború s a nyomában járó borzalmas pestis megtizedelte a polgári lakosságot is, úgyhogy ezekből a családokból senki sem élte túl ezeket az éveket, senki sem írhatta fel tehát a kész sírkövekre a hiányzó számokat.

xd

Hun77 2014.12.01. 18:01:21

''Ker-lesi tsata 1068 az mi''

1099-1068=31

amugy ezeknel alig van adat hogy most 1068 es van 1091re is kun akcio Lacinak szoval valszeg ugyanez

amugy erdekes a 68-as vegzodes

Hun77 2014.12.01. 18:02:43

+532=1600

kozel van 1596-hoz [olah vs bathory akcziok 1599-1601]

s ha unnezki esszefug az 1595-el [ott feljebb irtam] akkor gyanus

Hun77 2014.12.01. 18:05:00

mek.oszk.hu/10600/10642/10642.htm#66

a kunok betornek s 3 reszre osszak a sereget

mint a tatarok s asszem a hungaroknal es vanhogy alol jonnek vagy erdelyen

Hun77 2014.12.01. 18:07:55

www.google.ro/search?qscrl=1&q=szent+l%C3%A1szl%C3%B3+harca+a+kunokkal+1065&oq=szent+l%C3%A1szl%C3%B3+harca+a+kunokkal+1065&gs_l=serp.12...3188.9726.0.10652.5.5.0.0.0.0.177.766.0j5.5.0....0...1c.1j3j4.58.serp..4.1.176.lSfFbPYgJJM

Mi után az úzok uralma a steppén az 1064—1065. évi szerencsétlen kimenetelű balkáni hadjárat után

hogy az úz törzsek zöme a Bizánc elleni 1064/1065. évi ...

ezek az Uz-ok es az-ok XD

Hun77 2014.12.01. 18:11:31

532x2=1064

Dlugos a przemysl-i akciot 1094re teszi nem 1099

+ 30 [amugy ez hasonlitt a tatarjarashoz me azt irjak hogy eheztek az erdokben ugy kikaptak 1099 D]

Hun77 2014.12.01. 18:15:24

Przemysl Keneyrmezo

ezt irtam e be neked vagy csak Sanyohoz

prezli [hungariba panirmorzsa] azaz kenyer ez es

''miszlikbe szakad'' [darabokra]

kenyeret tortek a gyerekek?XD

akkor a torokok a tort kenyerXD

Hun77 2014.12.01. 18:17:02

amugy Isti ugyebar kenyeret ad asongyak a nemeteknek mikor megveri okot 1030

szinte biztos hogy a Stefi moldovai [s akkor Bathory es] [[mind a ketten kenyereznek bathory a csata elott a masik utanna 'bojtol']] a hungar Stefibol van

Hun77 2014.12.01. 18:18:15

stefi akcio 1475 s 76

1476-1030=446

Hun77 2014.12.01. 18:21:30

''''Ker-lesi tsata 1068 az mi''

1099-1068=31''

Lanka-keres vot mondom [szovetsegek mennyegzok] csak kriminalizaltak

Hun77 2014.12.01. 19:10:59

en.wikipedia.org/wiki/Osman_I

ezt csak ugy

300 evre alapitt a csoro

istvan isvan esvany osveny

oszman osman osvan ['m uu u v ]

amugy lehet Mani XD

Hun77 2014.12.01. 19:14:15

transliterated in the past as Othman or Ottoman

lehet osszefuggesek nelkul es el lehetne varialni a nevekkel

Ottmar [h-n-r] - german nemet nomad

german corvin kormany

Marton vagy Marta azaz Tomirisa kvin

Hun77 2014.12.01. 19:16:01

amugy a torokokkle es lehet az a helyzet hogy oslakok ott [abba az esetben is ha mi is] - azer hasonlitt a neylv nem masett

habar en nem szeretem az oslakos izet mert szar ulunk e hegyek kzot mint a fasz

Hun77 2014.12.01. 20:47:50

maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/0_kitalalt_8_megi.pdf

11ik oldal me anno nem oldalazok csak a pdf mutatja

books.google.ro/books?id=WexKOUN1_KMC&pg=PA522&dq=millia+siculorum+1
475&hl=hu&sa=X&ei=vvRYU5yoNYzE4gSR_oHIAg&redir_esc=y#v=onepage&q=millia
%20siculorum%201475&f=false

1476 szent Laci napjan nyer Stefi holott maskulonben veszitt [de lattam torok forrast ami a torokokot irj gyoztesnek - de mind1ez most]

'szent laci napjan' 1476

1479 kalman napja

szoval meginnt 'egy nap' ami akkor idejon a tobbihez [1476.75,79 stb]

amugy 1476=130[100+7+23]=1346 Lac[k]fi es a fejuk felett Szent Laci D vs tatarok Moldovaba

a Kalmi Przemyslitol 1099[1100] 376

es ugyebar 'Kalmi Laci utan kiraj' 'de nem o kellet volna legyen csak Laci megvaltoztatta az utolso perczben az akaratat s olett, mert papnak keszult XD mekkora humbuk lehet eze sTsiga miccosz?

Hun77 2014.12.01. 20:53:06

1326[1330] posada=1345-46 Laczkfi [a feje felett LACIVAL] vs tatarok Moldovaba [itt szikulokot is mondanak amugy]=1476,75 moldvai Stefi vs torokok es 1479 Bathory Stefi vs torokok [amugy 1476-ba Bathory Stefit mongyak hogy megy s 'segitti' moldvai Stefit]=1595 Bathory vs torokok giurgiu [gyergyo gyurgyevo-gyergyonak irtak akkor is nem en mondom]=1099 Kalmi vs kijeviek s kunok [es a Lanka lanka]

Hun77 2014.12.01. 21:06:33

nagyvaradot nem tuggya a torokok elfoglalni mert Laci zeregteti a vasat 'ercnyikorgas' Szantai mondta

lassuk mikor van az

hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1radi_csata_%281664%29

ellene?

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0016/1306.html

most akkor elesett vagy mi?

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0016/1328.html

ez 1664 Banlakynal [figyeld meg mi hujje szoveg]

itt nem derul ki mi lett XD

nezem az evszamokkal de nem talal

de viszont talal 1595-el

1664-68=1596 [jonnke a torokok s 'nyernek' mezokeresztesnel s egernel]

az hogy 1660-ba 'elesett varad' annak nincs jelentosege ugy is humbuk vagy kiforditott menet

Hun77 2014.12.01. 21:08:17

amugy Lanka a lanka

lehet Hunyad megye Kalan ami kozel van Feherhez

Hun77 2014.12.01. 21:08:51

es akkor itt man 1664 Zrinyi van [Surena lehet XD]

Hun77 2014.12.01. 21:10:57

A vadkan a lábán és a fején három sebet is ejtett. Ezek közül a nyakon szerzett sebesülés volt a legsúlyosabb, ez ölte meg. Az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült.

Hun77 2014.12.01. 21:27:28

books.google.ro/books?id=0CYOAQAAMAAJ&pg=PA540&dq=1467++istvan+vajda+hunyadiak&hl=hu&sa=X&ei=XM18VIqfOraKsQSOsoFg&ved=0CCAQ6AEwAA#v=onepage&q=1467%20%20istvan%20vajda%20hunyadiak&f=false

541

1467re

leseket allitt moldvai Stefi Matyi ellen

a romanok a lengyelekre akorra ugy mondtak hogy ''lesii'' lesek XD

s valahol irja hogy itt 1467be votak lengyelek is XD

538 7es jegyzet Tordan gyules Mihai napjan D

Vitez misunak a fejet Tordan vagjak le

539 a moldovaba valo elindulas vagy november 25 vagy vege vagy oktober kozepe XD Katalin napja [25 nov]
------

az a Mihai nap erdekes miccosz?
-----

irj valami Tsiga lassam a vellemenyedet!D

Hun77 2014.12.01. 21:31:40

szombat mohaly napja okt 4 de ez azt irja hogy okt 3 vot akkor [meg ebbe se lehet fixen baszki] akkor itt mi lehet nagyban?

amugy hulyenek mongya Bonfit [ez a Teleki es a tobbi 'nagymagyar' a 19 szazadba is mar maffia beavatott vot [tudtak hol kell terelni]

vagy nem Bonfit leeht hanem Fesslert [ez 19iki] [de ez akkor az a helyzet hogy egymast kritizaltak d emind a 2 hazudott mar--- mint most csinaljak lasd Gabi ba ''zukkerman vs zaharov'']

Hun77 2014.12.01. 21:33:35

Varga Tibi szokta mondani hogy ''mittom inek a nyakavagasanak a napjan''

itt midnen hokuszpok irtozatos humbuk ahogy telleg Jasdi mongya

oszevissza van minden keverve [meg ami keverve hamisitva van azi meg egyszer megvan keverve]

Hun77 2014.12.01. 21:36:46

kat-alin cut vagni

Hun77 2014.12.02. 12:46:22

Festo Collomani D
--

atmasolom Sanyotol Tsiga h ne irjam le meginn'---
--

books.google.ro/books?id=l2pUAAAAcAAJ&pg=PA178&dq=szent+kalman+teste&hl=hu&sa=X&ei=G6N9VKiBHaG3ygPryYLYAQ&ved=0CCAQ6AEwAA#v=onepage&q=szent%20kalman%20teste&f=false

itt ir valamit hogy szent Kalman teste s Peter aki Istvan utan van

valamit ir ugy latom hogy ‘betegseg volt’ Hungariba s visszavittek a testet D

books.google.ro/books?id=WQ1PAAAAcAAJ&pg=PA485&dq=in+festo+colomanni&hl=hu&sa=X&ei=I6F9VN6JNojmywO73YD4DA&ved=0CE0Q6AEwBg#v=onepage&q=in%20festo%20colomanni&f=false

501-ik oldal [oldalt a pdf szamlalot nezzed ne az oldalszamot]

hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9ter_magyar_kir%C3%A1ly

1044-46

Kalman kikap csuful 'Przemsyl-nel' 1099

1099-1046=43 [7+46]

ott a Melicensi kornyikaba azt irja mintha Peter hozatta be nem Isti

+ a 'hungarok ugyancsak csuful kikapnak 1044-be'' mikor Peti visszajon

amugy tt is termeszetesen a datumok 'mozgnak' vlaszeg

Dlugoss a Kalman Przemysli akciojat 1094re teszi es Kalmi mint herceg [amugy 1241 korul is van egy Kalman herceg egyszer Kijev fele majd kesobb delen valahol] <---ez is ugyanaz a sztori [a 1099-nel irjak hogy 'a menekulo magyarok ugy eheztek hogy a cipotalpaikot is megettek, az erdoben stb [[aza mintha 'tatarjaras' lenne]]

a masik 'Peti uralkodasi ideje';
magyar király 1038–1041 és 1044–1046 között.

1094-1041=53 [7+46]
------

szoval a 'Kalman es ''szent Kalman teste'' az ugyanaz a sztoti - aztan mi az nemtom [az biztos hogy nem hokuszpok hogy ''szent teste , csodak' stb --> valszeg epitkezesek geolgogia vagy mittom

vagy azok a kiralyok akik 'valamit' [konkretot nem hokuszpokot] csinaltak

Hun77 2014.12.02. 12:50:14

''festo'' pestis D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.02. 13:06:51

@Hun77: "mittom inek a nyakavagasanak a napjan"

hahahahaha nyakvagas ez jo hahaha

asszem inkabb napvagas az. az amikor a kiraly a koronazaskor felvagtat a negy egtaj fele es ugy mond bele vag az egbe, a napba.

Hun77 2014.12.02. 14:37:31

@Vágtázó Csiga: na de az a napvagas e tseppet hokuszpok aze D

Hun77 2014.12.02. 15:41:01

www.youtube.com/watch?v=nm0RbK1NX_o

nezem Gabi bat me mas nincs

a maisk felet nezzeg [Dozsa valamit mond hogy 'kiraly' mittol - mondom ez kirjabol van csinalva]

amugy Nandornal akciozik [lehet aHunyadi fele 1456 - s itt is paraszt csapatopkot irnak 10ezresbe 60-ig]

idez egy verset aholNilus Araxest [kaukaz] emlittenek [aszongya Gabi ba es hogy ez 'telleg humanista tulzas'']

lehet nem XD

----------

eszembe jutott a Dozsa -0fele 1514 ugyebar paraszt vs nemes

a szkitak KORBACS -al hajtjak a szolgakot amikor hazamannnek s a fehrnepek a szolgakkal jottek ossze

Bakocs Bocskor Korbacs Ister Ostor?XD

Hun77 2014.12.02. 15:43:41

szoval lehet a Hajduk es azok Uzok voltak [Komnena Anna kroniak 11ik szazad azt irja az Uzok Hunok a plebejusok nyelven, s masik 2 aszongya hogy az Uzok a legnemesebbek a Besenyok kozul]

?

az Uzok azok Uznek [a besenyokot akik majd a hunagrokot] XD es a tobbi [masszageta szkitak ez a kimmert]

az avart a turk [itt meg van szabir es urogi saragur is - s leeht onogur Priscusnal es Suidasnal ''az avarokot a Griffek a Kod es az megardt oczena hajtotta el'']

Hun77 2014.12.02. 15:44:17

Konneana Anna az Kuman vaslzeg amugy s azz egsz bizanczi dinasztia

Hun77 2014.12.02. 15:49:05

Szapolyai valahol irja;

Katalinnak neveztek emrt leankas volt Erdelybe

Ardealba sok a Katalin amugy [arva kati bethlen, braneburgi s meg van]

de miert jut eszembe;

ott feljebb Telekinel irja hogy Matyi 1467-be a Tordai gyules [ezt meg kene jegyezni mert ez is mar 'tordai gyules' nemcsak a '16ik szazadiak'] utan ami Maihaly napja utan vot [nov 8 utan] Katalain napjan [nopv 25] indul Moldovaba

es mikor itt mennek ''''ossszeveszik Szapolyaival aki visszater azaz nem megy vele''''

---

szoval katalin napja 1467 nov 25 es szapolyai mint 'katalin' [persze nem ''ez'' hanem egyik ''kesobbi''] es itt 1467 Kati nap utan ''osszeveszik es nem megy'' [amugy ment ez azt jelenti]

Hun77 2014.12.02. 15:50:14

!!!

a zegri csillagokba azt irja hogy 1551 korul vagy mittom 1541-be a kolyok SzapolyaiT Ardealba menekitik [mikor meg kicsike asszem azaz POLYAS]

SZAPOLY POLYAS

Hun77 2014.12.02. 15:50:55

AMUGY MAR VARIALAM HOGY EZ tSABI KERAJFI LEHET

tsabi szapi

t romanu c s a z nemetu c

Hun77 2014.12.02. 16:05:28

''''szombat mihaly napja okt 4 de ez azt irja hogy okt 3 vot akkor [meg ebbe se lehet fixen baszki] akkor itt mi lehet nagyban?'''

ezt ritam latom valszeg Teleki irja

de megneztem s az ortodox oldal jon be ahol november nyocz ez a nap

szoval itt egy honap tolodik?

www.google.ro/search?qscrl=1&q=mihaly+napja&oq=mihaly+napja&gs_l=serp.3..0i8i7i30l2.1873.2403.0.2481.2.2.0.0.0.0.108.108.0j1.1.0....0...1c.1.58.serp..1.1.106.qib3tRVRlnc

oitt szept 29 [a 29 erdeks lehet]

www.google.ro/search?qscrl=1&q=ziua+lui+mihai+sfantul&oq=ziua+lui+mihai+sfantul&gs_l=serp.3...6977.8507.0.8755.8.8.0.0.0.0.133.798.1j6.7.0....0...1c.1.58.serp..5.3.347.0JoCNrwwwQM

nov 8

vagye sez is talal azzal hogy egyik variacio szernti 1467ben mihai nap utann indulnak ami vagy szept 29 vagy okt 4 vagy nov 8 -- ekkor a gyules Torda es ez utan

a Katalan napon november 25 vagy oktober kozepe [ezeket irja Telekninel] indulnak

szoval toldoik itt 1 honap.
-----

azer erdekes mert a baiai csta 1467 az december 15 de az 1475-os torok vs moldvai vaszloi az januar 10-17

szoval lehet a baiai 1467 az ugyanaz mint az 1475 januar vaszlui

a kulonbseg akkor lehet 7 ev 1475-1468

Hun77 2014.12.02. 16:06:04

1467be 40eer matyival annyival meg es moldvaba is [annyival gyutt be erdelybe] de stefinek 1475 moldovaba 40ezer moldvai

Hun77 2014.12.02. 16:09:47

eger emlekszel e agria

de zagrab az agram

Sanyonak az N betuy eltunttese eszrevetele

itt is van ugy ne ki

books.google.ro/books?id=CnNCAAAAcAAJ&pg=RA1-PA97&dq=Solini+dacorum&hl=hu&sa=X&ei=zp59VL_nJ4fpywPFpoDgBQ&ved=0CEgQ6AEwBQ#v=onepage&q=Solini%20dacorum&f=false

a nagybetuknel [az m-et hagyjak le unnezki azzal a vesszovle viszintesen teszik]

eger az zeger akkor mi van? zenger? Tengerfehervar az zagrab vot

szoval lehet Eger az valami fo-city vot [regal alba vagy mittom 'Buda']

Hun77 2014.12.02. 16:16:57

Dobo Esvany az ki akko?D

al-dobolyi esvany XDXD [aldoboly city [falu] szikaniaba]

amugy lehet Batho a dalmat - pannon i.sz. 9-be

Hun77 2014.12.02. 17:58:10

Elég edzett vagyok a délibábizmus terén, de valósággal frászt kaptam, amikor olvasom: ip-il-la-ti ein Bauwerk, azaz „épület” (Freidrich Wilhelm König: Die Inschriften der elamischen Könige).

www.helikon.ro/nyomtat.php?m_r=3817

ez ir jokot [nemreg lattam Gabi ba is emlitette abban az ujabb regi videoba]

csak az a baj hog a felesege Rahel es a fia SZc Geza [AZ A ZSIDESZES] xd
\

Hun77 2014.12.02. 18:01:44

alp ilitver de lttam kulonn irva es ilith ver

Hun77 2014.12.03. 06:17:04

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Nisibis_(217)

Szeben vagy Sebes [fehr megye]

valahol irj ahogy a romai sereg 43 44 ezer vot Carheanal 53 ie

ez a ketto kozt 270 a a difi

43 ezer torokot irnak peldaul 1479re

hunyadinak 1442 szebennel csata

Hun77 2014.12.03. 19:01:45

epa.oszk.hu/02300/02387/00032/pdf/EPA02387_osi_gyoker_2014_1-2_093-100.pdf

az utolso iras

varialjak mintha a 'kerek szamokot' - lehet olvastak engem XD

Hun77 2014.12.04. 06:15:03

books.google.ro/books?id=HBhaAAAAcAAJ&pg=PA478&dq=maniach+gyarfas&hl=hu&sa=X&ei=dup_VM_xKYS_ywP14YBo&ved=0CCIQ6AEwAA#v=onepage&q=maniach%20gyarfas&f=false

84 old

Maniach ''bizanczi'' 40ezer kun segedhaddal [ez az 1091es akcio amikor 'a bizanciak megverik a besenyokot' mikzoben unnezki tobben vannak mint a 'bizancika' XD [vagyis meginnt hujje a nomad ahhejett hogy osszefogna s megverne a bizancit ,ahejett egymassal harcolnak]

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Levounion

-------

40ezer kun join be a 'tatarok elol' 1241 vagy 1239 vgy 1236 [1236ba van amikor ''Juilan barat megy megkeresni a magyarokot''] s ekkor van asszem mikor atatarok ott megverik a kunokot --- azaz lehet venni ezt is az 1236-ot hogy ''akkor jonnek ide''

1236-145=1091 - levunioni csata es '40ezer kun']

[amugy Lacinak is van valami 1091 del fele]

------

de ha 1241-145=1096 [ez amugy kereszkes buli is ]

Kalman kikap 1099be Dlugoss szerint 1094be

Kalman-Manikej[l]-an?

Kajman D

a 'bizanczi' neve 1091 Maniach

[es erdeks Gyarfas emlitt egy manikeust aki a besenyokhoz menekul es azok mennek s jol megmossak a bizanciakot]

----

a bulagroknal volt egy Kalo-jan 1202 korul

Bela ment abulgarok ellen is [amugy V Isti czime bulgar kirja is]

itt irja 1238ra

books.google.ro/books?id=PxwUAAAAQAAJ&pg=PA272&dq=cumanis+1236&hl=hu&sa=X&ei=a-B_VIC1GsnmywP07YHQDA&ved=0CFkQ6AEwCDha#v=onepage&q=cumanis%201236&f=false

272

elotte irja a kuman valachokot 1234 'terittes'

itt is 271 ik old valami akcio a bulgarok ellen

books.google.ro/books?id=NDNFAAAAcAAJ&pg=PA271&dq=Contra+B%C3%BAlgaros+Rex+Hungaria&hl=hu&sa=X&ei=4uh_VP7gL8uBywPr9oHYCQ&ved=0CCgQ6AEwAQ#v=onepage&q=Contra%20B%C3%BAlgaros%20Rex%20Hungaria&f=false

1232be

Bomel kronikaja 123ba tatarok majd masodszor 1236ba es 1239be kimennek [amugy ezt meg lattam vot egy masikba is igy nemcsak ez irja igy]

1232-30=1202

de ha ez a 'tatarjaras' es a 'kuno-bizanci vs besenyok' 1091 es mANICH OTT

ES Kamlan 1099 az is akkor 'tatarjaras'

---

Kalojan=Kal/j-an? azaz Kagan mert [gyott jott] es Theophannal a Chagan Chaian

es Mani-Kajan is?

----------

egy biztos --- a besenyok kunok bizanci az [es abulgar] ezek ugyanazok , ezek sztorijabol van 'bizanci birodalom']

es akkor ha 'manikeus' akkor kattar es bogumil azok kunok voltak es az ''igazi ortodox'' az keleti szkita vagy szkiti avot [kesobb eltuntettek atirtak stb]

Hun77 2014.12.04. 06:23:47

Kalman 1099[1094]-hez az 1239-es 'tatar kimenetel' talal

145 ev

amugy Kaalmannal 1099 40ezer 'magyar halottat ir'

Hun77 2014.12.04. 06:26:40

Bomel kronikaja 123ba tatarok

1233ba

Hun77 2014.12.04. 06:29:17

Traul Turul xd

BESE-NYO BESES-SAS TURUL vagy Tzar/Czar orosz tar-tar/tatar

es nezzeg mijen nev van meg az 'bizanczinal'

Tatacius XD

books.google.ro/books?id=HBhaAAAAcAAJ&pg=PA478&dq=maniach+gyarfas&hl=hu&sa=X&ei=dup_VM_xKYS_ywP14YBo&ved=0CCIQ6AEwAA#v=onepage&q=maniach%20gyarfas&f=false

77

Hun77 2014.12.04. 06:32:26

groznijat.tripod.com/p_bulgar/index.htm

itt az elso 2 fejezetbe egyszer belenzer nep masikba belezdzher varos

Walandari tsata besenyok-hungarok[turkok] vs bizancziak es lehet bulagrok

publikacio.uni-miskolc.hu/data/ME-PUB-41180/Pecheneg-Hungarian%20reconciliation.pdf

4-5 oldala aszem

a masikba 17ik

www.scribd.com/doc/98202123/Pechenegs-cumans-iasians-Steppe-peoples-in-Medieval-Hungary-A-Paloczi-Horvath

www.google.ro/search?tbm=bks&hl=hu&q=walandar+masudi&qscrl=1&gws_rd=ssl

beledzher = walandar?

ez a 'walandar' a mai bulgari tengerpart kb kozepen [a masik beledzher az irasok szerint kaukazus valahol]

Hun77 2014.12.04. 06:45:43

nomad

romanu nomazi tobbes zam vagy a nomaeos

Manes vagy Menes XD

Hun77 2014.12.04. 07:34:05

Masudi gives us a somewhat confused report of this incursion, declaring that four tribes were allied against the Greeks, although it seems that only the Magyars with the Patzinaks were the invaders. Marquart thinks that by the town Walandar, ...

books.google.ro/books?id=9lHeh36S8ooC&pg=PT1481&dq=walandar+masudi&hl=hu&sa=X&ei=JACAVPPdLaX4ywPrhYDIBQ&ved=0CDAQ6AEwAg#v=onepage&q=walandar%20masudi&f=false

Hun77 2014.12.04. 08:16:48

KOMUVES KELEMEN/KALMAN [az aki a feleseget a falba teszi asszem] XD

KONYVES KALMAN
-------------

be-FAL-azza a f-ELESEGet

FALAZ---FELES
-------------

romanu Manole [jasdi-manyol]

mananca olahu eszik
--------

DE;

NOMAEOS NOMAD MANES [MANI A MENIKEJAN] MENES

MASON=KOMUVES [ko-m-u/n-es]

kunok s falazok XD Lofok XD

amazon=komuves

szkita tej s mez jasdi turo epitt mesz

A-Maszonok Meszelok - Fele-segek

a szkitak a korbaccasal a szolgakot me a zasszonyokkal kefeltek;

Barkacsoltak korbe-acsoltak XDXD

Hun77 2014.12.04. 08:51:25

amugy Hunyadi visszatert XD

szerbul Sibinjan Janko

Sibinjan=Szeben Janos

Johannis Szebenbol [annyi hogy nem hun hanem nemet – de az nomad]

”a szerbek” meg – brassaiak azaz a varoslakok [ja hogy brasso nem szeben – az vot vmikor]

Hun77 2014.12.04. 08:53:43

brasso korona - fekete templom - varos - roma

ka-rakoczi-gan krakko varso 1657

corvus korax

corvin = rakoczi-gan

roma-feketeőgyaszú

ez mos ugrott be

dictzone.com/angol-magyar-szotar/gy%C3%A1sz

Hun77 2014.12.04. 08:54:13

+ kemeny fog-sag tar-tarok-nal 1657

Hun77 2014.12.04. 08:55:41

+ Matyi ugye italiai eredetu s olah akik romai kolonia XD

Hun77 2014.12.04. 09:49:42

a sorrow az szomoru veszedeszre

w vvuu nn m

Hun77 2014.12.04. 09:57:15

fog-sagok

de fogadni

tart karokkal''

TRK

szoval a fog-sagok [bajazid timurnal,zsiga garaynal,cepes matyinal,hunyadi brankovsicsnal,es cepes s szkander a toroknel 'mint hostage' de az is valami rab [hogy mongyak maskepp] ]

+ kemeny a tar-tar-oknal [a Czaroknal lehet XD]

TRK ; A DRAKONOKNAL ?xd

Hun77 2014.12.04. 11:45:21

s turan az torony habar ezt izeltuk asszem?D

s akkor ha salva az latinu mentes

turan silva az akkor szilva erdo vagy mongyuk Nimrod banak a magoss tornya, ''amibe asszem az van hogy mentett''?XD [habar az es valszeg hokuszpok]

Hun77 2014.12.04. 11:46:18

a hujjesgem amire Sanjo ba valszeg azongya hogy megnagyob hujjseseg

angolo gyasz ha sorrow

szomoru

ww vv uu nn mm [n-r]

Hun77 2014.12.04. 11:47:21

n-r bizant[c] bezart

kunok besenyo vs bizant

kumanes komuves kelemn stb

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.04. 14:53:25

@Hun77: "s turan az torony habar ezt izeltuk asszem?D"

man nem tom'. de a babeli torony, babilon meg a turani szetrajzas pont ugyan annak a tortenetnek kell lennie. a nyalvek szetkvarodasa a nepek szetrajzasa stb.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.04. 14:56:17

@Hun77: "angolo gyasz ha sorrow szomoru"

ez helyes! csak nem r->m hanem w->m
tehat sorrow-sowor-szomor. pl: went-ment, we-mi, wash-mos

Hun77 2014.12.04. 15:47:25

NOMAEOS NOMAD MANES [MANI A MaNIKEJAN] MENES\
-----------

ez es kemeny esszefugges Tsiga;

nomaeos romaeos Plininel a szkitak regi neve aramaeos

feltetelezzuk ugya ha 'vot kereszkenyseg' akkor az inkab a manikajan vot nem a tobbi hokuszpok [amugy ez is az valszeg]

mejik a zelso kereszkeny orszag a vilagon ha jol tom?

Armenia XD aramaeos-nomaeos-nomad

azok a Katarok az eretnekek s a Bogumilok azok Trakok [azon a treuleten es votak]

trak - Katar [ ha ''harc'' akkor [csatar] lovasok azaz Jaszok-Kunok [philiszteusok azaz Polistaei-ok azaz a Dakoknal azok a papok]] [es itt esetleg mehetnek a Palosok es valszeg]

e sha nezzuk azokot az osszefuggeseket ''bzianci Maniakh' es akkoriban egy maikejan megy a besenyokhoz s azok jonnek s megmossak a bizancokot [Traul] [[[amugy erdekes lehet Trau-l es Zara [dalmaczia] ]]] s a 40ezer kun 40ezer hungar halott 1099 [ami 'tatarjaras'] - szoval kb latszik [1096 buli kereszkeny] es 1096ba Kalman van vs a 'kereszkesek'

s szamba veve azt is hogy minden kriminalizalva van

s osztan meg mittom mik [lehet azok kozt is van amiket edig varialtam csak mos tnem latom ezzel egytt]

Hun77 2014.12.04. 15:49:40

ja s az olahok es 'bejohetnek a kebbe' ha teccik hanem [ninc smit fosni me jobban van kavarva minden ugy hogy mind1]

armasar olahu az men [lo]

aramaeos

ar-men ur-men
---

aztan mi lehetett nemtom miccosz?

ehezes vot valahol s ezek men-tek , vagy mittom s osztan epitetek is ?

Hun77 2014.12.04. 16:06:52

ja s az a Manu-el a 'nagy bizanci aki lever minket'

1167

- 1091 = 76 amugy valszeg Hunyadi is idejon csak kene tobb osszefugges

Hun77 2014.12.05. 08:24:18

www.youtube.com/watch?v=c2qKv7WX_Pc

Pierr felrezenel Tsiga vagy vmi nincs rendbe

52 percz

meginnn mongya azt a nagy karcsi udvaraba a hunok ruhajiba vannak s Harun al Rashid [ez 8ik szazadi]

de mongya hogy valami ''Carmen de Carolo M irja ezt'

en ilyen tne mit kaptam

valami oracio V Karolyhoz [16ik szazad]

reader.digitale-sammlungen.de/en/fs2/object/display/bsb10529160_00002.html

itt vagy Pierr zenel felre vagy van forras [vagyes az a Harun Rashid hogy nagy karcisnal volt [8sz] ez

Hun77 2014.12.05. 08:29:25

irjal neki te es levelet hogy honnan a nyavajabol veszi ezt, ha annal a Rashidnal van akkor az honnat?>>>

Hun77 2014.12.06. 13:41:13

Tsiga erossen viszket a seggem az izevel kapcsoltba hogy az agatyrsek azok gok-turk-ok [amugy asszem lattam valahol hogy a tourkoi az toursi-nak es van irva ami akkor alatamasztanak a 'turk-turs' vegzodest]

szoval hogyaz agaturszok azok gokturkok XD mert kek-turkok es az 'az eg kek' vagy a zeg kek ---> es ha ''geza kek az eg'' akkor esetleg az Uzok es es az Oghuz-k es XDXD

s akkor az agatysok akik a dakok elott irva vannak itt azok turkok es ha Herodot asongya hogy ;'trakok' akkor trak=turkXD

mi?

+ ehez a Disabul torok es a fia Turkszanthos [ehez jonne az hogy a turkokre es irtak hogy maszagetek a hunra es s akkor a hungar stb]

Hun77 2014.12.06. 13:42:51

az aga-tyrs es az 'eg is kek' es a gok-kek turk az mennyire jo nyelvileg szted?

+ Arthurul
---

es az agatyrsok kekre festettek magukot [habar lattam nem igy irjak hanem mittom mi kek vot veluk kapcsolatba' es a gok-kek turk

kene tudni a turkoknel is volt e a neven kivul vmi kek?

Hun77 2014.12.06. 13:53:17

nem vett ebe bazmeg a sok linket''''''''''''''

Hun77 2014.12.06. 13:57:33

books.google.ro/books?id=XDmZXIDiZG8C&pg=PA90&dq=khazars+eastern+turks&hl=hu&sa=X&ei=Bf2CVKrxM8uuPOPlgfgJ&ved=0CDYQ6AEwAw#v=onepage&q=khazars%20eastern%20turks&f=false

theophanes kazar keleti turk [holott nyugati kene lejen ha itt votsk]

osszevissa van midnen de osszefugg a kaukaz s kozep azsia kzot

Hun77 2014.12.06. 14:03:12

www.google.ro/search?q=agathyrsi+blue+scythians&btnG=K%C3%B6nyvek+keres%C3%A9se&tbm=bks&tbo=1&hl=hu&qscrl=1&gws_rd=ssl

akatzir hun [priscus] agatyrs a-katzir kazar

ha mar 'cserelgetik' a 'c'-nek megfelelokot;

es T-C[K] [byzant national CC

Kazar-KaTar [manikejanok eretikek]

vagy kazar katar tatar +[czar]

Hun77 2014.12.06. 14:04:16

e zbovon eleg mi? + Jaszy irja hogy vhol Hungariba a 19ik szazadba a tisztek valahol s a legenyek es kekbe oltoztek

Hun77 2014.12.07. 11:13:23

ten 10 s sator tent

tiz thous-and ezer

csak ugy

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.08. 00:10:38

micsoda genyok, figyeld meg a terkepeket, mindenhol a Karpat medence ki van hagyva. szokasos. mintha nem is letezne.

www.anthropark.wz.cz/gravett_rozcestnik_a.htm

Hun77 2014.12.08. 11:44:18

hu.wikipedia.org/wiki/Kimmerek

szoval a 'zalbanoknak es van regi nyelvuk a szkittyak kozt'

Hun77 2014.12.08. 13:20:40

groznijat.tripod.com/p_bulgar/index.htm

groznijat.tripod.com/

s155239215.onlinehome.us/turkic/29Huns/Huns_Gmyrya/Huns_Gmyrya02En.htm

The Hunnic leader is described: “At that stepped out a Hun from the Huns called Honagur... The Hun was tall, of a giant height, and dressed in chain amour, on a huge head he had a riveted helmet. A copper plate protected his forehead three spans (handbreadth) in width. The staff of a huge spear was from a strong cedar wood. His sword shined with flame and incited horror just by its looks” (Movses Kalankatuatsi, II, p. 66).

Hun77 2014.12.08. 13:37:19

archive.org/stream/Binder1_201404/Binder1#page/n43/mode/1up

mas czimmel de ugyanaz megneztem az elejet

64ik old

---

tanulj gyorsan keresni Tsiga

---

igy kell ne

ez a keresesi szo erre [ha fenn van az Archive.org-on]

de ehez kell ez hogy ha bedobtsa az oldalt ,akkor oldalt alol jobbrol feljon az ablak es a keresett szoveg ott irja -erre kattintasz s oda dob , megnezed az oldaszamot s azutan mesz a konyvbe bele

www.google.ro/search?es_sm=122&qscrl=1&biw=1280&bih=632&q=Honagur+archive.org&oq=Honagur+archive.org&gs_l=serp.3...7086.8026.0.9788.7.7.0.0.0.0.122.764.1j6.7.0.msedr...0...1c.1.58.serp..4.3.341.Hd6pi91CclU

archive.org/stream/Binder1_201404/Binder1_djvu.txt

itt van mikor feldobja alol jobbrol [csak kell istalalni]

ezt-

chrome.google.com/webstore/detail/google-quick-scroll/okanipcmceoeemlbjnmnbdibhgpbllgc?hl=hu

laccik Hungariba nem haznaljak mert nem jon be alehetosegek kot mikor kezded beutni őhanem egeszen be kell utni a nevetú

google gyorsgörgető

Hun77 2014.12.08. 13:52:23

www.youtube.com/watch?v=03wwaSx9ao4

mosok Tsakany!!! honnat vannak a linkek teeee!!!!

mutasd meg man me eccer asszem kerdeztem!XD

Hun77 2014.12.08. 17:30:38

books.google.ro/books?ei=WcyFVOjzM8HyOM3JgYAG&hl=hu&id=6e47AQAAIAAJ&dq=column+of+huns&focus=searchwithinvolume&q=Tabari

nagy szobro a hun kirajnka az orszaga hataran amit 6 honapig epitettek es bevontak femmel azutan [a ‘leiras szerint [[Tabari 9sz]] az 5ik szazadba a Peroz [Firuznak is irjka nem en irom] [[amugy lehet hunyadi vs firuz 1454]] az idejeb akit elvernek a hephtalitak

575-ik old [ha bekattintasz elsore a konyvere nem laccik de a latott kifejezesre kell varialni belol]

itt kivul ennyi laccik csak

https://www.google.ro/search?hl=hu&qscrl=1&biw=1280&bih=632&tbm=bks&q=Tabari+Hunnic+king++column&oq=Tabari+Hunnic+king++column&gs_l=serp.12…6878.11825.0.12586.2.2.0.0.0.0.124.222.1j1.2.0.msedr…0…1c..58.serp..2.0.0.6bvNkdMz-Xk

Hun77 2014.12.08. 17:31:00

https://www.google.ro/search?hl=hu&qscrl=1&biw=1280&bih=632&tbm=bks&q=Tabari+Hunnic+king++column&oq=Tabari+Hunnic+king++column&gs_l=serp.12…6878.11825.0.12586.2.2.0.0.0.0.124.222.1j1.2.0.msedr…0…1c..58.serp..2.0.0.6bvNkdMz-Xk

Hun77 2014.12.08. 18:30:06

www.youtube.com/watch?v=03wwaSx9ao4&index=2&list=UUL1anNzcOfYledI1ygo6a7w

errol jutott eszmembe

Imparatoglu

miert e faszert nincs a turkiknak sajat szavuk a 'csaszarra'??

nem ez es asz jelenti hogy 'a romai tsaszar=torok' stb?

de az jutott errol eszembe;

Tzepes a karoba huzo

Impaler-Imparat

a karobahuzast nem modnjdak asszem romanul hogy 'a impalat' de ha romanu akarnam mondani az implaer sozt akkor karobahuzott az impalat lenne

impalat-imparat?

+ palota palat?

es ami erdekes!

a torokoknek-mongoloknak van a HEGYES SISAK [amugy a zeggyik szkita kiallittason volt egy hasonlo rekonstrukcio - holott a szkittyaknal mintha nem lenne]

szoval karo---hegyes sisak es impaled s imparat?

s Bathorynak is a hegyes sisakja a szobronal

Hun77 2014.12.08. 18:30:52

amugy az mijen terkep Tsaky??? XD Bathi imperolgu eiropeba???

honan van?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.08. 23:20:00

@Hun77: "Impaler-Imparat"

jo eszrevetel :) egy kicsit tovabb ragizva a te felvetesed: leht BaToRY - iMPeR

lehet a Roman, romai is a Batory, b->m.

alatamasztanam ezt a kovetkezokkel, s nezd meg mit jelent a "pare". lehetseges az is hogy a bardos, partus csak bator. brutus :)

www.etymonline.com/index.php?term=empire&allowed_in_frame=0
www.etymonline.com/index.php?term=pare&allowed_in_frame=0

Hun77 2014.12.09. 08:50:52

'cu par' az romanu 'bottal' is jelent

in-par ijen ertelemben 'botban' [huzav mongyk ez esetbe - csak nem hasznaljak igy asszem]

teapa-t hasznalnak hejette

szoval zz in/im-par-at az 'felbotozva vagy mi?

lehet a jogar dolgot kriminalizaltak igy

Hun77 2014.12.09. 14:36:28

www.youtube.com/watch?v=JQ583PD_cAM

Tsiga ennek az elso torokzenenek tod e mi a cime? fel kene tegyem s meg hogy legyen meg

erossen animalic ancsent s bjutifulXD

Hun77 2014.12.09. 14:37:03

a ''bottal uti a nyomat'' az vajon mi?

Jasdi vajon varialta e

Hun77 2014.12.09. 15:45:01

nem tommit akarnak ezzzel d ejol hangzik XD

Hun77 2014.12.10. 06:33:58

meg van egy koszvenyes-santa gyanus Hun XD

a koszvenyre mind vegtag kepeket tesz be [valszeg akkor ijen betegseg a vegtagon]

www.google.ro/search?q=k%C3%B6szv%C3%A9ny&es_sm=122&qscrl=1&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=E9qHVJGOCMX6UsTYgeAL&ved=0CAgQ_AUoAQ&biw=1280&bih=675#imgdii=_

egy hunra irja Shapur ii idjeben

en.wikipedia.org/wiki/Kidarites

The Kidarite king Grumbat mentioned by Ammianus Marcellinus was a cause of much concern to the Persians. Between 353 AD and 358 AD, the Xionites under Grumbat attacked in the eastern frontiers of Shapur II's empire along with other nomad tribes. After a prolonged struggle they were forced to conclude a peace, and their king Grumbat accompanied Shapur II in the war against the Romans. Victories of the Xionites during their campaigns in the Eastern Caspian lands are described by Ammianus Marcellinus:

...Grumbates Chionitarum rex novus aetate quidem media rugosisque membris sed mente quadam grandifica multisque victoriarum insignibus nobilis.

...Grumbates, the new king of the Xionites, while he was middle aged, and his limbs were wrinkled, he was endowed with a mind that acted grandly, and was famous for his many, significant victories.

—Ammianus Marcellinus, 18.6.22.
---------

limbs were wrinkled

ugy forditottam hogy comb s rancos [szoval vmi baja van alabaval]

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thori_Istv%C3%A1n_%28n%C3%A1dor%29

+ Timur a 'santa vas'
--------

ezek handikapatokot csinaltak a szkitakbol s a sztorijukat atirtak 'perzsaka,st']

Hun77 2014.12.10. 06:40:20

szoval ez a 'rancos labu hun' valszeg Timur

romanul 'tumoare' az daganat [ez is mos jut eszmebe]

b-m

tumor tubor [batory]

Hun77 2014.12.10. 06:53:25

dictzone.com/latin-magyar-szotar/rugo

rozsdat fordittanak unnezki nemcsak 'rancot jelent'

''rozsda'' az altalkaban 'vas'

Timur a 'santa' vas es Grumbat a santa vas [rozsdas vas vegul es]

M-B;

Bathory a 'koszvenyes-santa' ugyanez.

--------------

amugy erdekes magyarul 'labbal RUG-nak'

lehet a 'Kalman meg-rug-ja a kijevi Lanka-t' ez es ez

a 'rugio amugy elarasztas is asszem [elaraszt, sanc [ez is 'ranc a foldben'], ranc]

Hun77 2014.12.10. 12:05:16

timur santa

gumbrat santa

[a roman wiki azt irja hogy Tiomurnak a terdevel vot baj]

genunchi [terd][romanu]

gingis

geougen turk [6sz]

tardu - terd [turk 6sz]

disabul [disabili-tati ---romanul aki serult handikapat mi es igy mongyuk atvettuk XD]

turk-szantos [torik-santa]

bokan [turk 6sz] - boka

gyenge [hunul] [ezeknek a laba 'gyenge' ijenszempontbol]

Temujin [gingis neve]

temur-jin/jany/lany [timur-lenk[a]]

Hun77 2014.12.10. 12:06:34

gamba romanu

dexonline.ro/definitie/gamb%C4%83

valami lab ez es [most latom]

[gumbrat!!!!!!!!!!!!

Hun77 2014.12.10. 12:07:43

tumoare romanu s maskepp es asszem daganat TMR

Bathory santa koszvenyes;

B-M

TIMUR TURBA BATOR [+ TURMA [SEREG CSAPAT] EGY KONYVBEN MEG 17IK SZ TURBA]

Hun77 2014.12.10. 12:08:33

tEMU-JIN

TEMES FOLYO S JIUL[ZSIL] FOLYO

JIU/JIN [u/n]

???

Hun77 2014.12.11. 09:41:59

books.google.ro/books?id=qrh1Ti-Uc4AC&pg=PA577&dq=malach+boarex&hl=hu&sa=X&ei=oFSJVNLmJIHbaKOfgPAE&ved=0CCsQ6AEwAA#v=onepage&q=malach%20boarex&f=false

a sabir nevre meginn mas iras;

samen [vagyes a M-B] + itt irja a Boarez ferjet a Balchot mint Malach

+ a turbam s turmam amit nemreg lattam es a Boniak [valami polovec akiket ullatom a besenyoknek mondanak] ennek si lattam Maniak-nak irva

vagy Koloman kiraj Kolumbanus [<--ennel ''utkozik'' a b-m]

---------

megneztem a grikk betukot s telleg az

sabir-samen [n-r]

Hun77 2014.12.11. 09:43:44

www.youtube.com/watch?v=5YWN-79aDfQ&list=UUj64dTUtL9Th3t4EgYlWfsw

Aloysious

Matyinak az a sok nyelve D

semmi se igaz valszeg [janus panonius nem magayr vot hanem olasz de aki valszeg inkabb magayrul tanult meg jol nem latinul]

mag ha ''jobban irt latinul mint az italiaiaik' az = latin nyelv=magar

Hun77 2014.12.12. 17:10:04

na jo sok linket nem veszbe az isten bassz ameg
--------

Jasdinak igaza van lehet

nezzeg hogy irjak a varfal erositest

dictzone.com/latin-magyar-szotar/er%C5%91s%C3%ADt

építő, megerősítő
munitor, oris m
falépítés, megerősítés
munitio, onis f

Hun77 2014.12.12. 17:13:31

na bevette
-----

hunni fortasse

errol egyben ha tud valaki romanul azt hinne hogy az hogy ''megerositette'

de ez a szo magaban nem az hanem ''lehet'

en.wiktionary.org/wiki/fortasse#Latin

de valszeg inkabb itt megerositest jelent [ott a linkbe 2 konyvbe is annak irjak hogy eroditmeny vot

Hun77 2014.12.12. 17:15:09

szoval a fal-megerosittes az MUN...

dictzone.com/magyar-latin-szotar/er%C5%91s%C3%ADt

a áterep erositesá az fortificatio de a fal az nem ...

Hun77 2014.12.12. 17:18:10

Jásdi és a Mány

ezt akartam elore irni csak nem vete be

s a Menny XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.12. 23:12:05

te, ezek az aromanok nem vajon alanok? es a ormenyek is lehet azok? vagyannak valami aga? de hogy az aroman es ormeny az biztos ugyan az.

itt van Caramitru beszel valamiket az aromanokrol.
hiaba okoskodik mert az aromanok nyelve egy regebbi dialoektus, ennyi. Mint mondjuk nallunk a csango.

www.youtube.com/watch?v=01QsYtUdstE
www.youtube.com/watch?v=NiASZAVLPXc

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.12. 23:23:48

ezeket nezd csak meg. ugy neznek ki mintha kelta, skandinav lenne

en.wikipedia.org/wiki/Khachkar

Obrusanszkiyt hallottam hogy valami norveg ment el a kaukazusba hogy mutassa hogy onnan jottek a vikingek.

Hun77 2014.12.13. 09:03:05

@Vágtázó Csiga: azon a turkiconline oldalon irja vhol hogy az alban t irtak aluaninak es [meg a wikipedia is varialja hogy az alban lehet alvan] -persze ha en jovok ijennel s varialok akkor azt nem lehetne

vagye saluan alvan alban [s akkor lehet alan es]

habar akkor a katyvasz a nyavaja tudna pontoisonn

horvat s szerb 'banok' vannak de nincsenek al-BANok? stb

akkor a nevikben maskepp ott a feher , a romanokeba a fekete de franciaul a 'blanch' az feher ...D szoval ezek valahol osszefuggnek stb de aztan kabb meg

Hun77 2014.12.13. 09:03:51

+ erdekes hogy a spanyol olyan hujjen beszel hogy nehany kemenyebb betut 'el lagyitt'

az albanra aszondana hogy 'aluan'

es erdeks ott 'kat-alan'-ok

Hun77 2014.12.13. 09:04:51

iberia kaukaz s iberia spanyol stb mittom meg mi van

Hun77 2014.12.13. 09:05:40

Sanyo iezej alapjan [eltunik az n]

blanch az lehet blach kb [de ez man fekete]

Hun77 2014.12.13. 09:08:17

@Vágtázó Csiga: az Ormenyorszag 'mint kereszkeny elso orszag' is egy orbitalis humbuk lehet [valszeg inkabb az elso ''gorog telepesek'' voltak [akiket amugy feszt emlegetnek a Fkt tenger eszaki felenel hogy 'ott voltak s a szkitak toluk a kulturat stb'' ]

Hun77 2014.12.13. 09:12:27

Jerome aki irja hogy a hunszok pszaltereket enkelnek...

ez irja azt es hogy ''az ormeny letette az nyilat''

vagyes az 'ormeny' nomad vagy mi? ertede

books.google.ro/books?id=BWQNyTqLKJoC&pg=PA507&dq=hunni+psalter+scythia&hl=hu&sa=X&ei=WPSLVP7GDYeqywP9soKoBQ&ved=0CCkQ6AEwAQ#v=onepage&q=hunni%20psalter%20scythia&f=false

Armenius D

aramaeos [Plini szerint a szkittyak regi neve]

nomaeos az is [stephanus of byz. s eustathius] [n-r , +Harduin is azt irta hogy az aromaeos az nomaeos]

rakd essze
----

Arminus a tuluval a fejen az a 'nemet hos'

nemet nomad

german az kormany

vagy kör mány [lehet az avarok ringjei]

Hun77 2014.12.13. 09:21:22

books.google.ro/books?id=bxrsCKNQXhcC&pg=PA580&dq=onogoris+urbs&hl=hu&sa=X&ei=nfaLVNHTLaX4ygPs8YLoAg&ved=0CCIQ6AEwAA#v=onepage&q=onogoris%20urbs&f=false

amugy ebbe az 1670-esbe es azt irjak hogy Onoguris urbs azaz erod az amit a ''hunni fortasse''

szoval atirtak az ertelmet a szonak

'fortasse hogy lehet 'lehet'?D mikro maskepp forte fortifikatio etc

Hun77 2014.12.13. 09:24:48

amugy ehez az Onguris helyhez[varhoz] kotik a 'szent istavn protomartir' mittomit is

books.google.ro/books?id=3L5pid1Wq_kC&pg=PA134-IA24&dq=onogoris+urbs&hl=hu&sa=X&ei=H_eLVLJdqM3KA5GigZgN&ved=0CDEQ6AEwAjgK#v=onepage&q=onogoris%20urbs&f=false

55ik old

Agathiasnal is irja [aszittem kesopbb magayrazzak]

s Cholcis mellett irjak

ez sokat mondo nev

cal-cai romanul Sarok boka [sarkany es lasd a turkot aki Bochan+terd tardu stb]

lehet Kolos XD

Hun77 2014.12.13. 09:26:42

colt az es sarok romanu vagy agyar

de ha 'agyar' [mos jut eszmebe]

ono-gur

un-gur in gura =szajban azaz fog

de az mar agyar is leeht azaz colt [+ lasd Kolcis]

szoval valszeg ez az Onoguris hely amit 'ahunok akiket azelott onoguroknak hittak' koze van

Hun77 2014.12.13. 09:30:16

onogur

gyur anyag

colt s colcsis de;

a teszta 'kelt'

colt az kelt? azaz csak az anyaghoz s a gyurashoz kotodik??

+ kelt-a [+lasd a keleti angolokot akik bizancba menekulnek angliabol ''11ik sz kb']

ongal folyo -ahol a bulgarok atkelnek 'mikor jonnek' stb

blach blanch fekete feher stb

Hun77 2014.12.13. 09:33:20

ha 'lehet' akkor inkabb 'kelet' azaz 'kelt'

vagyes vilagoss hogy a hunok 'kelt'-ettek[dagasztottak] [[Jasdi XD]] azt az Onugur izet

ja

Ongal folyo s Onogur;l-r;

szoval keleti angol=keleti kelta azaz skzittya

Hun77 2014.12.13. 10:12:31

Juliunal [ezutan Jolannak [u/n] fog-om hivni XD] megpezsdult a Zelet

maghreb.blog.hu/2014/11/30/romai_szkitak_szkita_romaiak#comments

amugy kiala-kult egy 'intelektual kor' man unnzeki XD

Hun77 2014.12.13. 16:55:36

www.youtube.com/watch?v=GyLdQIN3jJ4

ez az Urban nyom fel regibb videokot unnezki

Hun77 2014.12.13. 17:16:38

Tsakany Surenyaaaaassss XD

archive.org/details/szepesitizlnds03hrad

Szepes

Tzepes [inteapa=szur] ezek meg landzsasok vagyes szur-onysosk

es erdekes a 10-es szam [az Ashi-Daha azt irjak hogy az egyik magarazat hogy akinek 10ezer lova van+ hasonlit az Ashina-hozt [turk] akinek a szuronyon a farkasfej]]

Szepes Sepsi-szentgyorgy [kovaszna megye ahol lakok Tsaky XD][

na de szent gyuti s a sarkany????

es amint latod azoknal a 'szepesi 10 landzsasoknal' is Szek van mitn aszikuloknal

ezek osszefuggnek

ja s akkor a szikanok a Draconarok=agatirok dakok trao turkok

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.13. 17:19:04

@Hun77: "ez az Urban nyom fel regibb videokot unnezki "

akkor jo :)

dravida: dravid-druid? az meg taltos

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.13. 17:19:48

@Hun77: "Tiz-lándsások széke"

hat allitolag az onogur is tiz torzset jelent, nem de?

Hun77 2014.12.13. 17:33:07

dexonline.ro/definitie/olog

ezkabbkji Tsakany!!!!!!!!!!

imparat-oglu

romanul van ez - es csak valami 'hiba baj a labaval' jelenyi

dexonline.ro/definitie/olog

Timurnal lattam a roman wikibe

ro.wikipedia.org/wiki/Timur_Lenk

Numele său, Timur (sau Temür, Temir, Demir în limbile turcice), înseamnă „de fier”, „ca fierul”. Numelui îi este atașată porecla lenk, lang și aksak, cu semnificația "șchiopul", "ologul". Versiunea latinizată a numelui este Tamerlan. Timur era șchiop din cauza aderențelor de la nivelul rotulei genunchiului drept cauzate de o tuberculoză osoasă, diagnostic stabilit în 1941, când cercetători sovietici i-au exhumat cadavrul. Mai avea o pareză la umărul drept, urmare a unei răni produse de o săgeată.

----------

Tzepes Szepes Sepsiszentgyorgy [sarkany s gyuri] Bati-ury [bati romanu bot na d emagyarul es mos latom XD] Impalat[karoba huzott - ha angolul s romanul ragozzuk] -Imparat-Oglu=turkok stb

Hun77 2014.12.13. 17:34:44

Tepes = Bathory = 10 Landzsas [Surenyas] 'Sepsi szekely'

amugy; Szep-Tzep

Hun77 2014.12.13. 17:35:59

onogur tissageta [tiz-saget-a]

Hun77 2014.12.13. 17:37:23

Timur Lenk

Lance landzsa szurony

Timur=Bathory=Surena

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.13. 19:21:21

Aradi Eva eloadasahoz fuzodo szereny megjegyzesek:

47:00 - az indo-szkita birodalom 4 reszre volt felosztva negy dinasztia kozott. ez olyan mint a tetrarchak amit Gyula feszegetett.

1::17:00 - Kanishka. Nagy elefantos hadserege s mind oda vesz.
hogy hivtak azt a kretent aki az alpokon ment at s ugyan igy jart?

en.wikipedia.org/wiki/Kanishka

1:22:50 Heftalita. Szanszkrit nevuk Sveta huna ami fehert jelent. Ez Sved, amit en is piszkalgattam, hogy sved, svajc (helvet-hevtal?), svab mind feheret jelent.

Hun77 2014.12.14. 07:28:42

@Vágtázó Csiga: ezek jok Tsiga [a kaniska alpok stb]

ha man 'nagy sanyi nem letezett es ami ott kozpe azsiaba tortent az itt is lehet' akkor barmi lehet
-------

az e sjo a heftalita hELVET xd

Hun77 2014.12.14. 07:28:54

hatha vmit eszrevezunk kesobb

Hun77 2014.12.14. 08:06:06

books.google.ro/books?id=R0LbfTAT--gC&pg=PA91&dq=grumbates&hl=hu&sa=X&ei=QDaNVKyXGajoywOb-YH4Dg&ved=0CDcQ6AEwAw#v=onepage&q=grumbates&f=false

valami hasonlosag az a chionites Grumbates s trojanok vagy mi? nezzeg Tsiga

-------

amug lehet chionites [nem tudjak kikhez hasonlitsak a hunokhoz vagy mittom, lattam vot]

chionites;

chiouite - chiovites?

Hun77 2014.12.14. 08:21:18

www.youtube.com/user/ataisz/videos

kisfaludy gyuri ba videok [annyi van mint a szemet]

valszeg vmi nagy guru ez es

Hun77 2014.12.14. 15:46:53

www.naput.hupont.hu/87/a-szarv-es-a-gloria

Tsanad

asozngya itt hogy a keraton grikkul arany

Karaton hun
-------

romanu 'a cara' az czipelni hoirdani vinni

lehet 1 tonna arannyat vittek el innen

az olyan dolgok hogy 'Suzliman nemtom hany ezer zsakkal visz' az ugy vot hogy innen vittek haboru nelkul vlaszeg

vagy Galerius mikor ''kiuritti Daciat 275' az kb ugyanez

'galeria' az banyaval kapcoslatba es mongyak

Hun77 2014.12.14. 16:44:46

www.facebook.com/247552575255349/photos/pb.247552575255349.-2207520000.1418571594./546503225360281/?type=1&theater

szkitak

MvS muveknel valszeg az o fotoi

vigyed visszafele meg vannak faszak [en eddig neztem msot nyomom tovabb]

Hun77 2014.12.14. 18:52:33

www.google.ro/search?hl=hu&qscrl=1&tbm=bks&q=477+odoacer+rex+ungari&oq=477+odoacer+rex+ungari&gs_l=serp.3..30i10.3953.4245.0.5348.2.2.0.0.0.0.150.298.0j2.2.0.msedr...0...1c.1.60.serp..0.2.295.s8XeB5zm-EM&gws_rd=ssl

az az Odoacer emlittese 477-ben herulokkal ungarokkal [es aki rex ruthen vagy ruguorum]

latindiscussion.com/forum/attachments/latin-anno-domini-cccc-jpg.177/

www.google.ro/search?hl=hu&qscrl=1&tbm=bks&q=Anno+Domini+CCCCLXXVII+Odoacer+rex+Rugiorum&oq=Anno+Domini+CCCCLXXVII+Odoacer+rex+Rugiorum&gs_l=serp.12&gws_rd=ssl

matyas florinal rugiorum

books.google.ro/books?id=G7kRAAAAYAAJ&pg=PA445&dq=477+odoacer+rex+ungari&hl=hu&sa=X&ei=R8uNVJTZB-ToywPBzYHQDQ&ved=0CCIQ6AEwAA#v=onepage&q=477%20odoacer%20rex%20ungari&f=false
----------------

Odoacer Ottokar;

1278-ba van az akcio Ottokar cseh ellen

1278-532=746-477=269

es maugy ugyebar itt 477ben ruthenok???

rutenokot emlittenek asszem 1291ben is III Andras mikor megy a nemetek ellen vele vannak [amugy olahokot horvatokot szerbeket]

olahok a magyarokkla nyugatra mennek??? szoval erted

Hun77 2014.12.14. 18:54:29

www.google.ro/search?hl=hu&qscrl=1&tbm=bks&q=1260+bela+kiraly+rutenok&oq=1260+bela+kiraly+rutenok&gs_l=serp.3...26444.31425.0.31706.24.23.0.0.0.0.261.2721.0j16j2.18.0.msedr...0...1c.1.60.serp..20.4.597.g8_xN_uu3AY

ne mit ir az elso konyveb [mingya beteszem me megvan itt nem lehet olvansi]

Azonban figyelmeztetem az olvasókat és Xénopolt a cseh Ottokár levelére, melyben 1260-bau a római pápának megírja, hogy mi nagy gyözedelmet ... Béla király serege, a mint Ottokár leírja, nagyon hasonlít azon sereghez, melylyel Attila eleibe megyen Krimhildnek. Daniel «rex Eussise» a kievi fejedelem : tehát oroszok vagy ruténok (az eredetiben «Eiuzen», az új németben «Eeussen») vannak Attila ...

---

XD

Hun77 2014.12.14. 18:58:09

ja nemtom betenni mert aszittem a Szazadok fojoirat de nem az [ez vagy megvan olvashatoan vagy nincs]

nincs meg

Hun77 2014.12.14. 19:06:38

ez az utobbi 1260 mikor csuful kikapunk a csehtol ugymond

amugy 30 ezer halott van itt [1260] asszem – [lehet az Ardarik gepida vs hunok ‘Atila halala utan’ kb ‘460-asok’]
---------

en.wikipedia.org/wiki/Ardaric

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Nedao

1260-532=728-477=251 [1 ev hijjan; 2x100+45+7]

....728-454=274 [1 ev hijjan ; 2x100+23+45+7]

460 tajan hal meg;

....728-459=269 [2x100+23+46]

-----------

Ardarik - Odoaker

Hun77 2014.12.14. 19:08:42

latom itt vagy Tsaky

nezzeg az Ottokar Odoakrer.... s unnezki Ardarikos dolgot XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.14. 19:09:10

@Hun77: "a 'guru' me guru? "

hat a guru az gyuri :) gyorgy, gur szogyok, szerintem azt jelnti hogy kiteljesedett. valszeg a indoknal mar nem jart koronaval hanem csak egy szellemi cim maradt. de azonos a kir-aly szavunkal.
gur-aly. mondjuk olahul a szaj az gura. mert kerek :)

Hun77 2014.12.14. 19:11:27

(az eredetiben «Eiuzen», az új németben «Eeussen») vannak Attila .
-----------

Auson-okot is irnak Atilla seregeben anno [ebbe kapaszkodnak amugy az olahok hog 'ok votak' ; mert valahol azt jelenti 'oslakos', asszem]

Hun77 2014.12.14. 19:18:28

amugy a Nedao-i tsata 454 23 evre van a 477tol D

es itt is Rugi-kot emlitenek [Nedaonal\]

Hun77 2014.12.14. 19:22:01

amugy a Nedao-i csata 454 23 eve van a 477-tol

477-ben Odoacer ‘rex’ ruthenorum vagy rugiorum

454-ben is rugi-kot emlittenek es Ardarik

ez ugyanaz es valszeg ugyanaz mint a 1260 es 1278
——

az kene meg mi az a ‘nedao’? asszem a Hernad-dal azonositjak

lehet Motsar meginnt D

nad vagy nador - lehet epitettek

Hun77 2014.12.14. 19:24:43

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Nedao

a 30ezer halott nem 20ik szazadi majom becslese hanem Jordi ennyit ir

----

And so the bravest nations tore themselves to pieces. For then, I think, must have occurred a most remarkable spectacle, where one might see the Goths fighting with pikes, the Gepidae raging with the sword, the Rugi breaking off the spears in their own wounds, the Suavi fighting on foot, the Huns with bows, the Alani drawing up a battle-line of heavy-armed and the Heruli of light-armed warriors.[3]

ez mi lehet? ,mert leeht nem csata...XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.14. 19:26:47

@Hun77: ez az Ardarik nem Aladar, Arthur? Nagyon ugy nez ki.

Nem tom mit mondjak az Auson,Eiuzen,Eeussenekrol de eszembe jutatta az Esszénusokat. Valamire csak jok voltak azok a Szantai eloadsaok :))

hu.wikipedia.org/wiki/Essz%C3%A9nusok
www.thesecret.hu/blogok/szmoercsi/eszenusok-tizparancsolata

Hun77 2014.12.15. 08:23:15

valami konyv a wikire van kiteve [kivagtam a linket s raakadtam]

maskepp nem lehet arrol az oldalrol letolteni masfelol ugy nez ki

oszkdk.oszk.hu/DRJ/3168

nem ez
-------

ez

hu.wikipedia.org/wiki/Kabard-magyar_nyelvrokons%C3%A1g

storage.lib.uchicago.edu/pres/2009/pres2009-0227.pdf

storage.lib.uchicago.edu/pres/2009/

227-tol 3 magyar van a tobi orosz roman

Hun77 2014.12.15. 08:31:04

storage.lib.uchicago.edu/pres/2010/

felol atirod a 9et 10-re s mas oldal jon s valszeg igy tovabb

Hun77 2014.12.15. 08:33:24

@Vágtázó Csiga: az Esszenek azok mik Tsaky? Szantai mit mond/

Hun77 2014.12.15. 20:21:50

dictzone.com/latin-magyar-szotar/alea

most kocka vagy 'veletlen'

aleja-akta

alea az romanul ut ucca

j-l;

alea laktae? vagyes tejut? XD

est az a fasozm tuggya lehet kelet XD

Hun77 2014.12.16. 13:09:33

tatarmaszkalas 1341

Sanyohoz beirtam atmasolom;

=========

tatarjaras 1340-ben unnezki XD

egyszer olvasd el ezt [habar eleg ha a 499-ik oldaltol olvasod, de ha van idod – 24 oldal]

kivagtam egy folyoiratbol

ide feltettem

www.mediafire.com/download/lbxkmzk3mn7wuhz/1342.pdf

tozsd le
——

500ik oldalon emlitt egy valami john vinentur kornikat

megkaptam

books.google.ro/books?id=t7BAgP8TGxoC&printsec=frontcover&dq=Iohannes+Vitoduranus&hl=hu&sa=X&ei=JhSQVMueOMavUaeZgZAH&ved=0CDkQ6AEwAw#v=onepage&q=Iohannes%20Vitoduranus&f=false

163-iktol

164-en irja valszeg amit ez akar emlitteni belole

[de nem 1340-ben hanem 1341ben] [[[amugy azaz 100evre a ”tatarjarastol”]]]]

valami 80ezer halottat nagy tomeget es hogy a magyar kiraj vagy ellenall vagy nem [nem ertem de majd megprobalom fordittani] – te is nezd meg

amugy ez is a ‘tatarjaras’ mint a ‘tobbi’ [1285,1326 Karcsi megveri oket 30ezer halott, stb tobbi kisebb betores – ezek foszlanyok a nagyobb sztoribol]

Hun77 2014.12.16. 13:15:28

Cesar sa fia Brutus

a Prut folyo 'megszurja a Dunat'

mind kb a Koros a Tiszat [t-c[k]]
kiszur Tű

-------

akkor a Duna Caesar?XD

Matoas a Duna

Matyi ugy hal meg ahogy Szantai mondta vot eccer az egyik verzio hogy ''alolrol felfele feldofnek valamit''

szoval lehet geologia s krimit csinaltak belolle

+ most latom Caesar az Kiszur.

Brutus Prut az PART?
---------

S mATYI FEJEN UGYEBAR NAHANY KEPEN OLYAN LAPI-KORONA VAN AMI A ROMAI TSASZAROK FEJEN KOZBE [hanem csak a Cezar fejen nemtom, de asszem az ossze svan igy abarazolva vagy hogy is van?]

Zsiga nemet-romai tsaszar de Matyinak csak 'aspiraczioji' votak ---> vagyes Matyi vot a csezar.

Sigmund<--->Mundzuk Atti apja de Sigmund Hunyadi apja is

nemet=nomad=romai=ottoman

Hun77 2014.12.16. 13:17:10

hogy hivjak azt a nyavajat a fejiken Tsiga?? azt a lapi-koszorut?

Hun77 2014.12.16. 13:19:27

ja e sMoldovanal van Galati es

Galaktofagi az tejivo szkittyak

aleeeaaaa laktaaaeeee esssszt

tejet esztek ezek Tsiga vagy Hust? me van Husi nevu varos es a Prut mellett XD

Hun77 2014.12.16. 15:21:31

Atti s a leirasa Jordi

nem mindig ugyanaz a szoveg

van amikorkihagyjak peldaul a 'canis aspersus' [ez lenne valszeg a kutya kepu, de az aspersus az 'szetszorni stb hasonlo' vagyes nem talal a 'pofa' leirasra

a kutya keut most nem forditjak mert akkor kerdes lenne nem e a tobbi sem igaz [az hogy kicis szemu laposs orrus stb]

mert a kutyafeju az meg az agymoosttabnal is felvetne a gondolatot hogy 'ez telleg propaganda leiras'

itt nem irjak latte;

www.romansonline.com/Src_Frame.asp?DocID=Gth_Goth_35

books.google.ro/books?id=XpitbyNx-McC&pg=PT233&dq=De+getarum+sive+Gothorum+Attil&hl=hu&sa=X&ei=zzuQVKalI8HuUL_ngrgO&ved=0CCgQ6AEwAQ#v=onepage&q=De%20getarum%20sive%20Gothorum%20Attil&f=false

ebbe 129 irja

books.google.ro/books?id=CrUdgzSICxcC&pg=PA364&lpg=PA364&dq=aspersus+Attila&source=bl&ots=KIUYNYB6PQ&sig=kbWlrOTdmODMkJ4SlyZ_pljjWZE&hl=hu&sa=X&ei=vj6QVL-dIse6UYvvgvAC&ved=0CCQQ6AEwAA#v=onepage&q=aspersus%20Attila&f=false

itt meg valaki az 'aspersust' ahogy ma irja legalabb es a wiki [hogy szetszoras stb] forditja 'szetszort gray-t fordit' ami szetszort buza asszem XD

szoval mar igy elsore laccik hogy santott valami az ertelmikkel a szoknak

''canis aspersus akkor szetszort kutya vgay mi? XD

en.wiktionary.org/wiki/aspersus#Latin

Hun77 2014.12.16. 15:29:05

nem buza me az grain ez gray valami szurke

szoval kutya jo igy es D

Hun77 2014.12.16. 15:44:17

en.wiktionary.org/wiki/taeter#Latin

books.google.ro/books?id=wIVbAAAAQAAJ&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage&q&f=false

101 35 csapter

'ijeszto szinu'

holott ugy forditjka hogy 'sotet szinu'

a laposs orr

simo naso

a 'naso' szot megforditottak e slett a simo/no

de magyaru van mert szimm-og

vagy lehet simma

Hun77 2014.12.16. 15:47:54

n m u v

vagy szivos [s amolyan pattogo szivosnak irja azelott]

persze a dolgok ezen tul van valszeg ugy hogy szarsag ezen izelni [+ lehet kodolva vannak a kiforditott szok]

Hun77 2014.12.16. 18:14:50

cezar

ha a kiszur az cezar akkor a Prut a Cezar

Im-Prut/parat XD

amugy 3 Duna van ott ezt izeltuk asszem

Danastri [denyeszter] Dana/Tana-Ister

Tana-is/Don

Volga-Itil-Atilla de ez Ister Ostora

szoval 4 XD

a Danapsris az Dnyeper az es az Duna-Per

---------

jut eszembe vmi;

Szikaniaba Sepsi s Kovaszna kzot van a Fekete-Ugy folyo

Ügy es Per?

mert hogy miert fekete üugy a feketeugy azt valszeg senki se izelte

Hun77 2014.12.16. 18:16:27

Volga-Ongal[ahol a BOLG-arok atkelnek ''677 korul'']

v-u

ha u akkor mehet az o es

vagy meg eccerubben;

n/u;

Uolga=Volga

Tsakaaaaaaaaaaaaaaaaany

Hun77 2014.12.16. 18:19:14

Bolg-arok

Walk Jarni

Hun77 2014.12.16. 18:51:18

Per Ugy

romanul 'caz'

caz-ar vagy kaz-ein [amugy itt nallunk ezt nem haznaljuk csak nalatok hallom s a romanoknal e svan vmi megneztem]

Hun77 2014.12.16. 21:10:18

a bulgarok atkelnek az Ongalon ami akkor barmeik lehet - legyen DUNA

677

A TOROKOK MIKOR JONNEK 1476 ADuna be Fagyott

934 ES 943-BA AHUNGAROK BIZANCZ ELLEN MENNEK

mek.oszk.hu/09400/09477/html/tartalomjegyzek.html
------

1476-532=944 - 677 =267

Hun77 2014.12.16. 21:29:31

175 szarmatak a fagyott jegen DUNA VALSZEG

175+2x532=1239

kimennek a tatarok miutan 3 evig dekkoltak...

''aa tatarok nem tudtak atkelni a Dunan aprilisba 1241 majd telig vartak mig be-fagy s csak decemberbe mentek at'

szoval a tatarok lehet a szarmata

---

azt varialnam hogy Matyi s torokok be-fagy 14 labnyira 1476 az hogy jonne ide D

Hun77 2014.12.16. 21:30:48

Mo-Tsarok Tzarok Tar-Tarok D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.16. 21:44:10

a Breavheart fimet nezve, William Wallace
Wallace - arthur? az az Aladar, pont olyan kardja van a filmben amilyen az eszkalibur szokott lenni.

Hun77 2014.12.17. 10:29:38

viliam valacs az jo lehet

az egyik akciozo a 18ik szazad elejen William

ha villam akkor thunder de ez dentur vagyes Motsaras azaz szarmata

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Ni%C5%A1_(1689)

Hun77 2014.12.17. 10:33:15

1689-1366=323 Laji keszul de nem megy de megy hejette a francia Savoyai

en.wikipedia.org/wiki/Siege_of_Belgrade_%281717%29
1717-1365=352 [3x100+7+45]

Hun77 2014.12.17. 10:35:17

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Nish_(1443)

1689-1443=246[2x100+46]

william Louis

Louis Laji

Jeno Savoya [szapolyai]

es erdekes az 'egyik' Szapolyaira mondtak hogy 'Katalin' mert leanyos volt s felenk XD

Jeno-Jany?

Hun77 2014.12.17. 10:35:57

Hunyadi-Lajos=Szapolyai=DenTurok/Tunderek XD

Hun77 2014.12.17. 10:38:08

Valas lehet Magyar Balazs XD

Hun77 2014.12.17. 12:51:57

top az agyu uklatom

tap kaja

agy egy-el XD

Hun77 2014.12.18. 05:58:52

www.primarialopadeanoua.ro/comuna.html

hogy mutatja be az olah a nepesseget

hogy a 'magyarok hogy erositjek stb erdelyben koloniakot telepitettek be a 11-12ik szazadba [s ez amagayrlapad es ijen lenne]

meg nemreg az egyik asozngya hogy ''nem birtak a romanokkal' es azert telepitettek be a szaszokot teuton s a szekelyeket D

szoval meginn hujje vot a magayr mert ahelyett hogy mondjuk a 'sajat fajta besenyot' telepitette volna telibe erdelybe , ahelyett harcolt veluk ' [marmint abesenyokkel vagy kunnal x
XD]

persze ez esetbe meg csak azt s emondjak amit a 'kronikak irnak' [legalabb amit azok ahol Arpi telepitti be a szikulokot'] mert az 19ik szazad

de erdekes azokbol azt hasznaljak hogy 'mar a 10ik szazadban oket azokban a kronikakba emlittik' azaz itt voltak D

Hun77 2014.12.18. 06:07:39

tegnap neztem 'mikoriak' a 'magyar kronikak' [amik ugy tele vannak olahokkla a 10ik szazadba]

a anonym,us s kezai eloszor 1750 korul vannak kiadva [akkor irtak valszeg]

a kepes kornyika az jon megy osze vissza a szerb Brankovicstol a francia kirajig XD majd Becsbe kerul

a Turoczit azt kiadtak mar ugymond 1450 korul de peesze ha jol to Augsburgba ....D [ez 'fekete magia' es egybe]

a Bonfini az ugymond a 15ik szazad vegin iratik de kiadjak es csak 'szerre kerulnek elo a reszei' a 16ik sz-ban

ezeket mind megirtak kesobb

Hun77 2014.12.18. 06:09:55

www.oszk.hu/sites/default/files/Budai-Kronika.pdf

itt valami katyvaszt ir

meg lenne a hess andras-budai kormyika s a heltai [ezek ugymond 16ikikaik]

Hun77 2014.12.18. 06:17:38

Hessnel nem ir olaht [amugy a netten nem kapom csak nekem megvan]

Hun77 2014.12.18. 08:08:44

www.youtube.com/watch?v=_0A-7qGwGoM

ez es elegge le van maradva habar mar 4 eve lattam hogy ideztek tolle a netten

Hun77 2014.12.18. 08:17:37

oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/18/34/dd/1/pdf/low.pdf
valszeg ez az 1473 as Hess
hu.wikipedia.org/wiki/Budai_kr%C3%B3nika

ha ebbe nem ir olaht azt es lehetne mondani hogy majd a Agsburgba kiadott 'Turoczi'-ba irtak bele elore es a 'bONFINIBA' [ebben nemtom van e eolah a 10ik szazadra] + a kesobbiekbe

Hun77 2014.12.18. 08:20:41

hu.wikipedia.org/wiki/Rerum_Hungaricarum_decades

ezt es turoczi utan pofoztak ossze valszeg a 16ikban

amugy valahol irta hogy reszekben egymas utan kerult elo

hu.wikipedia.org/wiki/Zs%C3%A1mboky_J%C3%A1nos

Bonfi 1560 korul jelent meg s unnzkei Ranzansu es
hu.wikipedia.org/wiki/Epithoma_rerum_Hungaricarum

A palermói változat egy másolata 1513-ban az Itáliában tartózkodó Bakócz Tamás esztergomi érsek tulajdonába került. Ma az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik. Először nyomtatásban 1558-ban Zsámboky (Sambucus) János adta ki. Pécsi Lukács 1579-ben a palermói változatot nyomtatta ki.

amugy Zsamboky kepe is magyar D

Hun77 2014.12.18. 08:21:06

nem irja a 'reszekben kerult elo '' de lattam volt

Hun77 2014.12.18. 08:26:14

oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/18/34/dd/1/pdf/low.pdf

irj aebbe es az olaht

Atilla utan 10 evvel csak az olahok stb maradtak pannoniaba D

avegen van nyomtatott iras ott irja a 12ik old

Hun77 2014.12.18. 08:31:14

oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/18/34/dd/1/pdf/low.pdf

a 9ik [pdf szamlalo] oldalon balrol azt irja hogy 60ezer hun ment Miranmoua ellen ['kezai'nal 300ezerD]

valszeg ez a 60ezer ugyanaz mit Aetiusnak kuldenek egyszer 424 korul D

Hun77 2014.12.18. 08:34:12

12ik oldalon balrol

magayrul ugy forditjak hogy 'jovenveny mesiaiak' kzoben a szovegben vesszo van a keto kozt

a joiveney lenne a ''aduenis'' [advenis]

ez mia?

az olaht telleg irja 'ulachis'

Hun77 2014.12.18. 08:35:18

amugy erdekes ezekben a regi sozvegegben a nevek amik nagy betu kee legyen nem az

itt is Pannonia kicsike mikzoben Sicmabria nagy stb

ekkoriban pofoztak ossze a dolgokot

Hun77 2014.12.18. 08:38:12

es nem nemetet ir hanem teutont

amugy az olah leeht telleg szikul XD

Ulachis siculi

Ülők vagy Székelők? XDXD

vagy most latom hogy ; LCS

az ulachis-siculi az ugyanaz csak az 's' betut attettek a s-iculi nevbe es vagy meghagytak az Ulach-is---ba

hahahahahah

Hun77 2014.12.18. 08:38:25

na ezt beirom Sanyohoz es XD

Hun77 2014.12.18. 08:38:42

+ Kovats Laczinak D

Hun77 2014.12.18. 08:54:03

messis advenis az ''a messias eljovetele'' XD?

Hun77 2014.12.18. 12:00:07

10 ik old

oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/18/34/dd/1/pdf/low.pdf

a magyar iras alol

a velenceiek trojaiak - fasza mi?D

Hun77 2014.12.18. 12:11:44

oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/18/34/dd/1/pdf/low.pdf

csak a 12ik old

telleg reditu-t ir [secundo reditu-masodik visszajovetel[; en eddig nem lattam h igy irja csak Pierrek mongyak

-----

'Atilla' nevet nem irja meg ATTILA nak [szoval ez is egy felesleges tereles hogy azon vitatkozni hogy olaszoson ket L s nem ugy kell hanem 'atilla' stb] ug is mast jelent stb

ugy irja hogy 10 evig ezek laktak a fiai halal utan ha jol latom;

12old

ulachis grecis aduenis [vagy mittom advenis] messianis teutonicis sclauis [sclavis]

az is lehet hogy a harcosok kimentek haboruzni s ezek maradtak;

nemre gizeltem ugye hogy Imparat-oglu

romanu az oglu [asszem igy] ugyancsak santa

ulachis-oglu?

grecis;

ez oreg

szoval lehet az oregek s a betegekotthon maradtak XD

a masik ket szo nemtom;

a szlav legyen rab [habsr vlazeg nem az]

teuton

ez tej

messianis

mez?

s a gazdak vagy az allattenyeztok es otthon maradtak?XD

Hun77 2014.12.18. 12:12:43

amugy lehe a sclauis es lehet ulach vagy sicul

Hun77 2014.12.18. 12:16:51

aduenis messianis az leeht adventistak s mozaikusok [ez es valami vallasi nyavaja mi?XD]

Hun77 2014.12.18. 12:19:07

Imparat

'bate cu par' romanu 'bottal palczaval ver'

magyaru meg pal-ca [l-r]

szoival megintt bot palca karo-bahuzo Tzepes [teapa romanu bot]

s 'santa' is Oglu

amugy Gelou az olah erdelybe Gelon skzitak, Glones hun [6iksz] s Oglu es?

vagy az egessz Olah?XD

Hun77 2014.12.18. 12:21:48

Oglu-Santa

Turk-santhos a zapja Disabul [disabil-itati,romanu fogyatekossag]

Turk-Torik,torott

ezek ugyanazok Tsaky szojja ma vmit!D

Hun77 2014.12.18. 12:23:03

valami meg kell laccoggyon csak nem ugrik be,neked laccik e?

Hun77 2014.12.18. 12:25:35

karo-caro-bertho/partho/paltza

karo-vajda tzepes neve

karo kiraly? valszeg a Jogar

Hun77 2014.12.20. 19:07:44

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Zsigmond#mediaviewer/File:B%C3%A1thory_Zsigmond.jpg

me nem szosz Draga-n Tsakany teso-var hogy bathory Mundzuk kepen HOLLO VAN?

gyuru-gyorgy [hatul s georg var] sarkany hollo

Hun77 2014.12.21. 14:37:39

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet

ezt izeltuk e?

sarso=patak vagy pozsony s meghal Marburg

posvany

Mar

vagy Maros-burg [morash angolu motsar]

szoval Sarkanyfog vot Erzsike is valszeg = Bathory

-------

'press-burg''

press az nyomni

nyomas 'bar'

bar para vagy burrog [ha 'gazt adnak vagy a levego a vizbe forr]

pressburg vagy motsar vagy geologia

Hun77 2014.12.21. 14:38:40

'meraniai' meres merni adag

Hun77 2014.12.21. 14:48:34

en.wikipedia.org/wiki/Sarolt

a jutubos olah haverom XD feltette ezt a kerdest

vagyes Gelou/Gyula leanya

s hogy az lenne hogy fehr menyet

na d emagyarul a 'menye' + van a Men-marot nev aki amugy 'kozar'

szoval Marothy menye Gelou leanya [azer irom 'romanul' Gelut mert Gelou/Gelon - ezek szkitak]

romanu a 'menye' a 'nora'

'nori' olahu az 'felho'

ha 'felho' akkor elobb utonn 'sar' is lessz

Sar-olt
-----

az 'oldu' lenne a feher vagy a 'sar'

mind1

de 'alb' [feher] es forditsd meg a 'd' betut d-b

vagyis lehet ez esetben a 'turk' nyelv az olah XD

dictzone.com/torok-magyar-szotar/oldu

itt mast ir [szoval valszeg hulyittenek ezzel vagy azsiai torok nyelven van vmeikne]

romanu a menyet az nevastuica

nevasta az feleseg szoval laccik elsosorba a zolah s a hun nyelvbe van meg nem a 'turk meg szlav-ba'

meg hogy sar gyanittom hogy s-ar-any

sar-kany

Hun77 2014.12.21. 14:53:23

sar-olt

ott irja a soztarba a oldu---mittomi olni megol

vagy olt [varr] vagy Olt folyo [ez mar 'sar'-nal van]

Barot Szikuliaba romanu Bara-Olt [ebben lehet jobban meghagytak az ertelmet]

M-B

Barot Marot...

Gelou;

Lang [benne van a lan[y]-g szo lany]

bar-lang? [Jasdi XD]

vagye snyomas megint s tuz?

olahu a tuz az 'flacara'

a'flacau' az csoro fiu

szoval felig benne van a lany s a fiu a szoban [olahu s hunul]

tuzet 'olt',....

'flac-ara' ara az menyaszony megint

'flac'-vlach? vagy falak? mittom

--------

amugy a Gelou nev Ge-olog-ie

Olog = santa

sanc?

Hun77 2014.12.21. 14:58:34

szoval gazok Tsiga?

Menu koz-ar

s most jut eszembe a lang kek!!!! a gaz lang legalabb is mi??

agatyrsi s a Gelonok kekre festik magukot!

press[nyomas]-burg[burrog para a]

mocsarak sancok?

gelou-lang [fiu s leany benne]

Marot-Barot [bara-olt]

tuzet olt

? Tsakaaaaaaaaaaaany XD

Hun77 2014.12.21. 15:01:52

AGA-TYRSI

AGA=EG A LANG

GELOU=GELON [KEKEK] = LANG [GAZ LANG =KEK]

AGA-TIRSY [KEKEK] - EG [A GAZ LANG KEK]
----------

JASDIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII xd

Hun77 2014.12.21. 17:06:18

ja romanu Torcza az Faklya

Valach XD

Hun77 2014.12.21. 20:55:39

na jol van Tsaky nem vette be meginn

'koszvenyezek' ERzsi kirajne koszvenyes vot s Karcsinal is irja [de lattam NAGY llAJINAL IS]

www.academia.edu/2572254/K%C3%A1roly_R%C3%B3bert_%C3%A9s_Nagy_Lajos_eg%C3%A9szs%C3%A9ge_%C3%A9s_betegs%C3%A9gei

A krónikakompozíció meglehetsen szkszavú a király egészségérevonatkozóan, de egy félmondatából érdekes következtetéseket vonhatunk le:„Lábának és kezének fájdalma is nagyon kínozta”.
30
Ez többféle betegségre isutalhat, de a két legvalószínbb talán a köszvény, vagy az ízületi kopás lehe

Hun77 2014.12.21. 21:00:19

www.antiskola.eu/hu/beszamolo-beszamolok-puskak/23353-a-humanizmus-es-reneszansz

A hintószekeret – Bonfini elmondása szerint – maga Mátyás is szívesen használta. Élete utolsó éveiben ugyanis – elhatalmasodó köszvénye s egy régi, sajgó nyílsebe miatt – már egyre nehezebben ülte meg a lovat.

XD

Hun77 2014.12.21. 21:00:59

mind santa szkitakot talaltak ki

Grumbates timur bathory matyi karcsi s meg mittom

Hun77 2014.12.21. 21:05:29

pedig ugy emlekszek Lajinal irtak [habar lehet atpakoljak kozbe rea is ma hogy jobban kavarjanak]

Hun77 2014.12.21. 21:10:06

hu.wikipedia.org/wiki/I._Lajos_magyar_kir%C3%A1ly

Ez a középkor addigi szakaszában igen kevés hadvezérnek, uralkodónak sikerült, ezért nem minden alap nélkül írta róla egy padovai krónikás, hogy Lajos „a világ leghatalmasabb fejedelme a keresztények között és a legrettegettebb király a hitetlenek szemében Nagy Károly császár halála óta”.[33]

XD

az opusztaszeri kep felett

Hun77 2014.12.21. 21:13:25

Kortársai latinul királynak nevezték (rex), „mert még mint fogalom is teljesen idegen volt számukra a »királynőség«, mint egyeduralkodási forma.”

ez mi?D

Hun77 2014.12.21. 21:27:20

Részt vett a mohácsi csatában. A csatát a magyar sereg részben miatta vívta meg oly ügyetlenül, hogy az katasztrófába torkollott. A köszvényes Báthori szolgája, Kecskés Pál pihent lován menekült el a csatamezőről[4][nincs a forrásban], és Pécs felé vette az irányt. Az ottani káptalan tagjait kincseikkel együtt kíséretébe vette és elvitte magával őket Pozsonyba. A kettős királyválasztás után terjedt el a közben a Szapolyai által kinevezett új pécsi püspök panasza nyomán, hogy a nádor a csata után kirabolta a káptalant. E hírt felnagyítva átvették a későbbi történetírók is.

Hun77 2014.12.21. 21:29:29

Dévényben, 1530. május 8-án halt meg, de felesége Pozsonyban temettette el.

Hun77 2014.12.23. 04:45:27

Liza-beth

lizard gyik vagyes kicsi sarkany D

bat a denever

szoval verszipo s sarkany

s Tzepes is verszivo vot szoval Bath-ory XD

Hun77 2014.12.23. 05:24:10

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0009/691.html

Banlaky Gyergyot [gyurgyevo giurgiu] Jerko-nak nevezi nemtom miett

Ezek a betörések a következő években megismétlődtek; kiindulási pontjuk Jerkői (a mai Gyurgyevó) volt, amelyet a törökök a havasalföldi és a moldvai vajdák szemmel- és sakkbantartására építettek.

3ik bekezdes

mashol nem latom igy irva meg csak itt

www.google.ro/search?q=Jerk%C3%B3++Gyurgyev%C3%B3&btnG=K%C3%B6nyvek+keres%C3%A9se&tbm=bks&tbo=1&hl=hu&qscrl=1&gws_rd=ssl
---------

Jeriko falai XD

Jasdi izeli ugye hogy a ''sarkany a sarkanyolo az valamit emi epitmeny rombolja le'

de ha ez alapjan 'Jeriko az fal' es jeriko az 'gyergyo gyorgy', akkor a 'fal hogy rombolja le a falat'?/

szoval az lenne meginnt hogy 'egy dologbol csinaltak kettot es szembe forditottak'?

Hun77 2014.12.23. 05:29:21

ekkrira amugy emlittik Targovostet s Bucharestet

bucur esti az leeht maskepp 'curba estica' romanul keleti kanyar

szoval lehet bukarest az Szikuliaba vot nem odale

s a 'sok vasarhely' [romanul 'targu'] a zis lehet itt azaz Targoviste is itt XD

+ Giurgiu [a korabeli kronikakban meg Gyirgyo] az akkor Gyergyo XD

?

Hun77 2014.12.23. 05:30:38

a Kaukazusban amugy a hun varos Targu

s155239215.onlinehome.us/turkic/29Huns/Huns_Gmyrya/Huns_Gmyrya01En.htm

A later historian Vardapet Ghevond (aka Ghevond) (late 8th c.), whose work “History of Caliphs by Vardapet Ghevond” is an important source on the history of Arab-Khazar Wars, mentions to the north of Derbent //25// the “Country of Huns”and the “Hun city Targu”.Also interesting is the Ghevond's description of the Hunno-Khazar relations. Ghevond's information about the Arabs raid of 716 - 717 into the “Land of Huns” is also recited by Stepanos Taronetsi (Stepanos Asoghik) (born ca. 928, died in 1040s.) (112 years?) In the “Universal History” he also repeats the story of Agafangel and Moisei Khorenatsi about Basil (i.e. Barsil) invasion into the S.Caucasus in the first decade of the 4th c. (ca. 305 AD).
25

Hun77 2014.12.23. 06:35:54

targonca az miert targoncza?

szekel[y] szeker

Hun77 2014.12.23. 06:37:34

a szekerenn ulnek mint a szeken

ulachi-s-iculi D

amugy mos latom ha l-r;

urak szeken D

Hun77 2014.12.23. 06:38:33

vagy szakallas urak XD

Hun77 2014.12.23. 06:48:41

books.google.ro/books?id=Q4xeAAAAcAAJ&pg=PA52&dq=Dioscurias+heniochi&hl=hu&sa=X&ei=uQCZVIfQGoGuUpWxhPAK&ved=0CDwQ6AEwBDgK#v=onepage&q=Dioscurias%20heniochi&f=false

52 old alol

erdekesseg

Castor s Pollux 'szekeresek' epitettek Dioscurias-t [s ezek utodai a HENIOCHI-K OTT

-----

Diodornal a szekertabor aminek a 'kozepere a fallanx-nak helyezkedik a kiraly 'szkita szokas szerint'] --- ebbol azt is lehetne izelni hogy akkor a 'fallanx szkita sozkas nem gorog''

akkor Berosusnal az hogy Comerus Gallus Italiaba 'szkita szokas szerint tanitotta azokot epitteni' ''in curribus compponere urbis'' [ varosokat korbe eputteni '' valszeg - de a ''currbisust' azt szekernek forditjak ma

D

?

Hun77 2014.12.23. 06:49:54

ha 'lehagyjak az 'n' betut'

Pholux az falanx?

a masik nev es erdekes mert Castor [ez Hod ami rag epitt fabol]

+ a FAL szo

Hun77 2014.12.23. 06:52:38

www.google.ro/search?q=diodorus+scythian+costume+phalanx&oq=diodorus++scythian+costume+phalanx&aqs=chrome..69i57&sourceid=chrome&es_sm=122&ie=UTF-8&qscrl=1

harmadik oldalon laccik

up his army for battle, taking his own place in the centre of the phalanx as is the Scythian custom

http://penelope.uchicago.edu/Thayer/E/Roman/Texts/Diodorus_Siculus/20B*.html

a 22-es szamnal

Hun77 2014.12.23. 07:12:44

amugy a Pholuxnal mehet ugy es hogy u/n

Pholnx

Hun77 2014.12.23. 07:28:03

targov-iste

v=u/n

targon-cza

c=z=t [hun nemet rom]

targoviste=targoncza?

vagyis inkabb mikor 1595-ben 'ostromoljak Targovistet ' habar asszem Giurgiut irjak [demindegy most]

szoval inkabb epitettek meginnt??XD

Curribus urbis componere [ szekerekkel varost epitettek vagy KORBE]

amugy c-urbis [korbe]

Bucur-esti [ezt is emlittik 1595be s giurgiut es]

korbe
----------

amugy az 1426-os akciok arrafele es 1595;

169 ev a difi [100+46+23]

Hun77 2014.12.23. 07:40:05

amugy akkor bucur-esti az a 'keleti kanyarulata volt valami epitkezesnek ' D

Hun77 2014.12.23. 07:47:57

Hollo-Gyuru-Gyorgy [Gyurgyevo,Gyergyo/Gyirgyo] + a Sarkanyok vagy mittom a Tunderek [aszongyak ezek epitetek Erdelybe XD]

Tundareus Trojai Helenka apja Tunder Ilona

n-r es a Jasdi fele korforgo D;

Tunder<--->DerTun [n-r] = DenTur vagy DentUr=Fog-Ur [Bathory Sarkany-Fog]

amugy valszeg a Tri-Dent-i zsinat/tanacs-on Dont/Dent-ottek errol XDXD a Tanais/Tanacs mellet vagy a Duna/Don-t mellett vagy Tordan/Turda-n azaz DenTur-dan XD

Hun77 2014.12.23. 15:54:34

www.scribd.com/folkcoll

egy csomo neprajzi ira sha erdekel Tsiga

Hun77 2014.12.23. 18:21:48

probalom keresni a konyvet amit ott ir angol czimmle de nem kapom

ezt kaptam

erre emlekeztem mikor mutatjak Fridriket satorban szuletett

window2thepast.blogspot.ro/2012/10/the-peculiar-case-of-jean-hardouin-our.html

Hun77 2014.12.23. 18:25:22

@Vágtázó Csiga: '''https://www.youtube.com/watch?v=lLbBpIMPeQg''

miett temeba Tsaky? rakoczival nem bajolunk [habar lehet Laji mert tott francziaul s 'ferenc/frankj]

Hun77 2014.12.24. 10:51:08

valami meginn van unnzeki ;

mtdaportal.extra.hu/books/nemeth_gyula_attila_es_a_hunjai.pdf

179 old 20ezer burgund hal meg a hunok elleni akcioba

ezt 435-36-ra teszik

books.google.ro/books?id=Jn3pi1wWBNsC&pg=PA249&dq=20000+burgundians++hydatius&hl=hu&sa=X&ei=joiaVIruC8S9UcDjgagL&ved=0CC8Q6AEwAg#v=onepage&q=20000%20burgundians%20%20hydatius&f=false

szoval a ’20ezer’ – gontam megnezem mi a helyzet a 899-es brentai akciuoval ahol szinten 20ezer ‘italiai’ esik el a Berengar seregabol [persze a mai ‘torteneszek’ szerint tulzas ez a szam]

s amugy a ‘berengar’ nev se amolyan olaszos inkabb ‘german’

nem jon ki a szam de azert erdeks;

435+532=967 [a ’67/68′-as vegzodesek mar jelentenek valami ugy vettem eszre]

ez kicsavarva ‘jon ossze’ mert ugy az lenne ha ‘532+ valameik szam az iLlig s Gyula szamaibol [23,45,7]

de erdekes ‘visszafele’ ‘bejon';

967-68[45+23]=899 azaz a brentai


gondoltam megnezem mi van 435 elott 68 evvel [meginnt csak ’67’-est ad 367-et] [ha 436-nak veszem mint ahogy irjak a burgund akciot nehanyszor akkor 368]

368-ba nincs akcio ugy tom, de + 7 evre ”indulnak el a hunok es verik meg az alanokot + majd utanna a gotokot stb s aztan adrianoplei csata 378 ahol gotok vs romaiak de ‘nincs hun’]

+ az is hogy 368-100 ev =268

ekkor is van ha jol tudom Nis-nel akcio a gotok vs romaiak

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Naissus

szoval ez unnezki ugyanaz

Hun77 2014.12.24. 14:20:28

a kepen ha megnezed unnezki hogy inkabb a szultan veszi at a masik alaktol

habar lehet erteni akarhogy

ot felol mijen betik vannak ? arab?

meg ott balrol dracones?

Hun77 2014.12.24. 14:22:58

1526 és 1527 között harcolt a Cserni Jován vezette bácsi szerb felkelők ellen. A vezérüktől a szőlősi csatában vereséget szenvedett, de néhány hónap múlva Czibak Imrével Szeged mellett döntő vereséget mért a rácokra.

hu.wikipedia.org/wiki/Per%C3%A9nyi_P%C3%A9ter_(korona%C5%91r)

amugy ennek is a kepe deli-balkani]]

a 'raczok' azok lehet a torokok votak XD

eppen azok is akkor 'kelnek fel'?XD

Hun77 2014.12.24. 14:26:55

rac

ku-ruc

croat [horvat] <--->torok

c-roat [t=z ger-hun]

kuruc=horvat=szerb=torok

s amugy esetleg a 'labanczok' votak a jo gyerekek? vagy ''egybol kettot tsinaltak es szembeforditottak 1massal'' a 'konyvekbe'?]

Hun77 2014.12.24. 14:27:44

a 'fekete jovan' 'szerb felkelo' neve is soka tmond valszeg

osztan hatha kapunk vmit

lehet Hunyadi [hollo] stb

Hun77 2014.12.24. 14:28:40

a tot is torok

s amugy delen is irtak 'totot' nemcsak eszakon

eszrevettem bejon az f fejre t is;

de az f az mintha r

Hun77 2014.12.24. 14:29:01

a zolah az torok masbol is laccik emleszel

Hun77 2014.12.24. 14:29:38

labancz levant? ezt izeltuk lehet

Hun77 2014.12.26. 17:41:02

www.mediafire.com/download/93rg5yqny4s8ia6/0+Gaz%282%29.rtf

Gaz van [egy teseppet esszeszettem]

csak a sok kep miatt 108 mega lett

ez itt a kepek nelkuli

[eludtem mar Jasdinak azert szedtem essze]

www.mediafire.com/download/nvee24tk4lxc6q3/0+Gaz.rtf

Hun77 2014.12.26. 17:42:31

haha 108 mega lett es 108 Torzs XD agatyrs

ez v-el-etlen csakmost latom

Hun77 2014.12.26. 17:59:03

pdfbe rovidebbe

ez jo doc to pdf convertalo 108 mg-at is bevette a tobbi nem veszi be csak 25-ig vgay az egyik 100ig

convertonlinefree.com/

www.mediafire.com/download/9032hl226gcmp52/0+Gaz.pdf

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.26. 18:32:20

Menumorut, ez a hirhedt roman hos akik harcolt a bejovo magyaok ellen.

valahol Gyula levezeti hogy feher nepet jelent, de mivel kivette a keresot nem tudom melyik cikkeben, a szvatoplikkal egyutt hogy az is feher partus.
Pap Gabor aszmondja hogy a morva, mordvin, moldova az marót, maradt, ott maradt, maradi.

www.magtar.iweb.hu/keret.cgi?/foldrajz.htm

en.wikipedia.org/wiki/Menumorut
ro.wikipedia.org/wiki/Menumorut

Hun77 2014.12.26. 20:56:14

@Vágtázó Csiga: a zolahokank jol tod ami mozog a hungarok elott ardealba minf olahnak veszik [vagye smenut a kazart es]

az a menu gelou arpi s sar-olt azok vagy szeovetsegek mennyegzok stb hasonlo vagy geologia

-------

nem juttott eszembe ez

Fugger XD

fukar

olahul a fosveny az 'avar' D

bar gaz

romanu a tuz az fok

bar-lang Jasdi XD

szoval a Fugger nevet is loptak [az hogy Fog azt mar gyanittom regebben]

de a fog az akkor lehet 'fok' es/ azaz tuz?

de a 'fok' az 'szog' es - szoval megint geologia mertanba vagy hogy mongyam?

Laci kiraj Szog lova -tordai legenda szekelyko stb

amugy az Ung vara

romanu az unghi az szog [mertan]

van egy Kolc [sarok szog] var Hunyadba peldaul

kolc romanu amugy agyar es szoval meginn Fog

a Fog akkor Fok magyarul azaz Szog?

de romanul a Gaz-ar stb-hez all oda

+ az arde-al szo is ezt el kell ismerni nincs mit kaparni XD

az olahok se lehetnek mind delrol jott juhaszok vagy ha igen ott is lehetett ez a kultura vagy hogy mongyam

amugy ha a vlachot szkitanak veszed Gelou/n-n keresztul mar ki vannak utve + a kozar Menu-marot az agatzir hun s kazar<-->szekely

Hun77 2014.12.27. 13:37:29

szabir.ingyenblog.hu/magyar-csatakseregek.blog

a pozosnyi 36-os szamnal a vegin

megvan Masudi mennyit irt a Valandari csatanal

60 ezer turk s vannak alanok kazarok besenyok 934be

es azt irrjak hogy elobb a grikket tortek be hezzik noket s allatot loptak majd ezek utanna rajuk leptek

Banlaky Masudit nem hozza [holott egy 1894es lapba mar irjak] ez helyett olyan gorog forrast hoz ahol a hunagrok noket olnek

Hun77 2014.12.27. 17:42:18

books.google.ro/books?id=C8NVAAAAcAAJ&pg=PA447&dq=masudi+turks+932&hl=hu&sa=X&ei=J9yeVOOAKdDOaJnxgEg&ved=0CCAQ6AEwAA#v=onepage&q=masudi%20turks%20932&f=false

megkaptam angolul is

ugy irjak angolu csak az 1 kotet jelent meg es a francia az a 2ik [amibe irja]

de ebbe megi sbenne van

446-452-ik oldal

---

csak van egy gond XD

a 399iktol kezdodik a fejezet ahol a Kaukazusi nepeket irja le [turk targiz kazar elan alan valszeg]

es akkor ez a Valandari hol volt 934ben?

a mai bulgariaba [oda teszik valandart ezzel kapcsolatba] vagy a kaukazba?D

szoval meginnt ami ''ott az itt is lehet''

s ir allandoan ha olvasod egy Targiz nepet amit turknek mond p[amugy figyeld meg az angol is irja hogy nahany mas masolatban nem azt irjak ahogy o irja stb] de ezt a Tagrzi nepet feszt bulgarnak irja ez is...

igen mert turkiz az kek

es nehogy az legyen hogy a Kaukazban is voltak gok-turkok [inkabb bulgart csinalnak]

amugy akkor a Targit nev az nem Tarkiz? [T-Z]

Hargita kek hegy?XD akatzirok szikulok agathyrsik?

Hun77 2014.12.27. 17:43:55

mg amugy emlekszel azon a bulgar oldalon ir egy Belendzer nepet vagy varost a Kaukazban is

groznijat.tripod.com/p_bulgar/index.htm

Hun77 2014.12.27. 18:07:10

a francia fordittas azt irja hogy soixante mile bizanczi halott [60ezer]

az angol hogy 6ezer D

lehet az miatt hogy si-ty-thou-sand

ty-thou duplazzak vagy nem D

Hun77 2014.12.28. 16:59:38

en.wikipedia.org/wiki/Nika_riots

itt is vannak 'kekek' Prcop aszongya hogy hun stilusba kekek asszem

leeht Tusrsatek akcioja [ezeket 568-75-re teszik]

Hun77 2014.12.28. 17:14:41

ezt vetted e eszre erdekes D

a tenger s az eg

torokul s magayrul eg s tenger

a vizbe laccik az eg ---> tukrozi---> turkiz [ami kek s zod]

amugy lehet igy van kiforditva a dolog es itt;

a trak a forditott torok

az avar amugy 'pszeudo' Theophannal

ami ott lehet 'atforditva' 'lenyomat' itt XD 180 fokba

Hun77 2014.12.28. 17:17:06

Masdudi mennyit ir a turkoknak ? 60ezer ugye

a rumoknak 62ezer

s akkor nezd meg az ANnchialosi 917et ami a bulagr vs bizancz csata

ezeket a szamokot hasznaljak [vagyis meginnt tollunk lopjak at mitn a romanaoknak a posadai 30ezret]

amugy egyik forras szerint itt is 917ben ott vannak a hungarok es amugy itt is 4 fele nomad van XD

mitn 934be es 970be

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Achelous_%28917%29

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.29. 00:18:46

elegge erdekes dologra bukkantam, ime:

nezd csak meg

Dukkha saccã es Magga saccã

en.wikipedia.org/wiki/Four_Noble_Truths#Etymology

ez lehet hogy daha saca???

"The term sacca (Sanskrit: satya) is a central term in Indian thought and religion. It is typically translated as "truth"; but it also means "that which is in accord with reality", or "reality". "

A daka allitolag szencedest jelent. :D hat a mi "dakjaink" is elegge szenvednek csorok

en.wikipedia.org/wiki/Satya
en.wikipedia.org/wiki/Dukkha#Etymology

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.29. 00:20:31

The word [dukkha] is made up of the prefix du and the root kha. Du means “bad” or “difficult.” Kha means “empty.”

dukasz misi? :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2014.12.29. 21:00:38

s155239215.onlinehome.us/turkic/btn_GeographyMaps/AD_500Western_Huns.gif

akkor zarjuk le ezt a tetelt

agatirsz=szabir=kazar=sekely=magyar

mag=szik. mint men-lo, fej-kopja, eb-kutya stb

Hun77 2014.12.30. 10:36:11

hu.wikipedia.org/wiki/II._Ill%C3%A9s_moldvai_fejedelem

a brassai fali-kronika [igy hivjak] is irja ezt

books.google.ro/books?id=o8vXehE8c-MC&pg=PA87&dq=Durauit+quippe&hl=hu&sa=X&ei=v2eiVIigL4qyUZSegagL&ved=0CDAQ6AEwAg#v=onepage&q=Durauit%20quippe&f=false

648 old

---

izelem a Ferdinand nevet..

t-f;

terd-nand

roviden megint a turk 'tagok'

tardu terd
bokan boka
geougen genunchi romanu [de utloag latom ez a magyar kony-ok szo ---az is sarok hajlas stb]

disabul romanu disabil-itati [fogyatekos stb]

turk-santhos tort torik santa
---

Ferdi nand es ez lenne Tsiga?

Terd nandor? a terd s a konyok az szog , ha szog akkor sarok [sarkany] romanul a sarok 'kolc' de az romanu agyar is , stb

ha a terd az genunchi [konyok] akkor Gingis-kan?XD

Gingis verte ki a romant stb - amugy akkor a tobbi 'feridnand ' akcional is hungar van lehet

------

emlekszele ehogy egy oldalon Frigyest asszem 13ik szazad ugy mutatjak hogy satorban szuletett XD

==

window2thepast.blogspot.ro/2012/10/the-peculiar-case-of-jean-hardouin-our.html

Hun77 2014.12.30. 10:39:39

Tardu nandor vagy Turda? Dent-ur

ja hat igen me a Terd-be benne van a Dentur si foleg ha n-r s duplazva

a nandor lehet ugy van hogy az 'n' 'eltunik' de kozbe visszatesizk?D

nador

nad - motsar fog stb

de nador toran s a 'd' esetle duplazza?

nador toran turan turda-n

Hun77 2014.12.30. 10:40:16

meglehet a ''hungarok vagy hunok ferde laba a lovaglastol' inenn van

Hun77 2014.12.30. 10:41:51

a Duna 'hajlik' belgradnal?D

'nandor'

s a duna nando-r?

Hun77 2015.01.03. 10:47:25

izelem hogy peldaukl olaszul a 10 az dieci romanu meg zece

meg amugy mennyire lehet a D CSERELODIK z-re? [madar mazar?]

nemtom hogy de ne;

dece-bal

zece-bal [romanu a zece 10]

tiz-tuz

aga-thyrs [ego torca - ego faklya [vlach] , egi-torzs-kek torzs , arde-al , gelou lang]

dece-bal = tiz -bal? bar?

Bartiz ez mi?
-------------

Atilla a medek ruhajat

d-z;

mezek;

moesia ahol votak pannonok es [ugymond mai szerbia bulgaria]

Muezin? vagy Mezina? [romanu valami asszonyra mongyak]

vagy;

mez romanu miere;

mireasa az menyasszony

itt szovetsegek votak valszeg [latinul angol olah - 'mariaj/zs-ok [ Maria-k ]

valszeg Szuz Mari az Tuz Mari [azer van 'napba oltozve']

s amugy gazok vagy geologia

Hun77 2015.01.03. 10:48:08

vagy SzaZ/T-Mari XD

Hun77 2015.01.03. 10:55:20

Ferdinand

pferd lo

szoval Lovas vagy Lapos [nad-or] = Szapolyai = Nagy Lajos

a pferde lab a lovaglastol az ecceruen Lo-bas Lovas

Hun77 2015.01.03. 10:55:57

ja es akkor a hungarok LAPOSOK-MOTSARASOK-SZARMATAK-BATHORY=SZAPOLYAI

Hun77 2015.01.03. 10:56:29

BAT-TAB-ITI

tIZESEK/tUZESEK gAZAROK HUSZAROK KAZAROK

Hun77 2015.01.03. 10:57:26

''A SZEPESI 10 LANDZSASOK szeke''

SZEP-SZAP [AS ROMANU]

ezek telleg astak akkor

Sepsi szekelyek

Hun77 2015.01.03. 10:58:25

TZ

TIZ VAGY SZAZ?xd

szat/z-mar

Tomirisa

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.03. 17:28:20

@Hun77: "BATHORY=SZAPOLYAI " hahaha :) valojaban hany igazi tortenelnmi szemely lehetett?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.03. 17:38:23

@Hun77: "dece-bal = tiz -bal?"
"valszeg Szuz Mari az Tuz Mari"

most esik le a tantusz, lehet Maria-Baal s ez lehet a Bol-dog asszony

hu.wikipedia.org/wiki/Ba%C3%A1l

s akkor dece dat az tuz isten, avagy a nap isten. tuzi baal, tuzi pal. Palosok. Volt hogy Napos es Palos, lehet egy es ugyan az.

Nepal? :)

"meg amugy mennyire lehet a D CSERELODIK z-re? [madar mazar?]"

hat annyira hogy mar modtak hogy dak=szaka, szekely. Nagyon ugy tunik Barabasinak van igaza, hiogy a dahak azok a matriarchatusban elo torzsek voltak, en meg hozza tennem hogy pontosabban azoknak a papjaik, papai kaszjai.

aga-thyrs - nem tom ha meg irtuk, de forditva olvasva ez trak :). Amit irtak valamelyik konyvbe mait beszurtal, hogy itt turkok voltak, meg Atilla hadserege turk stb.

mag csak annyi hogy ha Decebal-Etze-bal, akkor Trajan az Bleda kell legyen.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.03. 17:42:21

ja, es baal-babba, babba maria. De van ilyen csaladnev is, Balo, Balla meg hasonlo

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.03. 17:51:53

meg van az a Dumuzi, lehet az Tuzi Ma(ria). Mas valtozata Demet-er - itt is a Z<->T

Hun77 2015.01.03. 18:43:57

dece-bal = tiz -bal? bar?

Bartiz ez mi?
-------------

a farkasfej a landzsakon van ugye?

vannak azok a szepesi 10 landzsasok [egy konyv van onnat tom - s amugy nem najon latom 'mashol lennenek 10 landzsasok --- valszeg enm is ott votak ezek se [eszak szlovakia]]

tiz-bal/r?

bara romanul rud is azaz landzsa ha azt vesszuk

par az is bot romanu de ez a palcza es
----

Dariusok voltak? a szekelyekre mondtak hogy pixi-dari asszem gyalogosok !

szoval;

''10 landzsasok szeke szepesi''

sepsi szikulia

pixi-dariusok [rudasok,darusok,radu-k [[olahul]] ]

s akkor valszeg a 'farkasfejesek' szapolyaik [asok] motsarasok stb stb

Hun77 2015.01.03. 18:47:39

sza/tiz-maro-l/maro-sok XD szuz mariak XDXD

csiksomlyonn XD

Hun77 2015.01.03. 18:48:31

Tsakany itt munkalatok votak nincs mit izelni [eleg ha a Bathory sarkanyfarkat megnezed --> furo meg haromszogu nyil]

Hun77 2015.01.03. 18:52:15

sza/tiz [T-Z hun-ger]

sz-az-ez-er

szoval igy alakithattak ki a 10 100 1000-ret

vagy szaz vagy ezer

vagy tiz vagy szaz
---

s akkor meginnt parth-uzok votak mert Surenanak [Szuronynak] 10ezer van Carrhaenal Haramnal

valszeg telleg folyot iranyitottak baszki; de miert?D

Azi-Daha Ashida Ashina [farkasfejek sarkany]

a perzsa Ashidanal kriminalizalt valami hokuszpok mert 'megoles' van ott is]

Hun77 2015.01.03. 18:53:49

partus palczas botos [bath-ury]

Hun77 2015.01.03. 18:56:01

ashina ashida

asidana

as s ind/inund-acio habar ezeket man latod valszeg

Hun77 2015.01.03. 18:59:36

''Bol-dog asszony
''

dog-dak-dan-kad-nad[or]

dog=kutya=kut[viz forras]

assz-ony as

kriminalizalva lehet iszony XD

Atilla kepe 'hidos' [amolyan utalatos,leforditottam vot a latin Jordi szoveget,de nem 'barnat' ir vagy 'sotetet' ahogy ma forsiccsak hanem valami hogy utalatos]

Hun77 2015.01.03. 19:01:21

Bol-dog

bor-kut D lehet Borviz vagy mittom

Hun77 2015.01.03. 19:05:35

Opos a motsarban Bathory

L-opos

Lapos a Lapban Bath az furdo[viz az es]

Hun77 2015.01.03. 19:06:46

vagy a Lup romanu farkas

de Lop romanu 'fura'

de 'fur' az fur [szapolyai es kornis unikorn]

Lap stb

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.03. 19:34:23

@Hun77: "de Lop romanu 'fura'"

pont ugyan az a szo :)LoP-FuR olaszula RuBa, rubare. Ami a rab-olhosz hasonlit.

"dog-dak-dan-kad-nad[or]"
Fominal olvastam hogy a ruszkikat dognak is hivtak.

Hun77 2015.01.04. 09:40:34

csik-somlyo XD

csok s mosoly s boldog XDXD
------

vagy Csakany s az 'almos' de ez mi akkor?

romanu alom az vis

viz?

Hun77 2015.01.04. 09:42:22

pixi-darius

pix romanu toll [iro]

mi es igy mongyuk XD

Hun77 2015.01.04. 09:44:34

Jasdi

somlyo

Omlos Csak-any

a boldog-ot mit is izeltuk mi az?

ja bar [rud vagy nyomas]

amugy bar;

b<--->d

rad-rud szoval ungurul van ez es nemcsak romanu
--

a dog az kuty-a mi vagy dig angolu asni

Hun77 2015.01.04. 09:45:12

Jasdi-t el kell kuggyem CsukanSomlyora mikor van az a kereszkeny buli !!! XDXD

Hun77 2015.01.04. 09:47:01

boldog geologia mig jobb nincs legyen bar stb s kut

banat [szomoru] banya vagy + to

banat- herodotus 'venetia-ig a duna mellett a siginnek' - szegenyek romanul sarac-ok [kazarok]

Hun77 2015.01.04. 09:48:44

mos' mejek tsapoljam le a kaposztat XD

addig varialjad mi a boldog-talan?

alant?

santa 'lefele' santitt

olug romanu santa [imparat-lugu] [nem oglu ahogy neztem de mind1]
-----

ezt igy nem irtuk;

Tumur-lenk az oglu-santa

marothy men-marot

gelou a vlach - olug

Hun77 2015.01.04. 12:43:38

Theucris irva a torokre

www.google.ro/search?q=Theucris+the+Great&btnG=K%C3%B6nyvek+keres%C3%A9se&tbm=bks&tbo=1&hl=hu&qscrl=1&gws_rd=ssl

The same story is told as that connected with the Tiberius Caesar portrait, “carved on an emerald,” except that it gives another name to the Turkish emperor, as “Theucris the Great.” This engraving is from the bronze medal in the King's Cabinet ...

teokrata az mia? vagy Juliu tetrarkai? lehet rurkok votak azaz hunagrok nomadok =ropmai birdalom

Hun77 2015.01.04. 12:59:55

books.google.ro/books?id=Q85XAAAAcAAJ&pg=PA73&dq=hungaris+milibus+xxx&hl=hu&sa=X&ei=yCipVLKTDMSrUcPYgqAL&ved=0CDkQ6AEwAw#v=onepage&q=hungaris%20milibus%20xxx&f=false

Szuli 1529-be 80ezer fogojjal megy vissz hungariba ausztriabol ha jollatom

1529-1252=277 Bela 80ezerrel maszkal ausztriaba pusztitt stb [s valami foglyokot es irnak de 20ezret valahol asszem]

vagy;

szabir.ingyenblog.hu/

Vitus Arnpeckius (1435-1495) 1263-ra mondja hogy a magyar kiraly ostromolja Wienna-t 80ezres sereggel. [Forras; Hieronymus Pez – Scriptores rerum Austriacarum, Tomus I.,1222-ik old., 1721.]

most nem kapnam meg me nincs idezet kiveve

1532-be is akciozik Szuli arrafele de csend van errol

1532-1263=269

Hun77 2015.01.04. 13:04:11

1176ba is van Banlakynal hogy 3ik Bela 80ezerrel vagy csak nagy sereggel megy ausztriaba

1529-1176=353 [3x100+46+7]

vagy varjal;

a tatarokra 1233 s 1236ra irjak hogy bejottek [eloszor s masoccor]

majd 1239 kimennek valami

szal ezek a 3 evek valszeg ugyanazok mint a Suzlinal a 1526 29 32

Hun77 2015.01.05. 12:27:10

epa.oszk.hu/00000/00021/00049/Ksz2006-2-03.htm

e zmeginn 1595 csillag stb - asztroval fejtsetek meg nam man

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.05. 13:09:26

Gyárfás István - A Jász-Kunok története, mind a 4 kotet

vfek.vfmk.hu/00000097/

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.05. 13:14:01

tatarjarasos zsuka

www.youtube.com/watch?v=syt5Y0A1wHw

ha muhi=mohacs akkor batu az mi? lehet-e pasa?

neztem ezt az eloadast, beszel ott sokat Salamonrol
www.youtube.com/watch?v=hwrLUdmmeW4

ha Salamon hozta be a nemeteket, akkor aztjelenti akkor jelentek meg a szaszok meg svabok. tehat tatarjaras az egy lefedese ennek, meg kitudja meg minek.

merthogy Salamon=Szulejman

Hun77 2015.01.05. 19:41:18

pasa-lik episkop puspok

---
books.google.ro/books?id=6vpSAAAAcAAJ&pg=PA164&dq=magyarok+ezren+sereg&hl=hu&sa=X&ei=DNmqVKTKBYWuU6eJgKAL&ved=0CDAQ6AEwAw#v=onepage&q=magyarok%20ezren%20sereg&f=false

17ezer torokre robbancsak rea a foldet belgrad 1441 [itt meg asszem varna 1444 17ezer halott hungar valszeg]

Varna-Bran [+ a sokxor emlittett ekkoriban szerb Brankovics]

szerbul sibinjan janko [hunyadi]

Zsigat megtamaggyak a zolahok 1395ben Tircsvarnal [bran-nal] amugy ez lehet 1392 es emleszel vagy amugy es Turci irja de azoknal soxor evszam sincs csak ugy allitjak centizik be ]

1444-1392=52 [7+45]

Bran-Varna

Hunadi Sibin-jan-jan-ko - Szeben

n-r; szerb - szeben

si-pin-[j]a XD

Ilonka lenne latte?XD

Hun77 2015.01.05. 19:44:27

Torcsvar

Tortza-Bar [faklya nyomas gaz vagy rud bot s fakja?]

tar-ta[r]-bar

tabor bator?

Hun77 2015.01.05. 19:50:10

az erdekes mindekepp hogy;

faklya-romanu a csoro az 'flacau' [legeny]

lang - lanka [leanka]

LGN LKN

s a faklya-flacau - erted

---

az olah ezek szerint lehet - faklya,falak,falka [farkas]

na ezt bogozzuk ki - de laccik esszefuggnek

----

de nem ezt akartam irni most csak felrezenelek egybe tudod D

Lanka-Lunka [lunca romanu volgy/holgy] [h-n/u]

szoval akkor a lunka az es magyaru van XD

ja e shogy 'i-lonka lang]

Hun77 2015.01.05. 19:51:22

Trojai i-lonka

trojai lang?

hogy kiabalja a gorog vezer hogy es gijjak? Menelausnak a battya a vezer?

buuurrrnn troyyy burrrnn XD

esszefuggne?

Hun77 2015.01.05. 19:51:58

troja-jarat [lyuk a foldbe es gaz-langok?]

Hun77 2015.01.05. 19:55:45

'''szoval akkor a lunka az es magyaru van XD

ja e shogy 'i-lonka lang]'''

s akkor egtek a volgyek [godrok] gaz vot bennik? [Jasdi D]

Hun77 2015.01.05. 19:58:28

Nero Burning Rome?D az mi?

Nori romanu felho

a felho [esso]kioltotta a nyomast ize a gaz-langot? [nomaeos romaeos]

Hun77 2015.01.05. 20:04:25

Bran-i kastely s asszem Tzepest es odateszik [osztan nemtom odazarta e be Hunyadi de mindegy]

de Brankovics 1444 utan [ott es irja a konyvben mikor menekul XD] Brankjovics es bezarja hUnyadit XD

Brankovics=Hunyadi Szebenbe [a 'szerbeknel'] s valahol irak hogy a 'varosiak hivtak mittom Hunyadit csak nem jut eszembe] - Brasso=Szeben [brasos-varos] [amugy lehet Tzepes is ]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.05. 20:08:09

@Hun77: "Bran-Varna"

errol jut eszembe. Brasso, tara Birsei (Barcasag), Berceni, Bercseny, Berzseny, Beszterce, Borosd, Varasd, Bars, Bors, Bereg, Baranya,

hu.wikipedia.org/wiki/Bercs%C3%A9ny

stb stb. ez a BRS tul sokszor forduel elo :)

Hun77 2015.01.05. 20:18:27

caval-ier

black az es fekete lovag lovag XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.05. 20:27:04

@Hun77: "az olah ezek szerint lehet - faklya,falak,falka [farkas], na ezt bogozzuk ki - de laccik esszefuggnek"

hat a vlach, polak, bulgar stb az mint a karpat medence korul van.

Hun77 2015.01.06. 08:12:02

@Vágtázó Csiga: ja s a valach lehet lovag es XD

Tzepes a fekete Hunyadi a feher XD

de ezek mind ugyanazok valszeg

amugy a 'viz'-hez

valami 15ik szazadi iro [asszem jacob unrest] wasser vaidanak nevezi Tzepest

Vizi vajda/voda = viz

Hun77 2015.01.06. 08:13:42

www.google.ro/search?hl=hu&qscrl=1&tbm=bks&q=wasser++vlad+tepes&oq=wasser++vlad+tepes&gs_l=serp.3...5817.5817.0.5996.1.1.0.0.0.0.148.148.0j1.1.0.msedr...0...1c.1.60.serp..1.0.0.L8BNYpoSFCg

Wasser Weyda , fiind “ în slujba regelui Ungariei ” , e Vlad Ţepeş şi , fiindcă i se spune Basarab , cronica este din Moldova . Deoarece ea nu mergea mai departe de 1476 , avem astfel partea care lipsea din cronica lui Ştefan cel Mare .

itt lehet katyvasz ebbol es laccik

Hun77 2015.01.06. 08:16:37

Pentru ianuarie 1475 Conform cronicii lui Jakob Unrest Wasser-Weyda, după ce a fost nevoit să vină cu turcii în Moldova, l-ar fi ajutat substanţial pe Ştefan, duşmanul său de mai demult pe care-1 informase în secret de intenţia sa de a-i părăsi .

mongyad hogy nem Bathory Tzepes [1476-ra van ugymond hogy segitti a romanokot a turki ellen de ez ugyanaz]

Hun77 2015.01.06. 08:20:33

bot-ur, rpmanul a bot 'teapa' es [+ akkor nezd a kaszkajat a szobornal]

Szepesi szek-i/ely

van valahol egy iras hol egy nemet valaki izel hogy a romanok valami kronikakot eltuntetnek [ki vot teve valahova] - ebbe irja hogy akkoriba a szekelyek birhattak a Torcsvarat vagy mi s a nagyanyja mutogatta Tzepes szobrat hogy szekelyek vezere vot

lassuk mekkapome

www.hungarianhistory.com/lib/krausser.pdf

Hun77 2015.01.06. 08:22:03

wasser faszer XD

szapolyai

pula romanu fasz vagy mongyak ugy es hogy szula

Hun77 2015.01.06. 08:22:22

wasser folyos lofos lovas szapolyai

Hun77 2015.01.06. 08:24:46

bot palcza/paltza [roman cz/t-vel] szapoly

le csapol ott 'furas kell legyen' mi?

Hun77 2015.01.06. 08:30:26

lehet a 'szepesi 10 ladsazsok' ott eszakon szlovakiaba azok is ki vannak tolva odapakolva

Bathory Erzsi ott van bezarva Csejte

B Zisga feszt Pragaba maszkal
--

ha feltesszuk hogy Praga Fogaras;

ez man eleg kozwel van a szikulokhoz [s akkor lasd a bathory szapolyai dolgot [+ feszt baszogattyak ugymond a szikulokot]

s itt oztan johet a tobbi es; hunyadi sibinjan

stb

valami hasonlo van e itt 'Csejte' dolog?

Hun77 2015.01.06. 08:33:16

Csjak az miaz? csupor?

van amugy egy csupor peter nevezetu valahol aki moldovaba akciozik 1493 asszem
------

szib-in-jan

szap-olya

szap-szib

szep ilona XD vagy Tunder Ilona / Tyndareus-DenTur

szoval unnezki ebbol es hogy hunyadi=szapolyai=bathory

'' a tunderek'' valszeg XD

Hun77 2015.01.06. 08:37:29

it es van egy Ilona bezarva latte

Hun77 2015.01.06. 08:40:35

muhi=mohacs

haram haracs-ol

haram-i tsata 1128

lehet lopni jotek a csorok [ a turkik de inkabb bizanczok,de lehet ezek se mert bizant-viz-ont]

valami zsoldos deli kotyvalekok inkabb

Hun77 2015.01.06. 08:41:41

1529-1228=300 [itt a 12-ik sz-inal nem tudni mi mikor pontoson mert egymas utan vannak az akciok 2rendbe a hunagrok 2 rendbe bizanczok jonnek egymas utan]

Hun77 2015.01.06. 08:43:49

hu.wikipedia.org/wiki/Csajka_(haj%C3%B3)

szoval kanal vagy csupor D

Csejte vara = a Csaj vara , bezarva Ilonka [kanal/kalan] XD

tu-taj/tsaj

Hun77 2015.01.06. 08:48:32

''' a latinok ellopjak a szabin nokot'''

latin-tanul
szabin - sapien-tia

ez most mi Tsaky????XD

s mi az ''ellopas''?

Pallas lexiokna lehet ezzel kodolnak

Hun77 2015.01.06. 08:51:15

vagy megdugtak XD

lop-romanu fura [de 'fur'] XD

Hun77 2015.01.06. 08:52:02

XDXD

ellopas

lovas

olvas XD

kesz tiszta kod bazmeg!

Hun77 2015.01.06. 08:54:46

''a tanulok szepen olvasnak' XD

Hun77 2015.01.06. 08:55:05

sa dictumus a dak [iro-deak]

Hun77 2015.01.06. 11:46:24

@Vágtázó Csiga: hat a vlach, polak, bulgar stb az mint a karpat medence korul van.
'''

s keletre

keleti angolok/angle-k szog-let-ek unghi-ok [olahu szog] keleti angol/ungurok

kik a nyugatiak? XD

Hun77 2015.01.06. 11:54:32

www.castrumbene.hu/erdelyivarak/var/marosillye_index.html

Bathoryt Ilyed-nel [mai temes banat szerbi duna] mongyak megveri a torokot 1513

1576-ban Bátori István fejedelem Illye várát iktári Bethlen Farkasnak adományozta. Jelentős építkezésbe kezdett, és ott is halt meg. 1580-ban Illyen született fia, Bethlen Gábor, későbbi erdélyi fejedelem, aki az 1610-es években erős bástyákkal tovább erődítette a korábbi udvarházat. 1614-ben Bethlen Gábor, már mint fejedelem adományozta Ilyét Bethlen Istvánnak. A birtok ekkor már 48 faluból állt. A család kihalása után Thököly Imre, majd az Apafiak birtokolták. Erődítésének lerombolását Apafi Mihály fejdelem rendelte el 1670-ben, mivel fennállt a veszélye, hogy a törökök foglalják el és válik fontos támaszpontjukká. A 17. században kimondottan végvárnak számított, az erdélyi fejedelmek gondoskodtak a jelentős számú őrségről.
--------

Erődítésének lerombolását Apafi Mihály fejdelem rendelte el 1670-ben, mivel fennállt a veszélye, hogy a törökök foglalják el és válik fontos támaszpontjukká

maskor meg miert 'vedelem a var amit tamadnak s azok vedekeznek'?

Hun77 2015.01.06. 11:55:56

Jad romanu pokol

lapok

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.06. 15:37:09

@Hun77: "keleti angolok/angle-k szog-let-ek unghi-ok [olahu szog] keleti angol/ungurok
kik a nyugatiak? XD "

most keletrol van szo vagy nyugatrol? az angolok nyugaton vannak :)

tenyleg erdekes ahogy a szog, szeg s az a/engle, ung/unghi egybeesik. ezt eszrevehettek azok is akik hamisitottak. a hivatalos erveles szerint az anglo-saxonok neve eppen azert anglo mert Jutlan szogben van. :)) ami teljesen nevetseges! hisz honnan tudna egy felszigeten elo ha az a felsziget bizonyosz szogben van, s mihetz kepest van szogben? :)))

en.wikipedia.org/wiki/File:Anglo.Saxon.migration.5th.cen.jpg
www.etymonline.com/index.php?term=angle&allowed_in_frame=0

Itt inkabb a szek, szeg szorol lenne szo. Mint szeglet, szekelohely. Kalotaszeg, Szeged, Hetszek stb stb.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.06. 15:44:38

@Hun77: "Jad romanu pokol"

jad-jut, jutland :)) Gyuszi szerint jütt-gyütt akkor legyen gyujt :)

Szerintem a jut az feheret jelent csak a w mint wit/e y/j-re valtott.
Itt irja hogy Eotas, az biztos valami w hang.

www.etymonline.com/index.php?allowed_in_frame=0&search=jutland&searchmode=none

Hun77 2015.01.07. 13:32:25

ezt nezzeg Tsiga XD

www.google.ro/search?hl=hu&qscrl=1&tbm=bks&q=Sveta+Huna+white+Huns&oq=Sveta+Huna+white+Huns&gs_l=serp.3...36022.38478.0.38621.2.2.0.0.0.0.151.287.0j2.2.0.msedr...0...1c.1j2.60.serp..2.0.0.mdeTi-pXq00

sveta huna hogy ize 'feher hunok'

cveta oroszul virag
sweet angolu edess

'alb' az feher [romanu s mittom meg hogy]

albina romanu meh

a meh a viragokrol szedi a mezet

szoval a 'feher hunok' azok a 'tej s mez evo szkittyak'?D

vagy massa-geta;

gat<-->teg [j] tej s mez

honey angolu mez [hun]
XD

Hun77 2015.01.07. 14:23:04

meg 2 foras a hungurokrol a kaukazba

csak nemtom atmasolni me mostonaba nem engedi a linkeke ha sok van

szabir.ingyenblog.hu/

feleolrol 7 centi a tekerovel

Hun77 2015.01.07. 14:23:45

kaukaz kuka szemet szemita kazar XD

kau-kaz

kan-kez

konyok-kez

Hun77 2015.01.07. 14:24:09

Jasdi vaLszeg a Turot mondana me 'kas' az romaul sajt asszem D

Hun77 2015.01.07. 19:34:58

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Ankara

aze lehuzzak a zolahokot es meg a szerbeket XD

mit afaszt keresn ek ANkaraba olahok meg szerbarok?

1402-1128 =274

Harami tsata hungar vs bizancz

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Haram

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/239.html

itt Brecht-nel 1127-et es ir de itt 2-szer ide 2-szer oda van az akcio mind1

szoval lehet ugyanaz s akkor vilagosabb hogy mi van a szrbekkel s olahokal

----

ankar---kharan[m]

---

azt akartam elore hogy azok az Anchialosi cstak ugyanezek e?

917 934 [turk byzant] ez lehet 932 s 970 egy maisk de esszefugg a 917-el

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Anchialus

a neve Anchial [angolul Sarok Boka ancle] es angle szog

Hun77 2015.01.09. 06:59:21

en.wikipedia.org/wiki/Name_of_Hungary

a pannonia resznel

Julius Pokorny suggested an Illyrian etymology for this name, derived from a PIE root *pen- "swamp, marsh" (cognate with English fen).

a pennon az azt irjak 'landzsa lobogo' angolu

de a pen/fen az mocsar es meginn??

s akkor lasd a mocsarokot meg a turk farkasfejet a 'pennon'-nal draconest stb

s akkor a finn-ugor az mi?XD

mocsar s agyar?

Hun77 2015.01.09. 07:01:37

mocsar - macsar madzsar m-agyar ?XD

szoval a mocsar s az agyar az egy valahogy?

morash angolu meg

dictzone.com/angol-magyar-szotar/pennon

dictzone.com/magyar-angol-szotar/mocs%C3%A1r

van neve eleg

Hun77 2015.01.09. 07:02:32

finnugorok vajunk Tsiga'''' XD

Hun77 2015.01.09. 07:03:58

fang

dictzone.com/angol-magyar-szotar/fang

f-hang[ar]

szoval a 'fang'[agyar] az fen-agyar azaz mocsar s agyar vagy magyar?XD

Hun77 2015.01.09. 14:59:14

www.map.hu/galeria/orig/1258_a_karpat-terseg_hegy-_es_vizrajza.jpg

sarkoz kazar

Kecskemetnel ott mijen fojo fojik?

kecske-met/vet

koczka-vet [brutus cezar = prut duna]

aze

Hun77 2015.01.09. 15:27:22

www.youtube.com/watch?v=KkB-srJZ20c

Bor-bal-a Janos azaz egyiptomi izekkel

valszeg asztrologiai izek neked valo leeht

Hun77 2015.01.09. 16:31:48

Szkittya policok a grikkeknel

polis varos

police D

Laposok?XD Lovasok?

a V/Baros-ba?

Hun77 2015.01.09. 17:12:06

www.youtube.com/watch?v=RIVxY1FhkAs

me nem szolsz hogy Pierr AZT enekeli hogy '''Atilla taboraban egszinkek ruhaban''???

ez tud valami te!!!!

de ha mekkerdem egy mukkot se szoll fogaggyuk!

Hun77 2015.01.09. 17:25:15

en.wikipedia.org/wiki/Archon

valahol irta emlekszek hogy 10 tirzs athenba s phylarkon a vezerik

annyit latok itt hogy ''10 evente mittom valasztottak''

azert erdekes mert

ashi-daha ashina 10ezer lo s surena 10ezer stb

na nem kapom peddig itt irja most lttam a '10 ev valsztast' de megkaptam itt is a 10-et a vezerre

After 487 BC, the archonships were assigned by lot to any citizen and the Polemarch's military duties were taken over by new class of generals known as stratēgoí.[citation needed] The ten stratēgoí (one per tribe) were elected, and the office of Polemarch was rotated among them on a daily basis

lassuk ha kulonn van a Phylarkoi

amugy latod a Baseileos is Lapos ]bp]

de.wikipedia.org/wiki/Phylarchos

erdekes angolu nincs wiki?? mert azon lattam vot ugy irta 10 torzs emlekszek!

Hun77 2015.01.09. 17:25:51

az sem az hanem iro

Hun77 2015.01.09. 17:27:43

In 508/7 B.C., the statesman Kleisthenes proposed a set of reforms that re-organized the Athenian citizens into 10 tribes (phylai)

Hun77 2015.01.09. 17:28:59

szoval jol emlekezem az Phyl-archon[ez kiraj stb vezer]

Lofok Laposok Policzok XD

de eltuntettek valszeg a 'lovassereget' habar mar nemtom azt irta e vagy csak a 10 torzs vezetoi

Hun77 2015.01.09. 17:37:22

Palos Lovas Lapos Szapolyai Lofos Folyos Polyas Jasz

azok a dak Polistaei de ez lehet PolisTeus ugyebar

Teu Tan Athen

10 loavs torzs athenba a phylarkonokkal az Lofok --- 10ezer lo vagy lovas Ahshina turkok stb

----

tests were for teams assembled from the ten tribes of Athens

by the polemarch, together with ten generals, one elected from each of the tribes

... one from each of the ten tribes into which the citizen body of Athens was divided. They commanded the tribal horse regiments and came under the command of ...

Each of the ten Athenian tribes supplied a tribe (phyle) of cavalry commanded by a phylarch. The tenphyla1 of horse were under the command of two hipparchs, ...

We certainly know that the citizens of democratic Athens were organised into ten tribes, and each of these furnished a tribe (phyle) of horse, each with a nominal ...

Hun77 2015.01.09. 17:38:06

ez az Athen a Lofokkal valszeg itt volt

Ten Tan Duna

Hun77 2015.01.09. 17:41:09

Akilles zapja Peleus

Hun77 2015.01.09. 18:24:57

bazmeg ugy irja hogy ''vagy volgy/valley vagy torzs'' a 20ezer !XD

itt lehetnek fordittasok baszki!!!

Hun77 2015.01.09. 18:30:18

+ A-Then = 10

teu-ton = 2 [doua duo] ezer vagy 10 ezer

Athen Phyl-Archon = Huszarok XD

Hun77 2015.01.09. 19:12:43

jártál csatában
tárnokvölgyi csatában
jártál csatában
tárnokvölgyi csatában
égszínkék ruhában
szemek zászlajában
hunok táborában
attila városában
világ ellenében
isten gyötrelmében
élet szerelmében
diadal jegyében
hej!

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.09. 20:12:56

@Hun77: "blanch franciaul feher de black angolu fekete"

igen, de a "blank" angolul uresset jelent, hianyzot, nem letezot. az is erdekes hogy a "block" az meg gatolast jelent.

Hun77 2015.01.10. 16:14:12

labacz kurucz

t-c[k]

torok turk trak kroat vag tortza? [faklya?]

lobban-ts/cz ?D

Hun77 2015.01.10. 16:15:19

Sanyonak a 'n'-eltunikje

labancz labacz

lovas lofos folyos s a kurucz az torok

Hun77 2015.01.11. 10:37:00

ourfathersfestival.net/yahoo_site_admin/assets/docs/Steve_Collins_PP.61194820.pdf

----

Jezus Szuliman vot Tsiga ezt irtam e?XD

''menny szuli'' XD [s torokul aszongyak ''torvenyhozonak'' neveztek]

Hun77 2015.01.11. 13:41:00

AMUGY EZEK Utan lehet mondani hogy peldaul a 'kepes kornyika' az 'kapas kronika' D

--

a finnugort izeltem e?

fen angolu lap motsar

fang agyar

hungar=finnugor [ugor ez esetbe agyar fen a mocsar]

finnugor=szarmata=m-agyar

s a besenyo az basina [fing romanul] XD azaz Gaz-Kazar

Hun77 2015.01.11. 13:41:18

+ akkor azert hungry

Hun77 2015.01.11. 14:02:43

na

flock angolu allatsereg

szoval a 'pasztoresz romanorum' amir emoingyak hogy 'valachok' azok ecczeruenn a 'falkak paztorai' vagyes nem 'olah'

Hun77 2015.01.11. 14:03:19

s ezek ugyebar ''Atillio halala utan hogy Pannonba maradtak'' stb

Hun77 2015.01.11. 14:22:19

pasz-tor

topor-tyan me mongyak a farkasra vajon?

Hun77 2015.01.11. 15:05:45

www.youtube.com/watch?v=cmn8lbkdRYw

feltetted ullatom jobb hangal

hogy lassitottad le?

15-nel mongya Juliut D [valszeg eddig telleg a fule moge csorditettek D]

Hun77 2015.01.11. 15:25:21

dictzone.com/angol-magyar-szotar/veil

evil

gonosz

az s-et mer nyomtattak neha f-nek ezelott>/?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.11. 15:38:45

@Hun77: "feltetted ullatom jobb hangal"

ja, ata akartam volna kuldeni, csak tul nagy a merete. van egy Audacity nevezetu prigi, abban lehet ezt tenni

Hun77 2015.01.11. 19:00:56

@Vágtázó Csiga: www.mediafire.com/download/qezizxztnc69ole/Kolumban-Sandor-A-Magyar-Szavak-Valos-%C5%90si-Eredete-2011.pdf

kolumban sanyi banak az a 400 odalas irasa

olyan formatumba vot felteve anno az 'acrobat wordspace-ra' hogy se a scribds se semmi nem vette fel

most beveszi

ird vissza lemegye a mediafire-rol

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.12. 23:48:22

hu.wikipedia.org/wiki/Phr%C3%BCgia

Magyarul Frig
PRG - tudod a nevsort. jut eszembe Praga neve is.

Hun77 2015.01.13. 10:34:39

@Vágtázó Csiga: hu.wikipedia.org/wiki/Phr%C3%BCgia#mediaviewer/File:Turkey_ancient_region_map_phrygia.gif

latom van 1 Halis fojo es

Halych regio kievbe

a FRG azok friggyek valszeg s egyben fog-sagok [csak krimit csinatak] vagy a fog-sag az tagabb vmi [monjuk kitelepedes a 'fogsagbol']

Hun77 2015.01.13. 18:21:14

books.google.ro/books?id=fSvlaZYbcwUC&pg=PA278&dq=fomenko+hungarian+attack&hl=hu&sa=X&ei=kFG1VMjBO-K_ywPJrYCoCg&ved=0CCcQ6AEwAQ#v=onepage&q=fomenko%20hungarian%20attack&f=false

278

a turkok megallnak az ostrommal me jonnek az ungurok s italok

1476ba is irjak hogy visszavonultak moldovabol mert jon Matyi

23 ev

1453 akar lenni
-------
276 oldal

a torok ugy nez ki mint egy europai warior XD
---

276 alol

valami pajzs a tataroktol hungaroktol nygatra [nemtom honnan szedi]

Hun77 2015.01.14. 13:10:17

www.youtube.com/watch?v=E9tG34YOMvw

ne Tsiga telelg finnugarok vajunk! XD

www.youtube.com/watch?v=YvxanVvyWuU

itt meg 5 percztol szamol a leanka XD

------

hanti-hant

mansi

n-r;

marsi [motsar]

fen fang agyar mocsar

finnugor=szarmata de az irani XD

lehet bush-man-sik es

basina=fing

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.14. 16:32:16

@Hun77: "ne Tsiga telelg finnugarok vajunk! XD"

ja ja, meg az egesz europa az :))

abba a filmbe a leanka ugy van feloltozve mint egy mokany :))

Hun77 2015.01.16. 17:18:13

hat ha azt vesszuk hogy a mansi kolyok 10ig kb ugy szamol mint mi akkor no koment

de mi van ha humbuk?

ha megnezed a szlav szamokot 70 szazalaekba latin

uno ogin [ez felig ungur felihg latin]

dou dva
tre tri

quoatro chetire

quinque pjaty XD [ez nem ha esetleg nem ment keresztul egy ''t-c[k]''' izenn]
+ a moldovai a p-nek ch-t mond]

ses seszty

septimo semj [ez nem egesszenn]

octo voszemj a v lemaradhat oooocemj [de esse egesszen]

nona nove gevity [na ez sehogy]

deci gyeszityy ez igen

vagyes 1 szo egesszen mas 2-3 felig vagy varialas utan lehet az
---

a szlavok vettek at alatinoktol vagy vs?

szoval itt es vilagoss hogy a szlavoknak azok talatak ki a szamokot akik a latint.

---

s akkor nehez elkepzelni esetleg hogy annak a maximum 10ezr mansinak nem egyszeruen megtanitottak a hungar szamokot mongyuk az utobbi 150 evbe?

Hun77 2015.01.16. 17:19:08

de amugy felollel lehetnel rokonyok

Hantosok kurganosok XD Mansik Marsik szarmatak finnugarok agyarok Dentuk

Hun77 2015.01.16. 18:32:12

www.youtube.com/watch?v=Buww-EA9HJo

Atilla litvaniat is hoditja vagy mi a Kepes kornyikaba

valszeg me Laji=Atillio

Hun77 2015.01.16. 18:54:59

mtdaportal.extra.hu/books/balas_bela_a_csangosag_eredete_es_tortenete.pdf

ennek es beszoltak me tuls osk antiszemet konyvet tet fel s azota pro szemet konyveket tett

ez meginn naczi konyv

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.19. 10:45:45

@Hun77: "me vok bunko Tsiga?? XD "
na jooo van! tod csak vicc vot :D

Hun77 2015.01.19. 17:22:16

tzepes

drac-ula

drac az ugymond ordog de ha drag

dragon ölő gyuri

Hun77 2015.01.23. 21:37:43

maghreb.blog.hu/2014/11/30/romai_szkitak_szkita_romaiak#comments

beirtam Julianhoz de nem mutatta a szisztem hogy bevette volna aszittem mert blokkolva vok nal

de irja ne

betettem a Cato videmet XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.01.30. 23:00:26

hol vagy mester? elloptak az ufok? :)

volt egy ilyen bejegyzesem regente:

"2015.01.05. 20:08:09
@Hun77: "Bran-Varna"

errol jut eszembe. Brasso, tara Birsei (Barcasag), Berceni, Bercseny, Berzseny, Beszterce, Borosd, Varasd, Bars, Bors, Bereg, Baranya,

hu.wikipedia.org/wiki/Bercs%C3%A9ny

stb stb. ez a BRS tul sokszor forduel elo :)"

ez a Bărăgan vajon nem Rara-gany??? A baranya amit Jasdi is mond? :)

Hun77 2015.01.31. 11:59:37

@Vágtázó Csiga: a baragan me lenne baranya Tsiga?

Jasdi esetleg aszondana hogy bar[a]-gany

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.02.15. 19:52:59

felujitottam a cikket. az utolso felet. onnan lefele ahol irva van hogy europa=pejer. mi tortenik veled mester?

Hun77 2015.02.17. 10:28:45

@Vágtázó Csiga: minden bajom van Tsiga ;ahogy mongyatok 'depis' lettem 1 tseppet agyaltam dolgokon s nem fog most, + most gripas es vok

meg valahogy ugy veszem eszre nem sokan bajolnak man ezzel a kitalalt izekkel se leszamitva itt nehanyunkot , s mar ugy januar ota nem fog-ott annyira a lofaszba

de de ne zard le a zoldalt legaalbb Kovats Laczit ide kuldom habar aszonta az iden nekiall oosszeszedi a dolgiat 'rendszerezni'

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.02.17. 11:10:56

sajnalom hogy ilyen nagy gondjaid vannak :(
veszes gyugyulast kivanok!!!

na, de ha van valami, azert ne resteld ird be :)

ez is feltett valami pap gabi zsukakat
www.youtube.com/user/c1citroen/videos

Hun77 2015.02.20. 15:55:05

www.youtube.com/user/c1citroen/videos

na itt van Pap Gabir videa ha nem vot eddig uj

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.02.20. 18:58:51

ja, ez a gyerek mostanaba nyom fel pap gabor dolgokat :) lesz mit nezni hetvegen :)

ezt az asast lattad?
etrusz(k) - toscan - taksony? de akar sican is.

www.youtube.com/watch?v=M49OozEFgK8
www.youtube.com/watch?v=neTr-5tQqN4

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.02.26. 22:09:38

scythopolis :)
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3d/First_century_palestine.gif

Samaria nem Masaria? s valojaban Judea Jaszia, Jud-Jasz. van egy olyan hogy a jaszokat filiszteusoknak is hivtak. a filiszteusokat pedig a palesztinokkal parositjak.

en.wikipedia.org/wiki/Historicity_of_Jesus

Hun77 2015.03.08. 10:41:55

micsinasz Tsiga? unatkozol e? mentsd le az oldalt s ha lacc valamiket amik osszefuggnek abbol amit varialtunk szedd ossze ha akarod

Kovats Laczinak mondom jojjon ide s irjatok de nem jon unnezki

Hun77 2015.03.08. 10:47:30

Samaria nem Masaria? s valojaban Judea Jaszi

a szmaar az lehet maszar sztem es

judea

'ied' romanu kicsi barany asszem

szoval barany jezus s szamar s jaszol

vagy 'gyaszol' s akkor judea-gyut ----lehet 'got'

Hun77 2015.03.16. 14:29:16

Jézust 1185-ben feszítették meg, nem is Jeruzsálem, hanem Yoros Kalesi mellett (Yuşa Tepesi)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.03.17. 18:54:13

@Hun77: "Sanyohoz szoktal e benezni? "
:) eppen minap akartam szolni neked is :)

"kales - karo " inkabb karos :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.03.17. 19:06:41

tovabb, Becs, Pecs, Des. asszonjd aitt Mao Tun hogy avarok alapitottak.
www.youtube.com/watch?v=X-08Rh43MW4

ez is feher varat kell jelentsen

"the names of the city in most languages, are thought to be derived from the Celtic word "windo-", meaning bright or fair – as in the Irish "fionn" and the Welsh "gwyn"

en.wikipedia.org/wiki/Vienna

fionn - finn? :) asszondjak hogy hasonlit a fin a vendhez. van vend nep magyarorszagon nem de? vagy szlovakiaba?

finr-venr-ungr
vend-swend-swed

ha igy igaz, ujbol csak azt bizonyitja hogy minden europai nep a feher hun nepcsalad neved orizgeti maga mondjan.

en.wikipedia.org/wiki/Finns#Etymology

Hun77 2015.03.18. 14:23:34

hu.wikipedia.org/wiki/Lujzikalagor

ro.wikipedia.org/wiki/B%C3%A2rlad

ro.wikipedia.org/wiki/Vaslui

van az a vasluii csata 1475 a birlad fojonal

a kalugareni misivel a vitezzel 1595 calugareni-nel
----------
1595be csatak meg;

bucuresti-curba esti-ca [keleti kanyar]

torgoviste [sok a targu szikaniaba targu mures targus secuiesc]

giurgiu - korabeli magyar kronikaba Gyirgyo [gyergy]

szoval lehet ez alapjan is az 1475-os az ugyanaz mint az 1595-os

lujzi-kalagor eleg kozel van vaslui-barladhoz

Hun77 2015.03.26. 14:44:20

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Gergovia

Giurgiu [gyurgyevo akkori kornyikakban Gyirgyo [[Gyergyo]] ]1595

532x3-1596=0-45+7=52

julius cezar lajos kazar

kazaria prut folyo - brutus es cezar

es valami hogy Avaricum-ban ujraszervesz ['' Caesar then besieged and captured Avaricum and resupplied there.'']

es Gallia - Galac [moldova a Prut menten]

Hun77 2015.03.26. 14:51:30

www.youtube.com/watch?v=iARNArWLe7k
en.wikipedia.org/wiki/The_Last_Legion

va;ami regenybe a 9ik legio a 'sarkany' de utanna irjak hogy valojaban a 24ik romai legio volt a dragon XD

The "Last Legion" in the novel is a fictional Twelfth Legion (Legio XII Draco), not the Ninth. While the Ninth is called the "Dragon" Legion as in the novel, it was the "Hispanic" Legion (Legio IX Hispana) in real life. A Twelfth Legion did exist under different names, but not as Draco. The real "Draco" Legion was actually the twenty-fourth Roman Legion in real life.

Zsiga kiral es a 24 A-Baroval alapitja a Dragon ordert 1408

Hun77 2015.03.26. 15:15:05

romai legiokot ugy latom 22ig irjak es + a 30-as

ott ugyebar irja a 24-es a Draco

itt ir valamiket hogy mintha azok a 22-30 koztiek Juli Cezar alapitotta 49 ''i e''

books.google.ro/books?id=xXux5ed-nesC&pg=PA271&lpg=PA271&dq=roman+23rd+legion&source=bl&ots=iNjjFZC0eT&sig=SIjjP2ikfjMMowACdbk2P44Iays&hl=hu&sa=X&ei=GRMUVfWTHcmqUYKNhMAI&ved=0CE0Q6AEwBA#v=onepage&q=roman%2023rd%20legion&f=false

en.wikipedia.org/wiki/List_of_Roman_legions

www.unrv.com/military/legions3.php#xix

--------

de erdekes a z a Gyuregvai csata Galliaba ie 52 + amiket en varialtam feljebb

vagyis a Draco legio 49 vagy esetlkeg 52 i elott es 1595 stb

Hun77 2015.03.26. 15:20:08

sigismund az a wiki szeritn nemetul a sig gyozni es mund az kez

de ha 'kez'

kaz-ar [cezar] kez

? mi ez?

Hun77 2015.03.27. 12:31:55

www.youtube.com/watch?v=v9YE2YKS0vE

vegul nem tebai remete pali rendje?

az a pal apostol inkabb palos vot

az apostol valszeg vagy taltos vagy palos [lapos vagy mittom lovas] mindegyik betu benne van

a saul pal az palos XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.03.28. 12:03:06

egy kicsit visszaterve a Becs - Vien, fion-finn. olaszhonban van Siena (Sienna). A fin hasonlit a feny szora.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.03.28. 12:12:19

"torgoviste [sok a targu szikaniaba targu mures targus secuiesc]"

ez a viste nem vista? pl magyarvista. ez a Vis feher kell hogy legyen, mint a Visi Got. Latom a Vaszlo Ruszkiul Bacnyi, ez lehet akar Bes mint besenyo, pecs-pecseng - csango. De ott van Beszterce is, Beszarabia pl.

nem biztos a vasar azt jeleni hogy vasarolni, lehet feheret jelent. fehér ár, fény ár

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.03.28. 12:19:59

"julius cezar lajos kazar"

- hat ha valojaban a Romai birodalom humbuk es az valojaban nem volt mas mint a Turani nepek kijotte a Turan szethullasa utan, se elfoglaltak a foldkozi terseget, akkor minden feje tetejere all, s nagyon ugy tunik igy vot :)

"kazaria prut folyo - brutus es cezar"

- ezt nem ertem

"es valami hogy Avaricum-ban ujraszervesz ['' Caesar then besieged and captured Avaricum and resupplied there.'']"

- ez pont olyan mint nagy karcsi meseje

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.03.28. 12:33:55

"sigismund az a wiki szeritn nemetul a sig gyozni es mund az kez
de ha 'kez'
kaz-ar [cezar] kez
? mi ez? "

- nem tom. a mund, az vilagot is jelent ugyebar.
a kez az kar is, kar-kard. isten kardja?
kez - sig

sigis - sagis, az nyilvesszot jelent, de sagittarius az a nyilas.

maghreb.blog.hu/2013/03/19/szekiz-munduz_ii

Juliu nem jar messze az igazsagtol, de a torzitas miatt akar egy Foldresz is lehet egyetlen szemelyre leegyszerusitve.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.03.28. 12:50:35

"sig gyozni" hehe sig-gyoz :)

sigismund-kazarok foldje. kazar ugyebar mazar

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.04.07. 12:56:03

jol van mar, nem tudnak mit talaljanak ki. mahonap osibb kulturajuk van mint a zsidoknak :))

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.04.11. 16:08:28

igen figyelemre melto dolgokat dob fel Febsanyo.
nekem is felhivta a figyelmem a sok Galia, Galicia. lehet mar irva volt, ismetles nem art:

glt-klt, kalota, kalocsa,kolox, kolozs stb. olahul kalotaszaeg az calateni. ez csak egy lehet, a szekely nevnek egyik valtozata. s ha ez igy van akkor eleg nagy bajban vannak a tortenelem hamisitok. pont ugy jelenik meg mind az ingar, umbria stb amirol Gyula is ir.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.04.11. 16:13:53

jaj, es meg valami. nem tom miert, az olahok a welsieket (akik egyebkent magukat cymru-nak hivjak, ami kimer-gomer) galloknak hivjak.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.04.19. 22:35:01

na itt egy nagyokos

www.youtube.com/watch?v=S4ZFfP5xeRw

az utolso lancszem amit kuldtel mar nem mukodik, mirol is volt szo? :)

Hun77 2015.04.24. 13:51:34

A szlávok őshazáját a Pripjaty mocsár környékére, azaz a mai Nyugat-Ukrajna, Belorusszia
és Kelet-Lengyelország határvidékére teszik. A szlávok önelnevezése: slovene. Jelentése:
„mocsarak között lakó”. A slow- gyök mocsarat jelent, az -en pedig eredetjelző. Ez meg is felel
az ősi mocsaras települési területüknek.3

epa.oszk.hu/02200/02295/00022/pdf/EPA02295_jaszsagi_evkonyv_2014_105-144.pdf

szlav=szarmata=magyar=finnugor

pen fen angolu mocsar

szlv szlf lofos lovas lapos

Hun77 2015.04.26. 15:39:26

www.matrixdrops.com/eltitkolt-tortenelem/

ennek nezem a templomos videoit csak nem tudni a forrast miket mond [hihetetleneket] az a helyzet

Hun77 2015.04.29. 17:34:43

48:50 nel

a venusz s pentagram

www.youtube.com/watch?v=Fvx3sdUlvzY

ez mond konkretabb izeket nem mind a 'history chanel' ameriaki videok; persze anyi kavaras utan ki tudja mi van D

pendragon az mi is?

dragon szarmatak , angolu pen/fen motsar

valamit fejts mar meg Tsiga a sarkany szarmata izerol!XD

Hun77 2015.04.29. 17:39:10

ja 48 perc elott mutatja hogy Franciao-ba 3 var a pentagram egyik haromszoget adja [ 36fopk es 2 72 fok]

amugy erdekes az elso templomosok 9-en votak

k-night

nine kilenc

arrol dumal amugy hogy Dagobert meroving az a tmplomosok vonala mert vmi piros rozsakereszt..

Hun77 2015.04.29. 17:41:04

en.wikipedia.org/wiki/Pendragon

dictzone.com/angol-magyar-szotar/fen

valahol lattan pennek is irva ezt de itt a szotar nem dobja be arra

--

aszongyak 'fonok'

fen-ok

fin-ugor XD

Hun77 2015.04.29. 17:50:52

dictionary.reference.com/browse/fen

pen-itenciary borton

fog mocsar Bathory=Pendragon mi?XD

Hun77 2015.04.29. 18:15:11

www.youtube.com/watch?v=fblcGQzBRd4

ha nezni akarod azt a videot eleg ezt mert a masik az ugyanaz csak 2szer vagy mittom vagdosva, d eugyanaz

Hun77 2015.04.30. 11:34:47

ii geza is 16 eves 1146 ba mikor megveri a nemeteket

az a lepras Balduin is 16 eves mikor Szaladint megveri

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Montgisard

[a vegen irja hogy vot 2ezer hungar is ott]

24 eves vot Balduin

a monsigardi csata 1177 16 evre van kb ii geza halalatol

Hun77 2015.04.30. 16:12:00

dictzone.com/angol-magyar-szotar/drag

pen fog-da fog

szoval a 'drag' valami huzas megfogas vegul ha jol latom?

meginnt a bezarasok lehetnek? [zsiga,dracula matyi hunyadit brankovics stb, vagy a hunok a hegyekbe]

Hun77 2015.04.30. 16:12:38

sarkan-ny zarda/zarka

a kilenc szavunk vajon mi lehet?

kilincs?

Hun77 2015.05.04. 20:05:25

burgund

buvar-kund D

miert buvar a buvar?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.05.05. 20:03:05

@Hun77: "a venusz s pentagram"

a pentagram az 5 elem, pen - pen-dragon hmmm

a sarkany az a merleg.merleg-kos tengely, valszeg azert oli meg szent gyorgy is a sarkanyt me veget er a torveny kora, amely a kossal, bibliaban, mozessel kezdodott.majd jon a mi korunk Jezussal.

"kilenc szavunk vajon mi lehet"

"kulon egy" osszevonva, kulonc, kilenc. a negy is "ne egy"

"miert buvar a buvar? " mert buvassal foglalkozik :)
kulonben a burgundok neveben lehetseges hogy az und=ung.

Hun77 2015.05.06. 10:31:47

@Vágtázó Csiga: www.mediafire.com/view/4syvqvp8tstunsf/books.jpg

valszeg ez az amit mondasz hogy nem mukodik a link

kivettem vot a kepet a gogel buxbol

Hun77 2015.05.10. 14:14:50

www.youtube.com/playlist?list=PLCDD341EC2BDDA954

nezted e meg Tsiga ezeket vagy az a templaros cimut?

az a venusz pentagram stb hegyek

mi van ha harom-sag...?

atya fiu szentlelek;

szent-sanc
lelek-lek[lyuk ez is a foldbe]

a fiu-fenn,fent felol

az atya ?

ha az L betut volt amikor betettek oda ahol ma nincs [ota/olta,meg hodmezovasarhelkyet is lattam Holdmezonek irva]

mi van ha az 'atya' altal? vagy vegulis szimplan 'at'

''fenn es lennt[sanc,lelek.lek]'' s az '''altal,at''?

ez lehete vmi hokuszpok miccosz?D

Hun77 2015.05.10. 14:15:21

erdeks ha mar 'szent haromsag' s azok a haromszogek

mi?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.05.10. 18:46:46

@Hun77: "valszeg ez az amit mondasz hogy nem mukodik a link
kivettem vot a kepet a gogel buxbol "

s melyik az a konyv??? :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.05.10. 18:56:58

@Hun77: "nezted e meg Tsiga ezeket vagy az a templaros cimut?"

nem vagyok benne a templomos zsukakba. valahol azt hallottam Szantaitol hogy venusz=feny os.
a pentagram asszem az otelem rendszernek a jelkepe.

ata-atla-atlasz
templom L nelkul tampon :) ne az amire te gondolsz :P egy utkozo felulet. lehat az is hogy tömb lom. a tomb angolul sirhelyt jelent. lehet a kurganokkal kapcsolatos. foldalatti templom. tem-töm-temetes - temes-var

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.05.10. 19:30:48

lehet a Sznet Gral a Szent Korona? GRal - KoRna? vagy GRL-KiRaL?

Hun77 2015.05.15. 14:36:07

chronologia.org/en/

Let’s refer to the Byzantine chronicler Niketas Choniates. In regards to Andronicus-Christ it says, that he was a foreigner, who lived for a long time amongst the barbarians (as we understand he meant – in Rus’). Having arrived to Tsar-Grad, he surrounded himself with a barbarian army and introduced barbaric customs into the country. For example, the Russian pantaloons [ЦРС], ch.2:61. Now the picture becomes clearer. Andronicus-Christ was the son of Virgin Mary, who was originally from Rus’. It was here in Rus’ where Andronicus-Christ spent his childhood. Later he lived in Tsar-Grad

xd

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.05.15. 19:45:05

van az Ikarusz mitosz. ICaRos - Iker(es)?

Hun77 2015.05.17. 12:57:29

@Vágtázó Csiga: az a scipio nemtom de miett van a romaiaknak a pajzson valami csap-fele mintha telleg skorpio vagy mi?
---

gomorra s szodoma D

gyomor s mongyak aki gyorsan eszik,zabal. 'szoden eszik' D

?

Hun77 2015.05.17. 12:58:44

@Vágtázó Csiga: ''s en vagyok a mikulas''

jo de azert nem birod a dolgot? amugy kozell all a valosagbhoz valszeg ,de peldaul a szlav nyelvre nemtom mondja e hogy 'kesobb kitalalt' mint ahogy irja valahol Fomi a zsidora latinra gorogre

Hun77 2015.05.17. 13:00:56

neztem az Arna templar filmet es

a nevek

Got s Mary [szuz maria]

a filmben az 'anyara' aszongya a sved hogy 'moor' egy helyen

szoval a 'god' [isten' s a 'mari' az annyi mint a 'gotok anyja mari '

Hun77 2015.05.17. 13:01:59

gyottek men[y]-tek marik >?

ha n-r akkor mari mani

Hun77 2015.05.17. 13:02:36

Juliunal nem dumalnak mostanaba un ezzem

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.05.27. 12:44:02

nem tom, nem is emlekszem mar rendesen mi lehet az Ivanhoe. Ivanka? az Ivan a Janos szlavositott valotzata.

en.wikipedia.org/wiki/Ivan_%28name%29

Hun77 2015.06.19. 13:20:46

@Vágtázó Csiga: aarmagedon me lenne hargita Tsiga?
D

Hun77 2015.06.19. 13:23:41

maghreb.blog.hu/2014/11/30/romai_szkitak_szkita_romaiak

erossen leallt a kitalaltozas Juliunal es

egyedul Sanyo nyomja a linkekbol amiket behajigaltam neki XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.06.21. 20:42:05

@Hun77: "armagedon me lenne hargita Tsiga?"

az armagedont azert hivjak ugy mert valojaban egy hegyseg, eredeti neve Har Meggido. s hogy az apokalipszis soran itt lesz a vegso harc a jo es a rossz kozott.

en.wikipedia.org/wiki/Armageddon
en.wikipedia.org/wiki/Tel_Megiddo#Etymology

erdekes, hasonlit a makedon nepnevre is

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.07.08. 20:45:05

Jakob Grimm - Ion Creanga
en ugy tom hogy a Jakob az a ianos egyik valtozata, nem iztos, de a Grim-Crean(ga) az talal.

Creanga March 1, 1837 or June 10, 1839 – December 31, 1889)

Grimm - 4 January 1785 – 20 September 1863

szuletesik kozott 50,52 ev, Faág meg annyit el, aztan lehullottt a vilagfarol :)

halalozasuk kozott 26 ev, Grimm 78-at el, 78-26=52

1785(Grimm szuletes)-1889(Faág halala)=104, 104-78=26, forditva is persze :) 104-26=78

de 2X52=104

1863(Grimm halal)-1837(Faág szuletes)=26

Hun77 2015.07.09. 20:15:41

@Vágtázó Csiga: cultural.bzi.ro/descoperire-epocala-a-arheologilor-la-doi-pasi-de-romania-12391

a jutubos szkita olah haverom mutassa ne

azt irja hogy meteor itbol kardot is kaptak a sirba? te hallottad ezt? nem hiszme

azt hogy ''megtalaltak a sirjat'' az thallottuk de hogy 'meteor kard'?XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.07.09. 21:24:17

@Hun77: "azt irja hogy meteor itbol kardot is kaptak a sirba? te hallottad ezt? nem hiszme"

az egy legenda a grikektol, hogy Agatirsos, Galeonos meg Skitos meteort latnak hullni az egbol, az elso ketto oda megy de megegetik magukat, mire a legkisebb, Skitosz kitudja venni. Nagypeti magyarazta hogy apja ezt ugy magyarazta hogy mire oda megy a legkisebbik a meteor mar kihult :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.07.09. 21:27:15

@Hun77: "az olahok nemreg ezt szedtek ele;"

nem is olvasok bele, mi van? be vannak szarva esik szet az osmultjuk vagy mi?? gyartjak az ujabb osmultat? :))

Hun77 2015.07.12. 10:35:07

www.youtube.com/user/c1citroen/discussion

ezzel a Tot Ferivel is beszedette a videokot az a Szkita1965 [mar ezelott baszogatott mindenkit a jutubon hogy miert toltottuk fel]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.07.13. 13:06:03

ja, eppen vettem eszre en is, nekem meg vannka a videok, aztan nem tom ha jo lenne visszatolteni ne cseszegesenek engem is, esetleg rejtett videokent

dailynewshungary.com/the-10-greatest-victorious-hungarian-battles-of-history/

Hun77 2015.07.19. 18:52:24

Blue and Wolf | Turan-Silvania
Agatyrsi - Celestial/Blue Tribe [Egi/Kek Torzs]
Agatyrsi - Akatziri - Kazari - Sakari/Sekeli [Szekely]
Szekely-Hun
Heniochi [Hunok] tribe was 'charioteer tribe' [ chariot in hungarian is 'szeker' and in romanian 'carut' ; CaRuT -TRaC - TuRC + KuRuT(C) ]

beirtam a vid ala

www.youtube.com/watch?v=JVr-qa5mzU8

Hun77 2015.07.19. 18:53:18

beirom Sanyohoz es hogy piszkajjam xd

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.07.23. 14:43:14

Dalmata - Szarmata ?

en.wikipedia.org/wiki/Dalmatia
en.wikipedia.org/wiki/Dalmatae

ha Gyula utan vesszuk magunkat s a szlav az feher hun, akkor szlav=szarmata.
s lehet CRoat is SzaR(m)aT...

az SZ es C (K) ugy valtakozik mint a Pax, peace, pace, beke. szorosan osszefuggenek.

asszem a szekelyek mondjak ha dallamot hallanak hogy szo(l)zatot hallottam. gondoljunk csak a szolmizalas szora :)

Hun77 2015.07.23. 20:36:56

a croat az turk kuruc stb inkabb

esznezzeg;

''az avarok mikor bejonnek elkuldik Italiaba a longobardokot... ugye?

Lombard

Lomb [a fa lombja]

ha lehull akkor 'avar'

romanul az 'eg' az 'arde'

lomb-ard s avar...

agatyrsi az ego-torzs

szoval az ego dolgok latszadnak ezekbe;

longo-bard-ba a 'lang'

ego-tortza [faklya romanul] [agatyrs]

+ gepida

gyep=fu

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.07.24. 11:57:42

:)) hatalmaak az okfejteseid :)

hogy mind e nevek a tuzzel, a fennyel, alanggal az egesell kapcsolatos az biztos, Gyula is erre a kovetkeztetesre jutott, nem de? hogy LANGŐR az lengyel landor, angol, venger stb

lOMBARd - ombar-ember mint sicamber peldaul :)

van olyan szo is hogy lampa,

"+ gepida; gyep=fu "

gepi-gyepu, rendben, de mi a -DA?

Hun77 2015.07.27. 20:46:36

@Vágtázó Csiga: www.facebook.com/hunnemzetiseg/videos

eze te felelsze Tsiga?D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.07.28. 17:56:39

@Hun77: "felelsze " micsoda???
nem, nem az en oldalam ez

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.08.11. 11:48:02

he Kara Bulgars were descendent of the tribes of the Atilla's state Right Wing, known under the name of the right wing tribes, Köturgur, which gave us the Greek appellation Kuturguri and its variations. The Right Wing in turn consisted of a collection of western N.Pontic Scythian and Bulgarian tribes, most numerous of which was a tribal union with their Türkic name Agach-eri, in Greek Acathyrsi Scythians, who became dominated by Bulgars. Bulgars, in turn, have preserved their traditional appellation of Ases, under which they were known in the Middle Asia as a dynastic tribe of the As-Tochar-Suvar (Gr. Sabaroi) confederation.

s155239215.onlinehome.us/turkic/70_Dateline/besenyo_dateline_En.htm

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.08.11. 11:48:57

csak ezt szerettem volna kihangsulyozni: "Türkic name Agach-eri, in Greek Acathyrsi Scythians,"

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.08.26. 14:30:31

szerintem szent pista fiktiv, ha le akarjak vagni, kitorolni Atillat, csinalnak egy pistat

www.youtube.com/watch?v=92HgKM9FlzI

Hun77 2015.08.28. 19:20:57

aszongya az egyik filmbe most neztem hogy 'eden' zsidoul annyi mint 'orom'

ormenyorszag elso kereszteny orszag

Cato szerint Noe barka ott volt s a szkitak

armenia aromania romania s a fovaros bucur-esti [bucurie romanu orom]

na vagy itt vagy valachiaba volt az 'EDEN'

S MAGYARUL EDES AZ EDES BETALAL IDE

S AKKOR UNGARIA [CARPAT BAZIN]= ROMANIA xd

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.08.29. 22:23:37

szerintem eden=erdely

az olahok asszondjak ardeal, de van olyan nevunk hogy Argyelus kiralyfi. argyel-erdel

ellenben olyan szavuni is van hogy árdeli. pontos jelenteset nem tom, ilyen kifejezesek vannak mint: ardeli szep hold, vagy csak ardeli hold

Hun77 2015.08.31. 20:53:59

epa.oszk.hu/00000/00030/00270/datum07395/cim207398.htm

esse tiszta ugyebar

lehet ahoz a 'szent imrehez' is koze van

Lech nevu helyseg is volt erdelyben [;ech mezei csata stb]

Hun77 2015.09.04. 18:53:07

hallas

avarok ringjei;

irtak ugy is hogy hringus

ear ful angolu

hear hallas

ir-ear?
angol-hangol[hungar]?

valach ulachi olah - hall hallo hallok? falak? fulek?

meg Jasdinak lesz igaza hogy a ''hang es a fal leomlik''

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.09.18. 13:48:41

@Hun77: "valach ulachi olah"
ez lehet akar alan, s az meg jasz, s lehet a rac is az
yazig - rac(ig) es yaz-alan z<->n

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.18. 14:28:24

@Vágtázó Csiga: hat ha mar vannak tatarok is [tartaros-nak irtak] akkor lehet

meg az erdelyi varakkal kapcsolatos 'tatar legendak'

lehet tataroztak vagyes epitettek a-var-okot

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.21. 08:01:50

boldog szulinapot Tsiga amugy!D

asszem neked van ekor vagy valakinek a jutubon akivel irok,szept 20?

mi?

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.09.21. 12:05:53

@hun77: "boldog szulinapot Tsiga amugy!D"

koszi szepen, viszont! :P de nem en vagyok az :)

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.09.27. 10:46:35

Gyula asszondja a partusok bardosok voltak, bard hasznalok. Mar nem tom melyik az a fejezet. Itte aszondja parashu=bard

en.wikipedia.org/wiki/Parashurama

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 14:57:17

@Vágtázó Csiga: lango-bardok

azt es szeretnem tudni hogy a valszeg szabadvakolo Arany Jani miett irta meg a 'velszi bardokot'?
-------

lang romanu falcara

flacau legeny

+ van a lany

ezek egybe vanak csak nemtom mik

van a 'fal' es

avarok valai [ringjei]=longo bardok?

hosszu partok de az mi a?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 14:58:54

tűz foc

tíz fok

a fok az grad

a Gradok ezek? mik? vise stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 15:00:15

Grad az Glad? az aki Anonymnal

cald romanu meleg

a lang is meleg ---s itt vissza lehet menni az Aagtyrsikhez

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 16:15:48

@Vágtázó Csiga: Egelyt jasdi es emlitti valamit kiserleteztek a vassal vagy mi

----

te ! Szkitia az = Tortenelem

mi>?

szakit-tort-en...

s akkor a 'szakitasokot' megnezzuk [egyhaz] akkor az hogy 'keleti X nep Nyugati'' ''fekete-feher X nep'

s ezek utan Ister[duna] Oszto-r + Atillahunok [szkitak]

?

arrol a dentu m-agayriara kitett rajzomrol jutott eszembe [csak nem tudom linkelni ide az oldalt - de te kitetted ott jobbrol]

a Nagyok Ursaga czikk D

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 16:16:47

@hun77: + a nomad hajtja a masik nomadot [vagyis letornek [[torok turk]] levalnak[el-parth-olnak]] tolluk vagyes leszakad-nak

mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 16:40:53

a Nagyok Ur-Saga [noe ogyges saga] lehet a H-Egyek orszaga is [es talal ugyabar me korben vannak itt eleg]

vagy az 'egyszemu szkitak' erdekes 'arima'spi

arima aramea ormeny-orszag ['''az elso kerekszkeny orszag''']

de az akkor itt vot

s Noe akkor Uno [egy]

nezd meg a czkikket ott a dentu agyarian odairtam most jutott sak ez igy eszembe

fonix az fonok de a 'fo' az 'fej' es a 'szem' a 'fejen van'

lehet szemitak XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 16:54:56

Jasdit nezem s eszembe jutoot hogy a hun Doman nev

lehet ha mar van avar Tudun akkor Tu-do-Man azaz tudo ember XD

vagy nomad

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 16:56:13

www.youtube.com/watch?v=IeHbK6ATTDE

nezzeg Tsiga latode a ket linket amit a video ala tettem be? mert nekem is soxor spammolva vannak a komok

ha mashova irok en latom de mas nem [ha mas account-al mejek be akkor tudom meg hogy laccik e vagy nem]

nessze meg te es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 17:43:39

viz folyo 'vissza-folyo'

Atilla kutya-feju

Kút-Fő

ha atilla ister [ostora-duna] es a belefolyok tulajdonkeppen vissza[viz]-folynak? ha azt vesszuk hogy 'volt itt pannon tenger'? mi?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 17:44:44

szoval akkor a Duna a 'kut-fo' a kutyafeju Ister [ostora] XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 17:45:43

vagy a Tanya oszto [tanais-ter]

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.09.27. 19:52:50

@hun77: "s Noe akkor Uno [egy]"
lehet pont Jasdi voyt az, lehet mas, hogy Juno az jó-nő. Lehet mind pont ugyan az, ha szamba vesszuk amit Pap gabor mond hogy Noe=Nő.

en.wikipedia.org/wiki/Juno_%28mythology%29
en.wikipedia.org/wiki/Uni_%28mythology%29

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.09.27. 19:54:48

@hun77: ja, latszanak a linkek, pont ugyan olyan link vagy te is :P

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 20:18:28

www.youtube.com/watch?v=IcwXNEaBDGM

nem doll le a farkasok szobra XD

Jasdi aszongya romania az i-romania valszeg iroman[y]-t akar mondani

lehet mert latin tanul

dac a diak vagy dicit tanul XD stb

sapientia sabin/r

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.27. 20:32:27

www.youtube.com/watch?v=cMuLput77o4

amugy van nehany video amiket nem es lattam addig tortenelmeztunk az utobbi idobe XD

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.09.28. 12:36:02

@hun77: "dac a diak vagy dicit tanul XD stb"

dac-kád, amiben furdunk :) a medence is egy kád

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.28. 14:32:10

@Vágtázó Csiga: www.youtube.com/watch?v=B2EfRpMnLTs

a romanok hogy fosnak a video alatt mert nem azok az adatokkal tettem fel mint ahogy nekik nyomjak [ ugy hogy dicsosegesenn jojjenek ki, azaz ok voltak a tobben stb XD]

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.28. 20:42:50

@Vágtázó Csiga: med-ens dak kad kald-eus/ens

cald romanu meleg

szoval lehet kad es

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.28. 20:44:20

hodmezo vasarhely hold mezo vasarhelu

ota olta [d-t]

bejon a t/d melle a L

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.28. 20:45:50

Thermo-Phylae[Folyo Lofo]

Thomyris Marothy Barothy [ kozel van Homorod furdohoz]

Maroth-furdo? ki-Vajt Vajda?

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.29. 10:05:24

szabir.ingyenblog.hu/a-hunokrolszkitakrolmagyarokrol.blog

megjott az elso kritika a zoldalra XD

alol a komok
irj be te es vmit

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.09.29. 17:24:54

152

148

143 xd

stb ha tekere d felfele

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.10.04. 11:03:51

na, itten ezek asszondjak szent pisti csaszar volt

13:07-tol

Basil/eus - Vazul hehe ez jo :) az Vasile olahul :)
Geza, Gejzar - cezar

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2015.10.06. 21:31:25

www.youtube.com/watch?v=qtAMMMF_Pcw

13;00

''torok idoben'' mi minden tortenik 'vallasi vita stb'

mondom hogy nem volt torok foglalas ,'az ijen ojan egyhazak megjelenese' az a 'torok/torik kor'

vagy lehet a 'szkita/szakit'

----
na, itten ezek asszondjak szent pisti csaszar volt

13:07-tol

ez meikbe van?>

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2015.10.10. 10:21:01

ebben ez azt mondja hogy a Tibetiek tul eltek a nagy vizozont es a Hiberborionokkal es az eszakiakkal keveredtek ossze s ebbol lett az arja rassz.

22:00-nel talahato meg ez.
41:00-tol leirja a hiperbolinokat

www.youtube.com/watch?v=96Vv2VnYbxU

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2016.09.27. 19:22:33

kiegeszitettem a bejegyzes nehany keppel. "Ha mindenki valahonnan jott, akkor ki votl itt???"

Tovabba, Mongol=Tatar=Avar=Hephtalita=Kun=Hun=Magyar
Ha mind ez nem egy es ugyanaz, akkor en vagyok a Papa.

s155239215.onlinehome.us/turkic/btn_GeographyMaps/AD_650KubratBulgaria.jpg

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 20:45:37

ezt nem zartad be 2 eve Tsigasz
D
nezem a szovegeket

csak fejlodtunk vmit 2 ev alatt mi?XD

csinajja valami Solyom Solyman s Almost somlyaiekkal

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.08.26. 21:01:19

micsoda tyukeszuek ezek is. ird be mar nekik hogy ez kader duma.
www.youtube.com/watch?v=WJpWugf0OaU

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.08.26. 21:01:57

@hun77: "ezt nem zartad be 2 eve Tsigasz "
ne feszist a hurt... :P

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.08.26. 21:06:28

@hun77: "csinajja valami Solyom Solyman s Almost somlyaiekkal "

solyom=almos (slm-lms) :) Solomon=Almos :) o volt suleyman :)

solyom nap madar, sol=nap
mintha Arpad parducot viselt volna, de akkor Almosnak is viselnie kellett.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.08.26. 21:11:15

Solomon apja David, Almose Ledevi :) devil :))
D=L ha a D-bol a felso felkor kitoroljuk, akkor az L

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.08.26. 21:23:40

s meg valami, ha a kazar vallas atteres az az istvani terites, Istvan pedig Atilla, akkor az europa atteritese. a legtobbm tudtom szerinet, nepesseg Arianus kereszteny volt. frankok, vandalok, gotok stb.ebbol gyartjak majd az iszlamot mind Manechista ellenvallas. Szoval a terites az az Arianizmusrol a Katolicizmusra, illetve egyetemessegre. de nem a mai katolicizmus... ertheto. A Arianizmusban sincs megvalto, Jezus csak profeta. Azert ismennek es engedik be a Francokhoz meg az angolokhoz az izlamosokat, mert ott volt Arianuzmus.

Ide pedig, sztem Matyas idejen, utana jott csak be a fertozes.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.08.26. 21:26:39

Matyas halala 1490-532=958, s akkor Matyas Szent Istvan, es Szent istvan Attila. ertheto nem? :)))
s akkro rendjen van, hogy nem volt nem volt oszman invazio, ha meg volt, 500 evvel elotte.

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.08.26. 21:35:24

a nagy egyhaz szakadsas pedig ennek a szetrombolasa, onnantol van latin es szlav.

1054+532=1586, pont a reform kor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 21:51:17

@Vágtázó Csiga: mintha Arpad parducot viselt volna, de akkor Almosnak is viselnie kellett
--------

para-dus viz lazas izzados laczik [tuz voz lehet]

ti ertitek ezelet szpiritualba magyaraznai u h lega;abb abba varialjatok meg mondom Laczi banak es de nincs eideje 6 napot dolgozik 10 orat

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 21:52:36

@Vágtázó Csiga: ne Tsigasz amont e shalgat

ezeknek van egy seperos szamik csak ma nemtom miek

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 21:58:54

II. János, Szapolyai János Zsigmond István (Buda, 1540. július 7. – Gyulafehérvár, 1571. március 14.)

marcz=aguszt

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 22:00:04

piricsad be akkor istvany=batho anna szapo janyos

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 22:03:13

@Vágtázó Csiga: 1054+532=1586, pont a reform kor
------

+131 ev a Kurutz landol gallipoliba elhagyta hungaryt

okt 10 landol Galliba a Kurutz-decz 2ig [solmyai 1586 hal krasznai kalendajaba decz 2 nem decz 12]

okt 10-decz 2=53 nap

----

''a rak'' 300 eve jott be Tsiga sztem D

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.08.26. 22:06:10

milyen suket sablon szoveget itt is. akkro a sotetnek mondott kozepkor valojaban a reneszansz volt. amikor megszunt az irott torveny zsarnnoksaga. de ugy van bemutatva mintha a civilizacio es irott torveny nelkul nem lehetne elni. holott civilizacio=rabszolgasag.

www.youtube.com/watch?v=rrE16TRk8Vc

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 22:06:51

Matyas halala 1490-532=958,

az 1490 sztem inkabb Bets-uj hely 1487 aguszt 17s akkor 955 megy le agsuzt az es 10

954 gallia menet Delbe tovabbalnak +100 ev 1054/1053 salamon s czerka szakadas kb akkor

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 22:11:27

ja a 954es gallia menet katalaum fele april 6

ugy hogy eleg kozeli ev az 955 vagy 958hoz amivel van az 532vel 1490 april 6 u h jo van piriccsad meg

Vágtázó Csiga · http://maghon.weebly.com/ 2018.08.26. 22:18:29

@hun77: "''a rak'' 300 eve jott be Tsiga sztem D "
akkor az a habszburg (?)

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 22:24:32

@Vágtázó Csiga: vagy az vagy a habsburg sztorik es lefednek vmit

1717 [belgrad szegeles szavoyai jevgenyij XD,1717 kurutz anatoliaba, szuletik maria trezka majus 5 mint erzsi frigy varanno nadyval 1573 majus 5]

1717 Iorganal a nemetek Erlauba stb hungaryba jonnek az ehinseg elol 1052=665 ev

1051 jonnek a nemetek vs andras s bela vertesi akcio=1052 pozsoni

ekkro vagy mikro 1030ba jottek a gyori csata ennik adnak miutan keheztettek oket

= lehet bejottek ide mint hungerek nem telepesek vagy haboruba amittom

www.google.com/search?tbm=bks&q=iorga+erlau+foamete

Săsimea — , s'a adus un număr restrâns de ... La 1052 „Flandri", goniţi de foamete, se aşează pe la Erlau 3.

''flandri'' flamand romau ehes vallon valach a falka XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 22:25:55

erlau ruszul ugye sas ''orla'' szasz

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 22:26:46

eger eagle sas eager moho - szoval ezek egybe vannak

dentuba jottek lehet XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 22:32:00

1278 aguszt 26 -2018 aguszt 26

morva mezei csata

amugy mondtad a kunok es =tatarjaras=hunok [igen mert azok es kirohannak innen a tatarjaraskor]

ii istvan bratyizik mar velik de akkiriba a csehek is betornek de ugy hogy segiotteni jonnek XD

morva kun = frigy valami
------

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/230.html

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/280.html

Eufrozina, III. István anyja, a Barbarossa Frigyes által időközben királlyá kinevezett II. Vladiszlav cseh herceget kérte fel segítségre, akinek legöregebb fia, Frigyes, II. Géza leányát bírta nőül, második fia, Szvatopluk pedig ép most jegyezte el III. István nővérét. Vladiszlav fiával, Frigyes morva herceggel sietve jó nagy sereggel útnak indult Magyarországba, amelyen gyújtogatva, rabolva haladtak végig, mígnem Bácstól északra III. Istvánnak újból a Tiszán átkelt seregével egyesült, amelyben német zsoldosok, sőt oroszok is voltak, akiket Jaroszlav halicsi fejedelem, Vladimirkónak fia küldött, lévén az ő leánya III. István jegyese.

Mánuel a rettenetes híréről közismert cseh sereget látván maga előtt, hamar alkudozásokba kezdett, közben pedig hogy veszedelmes helyzetéből – előtte a hatalmas ellenséges sereg, mögötte a Duna – kiszabaduljon, seregét visszarendelte a Duna jobb partjára.

jonnek segitteni de szetvernek midnen tD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 22:54:36

jut eszembe hunyadi 1443 july 22iken indul a teli hadjaratr a[hoszzu hadjarat]

a pozsonyi kronikaba laczi kiraj hal july 21 1090 nem july 29 1095

1090-1443=353+100=1543 szekesfeher szegelese Solyman aguszt 24tol 10 napig azaz szept 3

1090-1543=453 atilla

july 21-szept 3= 54 nap

------

july 21-majus 29= 53 nap

april 6-amjus 29 kosztinapi szegeles 1453
-----

ha ezek osssefugnek akkor

1453-1000=453 atilla s istvany aguszt a koronazas s 23 korulre kalibralja Karacsonyi

ez kam bingo Tsiga XD

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.26. 22:55:41

mek.oszk.hu/09400/09477/html/0013/978.html

Augusztus 21-én a török sereg Székesfehérvár közelében ütött tábort.[44] Augusztus 24-ig a meteriszek (mellvédek) elkészülvén és az ágyúk felállíttatván, a következő napon az ágyúzás kezdetét vette.

Egyszóval a vár, – írja Szinán csaus[55] – miután tíz nap (vagyis augusztus 24.) óta éjjel-nappal szünet nélkül lövették s körülbelül 10.000-nél több golyót röpítettek feléje, a tizedik napnak harmadik órájában (vagyis reggel 8 óra tájban) isten segítségével elfoglaltatott.“

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.28. 18:45:32

books.google.ro/books?id=-E9DAAAAYAAJ&pg=PA56&dq=betse+kunok+szent+laszlo&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwipj9DMmJDdAhXM-aQKHU_UBr8Q6AEIJzAA#v=onepage&q=betse%20kunok%20szent%20laszlo&f=false

Tecso orszagba [alol jegyzet a Csehek bohem]

books.google.ro/books?id=Xm46AQAAIAAJ&q=iorga+erlau+foamete&dq=iorga+erlau+foamete&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiI4uKNmJDdAhWBNOwKHSZRCwEQ6AEIJzAA

hungerek [flamandok ] szaszok 1052 Tecsobe Huszt s erlau

hust kozle van a Vereczkehez

1065+33=1085 1086 ra is jegyzik a 2ik kuman jarast
-----

jut eszmebe Verecke s Bereck alapitgat Ecsedbe? 1330 korul

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.28. 18:48:16

vagy ize 1089 re habar itt mind1 mer mashol ez 1091-23=1068 az elso stb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.28. 18:49:28

najo titsz ahujje vok 1052ot akartam irnai+33=1085

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.28. 18:56:41

zsigmond s a hungarok s grikkek 1406ba Gallipilinal kikapnak 60ezer halottt majd a turkok elozonlik Griekiat

1406-533=873

onnat centiztem hogy 1386 marcz 27 zsiga koronaz-300 evre a 2ik kunmenet 1086 - 200= 886

884 888 889 hungarokra adat

-33=853 s ez 19evre 872tol

1386+19=1405 mas adat zsiga koronazas 1387

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.28. 19:01:39

ostzan az es laccik lehet lattuk 373+500=873+33=905

906ba valami kronika asszem hungarok bulgariaba

books.google.ro/books?id=BREVAAAAQAAJ&pg=PA194&dq=hungaros+bulgaria+906&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjmvoKmnJDdAhWS_KQKHUUIDpIQ6AEILTAB#v=onepage&q=hungaros%20bulgaria%20906&f=false

ne kapom de megvan vhol

itt es izelik

persze nem lehet merrt hogy mentek anyi fele mikro 900-as elejen vs nemetek

ez es ojan hogy 1079 aszem a maznikerti besenyo vs kun s bizanci de 1081re bemennek polakiaba es [majd onnat ide]

laccik kulonbozo hejek ugyanazok

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.28. 19:12:56

books.google.ro/books?id=VsKQ3Tr32MEC&pg=PA330&dq=hungarorum+bulgaria+906&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjDktmknpDdAhXS26QKHbBgDO0Q6AEIOzAD#v=onepage&q=hungarorum%20bulgaria%20906&f=false

934hez hogy betonek s megolnek mindenkit

egy csomo foras irja ezt Gabi ba meg a kepes tortenelem aloadsba aszongya ''szo sincs errol''

ez se jo igy mert jon egy atlagos s meglassa aszongya ''ezek a nagyamgayrok telleg szepitnek''
caak mar Gabi baek es reg meg kellet vona kerdojelezek az egesz mindent kronikastol tb

hun77 · https://szkitia.blog.hu/ 2018.08.28. 19:13:28

amugy Cedrenusnal aprilis indictio van a honapra
süti beállítások módosítása